Turanizmus Dévénytől Tokióig - Egy nemzetlélektani defektus kórtörténete
2010. november 03. írta: szamárfül/pável

Turanizmus Dévénytől Tokióig - Egy nemzetlélektani defektus kórtörténete

  Turanizmus: szoci lexikonokban még sovén fajelmélet, vagy csak simán nem foglalkoznak vele. Szendrei László Turanizmus - Definíciók és értelmezések 1910-től a II. világháborúig című, az Attraktor kiadónál nemrégiben megjelent kötete sem pro, sem kontra nem kívánja értékelni ezt a már születésekor is zavaros fogalmat, csak megismertetni végre, hogy született mint eszme, és hogy fajult el pár évtized alatt egy sokfelől kritizált, délibábos álmodozássá.

  Turan: perzsa szó, elsőnek az Avesztában bukkan fel, a Sáhnáme eposzban gyakran említik, mint Perzsia ellenségét. Az 500 évig uralkodó Feridun király utódai összevesztek a jusson, Tur megöli Irads-ot - aki Iránt örökölte -, és kezdődhetett a bosszú... ahogy az szok' lenni az eposzokban, valami cselekmény mégis csak kell, akkor még nem volt posztmodern.

  Földrajzi értelemben az Irántól északra fekvő területeket jelöli, ez a későbbi használatban (mert nyújtották, mint a rétestésztát) kiterjedt egész Ázsiára: az ázsiai eredet értelmében minden keleti népre vonatkoztatták. Egyes elmeborultak még a kínaiakat is beleértették (Paikert Alajos), de a kötet által leginkább vizsgált időszakban, a két világháború között sem volt pontosan definiálva: egyeseknél csak földrajzi fogalom (Teleki Pál, Cholnoky Jenő), másoknál kissé bővebben az ótörök őshazát jelöli, megint mások nyelvi-faji értelemben lóbálták, mint retorikai bunkót. Legutóbb aktuális kulturális államtitkárunk csábult bele a témakörbe, de azt a szerencsétlen kommunikációs melléfogást már jó páran kielemezték.

  Vissza Perzsiához: Turanról ezután sokáig néma csönd, az európai közbeszédbe csak a 18. században kerül be Bahadur, egy 17. századi török történetíró lefordításával. A „turáni” kifejezést elsőként Max Friederich Müller német nyelvész használta, Eurázsia minden nem sémi és nem indoeurópai nyelvét értve alatta. Ennek nyomán lett később - rossz - szinonimája az ural-altaji nyelveknek valamint az ebbe a nyelvcsaládba tartozó népeknek. Turán neve milliószor felbukkan ezután a legkülönfélébb bölcseleti szakmunkákban, a sumerektől és a parthusoktól kezdve minden ázsiai népcsoport mellett.

  Magyarországon a reformkorban lett Turán az addig erre használt Szkítia szinonimája, a hun-avar-ősmagyar kavalkád összefoglaló neve. Persze mindenki egy kicsit mást értett alatta. 1910-ban alakul meg a Turáni Társaság, 1913-ban elindul a Turán folyóirat is, ekkori elnöke, Teleki Pál jelszavat is ad: „Keletre magyar!” - nem csak szellemi, de gazdasági értelemben is. „Főleg, ha nekünk nincsenek gyarmataink” - tette hozzá Peikert Alajos. Ne feledjük: az első világháború előestéjén vagyunk. A háború árnyékában egyre átpolitizáltabb lesz a mozgalom, vagy legalábbis be merik vallani, hogy eleve az: „a turanizmus védekezés az árják ellen” (Zempléni Árpád, 1917). Mint látható, még mindig a herderi jóslattal keltek birokra reggelente az urak. Ami ugye pikáns, mert a németek voltak ekkortájt a legfőbb szövetségeseink - de a turanizmus ugyanúgy értelmezhető a pánszlávizmusra adott válaszként is. (Van ám pánturanizmus is!) Sassi Nagy Lajos szerint a turanizmus az ázsiai rokon népek „faji eszmévé nőtt nemzeti öntudata”. Ő már igazodik a koreszméhez: germán-turáni szövetségről vizionál.

  Mint látjuk, sokan tettek azért, hogy a turán szó egyre használhatatlanabb fogalom legyen. Vagy valamiféle vértolulás lehetett az oka: az imént idézett úr „megduzzadt nemzeti eszméről” elmélkedik. A szerző rengeteget idéz ezekből a retorikailag túlcifrázott víziókból. Látható, hogy az 1918/20-ban szétesett világkép foltozgatásakor a turanizmusban is gyógyírt véltek felfedezni.



  A vérzivataros időszak után - a Turáni Társaság mellé - 1920 megalakul a Magyarországi Turanista Szövetség is. Az egész nemzetnek találnak hivatást a turanizmus jegyében: egyik gyakori szóviráguk lényege, hogy a még romlatlan Kelettel beoltva lehetünk egészségesebbek, erősebbek. A turanizmus jegyében megszólalók tömege széles skálán mozog: az ezoterikáétól a világmegváltó politizálásig, a népszövetségtől a revizionizmusig, sőt nem kevesen a fajelméletekig), s mindegyikük a bölcsek köve, akarom mondani a turanizmus gondolat birtokosa. Amiben legtöbben megegyeztek: valamiféle szellemi megújulást vártak tőle. A korabeli fasizmushoz nem volt közük (ebben a kommunista történettudomány sáros), de meglepő hasonlóságot mutatnak korunk újpogány ősmagyarkodóival: egyik hobbiteoretikusuk, Nagy Elek ügyvéd még „Isten és az egyház szétválasztását” (!) is meghirdette.

  E társaságok élén, a megszólalók között VIP-k és hivatalos politikusok is megfordultak, pl. a Turáni Társaság védnöke dr. vitéz József Ferenc főherceg őfensége volt. Teleki után élen járt a mozgalomban Pekár Gyula (többszörös exminiszter, sportoló és közíró - mellesleg ő állt modellt Toldihoz az Arany János-szoborcsoportban!). De elismert tudósok, mint Márki Sándor történész is élharcosai voltak a mozgalomnak. Igaz, akadt köztük olyan is, akit fajbiológiai nézetei miatt tettek ki az Akadémiáról: Méhely Lajos, a turáni lovas szépségideáljának megteremtője (1931). Ma már klasszikusnak számító művészek pályáját is befolyásolta egy darabig: itt főleg Ady, Móricz említhető meg. Goldziher Ignácot is megérintette a dolog, tagja lett a Turáni Társaságnak, 1916-ban a nyelvtudományi szekció két ülésén is részt vett, de az ott tapasztalt „dilettáns és hetyke fecsegés” miatt hamar lelépett.

  A korabeli kritika a turanizmus sokféleségének megfelelően reagált. Megmosolyogta az amatőr, áltudumányos, hobbiteoretikusokat, ugyanakkor éppen rájuk hivatkozva felhívta a figyelmet a Kelet-kutatásban rejlő lehetőségekre. A turanizmus és a hivatalos tudomány között határátlépők is voltak: pl. Felvinczi Takács Zoltán egyszemélyben írt a Nyugatba, volt a Turán szerkesztője és volt egyik alapítja a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumnak. Ő rámutat, hogy a turanizmus fogalma mindenkor és mindenütt kissé mást jelent: a török népeknél például ez az elszlávosodás elleni idea. Ő maga a pánszlávizmus ellenében definiálta, ill. használta fel a turanizmust.

  Tudományos oldalról az első komoly, szókimonodó támadást (nyelvészek, pl. Szilágyi Ádám, Schmidt József ledorongolásai mellett) Germanus Gyula orientalistától kapta a turanizmus 1916-ban: „a turanizmus fiktív rokonság hiedelmére épít politikai aspirációkat”, szerinte a turanizmus fogalmának használata („Dévénytől Tokióig”) teljesen tudománytalan. Jelen kötet szerzője szerint Germanus túlzásba vitte a támadást, sőt tudománytalannak ítéli Germanus kritikáját. Úgy érzem, csak azért, mert nem ad kellő hangot „a keleti gyökereknek”. Először itt rendül meg a bizalmam a szerzőben, aki később „érdekesnek” titulálja, hogy Németh Gyula - turkológusként - „a finnugor elmélet híve”. A téma sok kérdést vet fel máig, de a kettő semmiképpen nem kizárólagos.

  Ezt követően Szász Zoltán a Nyugatban „széllel bélelt léggömbnek”, sőt mérgező bűzbombának nevezi a t.-t, szerzőnk persze elítéli Szász „túlzásait is. Meglepő talán, de a turanizmust legdurvábban Szabó Dezső küldte el melegebb éghajlatra (ez mekkora poén!!): „hülye, tétlen álmodozók, élősködő szélhámosok, ködös agyú lelki kódorgók”. Igaz, ő csak a többségről beszélt: szerinte szükség lenne normálisan gondolkodni a turanizmusról, csak éppen a gondolat prófétáit találta sarlatánoknak. Szabó a „gyalázatos elsvábosodás” ellen vetette volna be a turanizmust...

  Mondhatnók, a turáni életerőben lehet valami, mert hiába zúdult rá jobbról-balról össztűz, mindig túlélte valahogy. A Szekfű Gyula vezette Magyar Szemle is támadta, légvárépítésnek, görcsös Európa-ellenességnek nevezve a mozgalmat (Klebelsberg, Kállay Miklós). U.itt a fiatal Keresztury Dezső gunyorosan, de egyben megértéssel, a nemzetkarakterisztikát mentalitástörténeti alapon elemezve „ősanya Ázsia” iránti vágyról beszél: a modernitásban csalódott, „balek magyarnak” egyfajta új evangélium ez a tan. Pálóczi Horváth Lajos egyenesen „turanitisz-nek diagnosztizálja, de a „kórt” egy másik, korábbi elfajzásra adott immunválasznak nevezi: eszerint a magyar "múltat eltagadó" finnugristák, a rovásírást elhallgatók, a „szumirsikkasztó Halévy” stb elméleteire adott válasz lenne a turanizmus (utóbbi idézet: Magyar Élet, 1942). Látszik, hogy a kritika tábora is eléggé megosztott volt.

  A szerző summázatát summázom: sajnálatos, hogy a turanizmus - főleg politikai - támadások kereszttűzébe került, túl sok felé elágazott, alapvető céljai homályba vesztek, azokat mindig elnyomta egy radikálisabb, látványosabb áramlat, így mára a turanizmus szó „pej.” (pejoratív) megjegyzést kapott a lexikonokban. Zárszavai: a turanizmus alapvető eszméjét ma újra aktuálisnak érzi: „hazánk sokat emlegetett híd-szerepe (...) Kelet és Nyugat között ismét időszerűvé vált, de ezt a szerepet most már valós tartalommal kellene megtölteni”.

 

***


Könyvajánló:
(bolond és higgadt, direkte vegyesen, szűk válogatás a tengernyi publikációból a témában)

Gyurgyák János, 2007
Ezzé lett magyar hazátok - a magyar nemzeteszme és nacionalizmus története
Osiris

Ablonczy Balázs, 2006
"Lándzsahegy", néprokonság, small talk - turanizmus és keleti gondolat a két világháború közötti magyar külpolitikai gondolkodásban..

IN: Magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században : a VI. Hungarológiai Kongresszus, Debrecen, 2006. augusztus 22-26., szerk. Pritz Pál, Sipos Balázs és Zeidler Miklós közreműködésével; Magyar Történelmi Társulat.

Jankovics Marcell, 2004
A szarvas könyve

Kindler László., 2003
Meg vagyon írva... - az Arvisura történetei a 40000 éves őstörténetünk eseményeiről, a Rák- és Bak-térítők közötti "gyűrűben" található földrajzi nevek összehasonlítása a történelmi Magyarországon még ma is létező hasonmásokkal

Békéscsaba, Brusam

Varga Gergely, 2002
Apokrif őstörténet, avagy A turánizmus hasznáról és káráról..
IN: Adsumus : tanulmányok a III. Eötvös Konferencia előadásaiból, szerk. Bárth M. János

Magyar-japán-turáni világhídfő közlönye
Baráthosi-Imaoka Magyar-Japán-Turáni Egyesület,
szerk. Kulin Bán, 1990-től.

Őstörténet és nemzettudat 1919-1931 (1988)
szerk. Kincses Nagy Éva, Szeged, JATE M. Őstört. Kutcsop., 1991. Az 1988. áprilisában Szegeden rendezett egynapos ülésszak előadásai, Magyar őstörténeti könyvtár 1.

Turán
Új folyam, 1998-tól.

Huszka József, 1930
A magyar turáni ornamentika története

Baráthosi-Balogh Benedek, 1928
Turáni regék és mondák a világ teremtéséről

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr282403328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betyár (törölt) 2010.11.03. 08:04:00

Segítség, nem látom a defektust! Márpedig így a kórtörténet sem érthető.
Murci, miért nem a "demokrácia" szó történetét írtad meg?:))

egy nik a sok közül 2010.11.03. 09:11:56

a mandíner kocairodalmár libsije megint elbőgte magát: iáááááááá

Kedves Szamár!

Ez a "turanizmus" az, amiért a Távol-Keleten számon tartanak minket pl. a Japánok. (Persze nem a Jobbik csőcselékgyűlésein éterbe ordított Turán-hagyományt kell ez alatt érteni.)

Szóval csak nyugodtan öntsd ki a gyereket a fürdővízzel - ha a magyarságról, magyar hagyományról van szó libsiktől ezt már megszoktuk.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 09:22:49

ha szabad romantikusnak lenni: a pántörök gondolat körül felkűnően sok zsidó bábáskodott...
Köztük az itt felsoroltak némelyike is, pl. Zempléni Árpád.
Vámbéri Ármin szerepéről már idéztem párszor.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 09:49:39

Az összefoglalás is meglehetősen negativisztikusra sikeredett.

Van itt egy kitűnő írás:
www.tradicio.org/baranyi/turan.htm

Idézek:
„A turáni elnevezés eredetileg egy sajátos oppozíció két tagjának egyik oldalát volt hivatott kifejezni: az iráni–turáni szembenállás elsődlegesen egy és ugyanazon princípium bipolarizálódását fedte, és e bipolarizáció két oldala között fejeződött ki. Mint ilyen nem egymástól különböző emberi rasszokat jelölt (mint azt – alapvetően tévesen – például azok az elméletek sugallják, amelyek a rasszokat három főcsoportba osztják: árjára, turánira és sémitára). Másról van szó.”

„az irániak _letelepedett_ – ezúttal speciálisan értve: árja – életmódjával szemben a turániak _nomádsága_ állt”

„A másik oldalról nézve ugyanis azt kell megérteni, hogy a nomád számára _maga a letelepedettség_ jelentkezik alapvető negatívumként (vagy ha úgy tetszik »démoniként«), amelyet egyszerűen _létérdeke_, hogy megsemmisítsen, szó szerint a földdel téve egyenlővé minden letelepedettségből következő alkotást és létesítményt (formát), amely előtte mint határ és lehatároltság az általános szolidifikáció és materializáció elveként jelentkezik.”

„mivel Firdauszínál a legendák tradicionális szimbolizmusával van dolgunk, néhány dolgot feltétlenül meg kell vizsgálni. Az egyik az _iráni_ szövegek nem egy helyen megtalálható azon koncepciója, miszerint a turániakat bizonyos démoni vonásokkal ruházza fel, szemben az irániak (árják) dicsőséges voltával. Ezt mint lehetőséget figyelembe kell vennünk, kizárólagos jelentőséget azonban semmiképpen sem tulajdoníthatunk ennek, mégpedig két okból kifolyólag. Egyrészt mert, mint magyaráztuk, természetesnek tekinthető, hogy két szemben álló fél konfliktusa során az egyik fél leértékeli, sőt démoni vonásokkal ruházza fel a másikat; ez a világtörténelem során számtalanszor megfigyelhető jelenség. Másrészt azért, mert az iráni (letelepedett) és turáni (nomád) szembenállásról szóló _írásos_ beszámolók egytől-egyik szükségképpen _iráni_ eredetűek, minthogy a nomád népek nem holmi pejoratív »primitívségből«, hanem _metafizikai okokból kifolyólag soha nem alkottak írásbeli műveket_, amely tényt e helyütt csak mintegy leszögezhetjük, okainak részletezésébe azonban nem mélyedhetünk bele.”

„Ahhoz, hogy ennek a forma-megsemmisítő tevékenységnek a minőségét megítélhessük, egy metafizikai tudásból következő bölcsesség meglétét vagy hiányát kell avatott szemmel megállapítanunk, mert lényegében ez az az elem, ami a partikuláris és dekadens formákat éppen ilyen voltuk miatt megszüntetni és transzcendálni törekvő beállítottságot a feloldás–feloldódás sötét ellenistenségeinek ágenseitől a lehető legélesebben megkülönbözteti. E két alapvetően különböző akcionalitás mibenléte úgy is érzékeltethető, hogy az első olyan, mint amikor egy hatalmas pozitív feszültség szétveti a hordozására képtelen, csekély kapacitású vezetéket, míg a másik esetben egy egyszerű elmállásról és elmállasztásról van szó, ami után kvázi a semmi következik. Úgy tűnik, hogy a turániak (nomádok) legmagasabb rendű képviselőit e két lehetőség közül az első határozta meg, aminek egyik ékes példáját láthatjuk abban, amikor Atilla (Etele) hun nagykirály Nagy Szent (I) Leo pápával való ravennai találkozása után sértetlenül hagyta Rómát, azt bizonyítva, hogy megfelelő bölcsességgel ő uralja hatalmas forma-megsemmisítő erejét, és nem fordítva, ez az erő őt, hiszen azt a kellő pillanatokban meg tudja állítani. A dekadens és metafizikai szempontból partikuláris formák pusztítva transzcendálása mint sivai küldetés világlik ki annak a _keresztény_ szerzetesnek a beszámolójából is, aki szerint: »Te – mondja Atillának – Isten kardja vagy a keresztény nép _bűneinek megtorlására_ küldve”,(10) amely gondolatba, ha a »keresztény« helyett a letelepedettet, a morális felhangú »bűn« helyett pedig a metafizikai elsötétedettséget és ebből adódóan a partikuláris formákba való lekötöttséget tesszük, a probléma lényegének megértéséhez még közelebb kerülhetünk.”

(Néhány szót kicseréltem magyarra, szerintem így érthetőbb.)

Viktus 2010.11.03. 09:57:48

@egy nik a sok közül:

A japánok 99.999999% kb. semmit nem tud rólunk ... pár csoport eljön lefényképezi a Hősök terét, parlamentet stb. , ahogyan körbefényképezik egész Európát.

barang 2010.11.03. 10:34:28

vivát Szabó Dezsö!

érdekes, én csak olyan turkológust ismerek, aki hisz a finn-ugor elméletben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.03. 11:12:21

a szerző a turán szót, mint turhát öblögeti a libazsíros torkában, a szabó dezső által is megvetett húgyagyúakat beállítva turánista megmondóknak. igazi legendaromboló, gonosz cionista írás.

tewton 2010.11.03. 11:37:10

@post:
"Ami ugye pikáns, mert a németek voltak ekkortájt a legfőbb szövetségeseink"
mi ebben a pikáns? svábból jött magyarokkal, sváb baranyával nem túl meglepő. ld. szabó dezső.

"gyakori szóviráguk lényege, hogy a még romlatlan Kelettel beoltva lehetünk egészségesebbek, erősebbek."

ilyeneket a haladóprogresszív Ady is gondolt, csak ő egy közel-keletibb népet favorizált. ez a beoltás népszerű gondolat lehetett a korban.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 11:37:19

@Loxon:
az idézet végéhez bizonyos okból most nem szólnék hozzá... (kevés szó lett magyarra kicserélve...)

A praktikuselemzés viszont tévedésen alapul, talán túl sok időt tölt a szerző a metafizikai magasságokban, vagy mikben.

Tehát az nem érvényes úgy általában, hogy török=nomád és iráni=letelepedett. Természetesen voltak iráni nyelvű nomádok és ilyenek kortársaiként török nyelvű letelepedett földművelők is. A nomád civilizáció nem kötődött egyes nyelvekhez, nyelvcsaládokhoz, rasszokhoz, egy ökológiai életformatípus volt az erre alkalmas területeken, de nagyon durva módon akár marxi "termelési mód"-nak is lehetne nevezni... (ne szidjatok, ne pazaroljunk erre betűt, de önmagában igaz) A nyugaton kalandozó magyar lovasnomád harcmodorú harcosok között állítólag voltak hamar erre betanított morva etnikumú vitézek is. (mivel a honfoglalás nem a normann-szász modell alapján zajlott, hanem a befogadó nomád hagyomány elvein)

Továbá a "nomád" és a letelepedett nem antagonisztikus fogalmak, hanem inkább egymást kiegészítők. Arról szó sincs, hogy a nomád általában minden letelepedettet, mint szabadsága korlátát el akarna pusztítani. Dzsingisz és egyes más ázsiai birodalomépítők ismert tevékenysége inkább kivétel e téren. És csak egyes tetteik.
Egy komplex "nomád" társadalom, pl. a hétmagyar trzsszövetségé törvényszerűen foglal magában eltérő életformákat, a pásztorok mellett földműveseket és halászokat, vagy mondjuk kovácsokat, ötvösöket is, stb. illetve ugyanazon személy egy személyben foglalkozhat többféle tevékenységgel, pl. évszak szerint.
A "nomád" magyarok kifinomult ötövösművészete iráni jellegű, ez is a vélt konfliktus félreértelmzésének bizonyjtéka.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 11:40:37

@tewton:

arra célzok Vámbérival, Zemplénivel, hogy még a Turánnal való beoltást szorgalmazók is egy közel-keletibb népre gondolhattak hátsó szándékaikban.
Vámbéry cionista ügynök volt, a szultánnál Izrael létrehozását szorgalmazta és közben nagy turkológus volt. A pántörök eszmét a dönme-titkoszsidó ifjútörökök karolták fel.

Egyébként az árjaizmus is a zsidó fajelmélet egy változata, nagyrészt zsidó származású gondolkodók által.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 12:13:53

@ArmaGeddon Bácsi: Nem figyelt. Szó sem volt az írásban Turán törökökkel való azonosításáról, hasonlóképp Irán sem egy népet jelent itt. Mindjárt az első idézetet úgy választottam, hogy ez világos legyen, hiszen pont e szellemi probléma jobb megértése végett ajánlottam. Végsősoron pedig a szerző is pontosan az egymást-kiegészítést hangsúlyozza, még ha elsősorban metafizikai kiindulásból is: ha végigolvasta volna a linkelt írást, ez egyértelműen kiderül belőle (miként a szerző más írásaiból is.)

*

Nem akarom megbántani, mert magam részéről értékelem érdekes megfigyeléseit, de ha Baranyi úr által előszeretettel használt latinizmusokkal és a metaifizikai magasságokkal nem jön ki jól, vizsgálja meg a saját szókészletét és témáit is. Minden mondatában átlag kétszer szerepelnek a zsidó/Izrael/cionista szavak, valamilyen összetételben. Ez, ha nem is jelent feltétlenül megszállottságot, azért az érzetét felkeltik. No offense meant. :}

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 12:18:29

@Loxon:

Attól, hogy paranoiás vagy, még messze nem biztos, hogy nem üldöznek! :-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 12:30:08

A germán-magyar kapcsolatoknál eszembe jutott, mit is gondolt az a mustárgáztól megzakkant, ágyútölteléknek is gyenge kefebajszos rólunk, magyarokról.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 12:35:42

A turáni átok létezik, hisz aszerint élünk.
A vélemények csak abban ütköznek, hogy az egész Biblia, vagy esetleg csak a fele hozta ránk.

Akárhogyan is nézzük, a régi átok már lejárt, de van helyette másik!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.03. 12:50:30

a turanista közönség kedélyesen libsizik-zsidózik. ki hitte volna, nahát, ámul, ámul.

(@post az ural-altaji móka is elavult ám egy cseppet, ahogy az indogermán is indoeurópai lett modernül)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 12:57:25

@Bell & Sebastian:
Annyira nem magamé a német nyelv, de rémlik valami keleti expedíció, aminek a tagjai tibeti földművesek koponyáját méricskélték.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 12:59:12

De van aki Harald Bluetooth leszármazottja, a nagy ficking harcos.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 13:02:27

@neccharisnyás útonálló:
A Lándzsa mellett a Frigyládát is megtalálta, mutatták a tévében. Jajam.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 13:04:20

@Bell & Sebastian:
Ó, Harald a Kékfogú! Látja, ezért kedveltem én anno ezeket a vikingeket. Mindegyik uralkodójuknak adtak egy nicknevet, Rőtszakállú, meg mittomén. Sokkal könnyebb így megjegyezni, mint teszem azt I., II., III., IV. Henrik, hopp itt egy gally, és ugrunk is mindjárt a hetedikre. a franciák Lajosairól már nem is beszélve! IX. a Szent, XIII. a Nap, XVI. meg a fejvesztett tán? Á, a frász kerülget tőlük.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 13:07:26

@Bell & Sebastian:
De csak mert Harrison Ford súgott nekik!
Egy árja amúgy mit kezd egy zsidó ereklyével? Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az ilyen talizmánok miegyebek csakis az adott vallás követőinek, népcsoport tagjainak kezében változnak bolygót elpusztító sugárfegyverré.

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2010.11.03. 13:15:19

Én meg ezt a könyvet tudom ajánlani:

Umemura Yuko (梅村裕子): A Japán-tengertől a Duna-partig . Gondolat Kiadó, 2006

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 13:32:26

@neccharisnyás útonálló:

ez nekünk magyaroknak nagyon fontos, de a kefebajszos megjtélésénél elsődleges szempont, hogy mit gondolt a németekről és mit művelt velük. Úgy tűnik, a kiszsidók után mindjárt velük tolt ki a legalaposabban...

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 13:36:39

@Loxon:

a szóhasználatot úgy általában kritizlni nem legitim.
Tessék minden egyes hozzászólást külön kezelni és rámutatni, ha ott a szó használata indokolatlan, vagy téves...

Nagyfelkészültségű szerzőnkre visszatérve, természetesen nem olvastam az eredetit, a linkelt részletet viszont lehet így érteni, ahogy én tettem. Bonyolultul megfogalmazott mondanivalójáról pedig az a véleményem, hogy minden okos dolgot meg lehet fogalmazni érthetően is és ha lehet, akkor kell is.

Szerintem egy egykori konkrét iráni-turáni ellentétnek csak annyi ellenséges érzületet keltő jelentősége lehetett, mint mondjuk a modern kor háborúinak a német-lenygel viszonyban. Tisztességes emberek már olyan 20 évvel a háború után az őszinte megbékélés útjára léptek mindkét részről, amit a kommunizmus és nyugati változatának PC kódexe pedig nem igazán könnyjt meg.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 13:44:06

@neccharisnyás útonálló:
A ragadványnév vidéken is igen elterjedt. Például a szomszéd falunkról patinássá nemesedett a feladvány:
- Miért veszteséges a ......i Tsz?
- Mert csupa Bujdosó és Lógó a tagja.

A Frigyládát Afrikában őrzik, ha jól emlékszem Sába királynője fújta meg.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 13:47:29

@ArmaGeddon Bácsi:
Elég talmi egy kibékülés, máig se nem német-, se nem orosz-fanok a polyákok.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 13:49:25

@ArmaGeddon Bácsi:
Az ilyenek mindig a saját társaikkal tolnak ki a legjobban. Leninék is le akartak számolni a cári örökséggel, de csak teltek azok a szibériai táborok alattuk is. Pol Pot is először kiirtotta a nép 1/3-át, aztán utána akarta a maradékkal megépíttetni a világ legnagyobb csatornáit meg mittomén.

Hisler megítélése kormányzatilag azért bajos, mert segítség nélkül talált működő megoldást a gazdasági világválságra, ami rajta kívül globálisan 1-2 alaknak sikerült csak. És az akkor épült utakat még mindig dícsérik, hiába ha tankok alá tervezték.

barang 2010.11.03. 13:50:38

@mavo:

"ural-altaji móka is elavult ám egy cseppet"

mond el nekik:
www.s-u-a.de/index.html#

"az indogermán is indoeurópai lett modernül"

inkább angolul, meg szlávul, a németek ragaszkodnak az indogermanhoz

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 13:51:29

@Bell & Sebastian:
Hát még a rockzenében, illetve a motoros kultúrában. ;)

Igen, hallottam valami körülmetélt feketékről, akik egymásnak adogatják életjáradékként a láda őrzésének feladatát.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 14:23:13

@neccharisnyás útonálló:
Azért a lengyel papság adhatna leckét derék keresztény-demokratáinknak elvhűségből, kezdetnek mindjárt fejbe somhatnák a kereszttel a mi Zsoltunkat, mert Hófehérkének öltözve mosolyogva kiintegetett a körmenetből Szentistván napján.
Manapság meg megkukult teljesen, hiába no, a demokrata énje kerekedett fölül.

Mármint piperkőcön, a metroszexuális azért még túlzás.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 14:33:36

@Bell & Sebastian:
Elvhűség? Ugyan. Váltogatják ezek a meggyőződésüket, mintha ruha lenne. Ott vannak szépen sorban a szekrényben. Minden időszakra másik. Hisz a túlélésre játszanak.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 14:37:41

@Bell & Sebastian:
Attól függ, ki. Én Lo-ban élek, az átlagember nem tekint gyűlölködve a két nagy szomszédra, Jarosław Kaczynski nem kis részben ezen bukta el a választást, hogy gyűlöletet kelt irántuk. Illetve azért szerepelt jól, mert átmenetileg leplezte ezt és békülékeny hangot ütött meg...
Természetesen sokféle hozzáállás létezik.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 14:44:56

@neccharisnyás útonálló:

"Leninék is le akartak számolni a cári örökséggel, de csak teltek azok a szibériai táborok alattuk is."

Nem lehet egy lapon említeni, a cári szibériai szanatóriumok forradalmárképzőként működtek, maga Lenin is tapasztalta ezt.

"Hisler megítélése kormányzatilag azért bajos, mert segítség nélkül talált működő megoldást a gazdasági világválságra, ami rajta kívül globálisan 1-2 alaknak sikerült csak.
És az akkor épült utakat még mindig dícsérik, hiába ha tankok alá tervezték. "

Egyes részmegoldások ugyan valóban előremutatóak, de azokhoz Hitlernek személyesen semmi köze nem volt, ahogy a jó minőségű utakhoz sem, vagy a gleiwitzi Adolf Hitler csatornához sem. Hatalomrajutása előtt tervezték már az utakat is, a csatornát is, de időben jött, hogy átvághassa a szalagot.
A világválságból a hadikonjunktúra rántotta ki a német és az USA gazdaságot is, de nem bizonyult mindegynek, hogy végül ki győzött...

Nagyon érdekes gondolat, hogy mi lett volna Németország, Európa és a világ sorsa, ha a kefebajszos valóban a német nemzeti érdeket tartja szem előtt és megáll mondjuk Csehszlovákia feldarabolásánál, a szudétanémeteknek vagy erős autonómiát biztosítva védhatalomként, vagy népszavazást tartva, hova akarnak tartozni. És aztán nem támad meg senkit...
Aleset: békében kifejleszti atombombáját, aztán kezd arcoskodni. Na, ezt nem kívánnám annyira, csak felmerül a gondolat.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 14:48:19

@ArmaGeddon Bácsi:
A vázolt irány esetén csökken a magyar kapcsolat jelentősége, sajnos. De az orosz megint átnyúlik a fejük fölött, ha akar valamit. Mert úgy van vele, mint mi a szlovákkal.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 15:03:03

@Bell & Sebastian:

nem egészen értem.
A lengyeleknek nincs sok stratégiai dolga velünk, magyar-szlovák konfliktus esetén többségük a szlovákokkal szimpatizálna...
Az összes lengyel történelmi atlasz úgy tudja, hogy Vitéz Boleszláv elfoglalta Szent Istvántól a "Szlovákföldet" (így!!!) leendő trianoni határaival (!), a Szepességtől keletre eső rész kivételével.
Miközben egy lengyel szerzők által is kétes hitelességűnek tartott zűrös krónika egyetlen mondatára alapozódik, amely szerint egy határvárat foglalt el és eljutott a Dunáig. Ez, amennyiben nem hamisítvány, lehetett a Morva folyón túli akkori magyar hídfő egyik vára, közel a Dunához, mivel Boleszláv a morvák népszerű ura volt, a cseh elnyomás ellen.
Nincs sok alapja a szokott magyar ábrándoknak a nagy lengyel testvériségről. Én szeretem őket, de ez van. A nép normális, az elit zsidó.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 15:07:32

@ArmaGeddon Bácsi:

Itt a "történelmi" térkép:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/68/Polska_992_-_1025.png

tévedtem, még a Szepességtől keletre is "hódított " Istvántól Boleszláv. Ez a Wikipédián van a Bolesław Chrobry szócikknél, de minden kinyomtatott történelmi térképen és könyvben ez van.
Ha legközelebb találkozok a nagykövetünkkel, ezt szóvá teszem!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 15:15:17

@ArmaGeddon Bácsi:
Forradalmárképző, ahová aztán visszacsukták a dolgukat végzett forradalmárokat. Meg a családjukat. Meg a tábornoki vezérkart.

Ha azt nézzük, mihez volt személyesen köze, akkor konkrétan a haláltáborokhoz is kb. annyi köze volt, hogy megírta a Mein Kampf-ot, aztán aláírkált néhány papírt. Az Endlösung kidolgozásához népes "szakember" gárdája volt, csakúgy mint a propagandafilmek gyártásához vagy bármi egyébhez.

Nem szívelem ezt a "mi van ha" ötletelést, de ha már a vízióinkat vetítjük, szerintem simán lerohanta volna Közép-Európát így is, úgy is. Prózában kifejtette mennyire nem szíveli a zsidókat már jóval korábban, rohamcsapatokat is talált, akikkel katonásdit játszhatott, innen már nem nagy dolog elkezdeni a "tisztogatást". Legalábbis a logikámmal így látom.
Az mellékes plusz, hogy a sok egykori porosz tábornokot mozgósítani lehet egy újbóli dicső birodalom képével a nagy terv érdekében.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 15:18:21

@ArmaGeddon Bácsi:
Mi van Jadwigával? Hát hogy lett volna lengyel-litván unió, ha Nagy Lajosnak nem születik lánygyermeke?

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 15:29:19

@neccharisnyás útonálló:
geopolitikai törvényszerűség volt, akkor másokat házasítanak össze. De hogy jön ez ide?
Hitler ügyében én nem vitatom, amit írsz, csak azt nem értem, hogy mondjuk a kuruc mit eszik rajta.

Azt vitatom, hogy a gazdasági válságra valami jó megoldást kínált volna.
Viszont eleve fenntarthatatlannak tartom a növekedéselvű gazdasági modellt, ami leírja a mi pályánkat is úgy a reformkortól napjainkig. A nagy népirtásokhoz kellett némi háttérhatalmi kavarás, de a "fejlődés" útja mindenképpen katasztrófába vezet.

"Forradalmárképző, ahová aztán visszacsukták a dolgukat végzett forradalmárokat. Meg a családjukat. Meg a tábornoki vezérkart."
te most a Gulágról írsz?
Én azt jrtam, hogy a cári száműzetés nem előzménye volt a Gulágnak, a Cári rezsim naív és humanista volt. Talán sajnos...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 16:37:39

@ArmaGeddon Bácsi:
„a szóhasználatot úgy általában kritizlni nem legitim.”

Maga kritizálta, én csak riposztoztam a kérdésben.

„természetesen nem olvastam az eredetit, a linkelt részletet viszont lehet így érteni, ahogy én tettem.”

Nem lehet úgy érteni. Kezdje előről.

„minden okos dolgot meg lehet fogalmazni érthetően is és ha lehet, akkor kell is.”

Nos, azért nem egészen. De tény, jeleztem, hogy ez esetben talán túl körülményes volt a fogalmazás. Mindegy, mint írta, szóhasználatot (és így stílust) kritizálni nem vagy kevéssé legitim, de legalábbis akkor mindenképp, ha a tartalom nem irodalmi. A tartalom pedig itt nem irodalmi, másrészről pedig értékes és érdekes. Legalábbis szerintem. De ha Magának nem tetszik, toll a fülébe.

„Szerintem egy egykori konkrét iráni-turáni ellentétnek csak annyi ellenséges érzületet keltő jelentősége lehetett, mint mondjuk a modern kor háborúinak a német-lenygel viszonyban.”

Itt, akkor még egyszer hangsúlyoznám, két őselv ellentétéről volt szó, a linkelt írás erről szól. Tehát jelentéktelen, hogy pszichológiailag egyébként jópofák voltak egymással. (Mellesleg ismét csak idéztem, hogy viselkedett Attila Rómában, amiből észreveheti, hogy a szerző erre is figyelemmel volt.)

OFF

De ha már kitér erre, a lovagok sem acsarogva vívtak többnyire. A templomosokról például feljegyezték, hogy a csata előtti este még ellenségeik, a muszlim lovagok sátrában sakkoztak a legnagyobb szeretetben és békességben, de másnap ettől még háború volt az, élet-halál harc, amit meg kellett vívni, és még csak nem is történelmi kényszerűségből. Ebből a fajta lovagias hadviselésből kb. a II. VH. végéig maradt valami, egész addig, amíg a bunkó bolsevik-szabadkőműves világszövetség nem nyert, és ezzel odalett a katonás embertípus. Maradt a síkhülye ágyútöltelék meg a besorozott infantilis nyápic mocskos vagdalkozása a pilóta nélküli gépek árnyékában.

kackia 2010.11.03. 17:03:54

Valahol olvastam, hogy a galíciai zsidók azaz a kazárok mintha turániak lettek volna. Ezek szerint a talmudisták rokonaink? :)

kackia 2010.11.03. 17:26:24

@neccharisnyás útonálló: Nem a svéd Sven Hedinre gondoltál? Geográfiai és antropológiai méréseket végzett belső Ázsiában, a német kormány támogatásával.
Egy jól sikerült szobrot melyet Carl Milles készített róla volt szerencsém megtapogatni.

www.flickr.com/photos/71288712@N00/877347566/#/photos/71288712@N00/877347566/lightbox/

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 17:40:50

@kackia:
@neccharisnyás útonálló:

Ajánlom:

Claudio Mutti: Az SS Tibetben. In: Északi Korona XXIV. (2006. november) 14–17. o.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 17:53:23

@kackia: talmudisták rokonaink? :)

A Talmudisták nem rokonaink, mert a rokonaink Karaiták voltak.
A zsidó Biblia három fő részből áll: a Tóra (Mózes öt könyve), A KARAITÁK, VAGYIS A KABAROK Aba Sámuelék csak ezt fogadták el érvényesnek. A további részeket, a : a Neviim (a Próféták könyvei) és a Ktuvim (a Szent Iratok). E három könyv együtt a TáNáCH. Ez együtt az ÓSZÖVETSÉG
A Szent Iratok meghatározó része az „Öt Megilla” (a Megilla héberül: tekercs), mely magába foglalja az Énekek Énekét (Sir Hásirim), Rút könyvét, Jeremiás siralmait (Échá), a Prédikátor könyvét (Kohelet) és Eszter könyvét (Megilát Eszter, vagy csak egyszerűen: Megilá).

A Kabar karaiták teljesen elutasították a halachikus talmudista judaizmust!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 18:02:29

Úgy tudjuk, hogy a Kazár birodalom uralkodó rétege a 750-es évektől, azaz Bulán kagán uralkodásától kezdve kacérkodott a zsidó vallás egy fajtájával.
A 800-as évek elején (837/838) már arab dirhemeket utánzó pénzérméket is verettek, "Mózes, Isten prófétája" felirattal.
Ibn Fadlan leírásából tudjuk azt is, hogy egy-egy kazár kagán uralkodása ekkoriban maximum 40
évig tartott, utána rituális emberáldozat keretében kivégezték.

Majd több egybevágó forrásból -- többek közt Konstantin-Cirill és Metód életrajzából, illetve Haszdái ibn Sháprutnak a József kagánnal folytatott levelezéséből -- tudjuk azt is, hogy 860-62 tájékán a kazár kagán udvarában megjelentek a három nagy világvallás, a kereszténység, a zsidóság és az iszlám követei. Ekkor a nyilvános teológiai vitában a zsidóságé lett a győzelem, ezért a kagán áttért a rabbinikus hitre, amely a judaizmus máig legelfogadottabb válfaja, és amely az ó-izraeli vallások (szándékosan használom ezt a kifejezést, mivel a manapság sokszor helytelenül emlegetett "zsidó vallás", tehát a döntően a farizeus mozgalomból született rabbinikus irányzat egyidős a kereszténységgel, nem igazán régebbi annál; mindkét vallás a tőlük gyökeresen különböző ó-izraeli vallásokból származik) szent könyvén, az ószövetségi Biblián kívül elfogad bizonyos szóbeli hagyomány útján fennmaradt kiegészítő törvényeket, amelyek írásos lejegyzésben a "rabbinikus irodalom" gyűjtőfogalma alá tartoznak: azaz a Talmudok és a különféle kommentárok, mesék, átértelmezések, stb.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.03. 18:14:33

@kackia:
ne olvasson kösztlert, főleg ne a tizenharmadik törzset. a galíciai zsidók, zsidók, és nem kazárok.

kackia 2010.11.03. 18:16:11

@de Karatna: Viszont Arthur Koestler tesz említést a kazárok turáni származására.

A karaiták voltak azok kik szombaton sötétben ültek?

kackia 2010.11.03. 18:25:20

@Grift: Nemcsak Koesztler utal a vörös kazárok turáni származására.
Kétségbe estem, most mi is van akkor?
Ami kint az benn , ami fenn az lent , teljesen összezavarodott a fejem .:):)

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 18:34:12

@kackia: Nem csak a KARAITÁK, hanem ez minden ortodox zsidó számára kötelező! Nem használhat a sabbat beállta idején áramot és nem gyújthatnak közben gyertyát csak előtte!

Bell & Sebastian 2010.11.03. 18:38:21

@de Karatna:
Ezért egy Homályoszlató Nagymesteri Czím Ezüstfokozatát megér ez a pár hozzászólás és link.
Nagy csócsálás nem lesz rajta, a többség -velem együtt- rég' kihullott a DNS -teszten. De azért jó tudni -történelmi léptékkel mérve- mibe is döglünk bele. Végül is nem is olyan bonyolult, de csak halkan szabad beszélni róla. Elvisz él.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 18:38:47

@kackia:
A képet tovább színesíti egy rejtélyes szekta-etnikum, a karaiták megjelenése.
A hagyományos elmélet szerint a karaiták akkor szakadtak el a rabbinikus vallástól, amikor Anan ben Dávid I. sz. 760 környékén elvesztette a babiloni zsidóság -- azaz a korabeli "civilizált világ" zsidó diaszpóráinak -- szellemi vezetőjeként funkcionáló "resh galuta" (másként exilarcha, a "száműzetés fejedelme") címet, holott e rang viselője jelentős politikai-gazdasági hatalommal rendelkezett a kalifátus államapparátusán belül. Úgy tudjuk, a vesztes felkarolt egy már korábban is létező szakadár, fundamentalista vallási irányzatot, a karaiták mozgalmát, amely a hagyományos vallásjog megreformálását tűzte ki céljául.
Mondhatnánk, hogy a karaiták eretnekek, és vallásuk egy fellazult, ál-zsidó vallás (ez a szakirodalom "mosaic law" kifejezésének félreértéséből ered), azonban az alaposabb vizsgálat mást mutat. A karaitizmus nem lazít, hanem szigorít a rabbinikus törvényeken, ugyanis nem fogadja el a számos kiskaput nyújtó Talmudot és a többi utólagos hagyományt, hanem kizárólag a mózesi öt könyv, azaz a rigorózusan kidolgozott Tóra hitelességét fogadja csak el. Márpedig a Tóra, önmagában, enyhítő kommentár és jogi kiskapuk nélkül a legzordabb fejezet a bibliai korpuszban. Már maga a főszereplő elég ijesztő képet nyújt: a bibliai Mózes egy önmagával meghasonlott, a kegyetlen, vérszomjas és féltékeny Isten parancsolataival viaskodó figura, akit az Úr rettenetes hatalma elszigetel saját népétől, családjától, de még a saját személyazonosságától is. Az olykor a legsötétebb fekete mágia eszköztárával harcba induló Mózes idővel maszkot húz arcára, hogy alattvalói ne érzékelhessék isteni kiválasztottságát, lemészároltatja még saját feleségeinek és fiainak törzseit -- az amalekitákat és a midianitákat -- is a fajtisztaság homályos eszméjének a nevében, végül drámai halált hal az izraelita honfoglalás előestéjén: nincs kimondva, de valószínűleg saját népe mutatta be őt emberáldozatként az Úrnak. Jelentős még a történetben a 40 éves pusztai vándorlás momentuma is. Ez a közhiedelemmel ellentétben nem az izraelita törzsek földrajzi tájékozatlanságával magyarázható, hanem a felismeréssel, hogy a negyven éves pusztai vándorlás küzdelmei és nélkülözései során életét veszti az idősebb, tehát még az egyiptomi civilizáció elpuhultságában felnövekedett nemzedékek minden tagja, s az új, immáron a kóborlás évei során egységbe forrott, életerős és kegyetlen habiru nemzedék ütőképes nomád hadsereget alkot, akik zökkenőmentesen és lelkiismeret-furdalás nélkül tudják végrehajtani a honfoglalás jelentős véráldozatokat követelő hadjáratát.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.11.03. 18:39:32

@kackia: Nem túl bonyolult pedig. A kazárok minden bizonnyal türk nép voltak, akik történelmük során egy ideig felvették a zsidó vallást, hasonlóan a székely szombatosokhoz. Koesztler a dél-lengyelországi (azaz galíciai) zsidóságot ezen nép túlélőinek tartja. Az ötlet érdekes, csak semmi nem támasztja alá, így hát viszonylag egyedül maradt ezzel az állásponttal.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 18:41:48

@Loxon:
A maga offja az eddigi legütősebb hozzászólása! THX

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 18:45:26

Mindenesetre ÁLMOS sem léphetett a Kárpát-medencébe. Ő is egy vélelmezhetően szakrális " isten-ember" áldozati szertartás során halt meg, mint áldozat, akár csak , szintén és vélelmezhetően MÓZES is.

Ez a történet nagyon hasonlatos és a KAZÁR kaganátus spirituális elemeként maradhatott a honfoglalók kultúrájában.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 18:47:25

Nem csoda hát, hogy a jóval engedékenyebb rabbinikus vallás tartott a karaiták túlzott megerősödésétől, ezért már Szaadja gáon (882-942), a korabeli diaszpórák akadémiai rendszerét, az úgynevezett jesivákat irányító egyik legnagyobb vallástudós vezetésével felléptek ellene, és módszeresen felszámolták. Kisebb karaitaellenes mozgalmak azonban már korábban is jelentkeztek a babiloni diaszpórában, ezért már korán megindult egyfajta karaita misszió (inkább migráció), amely az ismert diaszpórák jesiváinak befolyási határán kívülre akarta kimenteni a mozgalmat. Talán egy ilyen korai misszió eredménye volt Bulán kagán "áttérése". (Mivel a Tóra szigorúbban veszi a prozelitizmus fajtisztasági törvényeit, ezért valószínű, hogy ez esetben Bulán anyja már eleve egy a hárembe került zsidó nő volt,
Bulán tehát nem tett mást, mint hogy nyilvánosan is elkezdte gyakorolni a gyermekkora óta belé nevelt vallási törvényeket.). Ez magyarázná kagán személye köré felépített vallási szertartások egy részét, pl. az isteni kiválasztottnak tartott kagán elzárkózását a külvilágtól, a 40 évenként bemutatott rituális emberáldozatot, a nomád életforma harcos hagyományát, stb.
Ezen elmélet szerint tehát 860 körül a kazáriai karaiták elvesztették Obadiah kagán támogatását, és helyükbe a kevesebb emberáldozatot követelő rabbinikus irányzat képviselői léptek az államvallás szintjére. Ez érthető okokból hasadáshoz vezetett a kazár politikai elit berkeiben, ezért a hatalomból kizárt régi előkelőségek, az eltörökösödött karaiták távozni kényszerültek.
Itt illeszkedik be a mozaikba Bíborbanszületett Konstantin (a DAI) azon állítása, hogy a honfoglaló türkök szövetségre léptek a Kazáriából elüldözött három kabar törzzsel, illetve, hogy az Álmos-ág azért kapta meg a fejedelmi címet, mert az ő harcosaik voltak a legbátrabbak a csatában, és ezért ők harcoltak legelöl.

A nomád hadviselés későbbi, már jobban dokumentált eseteiből ismert az alapelv, hogy a sztyeppei háborúkban a frontvonalra nem az a törzs vagy népcsoport kerül, amelyik a legbátrabb, hanem az, amelyik a legfrissebben csatlakozott a törzsszövetséghez, ezért még nem bizonyított -- jelen esetben tehát a három kabar törzsre gyanakodhatunk. Ezek szerint a csatában elől járó Álmos és Árpád eredetileg a kazár szakadárok fejedelmei voltak, honfoglaló harcuk a pusztában vándorló izraeliták honfoglalását imitálja,
Álmos halála pedig Mózes feláldozásának visszhangja, pont, ahogyan az a Tórában áll. Ehhez járul a Kijev környéki Szombathelyről, a honfoglalásra készülő magyarok szálláshelyéről szóló szóbeszéd, no meg egy pár furcsa honfoglalás-kori síremlék (pl. a híres szerbiai Celarevó temetője), illetve a hagyományos kontextusban értelmezhetetlen "Zsidóvár" elnevezésű középkori települések létezése.
Ismeretes az is, hogy az Álmos-ág fejedelmi tekintélye csak a honfoglalás pillanatáig tartott, utána a már új hazára talált törzsek vérszövetsége felbomlott, és mindegyik törzs önálló bel- és külpolitikát kezdett folytatni. Majdnem véletlen az, hogy később az Árpád-ház mégis vissza tudta szerezni az elsőbbséget, méghozzá azért, mert a többi törzs erőforrásai kimerültek a hadjáratok jelentős emberáldozatokat kívántak és a "szent királyok ága" csak Taksony uralkodását követően tudta újra egyesíteni a Kárpát-medencét a saját égisze alatt.
Még érdekesebb egy kevéssé ismert zsidó szekta, a Magarijja léte.
Erről több forrásunk is fennmaradt, a legfontosabb egy X. századi karaita szerző, Jakub Kirkiszáni beszámolója, aki szerint a karaitákkal rokonítható Magarijja tagjait azért hívják "a barlang embereinek", mert egy barlangban találták szent könyveiket, s e szemmel láthatóan ősi szövegkorpuszok tanúságtétele alapján elvetették a rabbinikus zsidóság korabeli, "elkorcsosult" szokásait.

ezmegazesamaz 2010.11.03. 18:55:53

"Magyar-japán-turáni világhídfő közlönye
Baráthosi-Imaoka Magyar-Japán-Turáni Egyesület, szerk. Kulin Bán, 1990-től."

Ez a sorozat nekem megvan, ki van adva 4 kötetben, minden egyes cikk aranyat ér benne, nem tudom ma mennyire beszerezhető, olyan dolgok vannak leírva bennük, hogy csak na! Aki érti ért a tréfát annak tetszeni fognak:D:D:D "kulin bán"nak meg önmagában megéri utánaolvasni kicsit az életéről!
Ízelítőül ezek van a kötetek gerincére nyomva:
"Most dől össze az aljas, a rothadt, az átkos trianon"
"Sem kelet, sem nyugat,-távolkelet!"
"A mi egyetlen pártunk Magyarország"
és végül : "Igazságot Magyarországnak és Japánnak!"

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 19:03:58

A Magarijjára vonatkozó forrásokat vizsgáló modern kutatók úgy vélik, hogy a Magarijja alapítói a qumráni tekercsekhez hasonló lappangó szövegeket találtak valami palesztinai barlangban, és ezek előírásait kezdték megvalósítani a gyakorlati életben. Több olyan szokást is gyakoroltak ugyanis, ami csak ezekben a szabályzatokban fordul elő.
Ezen elmélet szerint tehát az Árpád-ház Taksonyig karaita, vagy még inkább magarijja hitű zsidókból állt volna, akik később áttértek a kereszténységre.
Ugyanez az elmélet magyarázná a "délibábos" őstörténészek vesszőparipáit, azaz a honfoglaló magyarság esetleges szórványos kulturális kapcsolatait az ókori kelet népeivel: a sumérok kultúrájának némely vonása (egyes elszigetelt szavak, jelképek) fennmaradt az akkádok körében, az akkádok a saját innovációikkal együtt továbbadták azt az asszíroknak, az asszírok Babilonnak, a párthus korra teljes autonómiát nyert babiloni zsidóság pedig később elterjesztette ezt a sztyeppén -- íme a sumér-magyar rokonság igaz története.
Természetesen ez az elmélet még csak megvitatásra sem kerülhet mindaddig, amíg valaki nem veszi a bátorságot, hogy tisztes, a tudományos publikációktól elvárt formában lejegyezze, vagy hogy valaki áttanulmányozza a középkori zsidó irodalom kincsesbányáját, a Fusztat-Miszr-i genizah levélanyagát idevágó pro- és kontra-bizonyítékok érdekében.
Mindenesetre ez az elmélet tisztázná, miért játszottak olyan jelentős szerepet az Árpád-ház gazdaságpolitikájában a különféle zsidó és muszlim, "káliz-tatár" szakemberek, és miért van az, hogy a középkori magyar törvényhozás rendeletei olyan feltűnően harmonizálnak a zsidóság elszigetelődésre törekvő belső jogszabályaival.
(Felületesen nézve a Kálmán-féle törvények szelleme ugyanis egybevág a zsidó vallásjog azon elvével, hogy a zsidóság és gój népek közötti túlzott keveredés a tisztasági szabályok elértéktelenedéséhez, következésképp a vallási identitás elveszítéséhez vezetne.
Történelmietlen az a modern tudományos szemlélet, hogy a zsidóságot a xenofób külvilág kényszeríttette elszigetelődésre a világon mindenütt: érdekes, hogy a marokkói mellahok majdnem ugyanakkor jönnek létre, mint az első európai gettók, pedig a korabeli iszlám világban a zsidókat nem igazán üldözték, vagy legalábbis nem jobban, mint a többi vallási kisebbséget.

ÁrPi 2010.11.03. 19:06:01

A "turáni átok" lehet amolyan defektus, a turanizmus szerintem nem az.
Hülye defektus az, hogy én ilyen bazinagy zeneifájlokat letöltésre ajánlanék.

Ugysem töltitek le, de le lehet tölteni jó minőségben
(((Flac -veszteségmentes zenetömöritéssel vannak fent))) - Ujgur zene - teljes népzenei album:

Chine - Turkestan Chinois / Xinjiang - Musiques Ouïgoures

A franc ia rádió kiadása

www.welove-music.net/2009/10/chine-turkestan-chinois-xinjiang.html

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 19:11:16

@de Karatna: a már új hazára talált törzsek vérszövetsége felbomlott, és mindegyik törzs önálló bel- és külpolitikát kezdett folytatni.
---------------------------------------------

Inen származik a hét határon túl elnevezés, mivel a Kárpát medencét a honfoglaló vagy ide visszatérő törzsek hét törzsi területre osztották. Az Operencián túl az Óperenciás tengert pedig a salzkammerguti tavak jelentetté az Ober Enns tartomány területén

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 19:13:17

@ÁrPi: kösz!
örömmel fogadom az ujgur vonatkozásokat, hiszen ujgur tanulócsoportokat szerveztem, amelyeket a bolsevik magyar vezetés ellehetetlenített!

kackia 2010.11.03. 19:16:26

@de Karatna: Na ezt még el kell olvasom egyszer.

Ezek szerint "a 40 évenként bemutatott rituális emberáldozat" értelmet ad a tiszaeszlári Solymosi Eszter halálának, mely hasonlóan egy szénizotópos vizsgálathoz választ adhat, 1882-től, 40 évenkénti vissza számlálással a honfoglalás pontos idejére is.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.03. 19:34:01

@kackia: Meggyőződésem, hogy Tiszaeszláron rituális gyilkosság volt. De ha ebből ügyet csinálnak Magyarországon akkor ez a dolog esetleg több száz zsidó életébe került volna egy országos pogrom esetén!

kackia 2010.11.03. 19:53:20

@de Karatna: És nem kaptuk volna meg a beígért hiteleket sem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 21:59:29

@kackia:
Név szerint meg nem mondom kik voltak benne. A nagy árja családfa-kutatás közepette vonult ki Shangri Lába a német csapat a harmincas években. Gondolom valaki kikotyogta nekik az egy négyzetmiliméterre jutó szerencseszimbólumok pontos számát. Lényeg, hogy arról viszont filmkockákat láttam, ahogy gipszmintákat vesznek a jobb sorsra érdemes hegyi jakpásztorok fejszerkezetéről.

Mellesleg utóbbiak roppant szelídek voltak. Én minimum ütném a fazont, aki csak megpróbálna hasonlót rajtam.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 21:59:30

@de Karatna:

Hol lehet veled rövidrezártan kommunikálni?

A honfoglalás általad tálalt felfogása emlékeztet a vádra, hogy egyes zsidó körök már készítik elő az ország Cionná tételének történelmi érvrendszerét...
De persze nem vetem el helyből, amit mondasz, csak ez az első benyomásom.

Az nem logikus, hogy ha Álmos törzsét, mint frissen csatlakozottat az első sorokban harcoltatták, akkor miért ő volt az uralkodó.

És végül, ha úgy gondolod, hogy Tiszaeszláron rituális gyilkosság volt, mit tudsz arról, hogy milyen zsidó körökben élt ez a szokás. Úgy általában mit tudsz erről itt , vagy máshol megosztani? Mi a helyzet Toaff könyvével, az első változattal?
Mi a helyzet a Holokausztatl, mint nagy rituális gyilkossággal és hogy annak itervelői zsidó (erdetű) nagykutyák, főbankárok?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 22:03:50

@gloire: Szombatosok nem kizárólag székelyek voltak. Akadt ott egyéb főúr is, aki "szigorúbban akarta gyakorolni a hitét, mint azt a reformátorok elképzelték".

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.03. 22:05:17

@neccharisnyás útonálló:

az egész reformáció egy eléggé judaizáló keresztény irányzat volt. Jöttek az ószövetségi keresztnevek, stb.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 22:05:43

@ArmaGeddon Bácsi:
A tibeti fennsíkra rajzolgatják a térképen, akik hisznek benne. Hát bátorkodtam szinonímaként használni, a kényszerű szóismétlést elkerülendő.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 22:09:48

@ArmaGeddon Bácsi:
Húztak a derékszíjon rendesen. Oltárképeket, terítőket kihajigálták a templomból, mindenki maga értelmezze a szöveget, mert képes rá. És valóban előtérbe kerültek az ősi parancsolatok.
Elég amúgy megnézni az angol névadási szokásokat. Hány nevet lehet megtalálni a Szentírásban.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 22:13:31

@de Karatna: Már csak az Üveghegyeket kellene beazonosítani. Tán az Alpok?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.03. 22:16:00

@kackia: Pontos idő? Óra, perc, másodperc mikor is toppantott Árpád morcos lova a Vereckei sziklaszirten. Mai rohanó, adatokra koncentráló világunkban EZ a minimum.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 23:37:53

@ArmaGeddon Bácsi:
A lengyel mini-helyzetjelentéssel meglepett. Az establishmentjeink ezek szerint bizonyára jól megértik egymást.

kackia 2010.11.04. 07:16:40

@neccharisnyás útonálló: "ahogy gipszmintákat vesznek a jobb sorsra érdemes hegyi jakpásztorok fejszerkezetéről."

Pedig a Camper-féle szög a koponya index nagyon szigorú tényező ám.
Nem is beszélve azokról a fránya kis dudorokról.

kackia 2010.11.04. 07:31:07

@ArmaGeddon Bácsi:"az egész reformáció egy eléggé judaizáló keresztény irányzat volt"

Mint ahogyan azt Luther M. részletesen ki is fejette. :)

www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/lutherm.htm

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.04. 08:42:39

@kackia:

aranyszájú ember, de ez nem változtat azon, mire lett jó a reformáció a zsidóknak. Meg végül a katolikus egyház is...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.11.04. 09:47:07

köszönjük az építő kommenteket! :)

egy valamit módosítanék utólag, a jegyzeteim alapján: Pekár nem modell állt Toldihoz, csupán róla mintázták. Állítólag.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.04. 10:22:06

@szamárfül/pável:

és a felvetés, hogy a turanizmus eszméjét cionista ügynökök népszerűsítették, mint pl. Vámbéri Ármin?
Terveik voltak a Szentföldet is magába foglaló török birodalommal...

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.04. 13:57:48

Szervusz!

Elérhetőségem:

turan@action.ms

Várlak baráti szeretettel!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.04. 14:03:44

@neccharisnyás útonálló:

Örülök annak , amit írtál, ha ez empatikus volt, akkor még jobban, mert akkor ez valami közös tudatalatti.
Mert igazad van!
Az ÜVEGHEGYEK vlóban az Alpokat jelöli!
üdvözlettel

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.04. 23:03:42

@de Karatna:
Igazából már egy ideje gondolkodtam rajta. OberEnns-Óperenciáról tudtam, illetve felötlött, hogy első utamon Ausztriába, a távoli csúcsokon tükörként, illetve üvegként csillogott a hósapka.
Keletről jöttek, illetve a Dnyeper felé nem kalandoztak, így a Kárpátok alapból nem játszik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.05. 22:07:45

a spiróimádó újra akcióban

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.05. 22:09:33

@gloire: köszler az egész askenázi zsidóságot kazárnak tartja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.05. 22:10:14

@gloire: sőt! eszembe jutott. a zsidóság 80%-kát kazárnak tartja

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2010.11.06. 01:00:00

@ArmaGeddon Bácsi:
MOST VETTEM ÉSZRE! ERRE MAJD VÁLASZOLOK!

Herzl Tivadar atyai jóbarátja volt Wamberger Hermann, aki noha zsidónak született áttért az Iszlámra.
Herzl szerette volna, ha Wamberger a szultánnál elintézi, hogy fogadja és Herzl elintézheti (esetleg), hogy a zsidóság elkezdhesse az " ALIÁJÁT" visszatérését az Ősök földjére. Mivel a Biblia földje a Biblia népéé!
Erre a találkozóra nem került sor. Wamberger attól tartott, hiszen már iszlamista volt, hogy az askenázi zsidók tömeges bevándorlásával politikai feszültségek keletkeznek. Az 1920 körül megalakult Magyar Nemzeti Szocialista Párt egyik fő támogatója volt az 1928-ban megalakult Magyar Cionista Szövetségnek.
A Magyar Nemzeti Szocialista Párton belül nem volt antiszemitizmus, megjegyzem Illyés Gyula is tagja volt többek között, de a mozgalmat Bibó is támogatta. A helyzet akkor változott, amikor a Gömbös kurzus generációja, a magyarosított nevű svábok sokasága lepte el ezeket a nemzeti szervezeteket. A hitleri offenzív német nemzeti szocialista eszmék járványa a svábok megjelenésével együtt megalapozta az antiszemitizmus szellemét, hiszen fél szemük már a nagy német vezérre és nem a magyar nemzeti érdekekre figyelt. Ekkorra már minden igazai törzsökös magyar politikus és gondolkodó ott hagyta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot és az a Szaljosján-Szálasi félék martalékává vált, hogy ezáltal bemocskolja az igazi magyar nemzetiszocialista, defenzív nacionalizmusra épülő ideológia valamennyi , korábban tisztességes eszmevilágát!

kackia 2010.11.06. 13:32:09

@de Karatna:" az Ősök földjére. Mivel a Biblia földje a Biblia népéé! "

Még vagy 25 évig. :)

kackia 2010.11.06. 13:39:07

@tesz-vesz: És ez tudod mit jelent?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.11.06. 13:42:37

csak neked, nemsokára, talán egy Spiró cikk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.06. 15:07:10

@Pável: ha tudná milyen sokan és milyen régóta várunk magától egy ilyenre.

de karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna 2010.11.06. 21:24:43

A magyar nép logikus és eredendő nemzeti érdeke, hogy Erec Jisráel zsidó lakossága biztonságban és megelégedettségben éljen és alkosson Izraelben és ne kívánkozzon sehova!

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.12. 23:20:17

A JÓ KURVA ANYÁD,
Szumírfül,

mán legalább es ötfeled esztendeje vágyom rá, hogy megölljelek, te zsidó állat,

de MOSTAN BÉVÉGEZTED!!! TE SZAR!

Eddig nem láttam ezt az énÉDES NEMTÓZETEM SZEMEN OKÁDÁST - hogyaszongya , irodalom: Jablonczai Balázs: A kurvás történetírás proscribáttyai...-

DEEEE

EZÚTTALVÁST feldullom az Mandariner. HUN szerkesztgetőségét,

TÉGED MEG, EBTÜL NEMZETT KUTYAFATTYA,

az LÚ UTÁN KÖTVE szép Buda várát körbe galoppírozva éllvezek,

ahogy ordítasz, TE RONGY,

míg végül FŐDET VESZEM az egy TURÁNI TENGRI NEVÉBEN!

Hogy húzzon a kétversztányi faszára!

Hahogy TÉ zsidó vagyol, az MÜNK REJÁNK NEM VONATKOZ,

ebek harmincadja!

S hát ÖREGANYÁD VISSZERES UDMURT ELMÉJÉBE' VAGYON NEMZETTLÉLEKTAN NEVŰ FERTŐZŐ SZKEPSZIS

AZ MÜNK ZSÜGERHY TURÁNSÁGUNK

az egyetlen IGAZ MÉLY KÚTJA AZ IDŐ FOLYÁSÁNAK, te

másodfű-csikaja az Ob menti rénszarvasoknak!!!

S MA IS VAN Turáni Szövvettségh, KÜCSÜK Szumír,

MÜNK SZERVEZZÜK az KURULTÁJSÁGOKAT!

Keed rápárzott itt a virrtunyállasch alvilágba'

a nagyonis SZÉPEN ÉPSZERŰ TURANIDITÁSUNK harci öregfokosára,

oszt errűűű azé írnya.

De EZÉÉÉÉ az fejed a hollók csipegetik a Szovjet Ovulex helyin emelendő vérrpadon!

Tetves fingugrász.

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.12. 23:20:17

A JÓ KURVA ANYÁD,
Szumírfül,

mán legalább es ötfeled esztendeje vágyom rá, hogy megölljelek, te zsidó állat,

de MOSTAN BÉVÉGEZTED!!! TE SZAR!

Eddig nem láttam ezt az énÉDES NEMTÓZETEM SZEMEN OKÁDÁST - hogyaszongya , irodalom: Jablonczai Balázs: A kurvás történetírás proscribáttyai...-

DEEEE

EZÚTTALVÁST feldullom az Mandariner. HUN szerkesztgetőségét,

TÉGED MEG, EBTÜL NEMZETT KUTYAFATTYA,

az LÚ UTÁN KÖTVE szép Buda várát körbe galoppírozva éllvezek,

ahogy ordítasz, TE RONGY,

míg végül FŐDET VESZEM az egy TURÁNI TENGRI NEVÉBEN!

Hogy húzzon a kétversztányi faszára!

Hahogy TÉ zsidó vagyol, az MÜNK REJÁNK NEM VONATKOZ,

ebek harmincadja!

S hát ÖREGANYÁD VISSZERES UDMURT ELMÉJÉBE' VAGYON NEMZETTLÉLEKTAN NEVŰ FERTŐZŐ SZKEPSZIS

AZ MÜNK ZSÜGERHY TURÁNSÁGUNK

az egyetlen IGAZ MÉLY KÚTJA AZ IDŐ FOLYÁSÁNAK, te

másodfű-csikaja az Ob menti rénszarvasoknak!!!

S MA IS VAN Turáni Szövvettségh, KÜCSÜK Szumír,

MÜNK SZERVEZZÜK az KURULTÁJSÁGOKAT!

Keed rápárzott itt a virrtunyállasch alvilágba'

a nagyonis SZÉPEN ÉPSZERŰ TURANIDITÁSUNK harci öregfokosára,

oszt errűűű azé írnya.

De EZÉÉÉÉ az fejed a hollók csipegetik a Szovjet Ovulex helyin emelendő vérrpadon!

Tetves fingugrász.
süti beállítások módosítása