A Nemzetiben áll a bál, hatalmas pénzek tűnnek el titokzatos módon a tér-idő kontinuumban, ráadásul a Fidesz-kormány zárolta az alternatív társulatok számára pályázaton megítélt támogatási összegek 34 százalékát. Pelikán* elvtárs nemrégiben feltette a kérdést, miszerint megfojt-e mindent a nagy nemzeti együttműködés, ami független próbál maradni? Egyáltalán: mi számít blöffnek és mi az, ami valóban progresszív? Mit és hogyan tudunk újítani? Milyen új formákat, megközelítéseket tudunk kitalálni? Van-e valami más köze az élethez a színháznak?
Fontosnak és egyedi, maradandó értékek közvetítőjének tartjuk a magyar színjátszást, ezért kérdezzük meg most kezdődő interjúsorozatunkban a szakma különböző platformon alkotó képviselőit a színház jövőjéről, illetve az itthon tapasztalható jobb- és baloldali kultúrharcról. A Krétakör alapítója, Schilling Árpád interjúnkban mutat rá a párbeszéd jelentőségére. Schilling a sokat támadott Alföldi Róberttel ellentétben egyfajta befogadó színházzá alakítaná a Nemzetit. Így az nem egy nagy társulatot eltartó intézmény, hanem egy többfunkciós központ jöhetne létre, amely egyszerre reprezentál és generál. „Ki és mi alapján jogosult eldönteni, hogy mikortól érdemel állami támogatást a színházi tevékenység?” - kérdezi Schilling.
Egy új generáció nőtt fel, akiknek a szocialista múlt, a fal leomlása, Kádár János már nem lesz érdekes. Hajlandóak vagyunk-e változni, vagy kimerülünk?