Sólyom, a sunnyogó magyar nacionalista
2011. január 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Sólyom, a sunnyogó magyar nacionalista

 

  Nem akarunk a kétezertízes évek Lovas Istvánjai lenni, nem és nem. A Magyarországgal foglalkozó külföldi cikkek között azonban rendre akadnak olyanok, amelyektől tikkelni kezd a bal szemünk alja, és bosszankodó írásra horgadnak ujjaink. És még mindig megőrizzük hidegvérünket.

  Nos, az osztrák Die Presse azt állítja: Sólyom László éveken át csak magánlátogatásokat tett Szlovákiában, magyar nacionalisták rendezvényein, mint például egy magyar király emlékművének felavatásán, de lehetőleg kerülte, hogy teljesen hivatalos formában találkoznia kelljen hivatali kollégájával, Ivan Gasparoviccsal. Sic. A Die Presse hazudik.

  A Presse pozsonyi keltezésű cikkében Christoph Thanei azt állítja: „míg mindenki Orbánt bírálja, addig a szlovákok csendben maradnak”. A mindenki a cikkszövegben már „fél Európára” szűkül, de hagyjuk az orbánozást másra, máskorra, most éppen Sólyomot vették elő újra. Hogy miért, én nem tudom.

  Az inkriminált bekezdés szerint Sólyom kerülte, hogy találkozzon Gasparoviccsal. Sólyom viszont találkozott a szlovák államfővel, 2008 decemberében, Érsekújváron. A városháza előtti téren összegyűlt emberek tapssal fogadták őket, majd Sólyom kérése ellenére zárt ajtók mögött folytattak beszélgetést. A találkozót megelőzte az, hogy a magyar államfő eredetileg november 29-ét javasolta időpontnak, és a korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően nyilvánosság előtti párbeszédet folytatva tekintsék át a szlovák-magyar kapcsolatok szélesebb összefüggéseit, a két ország viszonyát terhelő problémák gyökereit. A találkozó időpontjára több javaslat is felmerült, azonban ezek közül a szlovák félnek több nem felelt meg.

  Botrány lett a következő évi, szlovákiai Sólyom-látogatásból. Már ha addig eljutott volna: Sólyomot ugyanis - ahogy azt mind tudjuk - egész egyszerűen nem engedte be Szlovákia a saját területére, és visszafordították a komáromi hídról. Az EU-ban, a schengeni rendszerben elfogadhatatlan diplomáciai botrány előtt Gasparovic és Fico provokációnak nevezték a Sólyom-látogatást, fenyegetésül hozzátették, hogy nem vállalják a következményekért a felelősséget.

  A Presse cikke egy szót sem szól Sólyom kitiltásáról. És magyar nacionalista rendezvénynek tartják, hogy Komáromban felavatták Szent István szobrát, amin a Presse szerint Sólyom részt vett. Pedig nem, mert a szlovákok kitiltották. A másik, hogy Szent István természetesen magyar király volt, de a szlovákok szemében ő a szlovákok királya is volt, a történelmi, soknemzetiségű Magyarországot (Uhorsko) ugyanis megkülönböztetik a maitól (Madarsko). Valahogy csak meg kell tanítani a kárpát-medencei történelmet a szlovák gyerekeknek, ugye.

  És mit mondott ez a sunnyogó nackó államfő a komáromi hídon? „Visszafordulok, mert nem tudnak engem egy tudatos jogsértésbe belehajszolni, hiszen jogász vagyok, államelnök vagyok. Remélem, hogy a komáromiak ezt a látogatást így is megőrzik szívükben, és visszajövök még.”

  Visszajött: Sólyom egy évvel később, tavaly augusztusban végre eljutott Komáromba, magánemberként részt vett a Szent István szobornál rendezett ünnepségen, ahol megszólalt a szlovák és magyar himnusz, és Sólyom magyarul elmondott beszédét szlovák nyelven is felolvasták. Ezt a történetet állította be az osztrák lap úgy, hogy Sólyom László Gasparovic elől sunnyogott, és magyar nacionalista rendezvényekre járt Szlovákiába.

  Nem mellesleg, a Die Presse az EU-elnökségre készített, történelmi térképeket is ábrázoló óriásszőnyegről azt írta pár napja: Magyarország nagy-magyarországos szőnyeggel provokálja Európát. Az osztrák lap szerint különösen „az akkoriban Magyarországhoz tartozó országok - Szlovákia, Horvátország, Szerbia (Vajdaság), Románia (Erdély) és Ausztria (Burgenland) felé nyílt provokáció a szőnyeg”. Provokáció. Ausztria felé. Egy szőnyeg, ami az 1848-as Habsburg-birodalmat ábrázolja. Az ostobaság, ha fáj.

  Schämt euch.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr832615296

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levél a Die Pressének 2011.01.27. 14:00:01

Der Artikel ist voll mit unbegründeten Aussagen, die die Tätigkeit von Ungarns ehemaligem Staatspräsidenten László Sólyom in vollkommen falschem Licht erscheinen lassen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

No_Sol 2011.01.26. 15:14:10

Persze...Közép-Európában csak egy kultúrnemzet van, az osztrák, mindenki más természetesen elmaradott nacionalista...

M. Sauvage 2011.01.26. 15:31:10

Eszemmegáll. Szerintem le kell verni a Forum Romanum oldaláról a rendkívül provolkatív Római Birodalom térképeket (főleg h Mussolini hagyta azokat az utkorra, de ez csak mellesleg). Provokatív a szőnyeg. Pont az osztrálkoknak, na sunnyagojanak csöndben a dicső 48as szereplésüókért, és a kedves kis kutyáik a szlovákok dettó. ők azt kapták pont jutalmul amit mi büntetésül. mert a történelem nem honorálja az árulókat, csak használja.
Sólyom egyenes ember, az egész komcsi-libcsi fikázás fölött áll. megaztán hatalmas jelentősége van a DiePresse cikkének a mi életünkre nézve. Fizetett hírdetés kategória.

Mitya Ivanov 2011.01.26. 15:32:54

sólyom egyik nap (die Zeit) olyan jobboldali, akinek az egyén szabadságjoga szent, a másik nap nacionalista.

Szerintem ez jó jel, teljesen meg vannak zavarodva
Remélem valaki veszi a fáradtságot, és ír egy olvasói levelet az osztrákoknak

Tehéntőgy 2011.01.26. 15:36:58

Egy történelemhamisító, Szent Istvánt vagy tudatlanságból, vagy rosszabb esetben provokatív heccből hármashalmos-kettőskeresztes zászlóval ábrázoló szobor avatását azért nehéz másnak, mint magyar nacionalista rendezvénynek nevezni. Az volt.
A cikkel a gáz inkább az, hogy úgy fest, mintha a teljes Szlovákiával való konfliktusban mi lettünk volna a rosszfiúk, egy szó se nyelvtörvényről, vagy Sólyom kitiltásáról.

Maisie MacKenzie 2011.01.26. 15:39:47

Sólyom Szlovákiában?!

Szerintem életében nem ejtette ki még azt a kifejezést, hogy Szlovákia, következetesen Felvidéket emlegetett mindig.

Tehéntőgy 2011.01.26. 15:49:10

A magyar EU-elnökség díszszőnyegével amúgy egy nagy baj van, hogy olyan a színe, mint a libafosba kevert rohadt banánfagyinak. Hihetetlen gusztustalan.

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2011.01.26. 16:00:40

Ismerve Gašparovič intelektusát nekem sem lenne kedvem gyakran találkozni vele :)
Mikor élem már meg, hogy nem egy nem szenilis őskumunista államfő lesz Pozsonyban.
Kováčot meg úgy-ahogy el lehetett viselni de az utána következő Schuster-Gaspo vonal baromira gáz és akkor még enyhén fogalmaztam. Nagyon enyhén.

Cypriánus 2011.01.26. 16:03:40

Tudtátok, hogy Hitler izzig-vérig tipikus magyar volt, igazából Orbán Adolfnak hívták, és ő a mai magyar miniszterelnök nagyapja?
A jövő heti Die Presse-ből majd megtudjátok!!!....:-)

Maisie MacKenzie 2011.01.26. 16:04:07

@felvidéki istimester:

Hála a közvetlen elnök választásnak. Az a jovális vén idiótáknak kedvez. :-(
Azért a többség elég egyszerű.

Chicano 2011.01.26. 16:08:22

Az ominózus cikkben van egy olyan kitétel is ami szerint Szlovákia Magyarország "ősellensége" lenne. Ettől nagyobb baromságot régen láttam leírva. És ezt a bizarr hülyeséget egy osztrák írja. Van ezeknek bármi elképzelésük arról kik élnek és mit csinálnak itt a szomszédban?

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2011.01.26. 16:10:43

@Maisie MacKenzie: Nem a közvetlen elnökválasztással van a gond, hanem azzal, hogy a felvidéki társadalom még mindig nem termelt ki egy igazi új generációt a politikai elitben. És már 2011 van....

Cypriánus 2011.01.26. 16:11:49

van elképzelésük, de pénz beszél, és schok osztrák cég lenni natyon mérkes für ungarische fálsák-ató...und, Strabag, ja voll.

Bell & Sebastian 2011.01.26. 16:18:46

@Mitya Ivanov: Fogadjunk, hogy Ergé már beírt/fog nekik. A kelti tartománybeli németek a Kőnyomatost megmondológiailag privilegizált helyzetben levőnek tartják -mindent beszopnak tőle-, érdemesebb lenne ott rekakálni.
Csak körülményes egy ízes káromkodás előállítani burkusul.
Mondjuk: - Hogy esne ki a fogad fodrász után, a csárdában! -az jónak tűnik,

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.01.26. 16:26:44

Osztrákokról!

A Görgey Család egyik tagja mondotta: " Ausztriában még vizelni sem állok meg!"

antho 2011.01.26. 16:36:46

Az osztrák a földkerekség legundorítóbb népsége. Olyan embereket "adott" a világnak, mint Hitler, az amstetteni rém, Wolfgang Prikopil vagy Elfriede Jelinek. Mi mégis sógoroknak nevezzük őket. Nem értem.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.26. 16:56:55

mi ebben a meglepő. az osztrák sajtó, mint a magyar, kaftános.

Tehéntőgy 2011.01.26. 17:04:29

@antho: Ez azért ugye valami hülye vicc :-) ? Kb. mintha a "magyarok" kategóriáját a balástyai rémmel meg Endre Lászlóval írnád le.
Jellinek meg tény, hogy elég nyomasztó figura, de nem rossz író.

tevevanegypupu 2011.01.26. 17:07:44

Megall az esz, most megint baj van Solyommal? Es vajon miert hazudnak vele kapcsolatban, mikor nagyon egyszeruen bizonyithato, hogy amit irnak nem igaz?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.01.26. 17:15:55

ez az igazi sajtószabadság! mindenki azt hazudik amit akar és még szembe is köphet.
ezt meg kell védeni.
egyébként szerencsétlen sólyom milyen apropóból kerül elő? nem nyalta megfelelően a feneküket? nincs kit rugdosni?

loláb 2011.01.26. 17:36:29

Divat lett ütni minket.
Aki nem ír egyetlen magyarfikázó cikket sem, azt már nem jegyzik az európai ujságírók között.

Szerintem annyi történt, hogy a szerző úr összetalálkozott valamelyik torzonborz, szakállas kollegájával valami dél-tiroli kupiban, és mondta neki:

-Hans, olvastam a cikkedet a magyar sajtótörvényről, jól sikerült.
-Ja, és te Jürgen, mikor szólalsz már meg? Kezd gyanús lenni ez a cinkos halgatásod magyar ügyben!

Jürgen erre gyorsan összedobott valamit, hogy legközelebb is meghívják a bécsi liberális klub rendezvényeire.

Bloodscalp 2011.01.26. 18:21:30

ja:) a mandiner nem fog ezúton is tiltakozni/helyreigazitást kérni?:)

suski 2011.01.26. 18:58:54

@Cypriánus: :-))))))))))))))))))))))))) Orbán Adolf, ez nagyon jó!!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.26. 20:03:08

@loláb: Hans, Jürgen?

Van egy olyan érzésem, hogy ezek olyan osztrákok, mint amilyen magyarok a hazai huhogók voltak Haider kapcsán.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.01.26. 20:06:20

@antho:
Ki ne felejtsük a császárinak nevezett családjukat, akik teljesen ugyanazt csinálták mint az amstetteni átlagosztrák, csak nem lent a pincében.

Tündér_Lala 2011.01.26. 20:11:01

Semmi csodálkozni való nincs. Sólyom azt nyilatkozta, hogy Magyarországon demokrácia van továbbra is, hiába állít mást az európai sajtó. Természetesen azonnal megtámadták őt is, a szokásos hazudozós módon.
Pfffuj mocskos rohadékok.

szubjektiv 2011.01.26. 20:30:05

Sólyom László elnökként igen sok kárt okozott. Megválasztása hiba volt. Mondanám, hogy monnnnyonn le, de ezzel már elkéstem.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.26. 22:23:19

@Bloodscalp: nem. Azt majd Panni. A magyar médiatörvény az osztrák lapokra és internetes változataikra is kiterjed.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.26. 22:24:29

egyébként grat. a poszthoz. Az újságírók "hál' Istennek" nem csak nálunk felületesek.

suski 2011.01.27. 02:47:37

@politicus: ezt a rosszindulatú mocskolódást és hazugságtengert felületességnek nevezni azért eufemizmus a javából. Még újságírásnak sem nevezném. A nyugati média az elmúlt hetekben Mo-gal kapcsolatban egy egészen új műfajt teremtett. Mi ez? Sci-fi? Fantasy ? "Rémálmaink naplója"? Irodalom? AMikor egy véleménycikk már oly mértékben rugaszkodik el a valóság talajától, hogy kilövi magát a Holdra és ott küzd Orbán és a fasizmus szellemeivel, az micsoda..?

@TaTa86.:
"Hans, Jürgen?"

Paul, Lendvai

pirimogyoró 2011.01.27. 06:41:41

@szubjektiv: Tuti! Bunkóságból jelesre vizsgázott, amikor a kitüntetett Fekete Jánossal nem fogott kezet. Nálam is elnyerte a Magyarország főbunkója vándordíjat. Egy köztársasági elnök nem jelenhet meg egy hivatalos rendezvényen magánemberként, így aztán nem is volt joga ahhoz, amit csinált.
Szlovákiába pedig be akart vonulni az 1968-as események évfordulóján, ez több, mint bunkóság. Naná, hogy nem fogadták tárt karokkal.

yda 2011.01.27. 07:42:13

@kerek perec:
Te barátom pedig a kommentelők főbunkója vándodíjat.Egy köztársasági elnök ott,jelenik meg ahol akar és nem gondoltad,hogy egyFicó vezette nacionalista kormány tárt karokkal várja.Más külömben jó lenne ha szlovák határ valahol délen Pécs alatt lenne,hogy az ilyen bunkó de kommentelni,bölcselkedni tudó magyarok lássák meg,
hogy milyen az elfoglalt országrészen élőknek a lelki világa.Ha ilyen bunkó lennék mint te a WC.-ben a vizet a fejemre húznám.

Valandil 2011.01.27. 08:25:28

@kerek perec: Tudod, csak az volt a bibi, hogy nem tartotta kitüntetésre érdemesnek Schwartzot ("Von Schwartz, ha kérhetem!"). Igaza volt.

pirimogyoró 2011.01.27. 08:53:10

@yda: Az kiabál, akinek a háza ég. Én a véleményemet írtam le a cikkben szereplőről, te pedig engem minősítettél a magad úri modorában, amiből simán kitetszik mi is vagy te :)
Nekem nem baj, ha valaki más véleményen van, nem akarom meggyőzni a magam igazáról. Te, meg a hozzád hasonló irodalmi magyarsággal működő egyedek azt hiszitek, meg kell ölni azt, aki másképp látja a dolgokat.
Sólyom a szememben főbunkó, ő sem tehet azt, amit akar. Vagy különben elérik a kritikák. Ehhez még a Fidesz sem nyúlt hozzá és te is kevés vagy :)

pirimogyoró 2011.01.27. 08:56:29

@Valandil: Ő nem állam az államban, hanem ő is a haza szolgája (bár úgy viselkedik, mintha a haza ura lenne). Ha az akkori kormányzat érdemesnek tartotta kitüntetni, akkor ő nem szégyenítheti meg a kitüntetettet a megvetésével. Majd ha találkoznak a közértben, vagy a borbélynál, na, ott nem muszáj köszönnie sem :)

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.27. 09:04:03

Ha az a barom aláír Dzsugasvilivel,valószínüleg most nincs ez a szarkavarás. Sebaj,legközelebb.

yda 2011.01.27. 09:19:26

@kerek perec:
"én vagyok én,te vagy te,
ki írt nagyobb hülyeséget ,
én vagy te?"

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.01.27. 09:20:56

@suski: nyilván. némi irónia volt a kommentemben. Ez már annyiadik hazug cikk, hogy felhorkanni már alig érdemes.

pirimogyoró 2011.01.27. 09:35:38

@yda: Maradj a témánál (ha elfelejtetted volna, Sólyomról szól a cikk), vagy nyissunk vitadélutánt rólam :)

Lépes Elek 2011.01.27. 10:38:46

@de Karatna: Ezt en sem teszem. 3 orat lazan kibirok.

Zetek 2011.01.27. 10:39:52

Nos aki találkozott már a szegény Thanei nevű versenyzővel, akkor tudná, hogy írásainak helyi értéke nulla. Ingyen, vagy pénzért, de a mindenkori szlovák kormány szócsöve, ennyi.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.27. 11:11:09

Tavaly egy nemzetközi mítingen voltam a lengyeleknél. Volt ott egy pici, jelentéktelen külsejű osztrák. Végig csöndben. Igazából csak a magyar nacionalizmus volt, ami miatt megszólalt - hosszan. Mer'hogy az autókon Nagy Mo matrica, meg mnden.

Aztán másnap azt találta mondani, hogy jó ez a lengyel zászló, de hiányzik róla még egy piros csík.

Az osztrákok képmutatók. Eminensek. Azok voltak a császárkorban, Adolf idején és most az EU alatt is. Mindig mindenben jobbak, mint a szomszéd népek, és tanítanák őket. Pedig ma már Bécs világvége.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.01.27. 11:50:13

@politicus: miért nem szóltok vkinek a fideszben, hogy pereljék már be ezeket.
miért kell eltűrnötök?

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2011.01.27. 12:27:29

@kerek perec: Te mekkora egy ostoba suttyó vagy bazmeg. Sólyom nem 68 évfordulóján akart Komáromba menni, hanem egy magyar nemzeti ünnepen, ráadásul ezt a 68 dolgot három olyan ember tette szóvá neki, aki 89 előtt kőkemény kommunista volt (Fico, Gasparovic, Caplovic), Fico eftárs ráadásul azt volt képes kinyögni magából, hogy ő észre sem vette a bársonyos forradalmat.
Egyébként meg Sólyom már régesrég bocsonátot kért a magyar csapatok bevonulásáért.
Azért látom, hogy hatott a szlovák propaganda...

Maisie MacKenzie 2011.01.27. 13:05:12

@tölgy:

"Igazából csak a magyar nacionalizmus volt, ami miatt megszólalt - hosszan. Mer'hogy az autókon Nagy Mo matrica, meg mnden."

Tök megértem ha egy osztrákot ez irritál.

A Nagy-Magyarország matrica köré azért hiányzik a Habsburg Birodalom másik birodalom felének az ábrázolása is, hisz az az államalakulat szűnt meg az I. VH végén.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.27. 13:16:37

@Maisie MacKenzie: hacsak valaki nem az 1526 körüli Mo-t szereti és ragasztja ki az autójára.

Az osztrák egyébként micsoda? Ezzel küszködnek, ezért fikázzák a szomszéd kis népeket.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.27. 13:21:31

@tölgy: "Az osztrák egyébként micsoda?"
Ha jól emlékszem a hetvenes évek végén sikerült először olyat mérniük, ahol a lakosság több mint 50%-a vallotta magát osztráknak, és nem németnek :D

Maisie MacKenzie 2011.01.27. 13:22:34

@tölgy:

Hacsak.

www.kepeslap.com/images/14015/Nagy_Magyarorszag.jpg

Ez pl. 1914-es, hisz már létezik a piros-fehér-zöld trikolor, ami 1526 körül még nem volt használatos.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.27. 13:28:05

@Maisie MacKenzie: a matrica azért piros-fehér-zöld, mert most készült. Gondolta, hogy eredeti 1526-os matricákat lát?
A formája meg utalhat az 1526 előtti országra.
Vagy maga szerint egy történelmi atlasz egyik oldala van kiragasztva az autókon?

Maisie MacKenzie 2011.01.27. 13:32:10

@tölgy:

Ne magázz, mert szűrők! :-)

"A formája meg utalhat az 1526 előtti országra."

pctrs.network.hu/clubpicture/9/9/_/xv_szazadi_magyarorszag_terkep_99663_370575.jpg

Ez egy XV. sz-i Magyarország, ducibb!

"a matrica azért piros-fehér-zöld, mert most készült."

Nem értem a kapcsolatot.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.27. 13:35:38

@Maisie MacKenzie: nem történelmi atlasz a matrica.

Ne zsaroljon, szűrjön.

tewton 2011.01.27. 13:45:51

@tölgy:
és a szaros labanc burgenlandért nyítt, vagy csak úgy általában irigyelte a múltat?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.27. 13:53:38

@tewton: ne vicceljen, Burgenland minig is osztrákia része volt.
Demokrata, a népek önrendelkezésének híve pedig nem beszél a határokról, azok úgy jók, ahogy vannak.
Múltja pedig nagyszerű osztrákiának. (Osztrákok baja a mai napig, hogy nem tudják mija a francot tanítsanak a történelmükként.)

@gloire: osztrák, olyan szláv nevű német, akinek az őse elbaszta a német egységet, és amikor a poroszok megcsinálták, akkor meg nem engedték be oda máig.

Maisie MacKenzie 2011.01.27. 14:05:08

@tölgy:

"osztrák, olyan szláv nevű német, akinek az őse elbaszta a német egységet, és amikor a poroszok megcsinálták, akkor meg nem engedték be oda máig."

Pontosan! Ezért is neheztelnek a magyarokra, mert a magyarok meg Nagy-Ausztriát baszták el, pedig az osztrákok Nagy-Ausztriával pariban lennének a németekkel, így meg csak valami szánalmas vesztesek (velünk együtt).

Én láttam már magyar rendszámú autón (nagy fekete audi) fekete-sárga kétfejű sas matricát.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.27. 14:11:49

@Maisie MacKenzie: a fekete-sárga rendben van, az nem Ausztria, hanem a Habsburgok színe.
Törvényes királyaink voltak.

Maisie MacKenzie 2011.01.27. 14:16:03

@tölgy:

Ebben egyetértünk! :-)

regnumportal.hu/system/files/images/c%C3%ADmer.jpg

A közepe nem fekete-sárga, hanem piros-fehér-piros, de remélem azért el tudod fogadni! :-)

tewton 2011.01.27. 14:33:39

@Maisie MacKenzie:
lol. a svarcgelb kifejezést azért ismeri, ugye?
és gratula, ügyesen kiszúrta a habsburgok családi címerét :)

pirimogyoró 2011.01.27. 18:21:05

@helgoland: Erre tanítottak otthon, hogy így kell másokkal társalogni? Remélhetőleg nem szaporodsz, mert amit produkálnál, csak a levegőt rontaná a földön. Szűrlek, tehát ne strapáld magad miattam :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.01.29. 13:09:46

@tölgy: Burgenland minig is osztrákia része volt. "

kétlem.

Pantagruel 2011.01.31. 12:52:36

Tanulságos cikk. Köszi
süti beállítások módosítása