Még nincs vége - Vörösiszony II.
2010. október 12. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Még nincs vége - Vörösiszony II.

  A vörös képek már uncsik, ezért új hisztéria van terjedőben: a MAL-ra szabott hétfői törvénymódosítás ekézése. Az ellenzők úgy látják, hogy ezentúl a Fidesz-kormány mindent államosítani fog, hogy aztán gebinbe kiadja egész Magyarországot, beleértve a lelkeket is, Simicska Lajosnak. Azért álljon meg a menet.

  Attól, hogy unalmas, még tény, hogy Kolontáron és Devecseren óriási katasztrófa történt. Pontosabban: történik mind a mai napig. Az iszap 99%-a ott van, ahol múlt hétfőn este volt, több száz ház térdig érő gumicsizma és maszk nélkül megközelíthetetlen, igazi megoldásnak még nyoma sincs. Az iszapból a lúg kezd a földbe ivódni vagy elpárologni, s a levegő szép lassan telítődik finom vörös porral, amely lényegében a komplett periódusos rendszert tartalmazza. A környéken már most határérték felett van a porkoncentráció. Az ingatlanok értéke nullára esett, s Devecserben termett terményt senki nem fog venni vagy tíz évig. Pestről könnyű kurva okosnak lenni, de itt pár ezer élet azért csak tönkrement.

  A gátszakadást csak emberi mulasztás okozhatta: tudomásunk szerint földrengés, vulkánkitörés, cunami nem volt mostanában - amúgy egy ilyen gátnak ezeket is ki kéne bírnia -, és a kontinentális éghajlatú területen még soha nem látott méretű esőzéseket sem tudunk felidézni. A gátat szarból és húgyból építették szarra és húgyra, és ez eddig az üzemeltetőket egyáltalán nem zavarta. Lehet, hogy annak idején a tervezést cseszték el, de hát Bakonyiéknak volt rá bő egy évtizedük, hogy kalapáccsal végigkopogtassák a tartófalat, és figyeljenek, hol kong furcsán. Már csak azért is, mert az egész hóbelevancot tízmillió (!) forintért vették meg, plusz azért a kötelezettségvállalásért, hogy vigyázni fognak a környezetre. Ezt a szerződést nem teljesítették, talán ezért is válhattak milliárdossá. (Mellékszál, de az ÁPV Rt.-nél pár hónappal az ajkai alumíniumizé privatizálása után szüntették meg azt a környezetvédelmi osztályt, amely a hasonló szerződések végrehajtását ellenőrizte.)

  Ráadásul a katasztrófának még korántsincs vége. A trutyi 90%-a abban a tározóban maradt, amelynek sarkánál egy hatalmas és csak helikopterrel megközelíthető lyuk tátong. A massza sűrűsége egyelőre benn tartja a cuccot, de minden egyes esőzés alkalmával megjósolhatatlan mennyiségű méreg fog kiáramlani. Ez az, ami biztos. Emellett ott van még a lehetősége az egész gát összeomlásának: a szanaszét repedezett falat egy nappali eső + éjszakai fagy kombó elég gyorsan szétkaphatja. A most épült terelőgát csak azt szolgálja, hogy az újabb adag szar lakatlan területre ömöljön, magát a környezeti katasztrófát nem állítja meg.

  Mindemellett a MAL Zrt. vezetését mindeddig a lehető legsúlyosabb cinizmus jellemezte. A felelősséget a bárányfelhőktől kezdve a barna mackókig mindenkire rákenték, csak maguk nem vállalták. Minden eddigi megnyilvánulásuk kizárólag a várható perekben elfoglalt pozícióik javításáról szólt, nem a károk csökkentéséről. S ki tudja, mi történt a háttérben, például vagyonkimentés témakörben. Elmúlt hetes teljesítményük semmiféle bizalmat nem alapozott meg azzal kapcsolatban, hogy saját anyagi érdekeiken kívül bármi is érdekelné őket. Ennek szép megnyilvánulása az, ahogy az ajkai munkahelyekkel zsarolják a kormányt és az egész országot.

  Ebben a helyzetben döntött úgy Orbán Viktor (bocsánat, a parlament), hogy a céget állami irányítás alá veszi (nem államosítja!). Default üzemmódban nem szeretjük az egy nap alatt megfogalmazott, megvitatott és elfogadott törvényeket, és a magántulajdon korlátozásáért sem rajongunk. Valószínűleg lett volna jobb és elegánsabb megoldás is.

  Jelen esetben azonban - bár efelett sokan elsiklanak - egy katasztrófa kellős közepén járunk, s nincs idő a tökölésre: a vörös szar még mindig folyik, két település lakhatatlan, a gát továbbra is omladozik, a felelősök pedig mellébeszélnek. Nagyjából arra találták ki az államot, hogy ilyen helyzetekben odabasszon - és nagyon jól is teszi, ha odabasz. Ráadásul az irányítás átvételével a kormány a felelősséget is vállalja: innentől fogva mindenért, ami alumínium- és iszapügyben történik, lesz politikai felelős.

  A MAL Zrt. vezérkara felett a földi halandóknak semmiféle befolyásuk nem volt; a kormányt viszont, ha elcseszi, négy év múlva el lehet küldeni. Aki pedig a magántulajdon szentségét félti, az - és ezt tök komolyan mondjuk - utazzék le Devecserbe. Egy-két óra cuppogás az elárasztott utcákon, és mindenkinek torkára fagy a cinizmus, ahogy ez, bevallhatjuk, velünk is történt. Maszk viselete kötelező, és gumicsizmát is mindenki vigyen magával - lehetőleg combig érőt -, mert a MAL Rt. magántulajdona könnyen lemarja az ember lábáról a húst is. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr872363759

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elvásik a veresiszap 2011.10.04. 13:01:28

  Nem mintha a hírekből, tudósításokból nem lett volna elég meggyőző, mégis a tapasztalat kellett nekem is tavaly október közepén ahhoz, hogy azt mondjam: a zagytározós katasztrófa mind méretében, mind az általa okozott anyagi, szellemi, lelki ká...

Trackback: Orbán Viktor a mi szeretett vezérünk!? 2010.10.13. 06:56:32

Legutóbb mikor (fülke)forradalmi hév fűtötte a kormányzó elitet 1947-et írtunk. Akkor is mertek élni a "soha nem látott felhatalmazással" a kormányzó párt vezetői. Az ő forradalmukat kommunista forradalomnak hívták, az autokratikus rendszerük...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.10.12. 12:52:52

Ez egy nagyon fontos poszt volt! Valoban egyre gyakrabban olvasni, hogy
-szemetorbän, ma a mal, holnap a többi vällalat, stb.
-"ez csak egy kis semmiseg, slaggal lemoshato" läsd örüöünkvincent, tota

Samott 2010.10.12. 12:57:17

"A gátat szarból és húgyból építették szarra és húgyra, és ez eddig az üzemeltetőket egyáltalán nem zavarta." - ezen nem lepodok meg, de a jelek szerint a hatosagot, azaz a most eppen allamosito allamot se zavarta. Ez az ami aggaszto a jovore nezve.

fonseca 2010.10.12. 13:01:36

@aesculus:
Miért, cunami volt? Ne csináljunk már ekkora ügyet egy sárömlésből!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/10/felkar.html
Mellesleg a cunaminál se államosítottak semmit.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.10.12. 13:04:16

@fonseca: ott mit kellett volna ällamositani? A tengert?

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 13:04:52

Dans ce pays-ci, il est bon de tuer de temps en temps un amiral pour encourager les autres.

1116001 2010.10.12. 13:11:43

"A gátat szarból és húgyból építették szarra és húgyra, és ez eddig az üzemeltetőket egyáltalán nem zavarta."
Innen már nem is olvastam tovább. Ugyanis szakértők szerint nem szarból építettek fel ahogy korábban feltételezték.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.10.12. 13:13:52

@1116001: szakertök szerint a gätszakadäs elmeletileg meg sem törtent...:P

tevevanegypupu 2010.10.12. 13:14:01

@evil overlord:
(:

Tulajdonkeppen aki a fideszre szavazott, az tobbek kozott azert is szavazott ra, merthogy kisse erosebb allamot szeretett volna, ahol kisse nagyobb biztonsaggal szamolhat a jelennel vagy holnapokkal. Most a fidesz es Orban megmutattak hogy erosek, hogy intezkednek jozan belatasuk szerint. Mi a baj?

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 13:16:13

@fonseca: Doomhammer, már itt is bomlaszt? :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.12. 13:16:24

Valahogy így, ha nem is minden részletben. Álságos és aránytalan az "államosítás"-mém, de blog.hu-szerte keményen sulykolja a fikanickek hada, nagyvonalúan kihagyva, pontosan miért került sor az "államosításra" (ami nem államosítás), milyen nehezen számonkérhető cégháttérrel működött az egész MAL, és milyen súlyos felelősségelhárító magatartást tanúsított a menedzsment vezetője.

Google 2010.10.12. 13:17:37

Vörös iszony.

@evil overlord:

Nagyon hülye "amiral-ok" akkor ezek, ha ahelyett, hogy összehúznák magukat, felbátorodnak.

fonseca 2010.10.12. 13:17:51

@aesculus:
A műholdképeken látszott a cunami, csak a szállodaláncok nem akarták, hogy kiderüljön! Azokat lehetett volna államosítani.

tevevanegypupu 2010.10.12. 13:18:07

@fonseca:

"Mellesleg a cunaminál se államosítottak semmit."

Hat olyan sok minden nem maradt sem a cunami sem a hurrikanok utan amit allamositani lehetett volna. Megjegyzem ezek (cunami, hurrikan) kiknek a tulajdonaban vannak, hogy esetleg allamositani lehetne a ceget?

tanarseged ur 2010.10.12. 13:20:02

Kissé demagóg a poszt.

1) Közli a minap elfogadott törvény ellenzőinek véleményét:
"Az ellenzők úgy látják, hogy ezentúl a Fidesz-kormány mindent államosítani fog, hogy aztán gebinbe kiadja egész Magyarországot, beleértve a lelkeket is, Simicska Lajosnak."

2) Aztán leír egy csomó mindent, ami ugyan mind igaz (igen, katasztrófa történt; igen, a MAL vezetői bagóért nyúlták le a céget és utána is gazemberkedtek; igen, az állam ilyenkor igenis basszon oda; s végül nem, ez tényleg nem államosítás), csak épp a törvénnyel kapcsolatos aggályokra nem válaszol.

3) Végül a lehetséges ellenvéleményeket a "ha nem tetszik, fürödj meg az iszapban" érvelés - legalább jelentősen finomított - változatával próbálja leszerelni.

Kedves KK&TT, a magántulajdon féltése és a törvénnyel kapcsolatos hosszabb távú aggodalmaskodás nem cinizmus. Annak elismerése, hogy szörnyűség történt, és annak óhajtása, hogy a MAL privatizátorai kapják meg, ami jár nekik még nem zárja ki, hogy közben az embernek esetleg fenntartásai is legyenek a törvénnyel kapcsolatban. Az aggályokat a legegyszerűbben azzal lehetne leszerelni, ha a törvény világosan és egyértelműen kimondaná, hogy mikor léphet az állam és mikor nem. Ha pedig máris kimondja, akkor az erre vonatkozó törvényszöveg bemutatásával.

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 13:21:07

@tevevanegypupu: Azt hiszem félreértett, én kb. 2 éve mondom hogy vége kell legyen a következmények nélküli országnak. Ezt pedig elég jól kifejezi e a Candide-idézet :)
A mostani állami reakciótól a többi ügyeskedő gazember lefossa a bokáját, és egy kicsit összekapja a szarát.

(Amúgy az erős erős állam nem feltétlenül jelenti, hogy nagy is (avagy nem feltétlenül jelent nagyobb újraelosztást), de ez már inkább a Konzervatóriumra való téma.)

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.12. 13:22:28

1.az USA olajkatasztrófánál mit államosítottak, kit csuktak le ?

2.Király, hogy Trágárék röntgen szemeikkel már tudják miből és hogyan épült a gát, igaz közben a BME már arról írt, hogy ténylegesen, hogy történhetet, de hát hörögni kell, mert azt zabálja mindenki

3. Illés Zoltánnak és Zay Andreának hol a felelőssége, őket mikor viszi el az ÁVÓ ?

tanarseged ur 2010.10.12. 13:23:00

@tevevanegypupu: Hogy mi a baj? A Fideszre szavaztam és most, ebben a konkrét esetben örülök, hogy az állam erős volt és odacsapott. Jó lenne viszont látni valami garanciát arra, hogy tényleg csak akkor csap oda, ha kell.

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 13:26:21

@tanarseged ur: Mit vár KK & TT-től? Ők a reakció ökle. :) Ráadásul azt hiszem, hogy ők főként a hasznos idióták (vincent, W et al.) siránkozásán akadtak ki, nem a józanabb hangokon.
Nem hiszem, hogy attól kellene tartani, hogy Orbánék megpróbálják más esetekben is felhasználni a törvényt, de tényleg jobb lenne pontosabban fogalmazni. (Ez már többször nem sikerült a Fidesznek, pl. a NENYI ködös mondatai, a Trianon-törvényben levő hivatkozás Istenre.)

bz249 2010.10.12. 13:27:08

@tanarseged ur: ki kell abranditsam tanarseged uram. A magyar jogszabalyok rendszere lehetove teszi, hogy Orban Viktor holnap delutan 3-kor beterjessze az Ermächtigungsgesetz-et, a Parlament mindezt elfogadja es mindezzel szemben az Alkotmanybirosagnak, a Legfelsobb Birosagnak es az ecceri allampolgaroknak csak a pislogashoz valo joga van meg.

Ez egy ilyen hely.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.12. 13:27:11

Amúgy valaki figyelte, hogy a fideszes Lázár egész konkrétan arról beszél, hogy néhány hete a hatóság rendben talált mindent és látványosan nem tud olyan hülyén vicsorítani, minz Szíjjártó ?

index.hu/video/2010/10/11/a_valasztas_ota_nem_oligarchaztak_ennyit/

Héttörpe (törölt) 2010.10.12. 13:28:39

Szívesebben nézem végig azt, hogy az állam "államosít" (nem államosít), mint azt, hogy Bakonyi vezérigazgatóelftárs külföldre menekíti a dellát, bobót, saját szentséges önmagát. Szívesebben veszem Orbán kemény szavait, mint azt, hogy esetleg 13 év műlva megbüntessék Bakonyiékat 3 millióra (Lásd: Prinz, Princz, faszom jár utána, hogy kell leírni a nevét.)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.10.12. 13:29:44

Kálmán

respect és grat. Még a space-ekkel is egyetértek.

tevevanegypupu 2010.10.12. 13:30:57

@tanarseged ur:
Hogy csak akkor csap oda amikor kell, arra Orban szemelye a garancia. Meg az Europai Unio is.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.12. 13:31:25

@tanarseged ur: Kérem garantálja, hogy sem ma, sem holnap, sem december 17.-én nem fog agyonütni majd láncfűrészével brutálisan feldarabolni. Bolgár Úr, én huszonöt évet húztam le a Munk^H^H^H állami szolgálatban, és férfiasan bevallom, félek. ;)

fonseca 2010.10.12. 13:33:30

@aesculus:
Azok is a nyugati ember végtelen önhittségének a jelképei ...

tevevanegypupu 2010.10.12. 13:36:20

@evil overlord:

Nem ertettem felre, a (: jel szolt maganak, a tobbi a tobbieknek.(:

Google 2010.10.12. 13:41:36

@evil overlord:

Ne reménykedjen! Nincs olyan törvény, tervezet, stb. amit jelen kormány ellenzői ne tudnának kiforgatni.Eleve elönnyel (?) indulnak, tesznek az ország érdekeire, első a Párt. Második az ellenszenv, minden iránt, ami nem haladó, modern és szakértő.
Ezeket kielégíteni nem lehet, mert nem ezt a kormányzást akarták, akarják. Hol Kósát, hol Szijjártót, Matolcsyt, Illést akarják elzavarni. Csak menjenek már, nekik nincs türelmük.
Nem hiszem, hogy ténylegesen félnek attól, hogy most minden magántulajdon veszélyben forog. A kolontáriak, devecseriek értékei nem értékek, velük együttérezni mikor fognak?
Valaki itt azt mondta, cselédtempó, hogy azt várjuk, példás büntetést kapjanak a szennyezők. De vajon mi az, amikor gazdagok, bankok haszna, boldogulása, javai miatt tördeljük kezünket-lábunkat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 13:48:09

Helló, helló!!!

Nem úgy mondunk most véleményt valamiről, hogy nem ismerjük pontosan? (Monygyuk, itten a komméntokba' folyton azt csinyájjuk:-D (...) :-D (...) :-D ...)

Ez az "államosításosdi" (ami valójában nem is államosításosdi, hanem állami irányítás alá vétel) egy "katasztrófabiztossal", mint hír, önmagában semmit nem jelent. Pontosan látni kéne, hogy milyen jogkörökkel, milyen feltételekkel, mennyi időre...

És ami még fontosabb: ezzel a "katasztrófabiztosai" törvénnyel egy időben (vagy párhuzamosan és folyamatosan:-)), hogyan fog megváltozni az ellenőrzési jogszabályi környezet? A biztososdival önmagában nem oldódik meg semmi. Az elmúlt húsz év mocska folyt itt szét, a privatizációtól, az újtőkésmentalitástól, a politikai osztály züllöttségétől a korrupt államig minden benne van ebben a trutyiban (nemcsak a "periódusos rendszer"). :-/ Kérdés, ezekkel mi lesz?!

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 13:49:49

@Google: Az a baj, hogy ezektől a rosszul megfogalmazott szövegektől nem csak a posztkomcsik kezdik vakarni a fejüket. Szerintem ez a Fidesz 2002-es vereségében is fontos kompenens volt. (Attól nem nagyon kell tartani, hogy Fletóék 14-ben visszajönnek, de 18-ban már ennek megvan a veszélye.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 13:50:01

@bbjnick:

"katasztrófabiztosai" törvénnyel="katasztrófabiztososdi" törvénnyel

vizipipa 2010.10.12. 13:57:03

KK+TT
Alapvetően egyetértek, de osztom tanarseged ur fenntartásait.

Emellett kevesebb handabandázás és több tényszerű információ terjesztése hasznosabb lenne. Pl. azon MTA cikk ami most már a gugli cache-ben sincs meg:

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:DadXA7tCowEJ:mta.hu/cikkek/a-vorosiszap-szennyezes-hatasai-125707+mta+%22v%C3%B6r%C3%B6siszap%22&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

a lényege viszont több helyen megtalálható, pl. itt:

mti.hu/cikk/2010/10/07/gyakori_kerdesek-valaszok_a_vorosiszap-szennyezesrol_az_mta_honlapjan-505451

Az ilyen kijelentéseket meg: " a levegő szép lassan telítődik finom vörös porral, amely lényegében a komplett periódusos rendszert tartalmazza" meg azért bírom, mert nem sok olyan hely van ahol a környezet nincs tele a periódusos rendszerrel.

A port az emberi szervezet szűri és tűri kb. 5-10 mikronos szemcseméretig, probléma főleg az 1-2 mikron alatti méretnél van, ez viszont rengeteg más helyen is előfordul még ha nem is vörösiszap formájában.

A döntő probléma a nátrium hidroxid (marónátron, lúgkő) jelenléte, ami egy erősen higroszkópos (vízszívó) anyag és vizes oldata rátapad a porszemcsékre amit belélegeznek. Ez okozza - legenyhébb fokozatban - a légutak irritációját. Ezért kell a por belégzését maszkkal meggátolni.

tanarseged ur 2010.10.12. 13:57:49

@evil overlord: Ha pontosan fogalmaznak és a törvény garanciát ad, akkor nem lehet vita kérdése, hogy mitől kell vagy nem kell tartani.

@bz249: Hé, ne tévesszen össze Debreczeni Józseffel! :-)

tanarseged ur 2010.10.12. 13:59:37

@elGabor: Ha elég a kommentben nyújtott garancia, akkor ezennel garantálom, hogy nem fogom magát feldarabolni (és mást sem). De ha ez nem elég, akkor ott a BTK, amely az ilyen eseteket meglehetősen szigorúan rendeli büntetni.

bz249 2010.10.12. 13:59:59

@tanarseged ur: csak arra kivantam utalni, hogy ez a videk a rossz minosegu es be nem tartott jogszabalyok foldje. Eggyel tobb vagy kevesebb homalyos jogszabaly szerintem semmit nem szamit.

Jo lenne egy vilagos torveny, viszont jelenleg meg surgosebb volt valamit azonnal csinalni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 14:19:01

@tanarseged ur:

A parlant.hu-n kerestem, de nem találtam a törvény szövegét. Elérhető valahol?

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 14:24:26

@vizipipa: Mekkora a vörösiszapban levő SiO2 szemcsemérete? Ha túl kicsi, silicosis veszélye miatt is kell a maszk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.12. 14:25:10

Érdekes, hogy az ingatlanadó bevezetésénél a tulajdon szentsége nem jutott Feri eszébe.

Általában, lehet valami szent egy liberális demokráciában? Akkor már se nem libi, se nem demokrácia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 14:29:47

Well, tud valaki egy linket a törvényhez vagy nem tud?:-)

ü
bbjnick

szesztű_hányni 2010.10.12. 14:30:51

GUTUI%=/!%!87gguiGIKOf682o!!!

Zengő2003 2010.10.12. 14:32:22

KK&TT amúgy egyetértek, de a kémiát és a fizikát inkább hagyd.:)
A katasztrófa következtében örvendetesen megnőtt az érdeklődés a természettudományok, különösen a vegyészet iránt. Ez apró öröm a bajban, legalábbis számomra.

tewton 2010.10.12. 14:56:45

@tanarseged ur:
"a magántulajdon féltése és a törvénnyel kapcsolatos hosszabb távú aggodalmaskodás nem cinizmus."

hát lássa. ha nekem személyesen volna egy atomreaktorom, olajfinomitom, akkugyáram, szemétégetőm, aluipari telephelyem (vagy más, nagyipari, bagóért gubázott, környezetszennyező-közeli érdekeltségem), akkor én is aggodalmaskodnék.

jelen helyzetben az aggodalmaskodók a "hasznos hülye" kategória. függetlenértelmisik, akik amúgyis fasizmus 2.0-t, kommunizmus 2.0-t meg holokauszt 2.1-et vizionálnak. vinnyogásuk szépen tercel a posztkommunista vörösbárók aggodalmaihoz.

tanarseged ur 2010.10.12. 14:57:42

@bbjnick:

A megszavazott törvény szövege:
www.parlament.hu/irom39/01334/01334.pdf

Az LMP-sek leszavazott módosító javaslata:
www.parlament.hu/irom39/01334/01334-0004.pdf

Az egyik MSZP-s leszavazott módosító javaslata:
www.parlament.hu/irom39/01334/01334-0003.pdf

tanarseged ur 2010.10.12. 15:00:52

@bbjnick: Adtam linket, ha a blogmotor is úgy akarja.

Bell & Sebastian 2010.10.12. 15:01:28

A nem is olyan régen történt lövöldözésekhez (korábban robbantgatásokhoz) és a belógatott rendkívüli állapothoz (+ EU Csendőrség) képest határozott visszaesést és elerőtlenedést vélek felfedezni az állami terror (saját) néppel szembeni alkalmazásában.
Arról nem beszélve, hogy még tömeges és kollektív jellegét is elveszítette!

Milyen puhapöcsű formalista megoldás ez a gyámság alá helyezés? Hát gyengeelméjűek ezek, hogy tutujgatni kelljen őket?

Tizedelni, mert kurva sokan vannak és így alig fogynak!

tanarseged ur 2010.10.12. 15:07:04

@tewton: Csak nem Vincentéktől tanulta az arroganciát? (Ld. "hasznos hülyék" és "vinnyogás"). Ha a törvény világosan megmondja, hogy mikor lehet állami felügyelet alá vonni, akkor nincs miről vitatkozni. Ez lenne a legjobb. Ha nem mondja meg világosan, akkor elvileg akár egy palacsintasütő bt. vagy egy egyéni vállakozó működése is állami felügyelet alá vonható rendeletileg.

vizipipa 2010.10.12. 15:16:18

@evil overlord:
Erről sehol nem olvastam adatot. Valószínű, hogy egy része a kockázatos (<5 mikron) tartományban van. Nem csak a SiO2 veszélyes, bármi egyéb is ebben a méretben.
Csak a SiO2 ugye évszázados ismertséggel rendelkezik.

vizipipa 2010.10.12. 15:17:11

@evil overlord:
Erről sehol nem olvastam adatot. Valószínű, hogy egy része a kockázatos (<5 mikron) tartományban van. Nem csak a SiO2 veszélyes, bármi egyéb is ebben a méretben.
Csak a SiO2 ugye évszázados ismertséggel rendelkezik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.12. 15:18:44

@Bell & Sebastian: tizedelés esetén is megmaradna még a 9/10 részük.
Jobbat találjon ki.

@tanarseged ur: még mindig túlságosan bízik a formális szabályozásban. Ez lett a vesztünk 1990 után.
A szabályokat mindig kell valaki, aki alkalmazza, értelmezi és dönt. Arra pedig jelenleg a földi világunkban csak emberek képesek.

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 15:21:09

@tanarseged ur: Nem, valószínűleg a hasznos idiótákat magyarította.

Zoli 29 2010.10.12. 15:22:54

A Tóta-Szily-Gavra-féle nagyon európai, nagyon modern, nagyon liberális megmondások után szükség volt egy ilyen posztra is.

tewton 2010.10.12. 15:25:49

@tanarseged ur:
próbálok felzárkózni a megmondó-szegmensben, stiláris eszközökkel :) (bár a "hasznos hülyék" egy történeti terminus, eléggé közismert errefelé)

mindenesetre szerintem nem életszerű emiatt aggódni, amikor 1 db. rendkívüli esemény volt. ebből interpolálni meg végképp nem. a kívülálló szemlélő azt gondolhatja, hogy a tolvajok kiáltanak jogért, miközben csatlakozik hozzájuk pár széplélek a bölcsészkar környékéről.

mindenesetre én várnék egy tgm-megnyilvánulást, ő most zöldkommunizmusban utazik.

Zoli 29 2010.10.12. 15:29:34

@erőspista:

Először tisztázni kellene, hogy a Zay Andrea-féle felügyelet mit volt hivatott vizsgálni a zagytározón, és hogy annak, amit vizsgáltak rajta, volt-e köze a katasztrófához. Ha volt, akkor természetesen ott is meg kell történnie a felelősségrevonásnak, ami ott kezdődik, hogy a vezetőnek mennie kell.

Ezzel kapcsolatban tényleg érdemes lenne több mint egy hét után kérdőre vonni Illés Zoltánt. (Egyébként Lázár János tegnap már tett is erre utalást a Parlamentben, de nem tudok róla, hogy azóta történt is volna valami.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 15:39:15

@Zoli 29:

Láttál-e már olyat, hogy munkahelyi balesetnél a munkavédelmi felügyelőt vonták felelősségre, vagy betörés esetén a körzeti megbízottat.

bryan 2010.10.12. 15:45:26

@poszt: Azért gondold át még egyszer, ha majd lehiggadtál, mit jelenthet az, hogy a kormány meg nem határozott körülmények között, meghatározatlan időre irányítás alá vonhat magántársaságokat. Még ha a mostani kormányban bízol is, gondolj arra, hogy egy esetleges következő kormánynak is rendelkezésére áll majd ez az eszköz.
Nem az első eset ez, hogy a kormány ad hoc döntéseket hoz, nem törődve a következményekkel.
A törvény uralmát nem csak akkor kell számon kérni, amikor a számunkra kedves oldal ellenzékben van. A mostani kormány a jog uralmának megértésével kapcsolatban erős kihívásokkal küzd.

Zoli 29 2010.10.12. 15:47:16

@Elpet:

Nem tudom, a hasonlatod mennyire állja meg a helyét.
Ismétlem: tudni kellene, a felügyeletnek mit kellett vagy kellett volna vizsgálnia, amikor néhány héttel a gátszakadás előtt ott járt. Én nem tudom a választ, de valaki (pl. Illés Zoltán) biztosan tudja.

Pl. ha az lett volna a feladatuk, hogy megvizsgálják a tározók állapotát, de ezt nem tették meg, vagy nem eléggé körültekintően, akkor a felügyelet felelőssége is megáll.
De ha az ellenőrzés csak olyan területre terjed ki, aminek semmi köze a katasztrófához, akkor nincs is értelme továbbcsámcsogni ezen a részén a dolognak.

Az a baj, hogy ezeket a kérdéseket még senki nem tette fel azoknak, akik erre válaszolni tudnának, illetve sem az államtitkár, sem más nem nyilatkozott ez ügyben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 15:48:48

@tanarseged ur:

Azért nem találtam, mert eszembe sem jutott Honvédelmitörvény-módosításként keresni:-D Ez azért kemény:-D Mint a viccben, mikor a zsidó gyerek hazamegy a katolikus iskolából és közli az apjával: Beléptem a terembe és az első, amit megláttam, hogy ott függ egy ember egy keresztre fölszögezve. Apám, ezek nem viccelnek!

ü
bbjnick

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.12. 15:51:52

Egyébként profi a tematizálás. Sikerült a vitát a vállalati felelősség kérdéséről átvinni egy generikus mocsokfidesz irányba, amin el lehet rágódni ide és oda.

Ügyes.

Ügyes.

bz249 2010.10.12. 15:54:50

@Elpet: valtottak mar le rendorkapitanyt, mert nem tudta visszaszoritani a bunozest...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 15:55:04

Idemásolom a törv. mód.-ot, hogy tudjuk miről vitatkozunk:

A 2004. évi CV. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségrőlt módosították így:

Ez a paragrafust:

„197. § Honvédelmi érdekből a 35. § (2) bekezdésében előírt szolgáltatásokon felül elrendelhető:
a) az ingatlan egészének vagy egy részének használatra vagy hasznosításra való átengedése, illetve honvédelmi
célú átalakítása”

kiegészítették ezzel:

„197/A. § (1) Gazdálkodó szervezet működése rendeletben – a (3) bekezdésben
meghatározottak szerint – a Magyar Állam felügyelete alá vonható .
(2) A Magyar Állam nevében az államháztartásért felel ős miniszter vagy kormánybiztos já r
el.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott személ y
a) áttekinti a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét ,
b) jóváhagyja, ellenjegyzi a gazdálkodó szervezet vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait ,
c) a rendkívüli intézkedés bevezetését el őidéző helyzet közvetlen elhárításával, illetv e
következményeinek enyhítésével összefüggésben dönt a gazdálkodó szervezet legf őbb
döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben, é s
d) kezdeményezheti a gazdálkodó szervezettel szemben a 34 . § (1) bekezdése szerinti
szolgáltatás elrendelését .
(4) A Magyar Állam a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó
ügyekben hozott döntéseiről haladéktalanul írásban tájékoztatja a gazdálkodó szervezet vezet ő
tisztségviselőit és felügyelőbizottsága tagjait. A (3) bekezdés c) pontjában meghatározott
döntéshozatali jog egyebekben nem érinti a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó
szervének a hatásköreit .
(5) A Magyar Állam a gazdálkodó szervezet vagy tulajdonosa ténylegesen felmerült kárával
megegyező kártalanítással tartozik a (2) bekezdésben meghatározott személy által a
feladatkörébe tartozó döntéssel okozott kárért arra az időtartamra, amikor olyan rendelet volt
hatályban, amit az Alkotmánybíróság utóbb megsemmisített .”

Bár szerintem az LMP egy cionnáci, hazaáruló, szodomita banda, de ezen a törvénymódosításán (amit most elutasított a Fidesz-többség) érdemes volna elgondolkozni:

„4. § (1) A Magyar Honvédségről szóló 2004 . évi CV. törvény 197/A. §-a a kihirdetést követő 60.
napon hatályát veszti azzal, hogy a 197/A. § (5) bekezdését a hatályvesztést megelőzően a 197/A. §
(1) bekezdés szerint kiadott rendeletek, illetve megtett intézkedések miatt indított eljárásba n
alkalmazni kell .
(2) A Kormány a kihirdetést követő 30. napig javaslatot tesz az Országgyűlés számára az ipari vagy
természeti katasztrófák esetén az elhárítás érdekében alkalmazható rendkívüli intézkedésekre
vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról .”

ü
bbjnick

Zoli 29 2010.10.12. 15:55:57

@elGabor:

Meg kellene nézni, hogy a mostani helyzetben hányan azonosulnak az országban a Parlament tegnapi döntéseivel, és hányan a mocsokfideszezéssel. Szerintem a két tábor nagyságát a vizitdíjas népszavazáséval lehetne leginkább összehasonlítani.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 15:56:16

@bbjnick:

Ez a paragrafust:=Ezt a paragrafust:

tanarseged ur 2010.10.12. 15:58:33

@tölgy: Így van, a szabályokban bízom. Emberek alkalmazzák őket (és el is rontják), de minél jobb a szabály, annál jobb vagy kevésbé rossz marad a helyzet az emberi butaság és korrupció romboló hatása után.

@tewton: Tudom, kik voltak a hasznos idióták - éppen ezért arrogáns dolog, ha ezzel a megnevezéssel söpör le érveket az asztalról. Az egész probléma megspórolható lett volna valamilyen egyértelműbb törvényszöveggel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 16:03:30

@Zoli 29:

Abban egészen biztos lehetsz, hogy a gát statikai állapota nem a környezetvédelmi hatóság illetékessége.

Zoli 29 2010.10.12. 16:07:41

@Elpet:

Én mégis azt szeretném, ha olyasvalaki nyilatkozna, aki ebben illetékes.

Rive 2010.10.12. 16:10:32

Izé... Amit a MAL múlt heti tevékenységéről irtál...

Igen, jól látod: ha jön egy eső, akkor ott a résen jön majd kifele egy szép kis vörös patak (jelen állapot szerint nem iszaplavina, hanem egy iszapos/sáros patak). Ezt megakadályozandó speciel pont a katasztrófavédelem nem tett semmit - ugyanakkor a tározó körül a MAL húzott fel két földgátat, illetve telepitett csapadékviz-visszavezető kapacitást (ez utóbbira vonatkozó információim csak részlegesek).

No, mért is nem szerepel ez sehol a hirekben? Ez is pont úgy része a gát körül azóta történteknek, mint az Illés-látogatás meg a bográcsgulyás.

Akkor mi mostan tájékoztatva vagyunk? Igen?

Más.

Az, hogy a kormány vészhelyzetben szoros felügyelet alá helyezhessen magáncégeket, részben jogos igény. A probléma ott kezdődik, hogy ez nem felügyelet, hanem az irányitás átvétele, és mint ilyen: azt, hogy szakember alá kerül a cég, senki se garantálja.

Egy MAL kaliberű ügyletben, ahol a termelést már úgyis leállitották, ez nem olyan vészes, mint mondjuk Illés múltjának egyik szégyenfoltjaként számon tartott Paks esetén lenne. (Aki emlékszik a részletekre, nyugodtan játsszon el 'mi lett volna ha' mentén - én vastagon beleborzadtam.)

tewton 2010.10.12. 16:13:14

@tanarseged ur:
dehogyis lesöprés! de az egyértelmű tv-ben igaza van.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 16:17:18

@Zoli 29:

Nézd meg a tegnapi Kékfényt, amit erről tudni lehet, azt összeszedték. Úgy tűnik, hivatalosan nincs felügyeleti szerv, amelyik a gátat ellenőrzi, ahogy egy nyomástartó edényt a Kazánfelügyelet.

2010.10.12. 16:18:38

Na de kérem, jelenleg a kormány egy olyan törvény szerint jár el, ami még hatályba sem lépett. Alapvetően aggályos, ha egy törvény annyi idő alatt jön létre, és lép hatályba, amire a törvény által érintettek nem tudnak felkészülni, a rájuk vonatkozó új szabályozásnak nem tudnak megfelelni. Egyáltalán kire is vonatkozhat ez a törvény? Ha felsorolnék tíz ipari vészhelyzetet, mindenki mást jelölne meg katasztrófaként.
És – kérdem én – ha a gázszolgáltatók le akarnak állni, mert a kormány nem akarja megadni az álltaluk kért árat, az vészhelyzet, okozhat katasztrófát? Vagy egy vízmű? Sztrájkolhatnak a benzinkutasok, vagy a MÁV, vagy az áruszállítók? És ha ezzel valaki szerint akadályozza az árvízi védekezést, az egészségügyi ellátás elérhetőségét, kormányprogram sikeres végrehajtását, vagy akármit! Ha a Swiftemben kiderül, hogy hibás a fék, nem lesz elég a gyári visszahívás, hanem kormánybiztost küldenek a Suzukihoz? A Firestone csődbe ment a kártérítési igények miatt, a Toyota épphogy megúszta, Kecskemétre meg előre beterveznek egy irodát a kormánybiztosnak arra az esetre, ha gyártói hiba miatt hal meg valaki (?).

Már megint azt érzem, hogy a cél szentesíti az eszközt! Volt már abból probléma, hogy később kiderült, mégse volt nemes a cél, de abból is, hogy szabadjára engedték az eszközt, amit más már korántsem nemes célokra használt.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.12. 16:19:36

@tanarseged ur: Valóban kissé demagóg lett a poszt, méghozzá szándékosan. Fel akartuk ugyanis hívni a figyelmet arra, hogy nem katasztrófa után vagyunk, hanem közben - és ez indokolja a gyors, határozott és kemény állami beavatkozást.

Nyilvánvaló, hogy a tegnapi törvény több sebből vérzik, mint a kolontári gátfal, erre utaltunk is: "Valószínűleg lett volna jobb és elegánsabb megoldás is." Csakhogy most nem volt idő egyeztetésekre, vitákra, finomításokra, nemzeti konzultációra, egyebekre. Ez a törvény azt célozza, hogy 1. a katasztrófaelhárítást átvegye az állam, és ne arra kelljen várni, hogy a magasságos MAL hajlandó-e markolókat küldeni egy adott területre; 2. a kártalanítás fedezetéül szolgáló MAL-vagyont ne tudják kimenteni. A törvényt indokolja, hogy a MAL a katasztrófa alatt leginkább azzal volt elfoglalva, hogy nehogy mondjon valamit, ami később a perben felhasználható lenne ellene. Minden okunk megvan a MAL-lal szembeni bizalmatlanságra. Emellett megjegyeznénk, hogy a hatóságok egy hete nyomoznak a MAL-nál, s nem kizárt, hogy a tudomásukra jutott valami, ami indokolttá teszi a törvénymódosítást.

Ha a törvényt a fenti célokon túl másra is fogják alkalmazni, például elveszik a lángossütödénket, akkor majd lehet kommunistázni - s a kórushoz mi is csatlakozni fogunk. Amíg azonban konkrétan ömlik a vörös szar, addig ennél fontosabb a kárelhárítás.

@erőspista: A BME konkrétan azt írja, hogy a gát szarra és húgyra épült. A "sajátos talajszerkezet" szókapcsolatnak ez a megfejtése.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 16:21:05

@Ranx:

Milyen szabályozásra kell felkészülni? Arra, hogy nem szabad környezeti katasztrófát okozni, mert netán következménye is lehet?

2010.10.12. 16:30:26

@Elpet: Ezek szerint te már tudod, ki okozta, gondolom azt is, milyen szabályt nem tartott be. Légy szíves a jogszabály hivatkozási számát ide beírni. Köszönöm.

2010.10.12. 16:37:31

Fussunk végig nagy léptekben a felelősségi pontokon, ami az ugartól az iszapömlésig vezetett:
- tervező, statikus, geológus
- építési hatóság és további engedélyező hatóságok
- kivitelező, felelős műszaki vezető
- műszaki ellenőr, és minden hatósági személy, aki átadás-átvételkor aláírt
- első üzembe vevő műszaki vezetője, és vezérigazgatója
- privatizációs kiírásért, valamint döntésért felelős személy
- a magántulajdont üzembe vevő műszaki igazgató, és a vezérigazgató
- privatizációban vállaltak ellenőrzéséért felelős személy (vagy aki ezt nem követelte meg)
- a jelenleg érvényes működési feltételek szabályozásáért felelős személy (na erről hallgat mindenki)
- a jelenleg érvényes működési szabályok betartásáért felelős szakhatóság vezetője, és ellenőre
- a jelenlegi üzemelésért felelős műszaki vezető, és a vezérigazgató

Annak ellenére, hogy a Bakonyi-Tolnay érdekkör – hogy mondjam finoman – nem a szívem csücske. Annak ellenére, hogy a fejemet fogtam, a Zoltán gyerek balfácán a nyilatkozatait hallva. A fenti listából egyedül az utolsó személy szólalt meg, aki legutóbb már kialvatlan, félájult állapotban mantrázta, hogy minden ellenőrzésen megfeleltünk, minden szabályozást betartottunk. Jelenleg előzetesben van, és fogalma nincs arról, mit kellett volna másként tennie, hogy ez a katasztrófa ne következzen be. Mi sem tudjuk, és addig nem is fogjuk megtudni, míg a listán szereplő minden egyes felelősségi pont nem kerül tisztázásra.

És nagyon bosszant, ha egyesek CSAK a Mal-t köpködik, mert ettől még nem fog megváltozni a gyakorlat. Minden vörösiszap tárolót így üzemeltetnek ma is, mint a Kolontár mellettit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 16:37:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Ha a törvényt a fenti célokon túl másra is fogják alkalmazni, például elveszik a lángossütödénket, akkor majd lehet kommunistázni - s a kórushoz mi is csatlakozni fogunk. Amíg azonban konkrétan ömlik a vörös szar, addig ennél fontosabb a kárelhárítás." --- írjátok.

Meglepődtem. Én még csak demokrata sem vagyok (nemhogy liberális demokrata), csak egy megvetett nép-nemzeti fosszília, de ezt még én is értem:

"A Kormány a kihirdetést követő 30. napig javaslatot tesz az Országgyűlés számára az ipari vagy természeti katasztrófák esetén az elhárítás érdekében alkalmazható rendkívüli intézkedésekre
vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról ."

Miért kellett ezt a Fidesznek (ezt az LMP-s módosítást) elutasítania? Úgyis ezt kell majd tennie.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 16:42:16

@bbjnick:

Miért kellett ezt a Fidesznek (ezt az LMP-s módosítást) elutasítania?=Miért kellett (ezt az LMP-s módosítást) a Fidesznek elutasítania?

szesztű_hányni 2010.10.12. 16:43:48

efzfegiu/!!=ug)/)jwkk''7792!!!

2010.10.12. 16:48:20

Nekem semmi bajom nem lenne azzal, ha a 100 leggazdagabb ember(néhányat kivéve, akkről lehet tudni hogy nem a privatizációból szedték meg magukat) elmúlt 20 évét kicsit megkapargatnák. Kezdetnek megteszi Csányi.
Az, hogy a MAL Zrt- vel mi történik, engem totál nem érdekel. Ellenben jó lenne, ha az állam a saját háza táján is körülnézne, hogy a hatóságok hogyan ellenőrizték a céget az elmúlt 10 évben. Mert hogy ez a gát nem 14 nap alatt rohadt le úgy, hogy átszakadjon, az tuti, ehhez nem kell geológusnak lenni. Az állam nem működik, egy kis kenőpénz, és minden mehet tovább. Ez a tragédia ennek az eredménye. Minden papír, kutatás hozzáférhető volt, és sehol nem volt egy ember, aki azt mondta volna, na eddig és ne tovább. Ez olyan, mint a Demszky ügy, ő nem tudott semmiről. Na ja, persze.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 16:53:18

@Belpo:

Nyilvánvaló, hogy a hatósági-ellenőrzési működéseket, szabályozásokat is felül kell vizsgálni!

ü
bbjnick

2010.10.12. 16:56:07

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Mondjuk jót fogok röhögni, ha itt a mandineren elkezditek komcsizni a fideszt. De arra kíváncsi leszek, ezek után mi lesz a céggel? Esetleg újra privatizálják? Visszaadják a 3 oligarcha milliárdosnak? He?

WT 2010.10.12. 16:57:10

Azért félelmetes, hogy mostanra lassan eljutottunk odáig, hogy szegény szegény MAL. Pillanatnyilag szerintem érdemes az aktuális problémával foglalkozni, nem azzal ami majd egyszer lehet. Magyarul, most ömlik a szar, elméletileg egy nagy piacrészesedésű vállalatról van szó, 3 szép szál sok sok milliárdos vagyonú tulajdonossal. Azt hiszem (javítsatok ha nem), voltak híradások, hogy a cég veszteséges ill nullszaladós. Annak ellenére, hogy nem olyan kicsi szereplő a piacon. Felmerül bennem a kérdés, ha most nincs ez a törvény, nem lehet, hogy véletlen hirtelen a cég vagyona konvergált volna a zéróhoz mire fizetni kellett volna? Másfelől, ha olyan szarul megy a cég, hogy lettek a tisztelt tulajdonosok top gazdag magyarok? Csak én látok ebben ellentmondást?
Akik csak a hatóságokat hibáztatják. Az előírások betartása elméletileg nem azért fontos, mert jön a felügyelő és seggberak szárazon. Én sem azért mosok kezet főzés előtt pl, mert félek, hogy jön az ÁNTSZ és megbüntet, hanem mert nem akarok fertőzést, betegséget terjeszteni ha véletlen valami baci ragadt rám. Szóval felelősök tömören:
a tulaj, aki szart az egészbe, az ellenőrző hatóság, aki hagyta magát lekenyerezni.
Aki sír, hogy magántulajdon stb. A bőrt lenyúzzák az egyszeri emberekkel a mindenféle extra adókkal. (azokkal is amiket a termékekbe beépítve fizetsz) Nem hiszem, hogy ezután hirtelen csak úgy lenyúlnának minden magáncéget hipp hopp. Nem árulok el nagy titkot, ha valamit a politikusok nagyon akartak, eddig is megtették. Pl, ha el akarták lehetetleníteni a cégedet, kaptál annyi ellenőrzést, kapkodtad a fejed. A nagy számok törvénye alapján előbb utóbb úgyis elkapták a tököd valamivel.
Korai még sírni, azon, hogy jajj ezután mi LEHET. (feltételes módban)
Azzal kéne foglalkozni, mi van most. Nehogy már sajnáljam a MAL-t. Sokkal szarabbul esne, ha amikor fizetni kell, mosolyogva azt nyilatkoznák: nincsen nemvan seholsincs pénz. Kapjátok be gyíkok, de az erkölcsi győzelmet megtarthatjátok. Vagy az egy demokratikusabb megoldás lenne?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.12. 16:59:54

@tanarseged ur: mentsége, hogy szociológus, így nem értheti a conditio humanat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 17:04:56

Bakondit két évre nevezték ki katasztrófabiztosnak a MAL RT. élére. A biztos a miniszterelnöknek felel. (Friss hír)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 17:08:47

@Ranx:

Tessék:

"A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 345. §-ának (1) bekezdése szerint aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.
(...)
A Ptk. rendelkezése folytán az előbb felsorolt tevékenységek üzemben tartója csak elháríthatatlan külső okra hivatkozással mentheti ki magát, tehát az üzemi tevékenységi körén kívül eső oknál. A veszélyes üzemmel kapcsolatos bírói gyakorlat ennek megfelelően ki is alakította magának a vis maior eseménykört, így ebbe tartozik a földrengés, az árvíz, a villámcsapás (ahol nincs villámhárító), a rendkívüli erejű vihar, a felhőszakadás."

cegvezetes.cegnet.hu/1999/11/a-vis-maior

2010.10.12. 17:20:30

@Elpet: Mellé lőttél, ez a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozik. A hatóság viszont nem minősítette veszélyesnek sem a vörösiszapot, mint anyagot, sem annak tárolását.

Továbbra is hiányolom, hogy senkit nem érdekel, hogy a többi tárolóra pontosan azok a szabályozók vonatkoznak, melyeknek (jelen tudás szerint) megfelelve mégis átszakadt a tározó Kolontárnál.

Leskelődő 2010.10.12. 17:22:57

@bbjnick:
További részletek: Bakondi nem veszi át a tulajdonosi jogokat, a menedzsmentet nem menti fel, hanem felügyelőket rendel föléjük. Kérésére az APEH elkezdte a cég teljes revízióját.
Mától a MAL minden telephelyét a rendőrség őrzi, és ellenőrzése alá vonta az informatikai rendszert is.
A hét végén újra indul a termelés.
mti.hu/cikk/506488/

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 17:24:37

@Ranx:

Olvasd el az egészet.

"Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 17:27:56

@Ranx:

Egyébként a maró anyag tárolása veszélyes tevékenység, függetlenül attól, hogy bejelentették-e a hatóságnak.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.10.12. 17:29:10

heh, Taóni most jól megforgatta a szemét!! ... és hát véletlneül nem kifelejtette a Illés "Kínai szindróma" Zozó kompetens hatóságát.

jaó kutya! :)

tewton 2010.10.12. 17:33:21

@Ranx: @Elpet:

a médija meg azt mondja, a zúniós csatlakozásig a veresiszap veszélyes anyagnak számított mo-n, csak a csatlakozás miatt-óta már nem számít annak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 17:36:34

@Leskelődő:

Pontosan és szigorúan a tegnap meghozott törvény betűje szerint:-)

Köszönöm az infót:-)

ü
bbjnick

2010.10.12. 17:46:35

@Elpet: A maró anyag tárolósa, mint ok, az egyik sarokpont. Ugyanis az EU szabályozás szerint a vörösiszap nem veszélyes anyag, de nem is magasabb a pH-ja 9-11-nél. A Mal állítása szerint a hatóság engedélyezte nekik a 13-as pH-t, amit viszont szerintem így nem szabadna vörösiszapnak nevezni, és a szerint tárolni. Itt még biztos lesz egymásra mutogatás.

"...emberi környezetet veszélyeztető tevékenység..." Na ezen fognak rugózni a jogászok eleget, mert ha nem veszélyes anyagot, nem veszélyes módon tárol valaki, az valyon veszélyezteti-e a környezetét? Mielőtt még rávágnád, hogy dehát katasztrófa történt, ne feledd, hogy rengeteg dolog tud katasztrófát okozni, holott egyáltalán nem veszélyes.

Sajnos utólag látható, hogy ezt az üzemet veszélyesnek kellett volna minősíteni, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság alá sorolni, figyelő és lakosság riasztói rendszert kiépíteni. Egyébként megkérdezném a kolontári polgármestert, hogy ha ők mindent láttak előre, akkor miért nem kezdeményezték ezt. Mindenki csak utólag okos... :(

tanarseged ur 2010.10.12. 17:50:17

@bbjnick: Volt már olyan, hogy egyetértettem magával? Mert most van. :-)

tanarseged ur 2010.10.12. 17:52:37

@tölgy: Vagy éppenhogy értem, és azért bízok jobban a szabályban, mint az emberben?

tevevanegypupu 2010.10.12. 17:53:03

Most mar tenyleg csak egy kis ize..valoban hibas-e Illes meg Zay Andrea.

2010.10.12. 17:55:28

@tewton: Igen, EU harmonizáció előtt veszélyes anyag volt a pH-ja miatt. A vörösiszap megnevezést átsorolták nem veszélyesbe, csak arról feledkeztek el, hogy az EU ez alatt max. 11-es pH-t ért, nálunk meg az eddig ismert nyilatkozatok szerint, maradhatott 13.

Egyébként a halálesetek ettől függetlenül bekövetkeztek volna gátszakadás esetén. Kérdés, hogy ilyen magasan, ilyen mennyiségű folyadékot tárolni veszélyes-e. Láttam én már hidroglóbuszt is úgy körbe építve, hogy repedés esetén minimum két nyaralóháznak annyi lenne.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.12. 17:56:23

na, ahogy tegnap a bejelentés percében megjósoltam. a mandinerkomcsik már sírnak. magántulajdonszentsége. faszotok az. lopott holmi közveszélyesen üzemeltetve, és az összeset el kell venni. és orbánban több lesz csáveszből és putyinból, mint amennyit maguk el tudnak viselni,. tessenek kivándorolni.

tevevanegypupu 2010.10.12. 17:56:38

Eyebkent aki a MAL-t es a lesittelt (elozetesbe) igazgatot sajnalja annak csak egyet tudok ajanlani: kepzelje magat abba a helyzetbe, hogy egy ket meter magas iszaptenger elott rohan, de az szinte gyorsabb nala. Eppen csak feler a padlasra de nem tudja hol van a gyereke, a ferje, aztan a kutyaja, macskaja. Az iszap mar betort a hazba, mindent ellepett es emelkedik a padlas fele. Hova menjen, mit csinaljon, hogyan igyon egy pohar vizet, mi lesz vele, ki jon erte es HOL VANNAK a SZERETTEI?????

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.12. 18:06:20

@Grift: Sajna, a kormányszóvivő asszonyt épp most hallom nyilatkozni: "szó sincs államosításról, szigorúan a törvény szerinti, maximum két éves felügyeletről...."

Tündér_Lala 2010.10.12. 18:40:08

Ipari katasztrófa történt. Az üzem katasztrófa mentes működtetéséért az üzem és annak vezetői, tulajdonosai a felelősek. Ha ezt képtelenek voltak megoldani, akkor az állam (átmenetileg) megoldja helyettük.

Tartsunk sorrendet. A hatóságok feladata, az emberek életének, egészségének megvédése, azután a további károk mérséklése, megakadályozása, a károk lehetőség szerinti felszámolása, az emberek életlehetőségeinek (lakhatásának) megoldása a károkozó terhére.
Későbbi feladat az ipari tevékenység gyaníthatóan rossz törvényi szabályozásának felülvizsgálata, új hatékonyabb szabályozás létrehozása. (Előírt monitoring rendszertől a szabálytalanságok szankcionálásáig.)
A cikk alapvetően jó. A folyamat közepén vagyunk.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 18:40:10

@tewton:

A nátrium-hidroxid viszont veszélyes anyag.

Innen érhető el:

www.antsz.hu/portal/portal/kemiai_biztonsag.html

Ez a táblázat:

www.antsz.hu/portal/down/kulso/kozegeszsegugy/kemiaibiztonsag/va_jegyzeke_20081117.pdf

Itt van leírva, betűvel, nátrium-hidroxid, azonosítási jel B-000813

Tündér_Lala 2010.10.12. 18:45:57

Még valami, senki nem tiltotta meg a cég vezetőinek, hogy biztonságosan (az előírásoktól függetlenül) működtessék az üzemet. Ha kockáztattak (a gát magasítása erre utal ) az anyagi haszonszerzés érdekében, akkor a felelősségük egyértelmű.

Bell & Sebastian 2010.10.12. 19:01:08

@Ranx:
Ha belsős, nem kell elmagyaráznom, hogy a magasítgatás, toldozás-foltozás saját szakállra nemhogy szétterítené a felelősséget, hanem pont ellenkezőleg.

Az EU határérték 11,5. Szigorítani lehet, könnyíteni nem. Ezek szerint mégis? És hogyan?

Jó, hogy szóba hozta az üzemeltetési engedélyét (és a hozzá kapcsolódó kezelési utasítását) a tározónak, ami pontosan tartalmaz minden paramétert.

Ez mikori, mit tartalmaz és milyen hatósági jóváhagyással rendelkezik? Esetleg melyik tervhez? Az eredetihez, vagy valamelyik módosításához? Mikor volt utoljára bármiféle szemléje a statikai felúlvizsgálatnak? (Üzemeltető dolga!) Mert ha itt valami, bármi anomália van, az ugyancsak az üzemeltetés sara.

A fába beszorultság esete, mindenképpen.

pelikán* 2010.10.12. 19:30:05

Kálmán komcsi, Tóni nem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.12. 19:38:01

@tanarseged ur: nekem egyáltalán nem baj. CSak az embert nem lehet kikapcsolni.
A szabályt, törvényt mindig alkalmazni kell. Értelmezni azt, a helyzetet, és dönteni. Ezért van pl. bírónk, és nem számológépünk (az értelmezés, döntés mindig vitatható, tökéletlen).
Egyszer olvassa el a Nikomakhoszi Etikát, az a csóka egy zseni volt, tényleg.

2010.10.12. 19:50:05

@Bell & Sebastian: Nem vagyok belsős, de belsőstől van az infó, hogy engedélyezték nekik a 13-as pH-t. Ez mindenképp vizsgálandó, hogy mi alapján volt 13-as anyag a tárolóban.

A gát magasítását építési engedély nélkül nem végezhették. Ez is vizsgánaldó, mert ha építési forgalmat engedtek a gátkoronán, az összefügghet süllyedéssel, megcsúszással.

Szóval bőven van tisztázandó kérdés, ennek fényében érthetetlen a rendőrség idétlen indoklása a letartóztatásra. Ha tényleg csak ennyi amit eddig találtak, az bíróság előtt nem állja meg a helyét. Ez a lincshangulat az ügyészi oldalra sem hat jól. Higgadt, alapos kivizsgálás többre vezetne.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 20:06:06

Egyébként nem nagyon értem, hogy ezt a jelenleg kormánybiztos általi működtetést hogyan tudja másképp elképzelni az, akinek ez nem tetszik. Ők beindítják a termelést, dől a pénz, az állam meg majd pucolja utánuk a mocskot? Na ne hülyéskedjünk már.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 20:13:01

@Ranx:

"A gát magasítását építési engedély nélkül nem végezhették."

Muhaha, hát ez meg milyen érvelés? Nem hallott még olyat, hogy valaki engedély nélkül végzett valamit?

Bell & Sebastian 2010.10.12. 20:15:27

@Ranx:
Ha csak egyetlen félszemű, siketnéma, halszagú építésrendészeti előadó is odamegy, rátenyerel az ISO dokumentáció tartalomjegyzékére, átfutja, majd csak annyit mond:
- Vihetik!

De azért ennél eddig lényegesen több történt. Mintavételezés az al- és felépítményből függőlegesen és vízszintesen, térbeli felmérés, légi összetétel felmérés, helyszíni mintavételezések, őrzés-védelmi forgalmi naplók vizsgálata, meg ezernyi más is.

Nem túl bonyolult, mert cheklistről megy és egy kaptafa minden tároló.
Már csak a kiértékelés van hátra jóformán, ami azért hosszabb, mert minden apróságot belevesznek, ez lesz a mintamókus.

(a tévében minden fázis látható volt, aki figyelt arra, miféle mozgolódások vannak a háttérben, az kikövetkeztethette, de leginkább arra alapozok, hogy pontosan így csinálnám, ha megkérdeznének) ;)

Zb74 2010.10.12. 20:20:30

"Az ellenzők úgy látják, hogy ezentúl a Fidesz-kormány mindent államosítani fog"

Ami már csak azért is hülyeség az ellenzők részéről, mert a most elfogadott paragrafust a honvédelmi törvény "MEGELŐZŐ VÉDELMI HELYZET, RENDKÍVÜLI ÁLLAPOT, SZÜKSÉGÁLLAPOT, AZ ALKOTMÁNY 19/E. §-A SZERINTI ESET ÉS VESZÉLYHELYZET IDEJÉN ALKALMAZHATÓ SZABÁLYOK" címet viselő fejezetébe szúrták be, vagyis ezeket a szabályokat csakis megelőző védelmi helyzetben, kihirdetett rendkívüli állapot idején, illetve az Alkotmányban definiált veszélyhelyzet esetén lehet alkalmazni.

Értelmes embernek ebből világos, hogy továbbra sem lehet csak úgy, ok nélkül, bármikor, bármelyik céget állami ellenőrzés alá vonni.

2010.10.12. 20:22:27

@Elpet: Mire ez a röhögés? Engedély nélkül nem végezhették. Ha anélkül tették, akkor bukta. Ne legyél már értetlen!

Bell & Sebastian 2010.10.12. 20:53:08

@tölgy:
Egyszerű a megoldás, a kilencszeresével ki kell vattázni a sorokat, így egyetlen turnusban megoldható.

2010.10.12. 20:58:24

@Elpet: Mintha kezdenénk elbeszélni egymás mellett. Nem mondtam, hogy van, és azt sem, hogy nincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 21:05:05

@tanarseged ur:

Múló koordinációs zavar. Hamar el fog múlni:-)

[........................................I.]

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 21:07:48

@tölgy:

(Ha olvassa:-)) Hát, én is szívesen meghallgatnám Arisztotelész véleményét a Kötcsei beszédről:-)

ü
bbjnick

vizipipa 2010.10.12. 21:37:19

Ez még egészen friss.

Tiltakozás az ellen, hogy a kormány a környezeti katasztrófa ürügyén a jogállamot számolja fel

A valamennyiünket megrázó ajkai ipari katasztrófa ürügyén egyre nagyobb erővel nyer teret a Fidesz-kormány jogállam-ellenes katasztrófa-politikája. A miniszterelnök kezdettől fogva személyek elleni indulattá igyekszik transzformálni a tragédia nyomán támadt társadalmi megdöbbenést. Újra és újra szigorú felelősségre vonást ígér – mielőtt még bármilyen vizsgálat történt volna. Ezt a prejudikálást tetézi, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítását a független bíróság helyett a belügyminisztertől várja el. A MAL Zrt. vezérigazgatójának letartóztatását – mint holmi rendőrségi szóvivő – maga jelentette be a parlamentben.
Az autokratikus törekvések olyan határt léptek át a parlament hétfői ülésen, aminek a következményei beláthatatlanok. Orbán Viktor deklarálta: „Az ország… a választások utáni legfontosabb pillanatához érkezett, most fog eldőlni, valóban megváltoztak a dolgok, új korszakban élünk… be kell bizonyítani, hogy Magyarország elég erős ahhoz, hogy a közérdeket érvényesítse a magánérdekkel szemben”. Mindez azt a rendkívüli eljárással született törvényhozói aktust készítette elő, amelynek nyomán nemcsak a katasztrófában érintett vállalat vezetése és vagyongazdálkodása kerül kormánybiztos kezébe, de általános felhatalmazást is kap a kormány „rendkívüli intézkedés bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárítására”. Ez lehetőséget ad bármilyen magánvállalat de facto államosítására, egyszerű rendeleti úton. A honvédelmi törvény módosításával adott rendkívüli felhatalmazást nemcsak a Jobbik, hanem az MSZP is megszavazta (az LMP tartózkodott).
A miniszterelnök utalást sem tett arra, hogy amennyiben emberi mulasztás okozta a katasztrófát, azt miért nem jelezte előre az esemény előtt két héttel lefolyt hatósági vizsgálat, amely az iratok tanúsága szerint mindent rendben talált. A nyugati demokráciákban ilyenkor lemond az illetékes miniszter; nálunk – uszító kampány kíséretében – kormányzati offenzíva indult a magántulajdon ellen. Mialatt Orbán Viktor a „közérdek” „magánérdekkel” szembeni érvényesítéséről beszél, a jogállami eljárást teszi lehetetlenné, aminél aligha lehet fontosabb közérdek.
A Magyar Demokratikus Charta tiltakozik a piacgazdaságot és a jogállamot ért újabb támadások ellen. Ezek immár nemcsak a demokratikus rendszerváltozással született politikai szisztémát, de a gazdasági és társadalmi berendezkedés alapjait is fenyegetik. Szomorúan, sőt felháborodva állapítjuk meg, hogy a parlamenti ellenzék nemcsak bénultan nézi a Magyar Köztársaság intézményeinek lerombolását, de abban maga is részt vállal.

Bauer Tamás Fleck Zoltán Vásárhelyi Mária
a Magyar Demokratikus Charta szóvivői

tevevanegypupu 2010.10.12. 21:41:15

Bauer Tamas, Fleck Zoltan, Vasarhelyi Maria..es hol van a tobbi???

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.12. 21:42:22

@bbjnick: bárhonnan levezetek magának bármit. Csak mogyi kérdése.

@vizipipa: tegnap óta vártam ezt a következtetést. Még 1-2 nap és eljutnak a Reichstag felgyújtása - vörös iszap párhuzamhoz is.
Bauer és Vásárhelyi hülyék. De Fleck jogász, megmagyarázhatná, hogy egy törvény hogyan számolhatja fel a jogállamot.
Nyöhehe

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.12. 21:42:24

Nohát! Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor szélbalos miniszteri főtanácsadója beszél a tévében, és ugyanúgy látja, mint én: alaposan végig kell vizsgálni az ország valamennyi ipari veszélyforrását és újra kell gondolni a szabályozást. A magánérdek nem írhatja felül a közérdeket!

:-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.12. 21:58:15

@trisztin:
Szerintem Magának jár itt ma a legnagyobb tisztelet azért, amit tesz! Írna pár sort, mi a helyzet?

Bell & Sebastian 2010.10.12. 22:01:02

@bbjnick:
Azt hittük -de főleg a Grift- hogy gyógyíttatni volt távol ezt a Kötcsét. Kiújult? :)

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 22:13:23

@Elpet: Lehet, hogy most nincs gazdája az ilyen létesítmények statikai ellenőrzésének, de ekkor ezt sürgősen pótolni kell.

"A veszélyes üzemmel kapcsolatos bírói gyakorlat ennek megfelelően ki is alakította magának a vis maior eseménykört, így ebbe tartozik a földrengés, az árvíz, a villámcsapás (ahol nincs villámhárító), a rendkívüli erejű vihar, a felhőszakadás."
A gond csak az, hogy erre szabványok vannak, pontosabban az biztos, hogy a villámvédelemre van, és pl. Pakson 9-es földrengésre van méretezve a teáskanna.

@tevevanegypupu: A többit már elkapták a keretlegények :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.12. 22:22:37

@vizipipa: Szerintem ezt a kiáltványt Isten, Haza és a Nemzeti Együttműködés nevében terjeszteni kellene minden hirdetőoszlopon, metróreklámon és újságban, hogy mindenki értesüljön e nagyszerű emberek véleményéről. :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.12. 22:37:28

@trisztin: Gratulálunk. És tényleg írhatna pár sort a helyzetről.

bz249 2010.10.12. 22:47:52

@elGabor: hiaba, ahogy ez a kivalo sved zenekar is megenekelte

www.youtube.com/watch?v=nUmNO8lpo6o

itt diktatura, konyv- es emberegetes lesz. Az egyes ember nem allhat ellent a tortenelem viharanak.

tanarseged ur 2010.10.12. 22:51:18

@Zb74: Köszi, ez megnyugtatóan hangzik.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.12. 23:06:02

@evil overlord:

Bizonyára szigorúbb eljárás alá esik a tároló, ha veszélyesanyag-tárolóként tartják nyilván.

Egyébként van gazdája, az üzemeltető a gazdája.

Az esetre a munkavédelmi törvény rendelkezései is alkalmazhatóak

"2. § (2) A munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. (...)
(3) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei megvalósításának módját - a jogszabályok és a szabványok keretein belül - a munkáltató határozza meg.
(...)
4. § Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat úgy kell meghatározni, hogy végrehajtásuk megfelelő védelmet nyújtson a munkavállalókon túlmenően a munkavégzés hatókörében tartózkodónak és a szolgáltatást igénybe vevőnek is. A munkaeszközöket úgy kell kialakítani, hogy lehetőleg zárják ki a nem szervezett munkavégzés keretében történő rendeltetésszerű használat esetén is a balesetet, az egészségkárosodást.
29. § A tárolóhelyeket a tárolt anyagok fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságainak, egymásra hatásának, továbbá a környezetből eredő hatásoknak, illetőleg az anyag emberi egészségre, környezetre gyakorolt hatásának, a rakodás, szállítás és tárolás módjának figyelembevételével kell kialakítani.
32. § A munkahelyen a zajhatások és a rezgések, a por és vegyi anyagok, valamint a sugárzások, az alacsonyabb vagy magasabb légköri nyomás nem károsíthatják a munkavállalókat és a munkavégzés hatókörében tartózkodókat, és nem veszélyeztethetik a munkavégzés biztonságát."

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300093.TV

A törvény nem cizellálja különösebben a tennivalókat, úgy kell megoldani, hogy jó legyen. Az üzemeltetők felelőssége óriási.

Ennek ellenére a tározók szigorú hatósági felügyelet alá vonása a történtek után elkerülhetetlen lesz. De a jelenlegi törvényi szabályozás sem engedi meg, hogy ilyen események előforduljanak.

evil overlord (törölt) 2010.10.12. 23:17:14

@Elpet: Mint mondtam, ismerve a hazai viszonyokat (amik speciel nem sokkal rosszabbak a USA-nál), az ilyen veszélyes üzemeket kiemelten kell figyelni (a sarki pékség nem nagyon tud ilyen szintű katasztrófát okozni). Az a baj, hogy a jelenlegi helyzetben alapvetően csak utólag lehet megbüntetni a károkozót, míg az igazi az lenne, hogy a disznóság még azelőtt kiderül, mielőtt katasztrófa történik.
Ha van gazdája a nyomástartó edények felülvizsgálatának, akkor a tározók statikájára is kellene valaki. Természetesen az, hogy a kormány most keményen odacsap, pozitív hatással lesz a biztonságra.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 00:15:20

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ti mit írtatok: "A gátat szarból és húgyból építették szarra és húgyra, és ez eddig az üzemeltetőket egyáltalán nem zavarta. Lehet, hogy annak idején a tervezést cseszték el, de hát Bakonyiéknak volt rá bő egy évtizedük, hogy kalapáccsal végigkopogtassák a tartófalat, és figyeljenek, hol kong furcsán. "
BME: "Farkas szerint stabil, erős gátat gyengített meg a talajmozgás. A kohósalak lyukacsos, gyenge anyag, a pernye és a salakpernye viszont masszív, betonkemény anyaggá áll össze. A tanszék kutatói a gátba is belefúrtak, és a vett minta salakpernyét mutatott, tehát a gát anyaga erős volt. " Ezek nem végigkoptatták, hanem MINTÁT VETTEK.

Amúgy meg külön maszek, hogy nyáron a kimondottan ávrvizFarkas szerint stabil, erős gátat gyengített meg a talajmozgás. A kohósalak lyukacsos, gyenge anyag, a pernye és a salakpernye viszont masszív, betonkemény anyaggá áll össze. A tanszék kutatói a gátba is belefúrtak, és a vett minta salakpernyét mutatott, tehát a gát anyaga erős volt."
Ezek nem kopogtattak, hanem MINTÁT VETTEK.
Az árvizek ellen tervezett gátak szartak megvédeni a falvakat, itt meg azt írod, hogy ezeknek a cunamit is meg a földrengést stb. is bírnia kellene. Szóval kit kellene letartóztatni ?
És Zsolcán volt riasztási terv ? Akkor miért öntötte el ? Vagy nem ? Akkor megint kit kellene letartóztatni ?
Amúgy meg, ha Illés buzgárokra hivatkozik, azok szabad szemmel is láthatóak tök laikusként (mint egy mini gejzír), akkor miért nem látta a felügyelet ellenőre, ami véletlenül hozzá tartozik. Szóval mire is utal Lázár János talán tök jogosan ?

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 00:17:55

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ti mit írtatok: "A gátat szarból és húgyból építették szarra és húgyra, és ez eddig az üzemeltetőket egyáltalán nem zavarta. Lehet, hogy annak idején a tervezést cseszték el, de hát Bakonyiéknak volt rá bő egy évtizedük, hogy kalapáccsal végigkopogtassák a tartófalat, és figyeljenek, hol kong furcsán. "
BME: "Farkas szerint stabil, erős gátat gyengített meg a talajmozgás. A kohósalak lyukacsos, gyenge anyag, a pernye és a salakpernye viszont masszív, betonkemény anyaggá áll össze. A tanszék kutatói a gátba is belefúrtak, és a vett minta salakpernyét mutatott, tehát a gát anyaga erős volt. " Ezek nem végigkoptatták, hanem MINTÁT VETTEK.

Amúgy meg külön maszek, hogy nyáron a kimondottan az árvizek ellen tervezett gátak szartak megvédeni a falvakat, itt meg azt írod, hogy ezeknek a cunamit is meg a földrengést stb. is bírnia kellene. Szóval kit kellene letartóztatni ?
És Zsolcán volt riasztási terv ? Akkor miért öntötte el ? Vagy nem ? Akkor megint kit kellene letartóztatni ?
Amúgy meg, ha Illés buzgárokra hivatkozik, azok szabad szemmel is láthatóak tök laikusként (mint egy mini gejzír), akkor miért nem látta a felügyelet ellenőre, ami véletlenül hozzá tartozik. Szóval mire is utal Lázár János talán tök jogosan ?

zvzd 2010.10.13. 00:52:01

Csak gratulálni tudok azoknak, akik azt írták, hogy miféle nagy ügyet kerítenek egy kis sárból egy szaros kis faluban. Szerintem menj le, és mondd a helybéliek szemébe azt, hogy ha ez Budapesten történik, akkor az nagyobb para lenne, mint az ő szutyok kis településükön. És azt is mondd meg nekik, hogy ne rinyáljanak már, végülis csak az életük és az életük munkája vált semmivé. Ha erre képes vagy, akkor gratulálok!

bierkamp 2010.10.13. 06:26:38

Csináld csak gonosz törpe annál hamarább lesz igazi FORRADALOM! -és elkergetik a Fityisz bandát veled együtt:)

Bell & Sebastian 2010.10.13. 07:46:57

@bierkamp:
Kohnbéla, Rothmanó, Csermanek és Pinokkió seregei francia-orosz-román segítséggel, mi?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.10.13. 07:47:43

Tolnai Lajosról néhány szót. Aki nem tudná, a MAL Zrt. egyik tulajdonosa. Korábban a miskolci DAM Rt. vezérigazgatója. Az egykori kohászat szélopásában élen járt. Hetvenkét órás őrizetben is volt, meggyanúsították, végül megúszta. Az LKM DAM részvénytársasággá alakulásakor a dolgozókat kényszerítették, hogy vegyenek részvényeket, majd azokat vételi áron átvették. A rendszerváltáskor a dolgozók 1000 forintért vehettek 100 ezer forintot érő részvényeket. A melósoknak akkor sem volt pénzük, ezért Tolnai és Szalai (most CH Zrt) urak adtak nekik, majd kirúgás ígérete mellett visszavették a papírokat. Aki akadékoskodott, az munkanélkülivé vált.
Ezt követően Tolnai a Rákóczi Bankot intézte el a jól ismert Szűcs Erikával. A bank csődbe ment, az állam által belefektetett pénzek nyomtalanul eltűntek. Azt is megúszta, pedig nyomozás folyt ellene.

Bell & Sebastian 2010.10.13. 08:02:39

@erőspista:
A kit kellene letartóztatni? -kérdésre magad is tudod a választ.
A Ferit, utána meg szép sorban a többieket. Bugásmacit, Veresjanit, Metrósgabit, Helikopterespistát, Libásgyurit, ... , Kolompármandulát.

A Paprika-maffia valahol az eleje és vége közt lenne.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.13. 08:46:40

@erőspista: nyáron nem volt gátszakadás, és a patakok sem nem maró hatásúak, sem nem teszik tönkre az életet az üledékükkel. Ezért az ilyen tározók esetében nagyobb gondosság elvárható.
(Zsolcán éppen még lehetne felelősségre vonás. Néhány helyi szoci apparátcsikot elvihetnének nehéz vasban.)

Ahogy Elpet írta, ha a műszaki vizsgás autója fékje elromlik és balesetet okoz, azért (elsősorban) nem a műszaki vizsgaállomás a felelős.

@Mr Falafel: az ilyen szép karrierek mögött némi hálózati tagságot gyanít az ember.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.10.13. 09:43:43

@erőspista: Arra, hogy a gátat szarból-húgyból és/vagy szarra-húgyra építették, van egy elég nyomós bizonyíték: az, hogy a gát átszakadt. A szakértők persze bebizonyították, hogy ez nem igaz, de mi mondjuk saját szemünkkel láttuk.

Akik a Zay-féle vizsgálatra hivatkoznak, azoknak javasoljuk, hogy olvassák is el az internetre felkerült dokumentumot. Ez a 2006-os környezethasználati engedélyben foglaltak betartásának ellenőrzéséről szólt, nem a gátak statikai állapotáról. A környezetvédelmi hatóság nem azt vizsgálta - nem is vizsgálhatta -, hogy stabil-e a gát, hanem azt, hogy a a cég - saját dokumentációja szerint - annyi mellékterméket bocsát-e ki, amennyire engedélye van. Vagyis itt papírokat nézett át pár hivatalnok, nem gátakat.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 10:46:31

@tölgy: Hamísítsuk meg a közelmúltat ? Ez eléggé nyári gátszakadás ?
www.rtlklub.hu/cikk/322187

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.13. 10:52:35

@erőspista: ha engem kérdez, ne tegyék, tették maguk eddig eleget.
Én meg rosszul emlékeztem.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 11:01:01

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ok, tehát azok akik nem csak "kopogtattak" és néhány éve űzik a szakmát nyilván sík hülyék a témához.
Amúgy Zay _ Illés témához:
vastagbor.blog.hu/2010/10/09/a_kornyezetvedelmi_felugyeloseg
Kiemelném: HELYSZÍNI ELLENŐRZÉS - FELSZÍN ALATTI VÍZ ÉS TALAJVÉDELEM
Ha buzgárok vannak, ami jóval erősebb, mint a szivárgás, akkor annak eléggé nyoma van a földben vízben...
Szóval mikor csukják le Illéséket ?
Amúgy egy igazi farok a csávó:index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/12/illes_ut_tovabb/
Zsolcán is az volt az egyik legfontosabb a falugyűlésen, hogy ő bácskai magyarként milyen nehezen viselte Seselj uszítást ! (Ott voltam két hétvégén is segíteni)

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 11:03:43

@tölgy: semmi baj, mindenkivel előfordul. De mi ez a "maguk" ? És azon belül mit is tettem én ? Csak azért mert vannak kérdéseim ?

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 11:17:27

Kihagsúlyoznám, hogy nem a felelősségrevonás ellen vagyok, de akkor ez legyen már következetes, amihez egy másik Illés adalék:
vastagbor.blog.hu/2010/06/18/dobbenet_lehetseges_a_korrupcio

Akkor mivel érvelt: "Illés szerint normál hivatali ügymenet esetén, ha az ügyfélnek nem tetszik a másodfokú döntés, bírósághoz fordulhat. Itt azonban - és szerinte számos másik esetben - nem volt elég erős a hatóság ellenállása, ezért az államtitkár „él a gyanúperrel, hogy korrupció áll a rossz döntések hátterében".
Akkor a saját embere korrupt ezen logika alapján, de minimum alkalmatlan

Bell & Sebastian 2010.10.13. 11:25:33

@erőspista:
Furcsa egy logika, megkente a MAL a hatósági talpast, ezért húzzon el Illés.
Gyanítom, el is fog, csak nem ezért.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.13. 11:30:25

@erőspista: a maguk jelentése "maguk".

Próbálja ki a nyelv sokszínűségét: menjen be egy kocsmába, és csak kérdezzen, tegyen fel bizonyos kérdéseket az ott lévőknek. Esetleg megpofozzák vagy kizavarják.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 11:36:11

@Bell & Sebastian: Nem az enyém, Illésé :)

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 11:42:44

@tölgy: Felőlem egye fene a magázódását, lelke rajta, de nekem nem kenyerem. Én a skatulyázásra gondoltam.
Viszont ez a kocsmai hasonlat az Öntől várható színvonalra utal ? (bocs, de magas laszti :)

Bell & Sebastian 2010.10.13. 11:46:20

@erőspista:
Az megvan, hogy two in one? Sőt, three. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.13. 11:49:16

@erőspista: mi a baja a kocsmákkal? Tán fél bemenni? Vagy fél szemtől szembe is ember lenni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 11:55:27

@tölgy:

Az mennyibe kerül magánál, hogy levezesse, bebizonyítsa, (természetesen, Arisztotelész idézettek alátámasztva), hogy "Történelmi tett volt a forradalmi hangulatot becsatornázni a demokráciába" és hogy ennek egyenes következménye egy "a régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúra" létrejötte?

ü
bbjnick

bierkamp 2010.10.13. 11:58:14

Nemzeti Rablóbanda Kormánya!
Államosítanak (ami majd tetszik nekik)---majd újraprivatizálják,--olcsón odaadják a klientúrának--és zsebbe elteszik a hatalmas pénzt amit kapnak a klientúrától vissza--- EZ AZ ORBÁN FÉLE NEMZETI RABLÁS LOPÁS KORMÁNYA!
nem kell a VIKTATÚRA , --ezért lesz megdöntve!!!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 12:00:31

@Bell & Sebastian:

Az igazgató-főorvos úr szerint a gyógyulás alapfeltétele a gyógyulniakarás. Úgyhogy most motivációs tréningekkel próbálkozik. És én igyekszem nagyon együttműködő lenni:-|

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.13. 12:16:00

@bierkamp:
Emmán vót.

@bbjnick:
Lógjon meg, inkább igyon! :) Az is az.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.13. 12:32:01

@bbjnick: az első nagyon könnyű, a második a macerásabb feladat, lévén Arisztotelész sem a modern, se a jobboldal fogalmát nem ismerte. De megegyezünk. Számlát kér?

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2010.10.13. 13:06:45

@tölgy: Juj, ne is mondja....
Amúgy, hogy legyen ? Ámerikásan, ahogy a "maga" fajta inzézkedne a la Fekete gyémántok (hétvégén Filmmúzeum) vagy mondjuk szkander, oszt a kocsmához is passzol ?

Bell & Sebastian 2010.10.13. 14:23:20

@erőspista:
Nézz csak ki az ablakon, látod a Passatot? Na, látod.

picur3ka 2010.10.13. 18:16:40

Na, mar szabadlabon is van a vorosok nepi hose.

A Tesco perel, a Mol perel, a 'diplomatak' perelnek, a Mal perel, az EU perel. Minden kurva bunozo perel.

Ki lehet dobni az egesz jogrendet a francuba, teljesen diszfunkcionalis.

Leskelődő 2010.10.13. 19:34:33

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Kérem, ne veszítse el a csüggedését :)
Tasnádi Pétert például épp most dutyizzák be.

"Az FB szerint tévedett az első fokon eljáró bíróság, amikor a gyanúsított esetében elsősorban az egészségi állapotára hivatkozva nem látta indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Mint írta, a házi őrizet nem elegendő, hogy kiküszöbölje vagy csökkentse az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélyét.
Hozzátette: T. Péternek nincs olyan betegsége, amely a büntetés-végrehajtási intézetben ne lenne kezelhető.
index.hu/bulvar/2010/10/13/tasnadi_elozetesbe_kerult/

(Szegényke. Pedig papírja van róla, hogy agyalágyult.
hvg.hu/itthon/20080702_tasnadi_elmeallapot_szakvelemeny_ett )

picur3ka 2010.10.13. 20:01:59

@Leskelődő:

Tasnadit is mindig bedutyizzak, aztan sosem itelik el. Neki egy komoly betegsege van tutira, ami nagyon jol kuralhato a dutyiban: eroszakos, kozveszelyes elmebetegseg. Fleto 2.0.

Soha, senkit nem buntetnek meg. Adatgyujtes, jelentes, kisfaszom, 17000 oldalas dokumentacio, vegre, elso targyalas, elhalasztjuk, mert a vadlott rosszul erzi magat.

Ujrakezdenenk, ugyrendi hiba, ujrakezdjuk, itelkezunk, akkor a felsobb birosag, legfelsobb birosag, EU, The Hague. Ekkor mar valami 2032-t irunk AD, s a 11. biro vegre elrendeli a posthumus DNA vizsgalatat a vadlottnak. Etc.

Azt mar nem is merem erinteni se, hogy miert lett ez igy. Mindenki tanulmanyozhatja a tarsadalmi mobilitast es hogy ki tanult minek az elozo szazad elso feleben, le van rendesen bontva, etnikum, vallas, vegzettseg szerint, nem ilyen pocs ize, mint ma, hogy mar azt se lehet megkerdezni a szenzusban, hogy fiu-e, vagy lyany.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.13. 20:32:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Nem mindig ragaszkodtak ilyen szigorúan a bíróságok a gyanú megalapozottságának kőkemény indoklásához, mint Bakonyi esetében. Mondjuk például a 2006 októberi események kapcsán

"Frech Ágnes számítása szerint 147 ügyben rendeltek el előzetes letartóztatást, amit másodfokon négy kivételével megváltoztattak a bíróságok, 114 esetben teljesen megszüntették a kényszerintézkedést, Gatter László jelezte: önmagában a megváltoztatások száma "nem mond semmit".

www.hirado.hu/Hirek/2010/10/13/13/Gatter_megkovette_azokat_akiket_2006_ban_indokolatlanul_sokaig_tartottak.aspx

Gatter.

Viszont Budaházyt felfüggesztettre ítélték internetes írásért. Ami veszélyes, az veszélyes.

index.hu/belfold/2010/10/13/budahazy_itelethirdetes/

De a legfontosabb esemény, hogy Bakonyi szabadlábon van, helyreállt a világ rendje, akinek eddig nem eshetett baja, annak ezután sem eshet.

Mi meg pár napig azt gondoltuk, hogy valami megváltozott. Ennek is örülni kell, úgy tűnik.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.13. 20:58:49

Itt vannak ezek a szájbabaszott törvények, munkavédelemről, környezetvédelemről, felelősségről, amelyekből a napokban idézgettem. Ha valaki veszi a fáradságot, hogy végignézze őket, megláthatja, hogy a törvény szelleme és betűje szerint egyaránt mindenért, de mindenért az üzemeltető, üzembentartó, a cég a felelős. Teljesen nyilvánvaló továbbá, hogy a cégvezető minden kibaszott dologért felelős, ami a vállalatnál történik, mert ezért kapja a pénzét. Ha ez alapján egy bíró nem tartja a gyanút megalapozottnak, és ezek után nem szakad rá az ég, akkor azt kell mondjam, hogy ez továbbra is egy következmények nélküli ország.

Nem látta elégségesnek az okokat. 2006-ban a semmi is elégséges ok volt.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.10.13. 21:16:57

@Elpet: Szíves engedelmével csatlakozom. (szintén köp, kissé vöröses színű, de érdekes) Az az érzésem, mintha provokatív célja volna ennek. Ha hagyják, hogy megússzák... inkább nem gondolok bele. Újfent mélyen egyetértek.
Üdv. Misi

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.10.13. 21:22:02

Most hallgatom a Hírtv-t, te jó ég, mik vannak :-( B@sszus, külön kell szólni a banknak, hogy ne szuttyongassa a pórul járt adósokat? Atyavilág, mennyi trutyit köll még itt eltologatni...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 21:29:07

@Elpet: @Mihint:

No, uraim, megyünk tüntetni a Kossuth térre?!:-D

Szerintem vonjuk össze a két kérdést és tüntessünk egyszerre Bakonyi felmentése és Budaházy elítélése ellen! Ez nem politikai, hanem jogbiztonsági kérdés.

(Én még ilyen kommentet @Elpettől nem olvastam:-|)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 21:30:36

@bbjnick:

Bakonyi felmentése = Bakonyi előzetes letartóztatásba helyezésének elmulasztása

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 21:34:40

@tölgy:

Mi az hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 21:38:18

@Bell & Sebastian:

Higgye el, én tényleg meg akarok gyógyulni!

Ajánlott irodalom: Roj és Zsoresz Megyvegyev: Ki az őrült? :-)

ü
bbjnick

szesztű_hányni 2010.10.13. 21:39:57

gfu=ksLk&7627=/kgi"!kg627373ZFZz=/73!!!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.13. 21:40:49

@Mihint:
@bbjnick:

Mégis, ki ellen tüntetnénk?

2/3.

Ízlelgessük a szót: ezek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 21:46:47

@Elpet:

"Mégis, ki ellen tüntetnénk?" --- kérdezed.

Nem ellen, hanem mellett. A jogbiztonság, a hiteles igazságszolgáltatás joga mellett.

És magunk mellett, hiszen a 2/3 mi vagyunk.:-)

ü
bbjnick

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.10.13. 21:51:36

@bbjnick:
@Elpet:
Nem tudok most okos lenni (bezzeg eddig :-D), ad.1. kutya fáradt vagyok, ad.2. rengeteg pót-olvasnivalóval maradtam el, azt se tudom, hol a fejem, ad.3. pénteken menés van vissza(most még úgy tűnik), úgyhogy tüntetni is csak később :-) Azt mondta a Hírtv, hogy nem jogerős, hátha visszaviszik? Vagy valami? @bbjnick-nek (is) nagy az igazsága, ez nem pol. kérdés szerintem sem. Ehh, "ezek"... (ad.4. kis vörös borral már hígítottam az iszapot :-D)
Üdv. Misi

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.13. 21:58:11

@Mihint:

bbj-nek nagy az igazsága, mindig is nagy volt. Csak mire jutunk, ez a kérdés. Néha jutni is kéne valamire, nem csak igazunknak lenni.

Leskelődő 2010.10.13. 22:07:12

A megyei ügyészség fellebbezett a döntés ellen. A népszabi több mint húsz terhelő tanúvallomásról ír.
Hát nehogy má' ne ültessék le a felelősöket!

Kérem, én nagyobb mennyiséget vásároltam Tehetetlen Dodó Vezetőszíj- és Bilincsgyártó Rt-jének részvényeiből. És erősen bízom a üzlet fellendülésében.
Maguk nem vesznek? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 22:11:44

@Mihint: @Elpet:

Azt a szót, hogy kétségbeesés, mi, magyarok, nem ismerhetjük:-)

Ha van kedvetek, időtök, erőtök, olvassátok el:

magyarido.blog.hu/2010/06/22/a_hard_rain_s_a_gonna_fall_es_vagy_nem_vagyok_europeer_es_nem_vagyok_demokrata

ü
bbjnick:-)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.10.13. 22:13:15

@Elpet: Én most nem tudom, hogy igazam, vagy micsodám van, de mikor ilyen hírek jönnek a dobozból, lázálomszerű érzésem van: teljes erőből rohanok (és fáradok is hozzá), közben látom, hogy alig mozdulok igazából. Ilyenkor ébred fel csapzottan az ember, rémülten, majd az öröm: csak álom volt! A fáradtság marad.
@Leskelődő: Mekkora árfolyamnyereségre számít? Hátha beszállnék :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.13. 22:15:36

@bbjnick:

B*sszus, nem azt a linket pakoltam be, amit szerettem volna. Persze, az sem rossz, de én ezt akartam:-D Ezt:

magyarido.blog.hu/2010/02/07/kiszolgal_es_kiszolgaltat_es_ami_utana_kovetkezik

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2010.10.13. 22:23:39

@Elpet: Csatlakozom bbjnick-hez, Ön még nem írt ilyen keményen.
Amúgy az a baj, hogy a '90-es évekbeli biogiliszta pilótajáték áldozatai a Dunát/kötelet választották az AK47/jugoszláv típusú kézigránát/ANFO-val megrakott IFA helyett...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.13. 22:26:19

@bbjnick:

El fogom olvasni. De most jó éjt, eszem egy kis _magyar_ szőlőt, aztán ennyi mára elég volt. Az Isten áldjon minden derék magyart!

Jut eszembe, újabb különadók a nagy pénzeket kaszálókra, hogy azért mondjak olyat is, aminek örülök.

Leskelődő 2010.10.13. 22:28:22

@Mihint: Tisztes nyereségben bizakodom.
Persze van kockázat.
Vállalja? :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.10.13. 22:38:32

@bbjnick: Köszönöm, jó volt elolvasni (újra :-)), így van ez még mindig. No, majd most :)
@Elpet: Jó pihenést!
@Leskelődő: A nyereséget? Azt igen :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.10.13. 22:48:11

Jó éjt mindenkinek, holnap: új nap :)
Üdv. Misi

Alfőmérnök 2010.10.13. 22:53:30

@bbjnick: "No, uraim, megyünk tüntetni a Kossuth térre?!"

Én benne vagyok!
Pláne ha Te is szónokolsz a tribünön, és utána a zenekaroddal előadod valamelyik Chesterton-mű punk rock feldolgozását. :-D

tanarseged ur 2010.10.13. 22:56:55

@Elpet: Nyugi: a meccsnek még messze nincs vége. Ez még csak az első menet volt, és bár Bakonyit kiengedték, az állás azért nem rossz:

1) A vagyont egyelőre nem síbolhatja ki.
2) Amíg bent volt, néhány tanúnak megeredt a nyelve. Megijedtek, hogy őket is beviszik, vagy megkönnyebbültek, hogy lehet beszélni - mindegy. Beszéltek, ez a lényeg.

Persze lehet még, hogy Bakonyiék a _büntetőjogi_ felelősségrevonást megússzák, de az anyagit úgy tűnik, nem.

evil overlord (törölt) 2010.10.13. 23:00:22

@tanarseged ur: Védőőrizetet a tanúknak! Szükség lehet rá.

Bell & Sebastian 2010.10.14. 02:39:49

@Elpet: @bbjnick: @Mihint: @Alfőmérnök: @evil overlord: @tanarseged ur:

Higgadjanak le, csak rámutat valamire, amit eddig is mindenki tudott, csak nehéz (volt) bizonyítani, a hatóságok mellet a bírók is a tenyerükből esznek.
De az is lehet, hogy csavar van benne és visszamegy, csak most elkerülték a mártírrá avatását és kifelé demonstrálták a formális jogszerűséget.

Bővül még a sor, lennének tippjeim, hogy kikkel is.
De hogy kiírták a nevét - az az új idők szele, forr a méreg rendesen!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.14. 06:45:32

Idefigyeljenek, mondok még valamit.

A magyar műszakiaknak és cégvezetőknek minden hatósági ellenőr és munkavédelmis-környezetvédelmi szakember azt sulykolta az előző években, hogy a műszakiak és cégvezetők mindenért felelősek erkölcsileg, igazgatásilag, büntetőjogilag. Ha a munkavédelem és környezetvédelem valamiért működik, az nem azért van, mert az ellenőrök benéznek minden sarokba és minden kilométerkőnél ott állnak, ez nem is lehetséges. Azért működik, mert a cégvezetők és műszakiak csöndes többsége ezt a felelősséget komolyan veszi, és nem arra alapozza a stratégiát, hogy majd egy jó ügyvéd kihozza. Ha kiderül, hogy vannak emberek, akikre ez nem vonatkozik, vagy ezt egyszerűen eljárásjogi-bizonyítatlansági csűrés-csavarással meg lehet úszni, akkor az iszonyúan demoralizálja a műszaki-cégvezetői világot, másrészt az érinthetetlen emberek potenciális veszélyforrást fognak jelenteni. Én szóltam.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.14. 07:46:14

na! örömmel látom, megszaporodtak a falangisták. most, hogy kiderült, hogy orbán nagyobb falangista, mint maga a caudillo, hát felszaporodott az antidemokratikus indulat a polgárurakban. fogunk mi még énekelve, feketében masírozni! :)

Bell & Sebastian 2010.10.14. 11:26:56

@Grift:
Kék volt az az ing, vagy másik pályára ugrottunk? :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.14. 11:39:10

@Bell & Sebastian:

méltatlanok vagyunk mi még a camissa azul viselésére. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.14. 17:06:27

@Alfőmérnök:

"a zenekaroddal előadod valamelyik Chesterton-mű punk rock feldolgozását" --- írod.

Dolgozunk rajta:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.14. 17:11:39

@Bell & Sebastian:

Az igazságszolgáltatással valamit tenni kell.

Tegnap hallottam egy részletet a Budaházy-ítélet indoklásából. A bírónő arról beszélt, hogy mivel 2002-ben nem állt fenn zsarnokság, így a lázadásra való buzdítás is indokolatlan volt. Egy bíró nem történetfilozófus. Nem az ő feladata, hogy a zsarnokságról értekezzen. Olyan törvényalkotásra van szükség, ami nem hozza ilyen helyzetbe a jogalkalmazókat.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.10.14. 20:52:29

@bbjnick:
Hoax az egész marhaság, a Szilvácska -nevű nevén szárad, miként a cigányirtás is valamelyik hálózaton.

Mondjuk az orvosmaffia, akadémikusok, modern művészetek se kutya faxa! A chipes beoltást meg szándékkal félremagyarázták, programozottan bárkit rezisztenssé lehet tenni bármire. Mocskos egy Übermensch-társaság. A csapda az, hogy csak a saját fegyvereik fogják őket.

Egyébként nyugtalanít, hogy a százmilliárdos ügyekben fulladoznak és a tízesek még sorba állnak.
A legvadabb rémálmokat trompfolja, amit találni lépten-nyomon, nem egészen pártsemlegesen.
(Jó, tudom hogy germanizmus, teszek rá, csak azért is Trompf!)

Tehetetlen Dodó 2010.10.15. 08:38:12

@Elpet: Igazad van, de ne dúld fel magad ennyire.
(Első nekifutásból én is a kurva anyjukra gondoltam, de sose írnék le ilyen csúnya szavakat).

Tehetetlen Dodó 2010.10.15. 09:07:58

@Leskelődő: Nem kell félni, jó az üzletmenet, lesz osztalék!

Tündér_Lala 2010.10.15. 09:10:40

@Tehetetlen Dodó: Ma reggel a rádióban egy "szakértő" azt ecsetelte, hogy a vörös iszap veszélytelen, együtt lehet élni vele.
Hozzátette azonban, hogy szem iritációt okozhat, a szálló por miatt maszkot ajánlatos viselni, napjában többször ajánlott enyhe ecetes vízzel lemosni szabadon maradt testrészeinket.

(Egyébként néha, igen ritkán, belefér, nyomatékosítja mondanivalónkat. Én is élek időnként ezzel az eszközzel.)

Tehetetlen Dodó 2010.10.15. 09:12:54

Lassan lendülnek az igazságszolgáltatás csikorgó kerekei, de beindultak.
Ne feldejük: iszonyú mennyiséget kell feldolgozni, darabra és értékre nézve is, ez a banda minden bizonnyal Guinness-rekordot állított fel az elmúlt 8 év során - már amennyiben erre külön rovat volna a rekordok könyvében.
Nem csodálkoznék, ha átmeneti hiány jelentkezne ügyészekből és ítélkezőkből.
De én egyre inkább bízom abban, hogy lassan helyreáll a normális jogállam.

Tehetetlen Dodó 2010.10.15. 09:14:33

@Tündér_Lala: Annak is a kurva anyját, aki ezt nyilatkozta.
(Én is alkalmazom néha ezt az eszközt, csak épp a mindig nyugodt és választékos Elpet kollégát frocliztam kissé).

picur3ka 2010.10.15. 11:47:44

@Tündér_Lala:

Meg gargarizalni vele.

Dobson most mondta, hogy letakarjak gipsszel, tehat nem fog szallni.

bryan 2010.10.15. 13:24:31

@Tehetetlen Dodó:
"Nem csodálkoznék, ha átmeneti hiány jelentkezne ügyészekből és ítélkezőkből."
A huszadik századi magyar történelem egyik fontos tanulsága, hogy ezekből pont soha nincs hiány.

negeev 2010.10.17. 10:07:14

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Nagyon nagyra tudom becsülni, ha egy alapvetően cinikus páros -mint Kinaiék-, néha kicsit visszavesz belőle, amikor megkívánja a helyzet.
Korrekt. :)

(Nagyon távol áll a témától, de mikor írtok újabb ázsiai országról szóló cikket, dekoratív lányokkal mellékelve?)

Leskelődő 2010.10.22. 10:54:55

"A katasztrófa óta eltelt időszakban rengeteg állítás hangzott el a nyilvánosságban arról, hogyan jutottak cégeikhez a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tulajdonosai, amiképpen a tragédia lehetséges forgatókönyvét is sokan találgatták. A Heti Válasz most e dzsungelben vág rendet. Emellett kiderítettük, hogy a tulajdonosok tisztában lehettek azzal: tározójuk fala ismeretlen minőségű anyagból készült, és károkozás esetén a felelősség őket terheli."
hetivalasz.hu/itthon/iszapkatasztrofa-perdonto-irat-jutott-a-birtokunkba-32674/

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.06.14. 16:06:26

Emlékeztetnie kéne Ferdière doktort, hogy más is létezik a világon, nem csak én, és hogy teljes bizonyossággal, a saját szemével láthatta az égi sereget, amint a földön előre tör és tüzével körbekeríti a rodezi elmegyógyintézetet, és amint az üldöztetésnek általam, itt elszenvedett története egy mindenre kiterjedő izzó parázsban ér majd véget.
süti beállítások módosítása