Gyurcsány és a sötétben bújkáló ellenforradalmárok
2010. szeptember 11. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gyurcsány és a sötétben bújkáló ellenforradalmárok

  Néhány napja jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc és szokásos haknibrigádja -  Debreczeni József, Bauer Tamás, Vitányi Iván, Iványi Gábor stb. - egy konferencia keretében fogja értékelni az Orbán-kormány első száz napját. A helyszínt sokáig nem hozták nyilvánosságra, csütörtökön még a Mandiner szerkesztőségébe is telefonált egy Gyurcsány-hívő idős hölgy, hogy nincs-e valami titkos infónk ez ügyben. Végül tegnap került ki a kapcsolat.hu-ra, hogy Verók István birodalmában, az Eötvös 10 kultúrházban tartják meg a rendezvényt - ezt a társaságot ugyanis az eredetileg kiszemelt Kossuth Klubba nem engedték be. (Ez amúgy köcsögség volt.)

  Mivel régen láttuk Gyurcsányt, és már egészen hiányzott, a szörnyű idő ellenére elmentünk az eseményre. Egyik kezünkkel a Galaxis Tumbászt nyomtuk, a másikkal videóztunk, a harmadikkal fényképeztünk, mert ki tudja, mikor láthatjuk újra együtt ezt a sok érdekes embert. Mondjuk az elején megijedtünk, mert azt hittük, hogy az etyeki stúdióban most forgatják a Múmia sorozat negyedik részét, és annak a statisztacastingjára tévedtünk, ráadásul Gréczy Zsolt egy picit hasonlít Brendan Fraserre. De aztán Miss Sünt meglátva megnyugodtunk.

  S hogy miről volt szó? Ezt a kedves olvasók fantáziájára bízzuk, csak a kulcsszavakat adjuk meg: hungaroputyinizmus, viktatúra, Nemzeti Együttmasírozás Rendszere, horthyzmus, fasizmus, orbánizmus stb. Ha a kedves kommentelők jók lesznek, holnap videón is kaphatnak ízelítőt Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc lángoló szónoklatából, addig álljon itt pár kép a résztvevőkről. Elnézést a képek minőségéért, de manapság a baloldal csak sötét vagy félhomályos helyiségekben mer gyülekezni, s nincs az a vaku, ami némi fényt gyújthatna az ő éjszakájukban.

Iványi Gábor valami olyasmiről beszélt, hogy a teológiai mai állása szerint nem lehet Orbán Viktor a történelem ura.

Ez a csapat kemény:

Sötötben bújkáló volt oktatási miniszter:

Vitányi Iván, a magyar baloldal 1879 óta tartó folyamatos megújulásának folyamatos élharcosa történelmi kontextusba helyezi az orbánizmust, aminek során Horthy Miklós neve is szóba kerül:

Gyurcsány Ferenc élvezi Vitányi mély gondolatisági tartalommal rendelkező előadását:

Mint két tojás:

 

Szabó Zoltánnal dúsított közönség:

Miss Sün, mint mindig, most is nagyon csinos:

Gréczy Zsolt szerelmesen néz, na kire?

Debreczeni József , aki már akkor megmondta:

„Jól mondom, Miniszterelnök Úr?

Bazd meg, Csaba, mennyit pofázol már? Estig itt fogunk szopni?

A népszerű kvízmester népszerű pózában:

Gyurcsány szerint a magyar politikában a ’89-esek” és a ’11-esek” vívnak egymás ellen gigászi küzdelmet. A ’89-esek” azok, akik a demokrácia, a szabadság meg az izé pártján állnak, a ’11-esek” pedig a 2011-ben elfogadandó új, mocskos, szemét, orbánista alkotmány hívei. Az előbbiek sokkal jobb fejek, de ez a kurva nép ezt nem volt hajlandó megérteni.

Vitányi már a baloldal újbóli megújulásáról álmodik. Ő is kábé „’89-es”, legalábbis ha kommunista-szocialista párttagsági viszonya éveinek számát nézzük.

Vadai Ágnes és - szintén szocialista - férje, Egerfai József, aki egyszer a Köztársaság téren meglátott egy szépen ringó feneket:

Az igazsághoz tartozik, hogy néhány fiatal csaj is jelen volt, ők talán a dédszüleiket kísérték el.

Bauer és Iványi:

Gyurcsány és Vadai:

Innen Bolgár György sem hiányozhatott:

Vágy:

Radnóti Sándor esztéta a jobboldaltól való rettegésében megerősítve tér haza:

És Verók élelmiszercsomagja kiosztásra került:

  A rendezvény teljesen kiszámítható volt, ezeket a kontenteket már '91-ben is hallottuk. Az az egy dolog volt figyelemre méltó, hogy a jelenlegi önkormányzati kampány arcai - Mesterházy, Szanyi, Horváth Csaba, jelentősebb helyek polgármester-jelöltjei stb. - távol maradtak az eseménytől. Az egyetlen kivételt Verók István jelentette, ami nem tudjuk, hogy neki cikibb vagy Gyurcsányéknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr722288646

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szocialisták izmosítása 2010.09.13. 05:50:45

A helyhatósági választások után az ország nagy eséllyel narancsba borul. Az új választójogi törvény nagyban tett azért, hogy a helyi szervezetek, egyesületek, valamint a kisebb pártok rajthoz se állhassanak október 3-án. A mezőny némileg sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agybaj 2010.09.12. 02:38:59

pedig orbán a történelem ura. milyen hüjék ezek.

nestrot10 2010.09.12. 03:01:43

Kossuth Klub-ot akartam írni

nestrot10 2010.09.12. 03:03:31

@agybaj: Orbán a Nemzeti betegségünk!
Nemzeti Tumor!
Nemzeti Törpe

nestrot10 2010.09.12. 03:05:14

@ZéBé: Biztos egy Orbán képet mutattak neki--és fingania kellett..én pl amikor megyek WC-re mindíg hangosan megjegyzem: KITESZEM A FIDESZT! ( már a gyerek is ezt mondja):)

evighed 2010.09.12. 03:14:50

@nestrot10: nyugi ember! szavazz az emeszpére októberben és kész. gondolj a gyerekre, mi lesz vele ha itt szívrohamot kapsz erölködés közben.

nestrot10 2010.09.12. 03:24:00

én a kétfarku kutyapártra is szavazok, csak erre az "egyfarkú KUTYÁKRA" - a Fideszre nem!

evighed 2010.09.12. 03:29:14

@nestrot10: több pártra is szavazol? (amúgy nem szégyen az emeszpére szavazni, kár letagadni)

nestrot10 2010.09.12. 03:39:04

azt jeleztem, hogy nekem tök mindegy bárkire csak az egyfarkú Kutyákra nem! ( a Fideszre)---hát így szádba kell ezt rágni?, ..ajaj..nem vagy egy IQ bajnok:D

nestrot10 2010.09.12. 03:41:34

Jobbikot azért bírom, mert nem szereti a cigókat...de haragszom rájuk, mert még nem jöttek elő hogy cigó min. elnök van----félnek a botcsinálta "polityikusok":D

nestrot10 2010.09.12. 03:43:22

na megyek aludni....jóccakát! Merjél nagyot álmodni, ne ilyen kis gonosz törpét mint az Orbán:)

evighed 2010.09.12. 03:44:26

@nestrot10: valóban nem vagyok egy IQ bajnok, viszont neked nagyon kifinomult a politikai meggyözödésed. Mi lehet az oka??? Talán a túl magas IQ...

belekotty 2010.09.12. 06:33:23

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Így beszél egy hívő ember? Nocsak! Sajátos...

belekotty 2010.09.12. 06:37:48

Debreceninek Orbán fóbiája van, de amiket vizionált, abban igaza lett, kemény diktatúra van kiépülőben.
De minek mutatkozik ezekkel a végleg lejáratódott emberekkel?

belekotty 2010.09.12. 06:39:33

Hmm.. a jobboldali kommentelők mszp bérencnek minősítik az indexet, a baloldaliak fidesz bérencnek.
Legalább ebben politikai egyensúly van.

belekotty 2010.09.12. 06:41:38

@moncayo: "Szánalmas egy társaság. Pont annyira szánalmas, mint a többi. A különbség csak annyi, hogy ezek most a pöcegödör aljáról óbégatnak, a másik társaság meg felülről szarik rájuk, idővel oszt helyet cserélnek. S közben elbasznak, ellopnak mindent. "

- Júj! Ez nagyon ütős volt! :-))

belekotty 2010.09.12. 06:44:26

"Martonyi János külögyminiszter szerint inkább nemzeti összefogásra lenne szükség, és az MSZP vádjai kárt okozhatnak az országnak."

- Hmmm... Martonyi úrnak milyen rövid a memóriája. A Fidesz beszél nemzeti összefogásról a 8 év ellenzékiségben műveltek után?

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.09.12. 07:00:19

@Anti Anyag: @countrystudy: @Tüske a köröm alatt!:

Még egyszer klaviatúrát ragadok ( többet nem szándékozom), hogy kiírjam magamból azt, amit iványi gábor kapcsán érzek. ( Szándékosan írom kisbetűvel a nevét ) Engem és családomat is majdnem tönkretettél gábor testvér, most már utólag elismerem, igen közel álltam a suicid cselekményhez. Azt terveztem, hogy elmegyek hozzád és ott gyújtom fel önmagamat. ( Hogy lássák az emberek, hogy te ki is vagy valójában ) Úgy éreztem, hogy elvesztettem mindent, amikor a pösze-selypítő-díszroma-alkoholista-saját hányadékában fetrengő kollégáiddal megerősítve ( magadtól nem voltál ugyanis ilyen bátor, hogy négyszemközt megbeszéljük ügyeinket ) inkvizíciós eljárás keretében meghurcoltatok. Útólag éreztem azt, ami a Tanu című filmben játszódik le, történetesen, hogy bármit mondtam ott neked, a te ítéleted már előre készen állt, csak azt vártad, hogy a másikat, azaz engem megsemmisítsél.

Nos, tényleg a padlóra vittetek le, de ezúton jelentem neked, a döntő ütést nem sikerült bevinned, nem győztél le, talpra álltam, felegyenesedtem. És most már tudom, hogy a magad fajta embereket el kell kerülnöm.

Bevallom, én sokáig hittem benned, iványi gábor, de úgyis mondhatnám, évekig engem is megvezettél.

gábor testvér! Hogy is volt az, amikor az egyik vidéki gyülekezetedben idős asszonyok neked szegezték a kérdést ( akkor is roma konfliktus miatt éppen Sajóbábonyból tértél vissza, bár oda sem hívott senki ) , hogy " miért kellett Szögi Lajost meggyilkolni? " Én ott voltam, hallottam a választ tőled, amely azonnal, zsigerből jött: " Azért, mert elütötte a kislányt ... " Ezt mondtad iványi gábor ott mindenki előtt, le sem tagadhatod. Tudod, ebben a pillanatban hullt le szemem elől a lepel, ekkor értettem meg, hogy ki is vagy te. Ott döbbentem rá, hogy te teljességgel képtelen vagy magadat beleélni, belegondolni az áldozat ( Szögi Lajos családjáról beszélek, nehogy roma barátaidra gondolj véletlenül is, gábor testvér ... ) családjának helyébe. Legalább csak egy pillanatig elmerengtél volna azon, hogy mit érezhetett szerencsétlen Szögi Lajos, amikor a nyakán ugráltak, mit érezhettek a lányaid, akik mindezt végignézték, de te - jól tudom ezt - ilyet nem tettél.

Amikor így nyilvánultál meg, akkor megszakadt bennem valami veled kapcsán. Onnan már csak utálattal és undorral tudtalak szemlélni.

De hát sorolhatnám napestig azokat a kijelentéseidet, dolgaidat, amelyre egyáltalán nem lehetsz büszke, de nem teszem. Miért gyűlölködjek permanensen, ahogy azt a te tisztelt családod ( lehet,ezt látják tőled ) teszi, miért utáljam engesztelhetetlenül, azt aki másképp gondolkodik? Nem akarok a nyomdokaiban járni, gábor testvér...

Végül, amikor híre ment, hogy mit csináltatok velem, akkor több tucat embertől kaptam levelet, azzal, hogy ők is iványi gábor áldozatai. Nem én voltam az első ebben a sorban, és valószínűleg nem is az utolsó. Őszintén sajnálom azokat, akik ezután következnek.

Karipapa01 2010.09.12. 08:38:17

Orbán a 2/3 -os többség, a majdnem teljhatalom birtokában nem fél az MSZP-től, meg általában senkitől. Kivéve Gyurcsányt, de attól nagyon! Orbánnak Gyurcsány a Damoklész kardja. Az egész nemzet segítégét kéri a kiiktatása érdekében, de így sem bír vele. Ebből az következik, hogy Gyurcsány nagy ember és erős, mert ha csak egy kis pondró volna, Orbán már rég eltaposta volna. Ez a folyamatos csatározás nagyon érdekes, időnként mulatságos, de sajnos a népnek nagyon sokba kerül. Annál is inkább, mert a "kenyeret és cirkuszt" örökérvényű alapigazságból sajnos eddig csak a cirkuszt kaptuk meg és valószínűleg ez egy jó darabig még így is lesz!

vakvarju69 2010.09.12. 09:06:36

@Ophelia35:
Ne izgasd fel magadat, lehet még partiumi is.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.12. 09:16:33

Ez az Iványi valami undercover rabbi? Teljesen úgy néz ki mint egy ortodox zsidó, gondolom titokban az is. Az ilyenek áldoznak keresztény gyerekeket ha épp kell.
Amúgy nem volt pár jóérzésű terrorista aki odament volna erre a gyűlésre hogy ezt a sok geciszart hazavágja a kurva anyjába?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.12. 09:22:45

@evil overlord: @tewton:

uraim, elkeserítenek. én itten naponta bontom ki az igazságot a rejtő hagyma héjakból, közben magam is meztelenségig pőrülök lélekben, és maguk nem figyelnek. soha, egyetlen egyszer nem kívántam senki megölését, kiirtását, legyen az kommunista, cigány, zsidó, vagy más bűnös. maguk valószínűleg azzal keverik a gyilkos vágyat, hogy gurulva kacagok a holokauszt csimbumcirkuszon, amit ráadásul nem én tettem komédiává, hanem az áldozatok /biztos olyanok is voltak, csak nem hazugság mind/ utódai, akik gátlástalan, és nagyon talmudi módon tették korbáccsá és pénzzé, és vallássá ezt a filléres holivúdi szcénát. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.12. 09:27:47

@evil overlord:

barátom, maga nem a polgárháborúról beszélt, hanem a ciklonbé emlegetésével, hardkór zsidóirtással kívánta kiházasítani a falangizmust. a falangizmus, szerencséjére erősen zsidómentes övezetben jött létre, így sajnálatos módon nélkülözi az antiszemita vonásokat.
a polgárháborúban meg a jó a gonosszal harcolt, mint az emberiség történetében annyiszor, és kalpákon át.

nestrot10 2010.09.12. 09:28:11

@Karipapa01: Gyurcsány és a csalódott megvezetett fideszre szavazók visszatérnek és földbe döngölik a kis gonosz törpét-nem hiába fél és gumibugyiban jár a kis Rákosi Viktorunk:)

nestrot10 2010.09.12. 09:30:03

a Demokráciát és az Alkotmányt meg kell védeni ..minden áron és MINDEN ESZKÖZZEL!!!!!!!!!!!!!( nem a Fidesz kreálta alkotmányt--az az övék)

tiborc2008 2010.09.12. 09:30:57

Vajh ez a sok szép ember hol féltette a demokráciát szemkilövések idején?

nestrot10 2010.09.12. 09:31:42

egyébként a kormán gúnyneve: HENDE HOCH ÉS TÖMJÉN FÜST KORMÁNY.
( Mindenki adja meg magát , kezeket fel! .... és ködösítenek és büdösítenek és fényezik magukat...de lehet Hendére és Semjénre asszociálni)

nestrot10 2010.09.12. 09:33:06

@tiborc2008: a csürhének a tökét kellett volna letépni, mert azt is a Fidesz hozta létre, pontosabban Orbán maga...8 évig haknizott uszítani az országban. Gumilövedék kevés is volt..élessel kellett volna ezeket lelőni a felbújtóval együtt!!!!!

nestrot10 2010.09.12. 09:34:13

@tiborc2008: már akkor ezzel a csürhe lázításával szervezte a gonosz törpe a Diktatúráját!!!!! naná hogy minimum gumival lőjjék ki a szemüket!

nestrot10 2010.09.12. 09:35:43

Hamarosan lesz itt Orbán takarodj, mert a NÉP már Ébred--lehet hogy Fel is kel!

is 2010.09.12. 09:47:36

@Canis Lupus Libertas: "Mert a küldetésüket az ostoba nép nem értette, .."

nem múlt idő, jelen. még mindig nem jelentkezett senki Orbánnál, hogy hát tandíj, az kellene, pedig itt is leírásra került. Molnár Lajos kórházracionalizálása pedig már hivatalos Szócska-álláspont, csak erről próbálják az embereket nem felvilágosítani. az emberek csak higgyék továbbra is bután, hogy Molnár Lajos az ördög jobbkeze volt, magáé az ördögé. a járás = kistérség, csak ezt is le kell tagadni, a nyugdíjasok kegyeinek 1,7 millió levéllel keresgélése (persze, a FIDESZ fizeti, párt vagy állam, nem mindegy egy egypártrendszerben?) pedig Gyurcsány évekig gyalázott nyugdíjasvédő mozgalma, vagy ahogy Szíjjártó fogalmazott: 'ez a mostani kormány többet akar tenni a nyugdíjasokért, mint az előző'. még anális?

na befejezem, mert a tények alapján való véleményalkotás itt sokaknak nem létszükséglet, sőt zavaró közjáték csupán.

sabana 2010.09.12. 09:55:19

@nestrot10: az a dilemma, hogy en annak a hive vagyok, hogy mindenki szabadon nyilvanulhasson meg. A gond akkor van, amikor a 2301. buta es igenytelen frocsogesedet kell vegig gorgetnem ahelyett, hogy ertelmes gondolatokat olvasnek. Raadasul nem is alszol...meg szunet sincs a baromsagok kozott. (tovabba nem kell caps lock, sem 3000 db felkialtojl ez nem kocsma, itt nem a leghangosabbnak van igaza)

evil overlord (törölt) 2010.09.12. 09:58:24

@Grift: Mondtam én, hogy Ön állna neki gyilkolászni? Példaképei viszont megtették.

A Zyklon B helyére gondoljon foszgént, klórt, vagy mustárgázt. Úgy látom Önnek tényleg az agyára mentek a zsidók.

Engem nem zavar különösebben, hogy szélsőjobb és szélsőbal milicisták gyilkolásszák egymást, de a civilek irtására nincs mentség.

Homeoffice 2010.09.12. 10:03:05

Szerintem Gyurcsiék nyugodtan összejöhetnének Rettegni egy sort és nem is lenne ezzel baj, HA Viktor NER-je működne.
Viszont akadozik a gépezet.
Nem egy bukott párt bukott sleppjéről kellene már szólni a közéletnek, hanem a nyeregben lévő NER-ről.

Mensikov 2010.09.12. 10:04:25

Én Ferit eddig csak tehénkedni láttam a Parlamentben megszólalni még nem. Pedig mit is ígért ? Ilyen hülye pártot és vezetőit mint az mszp rég nem láttam. Az hiszik ugyanazzal a szöveggel lehet etetni a népet mint korábban. Eszembe jut Feri n számú ötletelése és azt mondom húzz el a p..csába...

KCB 2010.09.12. 10:13:19

index.hu/kulfold/2010/09/12/birosag_ele_kerulhet_az_egykori_izlandi_miniszterelnok/

Írországhoz hasonlóan nálunk is fel kellene jelenteni a Gyurcsány Ferencet és bandáját.

Természetesen nem politikai alapon. Az hogy 2008-ra a csöd szélére vitték az országot az egy objektív tény, súlyos felelőtlenség. Egy demokrácia ne attól legyen demokrácia ha valaki tönkre tesz valamit amit rábíztak akkor felál és odébbsétál. (mert ugye még elnézést sem kért...)

KCB 2010.09.12. 10:19:51

Egyébként Vágóról is elmond mindent hogy elment.

Homeoffice 2010.09.12. 10:21:32

@Kerek Perec:

Hát annyit biztos hogy kitart az elvei mellett. (Még ha személy szerint ezen elveket nem vallom)
Ugyebár a magyar közéletben sokan az elveit úgy váltja mint más a gatyáját....

nem nemsiker_s 2010.09.12. 10:30:34

Videóóóóóóót kéééééérűűűűűűűűnk !

Hadd jöjjön egykis derű szürke hétköznapjainkra .

Gest anyó férje 2010.09.12. 10:42:02

Lesz még a Kétfarkú kutyából Debreceni páros !

nem nemsiker_s 2010.09.12. 10:42:47

@belekotty: "Debreceninek Orbán fóbiája van, de amiket vizionált, abban igaza lett, kemény diktatúra van kiépülőben."

Mennyire szeretném ha igazad lenne koma, egy jólirányzott kis fehér terror igen kéne már.

De sajnos nem így lesz. Magyarországnak is meg kell felelnie az uniós kritériumoknak, a jogalkotás terén is, (sajnos).

Tehetetlen Dodó 2010.09.12. 10:50:24

@sztrugackij: Te hülyébb vagy, mint a néhai TASZSZ hírügynökség. Mondasz dolgokat - amiket én sose mondtam - aztán hevesen elkezded cáfolni.
Ezt csinálhatod egyedül is. Esténként jól elvitatkozgatsz magaddal és még van egy nagy előnye is: mindig a tiéd az utolsó szó, hehe.

Táskás Tóni 2010.09.12. 10:56:27

@nemsiker_s: Csak nehogy véletlenül a fidesz kampánynyitójáról készült videót rakják fel a fiuk. Bár nagy különbség nem lenne, hiszen ott is egy rakás régi komcsi volt jelen matolcsi majtényi csintalan smittpali csak nekik az oligarchák jó világos termet biztosítottak a tengernyi összeharácsolt pénzükből. Hogy áll a fidesz pártkasszája kifizették már a postának a 2 milliárd ft tartozásukat vagy nekik mo-on ingyen jár minden szolgáltatás államkassza - fideszkassza

Kalmár 2010.09.12. 11:04:09

@zebinho: Azért kiváncsi vagyok, hogy mit fog írni ez a nestrot a választások után.
Mégsem gyűlik a nép?
Mégsem alakul a nemzeti ellenállás?
Attól tartok agyvérzést fog kapni, mert újra narancs lesz a térkép.
Nem szabad mellre szívni a politikát sem.

A bloghoz annyit, hogy hihetetlen az az arcátlanság amivel megnyilatkoznak az országot tönkretevők,
8 év mélyrepülés után.

Id. Lencsés István 2010.09.12. 11:07:36

Itt vagyunk a választások után, itt vagyunk a választások előtt. Mi történt? Mi történik? Elveszítettem az állásomat, gyermekeim egyike nyögi a svájci frankot. Várom a híreket a beigért új munkahelyekkel kapcsolatban. Látom, hogy szépen alakulnak mások lehetőségei. Lesz terorr elhárító központ is. Eddig nem volt terror Magyarországon, most akkor lesz? Amennyiben látják, hogy lesz, akkor nem a központ létrehozására kell fektetni a hangsúlyt, hanem megakadályozni a cselekményeket. Nem szabadna kihívni magunk ellen a sorsot. Nem akarom Hajdú testört bántani, de valóban Ő a legalkalmasabb egy ilyen feladat ellátására? Életrajza sem publikus, elért eredményei nem ismertek. Vajon pályázat útján került erre a posztra? Munkaköri leírását miért nem ismerhetjük.

tiborc2008 2010.09.12. 11:10:52

@nestrot10:
Szegény, szánnivaló szerencsétlen vagy.
Részvétem.

tiborc2008 2010.09.12. 11:17:42

Úgy szeretnénk má megin egy demokratikusan szemkilövető kormányt, nem ilyen nácimódon semmittevőt.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.09.12. 11:20:02

@Táskás Tóni:
Majtényi fideszes oligarcha lenne? :-)))

torró 2010.09.12. 11:46:04

Ide figyelj "nestrot 10" csak azért olvastam végig mert vártam hogy megjelenj.Te tényleg ilyen sötét vagy , vagy csak provokálod a többit? Ámbár a régebbi hozzászólásaidra emlékezve, tényleg nem látsz semmit. Bazd meg én a Feri rokona vagyok és hidd el a rokonság nagy része FIDESZRE szavazott. Ébrejd már fel bakke az ilyen baloldalnak vége,nincs tovább! Most az Orbánék vannak ha bele őrülsz akkor is. És még az is lehet hogy jobban fogják csinálni mint a Feriék. Csak egy igazi baloldalnak lenne esélye leváltani majd őket .Annak meg még látszata sincs. Tessék tanulmányozni mi az a baloldal!!! Jelenleg Orbánék közelebb vannak a baloldali értékekhez mint a szocik!!

tiborc2008 2010.09.12. 11:51:01

@torró:
Tökéletesen igazad van.
fletóék csak hazudták a baloldaliságot.
Milliárdosok, multik és a maffia kormánya voltak.

szempontpuska 2010.09.12. 11:52:41

Sikerült rengeteg előnytelen fotót csinálni, de végülis miről beszélt Fletó?
:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.12. 12:04:03

Miss Sün rulez.
Mit keres ott Iványi, úgy látja, ezek hátrányos helyzetűek?
És hol maradt Székhelyi József?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.12. 12:10:55

@szempontpuska: legyünk korrektek! Kálmán mindössze egy udvari fotós. a komolyabb meghökkentést minőségibb káderek végzik, pl Krakkó-elvtárs :-)

Táskás Tóni 2010.09.12. 12:31:26

@Oli bácsi: MSZMP tag volt . matolcsi meg III/II-es -ként szintén MSZMP-s volt.

Atisz 2010.09.12. 12:42:48

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Kossuth Klub azután mondott nemet a rendezvény megtartására, miután közölték velük, hogy mellesleg Ferenc is fel kíván szólalni. Nyilvánvalóan nem akartak részt venni egy igencsak megosztó politikai parádéban.

Egyébként jó az ismertető és a képeken is minden fontos személy szerepel :)

vizipipa 2010.09.12. 13:09:59

Török Gábor néhány nappal ezelőtt kitiltotta nestrot10-et a blogjáról. Ő az egyetlen ilyen.

Egy normális blog megpróbálja alulról korlátozni a színvonalat.

A jobb fórumokban van olyan funkció amivel a kiválasztottak beírásai eltüntethetők. Ott mindenki maga eldöntheti meddig terjed a tűrőképessége.

vizipipa 2010.09.12. 13:10:57

Török Gábor néhány nappal ezelőtt kitiltotta nestrot10-et a blogjáról. Ő az egyetlen ilyen.

Egy normális blog megpróbálja alulról korlátozni a színvonalat.

A jobb fórumokban van olyan funkció amivel a kiválasztottak beírásai eltüntethetők. Ott mindenki maga eldöntheti meddig terjed a tűrőképessége.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.12. 14:03:51

@is: 1 millió tudós mégis elhagyta az egy igaz jóakarót. De mintha Molnár Lajos kiváló racionalizáló elképzeléseit és az azt továbbvivő kisasszonkát is épp' a látnok és jótevő tette lapátra... Úh. én tartózkodnék a szigorúan tényeken alapuló észosztástól, mert szigorúan a tények alapján nem a Fidesz hívek lettek sokan, hanem a jóakaratú polgárok lettek kurva kevesen - vagy mert nem értették a küldetést, vagy mert tényleg nem volt küldetés...

sabana 2010.09.12. 14:14:36

@Kalmár: oszinte leszek, engem egy kicsit sem erdekel =)

evil overlord (törölt) 2010.09.12. 14:29:20

@Grift: Megnézvem KK & TT videóját. Kénytelen vagyok elhatárolódni a tegnapi ötletektől: ápoló, kényszerzubbony és Hibernal szükséges.

tanarseged ur 2010.09.12. 14:39:51

@Kalmár:
Na mégis, mit?

"Agyhalott, birka nép, akiket a Kedves Vezető jól megvezetett a mézesmadzaggal. A vezérbirkák már annyira bebújtak a Narancsbuktátor alfelébe, hogy soha nem jönnek ki onnan, de a többieknek hamarosan kinyílik a csipájuk, és akkor majd retteghet a cigány miniduce."

Ennek intellektuálisabb és egy fokkal szelídebb változata a "mucsai, elmaradott ország, vezérre vágyó és demokráciára éretlen társadalom, el kell innen menni".

Oblomov 2010.09.12. 15:53:56

Kínaicskák! Miből látszik, h. Radnóti retteg? Kialudt tán a szivarja?

Vagy a képaláírást amolyan szabadnépes hangulatfokozásnak szántátok?

Gabo1000 2010.09.12. 16:58:26

Én csak azt nem értem, h mi a bánatot keres itt Ferenc. Egyszer már önként bevallotta, hogy nem megy kormányzás neki. Akkor most miért osztja az észt?
Milyen 89-es alkotmányt akar megvédeni? az átmeneti időszakra szólt, az alapja még mindig 49-es.
Vajon mit csinált ő 89-ben ami előre mozdította a változást? Amennyire tudom inkább csak az eseményekkel próbált haladni (úszni az árral).

szemtanú 2010.09.12. 17:14:45

Mert, mit is csinált a '89-es demokrata '89-ben?
""Az 1990-es parlamenti választásokra olyan jogi megoldásokat kell kidolgozni, hogy se a súlyos történelmi örökséggel induló MSZMP, se az egyelőre még kevéssé szervezett más politikai erők ne szoruljanak ki a politikai döntéshozatali folyamatokból" - hangzott el a HVG tudósítása szerint az SZDSZ áprilisi közgyűlésén, ahol kinyilvánították: az uralkodó párttal sem a választások előtt, sem utána nem lépnek koalícióra.

Az uralkodó párt ifjúsági szervezetének KB titkára - bizonyos Gyurcsány Ferenc - egy héttel korábban kardoskodott a HVG hasábjain amellett, hogy a megcsonkított költségvetés ellenére is fontos a phenjani VIT-en való részvétel."

és vállalatbirodalmat kezdett építeni anyósa segítségével

"Amikor Apró Piroska a Külkereskedelmi Minisztériumnál volt miniszterhelyettes, rendszeresen járt egyeztetésre a PM-be, ahol Medgyessy volt a miniszter. Medgyessy pénzügyminisztersége alatt vásárolta meg az Altus a tárcától a Perfekt Rt.-t, ez volt a cégcsoport egyik legértékesebb beszerzése. Annak idején nagy feltűnést keltett, hogy az oktatással foglalkozó és minden megyében komoly intézményrendszerrel és jó kapcsolatokkal bíró Perfekt privatizáció utáni első évnyitó ünnepélyén Medgyessy is beszédet mondott.
Az ellenzék gyanúsnak találta, hogy a miniszter miért megy el a tárcája által eladott cég évindító bulijára. Az üzlet nyélbeütése előtt nem sokkal jött össze Gyurcsány Ferenc Piroska lányával. Akkoriban Piroska még nem dolgozott hivatalosan az Altusnál. (A Perfekt Rt. másik új résztulajdonosa egy, az SZDSZ-hez kötődő üzletember, Virág Attila volt. 2002-ben Virág megvette az Altus részét is.) "

Oblomov 2010.09.12. 18:35:45

@tölgy: a tudományos rasszizmusban mindig gyenge voltam.

silvuple 2010.09.12. 18:37:51

:D
segghülyék vagytok.
-van itt olyan ember aki, annyira elvakult a magas IQ-jától, hogy arra büszke a gyereknek mit tanít.
-valaki felkapta magát azon és több soron át ecsetelte, miért nincs világosság a teremben :D
-van olyan, aki olyan irreális kifejezést talált ki, mint a Fideszes-ÁVO :D (ez tetszett, aszem ezzel magyarázta, a krónikus agyhalál miatt létrejött sötétséget.)

egy szó mint száz, ha valóban reálisan probálnátok meg gondolkodni(ami együtt jár saját eszméink feladásával) rájönétek, hogy egyik kutya, másik eb. de különbség mégis van erkölcsileg közöttük.

tewton 2010.09.12. 18:44:18

@Oblomov:
gondolja, a jobboldaltól való rettegés rasszjegy?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.12. 18:56:05

@Oblomov: Alaklélektannak mi köze a tudományos rasszizmushoz?

sabana 2010.09.12. 18:58:43

Egy kerdes fogalmazodott meg bennem, mi ennek a celja?
Ok, volt par szornyu ev nem csinaltak jol, ugy tunik nem tudjak\tudtak jol csinalni. Mit szeretnenek?
Mindenki rohanjon az urnakhoz, hogy hatha most sikerul?

countrystudy 2010.09.12. 19:07:23

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: szegeden egy volt úttörővezető,aki sohasem tanított,most 300ezerért igazgat.Nem is szakértelem kell ennek a szarházi tartüfnek,hanem aki jól forgatja vissza az emelt normatívát.

Oblomov 2010.09.12. 19:26:57

@tölgy: a geometria segédtudománya lenne ez a diszciplína, vagy mi?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.12. 20:51:16

@Táskás Tóni: Tóni, fuss neki annak a kérdésnek még egyszer!

tewton 2010.09.12. 20:54:07

@Oblomov:
igen, az orrok alakját osztályozza.

Oblomov 2010.09.12. 21:39:46

@tölgy: @tewton:
áhá: "az emberi elme hozza létre a rendezett észleletet." Valami ilyesmitől féltem.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.09.12. 22:09:17

@Táskás Tóni: te el szoktad olvasni a kérdést, amit feltesznek neked, kiskommer?

tewton 2010.09.12. 22:28:09

@Oblomov:
valóban sok van, mi félelmetes, inkluzíve az emberi elme.
de mitől fél a gestalltal kapcsolatban? (kósernek kell lennie a dolognak, az iskolában én még baloldali világban tanultam ilyenekről, nemjobboldali pszichológusoktól)

Oblomov 2010.09.12. 22:30:04

@Oli bácsi:
Tiszteletem, Oli Bátyám! Hogy van mostanság. Meg kéne már lassan mondania a frankót a száz napról, mert csak kóvályog itt az ifjúság.

Oblomov 2010.09.12. 22:33:20

@tewton:
A nagy Lewinről, mezőelméletről hallottam már én is. De szar iskolába járhattam, nem magyarázták el rendesen.

tewton 2010.09.12. 22:38:37

@tölgy:
uh. nagyon pc dolgot linkelt.
"A II. világháború körüli eseményeknek nagy szerepük volt a Gestaltpszichológia tönkretételében. A gestaltpszichológusok többsége német volt, sokan az Egyesült Államokba menekültek, hátrahagyva munkájukat."

"körüli események", pffff.

egerészölyv 2010.09.13. 10:45:43

Ahogy a bal-, úgy a jobboldali blogokban is eluralkodik a maróan, de nem szellemesen tréfálkozó hang, miközben mindkét oldalnak bőven lenne alkalma a valódi szellemességre is.

A képek kiválóak. Elég lett volna szimplán idézni a "konferencián" elhangzott balgaságokból. Az már maga a vicc.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:42:15

Mandiner blogos térdel mindnyájunk kedvenc miniszterelnöke előtt.:)

kapcsolat.hu/static/gallery/120000/120275.jpg?940413482175038

szánalmasok vagytok.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:44:26

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Hóbazmeg, nagyon szomorú életed lehet."

hát még neked. ilyen névvel.:))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:47:01

@tanarseged ur: "Minek jöttél ide? Jól megvoltál nélkülünk; mi nagyon jól megvoltunk nélküled. Legyen újra úgy, mint volt. "

minek megy a Mandiner Gyurcsány után? Jól megvan nélkülük. Legyen újra úgy, mint volt. Vagy a Mandiner nem tud meglenni Gyurcsány nélkül?:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:51:13

egyébként itt a video, azért is kár volt ide jönnöm.

kapcsolat.hu/video/100_nap_-
_becsapott_magyarorszag_-_gyurcsany_ferenc

no bye

tanarseged ur 2010.09.13. 14:59:25

@Brendel Mátyás: Komolyan nem értem, hogy minek jöttél ide - ha egyszer szánalmasnak és nullának tartod ezt a blogot. Bosszankodni? Kötekedni? Az első esetben magaddal szúrsz ki, a másodikkal nem érsz el semmit.

Téglagyári Megálló 2010.09.13. 15:03:12

Nini, egy idióta matematikus!

(sosem veszik észre magukat)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.09.13. 15:32:49

@Oli bácsi: Táskás Tóni író, nem holmi olvasó.

@tanarseged ur: A kommentjeiből kihalló levegőért kapkodó düh elárulja, miért: valami elevenébe vágott.

evil overlord (törölt) 2010.09.13. 16:39:00

Elitek, próbáljanak egy kis empátiával közelíteni BM felé, szegénynek nagyon ki lehetnek az idegei, és még hátra van majd' 4 év.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.13. 20:39:17

@Brendel Mátyás:
"Vagy a Mandiner nem tud meglenni Gyurcsány nélkül?"

Herr Brendel lő! Góóól! :)

countrystudy 2010.09.13. 21:48:48

Kár,h Kolosi Tamás is ott égeti magát.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.13. 22:09:30

@countrystudy: Sárközy Tamásra gondol?

@evil overlord: ez a Mátyás ergé harmadnikkje, vele szoktak kicsit megpörgetni a kommenteket, ha langyos a hangulat.

Atisz 2010.09.14. 10:56:35

@sztrugackij: Akkor mégiscsak egy ballib fan vagy :)

Csak azt nem tudom minek kell ködösíteni ezzel a romános dumával?

countrystudy 2010.09.14. 19:09:55

@tölgy: Aki balra van bauertól,olyan,mint Kolosi,de lehet h tévedtem. Remélem.
süti beállítások módosítása