Gazdag szegények, szegény gazdagok
2011. március 21. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Gazdag szegények, szegény gazdagok

  Amit Lázár János mondott, azt a többség így gondolja. Főleg a férfiak. Aztán ebbe halnak bele idejekorán, a versenyzésbe és abba, hogy azt hiszik, nem elég értékes emberek, ha nincs elég pénzük. Ez a magyar férfiak egyik legnagyobb problémája. Ezt kimondani nem bűn, de jobb lenne, ha nem így gondolkodnának, mert akkor boldogabbak és egészségesebbek lennének.

  Olyan miliőben nőttem fel, ahol nem azért gondoltuk valakiről, hogy sokat ér, mert munkás emberként, vagy egyetemi emberként a saját környezetéhez képest elért valamit. Sőt, mindig tiszteltük például apukám egyik legjobb barátját, aki orvosként soha nem fogadott el hálapénzt, szakadt százhúszas Skodával mászkál még most is, és egy balatoni kempingben nyaral. Viszont összemosolyogtunk a szomszéd háta mögött, aki minden szombatját a csodálatos, nyugati autójának tisztogatásával töltötte. Újgazdagok, azt mondtuk rájuk. Nevettünk azon is, ha egy férfi azzal dicsekedett, hogy mennyi nője volt az életében, kicsit undorodtunk tőle és apukám azt mondta, hogy csak az impotens és fantáziátlan figurák nem tudnak monogámiában izgalmas szexuális életet élni. Nevetgéltünk a drága, de ízléstelen bőrgarnitúrákon, a márványkoptatott farmeren, a suhogós joggingokon, az egymáshoz préselődött embereken a strandokon. Közönséges – ez volt rá a szó. A nagy autó volt a legcikibb.

  Gyerekkoromban nem voltunk gazdagok, szegények se. Tipikus polgári középosztály. Aztán gazdag lettem, a férjem révén. Ezért most nem dolgozom, csak kedvtelésből. Nincs Audim, pedig lehetne. Valószínűleg különben sem lennék szegény, mert már huszonévesen jól kerestem. De ez csak azért van, mert jól tudom menedzselni magamat és jó helyre születtem. Számtalan tehetséges, okos barátom van, akik nehezen találnak munkát. Azért, mert nem tudnak jól kommunikálni, nem találják a helyüket, nem tudják érvényesíteni az akaratukat, kisebbségi komplexusuk van, vagy betegek, árvák, elhagyottak. Művészek, tanárok, orvosok. Nagyon értékes emberek, kevés jövedelemmel.

  Tudom, hogy Lázár a megélhetési politikusokról beszélt. Akik nem értek el semmit az életben, azok ne legyenek politikusok. Rendben, de mi legyen azokkal az emberekkel, akik nem értek el semmit az életben? Mi legyen a semmirekellőkkel? Nem veszi fel őket a Tesco se, mert kiderítik egy teszttel, hogy nem lesznek lelkes munkaerők, nem veszi fel őket a kisbolt se, mert ismerik jól őket, mennyire lusták, ne legyenek politikusok se, mert nem méltók rá. De mi legyen velük? Szerintem inkább legyenek megélhetési politikusok, mint megélhetési bűnözők, de persze ne legyenek megélhetési politikusbűnözők.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr952758391

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János és az alkotmány 2011.03.22. 15:09:51

Lázár János szavait olvasva a hideg tárgyilagosság elég lassan fut végig a hátunkon. Lassan biztosak vagyunk benne, hogy a Fidesz vezérkarnak gyerekkorában rosszul olvasták fel a Robin Hoodot és annyi maradt meg, hogy pénzt elvenni és újraosztani. Az i...

Trackback: Lázár János és az alkotmány 2011.03.22. 15:09:50

Lázár János szavait olvasva a hideg tárgyilagosság elég lassan fut végig a hátunkon. Lassan biztosak vagyunk benne, hogy a Fidesz vezérkarnak gyerekkorában rosszul olvasták fel a Robin Hoodot és annyi maradt meg, hogy pénzt elvenni és újraosztani. Az i...

Trackback: Vagyonosodási vizsgálat 2011.03.21. 18:56:02

A képviselő fáradtan ült kertvárosi otthonának tágas dolgozószobájában, és a másnapi parlamenti beszédét olvasta. Igaz ugyan, hogy már előző este átküldték neki a frakció titkárságáról, de olyan zsúfolt nap állt mögötte, hogy még nem tudott belenézni. ...

Trackback: Lázár-álbotrány reload: az angol változat egészen mást tartalmazott! 2011.03.21. 16:15:38

- Egyelőre 66%, hogy Jánosnak, Hódmezővásárhelyi fideszes polgármesterének, országgyűlési képviselőnknek, a Parlament FIDESZ-frakciójának vezetőjének hangfelvételét nemcsak megvágták, kasztrálták, hamis kontextusba helyezték, de rosszakarói maguk sem s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloodscalp 2011.03.21. 22:06:19

@thetriggerhappy: az emlékek idővel megszépülnek, tudod

thetriggerhappy 2011.03.21. 22:08:12

@tesz-vesz:

kádári középosztály létezett. panel, skoda 20 vagy dacia, hétvégi telek, szot üdülés, egyszer-egyszer egy jugó tengerpart és persze színes tv, hűtőszekrény....gondolom, erre utalhatott lola is.

de ne erőlködj, úgysem fogja megérteni, miért is tartja őt butuskának a blog olvasóinak nagyobb része.

azt viszont remélem, hogy új-zélandon nem félholt kommerek üldözésével tölti az idejét.

Bloodscalp 2011.03.21. 22:09:53

@tesz-vesz: mondanám hogy RETTEGDE volt és RETTEGŐK de mintha egyesek elkoptatták volna a szavakat, nem tesz semmit

Lew Archer 2011.03.21. 22:12:02

@tesz-vesz:

Lázár nem alkalmas frakcióvezetőnek, ez egy másik evidencia. De tegnap kifejtettem már a Kottász bejegyzése alatt, nem ismételném.
Abcúg Lázár, ez nem lehet kérdés.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.21. 22:15:06

@lelkylola:

Jo ez a cikk, csak egy dolog. Ott látom a problémát, hogy magadból indulsz ki. :) A nők döntő többsége egyáltalán nem igy gondolkodik a dolgokrol mint te.

De tegyük fel, hogy csak a nők fele számára fontos az anyagi oldal és a másik fele olyan mint te, hogy akár el is tartaná a párját, az sem okozna neki problémát.

Még ilyen valóságtól elrugaszkodott feltevések mellett is reális, hogy a férfiak versenyre kelnek anyagiak terén, meg hajtanak a nagy kocsira, mert ezzel duplázzák a lehetőségeiket. Illetve nem mondanak le elöre a leányzók feléről.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy nagy igény van erre a Lézer Janis magatartásra a női oldalon is. ;) Sokaknak ez az ideál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 22:19:12

@bbjnick: én pl kifejezetten szeretek gazdag, viszonylag jobbos, viszonylag erkölcsös társaságban lenni.

jobb lesz nekem is a közérzetem, a gondtalanság körülvesz engem is, jó hogy vannak azért ilyenek is, mi lenne akkor velem, hol érezném magamat akkor jól, ha nem lennének?:)

csi szi 2011.03.21. 22:26:02

@thetriggerhappy: Azért ugye nem azt akarod mondani, hogy a többség pofázott, szamizdatozott és október 23-án tüntetni járt, ezért nem vitte semmire?:)
A Kádár-rendszer egy megváltoztathatatlan adottságnak tűnt, ahogy a szovjet csapatok ittléte is. '56 után nem lehetett illúzió erről. A szamizdatokat az első generációs, zsidó származású komcsi nómenklatúra lázadó fiacskái és lánykái írták nagyrészt, akik származásuk, kapcsolataik okán "védett faj" voltak (persze vegzálták őket, de Magyarországon nem voltak politikai foglyok a '63-as amnesztia után, leszámítva néhány "renitens" katolikus papot). Ugye nem gondolod, hogy pl. Pityi Palkó csak úgy bemehetett volna a BM-be kikérni magának a titkosrendőrök zaklatását, mint Demszky?
Vagy szamizdatboltot tarthatott volna fenn mint Rajk?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 22:27:25

@bolá: igazad van és nyugodj meg, sokan látják ezt

Bloodscalp 2011.03.21. 22:30:36

@tesz-vesz: haha:) nem tudom te vagy Lé.J. ismeri-e azt az amugy közkeletű mondást (vagy akár Lolita)
aki gazdag annak nemcsak jó kocsira telik de arra is hogy tankolja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 22:30:45

@Bloodscalp: ez az eu-szakértő is megérne egy posztot

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 22:31:41

@thetriggerhappy: kádári középosztály, ahogy mondod
de nem polgári

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 22:33:06

@tesz-vesz: nyilván tehetség, jó képesség, szorgalom és tudás.

és nem hivatkozott a társadalomra meg a körülményekre :D

Tanult, dolgozott, kitartott.

heima_ 2011.03.21. 22:35:45

@thetriggerhappy: egyes pontban nagyon tévedsz.

alapból nonszensz, h a ballib abból indul ki, hogy elég azt mondani, hogy szeretem Orbán Viktort, és segged alá rakják az Audit. lehet h az MSZP-ben ez a standard (főleg a vége felé már alig adta vlaki a nevét a rendszerhez), de azért egy igazi néppártban egy fokkal nehezebb érvényesülni.

Lázár valószínűleg az anyagi szempontból még nem is járt feltétlenül jobban, hogy politikusnak állt, az általa mutatottak alapján simán beférne top10 (büntetőjogi) ügyvéd közé. (ahogy valószínűleg történni is fog, miután ma belengette a távozását).

valóigaz, hogy egy átlag karrierút pont a fordítottja mondjuk az Egyesült Államokban, de semmi nem mondja azt, hogy kötelező lenne ehhez tartania magát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 22:37:07

@lelkylola: látod

tanultál, dolgoztál, kitartottál

nem hivatkoztál a társadalomra meg a körülményekre

és meg is lett at eredménye!
jól kerestél már 23 évesen!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.21. 22:56:31

@heima_: igazad van, nem elég mondani

abszolút, kritikátlan és megkérdőjelezhetetlen loyalitás kell ma bármilyen karrierhez

és csak az

sajnos ezt látom magam körül

Bloodscalp 2011.03.21. 22:57:00

@tesz-vesz: biztos volt pályáztatás:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 22:57:10

@lelkylola: ott forgatták a gyűrák uráz is, meg ha jól emléxem a xenát is.

új-zéland nagyon messze van ám Magyarországtól.

és ez egy metonímia.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 23:05:19

@csi szi: igen, én is úgy tudom, h csak a kicsiket vegzálták , a nagyokat nem, van is erről egy versike:

"legyél Fiú, a tanácsokat

fogadd és bólogass sokat.

Fogd a maszkot

köss nyakkendőt

menj a bálba, liberálba"

kkbk.blog.hu/2010/05/26/konya_peto_vita_az_igazsagtetelrol

Bloodscalp 2011.03.21. 23:05:33

@Atisz: kár menni előre a kósai úton, emellett az irreális duett mellett milyen szerepe van a mandinernek? a balfasz?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.21. 23:10:39

@tesz-vesz: érdekes...

ez is benne van:

"Legyél polgár, "emigráljál"

a néped nézed fentről immár."

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.21. 23:33:37

naggyábúl végigolvastam a kommenteket. lehet lolát butázni, nem is nagy mellélövés mint tudjuk, de olyanok felett elsiklani, hogy azt állítja ez a szegény gazdagasszony, a mamája kevés újdonsággal bíró eredményű kutatásait mintegy lájkolva, hogy a férfiak ilyenek, ilyenekért hajtanak.
hát kedves lola, a férfiak jó része hülye, korai magömléses, balfasz, szorongó, kisebbségi érzéssel küzdő, ilyesmi. és mindenre képesek, hogy valami hülye picsa aki a feleségük, leszopja őket, vagy eljátsszon egy orgazmust, vagy egyenesen azt a képtelenséget állítsa, hogy ők jó dugások. és ezekért a nagyszerűségekért, mézes szavakért, mindenre képesek is. a férfiak "megmutatomkivagyok mekkoraházamautómvan" mögött mindig egy hülye picsa áll. hogy a férfiak jó része ilyen, arról a nő tehet.

Viktus 2011.03.21. 23:35:29

A hajdúszoboszlói Hotel Silverben megrendezett esemény konferansziéja, Fluor elmondta, hogy szerinte jelenleg nincs jobb pa-pa-parti hazánkban, mint Lázár János Boldizsár, ugyanis ő már most nagyon jó árfolyamú euróalapú befektetéssel rendelkezik. A Fidesz-frakcióvezetője nagyon büszke a fiára, aki már ennyire fiatalon ennyi mindent elért az életben. A Hódmezővásárhelyi Lányos Anyák Szakszervezete sajtóközleményben fejezte ki gratulációját, bár hozzátették, a város lányai egy igazán jó partit vesztettek el.

hircsarda.blog.hu/2011/03/20/ujra_divatba_jott_a_gyerekhazassag

:D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.21. 23:38:34

@bbjnick:
te, a minap megszámoltam a szegény köcsögöket, meg a gazdag köcsögöket. a szegény köcsögök többen vannak. mivel amúgy is persze. viszont megmérve köcsögségük súlyát, ara jutottam, hogy a szegény köcsög minősíthetetlenül köcsögebb mint a gazdag köcsögök jó része, mert a gazdag köcsögök nagy része csak azzal köcsögösködik, hogy gazdag, a szegény köcsögnek meg csak tisztán, az ok nélküli köcsögösködés marad. ok nélkül köcsögösködni, meg köcsögebb dolog mint felvágósan köcsögösködni.

Bloodscalp 2011.03.21. 23:51:51

@Grift: de most az ok nélküli felvágos köcsögösködése áll fenn

Bell & Sebastian 2011.03.21. 23:55:02

Lolo belinkelte Tarjányi Béla teológus gondolatait Jézus példabeszédéről, a Tű fokáról és a gazdag ember üdvözüléséről.
(Hallhattam a saját szájából is, mivel ő tanította a hittant, fiatal káplánként. Természetesen az alsós gyerekek szintjén magyarázta el, mit jelent az, hogy "én általam".)

Innen indulva a "keresztény vállalkozó" -jelzős szerkezet önellentmondás. Csak abban az esetben nem, ha a gazdagsággal kapott lehetőségek széles spektrumot kihasználva el nem kezdjük a törlesztést, még életünkben. Ez azt jelenti, hogy tehetségünk és lehetőségeink szerint kutya kötelességünk szolgálatot vállalnunk a közért, de a fizetség érte szigorúan vatikáni valutában értendő.

Ez azt jelenti, hogy be lehet szállni a politikába, de nem haszonelvűen, hanem azon erkölcsi értékek mentén, amelyek segítségével szét tudjuk osztani a vagyonunk terhét. Időnként magát a vagyont is.

A pénz tehát nem cél, hanem olyan eszköz, amely kötelezettségekkel jár. Hogy milyen kötelezettségekkel, ahhoz iránymutatást ad a rengeteg példás élet, amelyekre időnként az Anyaszentegyház is ráüti a maga pecsétjét, de még gyakrabban a történelem tudománya.

Német orvosok Szomáliában gyógyítanak nyaranta, angol hídmérnökök Afrikában fahidat ácsolnak nyugdíjasként, levitézlett politikusok jószolgálati missziót vállalnak, ilyesmi...

Hogy mindebből mit értett meg Lola vagy Lázár, azt nem tudhatjuk, de a jelek alapján - gyaníthatóan semmit.

A Tű foka vagy Jeruzsálem egyik bejárata, vagy csak egy lik a cérnának, egy biztos, csodaszámba megy, ha valaki felmálházott tevéivel képes átbújni rajta, amikor még anyaszülte meztelenül is -szinte- lehetetlen.

Talán ha Ő általa próbálnák... De nem.

Van olyan, hogy elolvassa valaki (amit linkelt), nem érti, így nem is követheti a tanítást.
Csak akkor nem kell felállni a hordóra! Hogy ne mondjam, hallgatni is arany, ha már gazdagodni akar, de azt legalább mindenáron. Az egy nagy tévedés, hogy Isten a pénzzel együtt automatice észt is oszt. Inkább azt mondanám, erőforrásokat ad igazságosan, egyénre mérve, hogy ki hogyan él vele, arról a legkevésbé maga ítél, mások meg még úgysem!

Így valahogy mondta Tarjányi Béla káplán, 1968 tavaszán.

Kárpáthy Zoltán 2011.03.22. 00:18:35

Ennek a posztnak a nagy része mások lesajnálásában merül ki. Előbb a hülye újgazdagok, majd a nyomi, érvényesülésképtelen bölcsészek kapják meg a magukét. Szerencse, hogy a szerző maga világítótoronyként emelkedik a nagy büdös magyar valóság fölé. Decens polgárasszonyok még az "unserer" kifejezést is be szokták dobni a végére, azt egy kicsit hiányoltam

egy ilyen után esküszöm én is az MSZP-re szavazok legközelebb (vagy, mégjobb, Munkáspárt!), mert előtör belőlem a proletár-öntudat

Lázár János ehhez képest maga volt a keresztényi irgalom

2011.03.22. 01:03:27

"Aztán ebbe halnak bele idejekorán, a versenyzésbe és abba, hogy azt hiszik, nem elég értékes emberek, ha nincs elég pénzük."

Mint már @hammerf: megjegyezte az idejekorán ma már leginkább azt jelenti, hogy "épp időben" vagy "jókor", nem pedig azt, hogy "túl korán".

Szóval quod licet Jókai, non licet lelkylola: index.hu/kultur/korrektor/idejekoran/

De gondolom a szerkesztőségen belül úgyis lerendezitek egy röpdolgozattal:
mandiner.blog.hu/2007/07/09/vesszenek_a_templomszolgak

Veder1 2011.03.22. 02:44:19

heima_ "Lázár valószínűleg az anyagi szempontból még nem is járt feltétlenül jobban, hogy politikusnak állt, az általa mutatottak alapján simán beférne top10 (büntetőjogi) ügyvéd közé. (ahogy valószínűleg történni is fog, miután ma belengette a távozását). "

Ez mekkora hülyeség, te jó Isten! Bocs, nem tudok erre mást mondani olyan emberként, aki belülről ismeri a mai harmincas magánszektorban működő jogászok életét.

Egyrészt, Lázárnak semmilyen büntetőjogi tudása sincs. Másrészt, egy az ő korában egyetemről kikerülő fiatal jogász előtt három út állt:
1. elmegy éhbérért gürizni egy ügyvéd mellé, majd szakvizsga után vagy ugyanott marad csicskásként, vagy önálló irodát nyit, amit szülői, állami kapcsolatok nélkül nem tud fenntartani.
2. elmegy éhbérért gürizni egy nemzetközi ügyvédi irodába, szakvizsga után meg annyit keres, mint egy öt-tíz évvel fiatalabb közgazdász (ez jónak számít), és szarrá dolgozza magát heti hét nap.
3. jó szerencsével, kapcsolatokkal beáll az államhoz dolgozni, ügyész, bíró, főosztályvezető lesz belőle harmincöt éves korára, és éli a kispolgári - jelenleg igencsak sokak által áhított - életet.

De egyik esetben sem keres meg több százmillió forintot!!!

Veder1 2011.03.22. 02:47:08

Még egy: te ismersz olyan harmincas, akár büntetős ügyvédet, aki az ő életszínvonalát elérte, önállóan?

Veder1 2011.03.22. 02:51:33

@Grift 2011.03.21. 23:33:37

én nem igazán kedvellek téged (én bajom), de most szívembü szótá'!

heima_ 2011.03.22. 06:26:33

@Vödör: ilyen értelmezési és logikai képességekkel nem csodálkozom h nem vitted sokra.

1. nem a középszerről beszéltem. és alighanem János sem. az választja el a kiválókat a középszertől, hogy nem (csak) az általad felvázolt utak állnak előtte, és túl tud lépni a középszernek megfelelő elvárásokon.

2. némi logikai bukfenc h nem ért a büntetőjoghoz (egyébként pont igen, 4 évig volt a rendészeti bizottság elnöke, de ott biztos a madarak vonulásával foglalkozott nem a büntetőjoggal :D), amikor az egész felvetés a "mi lett volna ha" síkon mozog. ha drogügyvédnek ment volna, akkor értene a büntetőjoghoz - így megvan?

"Még egy: te ismersz olyan harmincas, akár büntetős ügyvédet, aki az ő életszínvonalát elérte, önállóan? "

mi még egy? még egy debil logikai bukfenc? miért, létezik ügyvédi vagyonnyilatkozati adatbázis vagy mi?
Lázár János 36 éves. egy nem középszer jogásznak ekkor van már 13-14 év irodai tapasztalata (cégjogászoknál pl akikkel egyött dolgoztam), beszél angolul és még egy európai nyelven, beleásta magát egy spec jogterületbe (adó, energia, eü jog stb), nemzetközi iroda esetén akár hosszabb külföldi gyakorlatok, nagyobb irodánál már talán vezetői tapasztalata is. simán jobban keresnek mint János.

Lew Archer 2011.03.22. 06:57:31

@heima_:

Lázár Rapcsák András örököseként érte el azt, amit.

Az elődjétől tanultak nem akadályozták meg abban, hogy ilyen banális hibákat kövessen el, mint ez a szónoklat, amit vágott és vágatlan verzióban egyaránt megcsodálhattunk, vagy mint a szolgálati autó ügye.

Pelso.. 2011.03.22. 07:10:48

@heima_: Tegyük még hozzá: Lázár gyakorlatilag példaként állította önmagát a plebs elé.
Részemről tényleg azt kívánom, hogy minden 20-as, 30-as éveiben járó fiatal olyanná váljon, mint ő, de kivétel nélkül.
Ez persze fontos eleme az ország felemelkedésének, tehát hajrá.

Alfőmérnök 2011.03.22. 07:32:07

@Lew Archer: Hogy alkalmas-e Lázár frakcióvezetőnek, azt majd a Fidesz felső vezetése dönti el.
Azaz már el is döntötte.

heima_ 2011.03.22. 08:16:08

@Lew Archer: aha, köszönjük a fontos információt!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.22. 09:01:09

Grétczy Zsolt szerint: " Attól tartok, előállhat az a helyzet, hogy ez simán, demokratikus úton nem biztos, hogy menni fog ennek a Kormánynak a leváltása!!!!!

Ezt én már 4 hónapja mondogatom, senki nem merte kimondani nyilvánosan , csak Zsolt,..Úgy látszik sokan látják már a Nem fülkés Forradalmat ....... ( én igen), Ezt a Fidesz kormányt csak megdönteni lehet, mert a Diktatúrát megdönteni szokták !!!!!!!!!!!!!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.22. 09:05:06

@tesz-vesz: Nem tudom, talán félreértem, te rám érted, hogy méretes hólyag vagyok?

Lew Archer 2011.03.22. 09:06:49

@Alfőmérnök:

Ha ilyen emberek kellenek, akkor egy idő után nem is lesznek másmilyenek. Ha ez az igény, akkor kialakul az ennek megfelelő személyi struktúra.

@heima_:

Gondoltam, emlékeztetem a semmiből felívelő páratlan tehetség és a Nagyember segédjéből lett utód tipikus történetei közti különbségre.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.22. 09:11:47

"Európa számára morális kérdés, hogy nem nézheti tétlenül Kadhafi őrjöngését."..........
...és Európa meddig nézi az Orbán és kormánya örjöngését?...Addíg amig Magyarország nem találja magát a Dzsentri Magyarországon, Diktatúrával fűszerezve, Fidesz Alkotmánnyal és Fidesz Választójoggal????????
Hűbéresekkel, Földesurakkal, Ispánokkal?..határon túli hálás nyaló szavazókkal????

heima_ 2011.03.22. 09:30:15

@Lew Archer: igen, ez még mindig tömény irigy proli faszság.

tipikus példája a "te tehetséges vagy, meg van nyelvérzéked, meg jó családba születtél" stb vonulatnak.

Lola is írt erről a cikkben, attól nem lesz vlaki rossz ember, hogy nem élhetetlen..

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 09:41:34

nagyanyám mindig azt mondta: Na, szólj hozzá és keseredj el! :)
tesz-vesz és thetriggerhappy mennek a jól megérdemelt bf listára.
A kommentfolyam közben egy kis félreértés adódott az Új-Zéland megjegyzésem egy poén volt az előző hozzászólásra. Tehát nem kell félni, itt vagyok köztetek Budapesten :)

Lew Archer 2011.03.22. 09:41:53

@heima_:

Ne terelje már el a szavaimat, és főképp ne toljon rám olyan értelmezést, amit én nem gondolok, ez olyan gyerekes és primitív. Annyit mondtam csak, hogy maguk túl sokat látnak abba az emberbe, mert a Fidesz két kézzel kapaszkodik mindenkibe, akit jobboldali sikeremberként lehet felmutatni.

thetriggerhappy 2011.03.22. 09:47:02

@csi szi:

ezt hol a túróban olvastad?
azt írtam, hogy aki nem pofázott, az a kádár rendszerben elérhette azt a sok "jót" amit felsoroltam.

thetriggerhappy 2011.03.22. 09:49:41

@heima_:

hehe.

lázár soha nem volt jogi pályán. 3 évet szívna jelöltként, leszakvizsgázhatna és kereshetné a piti hódmezővásárhelyi bicskásokat első kliensnek...sokat tudsz a büntetős ügyvédekről, ez látszik.

btw, valamiben lola sem tévedett. rettegésről beszélt a gyülekezet kapcsán ma, amikor embereket az állásukból rúgnak ki, ha nem tetszik nekik a liszt ferenc repülőtér elnevezés.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 09:49:45

@Grift: meglepően normális vagy...
Valaki kihúzott belőled néhány tüskét? :)
Anyukám kutatásai szerint igazad van, a legveszélyesebb a nő. a férfiak abba halnak bele, ha a nő elégedetlen az anyagi helyzetükkel, vagy ha a nő ellenséges.

Morbus_Hungaricus 2011.03.22. 09:49:57

@Grift: "lehet lolát butázni, nem is nagy mellélövés mint tudjuk"

Látva amiket a minap itt a "Hálásnak lenni" poszthoz kommenteltél, szerintem NEKED senkit sem érdemes "butázni".

"a férfiak "megmutatomkivagyok mekkoraházamautómvan" mögött mindig egy hülye picsa áll. hogy a férfiak jó része ilyen, arról a nő tehet."

Persze, a magyar társadalom nagy része ilyen. A nők is. Megértettük. De mégis mit változtat ez a lényegen?

thetriggerhappy 2011.03.22. 09:52:30

@heima_:

lázár jaános valóban nem középszer. az, aki frakcióvezető létére nem veszi észre, hogy mekkora magas labda egy s8-as audit vetetni magának, aki nem veszi észre, hogy talán nem kellene lézerblokkolót rakatnia rá, az valóban hatalmas géniusz lehet.
ilyen kapitális hibákat követsz el egy perben, az ellen, főleg ha jól felkészült, a szart is kitapossa belőled.

12 éves gyakorlattal bíró sikeres jogászként bmikor látatlanban elcserélném a havi bevételemet lázáréra.

thetriggerhappy 2011.03.22. 09:55:24

@lelkylola:

most elkeseredtem. nemhogy a piros pont nem jár az utazás miatt, még a barátod sem lehetek, te bölcs asszony!
az, hogy kb 20-an mutatták meg, milyen otromba faszságokat is írogatsz, ne zavarjon. a férjed megsimogatja a buksid, odasúgja, hogy neki te vagy akkor is a legokosabb, te elmosolyodsz és újra kerek a világ és már agyalsz is a következő kis hibáktól és butaságoktól hemzsegő szösszeneten, amin mi ismét kibukunk....

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 10:05:37

@thetriggerhappy: sajnos már nem vehetlek le a bf listáról. sajnálom.
nehéz oda felkerülni, de lekerülni még nehezebb...
:((((
Esetleg a tirpákok segíthetnek, de kevés az esély.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 10:07:25

@tölgy: én tökre el tudom képzelni Gyurcsányról, hogy Ezt elkúrtad Gonosz Törpe nicknevet választja...

thetriggerhappy 2011.03.22. 10:21:02

@lelkylola:

ja, btw, tegnap ott voltál a haverod performanszán? tudod, amikor a kis hitler előtt beszélt.
index.hu/belfold/2011/03/21/a_gyuri_meg_mindig_bortonben_van/

hakapesszi 2011.03.22. 10:22:16

Fú, ezen a poszton én is felhúztam magam...
Az indulásunk kb. azonos volt Lolával (bár mivel nagycsalád voltunk, mi azért szószerint végignyomorogtuk a nyolcvanas éveket), én azonban nem gazdag, hanem egy virtigli panelproli családból származó férjhez mentem feleségül. Erre rájött néhány év Érden (mert én nem érvényesülésben voltam jó, hanem gyerekszülésben - az öt gyereknek meg fedél kellett), és a budai gyerekkor után sikerült megismernem az ország másik arcát. Amiről ennek az ún. budai keresztény középosztálynak a leghalványabb derengése sincs. A Mandiner nem tudom hanyadszor tesz erről tanúbizonyságot. És mivel a Mandiner valamivel többet reprezentál, mint néhány, jó kapcsolatokkal rendelkező, nagyarcú sznob gyerek véleményét - ez azért nagyon-nagyon elkeserítő...

Bell & Sebastian 2011.03.22. 10:30:13

@thetriggerhappy: Most nem azért mondom, de Pavlov kutyájához képest is kiszámíthatóbb minden reakciód, valószínűleg csak a paraszimpatikus alrendszered dolgozik. Nem jól van ez így.

Nem az számít, mit mond, hanem az, hogy szerinted ő kicsoda? Leninista-doktríner hozzá nem állás ez, a javából. :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 10:33:32

@khmmm: Én sokkal jobban örülnék öt gyereknek, mint a gazdagságnak.
Nem értem, hogy lehetett félreérteni, amit írtam. az egész arról szólt, hogy nálunk nem a pénz az érték.
Beleírtam, hogy gazdagok vagyunk, de ez csak egy tény. Nem ettől vagyunk boldogok. Így alakult.
Nem szégyellem, de nem is erre vagyok büszke. Arra büszke vagyok, amit a férjem felépített, meg arra, hogy 50 embernek tud munkát adni. Örülök neki, hogy ebből pénzünk is van, de pontosan ugyanúgy szeretném, ha nem lenne belőle pénzünk.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.22. 10:34:39

@heima_: nincsenek politikusi ambícióim

szakértői szinten is csak a lojalitás számít ma

Bell & Sebastian 2011.03.22. 10:46:07

A szűrés áldás és átok is egyben, van, hogy csak hozzásegít a még nagyobb jévé váláshoz. :))

heima_ 2011.03.22. 10:57:31

@thetriggerhappy: mi lett volna ha, még mindig. Lázár jogász, ezért tételeztem fel egy jogi pályát, de írhattam volna akármilyen más üzleti területet.

"kereshetné a piti hódmezővásárhelyi bicskásokat első kliensnek...sokat tudsz a büntetős ügyvédekről, ez látszik. "

nekem csak az látszik, hogy ritka egy beszűkült gondolkodásmóddal bírsz, nem csoda hogy nem vitted semmire. sikeres jogász, aki irigyel egy bruttó 1 millás jövedelmet, nevetnem kell.

heima_ 2011.03.22. 10:59:14

@A Hannibal Lektűr-attitűd: mondom, próbálj meg kilépni abból a világból, amiben mozogsz, még ha gondolati síkon is. messze nem csak politikáról van szó.

thetriggerhappy 2011.03.22. 11:02:30

@heima_:

látod, te pld nem lennél jó jogász. nem véletlenül írtam bevételt és nem jövedelmet. tudod, fogalmazni csak pontosan és szépen, hogy ne lehessen belekötni.
ugye te sem mondod komolyan, hogy lázár havi 1m tesz zsebre, mert mindjárt elröhögöm magam....megsúgom, ha annyit tenne, akkor semmire nem vitt sikertelen emberként nem irigyelném. :-)
de erről biztosan a beszűkült gondolkodásmódom tehet.

heima_ 2011.03.22. 11:02:45

@Lew Archer: akkor mond azt, hogy szerinted Lázár János nem jóképességű gyerek, ez egy tisztességes vélemény, és igazából leszarom, másképp gondolom, ennyi.

de ez a Rapcsáknak köszönheti, meg a nyalásnak etc savazás nem adja

Alfőmérnök 2011.03.22. 11:03:19

@heima_: Te ugyanaz vagy, mint a régi heima? :)

thetriggerhappy 2011.03.22. 11:03:24

@thetriggerhappy:
tessék, és még én pofázok pontosságról. te bruttó 1m-t említettél, én nettót. és még az utóbbi is nevetséges, az elsőről inkább nem is beszélnék.

heima_ 2011.03.22. 11:05:08

@thetriggerhappy: valóban nem lennék jó jogász, nem tudom hol írtam volna az ellenkezőjét. Lázár János jövedelme nyilvános, frakcióvezető, polgármester, meg igazgatósági tag egy zrtnél, összedva mindennel, költségtérítéssel stb nem pálya egy tényleg jó vállalati jogásznak

heima_ 2011.03.22. 11:05:45

@Alfőmérnök: nem, sokkal okosabb és szebb vagyok:)

hakapesszi 2011.03.22. 11:08:08

@lelkylola: én nem kételkedem a jószándékodban. Ami viszont ebből a szövegből kijön, az mégis szöges ellentétben áll a poszt alapállításaival. Ha ugyanis a szegény barátaid értékes, de mégiscsak balek emberek, te ezzel szemben jócsaládból származó, magadat menedzselni képes gazdag vagy - akkor ezt valóban tekinthetem-e a szegénység dicséretének?
Talán inkább azon lenne érdemes elgondolkozni azon, hogy miért vész el Magyarországon annyi tehetség, és emberi érték; miért működik ilyen tökéletesen a kontraszelekció. Én úgy látom, hogy Magyarországon az érvényesülés és a gazdagság jellemzően éppen fordítottan arányos a tehetséggel és a képességekkel - ezért olyan hátborzongatóan irritáló Lázár szövege...

thetriggerhappy 2011.03.22. 11:17:47

@heima_:

hidd ezt, én meg tudom az ellenkezőjét.

heima_ 2011.03.22. 11:26:14

@khmmm: szerintem nem túl bonyolult a képlet, egyszerűség kedvéért négy kategóriát állíthatunk fel az alábbi két párból:
élhetetlen/életrevaló jóképességű/nem jóképességű.

Azaz lehet vlaki sikeres úgy, hogy jól tud helyezkedni, kapcsolatot építeni, de agyilag nincs a toppon, vlaki meg lehet nem túl sikeres iszonyat sok ésszel. Szerintem.

Lew Archer 2011.03.22. 11:27:03

@heima_:

Nem tudom, milyen képességei vannak.

Azt gondolom viszont, hogy egy kisvárosi utódkarrierbe nem kell túlzottan nagy távlatokat belelátni.

hakapesszi 2011.03.22. 11:32:02

@heima_: szerintem meg az a kérdés, hogy egy közeg (ország, társadalom, cég, közintézmény, főnök, etc.) mit vár el, milyen kvalitásokat támogat és erősít, és ezzel szemben miket folyt el, vagy éppenséggel gyűlöl zsigerileg... - egyszóval: mit jelent ma Magyarországon, hogy "életrevaló"???

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.22. 11:35:48

@heima_: milyen világból? amelyben élünk?

(közvetlen ismerőseim dolgoznak az állami szférában, én szerencsére nem:)

heima_ 2011.03.22. 12:25:04

@khmmm: nem találtam erre jó szót, értsd úgy h "eé tudja adni magát", jó stratégiai érzéke van, jól tud kapcsolatokat építeni, mer kockáztatni stb szerintem mindezek hely- és időfüggetlenek

heima_ 2011.03.22. 12:25:46

@Lew Archer: szóval semmi egyenesség, értem én, hát így is lehet

Lew Archer 2011.03.22. 12:32:33

@heima_:

Maga kezdett a képességekről beszélni, amikor azt mondta, hogy Lázárnak a legnagyobb siker lenne osztályrésze, ha nem közéleti pályára lépett volna.

Erre mondom én azt, hogy az eddigi karrierjéből túlzás ilyen következtetést levonni. Minden egyebet maga gondol bele abba, amit írtam.

Emellett pedig nem örülök, hogy ő a Fidesz frakcióvezetője, de ez egy másik gondolat.

hakapesszi 2011.03.22. 12:57:05

@heima_: Itt Londonban (ahol most élünk), azért lehetne egy-két történetet hallani arról, hogy az "életrevalóság" mennyire idő- és főleg, helyfüggetlen dolog... Hány és hány ember találja meg itt a számítását, akiknek Magyarországon egyébként teljesen kilátástalan volt az élete (mármint szakmai téren). Ők, akik egy idegen országban helyt tudnak állni, saját hazájukban meg kudarcok sora érik őket, akkor most életrevalók, vagy sem?

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.22. 12:59:13

@lelkylola:
1. A politikában szerintem is van verseny például a pártok közötti verseny a szavazatokért, ezt inkább versengésnek mondanám. De a piaci versenyhez nem hasonlítanám, mert más jellegűek az aktorok és más a közvetítő médium, továbbá nem hiszem, hogy érvényesülnének ökonómiai szabályszerűségek.

2. Kinevetés: Szerintem kinevetni senkit nem kéne, függetlenül attól, hogy milyen miliőt termet maga körül. Az én világomtól is elég messze áll a Hummer, de figyelembe kell venni, hogy azok akik susogósban nagy autóval járnak (most eltekintek attól a közkedvelt előítélettől, hogy okosítással szerezték a vagyont, és feltételezem, hogy becsületesek voltak) azok nagy valószínűséggel nem polgári családból származnak, hanem azt a kulturális örökséget hozzák magukkal ahonnan jöttek, mert a susogós gatya nem az újgazdagok népviselete, hanem a csórógyereké, aki az Orczy-piacról öltözködik. Csak az egyik adiads a másik adidas. Én nem kinevetném őket, hanem éppen ellenkezőleg, mert aki fel tudott kapaszkodni a semmiből (ismét jelzem nem a dílerekről beszélek) az inkább tiszteletet érdemel, és nem azt, hogy az öltözködési és vásárlási szokásai legyen az az ok, amiért nevetség tárgya lehet.

heima_ 2011.03.22. 13:24:42

@khmmm: senki nem állította, hogy egyenlő esélyekkel indul mindenki és mindenhol. nem erről van szó.

egy visszahúzódó, nulla kommunikációs képességű ember nem lesz sales virtuóz Londonban sem.. józan emberi számítás szerint. aztán azért ember az ember, nem gép, mert benne van ez az opció is, de pénzt azért nem raknék rá.

heima_ 2011.03.22. 13:27:03

@Lew Archer: egyáltalán nem túlzás, ha így "érvelünk", érveljünk így, 1-1.

hakapesszi 2011.03.22. 13:42:40

@heima_: Ez elvileg igaz is lehetne. Csak vakság nem észrevenni, hogy ma Mo-on ennél sajnos többről van szó. Ez egy nagyon veszélyes tendencia, ami szerintem nem is olyan hosszú távon nagyon nagy bajokat fog okozni az országnak.
Csak egyetlen példa (azért írom le, mert nagyon szíven ütött). Feladtunk egy hirdetést, hogy Londonban gyerekfelügyeletet keresünk. Elképesztő mennyiségben jöttek a levelek, pedig nagyon kedvezőtlen feltételeket tudtunk csak kínálni. Jelentkezett egy frissdiplomás tanítónő is, aki három hónapja tanított egy iskolában. Kérdezem én: mi kell ahhoz, hogy valaki három hónap után mindenáron menekülni akarjon a rábízott gyerekektől, és attól - a szerintem igen nagy és felemelő kihívástól - hogy azokat a gyerekeket írni-olvasni megtanítsa??? Persze, ha közelebbről megnézünk egy magyar iskolát, illetve azt, hogy ott milyen feltételek mellett kell a tanítónőknek dolgozniuk, annyira nem is kell csodálkozni. Valóban: az "életrevalóság" teljes hiánya egy ilyen iskolában éhbérért gályázni. Csak hát mélységes tragédia van ebben az egészben...
És akkor jön egy Lázár, aki szövegel sikerről, meg gazdagságról...

Lew Archer 2011.03.22. 14:40:12

@heima_:

Nagy semmin vitatkozunk.

Veder1 2011.03.22. 15:02:40

@heima_
"ilyen értelmezési és logikai képességekkel nem csodálkozom h nem vitted sokra."

Én kritizáltam a kommentedet, te meg személyeskedsz. Gratulálok, ez biztos nem a középszer diadala...

Több tucat harmincas ügyvéd ismerősöm van, nagy részük egyáltalán nem középszer, de biztos rá látsz a témára. Amiket ismételten felsoroltál ("13-14 év irodai tapasztalata (cégjogászoknál pl akikkel egyött dolgoztam), beszél angolul és még egy európai nyelven, beleásta magát egy spec jogterületbe (adó, energia, eü jog stb), nemzetközi iroda esetén akár hosszabb külföldi gyakorlatok") azok egyáltalán nem különleges képességek, és nem predesztinálnak arra, hogy annyit keress, mint egy politikus a mutykákkal. A "sztárügyvédek" kora lejárt, a 40-es, 50-es korosztály a 90-es években felosztotta a piacot, itt te személyes kvalitásokkal nem rúgsz labdába.

És ha már személyeskedünk, csak nem a Jani környezetéből kommentálsz? Tudod, minden titkárnő szerelmes a főnökébe :)

Rendészeti bizottság elnöke és a büntetőjog - MUHAHAHA

heima_ 2011.03.22. 15:11:46

@Vödör: te jöttél személyes sztorival, vállald a következményeit.. magamról sem írtam soha h vlami iszonyat kiválóság lennék, sőt a középszernek is örülnék, de szép próbálkozás.

a felsorolt tulajdonságok némi életképességgel párosítva simán predesztinálnak arra, hogy hazavigyen annyit, mint Lázár János (pedig ő egy álláshalmozó országos nagypolitikus), sőt! Az, hogy te és a haverjaid lúzerek, még nem a standard.

Nem, tényleg nem foglalkozott büntetőjoggal bizottsági elnökként. Miért is tette volna :D

heima_ 2011.03.22. 15:12:48

@Vödör: jah és rá lehet mutatni a "mutykákra", addig csak üres szófosás és sárdobálás amit művelsz

heima_ 2011.03.22. 15:16:51

@khmmm: igen, szörnyű, egész megkönnyeztem. tanárnak lenni közoktatásban nagyjából mindenhol stabil de szar meló, reszpekt aki lelkesedésből és jól csinálja, de azért nem kötelező ha nem jön be. bölcsészdiplomával is lehet jó állást szerezni. lázár meg kurvára nem erről beszélt, de mindegy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.22. 17:37:25

@Grift:

"ok nélkül köcsögösködni, meg köcsögebb dolog mint felvágósan köcsögösködni" --- írod.

Ez @lelkylola posztjának mottója is lehetne:-)

ü
bbjnick

Viktus 2011.03.22. 21:29:21

"Mit pofázol kisanyám?" - a gyász miatt szólt be a fideszes

Arnóth Sándor halála miatt volt feszült, ezért szólt be Szabó Tímea LMP-s képviselőnek - állítja a fideszes Tasó László.

hirszerzo.hu/belfold/20110322_taso_beszolas_lmp

biztos ez is mást jelentett ... :P

Emerenz 2011.03.22. 22:18:09

@khmmm: erről van szó, hogy egy normális társadalomban egy normális ember másokért dolgozna (akár tanár, akár orvos, akármi), nem magának "kaparna", Lázár kifejezésével élve. És mivel mások is hasonlóan tennének, mindenkinek biztosítva lenne minden igénye, sokkal inkább, mint mikor önmagának igyekszik "kaparni".

Bloodscalp 2011.03.23. 01:19:17

@khmmm: korrekt, és akkor mi jön ebből? hogy itthon nem a tehetség+kitartás számít, egész más "körülmények"

@Greetings from Piresia: nem tudom lolita ennyire butuska vagy szándékosan írta ezt-deha a Zelitnek ilyen felfogása van menjenek tőzsdézni szépen és hagyjanak minket békén-ha napi8-10 órában csinálják úgyis többet keres vele

OmegaMale 2011.03.23. 06:57:14

Kedves Lola,

A népszerű Lázár-felvételen két dolog kevertedik össze és a harmadikat a felvételt magyarázók keverik bele.

Az első két dolog nyilvánvaló, a politikus igen határozott és nyers megnyilvánulása arról, hogy kit mennyire tart ill. hogy Ő saját magát hova helyezi el azon a téréképen, amin satírozni kezdte, hogy ki hol van. A véleményét meg lehet élni specifikusan vagy általánosságban, ha neki az fontos, hogy valaki sokat keressen, akkor Ő így gondolja. A harmadik elem egy általánosítás, ami szerint aki keveset keres, az keveset ér. Bírálói arra hivatkoznak (távol álljon tőlem, hogy mosdatni akarjam ezt a balféket :D), hogy sokan keresnek keveset, akkor Lázár szerint sokan érnek keveset. Ez egy egyszerű érvelési hiba, akit érdekel, utánanéz a magyar wiki-n (már az ókorban is egy tucat érvelési hibát ismertek, ez egyike azoknak...).
A cikk alapvetése, hogy miért ne kereshetnének keveset, akiknek úgy alakult, hogy keveset keresnek.
Van egy nagy közös kalap, amibe dobáljuk a pénzt. Ma egy jelentős réteg önszántából vagy önhibáján kívül, túl keveset dob ebbe a kalapba. ez újra és újra társadalmi feszültséget termel ki a *jól* és a *rosszul* keresők között (ennek sincs ugye abszolút mércéje, egy osztrák pénztáros a magyar jól keresőkhöz képest is jobban keres) . Mivel a rosszul keresők rétege jelentős (ők az adófizetők módusza), így az átlagot is ők mozgatják. Ebben a nagy tömegben bárki elbújhat, így már régen kialakult az az önvédelmi mechanizmus, ami ideológiát épít arra, hogy ez a réteg önhibáján kívül (-> mások hibájából) keres/él rosszul. Ők *többre* lennének hivatottak és képesek is. Ahogy az orvosok a hosszú évek alatt megszerzett tudása, gyakorlata birtokában, hivatás/kötelességtudatától vezérelve nap mint nap bejár és gyógyítja az embereket, a többieknek ugyanúgy meglenne a dolguk és sztem ezt sokan érzik is. A rosszul kereső tömeg önvédelmi mechanizmusa egyszerű: ha sokan mondjuk, hogy nem vagyunk képesek többre és sokan keresünk keveset, talán mások is elhiszik (leaglábbis az egyes emberek elhiszik saját maguknak), hogy ez nekünk nem megy jobban, tólünk ennyi telik. Amikor az átlagos *akarás* egy szint alá megy, már nincs elég a közös kalapban és a rendszerbe eygre több pénzt kell más forrásokból belepumpálni, a hiányzó zsét másnak kell beleadni, de nekik kuss a nevük, csak a pénzük kell...

Egy ideje már jóval a fedezeti szint alatt vagyunk.

Lehet, hogy Lázár nem vigyázott a szájára és politikushoz képest nem volt egy profi nyilatkozat (2008-ban), de az Őt kritizálók által a mondandójához ragasztott plebejuspetting pontosan az a gondolkodási mód, ami a gödör aljára vezetett.

Summa summarum: az nem gond, ha valaki nem keres *annyit*, amennyit *kereshetne* (mindeki arra használja a tehetségét, amire akarja). Az a gond, ha nem ugrunk meg megfelelő minimális elvárt normákat. A közösbe való beleadás, az orvos esetén pl. nem a jövedelméből, hanem az általa végzett munkából adódik, Ő sokat tesz kevésért.

Ám sokan keveset vagy semmit sem tesznek kevésért...

Lew Archer 2011.03.23. 07:32:13

@OmegaMale:

Csodálom, hogy magyarázni kell, bár nem is. A kijelentéseket lehet logikailag szálazni, tartalmilag elemezni, de a lényeg, ami miatt első hallásra felháborítóak, az az kompetencia kérdése.
Ugyanis egy vidéki polgármester, vagy bárki más, ne mondjon ítéletet arról, és ne fogalmazzon meg sommás kategóriákat annak eldöntésére, hogy melyik ember mennyit ér, ami talán a világ legtitokzatosabb és legtöbb rétegű kérdése . Ez a túlfejlett önbizalomból táplálkozó arrogancia háborított fel minden egészséges önérzettel rendelkező embert. És váltott ki heves egyetértést mindazokban, akik életük igazolását az általuk elért anyagi sikerben látják.
Az pedig, hogy a Fidesz melléáll egy ilyen nyilatkozat kapcsán, iszonyatosan rossz üzenet.
süti beállítások módosítása