Évet értékel szerkesztőségünk. Nem egy közösen megfogalmazott cikkben tesszük ezt (eltérő nézeteink, felfogásunk miatt ez nehezen is menne), hanem együttes posztokban, amelyekben minden évértékelésre kapható szerzőtársunk elmondja a maga véleményét a 2010-es évről, annak tanulságairól. Következzen a fideszezés, gyurcsányozás, szadeszozás és satöbbi, három részletben.
Kínai és Trágár
A jó hír, hogy 2010-ben elhúztak a szocik. Ennek jelentőségét – ilyen pocsék minőségű nyolc éves kormányzás után – nem lehet lebecsülni. Persze az MSZP és barátai már jó néhány éve bukkake üzemmódba kapcsoltak, de azért mégiscsak a tavaszi választás pecsételte meg a sorsukat. Reméljük, jó ideig nem jönnek vissza. Minden fanyalgás ezen örömhír fényében értelmezendő. Meg annak a romhalmaznak a tükrében, amit maguk után hagytak.
Jött a kétharmad, amiről utólag megtudhattuk, hogy Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezik. Rég röhögtünk akkorát, amikor e kifejezést meghallottuk, de hát ez legyen a legnagyobb bajunk. De nem ez az.
A kétharmaddal Magyarországon bármit meg lehetne csinálni. Például jó dolgokat is. Neki lehetne állni a Kádár-rendszer felszámolásának, és végrehajtani az igazi forradalmat, ami hazai környezetben alapvetően két nagy szivattyúzási gigaprojektet jelentene: a lóvét át kéne szivattyúzni egyrészt az államtól a gazdaságba, másrészt a járadékos rétegektől az aktívakhoz. Na ez az, aminek a Fidesz nem mert nekilátni. Az aktívaknak jut némi – a gyerekeseknél: jelentős – adócsökkentés, de ezt a pénzt egyrészt egyes gazdasági szereplőktől veszik el extraadó formájában, másrészt ugyanezen aktív rétegek nyugdíj-megtakarításaiból fedezik.
A Fidesz nekilátott mindent eltakarítani az útból: fákat vág ki, köveket görget arrébb, házakat dózerol el. Ez önmagában nem lenne baj, csakhogy nem látszik, hogy az így vágott út hová vezet. A kormány úgy tesz, mintha a köztársasági elnök, a számvevőszék, az alkotmánybíróság, a média stb. kekeckedésmentesítésének az lenne a célja, hogy megteremtse saját maga számára a lehetőséget egy igazi nagy – jó értelemben vett – odabaszásra. Csakhogy ennek a nagy odabaszásnak egyelőre nyomát sem látjuk, ami van, az a NENYI, a bűnügyihír-maximalizálás meg a jövő évi reálnyugdíj-emelés. Talán majd jövőre.
Szathmáry
„Mondják, apáink bűne, ami történt.
Mindegy. Mienk a végzet és a sors.
Ők még a multba révednek tükörként,
mi már a sodró víz tükrén, a gyors
jelenben látjuk arcunkat s a törvényt:
Tűrni - a bölcsek ételén a bors,
okulni - szükség, megbocsátni - jóság,
dolgozni - ez a legnagyobb valóság.”
Dsida Jenő: Tükör előtt (részlet)
2010 – Tükör előtt: Nyolc évnyi pangásnak vetett véget 2010 tavasza. A nép a Fidesz kezébe adta a kormányrudat. Orbán Viktor vezetésével az új kabinet nagy lendülettel vetette bele magát a károk felszámolásába. Az első és lelkemnek legkedvesebb döntése volt a kettős állampolgársági törvény elfogadása. Ezzel némi gyógyírt hozott december 5-e sokkjára. Szintén nagy jelentőségűnek tartom az adórendszer átalakítását, mely reményeim szerint segíti megerősödni a gyermek(ek)et nevelő középosztálybeli családokat. Az egyes ágazatokat érintő különadóval, valamint a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakításával pedig a Fidesz átvágta a gordiuszi csomót. Úgy teremtett többletforrást a költségvetés bevételi oldalán, hogy az nem járt együtt a polgárokat sújtó újabb és újabb megszorításokkal. (Ne feledjük, a válság Kelet-Európát jóval érzékenyebben érintette, mint a nyugati gazdaságokat, pl. a szomszédos Romániában a közalkalmazottak fizetését a kormány 25%-kal csökkentette, amely a valóságban több esetben elérte az 50%-ot is!)
Alapvetés, hogy a válság túlélése és az ország rendbetétele szempontjából a gazdasági lépéseket kell a középpontba állítani. Megítélésem szerint ezt eddig a kormány igen határozottan és jó irányban tette. Mindezek mellett meg kell jegyezni, hogy a kommunikációs térben a kormány kockázatos csatákba ment bele. Elég csak az alkotmánybíróság jogkörének átszabása, a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítása vagy az új médiatörvény miatt kirobbant vitákra gondolni. Ezek arra figyelmeztetnek, hogy akármennyire is jó, vagy jószándékú egy intézkedés, annak a választók felé való elmagyarázását nem lehet elhagyni.
Politicus
Nehéz a média pergőtüze mellett higgadtan, a közélet történéseitől egy kicsit eltávolodva, ráadásul két bekezdésben évet értékelni. Ennek ellenére én két évrendszerező szempontot ajánlanék mindenki figyelmébe. 1. Mi az, amit elvártunk a kormányváltástól; és 2. Mi teljesült mindebből?
Az idei év legpozitívabb közéleti fejleménye minden kétséget kizáróan a szocialista kormány távozása volt. Akinek a legminimálisabb kritikai érzéke is van/volt a közélet történéseivel kapcsolatban, az alig várta, hogy a hibát hibára halmozó, az országot a csőd szélére taszigáló kormány távozzék és valami jobb jöjjön helyette. A szocialisták tevékenysége és a végül a választásokon nevükre kiállított bizonyítvány elképesztően siralmas volt. Soha akkora fölénnyel pártszövetség nem nyert parlamenti választásokat, mint ahogy a Fidesz tavasszal. Ebből következően soha akkora elvárással sem szembesült még kormány, mint a májusban felálló Orbán-kabinet. Kis túlzással egy ország figyelte lélegzet-visszafojtva, hogy mit tervez az új kormány, melyek lesznek cselekvésének fő irányai, gazdaságpolitikai, társadalomfilozófiai koncepciójának lényegi elemei. Sikerül-e visszaszorítani a feketegazdaságot, lehet-e élhetőbb ország Magyarország, javul-e az oktatás színvonala, fogunk-e környezettudatosabban élni, több jut-e majd kultúrára, sportra, a vidéki települések felzárkóztatására, munkahelyteremtésre, az oly fájóan hiányzó közösségi élet megerősítésére? Megannyi ma is megválaszolatlan kérdés.
És vajon látszik-e az új irány? Egy gazdaságfilozófiájában, kulturális irányultságában, társadalompolitikájában konzervatív világ irányába mozdultunk-e el? Átállt-e az ország egy nem szocialista (=a közpénzt beszedem, a közpénzt újraelosztom, a közpénzt lenyúlom) típusú gondolkodásra? Az elmúlt félév a lényegi szakpolitikai kérdések előtérbe kerüléséről szólt-e? A válasz az előbbiekre egyelőre határozott nem. Még akkor is, ha egyébként fél év alapján nem lehet megalapozott következtetéseket levonni, és ha azt is tudjuk, hogy az előző kormány öröksége finoman fogalmazva is több mint nyugtalanító. Az első félév egyelőre a berendezkedés jegyében telt. A kormány elfoglalta a sakktábla minden pozícióját, néha még le is lépett róla, esetenként a fekete bábura is a sajátjaként tekintett és ideje ill. energiája nagy részét az ellenfél kigolyózására használta fel anélkül, hogy a sakktábla figurái közötti cselekvés szükséges összhangját megteremtette volna. Egyelőre ez utóbbi összhang, azaz a kormányzati koncepció fájdalmas hiánya, amely képes lenne egy irányba mozgatni a bábukat, nyomja rá a bélyegét a kabinet tevékenységére. Azaz a „hogyant” már látjuk, már csak a „mit” kérdés vár megválaszolásra.
Dobray
Első ránézésre azt hihetnénk, beköszöntött hazánkban a konzervatív forradalom. Én ennek nem örülök, de a szavazófülkével kapcsolatos ellenforradalmi nézeteinket már többször kifejtettük a Mandineren. A választások eredményét alvás nélkül ünnepeltük, majd a második Orbán-kormány első intézkedéseivel egyet is értettem, egészen a nyár végéig maximum kisebb kifogásaim voltak. Azóta viszont sajnos megfordult a trend, alapvető egyetértésből számos intézkedés esetén alapvető egyet nem értésre. Kétharmaddal a kormány simán lehetne nagyvonalú, és gyakorolhatná az alázat választások után Orbán Viktor által emlegetett erényét - mintha ez nem nagyon menne neki mostanában. Kritikáim ellenére azonban nem szeretnék lejáratott baloldali csoportokhoz csapódni. Nekem nem az a bajom az Orbán-kormánnyal, hogy nem elég baloldali, hanem hogy túlságosan is az. És bár vannak rossz hírek az uniós felkészülésről, reménykedem, hogy a Duna-stratégia nevű blöff ellenére jól fog elsülni. A nyugati sajtó meg menjen a francba. Boldog új évet!
Lelky Lola
Ebben az évben bekövetkezett az, amire nyolc éve vártam: nyert a Fidesz és eltűnt Gyurcsány Ferenc. Ez így majdnem önmagában elég ok lenne az örömre, de szerencsére további biztató jelenségek is vannak. Nagyon viccesen hangzik tőlem, ha gazdasági fejtegetésbe kezdek, de most mégis ezt teszem. Szerintem szinte csodaszerű az a teljesítmény, amit Matolcsy véghezvitt - egy huszárvágással megszüntette a magánnyugdíjpénztárnak nevezett elmebajt (a magánnyugdíjpénztárak után ugyanis duplán fizetünk - egyszer, amikor kifizetjük a járulékot, utána amikor ezt pótlandó ki kell fizetni az államadósságot), vállalkozó ismerőseimtől úgy hallom, hogy be tudják végre jelenteni az embereiket, mert kedvezőbb lett az adórendszer és ami a legfontosabb: fontos lépéseket tettek a népesség növekedésének elősegítése érdekében.
A 2006-os rendőrterror kapcsán üdvözlendő, hogy felállítottak egy vizsgálóbizottságot és kárpótolták az áldozatokat, de nem tetszik, hogy nem vonták még felelősségre Gergényi Pétert, Draskovicsot és Gyurcsányt. A kegyetlen rendőrök is vígan éldegélnek tovább szabadon. Nagyon prüszkölök Schmitt Páltól, pitiáner dolog egy bólogató jánost ültetni ebbe a pozicióba - nem mintha a köztársasági elnöknek komoly befolyása lenne, de akkor is, vagy épp ezért. A köztársasági elnöki székben legszívesebben egy '56-ost látnék. Engem nem zavar ez a lehengerlő Fidesz politika, de jobban kellene kommunikálni. Tarlóst pedig nem értem, hogy miért szeret szocimelegben üldögélni, de ez legyen az ő gondja.
bukovics
Gondolom, olyanokat szokás ilyenkor írni, hogy 2010 a Fasiszta Fehérterror éve, vagy hogy az idei esztendő a Szavazófülkés Forradalom jegyében telt. De lássunk tisztán! 2010 nem Orbán Viktor és a Fidesz éve. 2010 nem a Lehet Más a Politika éve, nem a gyurcsányizmus bukásának éve és pláne nem a jogállam bukásának éve. 2010 egyértelműen a Tumblr és a tumbászok éve. Azé az internetes mikroblogszolgáltatásé, amelynek felhasználói egyrészt rengeteg izgalmas és érdekes anyaggal látták el kvázi napról napra a hazai online- és printsajtót, másrészt önmagában is érdekes, kiegyensúlyozott (a Médiatörvény Évében ez nagy szó!), vicces információforrásként funkcionál. A hazai Tumblr egy modern napilap, egy virtuális Blaha Lujza tér. Egy webhármas MTI.
Téglagyári Megálló
Mit mondjon egy fanatikus Fospumpa-rajongó? Jó év volt 2010, a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka legyőzte a demokráciát. Kárörvendve figyeljük a facebookon, hogy milyen ismerőseink mennek ki tüntetni manapság. This is so last year, ahogy a művelt angol mondja. A vezetőszíj alkalmazásában még vannak hiányosságok, reméljük, 2011 ebből a szempontból jobb év lesz. Ahogy a korszerű mameluk újságírás szempontjából is. A szocializmus gyermekeinek átnevelése után a liberalizmus gyermekeinek átnevelése lehet a Mandiner fő profilja.
Szelli
Mesterházy Attila, mint egy trottyos Michael Jackson moonwalkot jár egy csapat nyugdíjas előtt. Demokráciaféltés Bauej Tamással. Schmuck Andor elénekli révedő tekintetű nejének Budapest új himnuszát. Tomcat beveri Novák Előd arcát. Hagyó Miklós párizsit falatozik nokiásdobozból, Csanád vezír pedig kolbászt a kuka tetejiről az EP-ben. Demszky Gábor nem tud semmiről. Bejut az LMP. Karikás ostor. Orbán Viktor először, majd másodszor, majd harmadszor (...) kimondja azt a szót, hogy forradalom. Mikor tüntetünk, már csak megszokásból mormoljuk, hogy Gyúrcsány, takarodj! Végül pedig egy idézet a zemberek emberétől, mindenki Pali bácsijától: „A politika sohasem volt az erkölcs küzdőtere. Mindig is az érdekek küzdfövenye maradt, amely bénítólag hat a jellemre… Én ebből kimaradok, és azon veszem észre magam, hogy szinte egyedül, Don Quijote módjára új filozófiát képviselek, egy új stílust.”
Nénike
Háncó, de háncó eszembe jutott április után az a lezáratlan vita, amit még az országgyűlési választás első fordulója előtt folytattunk: a 2/3. Akik mellette érveltek, azok egyfajta Márai-szerű polgári attitűdöt tételezve a PÁRT vezetéséről, a polgári gesztusgyakorlás erényét állították szembe az egyébként vitathatatlan hatékonyságnövekedés ellensúlyaként. Hát ez a polgározás néhány hónap alatt, szőröstül-bőröstül, megálmodójával együtt sírba szállt. Másik, már-már jakobinus lendületű állítás szerint „ezekkel” nem lehet másképp szót érteni. Gyurcsány is csak azért van még szabadlábon, mert világos, hogy több politikai hasznot hajt a Demokratikus Koalíció élén, mint a böriben. Most van egy olyan mellékíze ennek a hivatkozásnak, mintha egy kalap alá lennénk vonva „ezekkel”, nemzeti konzultálás helyett simán lenyomva a legfontosabb ügyeinkben is.
A polgári eszmény éles ellentétben áll a cél szentesíti az eszközt problémamegoldási modellel; még akkor is, ha esetünkben a Nemzeti Együttműködés sajátos útkeresésében több a fantázia, mint a korábbi próbálkozásokban. És ha kérhetem, hagyjuk a jog versus igazság dilemmát. Jogállamban szeretnék élni, nem igazországban. Nempolgári a visszamenőleges törvénykezés, de az is rejt némi (intellektuális) kockázatot, ha az emberek akarata, mint minden döntés eredője, kizárólagos indokká válik. (Citromos sört kerestem az CBA-ban. – Nem kapható, az emberek nem szeretik, kaptam meg firtató kérdésemre a választ. Most akkor én emberek vagyok?) Nem is nagyon értem, hogy ebbe a politikai korszellembe hogyan illeszkedik a körön kívülieket is pályára küldő Tarlós-féle városvezetői modell.
***
A Mandiner-évértékelő második része itt olvasható.
