A győztes egyedül van - Betiltották Coelhót Iránban
2011. január 12. írta: Szelli

A győztes egyedül van - Betiltották Coelhót Iránban

  Csador ide vagy oda, Irán egyre jobb hely. Először a plüssmackók és a Valentin-nap, most pedig az örökérvényű életbölcseletek atyja, Paulo Coelho húzta ki a gyufát a perzsáknál. Szőcs Géza csak a giccs- és pornóadóig merészkedett, a közel-keleti ország szürkeöltönyös diktátorának kulturális minisztere azonban ennél jóval keményebben csapott az asztalra: minden magyarázat nélkül betiltotta a brazil Müller Péter könyveit. Háháá, tereljük a témát az urándúsításról, mi? Ügyes.

  Mielőtt azonban bárki is szaporábban kapkodná a levegőt és azt feltételezné, hogy cinizmusunkkal támogatjuk a művészet/irodalom/szabad gondolkodás cenzúrázását, vegyünk egy mély, szívünket és lelkünket megtisztító lélegzetet és nyíljunk ki, mint a lótusz, hogy befogadhassuk a Mester gondolatait!

  „A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát.”

  „A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk.”

  „Ezen a földön mindenkinek megvan a maga kincse, ami rá vár. De ne felejtsd el, hogy csak az talál igazi kincset, aki a szívére hallgat.”

  „Megfutamodni a harctól, ez a legrosszabb, ami megtörténhet velünk. Rosszabb, mint vereséget szenvedni, mivel a vereségből mindig tanulhatunk valamit, de a megfutamodással csak ellenségünk győzelmét hirdetjük.”

  „Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk.”

  „A hajó nagyobb biztonságban van a kikötőben, de a hajókat nem ezért építik.”

  „Légy akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön.”

  „Senki nem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit.”

  „Ha valamit el akar érni, először is legyen tisztában vele, mit is akar pontosan, tartsa nyitva a szemét, és koncentráljon erősen. Senki nem éri el a célját, ha csukva van a szeme.”

  „Életünkben sokszor érnek megpróbáltatások bennünket, és mi nem kerülhetjük el őket. De ezeknek is van valamilyen értelmük. Csak akkor értjük meg, miért voltak, amikor már túljutottunk rajtuk.”

  „Hogy jön be a fény egy házba? Úgy, hogy nyitva vannak az ablakok. És hogy jön be a fény egy emberbe? Úgy, hogy az ajtó nyitva áll a szerelem előtt.”

  „Harcolni kell a gyarapodásért - de anélkül, hogy beleesnénk az ezáltal elérhető hatalom csapdájába, amiről tudjuk, hogy nem ér semmit.”

  „Mindannyiunknak egyetlen célja van a teremtésben, ez pedig a Szeretet. De ez nem korlátozódhat egy emberre - szét van szórva a világban, és arra vár, hogy megtaláljuk. Ébredj föl, ébredj rá erre a szeretetre. Ami elmúlt, nem biztos, hogy visszatér. Ami jön, azt föl kell ismerni.”

  „El kell fogadnunk, hogy a lelkünk - bár örökkévaló - jelen pillanatban az idő hálójában vergődik, annak pedig megvannak a maga korlátai és lehetőségei.”

  „A próbatételek néha nehezebbek, mint ahogy képzeltük. A tanuláshoz azonban elengedhetetlenek, és mindegyik közelebb visz az álmaink megvalósításához.”

  „Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.”

  „Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk-e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket.”

  „Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat.”

  „Az idők kezdetén kicsi volt az igazságtalanság. De minden újabb kis igazságtalanság hozzáadódott, bár önmagában egyiknek sem tulajdonítottak jelentőséget. És nézzétek, hova jutottunk.”

  „A bölcs éppen azért bölcs, mert szeret. A bolond pedig azért bolond, mert azt hiszi, hogy megértheti a szerelem lényegét.”

 

  Akit a Mester szavai kellemes, bizsergető érzéssel töltöttek el, és már a kezébe is vette egyik kötetét, vagy esetleg épp titkos szerelmének számát tárcsázza egy inspirált színvallás végett, kérjük, hagyja abba az olvasást és a Fény legyen vele. Mi azonban kéjes örömmel összeállítottuk, mi mindennek a cenzúrázásával követnénk az irániak giccsromboló példáját.

  Egy tökös médiatörvénynek a következőket kellene betiltania: a Kardos-Horváth János Földlakó c. opusza; Schmitt Pál beszédei; Szepes Márai-idézetek; a Charlie, majom a családban c. sorozat; Nkuya Sonia & Szecsődi Karcsi Hányszor mondjam c. száma; Zimmer Feri 1-2., bármilyen képzőművészeti alkotás ilyeténképp történő felhasználása; Mariah Carey; az operett, mint műfaj; az összes film, melyhez Adam Sandlernek bármilyen köze van; a gyerekszépségversenyek; A Rómeó és Júlia Musical Lehetsz király c. dala, tüzépbarokk építészet és ornamentika és a karácsonyi Coca-Cola reklámok (...).

  Szívesen várjuk a lista bővítését olvasóinktól!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr812578655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.12. 15:22:33

Iránban Coelho betiltása nem okoz akkora gondot, szerintem sokkal kevesebb az elvált asszony, mint nálunk.

ghavin 2011.01.12. 15:28:57

@Elpet: Vannak, csak a föld alatt.

Kurucosodik a mandi, sejj...

Lordius 2011.01.12. 15:29:26

a gyerekszépségversenyeket tényleg ki kéne tiltani a picsába

Harald Blåtand 2011.01.12. 15:33:55

Régi álmom egy Coelho-idézetgenerátor megalkotása. Az ember beírna egy szót, mondjuk hogy tekintet, szív, ösvény, sors, lovag, kavics, könny, karburátor, lócsöcs stb. és az idézetgenerátor kiköpne egy a szót tartalmazó körmondatot, ami választ ad a világ összes Nagy Kérdésére.

(A Szepes _Márai_-idézetek az szándékos volt, vagy freudi elütés? :-))

Madass 2011.01.12. 15:43:16

Vásáry André-t mindenképpen a listára. Nem a hangtartományával van a gond, hanem azzal, hogy képzetlen és giccses. Én nem lepődnék meg egy közös albumon Richard Claydermannal.

insert random 2011.01.12. 16:04:03

Mi is ennek a cikknek a lényege? Örüljünk, hogy betiltották Coelhót (aki amúgy szerintem is egy giccs, de abszolút ártalmatlan)? Ha ez komoly, elég gáz.
Már megint ízlésrendőrséget vezetnétek be? Azt majd gondolom a hatalom eldönti, mi esztétikus és mi nem. Csak aztán ne csodálkozzatok, ha a fasz másik végén találjátok magatokat.

Addig is benevezem betiltásra a giccsirodalom fejedelmét, Wass Albertet!

coley 2011.01.12. 16:08:31

Vass Virág, Fejős Éva és Frei Tamás bestseller klasszikusait mindenképp a listára raknám :)

egy nik a sok közül 2011.01.12. 16:15:34

JAJMILSEZ-JAJMILESZ

LETILTOTTÁK

BARZÍLIA MÜLLERPÉTERÉT

A NEMZETKÖZI MASZLAGMÁGNÁST

Madass 2011.01.12. 16:16:42

@insert random: Jogos a felvetés! Egyből csapjuk hozzá Eszterházyt is (nem azért, mert giccses, hanem mert intertextualitásnak nevezett plágium az életműve). Karinthy Mártont mindenképpen, ezzel a családnévvel az Ördöggörcs kimeríti az emberiség ellenes bűntett fogalmát.
Bizottságot, és a '80-as évekbeli avantgárd társait a 30 év késésért, valamint a magyar médiában dolgozó összes stylistot és fodrászt.

Harald Blåtand 2011.01.12. 16:36:23

@insert random: Ne vedd már komolyan a poént :-) Wass Albert túl változatos azért ehhez, belőle sablonszerelmesvers-generátort lehetne jót csinálni. Esetleg az Elvásik a veres csillagból székelymegmondás-generátort. Beírod, hogy ektoplazma, kiköpi, hogy "Hanem hát nézzi csak, kend, Bárnácju elvtárs. Régebben is termettek elég himpellért a barassói házak, a nagy fene ablakaikkal, aztán addig tömték azok es az öregebbik bárónk fejét, Isten nyugosztalja szegényt, amíg be nem vezette a fogmosást a faluban, de ő mézeskalácsot osztott a gyerekeknek minden Gyertyaszentelőkor, hát elnéztük neki. Hanem amit ezek a vasalt élű regáti vereszsidók követelnek magátul, hogy ektoplazmával öntözzük a rozsföldet, azt már megengedi, de nem leszünk bolondok tenni. Inkább papírozza le kend a Párt felé, hogy megvolt, aztán megisszuk azt az ektoplazmát apránként fenyőpálinkával, meg tán még szarvasjava is kerül mellé a hegyrül."

Briff 2011.01.12. 16:52:32

Édesvíz kiadó összes.

egy nik a sok közül 2011.01.12. 16:58:40

TILTAKOZOM

Kéri MAri betiltása ellen:

celebrityslips.org/wp-content/uploads/2010/12/mariah_carey_see-thru-nipples.jpg

Kéri Marit csak én tölt... izé tilthatom beeeeeeeeeee!

Harald Blåtand 2011.01.12. 17:10:53

Pósa Lajos bácsi újrakiadások.

Gera 2011.01.12. 17:14:11

Egyszer anyám kezembe nyomott egy Coelho könyvet, hogy olvassam el. Én akkor annyit tudtam a fazonról, hogy sokat reklámozták a metróban a mozgólépcső mellett :), úgyhogy abszolút nyitott voltam a dologra, aztán a könyv feléig bírtam (nehezen), majd közöltem, hogy ez egy giccses szar. Később utánanéztem a neten és megállapítottam, hogy szerencsére nem én nem vagyok fogékony az igazi irodalomra, hanem ez tényleg egy giccses szar :)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.01.12. 17:15:41

MsSzelli, kézcsók, ön az első hölgy, aki így vall C.-ról: a "brazil Müller Péter ".

És sok sok like :)

De... maguk még nem is olvastak Lévai Katalint! Ő írópolitikusok Vassvirágja.
moly.hu/konyvek/kereses-szerzore?q=L%C3%A9vai+Katalin

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2011.01.12. 17:20:20

@Harald Blåtand:

Van ilyen fészbúk alkalmazás, hogy napi Coelho, vagy ilyesmi, szóval már megcsinálták.

Madass 2011.01.12. 17:23:00

@Gera: Az egy jó indikátor, ha a mozgólépcső mellett reklámozzák. Azt jelenti: NE VEDD MEG!!

Szelli 2011.01.12. 17:33:52

@insert random: Ez csupán egy vicc. Coelho bácsi valóban ártalmatlan, viszont azt sem gondoljuk, hogy az iráni tiltás egy fikarcnyit is árthat csillióbillió könyveladásának, vagy az őt kedvelő irániaknak (főleg, hogy válaszként minden művét elérhetővé tette ingyenesen a számukra: paulocoelhoblog.com/2011/01/09/books-banned-in-iran/ )

Az általad említett hímtag kedvezőtlen végére pedig Irán olyan döntéseit kívánjuk, mint például ez:
mandiner.hu/cikk/20101221_hat_ev_bortonre_iteltek_jafar_panahi_irani_rendezot
www.time.com/time/arts/article/0,8599,2039505,00.html

2011.01.12. 17:46:33

@Harald Blåtand:

A b-kategóriás filmek címére már kitaláltak egy hasonló címgenerátort.

Javaslom még betiltásra:

-Papp 'Winnetou' Lajos fejpántját

-Vágó István modoros hanglejtését (bár ez neki már reklám lenne)

-Szepesi Gyuri bácsi visszaemlékezéseit

-Rákay 'anyósok álma' Philippet

-Hajdu Péter műsorát

-Matolcsy György

-Mezey 'edzőlegenda' Gyuri bácsi

Harald Blåtand 2011.01.12. 17:53:26

Természetesen Varnus Xavér, mindenestül.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.01.12. 17:58:15

Tök jópofa kis írás volt eddig: "az operett, mint műfaj". Na, tipikusan ilyen az, amikor valaki a műveletlenségével tüntet, tájékozatlanságával kérkedik. Hanem az úttörő ahol tud, segít: tessék megszerezni videón Mohácsiék Csárdáskirálynőjét (Kaposvár, 1994), volt belőle TV-közvetítés - és akkor utána beszélgethetünk erről a fantasztikus színházi műfajról.

thetriggerhappy 2011.01.12. 18:01:56

az első szívemből szóló írás a mandineren. én pld minden coelhot idéző ismerősömet egyszerűen törlöm a faszbukról. nácikkal, coelho rajongókkal, "most múlik pontosan"-t posztolókkal nem barátkozunk.

Téglagyári Megálló 2011.01.12. 18:09:55

@Szelli:

feltoltes.igen.hu/papanyaloka/kepek/giccs_fuksz.jpg

Szelli, ez egy létező maffiacigány Gyöngyösön, Mókusnak hívják. Csinálnál vele interjút?

zsakfos 2011.01.12. 18:16:15

Az operett tényleg eléggé kilóg. Puskás után kb. Kálmán Imre a másodok leg(el) ismertebb magyar a világon.

Madass 2011.01.12. 18:24:18

@zsakfos : A harmadik meg Ciccolina! Kálmán Imre ismertsége nem menesíti az operett műfaját! Giccs, és kész!

disfear 2011.01.12. 18:40:30

Kikérem magamnak!
Akkor már inkább Ben Stiller, bár tény, fiatalabban jobban élveztem az Ő "munkásságát" mint Sandlerét. De Sandler nem ripacs, és pld. a Funny People c. filmben, meg természetesen az eredeti hangján, szimpatikus.

Nem lehetne inkább a Gagyi Mamit?

2011.01.12. 18:46:29

@Téglagyári Megálló:

Nem Gregor József van a képen?

tewton 2011.01.12. 18:47:54

macaulay culkin összes filmje.
csipike az óriás törpe, könyvben és filmen is.

Téglagyári Megálló 2011.01.12. 18:49:25

@khamul:

De, a nyakában levő képen pedig Liptai Claudia.

2011.01.12. 18:52:18

@Téglagyári Megálló:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gregor_József

egy nik a sok közül 2011.01.12. 18:53:52

@tewton:

A CSIPIKE-könyvet

ne merd bántani!

Téglagyári Megálló 2011.01.12. 18:54:46

@khamul:

Nem tudom követni. Maga nem látja a különbséget? Tudom ki Gregor József, amúgy.

pelikán* 2011.01.12. 19:01:08

Végtelenül kirekesztő, vállalhatatlan czikk.
Megyek sírni.

2011.01.12. 19:27:01

@Téglagyári Megálló:

Elnézést, ha fárasztó voltam.

nyílméregbéka 2011.01.12. 21:12:53

Életemben először ennél az interjúnál gondoltam sóvárogva hasonló cenzúrára:

"Az irodalomkritika engem a helyén kezel. Ők elismernek, azt mondják, igényes szórakoztató irodalom. A fórumokkal nem foglalkozom."

divany.hu/kultur/2011/01/10/fejos_eva_ma_mar_nem_meno_fikazni/

Szelli 2011.01.12. 21:22:31

@pelikán*: csőrike: "Légy, mint a forrás, amely örökké túlcsordul, s nem mint a tó, amelyben mindig ugyanannyi víz van." :))

a művésznő · http://chezoriane.blogspot.com/ 2011.01.12. 21:32:57

@Harald Blåtand: ha megcsinálta ezt az alkalmazást, okvetlenül tegye fel az elitblogra :)

pelikán* 2011.01.12. 21:54:53

@thetriggerhappy: nagyon jól mondja az elvtárs, minden körülmények között be kell tartani a Kulturált FB-felhasználó 18 pontját

mandiner.blog.hu/2010/08/18/a_kulturalt_facebook_felhasznalo_18_pontja

(A vonatkozó pont a 15., ugye.)

@nénike: Nem is ismertem, nagyon durva. A szlájdsóval együtt, persze.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.01.12. 21:55:38

Kedves Szelli,

Hát ilyen az, amikor valaki feldob egy vödör szart, majd alááll.

Coelho-t azért tiltották be Iránban, mert az ottani kiadója, egy orvos próbálta megmenteni a néma tüntetésen agyonlőtt Neda nevű nő életét. Erről felvétel is készült, megkereshető a neten. Coleho ezután segített kimenekülni az orvosnak Iránból, ahol ismert, mit csinálnak azokkal, akik részt vettek ezeken a tüntetéseken (kínzás, bebörtönzés, meggyilkolás).

De nem akartam a felhőtlen szórakozásnak gátat vetni, lehet tovább élcelődni a betiltáson, jó mulatást!

Szelli 2011.01.12. 22:09:00

@Lastres: Kedves Lastres,

Nem mondott sokkoló újdonságot, eddig is tudtam arról, hogy az író ellenzékben aktív kiadója, Aras Hedzsászi állt Ahmadinezsád éktelen haragja mögött. Ettől még a tiltás hivatalos magyarázat nélkül maradt, és Coelho munkáira vonatkozik. Hol itt a szardobálás?

2011.01.12. 22:09:49

@Lastres:
erre mondják, hogy sakk-matt, bár én a menekítésről nem tudtam - és nem is találtam róla híreket - de a többi az tényleg tény. Írán is büszke ország, a nyugat mindig is báncsa őket.

2011.01.12. 22:14:06

@Szelli:
"Ettől még a tiltás hivatalos magyarázat nélkül maradt.."

milyen hivatalos (és igaz :D:D:D)magyarázattal lennél elégedett? :)

Mitya Ivanov 2011.01.12. 22:18:56

@Lastres: teljesen mindegy, hogy mi miatt tiltották be Coelhot, a lényeg az hogy megtették. Egyébként amit leírt (ellenzéki kiadó, tüntető életének megmentése, kimenekítés stb) az egy klasszikus koncepciós per tényanyaga, azaz az iráni hatóságok bár betiltották, de mégsem merték kimondani az igazságot Coelhoval kapcsolatban, ami a következő: Coelho rossz és giccses és közhelyes író.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.01.12. 22:27:54

@Szelli: igen, bocsánat, túloztam retorikailag. Csak méltatlannak éreztem a szellemkedést, amikor ilyen tragédiák állnak a háttérben.

Szelli 2011.01.12. 22:40:09

@Lastres: való igaz. ám ha ilyen népszerű szerzővel húznak ujjat, az elég sok emberhez eljut - és tán a háttértörténet is.

Szelli 2011.01.12. 22:55:36

@Dr. Zerge: nos a kivétel itt is bizonyosan erősíti a szabályt, de az operett nagy átlagban nekem azt a kínos vasárnap délelőtti ébredést jelenti, ami az operára és a mulatósra köszön egy vállalhatatlan, részeg tivornya és pillanatnyi elmezavarban elkövetett összefekvés után - selyemberakásos díszletek között.

backg 2011.01.12. 23:50:59

a bizottságot és a sziámit miért? a lokomotívot meg miért nem?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.01.13. 08:10:15

@Szelli: Ember, hogy folyvást állott Törley tankot öntenek beléd és ettől neked hányhatnékod van az érthető, de, ettól még a pezsgő több, mint vállalható ital. Talán föl köllene fedezni M. Clicquot özvegyét, vagy valami egyéb ihatót.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.01.13. 08:30:06

@Gera: Nana, csak óvatosan! Az ilyen sommás kritikákkal, ezzel magadra haragítod az összes elhanyagolt negyvenes háziasszonyt.

thetriggerhappy 2011.01.13. 10:42:12

@nénike:

azt a kurva....ezt nem hallottam még, nem mintha hiányzott volna.
én csak a sima csík zenekaros és afőleg a janicsák vecás verziókra gondoltam.

Vodka Narancs 2011.01.13. 11:39:06

Vass Virág "regényeit" én is azonnal betiltatnám, sőt azt a nőszemélyt teljes egészében! :D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.13. 13:49:17

@Dr. Zerge:
na össze ne pisilje magát, mert kaposváron csináltak egy csordás királynőt. és szoknak máshol is, prózai társulatok. ettől az operett, az az igazi, klasszikusan előadott, úgy kerósan, egy jó nagy szar. színházat meg a telefonkönyvből is lehet csinálni, attól a telefonkönyv nem lesz fantasztikus.

tramp'n'roll 2011.01.13. 15:40:25

Rekviem egy álomért főcímdal

blackflowerblossom 2011.01.13. 16:04:49

@Dr. Zerge: Azé Mohácsit nehogy má operettnek vegyük... tán inkább paródiának! Nem?

MissPoppy 2011.01.14. 08:42:16

Én például kedvelem a Coelho könyveket és az összeset olvastam. Nem hiszem, hogy ezt bárkinek joga lenne megtiltani.
Mindenki azt olvas, és hallgat, amit akar. Én sem szeretem az operettet, de eszembe nem jutna ilyesmi még viccből sem.
Korlátolt gondolkodás...

MissPoppy 2011.01.14. 08:52:58

Még 1 megjegyzés. Aki ismeri Coelho-t, tudja, hogy a könyvei a tudatosodásról, és a saját út megtalálásáról szólnak. Még ha nyálas stílusban is.:)
Ha betiltották, akkor az azt jelenti, hogy a kormány nem szeretné, hogy az emberek ilyeneket olvassanak, és önismerettel foglalkozzanak, ami elég szörnyű.

tewton 2011.01.14. 09:10:53

@MissPoppy:
lol. aki olvas platónt vagy arisztotelészt vagy ... kb. akárkit a filozófusok közül ... tudja, hogy a könyvei a tudatosodásról, és a saját út megtalálásáról szólnak :)

majd ha azokat tiltják be, nem egy nőklapja-szerzőt, akkor ...

MissPoppy 2011.01.14. 09:23:19

Mert persze Te azt olvasgatsz, gondolom:-)

Én is tanultam filozófiát a főiskolán, és szerettem is bizonyos szinten, de bevallom azóta nem olvastam Platónt, sem Arisztotelészt.

Ne tiltsanak be semmit, ez a lényeg. De ebben az országban mindenki olyan kva okosnak érzi magát és meg akarja magyarázni, hogy másoknak mi a jó...:)

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ,
DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL

:)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.01.14. 11:57:45

@Grift: @Grift: Minekutána nevezett direktornak se humora, se szakértelme, se ízlése: persze, hogy szar. Csak nem értem, miért azt akarja itt majd' mindenki operettnek hívni, ami szar, ami el van rontva, aminek tulképp semmi köze a műfaj valódi természetéhez?

Azt meg halkan súgom: olyan, hogy "klasszikusan előadott", nincs. Igazából semmiféle komédiás műfajjal kapcsolatban nem ragadtatnám magam efféle kijelentésre, de az operettben ez egyenesen blőd, hogy ne mondjam a "hagyományosan előadott operett" egy gigantikus oximoron. Az operett veleje ti. épp az aktualitás, a rögtönzés, az írott anyag vázlatként történő kezelése, húzás, betoldás, átírás, modernizálás. Komédia del arte. Egy szó mint száz, éppen hogy az az operett, amit Mohácsi & Mohácsi művel.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.14. 14:48:42

@Dr. Zerge:
nincs a dologban annyi mint amennyit belelát. nyilvánvaló, hogy jó rendezők, jó társulatok szokták szeretni, lehet kulisszahasogatni, mókázni, röhögni, stb. de közben énekes műfaj, a tehetséges prózai társulat meg inkább vidul-lubickol az operettben, mint énekel.
jusson eszébe a kolozsvári gianni schicchi purcarete általija. az is operának színház volt, színháznak meg opera, ha az énektudás felől közelítünk.
a kaposvári csodaoperett lol meg egy olyan kor szülötte, mikor a színház üzent, sorok között olvastatott, és így pikánskodtak az operettel, mint a bornirt nemzetközi kommunizmus legkedvesebb műfajával.
de abban nincs vitánk, hogy tehetségesen, lehet jó operett előadást csinálni. és vásári bábot, és kabukit is. meg telefonkönyvet, mint mondtam. ettől még az operett, mint műfaj, egy rakás szar.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.01.14. 17:58:07

@Grift: Vannak itt tárgyi tévedések (nemtudások). Egyrészt: a Mohácsiék Cs.kirájnője '94-es. Vasz faszom nemzetközi kommunizmus was there? Másrészt a zene(ének) kontra színház, hát édes kis pöcsöm, nem fogom itt elkezdeni magyarázni, miért, és mekkora sületlenség. Hogy az operett, mint műfaj micsoda is, azt végképp nem boncolgatom tovább, ehhez szakmailag párbajképes ember kellene, az meg biztosan nem egy műfalangista műkedvelő irodalmár internetnick.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.14. 18:22:44

@Dr. Zerge:
látom, megint ideges!
az, hogy mohácsi némi spéttel reagált, legyen az ő baja.
és ne is magyarázza a zeneénekszínház vonalat, mert nehéz lesz. hazai viszonyok között aztán végképpen. a magyar prózai színész hovatovább beszélni sem tud, nem hogy énekelni, mozogni. de mindegy is, dühöngjön! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.14. 18:31:07

ja, és még valami. tudom, hogy divatba jött azután a liberális szar holt költők társasága után az oximoron kifejezés használata, de csak informatikusok és egyéb alemberek használják puszta ellentmondáspárként. kicsit más. az egymás mellé rakott ellenek új minőséget hoznak létre. a parázsló jég nem pusztán egy faszság, hanem költői alkalmazásban, egy új minőség.
ezt nem csak zergének, hanem a többi tahónak is. :)

/és még egy, mert a felhasználói kör nagyjából azonos. a bombasztikus nem azt jelenti, hogy nagyszabású, nagyot durranó, hanem üresen pukkanó. felfújt semmi./
neem, ne köszönjék.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.01.15. 08:16:53

@Grift: Na ez sajnos igaz, gyalázatos a színészeink ének-zenei képzettsége/műveltsége/tehetsége. Érdekes, lassan minden H.woodi mega-giga sztárról kiderül, hogy eredendően rendesen képzett, sokoldalú színész, remekül énekel/táncol, és nem is derogál néki. Bezzeg a honi titánok, arra szoknak büszkék lenni, hogy fülük, lábuk bot...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.01.15. 08:20:30

@Grift: Igen, a hagyományosan főzött-tálalt operett éppen emígyen gondoltatott oxinak. Kérdés még?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.15. 10:23:44

@Dr. Zerge:
csak még annyi, hogy a dilettáns írogató, az nem műkedvelő irodalmár. az irodalmár nem ír, hanem írásról okoskodik. azt hiszem sok mindent tisztáztunk.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.01.15. 13:24:33

@Grift: Hát, ja, van az úgy, hogy a frappáns megmondásnak némiképp áldozatjául esik a szemantikai pontosság.

Buzzword 2011.01.15. 21:29:43

@Grift: "informatikusok és egyéb alemberek "
Árulja már el, mi a baja az informatikusokkal? Nézzen csak be egy ELTE bölcsészkari előadásra, ott se fogják tudni a műkörmös értelmiségiek, mi az az oximoron.

Ráadásul még integrálni se tudnak.

P4p3r Dr4g0n 2011.02.18. 15:57:30

Szerintem Müller Pétert kéne betiltani. Meglátok egy ilyen könyvet tőle és már a címével se tudok mit kezdeni.
www. konyv-konyvek. hu/book_images/64a/122402464a.jpg
süti beállítások módosítása