A KDNP vajon mi?
2010. december 27. írta: Doktor Kottász

A KDNP vajon mi?

A Csehszlovák Kommunista Párt helyzetéről szólva Leonyid Brezsnyev úgy fogalmazott: a nagypolitika mélyszerkezete, a béketábor karakterrajza, politikai természete csak e két lehetőséget kínálja számukra: szövetség vagy felmorzsolódás. „Önök is tudják, hogy a szövetségkötés embere vagyok, ezért a CSKP barátja is. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a csehszlovák kommunista gondolat megkapja méltó helyét az imperializmus elleni harcban és általában a politikai életben is” – szögezte le a főtitkár.

  Tisztújított a Kereszténydemokrata Néppárt, és mivel előzőleg szárnyra kapott a hír, hogy vannak a párton belül olyanok, akik megunták a dolmányon való pitykelétet, ezért úgy tűnt: tétje van a dolognak. Ha azt veszem, hogy a 276 tagú választmányból 223-an szavaztak, ebből 209-en Semjén Zsoltra, akkor kb. annyira tűnik fontosnak a dolog, mint az, hogy vajon mivel tartja karban a hangját Fásy Ádám. Az ő (mármint Semjén...) személye pedig garancia arra, hogy a KDNP – nevével ellentétben – világnézeti pártként a Fideszhez hozzáindázva lébecol majd jó darabig. Meg hát az is igaz – innen üzennék a kényszeredett orbánfóbiás nyivákolóknak – hogy a miniszterelnöknek igaza van: Magyarországon akkor történnek a Nagy Dolgok, ha van egy centrális erőtérben terpeszkedő politikai erő, amely meri és tudja is jól használni a hatalmat. Ilyen körülmények között az ideológiai pártcsíráknak nem terem sok babér.

  Viszont ha mindez tényleg ennyire egy- és törvényszerű, akkor nem értem, hogy Orbán Viktor miért kommentálta úgy az eredményt, hogy épp csak egy rozsdás FKGP-tábla hiányzott a kezéből, háta mögött pedig – akinek volt szeme, látta - vészjósló Giczy-portrék tűnek fel powerpointon. Ennyire veszélyes lenne egy önálló, karakán programmal, markáns arculattal kiálló KDNP? Mert momentán – valljuk be – tényleg nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi is ez a párt, és mi szükség van rá? A történelmi legitimációt leszámítva persze, hiszen a 92 éves MSZP-n kívül nincs más történelmi párt a palettán, rendszerváltó is csak egy, speciel épp a Fidesz. 

  Arra már nincs szükség, hogy megcsinálják az anti-szadeszt, mert nincs Szadesz. Van Jólét és Szabadság persze, de róluk azt hiszem legfeljebb a viccrovatban lesz érdemes írni. Van három másik ellenzéki párt, de azokhoz viszonyulni még ellenpéldaként is ciki. Meg felesleges is: néhány hónap alatt egymástól és a Zordas fideszfasizmustól függetlenül is kitermeltek magukból egy-egy független képviselőt. Önálló arculatuk pedig deklaráltan nincsen. „A KDNP a keresztény értékeket magukénak valló emberek pártja, olyan gondolatoknak, véleményeknek ad hangot, amelyek talán a polgári oldal teljes táborán belül nem minden esetben élveznek többséget, de egy kereszténydemokrata számára fontosak” - írják magukról, és ez bizony néha igen faramuci dolgokhoz vezet. Kedvenc példám Gulyás Gergely esete az abortusszal és a kereszténydemokratákkal, amelyet Szőnyi Szilárd fogalmazott meg igen tömören és frappánsan. Ez is nagyon szép, az elvek fontosak, hogyne. Csak ha azok egyre többet fognak ütközni a kormányzati munka pragmatizmusával, akkor abból bizony vagy csúnya haragszomrád lesz, vagy összeölelkezős bukás.

  Momentán olyan kegyelmi pillanat állt elő a KDNP számára, amilyen létezése során eddig soha. Ha világnézeti pártként kíván továbblépni, akkor akár tét nélkül is felépítheti magát – ehhez persze el kell hagyni a házibuligyilkos népi jobbos manírokat éppúgy, mint az álmosító dörmögéssel előadott tanáruras kioktatásokat és a gengszteresen menő fehér öltönyöket. Ja és a vasárnapi nyitva tartás gumicsontja is mehet a levesbe. Ott az Acton Intézet, vagy a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet, kiindulópontnak mindkettő nagyon jó. B-változat: ha pedig tényleg a varsói gyorssal akarunk terepasztalozni, akkor nem árt leszögezni: ahhoz két, azaz két, jobboldali, azaz jobboldali párt kell, némileg eltérő arculattal, mert igaz, hogy a lokomotívot a kommancsok kifingása indította be igazán, de a választási lehetőség tartja azóta is mozgásban. Hogy lassul is közben néha, az egy dolog. 

  Nekünk a választás helyett ilyen plebejus izék fura szövetsége jutott, ahol még az lenne a legkevesebb, hogy ezek közül nem a néppárt nevű a néppárt, és messze nem a valamikori fiatal demokratáké a legalacsonyabb átlagéletkorú frakció.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr12530902

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kik is a valódi sátánhívők, sátánisták? 2010.12.29. 14:35:55

Azok, akiknek a Sátán egy mese, vagy mítosz alak, vagy azok, akik éltetik a mítoszát, meséjét? Ugye milyen mulatságos, hogy tudományos szempontból a keresztények tekinthetők sátánistáknak. Azt már régen tudjuk, hogy a keresztényeknek hinni kell a ...

Trackback: Világnézeti megoszlás Magyarországon 2010.12.28. 19:51:00

Van csalás, nagy csalás és van statisztika. Hazánkban a népszámlás vallási hovatartozást végző felmérése a legnagyobb csalások egyike.     Hazánkban az 1990-es évek környékén bekövetkező politikai rendszerváltást követően többféle statiszt...

Trackback: Amikor a farka csóválja a kormányt 2010.12.27. 14:55:11

 A néhai SzDSz-t a jobboldali véleményformálók hosszú éveken keresztül azzal vádolták, hogy csekély támogatottságuk ellenére a kormányzati tevékenységet és kommunikációt nagyban meghatározták. Pepitában ugyanez történik ma, amikor a KDNP politikus...

Trackback: Tíz katolikus kerestetik 2010.12.27. 12:53:09

Van-e egyáltalán hazánkban, nem 10.000, nem 1.000, nem  is 100, hanem mondjuk 10 valóban katolikus magyar ember, aki a katekizmusban és sok más helyen lefektetett katolikus egyház tanításait elfogadja, betartja és aszerint is él? Elém mer-e eze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zorgo 2010.12.27. 15:17:41

Amikor eröltették az állampolgársági törvényt, a szlovák választások előtt egy héttel, kibukott a szlovák parlamentből az addigi magyar párt.Most az EU-s elnökség előtt egy héttel megszavaznak egy elképesztő média törvényt.Ezeknek tényleg ennyi eszük van?Nincsen egyetlen ember aki felállna a pártban, és azt mondaná, gyerekek, ebből botrány lesz, rajtunk röhög a fél világ?!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.27. 15:21:51

@hunocska: azért annyira nem hülye (vagyis annyira nem hülyék a tanácsadói). Van egy ilyen eu-chile társulási lófasz, arról beszél szerintem:

eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52005PC0464:HU:NOT

csoko20 2010.12.27. 15:23:18

@hunocska: Csak társulási viszonyról van szó...egyelőre! Mivel Pál évekig élt Madridban és - Juan Antonio Samaranch NOB elnök jobb keze és legjobb barátja volt - azt hiszi, hogy tud spanyolul valószinű felköszönti egész Latin-Amerikát Patagóniától Kaliforniáig.

De valami lehet abban az országban, mert Torgyán is velük akart cseresznyézni. Lehet Paliék tudnak valamit, mi meg nem.

Chilének egy nagy előnye így is van velünk szemben: az ilyen Schmitt féle faszokat ők repülőről dobálták az óceánba....nálunk fel lenne töltve a Balaton....

nemecsek ernő áruló 2010.12.27. 15:24:32

@hunocska: Olvasd vissza Kalmár szavait. Ami benne van, azt nem keresztényi szeretetnek hívják. Keresztényi hit, és szeretet, és egy intézmény, amit egyháznak hívnak, nem ugyanaz. Maga az egyház egy politikai szervezet. A hit gyülekezete, vagy Jehova tanúi is szoktak takarót, meg bablevest osztani a hontalanoknak, ezen logika alapján természetesen ők is tisztelni való emberek...

Csak tudod egyedül a keresztényi "szeretet" az, ami olyan véresszájú fröcsögésben tud kicsúcsosodni, amitől normális ember rosszul van. :(

csi szi 2010.12.27. 15:25:49

A kdnp egy template-párt, egyszer még jól jöhet.
Például ha valaha palotaforradalom törne ki a fideszben és elzavarná Orbánt, akkor készen várná egy másik párt.

Id. Lencsés István 2010.12.27. 15:29:53

@Humperdickk: @csoko20:

OK! Unios csatlkozás hozzátéve Europa, nem lehetséges csak Európában.

Id. Lencsés István 2010.12.27. 15:32:17

@Gerzsonka: Ismerek sok olyan embert, akik ma már 20 éve vallásosak, korábban nem voltak, ma 50-60 évesek.

Zorgo 2010.12.27. 15:32:20

Én csak azt várom,hogy egyszer, úgy magukban, induljanak a választáson!Egyből kiderülne, csak a szavazók 1%-a gondolja,hogy mindent be kell tiltani ami nincsen benne a Bibliában!

Id. Lencsés István 2010.12.27. 15:35:40

@csoko20: Szerintem Schmitt azt hiszi Chile Európában van!

Zorgo 2010.12.27. 15:43:40

Nem szerettem a Sólyom Urat, mondván micsoda egy öntörvényű ember.De rá kellett jönnöm,hogy most pont egy ilyen karakterre lenne szükség, nem pedig egy "kirakat elnökre".

Ringlósztár 2010.12.27. 15:50:31

Nagyon hálás lennék annak, aki meg tudná mondani, hány tagja van a kdnp-nek.
Szerintem 223.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.27. 15:51:11

A KDNP-t be kell tiltani mint pártot,
hiszen nincs 100 éves magyarországi múltjuk,
nem tudnak felmutatni 10.000 regisztrált és nem kamu, hanem valódi tagot.

Meg milyen párt már az, aki egy idegen törpeállam diktátorának csókolgatja a pecsét gyűrűjét a kezén. A képet most nem lelem, be tudná valaki linkelni?

Zorgo 2010.12.27. 15:56:30

Én úgy tudom,hogy a következő választáskor fehér füst száll fel a Parlamentből, ha megválasztják a Köztársasági elnököt...:)

csoko20 2010.12.27. 15:59:16

@hunocska: 2/3-dal nincs az a térkép amit át ne lehetne rajzolni ;)

Bloodscalp 2010.12.27. 16:04:02

@MTFUN: aki ebben a pártban feláll, az fel van állítva véglegesen...

mi ez a Chile-EU hülyeség?

dr kíváncsivagyok 2010.12.27. 16:11:49

@DOOOOOOOOOOOOM!: Ez jó ! Csakhogy a Fidesz ugyan elviszi sétálni a "bélférgét" ,....de azt , hogy mit akar ebédre,...azt nem kérdezi meg.....

nu pagagyí 2010.12.27. 16:16:22

Kotkodácsoló Demagógok Nemlétező Pártja?

Decadurabolin 2010.12.27. 16:29:02

hihetetlen, hogy ebben a fene nagy diktatúrában miket le lehet írni:)

Ianas 2010.12.27. 16:38:07

@Decadurabolin: Minden csak idő kérdése.

Netuddki. 2010.12.27. 16:45:45

Röviden és tömören? Azért kell a KDNP, hogy tömjén "választójogot a határon túli magyaroknak" zsótinak legyen egy pártelnöki hely fenntartva. Amúgy valóban felesleges.

Kalmár 2010.12.27. 17:00:30

@IGe: "A fő mítoszalakjuk és példaképük. Jézus hitelvtárs tudtommal zsidó volt és körbe is lett metélve nekije."

És akkor mi fene van??
Nem értem a megjegyzésedet. Valaki kétségbe vonta?

Kalmár 2010.12.27. 17:03:26

@Spanish VVax: "az szdsz sosem támogatta a drogliberalizációt."

Azt hiszem ezek után nem vitázok veled.
Jobbulást.

Kalmár 2010.12.27. 17:07:29

@Gerzsonka: Teljesen ellenkezik a világnézetünk.
Semmi nem igaz abból amit írsz. A szőr feláll a karomon a csúsztatásaidtól.
Mivel meggyőzni úgysem tudjuk egymást, így inkább BUÉK

CPN 2010.12.27. 17:08:00

Nekem már akkor eldurrant az agyam,amikor ez a párt megalakult."keresztény elveket valló emberek pártja"Ennek biztosan a politikában a helye?Köszönöm a részemről egyálatalán nem látok szívesen egy olyan pártot aki isten nevében,annak vezetésével vesz rész az ország irányításában.Isten nevében bármi megtehető és még csak nem is kell felelni érte..(hogy durva példával éljek):Lásd az évszázadok alatt emberek millióit mészárolták le a nevében,ahogy mai is.Legyen vallásos aki akar,járjon szépen templomba fizessen szépen a perselybe,szíve joga,de ne akarja bevonni ezt a dolgot senki a politikába.Néha már nem is tudom,hogy sírjak vagy röhögjek,ha arra gondolok,hogy valaki, isteni sugallatól vezérelve akar valaki résztvenni a döntések meghozatalálában.Nem vagyok vallásos és ahogy szerencsére legtöbb embertársam,szabad ember vagyok.Nekem nem diktál isten bácsi,csak a józan eszem és a becsületem.Nem is tudom,mi jöhet még ezután.Magyar varázslók szövetsége,vagy Táltos párt......Legyen már eszünk.

Sprick 2010.12.27. 17:14:27

Jó a címben feltett kérdés. Faszom se tudja. Semjénnél visszataszítóbb lényt viszont még nem láttam.

Kom Szom-Ol · http://csollima.blog.hu 2010.12.27. 17:44:28

@gudmen: a google a barátod: www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/betlehem-es-kalocsa-testverek-lesznek-332270
kalohirek.hu/hir/kalocsa/2010-10-05/33288/kalocsa_testvervarosa_lehet_betlehem

Semjén szervezkedett Betlehem-ügyben.

A Romsics vs. Bagó ügy minimum necces. Romsics rágalmazott? Lehet. Bagó fenyegetőzött? A nyilvánosságra került hangfelvétel alapján úgy tűnt, igen. Bagó ment a levesbe (majd brüsszelbe),semjén jött, romsics kiszállt a politikából. A bíróság Bagónak adott igazat,3 vagy 4 év után.

tbb 2010.12.27. 17:44:56

@CPN:

"Isten nevében bármi megtehető és még csak nem is kell felelni érte..(hogy durva példával éljek):Lásd az évszázadok alatt emberek millióit mészárolták le a nevében,ahogy mai is."

Így volt. De a megbocsátás Istene nélkül az emberölés még ma is az emberi lét rendszerjellemzője lenne. És nem sok kell hozzá, hogy újra ide jussunk.

2010.12.27. 17:48:48

Szerintem rájuk kellene bízni, hogy mit kezdejenek magukkal.

Hogy kell-e nekünk egy ilyen párt, azt meg majd eldöntik a választók.

Kellett-e nekünk MDF? És SZDSZ?

Egyszer beszóltam a fradistáknak, hogy mi a fucknak kell nekik a Varga nevű edző, hát madjnem megvertek, megjegyzem jogosan.

A KDMP-t kell megkérdezni, kell-e nekik Semjén? Ha kell akkor ott van, mi meg ne ugassunk be a taccsvonalról.

Erről szól a demokrácia.

nemecsek ernő áruló 2010.12.27. 17:51:53

@Kalmár: Az a baj, hogy de, sajnos amit írtam igaz, bár a te köreidben nem szokás ezekről beszélni, így könnyebb elviselni a világot.

De igazad van. Ne beszéljünk róla. Igazi keresztényi hozzáállás, ahogy mindig is tapasztalom. Nem véletlen, hogy Viktor titeket választott. Ha valamiről nem beszélünk, az nincs. ;) BUÉK!

bájgúnár 2010.12.27. 17:59:54

KDNP azért kell hogy elhitessék a világgal hogy magyarország keresztény nemzetté vált.Pedig több a Koppány ebben a hazában mint a keresztény!

Doktor Kotász 2010.12.27. 18:16:38

@hunocska: "Szerintem Schmitt azt hiszi Chile Európában van!"

Szerintem meg keveri a csillebérci úttörótáborral. :-)

Doktor Kotász 2010.12.27. 18:17:47

@csi szi: Hát valami ilyesmire gondoltam én is.

banurr 2010.12.27. 19:11:00

@Humperdickk:
Az Eu-nak Chilével szabadkereskedelmi Megállapoodása van (a Spanyol-Portugál bővítéskor vették be, mert Spanyolo. csatlakozásának feltétele volt A Franco és-Pinochet féle demokratikus államok között létrejött megállapodás EU-ba integrálása).
Vagyis a megfelelő okmányok kíséretében a Chiléből EU-ba, vagy EU-ból Chilébe érkező áruk 0% vagy kedvezményes vámtétellel kerülnek vámkezelésre (kedvezményes vámtétel pl 10 % helyett 2% , esetleges gyengébbek kedvéért)

egyittlakó (törölt) 2010.12.27. 19:14:12

ez a KDNP egy 0,1 %-os párt...
a fidesz kommunisták csicskásai

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.27. 19:16:37

@banurr: vaze, én nagyon gyenge vagyok, mert azt hittem 11 helyett 3%! :)

Azért kösz, hülyébb nem lettem a kommentedtől. Asszem... :)

Kalmár 2010.12.27. 19:28:12

@Gerzsonka: Szomorú, hogy ilyen fafej vagy.
Nem akarok belemenni egy parttalan vitába, mert ezerszer leírtam a véleményem és ezerszer hallottam a te fajtád véleményét.
Persze igazad lehet, mi már csak ilyen gyávák vagyunk.....
Talán egyszer megtapasztalod(érted) a keresztény hozzáálást, bár ahogy látom, neked most mindegy csak köphess egyet.
Bátran.
Ha vitázok bértollnok, ha unom és nem kezdek bele akkor jellemző keresztény hozzáálás.
Nem vagy te egy kicsit elfogult?

Ha valamiről nem beszélünk az nincs?
Kapitális marhaság, persze könnyebb lehet ilyen bullshit-eket irkálni.
Én azt írtam, hogy semmi esélye, hogy meggyőzzük egymást és ismerem minden érveteket.
Nem értek veled egyet és csúsztatásnak tartom.
Látom, hogy kevered és nem érted a kettő közötti különbséget. Ezen én nem segíthetek.

banurr 2010.12.27. 19:28:24

@Humperdickk:
A százalékos megjegyzés azért van, mert volt már értelmes kommentelő aki lehülyézett, hogy a 0%-nál hogy lehet kedvezményesebb vámtétel...:D
Egyébként ilyen szabadkereskedelmi megállapodása x+2 van az EU-nak, pl
Svájccal, Norvégiával, Egyiptommal, Izraellel, sőt a Palesztin Állammal is.
És ha az összes állam keresztbe is megköti az úgynevezett Euro-Mediterrán Megállapodásnak nevezett Szabadkereskedelmi Megállapodással egyenértékü külön megállapodását, akkor pl a magyar FÉG által gyártot AK-47-esre Tunéziában szerelik rá a norvég fatusát és izraeli távcsövet, akkor mindezt kedvezményesen vámkezelhetik a Palesztin Államban mint az Euro-Mediterrán Szerződésnek megfelelő terméket
:)
(akkor most ez szebb jövő??? :)
remélem mindenki érti a humort

De egyébként még ilyen megállapodás létezik szintén spanyol vonalon Mexikóval, illetve angol vonalon Dél-Afrikával
A többi államra vagy a CARICOM vagy a GPS megállapodás használják

Csillás-palé 2010.12.27. 20:07:13

@gudmen: Semjénnek van köze hozzá leginkább.
Kalocsa polgármestere sajnos nem képvisel önálló gondolkodást...
Ég a pofám, hogy ez az ember képvisel a parlamentben.

2010.12.27. 20:10:04

@Doktor Kotász: Lol, lol és még 1x lol!
"klerikális agronyuggereknek"
Hát ez az amiért mégiscsak érdemes (néha) blogokat, ill kommenteket olvasni. A nyelvi lelemény, ami talán mégsem hal meg az internetkorban sem.

Rainbow_ 2010.12.27. 20:25:57

én megmondom:
a KDNP egy rákos daganat a fideszvírus fertőzte ország testén.

Jamesboci 2010.12.27. 20:57:08

meg egy ilyen tetves bloggerre mi szükség. nincs jobb dolgod, komcsi.?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.27. 20:57:27

@banurr: nekünk meg mér nincs ilyen Ujgurfölddel?! A szőcsgéza pedig hogy örülne. Meglenne végre a keleti kapcsolat: ők adnák a jövedékiadómentes kumiszt, mi a preparált szalaiannamáriát, apró (nagyon apró) tégelyekben.

tlvajferi 2010.12.27. 21:03:39

@Spanish VVax:
azért az maszop-szadesz kormány szekértoló moszados atévéjén nemrégiben főműsoridőben egész órás kis beszélgatés volt a drogok liberalizációjának szükségességéről hazánkban
a felszólalók nem is értették, hogy ez eddig miért nem jelentkezett igényként a nép részéről...

ezt mindenképpen meg kellene tenni, ugyanis nem lehet eladni az amcsik afganisztáni ópium túltermelését ugyebár ...

Doktor Kotász 2010.12.28. 00:23:13

@Vitáz van Bánegressy: Esküszöm, hogy nem loptam, hanem saját kútfőből van. :-)

tevevanegypupu 2010.12.28. 00:55:13

@hunocska:

Ne plagizaljon, ezt a beszedet Gyurcsany mondta. Es ezert szavazott tobbek kozott a ketharmad a fidesz-kdnp-re. A valtozas kedveert. Es remenykedjunk, hogy ami eddig tortent az csak a kezdet, rovid idon belul eltakaritanak mindent es mindenkit abbol a nyolc eves idoszakbol amit az mszp-szdsz uralt, es amire rettegve fognak unokaink emlekezni es sikoltva ebred ki veletlenul veluk almod. Kezdhetik mindjart magaval, ha egyszer az uj mediatorveny diktatorikus, remelem kiszurik az ilyen kis fecniket mint maga. ha mar diktatura akkor hasznaljak is, szivbol tamogatjuk.

Alfőmérnök 2010.12.28. 08:10:13

@tevevanegypupu: Hi! :)
A Loxon-hadműveletnek köszönhetően az elit át lett terelve egy másik helyre (címét lásd a kommentfolyamon). Belépés csak magyar ékezettel! :))

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.12.28. 08:10:35

- A KDNP vajon mi?

- Papucs orrán pamutbojt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.12.28. 09:08:16

@tevevanegypupu:

Üdvözlöm, örülök, hogy újra látjuk.

tevevanegypupu 2010.12.28. 09:14:23

Szepjoreggelt mindenkinek, mindenfele boldog unnepeket kivanok. Tudjak tegnap este mit sem sejtve kinyitottam az Expressz hetilapot - a keresztenyseg tortenetenek szenteltek, mondom elolvasom mit irnak mar megint amin felhuzhatom magam - hat az egyik oldalon Orban Viktor mosolyog (ez volt az elojatek) ram egy olyan cim alatt, hogy Ombres sur Budapest, es kepzelhetik mit irnak a sajtoszabadsaggal kapcsolatban..Na ettol olyan duhrohamot kaptam, hogy gondoltam kitoltom ezeken a sztalinorgonakon. A keresztenyseg tortenete egyebkent rendben van, tenyleg ugy irjak ahogy en is tudom..:)

Tündér_Lala 2010.12.28. 09:28:41

@tevevanegypupu: Hozta isten !

Újabban már nem nácifasiszták vagyunk, hanem kommunisták, bolsevikok a ballib fizetett kommandó szerint. A fejlődés ívét figyelve végül demokratákká is válhatunk. muhaha. :)

tevevanegypupu 2010.12.28. 09:33:47

@tölgy:
Koszonom. Jobb tarsasagban mergelodni mint egyedul. (:

@Alfőmérnök: @Grift: @Elpet:

Latom uj frontot nyitottak es ugy igyekeznek beszoritani az aggodokat valamelyik budapesti romkocsmaba. Nem lesz egyszeru, mert partizanharcot folytatnak meg a komszomolban tanult modszerekkel, de vegulis most legalabb az orosz tel nem segit nekik..Szoval kitartas.(:

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.28. 09:44:57

@tevevanegypupu: Isten hozta! Jó újra olvasni!
Üdv. Misi

tevevanegypupu 2010.12.28. 09:53:51

@Tündér_Lala: @Mihint:
Koszonom szepen. Azt nagyon szeretem mikor volt kommunistak kommunistaznak bennunket, ilyenkor erzi az ember, hogy jo uton halad.(:

@Grift:
Szebb jovot!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.28. 10:17:08

@tevevanegypupu: akit a sors hosszabb életkorra és emlékezettel vert meg, az emlékezhet, hogy ugyanez a nácistás-kommunistás-európasegíccs szöveg ment 90-94 és 98-02 közt is.
Végül is, eddig bevált nekik.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.28. 10:36:49

@tölgy: és biza pont ezért nem kéne erőltetni, ha egyszer nem működik, nemde? Inkább pont a régi tapasztalatokat figyelembe véve előre kéne menekülni: a szél kifogása a recept. Istenes usa szólásszabadságot kell bevezetni. Napi ütemben vonulgathat akár a ku-klux-klán májnkámpfozva a népszava szerkesztőség előtt. Nyivák Emőke is bármikor kifejtheti biztosnemnyilas nézeteit a TASZ székhelye, vagy a szabadságért aggódó követségek előtt.

Ennyi.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.28. 10:48:32

@Herr SturmLikudnik: a PJ klubban leírtam: nem látom semmi gyakorlati hasznát a média törvénynek.

Viszont csodálkoznék, ha Nyivák Emőke nem fikázhatná OVit teli szájjal. Bárkivel nagy összegben fogadok, hogy ez a szabadságuk megmarad.
Amitől retteghetnek, hogy a kisebbségek mellett ezentúl a többséget is védi a törvény.

Visszatérve a tapasztalatinkra: Antall és az I. OVi kormány idején korlátozta bármi is a ballibbantak szólásszabadságát? Mégis vernyogtak. Így is, úgy is vernyognak, ha nincsenek hatalomban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 11:28:21

KDNP nevezhetjük nyugodtan egy hazugsággyárnak is:-)

"Szent Isván 1693-as szentté avatási mutyija
2010.08.18. 08:35 IGe

Lipót nyomására avatták hivatalosan szentté I. István királyt 1693-ban egy politikai mutyi melléktermékeként és egy földbirtokért cserébe"

vilagnezet.blog.hu/2010/08/18/szent_isvan_1693_as_szentte_avatasi_mutyija

"Kérdező: Mikor került előtérbe István személye a közéletben?

Bognár József: Szinte napra pontosan megmondható. Buda 1686-os visszafoglalása után Lipót új legitimációt akart Magyarországon megnövekedett hatalma és uralma biztosítása érdekében. Vagyis Habsburg–találmány az egész Szent István-kultusz. Persze mi úgy tanultuk, hogy Istvánt már Szent László idején szentté avatták. A baj csak az, hogy azt nem fogadta el a katolikus egyház, lévén, hogy a szentté avatás pápai privilégium. Az itteni avatás pedig csak egy kis helyi zsinatolás volt. Lipót nyomására avatták hivatalosan szentté Istvánt 1693-ban. XI. Ince pápa unokaöccse, egy Odescalchi pedig ekkor lett szerémi herceg is óriási birtokokkal, nyilván puszta véletlenségből. "

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.28. 11:31:21

@tölgy:

A vernyogás létszükséglet magyarisztánban. Minél jobban próbálod beszabályozni, annál inkább lesz vernyogás, gőzszelepnek meg már nem a Hofi, hanem a külföld van és innentől még jobban visszaüt.

Nem véletlenül volt a nemzeti 12 pont legelején a censura eltörlése. Sok évszázados tapasztalatokat nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Sok mindent el lehet venni a magyartól, a pofázáshoz való jogot: nem.

2010.12.28. 11:51:52

@IGe: Essz'üeség ez az egész vitázás, meg mandínerezés, meg minden. Szerencsére nekem már megírta 1 6ökörbássy itt a mandiner valamelyik posztján(nem BesenyőPista, valamelyik rokona biztos), hogy miről van itt nagyba szó. Eztet kéne kifüggeszteni a nenyi helyett mindenhova és akkor be lehetne csukni az összes könyvtárakat, mozikat tévéket, meg minden(:P)
Ez a bácsi fújhatná a magáét, meg a cimborái, és a többi hallgatná figyelmesen, csillogó szemekkel lelkesen, egyetértően.
Ill. bocs, lehet egyet nem érteni, de csak befele. Vélemény akkor jó és igaz, ha megtartod magadnak, ha csak nem tartozol a domináns egyedek(:P:D) táborába. Na, itt van ni, -e. Ez ennyiről szól mindösszesen. Olvasd:
mandiner.hu/cikk/20101123_trianon_zsidok_karolyi#comment277933
TaTa86 archiregnum.blog.hu 2010. november 23. 10:55

* 4
* 24

@tevevanegypupu

Itt nem a sebekről van szó, hanem egy mezei dominanciaharcról.
Ezt le kell játszani, ezt nem lehet megspórolni. Már eleve röhej, hogy eddig a szellemi életet Magyarországon az 1%-os zsidóság irányította.

Szépen átvesszük a dominanciát a saját hazánkban, ahogy már rég kellett volna, aztán ha megszilárdult a rangsor, akkor meg lehet tárgyalni a dolgot higgadtan. Ha egyáltalán lesz rá kereset.

A színvonalon meg lehet keseregni, de nem érdemes...
TaTa86 archiregnum.blog.hu 2010. november 23. 14:10

* 2
* 3

@Bánegressy

A dominanciára való törekvés sokmillióéves tulajdonság ami mindvégig jellemző volt az élővilág fejlettebb fajaira, persze te azt hiszed, hogy az 50-100 éve dominánssá váló progresszió ezt semmisség teszi.

Ez azért is vicces, mert ár az, hogy csakis a saját érvrendszeredben vagy hajlandó vitatkozni, ráadásul ezzel a stílussal: ez bizony domináns viselkedés.

Szóval epic fail.

Te sem vagy más, te sem vagy más.

A különbség, hogy te ezt nem fogod fel, én meg igen.

tevevanegypupu 2010.12.28. 12:28:31

@tölgy:
Semjen es Orban tanulhattak a rendszervaltas koruli rettentoen gusztustalan es mocskos idokbol. Szivbol remelem - megvan most hozza a hatalmuk - elsoprik a szemetet es nem foglalkoznak a duhito es aljas nepseggel, akiknek van batorsaguk szabadsagrol es jogokrol beszelni ugy, hogy arra biztattak az embereket, ne szavazzak meg a hataron tuli magyaroknak az allampolgarsagot es tapszoltak Gyurcsanyeknak 2006 oktober 23-a utan. Az ilyeneknek Szalai Annamaria jol teszi, ha megmutatja hol a hatar..marmint az o hataruk. Kulonben is miota alairtak - sajnos a fidesz is - a holocauszttagadast bunteto torvenyt, azota ugyan miert is beszelhetnenk teljes sajtoszabadsagrol? Szoval csak kapja mindenki ami erdemel..

tevevanegypupu 2010.12.28. 12:37:29

@Vitáz van Bánegressy:
Ezzel a mediatorvennyel azt kapjak amit megerdemeltek. Maguknak koszonhetik. Ezek az emberek ugy probalnak artani Magyarorszagnak ahogy csak tudnak. Itt az ido megallitani oket, es csak a penztarcajukon keresztul lehet, az baromira faj nekik. Hat akkor legyen igy, fizessenek a gyalazkodas szabadsagaert.(:

gravi_t 2010.12.28. 12:40:14

@Gerzsonka: Eredeti érvem továbbra is áll: az önálló parlamenti sikerhez szavazóbázis kell. Hol van ez a kdnp-nél?

nemecsek ernő áruló 2010.12.28. 12:49:22

@gravi_t: Sehol. Ebben nincs vita köztünk. :)

2010.12.28. 13:07:08

@tevevanegypupu: Hát már bocsesz, de egy picit előre tetszett szaladni!
Az, hogy ki és mit kap és kinek mennyire fog fájni az szerintem még odébb van. Mint ahogy az is, hogy ki próbál (és végül sikerül is) ártani Magyarországnak, még ha a látszat ennek az ellenkezője is. A nagy használni akarás eddig itt mindig az ellenkezőjébe fordult.
Ez egy csoda!
Aggódom a nemzeti érzelmű Magyarországért.
Komolyan!
Ennyire egybites mentalitással lehet ugyan handeket fogni(hogy pókeres kifejezéssel éljek), de játszmát nyerni nem.
És a pókerben (is) az utolsó hand nyertese viszi a nagy lóvét és nyeri a játszmát is, dicsőséget is:P
De azért hajrá drága jó Bogárúr!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 14:00:12

@Vitáz van Bánegressy:

Kipám nincs, soha nem is volt és a fütyim is csonkítatlan. Tehát nem veszem magamra, ami nem az én ingem.

A pápák közt mennyi volt még ezen népcsoportból való??? :-) Nagyon sok.

Tudod a kommunizmus és a kereszténység egy tőről fakad és nagyon azonosak. Testvéreszmék.

Ha ezt akartad csak írni, akkor ebben egyetértünk.

tevevanegypupu 2010.12.28. 14:09:14

@Vitáz van Bánegressy:
Nem kell aggodni a nemzeti erzelmu Magyarorszagert, jelenleg eppen egy nemzeti erzelmu kormany van negy evig hatalmon. Egyebkent csak abrandoztam, egeszen biztos gyalazkodhatnak tovabbra is az ujsagok, kotve hiszem hogy barki is egy fityinget is kovetelne ezert rajtuk. Tulajdonkeppen inkabb szorakoztato az egesz jajgatas. Ami pedig a nemzetkozi reakciokat illeti azt hiszem nem kell eltulozni a jelentoseguket. Halatlan nepseg az ujsagirok, meglatja majd a Tom Lantos intezmeny avato unnepseget is valamilyen formaban atforditjak fasiszta-naci megnyilvanulasnak, ahogy Anna Applebaumnak is elso dolga volt a Magyarorszagon kapott kituntetest lekopve egy kicsit ijedezni. De mi eppen ezert szeretjuk oket.(:

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 14:12:48

"Vajk volt a magyar történelem első bolsevikja ("a múltat végképp eltörölni..." szellemében). Totalitárius agyával igazi tabula rasa-t akart csinálni. E "szent" király adta fel bajor sógorainak a Bécsi medencét, mintegy viszont nászajándékként a Gizellán keresztüli szövetségért. Azt mondják róla, sohasem vesztett csatát. Lehet. Viszont vesztett területeket. Érdekes "örök győztes"... Leginkább Pürrhoszhoz hasonlít.
A keresztény apologetika Julianosz császárt hitehagyottnak, aposztatának szokta nevezni, mert a gyerekkorában rákényszerített keresztény vallástól megszabadult, s visszatért ősei hitére. Vajon nem inkább Vajk volt a hitehagyott, aki nem csak ősei hitét és a Vérszerződést tagadta meg, de még a teljes magyar kultúra kiirtását is életcéljának tekintette."

"Joggal nevezi Szent Istvánt csak Véreskezű Vajknak Határ Győző. Amit persze ma már tagadnak, de még az 1938-as Szent István emlékkönyvben, melynek szerkesztője Serédi Jusztinián hercegprímás volt, a katolikus Hóman Bálint büszkén a "pogányirtó" Szent Istvánról lelkendezett. De manapság kínos humanista világunkban Koppány négyfelé vágatása Jézus nevében, Tonuzoba és felesége élve eltemetése hasonlóan magasztos eszme érdekében, vagy emlékezzünk a kirívóan kegyetlen szent istváni törvényekre, elpusztított ősi kultúránkra, táltosaink legyilkolására stb"

"Koppánnyal kapcsolatban ezer év után is rossz a keresztény egyház lelkiismerete, amely a keresztény "ressentiment", a "szeresd ellenségedet" jegyében még áldozatának sem tud megbocsátani. Ezért logikusan csak a gyűlölete marad, lelki higiéniája érdekében. A keresztény magyar is gyakran gyűlölettel tekint a nem keresztény magyarra, mert a keresztény elnyomja benne a magyart. Keresztény identitása a meghatározóbb. Noha krisztusi alázatot szajkóz, a gyűlölet mellett le is nézi a nem keresztényt. Igaza van Carl Sagannak. A kereszténység úgy hat népekre, egyénekre, mint egy agyműtét. Más emberré válnak, elszakadnak gyökereiktől, múltjuktól, nemzetüktől, néha egész civilizációkat tagadnak meg"

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=78621

2010.12.28. 14:37:50

@IGe: Nem, én nem ezt akartam írni. Ez vagy egy elcsúszott válasz(komment) és nem nekem szól, vagy kurva nagy a félreértés:P
Én csupán azt akartam jelezni, hogy noha az argumentációkban gyakori pl az azonos ismeretekre való hivatkozás, azonban az itt vitázók "nemzeti érzelmű" része agy- és pszichológiai sérült és dominanciát(önbecsülést) hajhászni gyün a blogokra. Az ilyenek nem vitázni akarnak, hanem diadalmaskodni, megdicsőülni és fölülemelkedni önnön, szerintük "mások" által állandóan sárba tiport identitásában. Tht ezekkel pszichológusnak kéne foglalkozni és nem pedig a gyakorta eszelős, hagymázas hülyeségeikkel vitába szállani.
Illetve az teljesen hiábavaló. Ezek "írástudó" idióták:P
Nem kétséges, hogy ilyenek bőséggel akadnak az "érme" mindkét oldalán.
Van értelme egyáltalán az írástudás általánossá tételének? Ujjnyomata mindenkinek van!:P

tevevanegypupu 2010.12.28. 15:10:09

@betyár:
Kihasznalom gyorsan meg ezt a par nap sajtoszabadsagot.(:

TÉNYező 2010.12.28. 16:28:29

Tisztelt Hölgyek és Urak!

Bár a kommentek nagy része kétségtelenül sziporkázó és szórakoztató volt, a legtöbb esetben sztereotípiákra alapozva fogalmazódtak meg, így a helyesnek vélt következtetések is végül gyakran nélkülözték a realitást.
A további kommentek valósághoz történő közelítéséhez az alábbi tények közlésével szeretnék segédkezni.

1.
A KDNP tagsága közel 20 000, azaz húszezer.

2.
A KDNP nyelvezetével közel kétmillió állampolgárhoz tud méltóan szólni, hiszen kb. ennyi ember jár évente többször is keresztény templomokba Szentmiséket, Istentiszteleteket hallgatni. (Magyarországon amúgy a magukat kereszténynek vallók aránya 67%.)
A KDNP ezeknek az embereknek a potenciális rétegpártja. Azért potenciális, mert egy pártszövetség keretein belül létezik, önállóságát a szövetség sikere érdekében feladva.

3.
A parlamentben - a KDNP frakción kívül - további 16 KDNP tag ül a Fidesz frakcióban, így összesen 52 képviselője van a pártnak. Hozzászólásaik alapján a legaktívabb képviselők közé tartoznak. A kormányba delegált kereszténydemokraták szintén kiemelkedő szakmai munkát végeznek, gondoljunk pl. az oktatásra.

4.
De, ha már szóba került az oktatás:
a miniszterelnök nem véletlenül választotta a KDNP szakpolitikusát erre posztra, hiszen a saját, fideszes szakpolitikusának a szakmaiálláspontja sokkal távolabb állt a szövetséget támogató szavazópolgárok elvárásaitól, mint a KDNP-é.

5.
Csak a KDNP-nek volt és van átfogó nyugdíjkoncepciója.

6.
Családi adózás: a Fidesz a KDNP kidolgozott szakami anyagát vette át a kormányprogramhoz.

Remélem ez a pár gondolat segít a megalapozott véleményalkotásban.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.28. 16:31:27

@tevevanegypupu: Sokan várják itt:
delphoijosda.blog.hu/2010/12/24/kommentfolyam1

Nem ismerem a csörtéjüket Alfőmérnökkel, de azt hiszem, ő is szeretne kibékülni Magával.

mucsai lipótvárosi 2010.12.28. 17:14:12

Kedves IGe és bátor "szabadságharcos" társai!

Elképesztő dolgokat írnak le a kommentek során.
1. Megpróbálják beállítani a KDNP-t arra a szintre, amilyen szerepet az SZDSZ töltött be a szocik uralkodása alatt. Egy lényeges különbség van: Ma jóval több vallásos ember él hazánkban, mint liberális gondolkodású. Az egy másik kérdés, hogy a hangjuk nem olyan erős, mert nem az erőszakosság jellemzi Őket, mint a véleményformáló, "független" média szabadság harcosokat.
2. Ők ennek az ideológiának következetes képviselői, nem úgy, ahogy az SZDSZ a liberális értékeké. Olyan messze voltak az alapvető liberális értékektől, mint Makó Jeruzsálemtől. Lehet Őket ezért nem szeretni, de ebben következetesek.
3. Hol voltak Önök 1994-ben és 2002-ben, amikor az összes média vezetőt és sajtómunkást kirúgtak, amikor hatalomra kerültek?
4. Hogy engedhette meg magának Hankiss Elemér 1991-ben, hogy az aktuális miniszterelnök interjúját visszatartsa? Ez a lépés egy skandalum volt, ezt már nem lehet űberelni!
Várom megtisztelő, Tényszerű válaszukat.
Egy ellenzéki a "független, szocialista köztársaságból".

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 17:24:01

@TÉNYező: Ezt írod:

"1.A KDNP tagsága közel 20 000, azaz húszezer."
- ilyesmit az SZDSZ is hazudott egykoron magáról, amikor a valóság ennek kb tizede volt.

"2. A KDNP nyelvezetével közel kétmillió állampolgárhoz tud méltóan szólni, hiszen kb. ennyi ember jár évente többször is keresztény templomokba Szentmiséket, Istentiszteleteket hallgatni. (Magyarországon amúgy a magukat kereszténynek vallók aránya 67%.)"
- ez meg dupla hazugság. A népesség néhány százaléka csak templomba járó (5-6 max) és ebből is nagyon sok nem keresztény és főként nem katolikus templom. A 67% hazugságért meg már réges régen börtönben kellene ülnie a felelősöknek, mint a BKV , hasonló csalásai ügyében.

"3.A parlamentben - a KDNP frakción kívül - további 16 KDNP tag ül a Fidesz frakcióban, így összesen 52 képviselője van a pártnak. " Nos ha a valamiben nem hívők pártba tömörülnének és a parlamentbe mennének, akkor talán nem is lenne KDNP nevezetű párt.

a többi is erősen demagóg szöveg

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 17:39:43

@mucsai lipótvárosi:

Jómagam egy utrakonzervatív fickó vagyok. Őseink vallását kedvelem. A judeokereszténységet fekélynek érzem az országban. Főként a katolicizmust.

A szadi sohasem volt liberális. Csak a saját másságát volt képes elviselni, a más másságát már nem.

Ugyan már katolikus párt meg az alkotmány, meg kereszténység, meg ne ölj, de azért a katonaság kötelező:-)

Röhög a vakbelem, hogy akkor miért nem került ugyan bele az alkotmányba

ÖLÉSMENTES ÉLETHEZ VALÓ JOG!!!!!!

TÉNYező 2010.12.28. 18:02:40

Kedves IGe!

A tények makacs dolgok, de aki ismeri a KDNP-t, az tudja, hogy mindig nagy létszámú párttagsággal rendelkezett, még 1998-ban is több tagja volt, mint a Fidesznek. Kérlek, hogy fogadd el, hogy a KDNP-nek igenis 20.000 fős tagsága van. Az egyik családtagom KDNP alapító tag volt, így viszonylag közvetlenül jutnak hozzám el az infók.

Magyar lakosság vallási térképét jól ismerem. De ha nekem nem hiszel higgyél a tényeknek... Forrás: KSH évkönyv, 2006.
De az is a baj, hogy Te csak katolikusozol nekem itt, amikor én szándékosan keresztény kifejezést használtam. A havonta többször (keresztény)templomba járók aránya valóban csak 8-10% körül van, de a nagyobb ünnepekre minden 5. ember elmegy (karácsony, húsvét, pünkösd, a gyengébbek kedvéért...), ami ugye 20%-ot jelent, azaz 2 millió hívőt. Ezek az emberek magukat keresztényeknek tartják.

A tények ismertetése nem demagógia. A tényeket ne akarjuk megkerülni, mert anélkül minden vita parttalan.

tevevanegypupu 2010.12.28. 18:36:39

@Loxon:
Koszonom a meghivast. Alfomernok..nos Toth Janos operatoron kivul ot meg dicserni senkit nem hallottam, szoval mindegy..(-:

Alfőmérnök 2010.12.28. 18:52:23

@tevevanegypupu: Nem figyel. Nemrég Bachot meg Bartókot is dicsértem. És Pasolinit is megvédtem. :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 19:44:58

Kedves @TÉNYező:

Sajnos az inkább a tény, hogy a kereszténység, mint ideológia 2010 éve hazudik az emberiségnek és nem csak néhány évig, mint Gyucsányék. Annyira megszokták, hogy viszonylag kockázatmentesen hazudhatnak, hogy ezt már igazságnak is vélik ezért. Azért merem ezt ilyen biztosan kijelenteni, mert 20 ezer pártagnak sokkal nagyobb politikai aktivitásának kellene, hogy látszódjon, ha lenne. Inkább az van itt is, mint a Szadiban volt, hogy aki elment egy rendezvényre, amiről gőze sem volt, hogy szdsz van a háttérében, vagy bármilyen formában véletlenül leadta a címét és a nevét, azt az akarata ellenére is párttagnak tartották nyilván. Tehát ha van is ilyen lista az fiktív és feltupírozott. A valóság ennek tizede maximum. De még ezzel is sokat írtam.

A népszámlálás vallási hovatartozás része a csalások és lopások legnagyobbja. Nagyobb csalás és lopás mint a szocik és a szadi összes szennyes ügye együttesen. (ja és emlékezetem szerint katolikust hazudtak és nem keresztényt ilyen magas számmal)

Világnézeti megoszlás Magyarországon
2007.04.23. 11:01 IGe

Van csalás, nagy csalás és van statisztika. Hazánkban a népszámlás vallási hovatartozást végző felmérése a legnagyobb csalások egyike.

vilagnezet.blog.hu/2007/04/23/vilagnezeti_megoszlas_magyarorszagon

Ezt még a keresztény lapok is sok helyen elismerték:

"Új Ember Katolikus Hetilap 2000. december24-31.LVI. évf. 52-53. (2735-36.)

Egyre nagyobb hittel…

Beszélgetés Orbán Viktorral ünnepről, magyarságról, kereszténységről

"...Hogyan gondolkodjunk a keresztény Magyarországról, történelmi egyházakról ma, amikor a statisztikák szerint jó, ha az emberek tizenöt százaléka vallásos?"

A népszámlálás csalás, lopás kb ilyen egy példával:

-Alapít valaki egy ateista egyházat a kormánnyal összefortan.

- tartanak egy népszámlálást, ahol a kérdezőbiztosok felteszik a kérdést, hogy Ön hisz-e Zeuszban?

- Kiderül, hogy az Oország 95%-nem hisz Zeuszban, tehát ateista.

- EZ alapján az ateista egyháznak több kesze-kusza címen évi több százmilliárd támogatást át lehet utalni közpénzekből, cserébe a kormány támogatásáért. (amit már ellenőrizni sem nagyon lehet, hoyg nem-e pártkasszákba megy)

mucsai lipótvárosi 2010.12.28. 20:41:48

Kedves Ige!
Veled egy nagy baj van, hogy őseink lázadó vérét örökölve, most is harcosként éled meg hozzászólásaidat. Ha pogányság követője Koppány győz a Szent István elleni háborúban, akkor mi itt most nem írogatnánk magyarul, mert nem lenne ilyen nevű nép! Tinédzser koromban nekem is szimpatikusabb volt Koppány, de azóta felnőttem.
Akkor szerinted az 1949-es alkotmány lenne jó vagy az 1989-ben politikai paktumban született megállapodás? Mi lenne a megoldás? Ne legyen semmi vagy azoknak az ősmagyar erkölcsöknek és életmódnak megfelelőek, amelyeket azóta meghaladott a történelem. Apafej! Most nem a középkorban élünk!! Tehát az ezer éves hagyományra épülő alkotmányra szükség van. A KDNP is kiáll a katonaság mellett, akkor menjen a francba. Ne legyen hadseregünk, és alázzanak meg a szomszédaink? Miről beszélsz? Gondold végig, és nőlj fel szellemileg is, ha testileg már férfi vagy. 25 év alatt megbocsátható!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 20:55:53

@mucsai lipótvárosi:

Ilyen logikával, amit te írsz, akkor Kádár Jánost szentté kell avatni, mert ha nem hívja be a ruszkikat 56-ban, mintha ezt az országban lévő belső erők akarták volna, akkor ma nem lenne önálló Magyarország, mert a ruszkik erőszakkal elfoglalnak és felosztanak bennünket a környező államok közt.

Kádár János felismerte a kor kihívását és megmentette hazánkat? Na ugye???

Semmi szükség nem lett volna akkor sem és ma meg főként nem a kereszténységre, amely a szovjethez hasonló internacionalista ideológia.

Ez az, nem a középkorban élünk és ókori mesékre, mítoszokra semmi szükségünk. A judeokerszténység egy ókori mesemítosz.

A jelenlegi alkotmánytervezetben benne van az általános hadkötelezettség. Egy szó sincs benne, hogy az ÖLÉSMENTES ÉLETHEZ MINDEN MAGYAR EMBERNEK JOGA VAN.

Pedig ezt most illene belevenni.

Az önkéntességen alapuló profi hadsereggel egyetértek, az ér is valamit, de a kötelező, kényszerített katonásdival nem.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 21:05:20

@mucsai lipótvárosi:

Felnőtt férfi vagyok, nagyon is, testileg és lelkileg is.

Nos szép dolog is ez az alkotmányban lefektetett haza védelme, pláne hogy a múltan a Don kanyarban is sokan a hazát vélték védeni. Mert pár megalomániás őrült háborúba kényszerített sokakat.

Tehát így lenne ez helyesen:

70/H. § (1) A haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége, de lelkiismerete ellenére senkit sem kötelezhetnek fegyver fogására és emberélet kioltására. A katonai és honvédelmi szolgálat csak is önkéntes lehet.

Írom ezt mint a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának azon tagja, aki figyel és ha kell és szükséges újra indítjuk a működésünket:

"c) A HEL egy Figyelő Bizottságot hoz létre, amely gondoskodik a HEL tevékenységének újraélesztéséről abban az esetben, ha az állam honvédelem címén ismét szolgálatot vagy kiképzést követelne polgáraitól. A Figyelő Bizottság tagjai: Farkas Henrik, Fülöp István, Iván Gábor, Kovács Gyula, Márton Róbert, Simonyi Gyula és Vida István. "

www.c3.hu/~farkashe/hel/ny041113.html

2010.12.28. 21:20:14

@IGe: Szerintem ebbe egy kicsit belebonyolódtál. Nem, nem is, becsavarodtál. Úgy látszik vannak emberek akik ideológiai vezéreszmék szülése nélkül nem tudnak, vagy nem mernek szembehelyezkedni egyébként nyilvánvalóan ósdi és meghaladott hasonlókkal. Amik ráadásul csak hivatkozási alapok. Amiről ma szólnak az tömény pénz, meg hatalom. Ennyit szerintem bőven elég leszögezni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 21:28:21

@Vitáz van Bánegressy:

Nincs abban semmi bonyolult. Ezen írásomban kifejtem bővebben is, ami igen népszerű és olvasott és sokan idézik:

Augusztus 20-i hazugságok
2007.08.19. 15:11 IGe

Nem csak Gyurcsány öszödi beszéde óta tudjuk, hogy az állam hazudik. Ünnepek és történelmi tények tekintetében különösképpen nagyokat. Egy országot megvezetni, mindig is megérte.

vilagnezet.blog.hu/2007/08/19/augusztus_20_i_hazugsagok

2010.12.28. 21:45:54

@IGe: Túl hosszúakat írsz. Inkább majd holnap:)
A hsz-ket is el akarom olvasni.

tevevanegypupu 2010.12.28. 22:58:36

@Alfőmérnök:
Bachot es Bartokot dicserni nem kunszt, de hogyPasolinit megvedte? Nem mondom..ahhoz valoban kell batorsag ebben a szalonban.(:

2010.12.29. 10:29:18

@tevevanegypupu: még, ha Mussolinit védte volna, mi? Igaz azt meg nem védeni kell. Dicsőíteni:P

tevevanegypupu 2010.12.29. 12:08:45

@Vitáz van Bánegressy:
Ajaja..maga nagyon uj itt. Mar akkor jartam Pasolini sorozatra Budapesten a Filmmuzeumba, mikor kelmed meg a vilagon sem volt. Egyebirant minek olyan messzire menni, hogy Mussolini? Itt van Berlusconi is, szinten fasiszta mint legjobb magyar tanitvanya Orban, nemde?(:

TÉNYező 2010.12.29. 12:25:11

IGe!

Számomra kezd zavarossá válni a gondolatmeneted, egyet veszek ki belőle: gyűlölöd a katolicizmust és a kereszténységet. Valóban nem a Te pártod a KDNP, de hát ez demokrácia és a liberalizmus: tolerálom. Sőt! Mint keresztény meg is bocsátom Neked. De a tény attól még tény marad, barátom.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.29. 14:26:37

@TÉNYező:

Tévedsz, de jó nagyot. Emberbaráti szeretetből kifolyólag gyógyítom tanításaimmal a hit és ateizmusbeteg embertársaimat.

A katolicizmus egy dologra nagyon jó, mégpedig negatív példálózásokra. Tehát össze lehet hasonlítani a valódi és igaz erkölcsöt, szeretetet, ölésmentes életet stb, az álszentségekkel és hamisságokkal, akkor a katolicizmus és a kereszténység nagyon jó segítség erre.

Erről így írtam már 10 évvel ezelőtt is válaszul egy kérdésre:

Miért nem vagy megértőbb és toleránsabb például a bibliai istenhívő emberekhez?

- A hitbeteg emberekkel kapcsolatosan a megértés és a túlzott tolerancia, vagy a kegyes hallgatás csak elmélyíti betegségüket. Mert akkor azt hiszik, hogy még is csak az a jó és helyes út, amit ők tesznek. Inkább sokkolni kell őket, persze, csak kis adagokban, de folyamatosan. Teljesen őszintén le kell írni, hogy ezért és ezért betegek és azt is a tudomásukra kell hozni, hogy egyáltalán nem jó amit tesznek, még ha azt jónak is képzelik. Csak így lehet elindítani őket a gyógyulás több éves folyamatába.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.29. 14:42:59

@TÉNYező:

Nos ha már ilyen nagy a burád, akkor vizsgáljuk meg, hogy kit is szolgálsz valójában?

Kérlek tagadd meg itt a Sátánt, a Sátán létezését!!!

Meg tudod-e tenni, mert a Sátán nekem annyi, mint a hupikék törpikékben Hókuszpók. Másként fogalmazva, nekem a Sátán meselak, olyan buta felnőttek ijesztgetésére, akik annyira ostobák, hogy hisznek benne. Tehát nekem semmi gondot nem okoz megtagadni a Sátánt, hogy nincs és mese az egész.

Nos és neked?

mucsai lipótvárosi 2010.12.29. 21:23:21

@IGe:
A Te gondolkodásoddal és beírásaiddal az a baj, hogy süt a gyűlölettől. Érveid zöme nem meggyőző. Két dolgot el kell ismerned. A kereszténység az az ideológia ami, immáron kétezer éve fennmaradt. Az összes többi már megbukott illetve a végét járja. Gondolok a szabadkőművességre.
A templomba járó emberek zöme nem a maga mutagatásáról és az erőszakosságáról híres, mert megtalálja a lelki békéjét Istenben.
Ui: Tudtommal, most sem lesz kötelező sorkötelezettség,tehát nincs miről beszélni!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.30. 07:26:24

Fel kell hívnom az FMPSZ-KDNP klikk figyelmét, ezen úton is, hogy a vallások és ideológiák bírálatának szabadságát az új MÉDIACENZORI törvény is garantálja.

Az, hogy aki ezen ideológiákban hisz, magáénak érzi és neki ez kellemetlen, az mindenki magánügye. Ha lehet kritizálni és bírálni a kommunizmust (mert ezt megteszik), akkor lehet a testvéreszméjét a kereszténységet is. A kettőt egyszerre, amit én teszek, azt meg pláne szabad. Mert különben kettős mérce lenne, ami sem erkölcsileg, sem jogilag nem megengedhető.

Másrészt jelenleg személyem több vallás és hazai egyház alapítója és előljárója, (papja). Jogom van erkölcsi tanításokat bármilyen módon eljuttatni. Ha a katolikus egyház bírálhat a katekizmusában szabadon egy konkurens világnézetet, ugyan azt tükörfordításban vele is meg lehet tenni. Tehát amit ő megenged magának másokkal szemben, azt neki is kötelessége elviselni.

Lásd:

A Katolicizmus bűne
DZoltan - 2010.12.12 16:42

A katolicizmus, amennyiben elutasítja vagy tagadja a Józan Ész létét, bűn a logika erénye ellen

Részletek az Emberi Jogok Egyetemes Humaista Világszövetségének tanításainak összefoglalásából amelyek korunk egyik fő problémájára mutatnak rá:

A KATOLICIZMUS BŰNE

2123 § Kortársaink közül sokan egyáltalán nem fogják föl a bensőséges és éltető kapcsolatot a Józan Ésszel, vagy kifejezetten elutasítják, ezért a katolicizmus korunk legsúlyosabb tényei közé kell sorolni.

2124 § A katolicizmus elnevezés nagyon különböző jelenségeket takar. Gyakori formája a gyakorlati idealizmus, mely az ember szükségleteit és igényeit a katolikus egyház érdekeinek korlátjai közé szorítja. Az katolicista idealizmus hamisan úgy tekinti az embert, mint aki csak a bibliai SánánIsten nevezetű mítoszalak célja és játékszere lenne. A mai katolicizmus másik mai formája az ember fölszabadulását a halottak föltámadásától várja, "és hangoztatja, hogy a humanizmus természeténél fogva állja útját ennek a fölszabadulásnak, mert ezt csak egy bugyuta zombi történetnek tartja"

2125 § A katolicizmus, amennyiben elutasítja vagy tagadja a Józan Ész létét, bűn a logika erénye ellen.

2126 § Az katolicizmus gyakran az emberi autonómia hamis fogalmára épül, s erre hivatkozva eljut a Józan Észtől való függés tagadásáig. Valójában a Józan Ész elismerése soha nem ellenkezik az emberi méltósággal, "mivel e méltóság Józan Észben alapszik és válik tökéletessé"

2140 § A katoliciumus, amennyiben tagadja vagy elutasítja a Józan Ész létét, bűn az első parancsolat ellen. Ami így szól: Uradat, Józan Eszedet imádd, és csak neki szolgálj!

A Humanizmus magatartása az Katolicizmussal szemben

21. § A Humanizmus , hűségesen a Józan Észhez és az emberhez, nem tehet mást, mint hogy fájdalommal, de teljes határozottsággal elítélje, miként korábban is tettexxiii ezeket az ártalmas tanításokat és cselekedeteket, melyek ellentmondanak az értelemnek és az általános emberi tapasztalatnak, az embert pedig megfosztják veleszületett méltóságától.

kollahrit 2011.01.01. 01:49:24

Nem értek egyet ezzel. Leírtam a Piroslap blog főszerkesztői blogjában a véleményem: piroslap.tumblr.com/

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.02. 10:10:49

Kölcsey Ferenc utálta a keresztet, de nagyhon. Tehát Schmitt Palkót és Ovit sem nagyon kedvelné:

Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is utálta a keresztet
2010.08.15. 10:00 IGe
Biztosan hallottál róla Kölcsey Ferenc sírhelye környékén is csónak alakúak a sírjelek. Hiszen a kereszténység olyan, mint a ruszki kommunizmus, idegen a magyarságtól.

vilagnezet.blog.hu/2010/08/15/himnuszunk_koltoje_kolcsey_ferenc_is_utalta_a_keresztet
süti beállítások módosítása