Turanizmus: szoci lexikonokban még sovén fajelmélet, vagy csak simán nem foglalkoznak vele. Szendrei László Turanizmus - Definíciók és értelmezések 1910-től a II. világháborúig című, az Attraktor kiadónál nemrégiben megjelent kötete sem pro, sem kontra nem kívánja értékelni ezt a már születésekor is zavaros fogalmat, csak megismertetni végre, hogy született mint eszme, és hogy fajult el pár évtized alatt egy sokfelől kritizált, délibábos álmodozássá.

  Turan: perzsa szó, elsőnek az Avesztában bukkan fel, a Sáhnáme eposzban gyakran említik, mint Perzsia ellenségét. Az 500 évig uralkodó Feridun király utódai összevesztek a jusson, Tur megöli Irads-ot - aki Iránt örökölte -, és kezdődhetett a bosszú... ahogy az szok' lenni az eposzokban, valami cselekmény mégis csak kell, akkor még nem volt posztmodern.

  Földrajzi értelemben az Irántól északra fekvő területeket jelöli, ez a későbbi használatban (mert nyújtották, mint a rétestésztát) kiterjedt egész Ázsiára: az ázsiai eredet értelmében minden keleti népre vonatkoztatták. Egyes elmeborultak még a kínaiakat is beleértették (Paikert Alajos), de a kötet által leginkább vizsgált időszakban, a két világháború között sem volt pontosan definiálva: egyeseknél csak földrajzi fogalom (Teleki Pál, Cholnoky Jenő), másoknál kissé bővebben az ótörök őshazát jelöli, megint mások nyelvi-faji értelemben lóbálták, mint retorikai bunkót. Legutóbb aktuális kulturális államtitkárunk csábult bele a témakörbe, de azt a szerencsétlen kommunikációs melléfogást már jó páran kielemezték.

  Vissza Perzsiához: Turanról ezután sokáig néma csönd, az európai közbeszédbe csak a 18. században kerül be Bahadur, egy 17. századi török történetíró lefordításával. A „turáni” kifejezést elsőként Max Friederich Müller német nyelvész használta, Eurázsia minden nem sémi és nem indoeurópai nyelvét értve alatta. Ennek nyomán lett később - rossz - szinonimája az ural-altaji nyelveknek valamint az ebbe a nyelvcsaládba tartozó népeknek. Turán neve milliószor felbukkan ezután a legkülönfélébb bölcseleti szakmunkákban, a sumerektől és a parthusoktól kezdve minden ázsiai népcsoport mellett.

  Magyarországon a reformkorban lett Turán az addig erre használt Szkítia szinonimája, a hun-avar-ősmagyar kavalkád összefoglaló neve. Persze mindenki egy kicsit mást értett alatta. 1910-ban alakul meg a Turáni Társaság, 1913-ban elindul a Turán folyóirat is, ekkori elnöke, Teleki Pál jelszavat is ad: „Keletre magyar!” - nem csak szellemi, de gazdasági értelemben is. „Főleg, ha nekünk nincsenek gyarmataink” - tette hozzá Peikert Alajos. Ne feledjük: az első világháború előestéjén vagyunk. A háború árnyékában egyre átpolitizáltabb lesz a mozgalom, vagy legalábbis be merik vallani, hogy eleve az: „a turanizmus védekezés az árják ellen” (Zempléni Árpád, 1917). Mint látható, még mindig a herderi jóslattal keltek birokra reggelente az urak. Ami ugye pikáns, mert a németek voltak ekkortájt a legfőbb szövetségeseink - de a turanizmus ugyanúgy értelmezhető a pánszlávizmusra adott válaszként is. (Van ám pánturanizmus is!) Sassi Nagy Lajos szerint a turanizmus az ázsiai rokon népek „faji eszmévé nőtt nemzeti öntudata”. Ő már igazodik a koreszméhez: germán-turáni szövetségről vizionál.

  Mint látjuk, sokan tettek azért, hogy a turán szó egyre használhatatlanabb fogalom legyen. Vagy valamiféle vértolulás lehetett az oka: az imént idézett úr „megduzzadt nemzeti eszméről” elmélkedik. A szerző rengeteget idéz ezekből a retorikailag túlcifrázott víziókból. Látható, hogy az 1918/20-ban szétesett világkép foltozgatásakor a turanizmusban is gyógyírt véltek felfedezni.

  A vérzivataros időszak után - a Turáni Társaság mellé - 1920 megalakul a Magyarországi Turanista Szövetség is. Az egész nemzetnek találnak hivatást a turanizmus jegyében: egyik gyakori szóviráguk lényege, hogy a még romlatlan Kelettel beoltva lehetünk egészségesebbek, erősebbek. A turanizmus jegyében megszólalók tömege széles skálán mozog: az ezoterikáétól a világmegváltó politizálásig, a népszövetségtől a revizionizmusig, sőt nem kevesen a fajelméletekig), s mindegyikük a bölcsek köve, akarom mondani a turanizmus gondolat birtokosa. Amiben legtöbben megegyeztek: valamiféle szellemi megújulást vártak tőle. A korabeli fasizmushoz nem volt közük (ebben a kommunista történettudomány sáros), de meglepő hasonlóságot mutatnak korunk újpogány ősmagyarkodóival: egyik hobbiteoretikusuk, Nagy Elek ügyvéd még „Isten és az egyház szétválasztását” (!) is meghirdette.

  E társaságok élén, a megszólalók között VIP-k és hivatalos politikusok is megfordultak, pl. a Turáni Társaság védnöke dr. vitéz József Ferenc főherceg őfensége volt. Teleki után élen járt a mozgalomban Pekár Gyula (többszörös exminiszter, sportoló és közíró - mellesleg ő állt modellt Toldihoz az Arany János-szoborcsoportban!). De elismert tudósok, mint Márki Sándor történész is élharcosai voltak a mozgalomnak. Igaz, akadt köztük olyan is, akit fajbiológiai nézetei miatt tettek ki az Akadémiáról: Méhely Lajos, a turáni lovas szépségideáljának megteremtője (1931). Ma már klasszikusnak számító művészek pályáját is befolyásolta egy darabig: itt főleg Ady, Móricz említhető meg. Goldziher Ignácot is megérintette a dolog, tagja lett a Turáni Társaságnak, 1916-ban a nyelvtudományi szekció két ülésén is részt vett, de az ott tapasztalt „dilettáns és hetyke fecsegés” miatt hamar lelépett.

  A korabeli kritika a turanizmus sokféleségének megfelelően reagált. Megmosolyogta az amatőr, áltudumányos, hobbiteoretikusokat, ugyanakkor éppen rájuk hivatkozva felhívta a figyelmet a Kelet-kutatásban rejlő lehetőségekre. A turanizmus és a hivatalos tudomány között határátlépők is voltak: pl. Felvinczi Takács Zoltán egyszemélyben írt a Nyugatba, volt a Turán szerkesztője és volt egyik alapítja a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumnak. Ő rámutat, hogy a turanizmus fogalma mindenkor és mindenütt kissé mást jelent: a török népeknél például ez az elszlávosodás elleni idea. Ő maga a pánszlávizmus ellenében definiálta, ill. használta fel a turanizmust.

  Tudományos oldalról az első komoly, szókimonodó támadást (nyelvészek, pl. Szilágyi Ádám, Schmidt József ledorongolásai mellett) Germanus Gyula orientalistától kapta a turanizmus 1916-ban: „a turanizmus fiktív rokonság hiedelmére épít politikai aspirációkat”, szerinte a turanizmus fogalmának használata („Dévénytől Tokióig”) teljesen tudománytalan. Jelen kötet szerzője szerint Germanus túlzásba vitte a támadást, sőt tudománytalannak ítéli Germanus kritikáját. Úgy érzem, csak azért, mert nem ad kellő hangot „a keleti gyökereknek”. Először itt rendül meg a bizalmam a szerzőben, aki később „érdekesnek” titulálja, hogy Németh Gyula - turkológusként - „a finnugor elmélet híve”. A téma sok kérdést vet fel máig, de a kettő semmiképpen nem kizárólagos.

  Ezt követően Szász Zoltán a Nyugatban „széllel bélelt léggömbnek”, sőt „mérgező bűzbombának” nevezi a t.-t, szerzőnk persze elítéli Szász „túlzásait” is. Meglepő talán, de a turanizmust legdurvábban Szabó Dezső küldte el melegebb éghajlatra (ez mekkora poén!!): „hülye, tétlen álmodozók, élősködő szélhámosok, ködös agyú lelki kódorgók”. Igaz, ő csak a többségről beszélt: szerinte szükség lenne normálisan gondolkodni a turanizmusról, csak éppen a gondolat prófétáit találta sarlatánoknak. Szabó a „gyalázatos elsvábosodás” ellen vetette volna be a turanizmust...

  Mondhatnók, a turáni életerőben lehet valami, mert hiába zúdult rá jobbról-balról össztűz, mindig túlélte valahogy. A Szekfű Gyula vezette Magyar Szemle is támadta, légvárépítésnek, görcsös Európa-ellenességnek nevezve a mozgalmat (Klebelsberg, Kállay Miklós). U.itt a fiatal Keresztury Dezső gunyorosan, de egyben megértéssel, a nemzetkarakterisztikát mentalitástörténeti alapon elemezve „ősanya Ázsia” iránti vágyról beszél: a modernitásban csalódott, „balek magyarnak” egyfajta új evangélium ez a tan. Pálóczi Horváth Lajos egyenesen „turanitisz”-nek diagnosztizálja, de a „kórt” egy másik, korábbi elfajzásra adott immunválasznak nevezi: eszerint a magyar "múltat eltagadó" finnugristák, a rovásírást elhallgatók, a „szumirsikkasztó Halévy” stb elméleteire adott válasz lenne a turanizmus (utóbbi idézet: Magyar Élet, 1942). Látszik, hogy a kritika tábora is eléggé megosztott volt.

  A szerző summázatát summázom: sajnálatos, hogy a turanizmus - főleg politikai - támadások kereszttűzébe került, túl sok felé elágazott, alapvető céljai homályba vesztek, azokat mindig elnyomta egy radikálisabb, látványosabb áramlat, így mára a turanizmus szó „pej.” (pejoratív) megjegyzést kapott a lexikonokban. Zárszavai: a turanizmus alapvető eszméjét ma újra aktuálisnak érzi: „hazánk sokat emlegetett híd-szerepe (...) Kelet és Nyugat között ismét időszerűvé vált, de ezt a szerepet most már valós tartalommal kellene megtölteni”.

***

Könyvajánló:
(bolond és higgadt, direkte vegyesen, szűk válogatás a tengernyi publikációból a témában)

Gyurgyák János, 2007
Ezzé lett magyar hazátok - a magyar nemzeteszme és nacionalizmus története
Osiris

Ablonczy Balázs, 2006
"Lándzsahegy", néprokonság, small talk - turanizmus és keleti gondolat a két világháború közötti magyar külpolitikai gondolkodásban..
IN: Magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században : a VI. Hungarológiai Kongresszus, Debrecen, 2006. augusztus 22-26., szerk. Pritz Pál, Sipos Balázs és Zeidler Miklós közreműködésével; Magyar Történelmi Társulat.

Jankovics Marcell, 2004
A szarvas könyve

Kindler László., 2003
Meg vagyon írva... - az Arvisura történetei a 40000 éves őstörténetünk eseményeiről, a Rák- és Bak-térítők közötti "gyűrűben" található földrajzi nevek összehasonlítása a történelmi Magyarországon még ma is létező hasonmásokkal
Békéscsaba, Brusam

Varga Gergely, 2002
Apokrif őstörténet, avagy A turánizmus hasznáról és káráról..
IN: Adsumus : tanulmányok a III. Eötvös Konferencia előadásaiból, szerk. Bárth M. János

Magyar-japán-turáni világhídfő közlönye
Baráthosi-Imaoka Magyar-Japán-Turáni Egyesület, szerk. Kulin Bán, 1990-től.

Őstörténet és nemzettudat 1919-1931 (1988)
szerk. Kincses Nagy Éva, Szeged, JATE M. Őstört. Kutcsop., 1991. Az 1988. áprilisában Szegeden rendezett egynapos ülésszak előadásai, Magyar őstörténeti könyvtár 1.

Turán
Új folyam, 1998-tól.

Huszka József, 1930
A magyar turáni ornamentika története

Baráthosi-Balogh Benedek, 1928
Turáni regék és mondák a világ teremtéséről