Néhány napja jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc és szokásos haknibrigádja - Debreczeni József, Bauer Tamás, Vitányi Iván, Iványi Gábor stb. - egy konferencia keretében fogja értékelni az Orbán-kormány első száz napját. A helyszínt sokáig nem hozták nyilvánosságra, csütörtökön még a Mandiner szerkesztőségébe is telefonált egy Gyurcsány-hívő idős hölgy, hogy nincs-e valami titkos infónk ez ügyben. Végül tegnap került ki a kapcsolat.hu-ra, hogy Verók István birodalmában, az Eötvös 10 kultúrházban tartják meg a rendezvényt - ezt a társaságot ugyanis az eredetileg kiszemelt Kossuth Klubba nem engedték be. (Ez amúgy köcsögség volt.)
Mivel régen láttuk Gyurcsányt, és már egészen hiányzott, a szörnyű idő ellenére elmentünk az eseményre. Egyik kezünkkel a Galaxis Tumbászt nyomtuk, a másikkal videóztunk, a harmadikkal fényképeztünk, mert ki tudja, mikor láthatjuk újra együtt ezt a sok érdekes embert. Mondjuk az elején megijedtünk, mert azt hittük, hogy az etyeki stúdióban most forgatják a Múmia sorozat negyedik részét, és annak a statisztacastingjára tévedtünk, ráadásul Gréczy Zsolt egy picit hasonlít Brendan Fraserre. De aztán Miss Sünt meglátva megnyugodtunk.
S hogy miről volt szó? Ezt a kedves olvasók fantáziájára bízzuk, csak a kulcsszavakat adjuk meg: hungaroputyinizmus, viktatúra, Nemzeti Együttmasírozás Rendszere, horthyzmus, fasizmus, orbánizmus stb. Ha a kedves kommentelők jók lesznek, holnap videón is kaphatnak ízelítőt Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc lángoló szónoklatából, addig álljon itt pár kép a résztvevőkről. Elnézést a képek minőségéért, de manapság a baloldal csak sötét vagy félhomályos helyiségekben mer gyülekezni, s nincs az a vaku, ami némi fényt gyújthatna az ő éjszakájukban.
Iványi Gábor valami olyasmiről beszélt, hogy a teológiai mai állása szerint nem lehet Orbán Viktor a történelem ura.
Ez a csapat kemény:
Sötötben bújkáló volt oktatási miniszter:
Vitányi Iván, a magyar baloldal 1879 óta tartó folyamatos megújulásának folyamatos élharcosa történelmi kontextusba helyezi az orbánizmust, aminek során Horthy Miklós neve is szóba kerül:
Gyurcsány Ferenc élvezi Vitányi mély gondolatisági tartalommal rendelkező előadását:
Mint két tojás:
Szabó Zoltánnal dúsított közönség:
Miss Sün, mint mindig, most is nagyon csinos:
Gréczy Zsolt szerelmesen néz, na kire?
Debreczeni József , aki már akkor megmondta:
„Jól mondom, Miniszterelnök Úr?”
„Bazd meg, Csaba, mennyit pofázol már? Estig itt fogunk szopni?”
A népszerű kvízmester népszerű pózában:
Gyurcsány szerint a magyar politikában a „’89-esek” és a „’11-esek” vívnak egymás ellen gigászi küzdelmet. A „’89-esek” azok, akik a demokrácia, a szabadság meg az izé pártján állnak, a „’11-esek” pedig a 2011-ben elfogadandó új, mocskos, szemét, orbánista alkotmány hívei. Az előbbiek sokkal jobb fejek, de ez a kurva nép ezt nem volt hajlandó megérteni.
Vitányi már a baloldal újbóli megújulásáról álmodik. Ő is kábé „’89-es”, legalábbis ha kommunista-szocialista párttagsági viszonya éveinek számát nézzük.
Vadai Ágnes és - szintén szocialista - férje, Egerfai József, aki egyszer a Köztársaság téren meglátott egy szépen ringó feneket:
Az igazsághoz tartozik, hogy néhány fiatal csaj is jelen volt, ők talán a dédszüleiket kísérték el.
Bauer és Iványi:
Gyurcsány és Vadai:
Innen Bolgár György sem hiányozhatott:
Radnóti Sándor esztéta a jobboldaltól való rettegésében megerősítve tér haza:
És Verók élelmiszercsomagja kiosztásra került:
A rendezvény teljesen kiszámítható volt, ezeket a kontenteket már '91-ben is hallottuk. Az az egy dolog volt figyelemre méltó, hogy a jelenlegi önkormányzati kampány arcai - Mesterházy, Szanyi, Horváth Csaba, jelentősebb helyek polgármester-jelöltjei stb. - távol maradtak az eseménytől. Az egyetlen kivételt Verók István jelentette, ami nem tudjuk, hogy neki cikibb vagy Gyurcsányéknak.
Az utolsó 100 komment: