A fészbukolikában az a jó, hogy a trollokat és a funkcionális analfabétákat ki tudja szűrni az ember, tehát – amint ezt az első rész végén jeleztem – miután néhány hétig rágódtam magamban, kilőttem a Facebookra a kérdést: mit tett hozzá Erdélyhez az, hogy két emberöltőnyi ideje Románia része? Két lakonikus válasz rögtön az elejére kívánkozik: 1. a tengerpartot; 2. a románokat.
Túl a heherészésen, mindkettő reális problémát jelez. Az elsőhöz: Románia – az erőszakolt központosítás dacára, vagy épp annak köszönhetően – nem szervesült egyetlen országgá, tapasztalatom szerint továbbra is konstrukció maradt. A Fekete-tenger partja (valamint a Duna-delta, a moldvai kolostorok stb.) bár majdhogynem kötelező kuruzusok a belföldi turizmusban, nem a mieink. Továbbá: alig hinném, hogy találunk olyan erdélyi gyalogot, aki a Kárpát-kanyaron túli részek gazdaságföldrajzával tisztában lenne.
A Ceauşescu által erőből véghezvitt masszív román betelepítés pedig visszafordíthatatlanul felborította az etnikai viszonyokat. Érdemben most nem szálaznám szét a betelepítés összes következményét (lentebb érintőlegesen lesz róluk szó), egyetlen dolgot kiemelnék: Erdélynek több százezer olyan lakosa van, aki nem itt született. Szokás emlegetni, hogy „a Kárpát-medence azé lesz, aki teleszüli", hát Erdély esetében ez nem pontosan így igaz. A románok demográfiai mutatói nem jobbak, mint a magyaroké (sőt, Székelyföldön az átlaghoz képest jobban állunk), viszont van utánpótlásuk – az utóbbi években erősödött a félelem a Moldovai Köztársaságból érkező könnyített románok betelepedése kapcsán.
És akkor következzenek az erdélyiek válaszai. Csoportosítottam őket, név nélkül, keverve idézem a hozzászólásokat.
A kommunizmus vívmányai
Hogy a huszadik századi típusú modernizáció sok eleme akkor jött Erdélybe, mikor már Románia része volt, az tény, ahogy az is, hogy ez nem igazán Románia érdeme. Elfelejteni nem kell, eltúlozni nem érdemes. Talán XY írta [szar aszfaltot, szar blokkokat, szar államszerkezetet] a modernizáció épp Románia miatt nem sikerült olyan homogénre, mint Magyarországon. (Eldugottabb helyeken még mindig működés közben lehet vizsgálni azt, amit az EU-ban csak történelemkönyvekből tudnak, ez segíthetne elvileg abban, hogy jobb döntéseket hozzanak Brüsszelben. Mondom, elvileg.) Na, ezt lehet, hogy Románia hozta. Az nem jó, hogy az eldugott helyeken szegénység van, ezen biztosan változtatni kell, de ha csak életforma- és mentalitáshomogenizálással lehet, akkor abból nem kérnék.
A kommunizmus a románokat is akadályozta abban, hogy érdemben kezdjenek valamit Erdéllyel, a kommunizmus arra viszont nagyon jó volt, hogy a magyarságot mint Erdély egyik kulturális és nyelvi tényezőjét ellehetetlenítsék.
Balkán
Talán átjárhatóbbak lettek az erdélyi magyarok számára a kultúrák; mentalitásváltáson estünk át, sokkal balkánibbak, de ugyanakkor sokkal lazábbak és talpraesettebbek lettünk.
Románia elviselhető keveréke az európaizmusnak és a balkáni mentalitásnak, és én ezt a keveréket nagyon szeretem, sokkal inkább, mint a németes precízséget imitáló, de teljesíteni nem tudó magyarországi mentalitást. Aki Romániában nő fel, túlélési technikák egész sorát tanulja meg, mert az érvényesülés nem önmagától adott. Sokat mondogatták kiskorunkban, hogy nekünk kétszer annyit kell teljesíteni, mint egy többséginek ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk, és ez komoly motiváló erő marad később is.
Másfajta etika: engem pl. megnyugtat, hogy 2010-ben, EU-s tagországként is el lehet intézni feketén mindenféléket, autó műszakijától kezdve mindenféle telekkönyves papírokig. Persze, ez utóbbi is kétélű dolog, sokan szenvednek is miatta.
Mit adott: balkáni mentalitást, átlagon felüli, vagyis aluli hernyó politikusokat, a munka (hivatás) becsülete helyett a pénz becstelenségét. Engem a legjobban az zavar, hogy Székelyföldön is kb. 10 éve szokás lett, hogy a vállalt munkát minél igénytelenebbül, minél több pénzért, minél hamarabb letudni. Zsálé... [jale, rom. – szó szerint: bánat; átvitt értelemben kb. szánalmas] és az elmúlt 20 év rohamosan teszi tönkre azt is, amit adott (vagyis megtartottunk), a közösségi érzést, az erdőket, műemlékeinket...
Kritikailag egyetértek azzal, hogy a munkamorál alakulása, a „balkanizáció” mennyire nem áll meg az etnikai határoknál...
Kisebbségben
Erősödött (legalábbis Székelyföldön) a magyar identitás jelentősége, mert elsősorban valamivel szemben kellett meghatározni magunkat.
Nem feltétlenül a nemzetállam szándékából kifolyólag ugyan, de sajátságos kult gyártódott itt a számunkra, id est belőlünk. Még jóval azelőtt, hogy ez divatszóvá vált volna, élenjárók lettünk a, ööhm, glokalizációban, azaz úgy voltunk részesei a nagyobbnak, hogy közben megtartottuk a magunk kisebbét. Valamint igen ritka sajátságosan mutattuk meg, hogyan lehet fenntartani az identitáshatárokat. Más kérdés, hogy ennek mellékhatásaként ettől is lettünk ilyen vehemensen identitásfüggő kult pop. Sértés ne essék, már aki magára veszi.
Talán ráerősített egy bizonyos „erdélyiség”-érzésre, ami néha megjelenik, de az esetek többségében kiderül, hogy ez csak egy délibáb.
Erdélyhez nagyon kevés olyan konkrétumot tett hozzá Románia, ami magyar szempontból egyértelműen pozitív volna. Olyan lehetőségeket, viszonyítási pontokat ellenben hozzátett, amiket ki lehetne használni. Hogyha valakit, bárki magyart valamilyen (gazdasági, kulturális stb.) szempont szerint érdekli mondjuk a Kárpátokon túli terület, akkor a „romániai Erdély” ehhez jó tudásbázist nyújt. Ha mondjuk acél kell egy magyar érdekeltségű cégnek, nem árt a stábban erdélyi magyarokat foglalkoztatni:)
Konyha
Nekem a román kultúra pl. a következőket hozta: finom túró-félék (ezt egy magyar soha nem tudja ilyen jól elkészíteni), miccs (mert legyen liberális vagy nemzeti érzelmű erdélyi, mindenki szereti). Csorba!
Kettőslátás
Ha nem csak a mi szempontunkból nézzük, akkor a románok teljesen átalakították Erdélyt, a maguk képére formálták, a kultúrájuk domináns lett. Ennek a külsőségei mindenhol láthatók (pl. hagymakupolás szimbolikus térfoglalás). Egy román szemével nézve azt is mondhatjuk, hogy újjászületően van Erdély, amikor egy másik kultúra éppen meghatározóvá válik.
[Anyaországba szakadt erdélyi] Azt is adta, hogy ha eljövök az anyaországba, és ott lakok tizenévig, akkor saját nyelvterületről nyílik rálátásom arra, hogy milyen is az a másik énem, ami elvileg ugyanaz, de mégsem, és milyen ez az énem, ami szintén ugyancsak. Imígyen inkább képes vagyok röhögni saját magamon és mindenki máson, és ez jó.
[Anyaországban tanuló erdélyi] Sokszor az az érzésem: a románok kezdik jobban érteni, mit jelent kisebbségnek lenni, mint a magyarországi magyarok (akik többségi mentalitással rendelkeznek). Pont a cigányság kapcsán volt erről sok vitám, amikor kifejtettem, hogy szerintem a cigányság számára nem az a megoldás, hogy akkor holnaptól legyenek ők is egyenértékű magyarok, mert ezzel pont a kulturális sajátosságaikat fogják elveszíteni. Ha ezt várja el tőlük a többségi magyarság, akkor milyen alapon háborodik fel, amikor más országok többségei ugyanezt teszik a saját kisebbségeikkel? De a legtöbben még azt sem látták be, hogy ez kettős mérce.
Nyelv és kultúra
Elsősorban a kétnyelvűséget hozta, ami nekem nagyon fontos. Teljesen más dolog egy egynyelvű, és más egy kétnyelvű kultúrában felnőni, és itt nem csak a nyelv-tanulási technikák, és ezeknek későbbi hatása a fontos, hanem a megértés és alkalmazkodás képessége is. Megtanultunk kicsi korunkban alkalmazkodni egy másik kultúrához anélkül, hogy ebből a sajátunknak kára származott volna. Szubjektív ez az érzés, persze, de úgy érzem, hogy erdélyi magyarnak lenni azzal is jár (kivéve mélymagyarok és azok, akik fenyegetve érzik az identitásukat), hogy nyitottabbá válok a másságra, mivel kénytelen vagyok vele együtt élni. Sokáig azt sulykolták belénk, hogy ez egy hátrány, de nem, fordítsuk csak meg a nézőpontot: Erdélyben felnőni annyit tesz, hogy ingyen és bérmentve megtanulhatok egy másik nyelvet, ami sok esetben hozzásegít ahhoz, hogy további nyelveket tanuljak, bekapcsolódhatok nem csak az erdélyi magyar, hanem a magyarországi magyar és a romániai román kulturális közbeszédbe is, és ez máris kettővel több, mint egy átlag magyarországi esetében.
Második nyelvet, ami segítségével könnyebben tanulom meg az olaszt vagy a franciát, nyitottabb vagyok az idegen nyelvekre.
A dupla identitás élvezetét kapta Erdély Romániától. Azaz azt a vagány érzést, mikor az Mr2-n felcsendül egy román zene, s te büszke vagy arra, hogy érted a szöveget és olykor a szövegen túliságot is.
Mélyen egyetértek az eredeti nyelven vetített, feliratozott filmek pozitív hatásának emlegetésével, a túlélési stratégiák megsokszorozódásának kiemelésével.
Engem érdekelne, hogy lehet-e magyar kulturális személyiséggel olyan analógiát létrehozni, amelyik megfelelne annak, hogy a 100 lejesen Caragiale arcképe áll? Egy nagyon kritikus, ugyanakkor nagyon karneváli nemzetkép mint lehetséges modell. Miért ismer magára olyan sok román ebben a képben? S hogy is működik ez?
Eleddig az idézetek (a fészbukos felvetésre született egy blogbejegyzés is, egészében itt). A következő részben megpróbálom árnyalni a kérdést (mert a fentiek egy részével nem értek egyet, illetve szimptomatikusnak találok bizonyos dolgokat), továbbá kiegészítésként rákérdeznék, hogy miért nem kerültek elő 1989 után a fiókból a felszabadító erővel bíró nagy művek. Az erdélyi magyarokról és a kommunizmus örökségéről lesz szó. Mert az elmúlt két emberöltőben, Románia építésében mi, erdélyi magyarok is vastagon benne vagyunk.
