Tegnap, a nárcisz-szagú nemzetközi nőnapon, néhol olvasható volt egy hír, ami a férfiakról szól – baljós hangon. Így most hagyjuk Klara Zetkin találmányát, és vessünk egy pillantást azokra, akik a nárcisz másik oldalán állnak.

  Egy friss Eurostat felmérés szerint az unió 27 tagországából Magyarországon mondta a legtöbb férfi, hogy nem érzi egészségesnek magát, és a nők körében is csak Portugália előzte meg Magyarországot. Az eredmények szerint az átlagnál kevesebb férfi érzi „jól” magát, és több „rosszul”, vagy „nagyon rosszul”. Nem szeretnék hajmeresztő eszmefuttatásokat szőni a brit tudósokéra hajazó eredményből, de azért jusson eszünkbe: szajkózza ezt már itthon is nem egy véleményalkotó, tudós, szakember.

  Elég csak Kopp Máriát említeni, aki sokszor, sok helyütt elmondta: a fő ellenség – szokás szerint – a stressz. Kutatásaik szerint a magyar férfiak 64 százaléka nem éri meg a 65 éves kort. A különbség megdöbbentő a nyugat-európai férfiak javára, hiszen a svédek 84, míg az osztrákok 80 százaléka megéri a 65 éves kort. Kimutatták, a férfiak (is) roppant nehezen élik meg a munkahelyükön őket érő „atrocitásokat”, vagy munkahelyük elvesztését, s ha házasságban, vagy párkapcsolatban élnek, háromszor-ötször erősebben tudnak védekezni az efféle hatások ellen. Kopp Máriáék szerint a gyermek is komoly védőfaktor.

  A legtöbbször azt a finnországi példát szokták emlegetni, amikor is a hatvanas években a nők „fellázadtak” a barátságtalan mutatók ellen („Nem akarunk özvegyek lenni!”), és férfi-védő mozgalmat hoztak létre – sikerült is a korai halálozási adatokon szépíteni; kevesebb dohányos és alkoholista maradt a ténykedésnek köszönhetően.

  A kérdés már csak az, hogy nálunk mit lehet tenni? Az emberek alaphangulata nemtől függetlenül eléggé, hogy is mondjam, változékony. (Tévedés ne essék, mi, nők sem ugrunk ki a bőrünkből, de az egy másik írás témája lesz.) Egyre szaporodnak a konyhapszichológiával operáló válás utáni kurzusok, amelyekre nagy számban nők járnak el, és az esetek 99 százalékában nekik is találják ki azokat, mondván: „tanuljunk meg egyedül is boldogok lenni, nincs szükségünk férfira”. Nem gondolom, hogy ez a helyes irány.

  A munkahelyi stressz a fiatal férfiakat is érinti, és egyre több esetben a válás traumája is. Velük ki fog foglalkozni? Sajnos, ősi magyar szokás szerint, ők nem fognak eljárni holmi fejtágításra, legfeljebb a haverokkal beszélnek erről x sör mellett, ha beszélnek. De az még nem megoldás, hogy a nők saját hajuknál fogva kirántják magukat az iszapból; a férfiak nyígnak, mikor senki sem látja, közben meg valahogy be kéne végre látni, hogy egészséges férfiak nélkül nincs család, anélkül meg megette a fene az egészségesnek mondható közösséget, nemzetet is.

  A Mandiner olvasóinak nagy része fiatal férfi. Ti hogy érzitek magatokat?