Gyurcsány és a sötétben bújkáló ellenforradalmárok
2010. szeptember 11. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gyurcsány és a sötétben bújkáló ellenforradalmárok

  Néhány napja jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc és szokásos haknibrigádja -  Debreczeni József, Bauer Tamás, Vitányi Iván, Iványi Gábor stb. - egy konferencia keretében fogja értékelni az Orbán-kormány első száz napját. A helyszínt sokáig nem hozták nyilvánosságra, csütörtökön még a Mandiner szerkesztőségébe is telefonált egy Gyurcsány-hívő idős hölgy, hogy nincs-e valami titkos infónk ez ügyben. Végül tegnap került ki a kapcsolat.hu-ra, hogy Verók István birodalmában, az Eötvös 10 kultúrházban tartják meg a rendezvényt - ezt a társaságot ugyanis az eredetileg kiszemelt Kossuth Klubba nem engedték be. (Ez amúgy köcsögség volt.)

  Mivel régen láttuk Gyurcsányt, és már egészen hiányzott, a szörnyű idő ellenére elmentünk az eseményre. Egyik kezünkkel a Galaxis Tumbászt nyomtuk, a másikkal videóztunk, a harmadikkal fényképeztünk, mert ki tudja, mikor láthatjuk újra együtt ezt a sok érdekes embert. Mondjuk az elején megijedtünk, mert azt hittük, hogy az etyeki stúdióban most forgatják a Múmia sorozat negyedik részét, és annak a statisztacastingjára tévedtünk, ráadásul Gréczy Zsolt egy picit hasonlít Brendan Fraserre. De aztán Miss Sünt meglátva megnyugodtunk.

  S hogy miről volt szó? Ezt a kedves olvasók fantáziájára bízzuk, csak a kulcsszavakat adjuk meg: hungaroputyinizmus, viktatúra, Nemzeti Együttmasírozás Rendszere, horthyzmus, fasizmus, orbánizmus stb. Ha a kedves kommentelők jók lesznek, holnap videón is kaphatnak ízelítőt Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc lángoló szónoklatából, addig álljon itt pár kép a résztvevőkről. Elnézést a képek minőségéért, de manapság a baloldal csak sötét vagy félhomályos helyiségekben mer gyülekezni, s nincs az a vaku, ami némi fényt gyújthatna az ő éjszakájukban.

Iványi Gábor valami olyasmiről beszélt, hogy a teológiai mai állása szerint nem lehet Orbán Viktor a történelem ura.

Ez a csapat kemény:

Sötötben bújkáló volt oktatási miniszter:

Vitányi Iván, a magyar baloldal 1879 óta tartó folyamatos megújulásának folyamatos élharcosa történelmi kontextusba helyezi az orbánizmust, aminek során Horthy Miklós neve is szóba kerül:

Gyurcsány Ferenc élvezi Vitányi mély gondolatisági tartalommal rendelkező előadását:

Mint két tojás:

 

Szabó Zoltánnal dúsított közönség:

Miss Sün, mint mindig, most is nagyon csinos:

Gréczy Zsolt szerelmesen néz, na kire?

Debreczeni József , aki már akkor megmondta:

„Jól mondom, Miniszterelnök Úr?

Bazd meg, Csaba, mennyit pofázol már? Estig itt fogunk szopni?

A népszerű kvízmester népszerű pózában:

Gyurcsány szerint a magyar politikában a ’89-esek” és a ’11-esek” vívnak egymás ellen gigászi küzdelmet. A ’89-esek” azok, akik a demokrácia, a szabadság meg az izé pártján állnak, a ’11-esek” pedig a 2011-ben elfogadandó új, mocskos, szemét, orbánista alkotmány hívei. Az előbbiek sokkal jobb fejek, de ez a kurva nép ezt nem volt hajlandó megérteni.

Vitányi már a baloldal újbóli megújulásáról álmodik. Ő is kábé „’89-es”, legalábbis ha kommunista-szocialista párttagsági viszonya éveinek számát nézzük.

Vadai Ágnes és - szintén szocialista - férje, Egerfai József, aki egyszer a Köztársaság téren meglátott egy szépen ringó feneket:

Az igazsághoz tartozik, hogy néhány fiatal csaj is jelen volt, ők talán a dédszüleiket kísérték el.

Bauer és Iványi:

Gyurcsány és Vadai:

Innen Bolgár György sem hiányozhatott:

Vágy:

Radnóti Sándor esztéta a jobboldaltól való rettegésében megerősítve tér haza:

És Verók élelmiszercsomagja kiosztásra került:

  A rendezvény teljesen kiszámítható volt, ezeket a kontenteket már '91-ben is hallottuk. Az az egy dolog volt figyelemre méltó, hogy a jelenlegi önkormányzati kampány arcai - Mesterházy, Szanyi, Horváth Csaba, jelentősebb helyek polgármester-jelöltjei stb. - távol maradtak az eseménytől. Az egyetlen kivételt Verók István jelentette, ami nem tudjuk, hogy neki cikibb vagy Gyurcsányéknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr172288646

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szocialisták izmosítása 2010.09.13. 05:50:45

A helyhatósági választások után az ország nagy eséllyel narancsba borul. Az új választójogi törvény nagyban tett azért, hogy a helyi szervezetek, egyesületek, valamint a kisebb pártok rajthoz se állhassanak október 3-án. A mezőny némileg sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betufalo 2010.09.11. 16:24:30

Az egész anyagot be kéne mutatni a Terror Házában soha többé címmel!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.09.11. 16:54:51

ZORBÁNVIKTOR!
ORBÁNVIKTOR!Z
RBÁNVIKTOR!ZO
BÁNVIKTOR!ZOR
ÁNVIKTOR!ZORB
NVIKTOR!ZORBÁ
VIKTOR!ZORBÁN
IKTOR!ZORBÁNV
KTOR!ZORBÁNVI
TOR!ZORBÁNVIK
OR!ZORBÁNVIKT
R!ZORBÁNVIKTO
!ZORBÁNVIKTOR

tewton 2010.09.11. 17:02:31

kk, tt,
"Iványi Gábor valami olyasmiről beszélt, hogy a teológiai mai állása szerint nem lehet Orbán Viktor a történelem ura."

-- erről lesz vidió?

No_Sol 2010.09.11. 17:08:06

NAgyon kemény ez a társaság...Mondjuk a FIDESZ-gyűlések átlagéletkora sem sokkal alacsonyabb...

mréveiller 2010.09.11. 17:21:11

******* meg az összes! sose tudnék baloldali pártra szavazni.

Viktus 2010.09.11. 17:26:29

Ezeknek már tényleg vége :D nagyon nehezen esik le nekik , hogy a kutyát sem érdeklik ...

postabelyeg 2010.09.11. 17:27:52

Ebből nekem Miss Sün tetszett a legjobban. Ha kaphatott volna valami pozíciót az szerintem kimutatható szavazatokat hozott volna a választáson.

kackia 2010.09.11. 17:32:13

"az eredetileg kiszemelt Kossuth Klubba nem engedték be. (Ez amúgy köcsögség volt.)"

Tessék már felfogni, hogy ezek tisztességes baloldali emberek, mindenki köcsög akik ignorálja őket. :) :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.09.11. 17:33:54

@tewton: Iványinál még nem videóztunk, nem akartuk ezzel is terhelni a kedves olvasókat. És nem pontosan így fogalmazott, hanem valami bonyolult okfejtésbe kezdett a történelem uráról, a teológiáról és Orbán Viktorról, amit csak a beavatottak tudtak követni.

_nyuszi_ 2010.09.11. 17:36:31

"azt hittük, hogy az etyeki stúdióban most forgatják a Múmia sorozat negyedik részét"
:DDD

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.09.11. 17:37:38

dehogy van vege, mihelyt csalodtok, es nyakig elmerultok a szarban viktornak hala, ujra a szocik lesznek a sztarok

egyenlítő 2010.09.11. 17:41:22

Sokatmondó a "vörös szem effektus" alkalmazása :-)

sztrugackij 2010.09.11. 17:42:58

@Bence87: dehogynem! szavaztál te Hazafias Népfrontra is .Akkoriban mintha nem lett volna ekkora arca a jobboldalnak.Ha nincs Horn Gyula még mindig felállva tapsolnád Németh Miklósékat.
Mekkora idiótaság!Tudjátok ti egyáltalán mit szavaztatok meg?Hogy takarodjanak a kommunisták.És utána mi a büdös franc lesz? Bár ti a szart is megeszitek csak nemzetiszínű szalaggal legyen átkötve.
Ennyi szűklátókörű idiótát! Még szerencse,hogy román vagyok,és kívülállóként sajnálkozhatok az országotokon.

Babilen Tatarszkij 2010.09.11. 17:45:43

Istenem, mennyire rég volt, amikor Gréczy még a HírTV Lapzártájában vitatkozott Puzsérral!

mréveiller 2010.09.11. 17:49:10

@sztrugackij: hülyegyerek! 2006ban voltam elsőszavazó! de én inkább énekelem a székely himnuszt mint az internacionálét!

egyenlítő 2010.09.11. 17:50:09

Mandiner: "Innen Bolgár György sem hiányozhatott"

Bolgár György: "Innen a Mandiner sem hiányozhatott"

(Stirlitz után)

Mr Chapel 2010.09.11. 17:58:08

Ah, már megint itt van a "dülledt szemű tojó" Zsiványi! Mindig tud valami meglepetés hülyeséget kinyilvánítani.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.11. 18:11:57

"S hogy miről volt szó? Ezt a kedves olvasók fantáziájára bízzuk, csak a kulcsszavakat adjuk meg: hungaroputyinizmus, viktatúra, Nemzeti Együttmasírozás Rendszere, horthyzmus, fasizmus, orbánizmus stb. "

Grift mennyire élvezte volna.... :o)

fakarikú 2010.09.11. 18:22:03

Mint Hitlerék a bunkerben... Komolyan. Fospumpa!

sztrugackij 2010.09.11. 18:34:12

@Bence87: Mi közöd van neked Székelyföldhöz?Ott születtél? A tied volt valamikor?Ott fizetsz adót?
Elénekled a székely himnuszt és rózsaszín köd ereszkedik az agyadra? Addig énekeled míg a román kormány mérgében hozzátokvágja Székelyföld kulcsait?
És én lennék a hülyegyerek?A picsányi országotokat nem tudjátok rendben tartani ,de még kéne egy darab a szomszédból is? Hát csak énekeljetek nyugodtan!

soproni1 2010.09.11. 18:45:52

@sztrugackij:

A szülei énekelték az internacionálét.

Az viszont tény, hogy ezek az emberek a Fideszhez ( itt a szavazóikat értem ) képest kőkemény jobboldaliak ( kapitalisták).

Úgy látom, 4 év mulva Viktorék is lapáton lesznek, mint ahogy 2002-ben is szépen lapátra tette őket az ország.

Tegnap néztem Szíjjártót az Este-ben, annyira félrebeszélt , hogy szerintem a riporternőt hamarosan kirúgják.

Az viszont mellettük szól, hogy a devizahiteleseket megmentették, ahogy hatalomra kerültek, a nemzeti nagybankunkat meg tudják védeni ellenséges felvásárlástól, a közbiztonság is javult, ahogy mondták, mert már csak napi 2 autót lopnak el a kerületünkben.

Tehetetlen Dodó 2010.09.11. 18:46:19

@sztrugackij: Hű de jó! Te igazi román komcsi vagy?
Élőben egyszer láttam ilyeneket, amikor 79-ben Bucuresti-ben jártam.

stratez 2010.09.11. 18:46:30

Sajnos az első 100 nap amatörizmusa után, kincstári optimizmus ezeknek a leírása.

Ophelia35 2010.09.11. 18:54:45

@sztrugackij:

Te csak ne aggódj Székelyföld kulcsai miatt, azt csak bízd ránk, háromszékiekre. Eddig is jó helyen volt nálunk.

Akkor vagy te székely, amikor én zulu. Csak hát ugye nagy divat manapság hogy minden idióta székelynek adja ki magát. Kilóg a lóláb, de nagyon....csakis egy mocskosszájú magyarországi komcsi nevezné románnak magát, egy önmagára valamit is adó székely SOHASEM. Csíkban ennél kevesebbért öltek már:)))))

Az a darab föld meg, az sohasem volt másé csak a miénk. Csak azért meg meghúzták a fejünk felett a határt, az Székelyföldön kurvára nem jelent semmit.

Tehetetlen Dodó 2010.09.11. 18:58:23

Most megy az eszelős a hírtévén, kommentár nélkül.
Ez a szerencsétlen nem bír túllépni a beteges orbánfóbián.

tewton 2010.09.11. 18:58:41

@Tehetetlen Dodó:
inkább örüljön. utaznia se kell, mégis meg tudja ismerni
a szekus mentalitást, kényelmesen magyarul feliratozva. nem hinném, hogy a faszi szinkronizálva is merné ezt nyomatni, pláne egy magyar kocsmában.

ivrilider 2010.09.11. 19:01:36

Ez az egész jó! Gyurcsány is, meg Sztrugackij kommentjei is. Hamarosan billen az inga!

Jamesboci 2010.09.11. 19:13:22

báncsaja gyurcsányit, hogy mán senkit sem érdekel.

pandacsökiboborján 2010.09.11. 19:16:57

"ki tudja, mikor láthatjuk újra együtt ezt a sok érdekes embert."
börtönsétán.... miss sün majd visz nekik be csomagot.

Greengrocer 2010.09.11. 19:21:41

nem neztetek talan a Fidesz kampany-nyitot? Pedagogus nap a kommunizmusbol:) de ezt az ertelmesebbje tudja is...pontosan. mindent nyerjetek most, mindent! semmi mas esely nincs ra, hogy soha tobbet ne gyertek vissza:)

tewton 2010.09.11. 19:22:44

a hiller-terminátor nagyon cool.

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.11. 19:25:58

komolyan, már hiányoztak ezek az arcok, feldobtátok a napomat, köszi!

lehet más a handa-banda 2010.09.11. 19:37:37

Ezekhez már jeltolmács se kell hogy el tudja magyarázni miről beszélnek. Elég ismerni a két közismert jelzést:
recipe ferrum = zorbánviktor
kitárt karok szárnyaló lendítése gyurcsányilag = ezek vagyunk mi progresszióvízionálók

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.09.11. 19:40:32

Hej, hej Iványi Gábor, csak ne tudnám, hogy milyen ember is vagy valójában! Mivel - sajnos és szerencsétlenségemre - a te kollégád voltam pár évig, így jó néhányszor utaztunk együtt. Én ismerem a másik arcodat, amelyiket rettegve rejtegetsz a kamera, ill. a nyilvánosság elől. Tudom, hogy mennyire gyűlölködő és bosszúálló ember vagy, azt is tudom rólad, hogy kompromisszum képtelen, megbocsátani nem tudó "igazhívőként" éled életed.

Tudod, amikor aljas és nemtelen módon megaláztatok engem, amikor a fizetett seggnyalóid gyűlölködés cunamiját már nem tudtam elviselni, amikor egyik-napról a másikra az utcára raktatok ki ( jól tudod Te is, hogy eltávolításom munkajogilag sem volt az rendben, gábor testvér... ), akkor, amikor életemet és gyermekeim jövőjét majdnem kettétörtétek ( ekkor komolyan megfordult fejemben az öngyilkosság ), nos ekkor jöttem rá, ekkor értettem meg, hogy mégis csak van valami alapja a zsidó embereket ért támadásoknak. Te önmagad is hirdeted, hogy félig zsidó vagy, de mégsem jár zsinagógába. Ehelyett csináltál magadnak egy saját egyházat, ahol 27 iványi rokonodat foglalkoztatod, míg a többi munkavállalódba ott rúgsz bele, ahol csak tudsz.

Neked a kábítószerfutár dél-amerikai zsidó gyerek fontosabb, mint pl. a csángó fiatalok, vagy a temerini igaztalanul meghurcolt délvidéki magyar tinik. Neked minden fontos, csak ez a föld, ez a haza, az nem. Az egyik idős lelkész kollégádat azért távolítottad-utáltátok ki a féreg, aljas és patkány seggnyalóiddal együtt, mert annak falán Nagy-Magyarország térkép lógott. Az sem számított, hogy ez az ember édesapád legjobb gyermekkori barátja volt.

gábor testvér, ahelyett, hogy elszégyellnéd magad, és szépen visszavonulnál, továbbra is kelted a feszültséget. Én veled ellentétben hiszek a Teremtőben, és hiszem azt, hogy majd előtte felelni fogsz a tetteidért. De ha majd a városunkban jársz, és találkozunk, akkor egy köpéssel jövök neked. De te annyira hitvány ember vagy, hogy talán még arra sem vagy méltó, gábor testvér...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.11. 19:41:34

Ölég hülyék vagytok, mit ne mondjak. Akkut gyurcsány-gyűlöletben szenvedtek, a blogbejegyzésben nulla egész nullanulla tartalom van. Ha az index nem nyomna titeket, akkor fele annyian lennének az olvasók, azok is csak a hasonló gyurcsánygyűlölő barmok lennének, akiket itt lehet csordákban látni.

Szidjátok ezeket a politikusokat, hogy mennyire érdektelenek, de azért ott nyomultatok. Szánalamsok vagytok.

szelviktor.blog.hu :)

Nos, hát tudjátok, szerintem pl. Orbán Viktor, Bayer Zsolt és hasonlók szellemi nullák. Ehhez illő módon soha nem járok el egyetlen előadásukra.

Szerintem a Mandiner blog is nulla, ehhez mérten, elég ritkán járok erre. Most is a videóban reménykedtem csak.

tölgyes 2010.09.11. 19:46:03

Gyucsány szerint meg kell újítani az MSZP-t. Alig várom!! Remélem Gyurcsány lesz az új megújult MSZP főnöke.. akkor ki fog derülni, hogy a népnek mennyire hiányzik..:)

tölgyes 2010.09.11. 19:47:16

Innen hiányzik valaki! A forgópisztolyos rém: Vadász János:)

tölgyes 2010.09.11. 19:48:48

@Brendel Mátyás: Én meg azt gondolom, hogy Önnek van joga lelkesedni Gyurcsányért.. másoknak pedig van joga ahhoz, hogy ne lelkesedjenek Gyurcsányért.

Ha Önnek olyan fontos a Feri, akkor miért nem tették meg őt a párt első emberének.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.11. 19:49:38

@Viktus: "nagyon nehezen esik le nekik , hogy a kutyát sem érdeklik ... "

ezek szerint te és a Mandiner blog a kutyák alatt vagytok a törzsfán.

És persze sok kutya hiszi azt, hogy ő a szellemi vezér a falkában.:)

evil overlord (törölt) 2010.09.11. 19:50:38

Ismét index főoldal, ismét bögregyűjtő verseny. Ha a Fospumpában lenne egy kis gógyi, összegyűjtené az IP címeket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.11. 19:53:09

@Viktus: "nagyon nehezen esik le nekik , hogy a kutyát sem érdeklik ..."

azt akarod mondani, hogy te és a Mandiner blog lementetek kutyába? vagyis még az alá? ez mondjuk igaz, csak más okokból.:)

Hóember 2010.09.11. 19:59:02

Dobjon má valaki egy linket ahol videó is van!

Én bevallom, perverz vagyok, élvezem nézni ezt a szerencsétlent!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.11. 20:02:42

Tényleg szánalmas, hogy egy ilyen perverz réteg igényeit elégítitek ki. Valahogy nem lennék büszke rá, hogy a mandinernek írok. Láthatóan ti sem vagytok azok, mert a bejegyzések álnéven mennek. Kis prostituáltak. Én ilyet semmi pénzért nem vállalnék.

Tehetetlen Dodó 2010.09.11. 20:06:13

@Hóember: A hírtévé az előbb már nyomta kommentár nélkül ezt a szánalmas idiótát.
Még őt is übereli dumában legszebb tanítványa, a túlmozgásos Molnár nevű kretén.
Ha ez a jövendő, újra rendszerváltó, 89-es élcsapat, akkor nincs mitől tartanunk.

Lefetyke 2010.09.11. 20:06:27

Hmm... hmm... nagy az isten állatkertje, csak az vigasztal, hogy Gyurcsányék már tényleg csak a nyugdíjas korosztályt tudják beetetni.
Meg néhány olyan csajt, akiket tinédzser korukban megfogott A Miniszterelnök Úr sármja, könnyed stílusa és gyakran komor, felelősségteljes ábrázata (melyet sűrűn láthattunk örökzöld "Gyurcsány takarodj! Elkúrtad!" zenei aláfestéssel). Meg persze a tudat, hogy van nála sanszos, hiszen Fletó szerint az öregecske feleségeket néha nem árt fiatalabbra cserélni :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.09.11. 20:14:15

@Brendel Mátyás: vehetnéd úgy is, hogy odafenn 1 (fakultatíve élvezhető) _vizuális antropológiai_ tanulmány szerepel...

így már más a lány (bocs, a "kis prostik") fekvése, nem?

Húsleves 2010.09.11. 20:14:40

Ki a szar ez az Iványi Gábor? És miért nevezzük egyháznak az ilyen szektákat?

countrystudy 2010.09.11. 20:24:20

@Húsleves: ez a kérdés megérdemelne egy hosszabb írást. Hogy szedte össze az iványi -klán a vagyonát a vezli-iskolákkal. Hány embert rúgott ki,akik észrevették a stikliket. Mennyi álami támogatást tettek zsebre.

Húsleves 2010.09.11. 20:35:04

@countrystudy: ezek az érdekes liberális-szekta kapcsolatok szintén megérdemelnének egy hosszabb írást. A scientológus és a hitgyüli szekta hovatartozása köztudott, a jehova tanúi hátterérről is olvastam már érdekes dolgokat, de ezek szerint ezeken kívül még sok agymosodájuk van.

F_Jikov 2010.09.11. 20:43:22

@Brendel Mátyás: Mondja Brendel Mátyás, aki agyilag olyan zokni, hogy még a wikipédiáról is kihajították...

sztrugackij 2010.09.11. 20:51:55

@Ophelia35: A "miénk " alatt kit értesz?Székelyföld természetesen mindig magyar volt,magyar fejedelemség de soha nem volt Magyarország része.Székely létedre ismerhetnéd a saját történelmedet.
Egyébként ki mondta ,hogy én székely vagyok?Pár egyszerű bővített mondat értelmezése is gondot okoz?
Tanulni,tanulni ,ne égesd már ennyire a táborodat!

KG2000 2010.09.11. 20:52:38

Nemcsak az index tudósítása alapján világos, hogy a gyűlés előadói szánalmas, beteg emberek. Akik persze veszélyesek Magyarországra sajnos, még mindig, egy kicsit. És akik közül meglepő módon még Gyurcsány volt a legkevésbé szélsőséges. Na persze ne örüljön túl korán, egy évtizednek még el kell telnie, hogy hihető legyen az, amit mondott. Most nem a 89-es meg alkormányozásos süketelésére gondolok (mindkettő dolog gigapofátlanság), hanem arra, hogy az ellenzéknek meg kell változnia, nem lehet olyan, mint az elmúlt 20 évben a mindenkori ellenzék.

KG2000 2010.09.11. 20:53:47

@sztrugackij: Secusok menjenek haza!!!!!!!!!

sztrugackij 2010.09.11. 20:55:22

@Tehetetlen Dodó: Na,most mondd meg! Egy ilyen büdös román komcsi kell,hogy kioktasson benneteket történelemről,szövegértelmezésből! Hát mivé lett ez a világ?

tewton 2010.09.11. 20:56:02

@tölgyes:
meseházy szerint volt rendszerváltás. azzal, hogy őt választották pártelnöknek.

a változás megállíthatatlan!

Tehetetlen Dodó 2010.09.11. 20:57:59

@sztrugackij: Megszoktuk. Mindig a büdös komcsik próbálják oktatni a többieket. Hiába, a szakértelem.

sztrugackij 2010.09.11. 21:00:29

@KG2000: Mert te azt mondtad? Kezd nevetségessé válni ez a fórum! A jobboldaliak tényleg ilyen hülyék?

NemoKapitány 2010.09.11. 21:02:05

Na ez a banda aztán ne jöjjön vissza. Undorító pofák, mivel mindegyikről beugrik az embernek valamilyen múltbéli tette.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.11. 21:03:15

azért a kossuth klubba nem beengedni őket, igazi köcsögség volt. pedig lehetett volna úgy is, beenged, ajtó bezár, keretlegények bemennek, kitelepítési végzéseket kiosztják, vonat, hortobágy, recsk.

Tita nick 2010.09.11. 21:06:32

Ezt miért kellett ide így szombaton, mikor 24 óra a szórakozás?

Miért kell hányingert kelteni bennem szombaton, mikor.

Devil 2010.09.11. 21:07:38

Ha valamit pedig Orban kur szejjel, azert is az MSZP lessz a felelos (na meg a libsik):
"Göncz Kinga: Brüsszelben már felmerült, alkalmas-e Magyarország az EU-elnökségre
A kormány szerint felkészültek, és inkább nemzeti egyetértésre lenne szükség."

tanarseged ur 2010.09.11. 21:09:38

@Brendel Mátyás: Minek jöttél ide? Jól megvoltál nélkülünk; mi nagyon jól megvoltunk nélküled. Legyen újra úgy, mint volt.

stratez 2010.09.11. 21:11:39

Amíg ez a szoci elit, Orbán nyugodtan alhat. Egyszerre siralmasak és röhejesek. Az pedig mindent elmond a párt állapotáról, hogy egy ekkora bukta után nem csak a pártvezetés változatlan, hanem a holdudvar is.

moncayo 2010.09.11. 21:11:52

Szánalmas egy társaság. Pont annyira szánalmas, mint a többi. A különbség csak annyi, hogy ezek most a pöcegödör aljáról óbégatnak, a másik társaság meg felülről szarik rájuk, idővel oszt helyet cserélnek. S közben elbasznak, ellopnak mindent.

sztrugackij 2010.09.11. 21:11:53

@Tehetetlen Dodó: De legalább tanulnátok,az ember a lelkét is kiteszi ti meg teljesen elhülyültök.
Miért lehet a fél országot meghülyíteni ezzel a nacionalista dumával?Ember!Felvettek az unióba!Nincsenek határok,földet ,házat vállalkozást vehetsz még Székelyföldön is.Áttelepülhetsz ha már annyira rajongsz azért a földért.Próbálj tenni valamit értük! Már úgy értem a fröcsögésen és a kommunistázáson kívül.Eddig csak ennyire telt tőled.
Nem sok!

Devil 2010.09.11. 21:12:05

Orbán 100 napját az értékeli a legjobban hogy Gyurcsányt nem engedték be a Kossuth-klubba. Putyin is hasonló dolgokat művel az orosz ellenzékkel, pld Kaszparovval.
Na de tényleg Putyin kell nekünk?

tanarseged ur 2010.09.11. 21:13:01

@evil overlord: Mit tudja maga? Hátha gyűjti. ;-)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.11. 21:13:54

Ez a legjobb a Fospumpa kormányzásában: nagyon felkúrja a balfaszok agyát.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.09.11. 21:15:57

@Brendel Mátyás: "Most is a videóban reménykedtem csak. "
Hóbazmeg, nagyon szomorú életed lehet.

Amúgy holnap lesz videó, nyugi.

evil overlord (törölt) 2010.09.11. 21:18:49

@tanarseged ur: Nem látom eltűnni a véresszájú balosokat, sőt, mintha nőne a számuk. Bár az is lehet, hogy a SSVT a Gleichschaltung befejeződésére vár.

tanarseged ur 2010.09.11. 21:20:06

@Grift: Már megint ezt a szélsőséges formáját hozza. Mikor lesz magából végre humánus ember? Csak semmi keretlegény-csapat, semmi kitelepítés! Beenged, ajtó bezár. És pont. Pont.

Tehetetlen Dodó 2010.09.11. 21:21:47

@sztrugackij: Nekem beszélsz, háver?
Vagy csak valami képzelt hozzászólásra ontod itten az igét? Meg vagy zavarodva teljesen?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.11. 21:22:37

@Devil:
"Na de tényleg Putyin kell nekünk?'

igen

evil overlord (törölt) 2010.09.11. 21:24:05

@tanarseged ur: Nem tudom mi a baja Grift fenti megjegyzésével, egész enyhe volt :)
Egy igazán véresszájú (izé véreskezű) fallangista szerint beenged, az ajtó bezár, majd géppuska (lángszóró, Zyklon B stb.).

Ezekiel 25,17 2010.09.11. 21:24:16

@Tehetetlen Dodó: dehogy román komcsi, csak egy bocskoros oláh:D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.11. 21:28:52

@evil overlord:
tyű, a mindenségit, maga aztán vágja a falangizmust! :)

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.11. 21:28:58

Szánalmas,szánalmas az igaz de keresem a jelzőt arra ,hogy 20 évből 12-őt mégis csak ezek voltak ott, ahol nem kellett volna,bár igaz ez ha jobban belegondolunk ez nem az ő érdemük hanem Kádáré.

tewton 2010.09.11. 21:33:36

@tanarseged ur:
nézze, Grift meglepően humánus volt, én meglepődtem. mostanában 1. vh-s harctéri tudósításokat olvasok. abban a világban lehetséges, többé-kevésbé legitim megoldások voltak:

-- gázgránátot dobni rájuk és visszacsukni az ajtót. mustárgáz, vagy inkább valami gázkoktél.
-- bezárni őket a fészerbe és rájuk gyújtani. kívül feltűzött bajonettel őrt állni.
-- lángszóróval bemenni és elfoglalni a termet.
-- bajonettroham és kézitusa

evil overlord (törölt) 2010.09.11. 21:45:01

@Grift: Gondolom ön nálam jobban ismeri a Spanyol Polgárháború (mindkét oldal által szaporán gyakorolt) vérengzéseit.

@tewton: Önnek is gonosz a fantáziája.

Tüske a köröm alatt! 2010.09.11. 21:49:09

@Az igazi Vaszilíj Zajcev:

Szívemből szóltál.

Kár, hogy illetlenség másnak a kommentjét ellopni, mert szívesen belinkeltem volna sajátomként.

Nem vagyok hívő ember, de adja az ég, hogy azt kapja, amit embertársainak tudott nyújtani!
Nem a világ felé mutatott arcáról, a Te általad felvázoltról szólok!

lehet más a handa-banda 2010.09.11. 21:49:41

EZT JÓL ELKÚRTUK mondta Gyurcsány, és altestének ütemes pulpitushoz veregetésével igyekezett hangsúlyt adni szavainak. A termben ülő pártveteránok Szeksz Függő Szekciója (SZEKFŰSZEX) erre hatalmas ovulációban tört ki

tewton 2010.09.11. 21:54:02

@evil overlord:
kérem. én a szellem egy egyszerű szürke technokratája vagyok. ebben semmi fantázia. ezek lehetséges szakmai megoldások. kicsit komolyabb munka, mint random embereket fejbelőni gumigolyóval, de ez is csak egy munka.

Tüske a köröm alatt! 2010.09.11. 21:55:59

@Az igazi Vaszilíj Zajcev:

"egy köpéssel jövök neked. De te annyira hitvány ember vagy, hogy talán még arra sem vagy méltó, gábor testvér... "

Ennek a köpés már nem büntetés.

Nem egy olyan város van, ahol már nem szívesen jelenik meg. Van mitől félnie!
Én is szívesen megszorítom- no nem a kezét- ha meglátom!

Na jó! Inkább felajánlok egy tisztességes köpetet, mielőtt még fenyegetésnek venné!

Anti Anyag (törölt) 2010.09.11. 22:02:51

Jobboldalon is van pár nem semmi ember, de ezeket Iványi összességében veri.

Irdatlanul gáz ez a pali. Amikor a cigányok (akik ott laknak) végigtörték a Nemzeti színház háta mögötti kis utcákban az autókat és elkezdték kiüldözni a lakókat házukból, azok levelet írtak Iványinak.

Iványi visszaírt nekik, hogy tanuljanak meg együttélni a cigányokkal. Mellesleg az egész Iványi birtokot a Bp adófizetők tartják el, az SZDSZ-nek köszönhetően, így érthető, hogy most pánikban van.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.11. 22:05:34

Nálam ezek az arcok már elvesztették a hitelességüket és a bizalmamat. El is hiszem, hogy titokban bujkálnak....

stratez 2010.09.11. 22:06:31

Azért jók ezek a Gyurcsány-szeánszok, mert ilyenkor teljes fegyverzetben felvonul a szoci panoptikum. Mióta elmaradnak az antifák a Hollán Ernő utcában, azóta csak Fletó tudja így összerántani őket.

sztrugackij 2010.09.11. 22:15:51

@Tehetetlen Dodó: már a saját kommentjeidre sem emlékszel,csökkent értelmű?Ez már tényleg súlyos!
Aludd ki magad!

sabana 2010.09.11. 22:18:56

Kicsit olyan erzes ezt nezni, mint mikor a buliban megjelentek "azok" az arcok akiket senki nem hivott, de valahonnan megtudtak h party van es megjelennek, levakarhatatlanok, kifustolhetetlenek. Mindig jonnek beszelnek, neha piat is hoznak...de az o bulijuk mar veget ert, ideje lenne meltosaggal elvonulni.

Húsleves 2010.09.11. 22:20:18

Ezt a sötétben bújkálást szerintem félreértitek. Nem a megvilágítás hiánya miatt sötétek :-)

Übermayer 2010.09.11. 22:34:40

a pirosvirágos csajt és a vele egy sorban ülő ikertestvérét sunáznám ;)

ben2 2010.09.11. 22:36:06

Annak idején megmondtam, hogy Gyurcsány az MSZP Orbánja akart lenni, de ehelyett a Torgyánja lett.
Úgy tűnik az események engem igazolnak. Gyurcsány most javában szervezi a szektáját és a kampány kellős közepén (mikor máskor?) túllicitálja gyűlölködéssel az MSZP jelenlegi vezetését. Ezzel kitűnő muníciót adva a Fidesz kezébe, mert aki el is bizonytalanodott jobboldalon az elmúlt 100 napban, annak most szépen az eszébe juttatták, miért is kapot OV kétharmadot.
A szerencsétlen MSZP vezérkar meg most vagy beszáll a versenybe és igyekszik túllicitálni Gyurcsányékat (esélytelen), vagy megint kármentéssel lesz elfoglalva, mint az áprilisi kampányban a Gyurcsány-fórumok után. Ez a klasszikus csiki-csuki: ha nagyobbat mondanak Gyurcsánynál, akkor az MSZP-ből pár százalékos vérbalos szekta marad csak (és ezt ők is tudják), ha visszafogottabbak nála, akkor a hardcore fog Gyurcsány mellé állni, és úgy lesz az MSZP-ből pár százalékos szekta, mint anno az FKGP-ből Torgyán hatalomra jutásával.

evighed 2010.09.11. 22:41:02

Vadai Àgnes 6 nyelven beszél és legutóbb filmeket nézve tanult meg novégul.
Baaaazd meeeeeg!!!!! Mekkora istencsáááászááááár!!! :)))

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.09.11. 22:43:32

@Anti Anyag: A "pánik" nagyon jó kis végszó ! Bizony, pánikban vannak az elvtársak és holdudvaruk. Lqró mai sziporkája: "Orbán meg fog bukni". Gratula, ez aztán a kimagasló szellemi teljesítmény ! /Bizonyára jól megtapsolták érte./ Szánalmas bagázs, szót sem érdemelnek. A "holdudvaruk" sem különb náluk. "Azon gondolkodom, hogy átköltözöm Ausztriába" - mondta a napokban egy budai multimilliomos, akinek elvtársi
mutyik nyomán liftes, fütött úszómedencés, szuperpanorámás háza van. Naná, csökkenőben a Nokia-dobozos megrendelők száma, még a végén kénytelen lesz hidegvizü medencében lubickolni.
Nekik /és családjaiknak/ ezért hiányzik Lqró és
a szemétdombra került rendszer és ezért is fognak mindig rájuk szavazni. Majd csak kihalnak maguktól.

serwer 2010.09.11. 22:52:25

Ez rosszabb, mint a RTL manipulatív összevágása a realitsy show-okról. :D

Nem csak a Gyurcsánytól kell félnetek, hanem mindenkitől, aki élő adásban vitába keveredik a vezéretekkel.
A bújkálás nem tarthat örökké!
Előbb-utóbb ki kell állni a kizárólag földi csatornákat vevő pórnép előtt is...
Ők döntenek, nem a bújkálás.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.11. 22:53:23

Ez egy jó bejegyzés - kerüli az idézeteket. Én anélkül, hogy bárki szekerét akarnám tolni csak azt szeretném kérdezni, hogy ha Gyurcsány olyan marha nagy demokrata, akkor miért nem mondott le 2006.09.18-án kora reggel? - magától, úgy a 110. napon... Ja, hogy nem is akkora nagy demokrata?! Akkor meg ki a faszt érdekel, hogy mit hord össze? - Mert ugye az MSzP megújulsása megvolt, újraosztották a szerepeket ugyanazon 5 ember között - ezt ők így szokták nem? Feri helyett jött Herr Meisterhauser és kész! Ja, hogy ez nem tetszik? Tetszettek volna 1 milliónál kevesebb választót veszíteni...

Húsleves 2010.09.11. 23:02:35

@Canis Lupus Libertas: és még továbbvezetném a gondolatmenetet azzal, hogy ha jól vezették az országot, akkor miért akarnak megújulni?

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.11. 23:16:52

@Húsleves: Hogyhogy miért? Mert a küldetésüket az ostoba nép nem értette, ezért az ő szintjükhöz közelebb álló arcokra van szükség - gondolom ez hozta meg a felemelkedést a párton belül pl. Szanyi Tibornak. Hülyéket kerestek. Találtak. Kérdés: mennyit találnak a választók között? - Nem állítva azt, hogy a nem rájuk szavazók nem hülyék, csak azt, hogy a hülyeségnek is vannak szintjei...

Húsleves 2010.09.11. 23:23:50

@Canis Lupus Libertas: tényleg, ha már Szanyi Tibor gúnynevet keres a kormánynak, nem keresünk mi is neki valami jó becenevet? Mondjuk SZARnyi tibor :-)

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.11. 23:28:34

@Húsleves: Szerintem Szanyi márkanév, nincs mit hozzátenni...

Rwindx 2010.09.11. 23:35:13

Azért szomorú hogy ilyen sok fiatal (4 fő) is ezeknek örül.

crazyfish 2010.09.11. 23:35:16

..ezek nem baloldaliak, ezek ingatlankufárok,bizniszmenek, sameszok, stromanok, fényesen bebizonyitották a kormányzásuk alatt s már nem is adnak a látszatra...igazi pótcselekvés amit csinálnak...nem kellenek, vegyék már észre!!!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.11. 23:41:26

@evighed: azért heccből ledobnám egy norvég halászfalu kocsmájában ejtőernyővel a kéményen át hogy megkérdezze merre van az északi sark

crazyfish 2010.09.11. 23:47:46

...ezek soha nem voltak baloldaliak, stromanok, sameszok, kufárok annál inkább...vicces amikor a nép érdekeit akarják védeni...gyurcsi, kóka és társait csak a saját zsebük érdekli...

crazyfish 2010.09.11. 23:48:27

bocs, azt hittem nem ment át...:))

Monarch (törölt) 2010.09.12. 00:20:52

Csak én vagyok olyan tájékozatlan, hogy fingom nincs, kijaza Miss Sün?

tevevanegypupu 2010.09.12. 00:26:36

@Grift:
Irany veluk az orbani banyakba-szolokbe, aztan szuret!

ZéBé 2010.09.12. 00:53:15

"Gréczy Zsolt szerelmesen néz, na kire?"

Szerintem inkább valami olyasmit fejez ki a tekintete, mint amikor az ember nagyon koncentrál, hogy halkan engedje ki a galambot.

ZéBé 2010.09.12. 00:56:15

@sztrugackij: Még szerencse. Mi is örülünk neki.

Táskás Tóni 2010.09.12. 01:22:30

KK és TT Nem láttam fotókat a következő komcsikról pedig ők sem semmik csintalanról pozsgairól matolcsiról majtényiról smittpaliról. Ja .hogy ezek egy része már a jobboldali kormány "gerincét" adják, meg köztársasági elnők lett , meg éppen alkotmányozik. mongyő

nestrot10 2010.09.12. 02:17:06

ORBÁN haknibrigádja vezeti az országot! Nekünk nincs kormányunk, csak egy 4-5 fős hakni brigád.
Rákosi Viktor, Navrasics, Varga, Matolcsy,

Igzuk van a Demokratáknak, ha nem lehet szavazni az alkotmányra a Népnek, akkor Forradalom kell , és amolyan IGAZI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nestrot10 2010.09.12. 02:20:16

Orbán évekig nem járt be a Parlamentbe dolgozni, végig haknizta az adófizetők pénzén Magyarországot többször, oda vissza,.... úszitani a kormány ellen, sőt még Európában is ugatott....

Egypárt rendszert akar, személyi kultuszt Diktatúrát...NEM KELL!! úgy hallom a A NEMZETI ELLENÁLLÁSI MOZGALOM fog lecsapni rájuk!

nestrot10 2010.09.12. 02:25:47

Hazugság !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! hogy sötét vagy félhomályos helyiségekben mer gyülekezni a baloldal...mert a Kossuth Kiadó meg lett félemlítve a FIDESZ áVÓ által ( ebben a szarr ORBÁN rendszerben így megy, mint a Rákosi korszakban)és ezért az utolsó pillanatban lemondta a rendezvényt a szervezőknek, ezért gyors szervezéssel máshová került a rendezvény.......a helység felkészületlen , előkészítetlen volt, s ezért tűnik a fényképen SÖTÉTSÉG nek a lámpák hiánya...

EGYÉBKÉNT A BALOLDAL NEM FÉL HA KELL FEGYVERT IS RAGAD!

nestrot10 2010.09.12. 02:27:47

egyébként a kormán gúnyneve: HENDE HOCH ÉS TÖMJÉN FÜST KORMÁNY.
( Mindenki adja meg magát és ködösítenek és büdösítenek és fényezik magukat...de lehet Hendére és Semjénre asszociáalni)

agybaj 2010.09.12. 02:38:59

pedig orbán a történelem ura. milyen hüjék ezek.

nestrot10 2010.09.12. 03:01:43

Kossuth Klub-ot akartam írni

nestrot10 2010.09.12. 03:03:31

@agybaj: Orbán a Nemzeti betegségünk!
Nemzeti Tumor!
Nemzeti Törpe

nestrot10 2010.09.12. 03:05:14

@ZéBé: Biztos egy Orbán képet mutattak neki--és fingania kellett..én pl amikor megyek WC-re mindíg hangosan megjegyzem: KITESZEM A FIDESZT! ( már a gyerek is ezt mondja):)

evighed 2010.09.12. 03:14:50

@nestrot10: nyugi ember! szavazz az emeszpére októberben és kész. gondolj a gyerekre, mi lesz vele ha itt szívrohamot kapsz erölködés közben.

nestrot10 2010.09.12. 03:24:00

én a kétfarku kutyapártra is szavazok, csak erre az "egyfarkú KUTYÁKRA" - a Fideszre nem!

evighed 2010.09.12. 03:29:14

@nestrot10: több pártra is szavazol? (amúgy nem szégyen az emeszpére szavazni, kár letagadni)

nestrot10 2010.09.12. 03:39:04

azt jeleztem, hogy nekem tök mindegy bárkire csak az egyfarkú Kutyákra nem! ( a Fideszre)---hát így szádba kell ezt rágni?, ..ajaj..nem vagy egy IQ bajnok:D

nestrot10 2010.09.12. 03:41:34

Jobbikot azért bírom, mert nem szereti a cigókat...de haragszom rájuk, mert még nem jöttek elő hogy cigó min. elnök van----félnek a botcsinálta "polityikusok":D

nestrot10 2010.09.12. 03:43:22

na megyek aludni....jóccakát! Merjél nagyot álmodni, ne ilyen kis gonosz törpét mint az Orbán:)

evighed 2010.09.12. 03:44:26

@nestrot10: valóban nem vagyok egy IQ bajnok, viszont neked nagyon kifinomult a politikai meggyözödésed. Mi lehet az oka??? Talán a túl magas IQ...

belekotty 2010.09.12. 06:33:23

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Így beszél egy hívő ember? Nocsak! Sajátos...

belekotty 2010.09.12. 06:37:48

Debreceninek Orbán fóbiája van, de amiket vizionált, abban igaza lett, kemény diktatúra van kiépülőben.
De minek mutatkozik ezekkel a végleg lejáratódott emberekkel?

belekotty 2010.09.12. 06:39:33

Hmm.. a jobboldali kommentelők mszp bérencnek minősítik az indexet, a baloldaliak fidesz bérencnek.
Legalább ebben politikai egyensúly van.

belekotty 2010.09.12. 06:41:38

@moncayo: "Szánalmas egy társaság. Pont annyira szánalmas, mint a többi. A különbség csak annyi, hogy ezek most a pöcegödör aljáról óbégatnak, a másik társaság meg felülről szarik rájuk, idővel oszt helyet cserélnek. S közben elbasznak, ellopnak mindent. "

- Júj! Ez nagyon ütős volt! :-))

belekotty 2010.09.12. 06:44:26

"Martonyi János külögyminiszter szerint inkább nemzeti összefogásra lenne szükség, és az MSZP vádjai kárt okozhatnak az országnak."

- Hmmm... Martonyi úrnak milyen rövid a memóriája. A Fidesz beszél nemzeti összefogásról a 8 év ellenzékiségben műveltek után?

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.09.12. 07:00:19

@Anti Anyag: @countrystudy: @Tüske a köröm alatt!:

Még egyszer klaviatúrát ragadok ( többet nem szándékozom), hogy kiírjam magamból azt, amit iványi gábor kapcsán érzek. ( Szándékosan írom kisbetűvel a nevét ) Engem és családomat is majdnem tönkretettél gábor testvér, most már utólag elismerem, igen közel álltam a suicid cselekményhez. Azt terveztem, hogy elmegyek hozzád és ott gyújtom fel önmagamat. ( Hogy lássák az emberek, hogy te ki is vagy valójában ) Úgy éreztem, hogy elvesztettem mindent, amikor a pösze-selypítő-díszroma-alkoholista-saját hányadékában fetrengő kollégáiddal megerősítve ( magadtól nem voltál ugyanis ilyen bátor, hogy négyszemközt megbeszéljük ügyeinket ) inkvizíciós eljárás keretében meghurcoltatok. Útólag éreztem azt, ami a Tanu című filmben játszódik le, történetesen, hogy bármit mondtam ott neked, a te ítéleted már előre készen állt, csak azt vártad, hogy a másikat, azaz engem megsemmisítsél.

Nos, tényleg a padlóra vittetek le, de ezúton jelentem neked, a döntő ütést nem sikerült bevinned, nem győztél le, talpra álltam, felegyenesedtem. És most már tudom, hogy a magad fajta embereket el kell kerülnöm.

Bevallom, én sokáig hittem benned, iványi gábor, de úgyis mondhatnám, évekig engem is megvezettél.

gábor testvér! Hogy is volt az, amikor az egyik vidéki gyülekezetedben idős asszonyok neked szegezték a kérdést ( akkor is roma konfliktus miatt éppen Sajóbábonyból tértél vissza, bár oda sem hívott senki ) , hogy " miért kellett Szögi Lajost meggyilkolni? " Én ott voltam, hallottam a választ tőled, amely azonnal, zsigerből jött: " Azért, mert elütötte a kislányt ... " Ezt mondtad iványi gábor ott mindenki előtt, le sem tagadhatod. Tudod, ebben a pillanatban hullt le szemem elől a lepel, ekkor értettem meg, hogy ki is vagy te. Ott döbbentem rá, hogy te teljességgel képtelen vagy magadat beleélni, belegondolni az áldozat ( Szögi Lajos családjáról beszélek, nehogy roma barátaidra gondolj véletlenül is, gábor testvér ... ) családjának helyébe. Legalább csak egy pillanatig elmerengtél volna azon, hogy mit érezhetett szerencsétlen Szögi Lajos, amikor a nyakán ugráltak, mit érezhettek a lányaid, akik mindezt végignézték, de te - jól tudom ezt - ilyet nem tettél.

Amikor így nyilvánultál meg, akkor megszakadt bennem valami veled kapcsán. Onnan már csak utálattal és undorral tudtalak szemlélni.

De hát sorolhatnám napestig azokat a kijelentéseidet, dolgaidat, amelyre egyáltalán nem lehetsz büszke, de nem teszem. Miért gyűlölködjek permanensen, ahogy azt a te tisztelt családod ( lehet,ezt látják tőled ) teszi, miért utáljam engesztelhetetlenül, azt aki másképp gondolkodik? Nem akarok a nyomdokaiban járni, gábor testvér...

Végül, amikor híre ment, hogy mit csináltatok velem, akkor több tucat embertől kaptam levelet, azzal, hogy ők is iványi gábor áldozatai. Nem én voltam az első ebben a sorban, és valószínűleg nem is az utolsó. Őszintén sajnálom azokat, akik ezután következnek.

Karipapa01 2010.09.12. 08:38:17

Orbán a 2/3 -os többség, a majdnem teljhatalom birtokában nem fél az MSZP-től, meg általában senkitől. Kivéve Gyurcsányt, de attól nagyon! Orbánnak Gyurcsány a Damoklész kardja. Az egész nemzet segítégét kéri a kiiktatása érdekében, de így sem bír vele. Ebből az következik, hogy Gyurcsány nagy ember és erős, mert ha csak egy kis pondró volna, Orbán már rég eltaposta volna. Ez a folyamatos csatározás nagyon érdekes, időnként mulatságos, de sajnos a népnek nagyon sokba kerül. Annál is inkább, mert a "kenyeret és cirkuszt" örökérvényű alapigazságból sajnos eddig csak a cirkuszt kaptuk meg és valószínűleg ez egy jó darabig még így is lesz!

vakvarju69 2010.09.12. 09:06:36

@Ophelia35:
Ne izgasd fel magadat, lehet még partiumi is.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.12. 09:16:33

Ez az Iványi valami undercover rabbi? Teljesen úgy néz ki mint egy ortodox zsidó, gondolom titokban az is. Az ilyenek áldoznak keresztény gyerekeket ha épp kell.
Amúgy nem volt pár jóérzésű terrorista aki odament volna erre a gyűlésre hogy ezt a sok geciszart hazavágja a kurva anyjába?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.12. 09:22:45

@evil overlord: @tewton:

uraim, elkeserítenek. én itten naponta bontom ki az igazságot a rejtő hagyma héjakból, közben magam is meztelenségig pőrülök lélekben, és maguk nem figyelnek. soha, egyetlen egyszer nem kívántam senki megölését, kiirtását, legyen az kommunista, cigány, zsidó, vagy más bűnös. maguk valószínűleg azzal keverik a gyilkos vágyat, hogy gurulva kacagok a holokauszt csimbumcirkuszon, amit ráadásul nem én tettem komédiává, hanem az áldozatok /biztos olyanok is voltak, csak nem hazugság mind/ utódai, akik gátlástalan, és nagyon talmudi módon tették korbáccsá és pénzzé, és vallássá ezt a filléres holivúdi szcénát. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.12. 09:27:47

@evil overlord:

barátom, maga nem a polgárháborúról beszélt, hanem a ciklonbé emlegetésével, hardkór zsidóirtással kívánta kiházasítani a falangizmust. a falangizmus, szerencséjére erősen zsidómentes övezetben jött létre, így sajnálatos módon nélkülözi az antiszemita vonásokat.
a polgárháborúban meg a jó a gonosszal harcolt, mint az emberiség történetében annyiszor, és kalpákon át.

nestrot10 2010.09.12. 09:28:11

@Karipapa01: Gyurcsány és a csalódott megvezetett fideszre szavazók visszatérnek és földbe döngölik a kis gonosz törpét-nem hiába fél és gumibugyiban jár a kis Rákosi Viktorunk:)

nestrot10 2010.09.12. 09:30:03

a Demokráciát és az Alkotmányt meg kell védeni ..minden áron és MINDEN ESZKÖZZEL!!!!!!!!!!!!!( nem a Fidesz kreálta alkotmányt--az az övék)

tiborc2008 2010.09.12. 09:30:57

Vajh ez a sok szép ember hol féltette a demokráciát szemkilövések idején?

nestrot10 2010.09.12. 09:31:42

egyébként a kormán gúnyneve: HENDE HOCH ÉS TÖMJÉN FÜST KORMÁNY.
( Mindenki adja meg magát , kezeket fel! .... és ködösítenek és büdösítenek és fényezik magukat...de lehet Hendére és Semjénre asszociálni)

nestrot10 2010.09.12. 09:33:06

@tiborc2008: a csürhének a tökét kellett volna letépni, mert azt is a Fidesz hozta létre, pontosabban Orbán maga...8 évig haknizott uszítani az országban. Gumilövedék kevés is volt..élessel kellett volna ezeket lelőni a felbújtóval együtt!!!!!

nestrot10 2010.09.12. 09:34:13

@tiborc2008: már akkor ezzel a csürhe lázításával szervezte a gonosz törpe a Diktatúráját!!!!! naná hogy minimum gumival lőjjék ki a szemüket!

nestrot10 2010.09.12. 09:35:43

Hamarosan lesz itt Orbán takarodj, mert a NÉP már Ébred--lehet hogy Fel is kel!

is 2010.09.12. 09:47:36

@Canis Lupus Libertas: "Mert a küldetésüket az ostoba nép nem értette, .."

nem múlt idő, jelen. még mindig nem jelentkezett senki Orbánnál, hogy hát tandíj, az kellene, pedig itt is leírásra került. Molnár Lajos kórházracionalizálása pedig már hivatalos Szócska-álláspont, csak erről próbálják az embereket nem felvilágosítani. az emberek csak higgyék továbbra is bután, hogy Molnár Lajos az ördög jobbkeze volt, magáé az ördögé. a járás = kistérség, csak ezt is le kell tagadni, a nyugdíjasok kegyeinek 1,7 millió levéllel keresgélése (persze, a FIDESZ fizeti, párt vagy állam, nem mindegy egy egypártrendszerben?) pedig Gyurcsány évekig gyalázott nyugdíjasvédő mozgalma, vagy ahogy Szíjjártó fogalmazott: 'ez a mostani kormány többet akar tenni a nyugdíjasokért, mint az előző'. még anális?

na befejezem, mert a tények alapján való véleményalkotás itt sokaknak nem létszükséglet, sőt zavaró közjáték csupán.

sabana 2010.09.12. 09:55:19

@nestrot10: az a dilemma, hogy en annak a hive vagyok, hogy mindenki szabadon nyilvanulhasson meg. A gond akkor van, amikor a 2301. buta es igenytelen frocsogesedet kell vegig gorgetnem ahelyett, hogy ertelmes gondolatokat olvasnek. Raadasul nem is alszol...meg szunet sincs a baromsagok kozott. (tovabba nem kell caps lock, sem 3000 db felkialtojl ez nem kocsma, itt nem a leghangosabbnak van igaza)

evil overlord (törölt) 2010.09.12. 09:58:24

@Grift: Mondtam én, hogy Ön állna neki gyilkolászni? Példaképei viszont megtették.

A Zyklon B helyére gondoljon foszgént, klórt, vagy mustárgázt. Úgy látom Önnek tényleg az agyára mentek a zsidók.

Engem nem zavar különösebben, hogy szélsőjobb és szélsőbal milicisták gyilkolásszák egymást, de a civilek irtására nincs mentség.

Homeoffice 2010.09.12. 10:03:05

Szerintem Gyurcsiék nyugodtan összejöhetnének Rettegni egy sort és nem is lenne ezzel baj, HA Viktor NER-je működne.
Viszont akadozik a gépezet.
Nem egy bukott párt bukott sleppjéről kellene már szólni a közéletnek, hanem a nyeregben lévő NER-ről.

Mensikov 2010.09.12. 10:04:25

Én Ferit eddig csak tehénkedni láttam a Parlamentben megszólalni még nem. Pedig mit is ígért ? Ilyen hülye pártot és vezetőit mint az mszp rég nem láttam. Az hiszik ugyanazzal a szöveggel lehet etetni a népet mint korábban. Eszembe jut Feri n számú ötletelése és azt mondom húzz el a p..csába...

KCB 2010.09.12. 10:13:19

index.hu/kulfold/2010/09/12/birosag_ele_kerulhet_az_egykori_izlandi_miniszterelnok/

Írországhoz hasonlóan nálunk is fel kellene jelenteni a Gyurcsány Ferencet és bandáját.

Természetesen nem politikai alapon. Az hogy 2008-ra a csöd szélére vitték az országot az egy objektív tény, súlyos felelőtlenség. Egy demokrácia ne attól legyen demokrácia ha valaki tönkre tesz valamit amit rábíztak akkor felál és odébbsétál. (mert ugye még elnézést sem kért...)

KCB 2010.09.12. 10:19:51

Egyébként Vágóról is elmond mindent hogy elment.

Homeoffice 2010.09.12. 10:21:32

@Kerek Perec:

Hát annyit biztos hogy kitart az elvei mellett. (Még ha személy szerint ezen elveket nem vallom)
Ugyebár a magyar közéletben sokan az elveit úgy váltja mint más a gatyáját....

nem nemsiker_s 2010.09.12. 10:30:34

Videóóóóóóót kéééééérűűűűűűűűnk !

Hadd jöjjön egykis derű szürke hétköznapjainkra .

Gest anyó férje 2010.09.12. 10:42:02

Lesz még a Kétfarkú kutyából Debreceni páros !

nem nemsiker_s 2010.09.12. 10:42:47

@belekotty: "Debreceninek Orbán fóbiája van, de amiket vizionált, abban igaza lett, kemény diktatúra van kiépülőben."

Mennyire szeretném ha igazad lenne koma, egy jólirányzott kis fehér terror igen kéne már.

De sajnos nem így lesz. Magyarországnak is meg kell felelnie az uniós kritériumoknak, a jogalkotás terén is, (sajnos).

Tehetetlen Dodó 2010.09.12. 10:50:24

@sztrugackij: Te hülyébb vagy, mint a néhai TASZSZ hírügynökség. Mondasz dolgokat - amiket én sose mondtam - aztán hevesen elkezded cáfolni.
Ezt csinálhatod egyedül is. Esténként jól elvitatkozgatsz magaddal és még van egy nagy előnye is: mindig a tiéd az utolsó szó, hehe.

Táskás Tóni 2010.09.12. 10:56:27

@nemsiker_s: Csak nehogy véletlenül a fidesz kampánynyitójáról készült videót rakják fel a fiuk. Bár nagy különbség nem lenne, hiszen ott is egy rakás régi komcsi volt jelen matolcsi majtényi csintalan smittpali csak nekik az oligarchák jó világos termet biztosítottak a tengernyi összeharácsolt pénzükből. Hogy áll a fidesz pártkasszája kifizették már a postának a 2 milliárd ft tartozásukat vagy nekik mo-on ingyen jár minden szolgáltatás államkassza - fideszkassza

Kalmár 2010.09.12. 11:04:09

@zebinho: Azért kiváncsi vagyok, hogy mit fog írni ez a nestrot a választások után.
Mégsem gyűlik a nép?
Mégsem alakul a nemzeti ellenállás?
Attól tartok agyvérzést fog kapni, mert újra narancs lesz a térkép.
Nem szabad mellre szívni a politikát sem.

A bloghoz annyit, hogy hihetetlen az az arcátlanság amivel megnyilatkoznak az országot tönkretevők,
8 év mélyrepülés után.

Id. Lencsés István 2010.09.12. 11:07:36

Itt vagyunk a választások után, itt vagyunk a választások előtt. Mi történt? Mi történik? Elveszítettem az állásomat, gyermekeim egyike nyögi a svájci frankot. Várom a híreket a beigért új munkahelyekkel kapcsolatban. Látom, hogy szépen alakulnak mások lehetőségei. Lesz terorr elhárító központ is. Eddig nem volt terror Magyarországon, most akkor lesz? Amennyiben látják, hogy lesz, akkor nem a központ létrehozására kell fektetni a hangsúlyt, hanem megakadályozni a cselekményeket. Nem szabadna kihívni magunk ellen a sorsot. Nem akarom Hajdú testört bántani, de valóban Ő a legalkalmasabb egy ilyen feladat ellátására? Életrajza sem publikus, elért eredményei nem ismertek. Vajon pályázat útján került erre a posztra? Munkaköri leírását miért nem ismerhetjük.

tiborc2008 2010.09.12. 11:10:52

@nestrot10:
Szegény, szánnivaló szerencsétlen vagy.
Részvétem.

tiborc2008 2010.09.12. 11:17:42

Úgy szeretnénk má megin egy demokratikusan szemkilövető kormányt, nem ilyen nácimódon semmittevőt.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.09.12. 11:20:02

@Táskás Tóni:
Majtényi fideszes oligarcha lenne? :-)))

torró 2010.09.12. 11:46:04

Ide figyelj "nestrot 10" csak azért olvastam végig mert vártam hogy megjelenj.Te tényleg ilyen sötét vagy , vagy csak provokálod a többit? Ámbár a régebbi hozzászólásaidra emlékezve, tényleg nem látsz semmit. Bazd meg én a Feri rokona vagyok és hidd el a rokonság nagy része FIDESZRE szavazott. Ébrejd már fel bakke az ilyen baloldalnak vége,nincs tovább! Most az Orbánék vannak ha bele őrülsz akkor is. És még az is lehet hogy jobban fogják csinálni mint a Feriék. Csak egy igazi baloldalnak lenne esélye leváltani majd őket .Annak meg még látszata sincs. Tessék tanulmányozni mi az a baloldal!!! Jelenleg Orbánék közelebb vannak a baloldali értékekhez mint a szocik!!

tiborc2008 2010.09.12. 11:51:01

@torró:
Tökéletesen igazad van.
fletóék csak hazudták a baloldaliságot.
Milliárdosok, multik és a maffia kormánya voltak.

szempontpuska 2010.09.12. 11:52:41

Sikerült rengeteg előnytelen fotót csinálni, de végülis miről beszélt Fletó?
:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.12. 12:04:03

Miss Sün rulez.
Mit keres ott Iványi, úgy látja, ezek hátrányos helyzetűek?
És hol maradt Székhelyi József?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.12. 12:10:55

@szempontpuska: legyünk korrektek! Kálmán mindössze egy udvari fotós. a komolyabb meghökkentést minőségibb káderek végzik, pl Krakkó-elvtárs :-)

Táskás Tóni 2010.09.12. 12:31:26

@Oli bácsi: MSZMP tag volt . matolcsi meg III/II-es -ként szintén MSZMP-s volt.

Atisz 2010.09.12. 12:42:48

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Kossuth Klub azután mondott nemet a rendezvény megtartására, miután közölték velük, hogy mellesleg Ferenc is fel kíván szólalni. Nyilvánvalóan nem akartak részt venni egy igencsak megosztó politikai parádéban.

Egyébként jó az ismertető és a képeken is minden fontos személy szerepel :)

vizipipa 2010.09.12. 13:09:59

Török Gábor néhány nappal ezelőtt kitiltotta nestrot10-et a blogjáról. Ő az egyetlen ilyen.

Egy normális blog megpróbálja alulról korlátozni a színvonalat.

A jobb fórumokban van olyan funkció amivel a kiválasztottak beírásai eltüntethetők. Ott mindenki maga eldöntheti meddig terjed a tűrőképessége.

vizipipa 2010.09.12. 13:10:57

Török Gábor néhány nappal ezelőtt kitiltotta nestrot10-et a blogjáról. Ő az egyetlen ilyen.

Egy normális blog megpróbálja alulról korlátozni a színvonalat.

A jobb fórumokban van olyan funkció amivel a kiválasztottak beírásai eltüntethetők. Ott mindenki maga eldöntheti meddig terjed a tűrőképessége.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.12. 14:03:51

@is: 1 millió tudós mégis elhagyta az egy igaz jóakarót. De mintha Molnár Lajos kiváló racionalizáló elképzeléseit és az azt továbbvivő kisasszonkát is épp' a látnok és jótevő tette lapátra... Úh. én tartózkodnék a szigorúan tényeken alapuló észosztástól, mert szigorúan a tények alapján nem a Fidesz hívek lettek sokan, hanem a jóakaratú polgárok lettek kurva kevesen - vagy mert nem értették a küldetést, vagy mert tényleg nem volt küldetés...

sabana 2010.09.12. 14:14:36

@Kalmár: oszinte leszek, engem egy kicsit sem erdekel =)

evil overlord (törölt) 2010.09.12. 14:29:20

@Grift: Megnézvem KK & TT videóját. Kénytelen vagyok elhatárolódni a tegnapi ötletektől: ápoló, kényszerzubbony és Hibernal szükséges.

tanarseged ur 2010.09.12. 14:39:51

@Kalmár:
Na mégis, mit?

"Agyhalott, birka nép, akiket a Kedves Vezető jól megvezetett a mézesmadzaggal. A vezérbirkák már annyira bebújtak a Narancsbuktátor alfelébe, hogy soha nem jönnek ki onnan, de a többieknek hamarosan kinyílik a csipájuk, és akkor majd retteghet a cigány miniduce."

Ennek intellektuálisabb és egy fokkal szelídebb változata a "mucsai, elmaradott ország, vezérre vágyó és demokráciára éretlen társadalom, el kell innen menni".

Oblomov 2010.09.12. 15:53:56

Kínaicskák! Miből látszik, h. Radnóti retteg? Kialudt tán a szivarja?

Vagy a képaláírást amolyan szabadnépes hangulatfokozásnak szántátok?

Gabo1000 2010.09.12. 16:58:26

Én csak azt nem értem, h mi a bánatot keres itt Ferenc. Egyszer már önként bevallotta, hogy nem megy kormányzás neki. Akkor most miért osztja az észt?
Milyen 89-es alkotmányt akar megvédeni? az átmeneti időszakra szólt, az alapja még mindig 49-es.
Vajon mit csinált ő 89-ben ami előre mozdította a változást? Amennyire tudom inkább csak az eseményekkel próbált haladni (úszni az árral).

szemtanú 2010.09.12. 17:14:45

Mert, mit is csinált a '89-es demokrata '89-ben?
""Az 1990-es parlamenti választásokra olyan jogi megoldásokat kell kidolgozni, hogy se a súlyos történelmi örökséggel induló MSZMP, se az egyelőre még kevéssé szervezett más politikai erők ne szoruljanak ki a politikai döntéshozatali folyamatokból" - hangzott el a HVG tudósítása szerint az SZDSZ áprilisi közgyűlésén, ahol kinyilvánították: az uralkodó párttal sem a választások előtt, sem utána nem lépnek koalícióra.

Az uralkodó párt ifjúsági szervezetének KB titkára - bizonyos Gyurcsány Ferenc - egy héttel korábban kardoskodott a HVG hasábjain amellett, hogy a megcsonkított költségvetés ellenére is fontos a phenjani VIT-en való részvétel."

és vállalatbirodalmat kezdett építeni anyósa segítségével

"Amikor Apró Piroska a Külkereskedelmi Minisztériumnál volt miniszterhelyettes, rendszeresen járt egyeztetésre a PM-be, ahol Medgyessy volt a miniszter. Medgyessy pénzügyminisztersége alatt vásárolta meg az Altus a tárcától a Perfekt Rt.-t, ez volt a cégcsoport egyik legértékesebb beszerzése. Annak idején nagy feltűnést keltett, hogy az oktatással foglalkozó és minden megyében komoly intézményrendszerrel és jó kapcsolatokkal bíró Perfekt privatizáció utáni első évnyitó ünnepélyén Medgyessy is beszédet mondott.
Az ellenzék gyanúsnak találta, hogy a miniszter miért megy el a tárcája által eladott cég évindító bulijára. Az üzlet nyélbeütése előtt nem sokkal jött össze Gyurcsány Ferenc Piroska lányával. Akkoriban Piroska még nem dolgozott hivatalosan az Altusnál. (A Perfekt Rt. másik új résztulajdonosa egy, az SZDSZ-hez kötődő üzletember, Virág Attila volt. 2002-ben Virág megvette az Altus részét is.) "

Oblomov 2010.09.12. 18:35:45

@tölgy: a tudományos rasszizmusban mindig gyenge voltam.

silvuple 2010.09.12. 18:37:51

:D
segghülyék vagytok.
-van itt olyan ember aki, annyira elvakult a magas IQ-jától, hogy arra büszke a gyereknek mit tanít.
-valaki felkapta magát azon és több soron át ecsetelte, miért nincs világosság a teremben :D
-van olyan, aki olyan irreális kifejezést talált ki, mint a Fideszes-ÁVO :D (ez tetszett, aszem ezzel magyarázta, a krónikus agyhalál miatt létrejött sötétséget.)

egy szó mint száz, ha valóban reálisan probálnátok meg gondolkodni(ami együtt jár saját eszméink feladásával) rájönétek, hogy egyik kutya, másik eb. de különbség mégis van erkölcsileg közöttük.

tewton 2010.09.12. 18:44:18

@Oblomov:
gondolja, a jobboldaltól való rettegés rasszjegy?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.12. 18:56:05

@Oblomov: Alaklélektannak mi köze a tudományos rasszizmushoz?

sabana 2010.09.12. 18:58:43

Egy kerdes fogalmazodott meg bennem, mi ennek a celja?
Ok, volt par szornyu ev nem csinaltak jol, ugy tunik nem tudjak\tudtak jol csinalni. Mit szeretnenek?
Mindenki rohanjon az urnakhoz, hogy hatha most sikerul?

countrystudy 2010.09.12. 19:07:23

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: szegeden egy volt úttörővezető,aki sohasem tanított,most 300ezerért igazgat.Nem is szakértelem kell ennek a szarházi tartüfnek,hanem aki jól forgatja vissza az emelt normatívát.

Oblomov 2010.09.12. 19:26:57

@tölgy: a geometria segédtudománya lenne ez a diszciplína, vagy mi?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.12. 20:51:16

@Táskás Tóni: Tóni, fuss neki annak a kérdésnek még egyszer!

tewton 2010.09.12. 20:54:07

@Oblomov:
igen, az orrok alakját osztályozza.

Oblomov 2010.09.12. 21:39:46

@tölgy: @tewton:
áhá: "az emberi elme hozza létre a rendezett észleletet." Valami ilyesmitől féltem.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.09.12. 22:09:17

@Táskás Tóni: te el szoktad olvasni a kérdést, amit feltesznek neked, kiskommer?

tewton 2010.09.12. 22:28:09

@Oblomov:
valóban sok van, mi félelmetes, inkluzíve az emberi elme.
de mitől fél a gestalltal kapcsolatban? (kósernek kell lennie a dolognak, az iskolában én még baloldali világban tanultam ilyenekről, nemjobboldali pszichológusoktól)

Oblomov 2010.09.12. 22:30:04

@Oli bácsi:
Tiszteletem, Oli Bátyám! Hogy van mostanság. Meg kéne már lassan mondania a frankót a száz napról, mert csak kóvályog itt az ifjúság.

Oblomov 2010.09.12. 22:33:20

@tewton:
A nagy Lewinről, mezőelméletről hallottam már én is. De szar iskolába járhattam, nem magyarázták el rendesen.

tewton 2010.09.12. 22:38:37

@tölgy:
uh. nagyon pc dolgot linkelt.
"A II. világháború körüli eseményeknek nagy szerepük volt a Gestaltpszichológia tönkretételében. A gestaltpszichológusok többsége német volt, sokan az Egyesült Államokba menekültek, hátrahagyva munkájukat."

"körüli események", pffff.

egerészölyv 2010.09.13. 10:45:43

Ahogy a bal-, úgy a jobboldali blogokban is eluralkodik a maróan, de nem szellemesen tréfálkozó hang, miközben mindkét oldalnak bőven lenne alkalma a valódi szellemességre is.

A képek kiválóak. Elég lett volna szimplán idézni a "konferencián" elhangzott balgaságokból. Az már maga a vicc.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:42:15

Mandiner blogos térdel mindnyájunk kedvenc miniszterelnöke előtt.:)

kapcsolat.hu/static/gallery/120000/120275.jpg?940413482175038

szánalmasok vagytok.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:44:26

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Hóbazmeg, nagyon szomorú életed lehet."

hát még neked. ilyen névvel.:))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:47:01

@tanarseged ur: "Minek jöttél ide? Jól megvoltál nélkülünk; mi nagyon jól megvoltunk nélküled. Legyen újra úgy, mint volt. "

minek megy a Mandiner Gyurcsány után? Jól megvan nélkülük. Legyen újra úgy, mint volt. Vagy a Mandiner nem tud meglenni Gyurcsány nélkül?:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.09.13. 14:51:13

egyébként itt a video, azért is kár volt ide jönnöm.

kapcsolat.hu/video/100_nap_-
_becsapott_magyarorszag_-_gyurcsany_ferenc

no bye

tanarseged ur 2010.09.13. 14:59:25

@Brendel Mátyás: Komolyan nem értem, hogy minek jöttél ide - ha egyszer szánalmasnak és nullának tartod ezt a blogot. Bosszankodni? Kötekedni? Az első esetben magaddal szúrsz ki, a másodikkal nem érsz el semmit.

Téglagyári Megálló 2010.09.13. 15:03:12

Nini, egy idióta matematikus!

(sosem veszik észre magukat)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.09.13. 15:32:49

@Oli bácsi: Táskás Tóni író, nem holmi olvasó.

@tanarseged ur: A kommentjeiből kihalló levegőért kapkodó düh elárulja, miért: valami elevenébe vágott.

evil overlord (törölt) 2010.09.13. 16:39:00

Elitek, próbáljanak egy kis empátiával közelíteni BM felé, szegénynek nagyon ki lehetnek az idegei, és még hátra van majd' 4 év.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.13. 20:39:17

@Brendel Mátyás:
"Vagy a Mandiner nem tud meglenni Gyurcsány nélkül?"

Herr Brendel lő! Góóól! :)

countrystudy 2010.09.13. 21:48:48

Kár,h Kolosi Tamás is ott égeti magát.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.13. 22:09:30

@countrystudy: Sárközy Tamásra gondol?

@evil overlord: ez a Mátyás ergé harmadnikkje, vele szoktak kicsit megpörgetni a kommenteket, ha langyos a hangulat.

Atisz 2010.09.14. 10:56:35

@sztrugackij: Akkor mégiscsak egy ballib fan vagy :)

Csak azt nem tudom minek kell ködösíteni ezzel a romános dumával?

countrystudy 2010.09.14. 19:09:55

@tölgy: Aki balra van bauertól,olyan,mint Kolosi,de lehet h tévedtem. Remélem.
süti beállítások módosítása