Lánc, reakció
2010. augusztus 25. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Lánc, reakció

  Fontolgatja az Orbán-kormány a Corvin-lánc újbóli bevezetését. A hírnek örülünk, már csak az a kérdés, hogy miért csak fontolgatja? A békebeli Magyarország egyik nemes hagyományáról van szó, amely a Monarchia korszakától a Horthy-koron át az első Orbán-kormányig ível, köztük sok-sok évnyi kihagyással, ami a diktatórikus és demokratikus baloldal ideológiai játszmáinak köszönhető.

  Pedig a Corvin-láncból a legelvetemültebb balliberális világpolgárnak sem kell kipiszkálnia a lábszagú árvalányhajat. A magyar kultúrtörténet egyik legnemesebb időszakára, Mátyás király udvarára utaló kezdeményezés kitüntetettjei mindig is a magyar szellemi élet legméltóbb szereplői voltak. Na jó, Lukács György éppenséggel nem kapott belőle.

  Ferenc József 1887-ben alapította a „Császári és királyi osztrák magyar Díszjelvény művészetért és tudományért” nevű kitüntetést, amely egészen a Monarchia 1918-as összeomlásáig kiosztásra került. Horthyék az érthető közjogi problémák miatt megalapították helyette 1920-ban a Corvin-díjat. Az első adományozásra azonban 1930-ig kellett várni. „Már fél tizenegykor megkezdődött az autók felvonulása a Várba... az ünnepély résztvevői a fokapun át a díszruhás testőrök sorfala között vonultak fel a királyi vár Corvin Mátyás termébe... Tizenegy óra után két perccel kinyílt az ajtó, és Horthy Miklós kormányzó lépett a terembe. A kormányzó kíséretében volt Koós Miklós alezredes, első szárnysegéd. Mögöttük testőrök hozták a Corvin-láncokat és Corvin-koszorúkat” - írta a minap épp a Mandineren emlegetett Az Est.

  Az első láncot a kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó kapta. Teljes joggal - tesszük hozzá. A Trianon-traumába zuhant Magyarországon ő volt az első, aki a húszas években hosszú távú tervet tudott kidolgozni egy szakterületen a kivérzett ország felemelésére. A klebelsbergi oktatási-kulturális reformok jó fél évszázadra meghatározták Magyarország és a magyar tudományos elit szellemi életét, és még az akkor megteremtett iskolahálózat és oktatás a tanár- és professzorgárda révén kommunista időkben is évtizedekig magas szinten tudta tartani az oktatási rendszer színvonalát - az osztályharctól nagyjából megkímélt területeken, persze.

  A Corvin-lánc ennek az életműnek és a nyomán kialakuló szellemi életnek volt (lett volna) az egyik kitüntetése.

  A Horthy-korszakban Klebelsberg mellett olyan rendszerhű, de vitathatatlanul érdemes személyiségek részesültek a díjban, mint Herczeg Ferenc, Korányi Sándor vagy Teleki Pál. A világháború után nyilvánvalóan ideológiai okokból megszüntetett Corvin-lánc csak az első Orbán-kormány idején éledt újjá, mint az elpusztult jobboldali-konzervatív kultúrpolitikai hagyományok felelevenítésére tett kísérletek egyike. És azt sem lehet mondani, hogy akkor a Wass Albertet jobbról előző nemzeti kulthadtest kapta volna a láncot. Lássuk az illusztris listát: Kallós Zoltán néprajzkutató; Lámfalussy Sándor közgazdász; Lovász László matematikus; John Lukacs történész; Makovecz Imre építész; Nemeskürty István irodalomtörténész; Oláh György kémikus; Szokolay Sándor zeneszerző; Zsigmond Vilmos operatőr; Balogh János zoológus; Teller Ede fizikus; Szabó Magda írónő. 

  A Corvin-láncot a jelenlegi szabályozás szerint nemzeti ünnepek alkalmával a miniszterelnök adományozza, olyan magyar illetve külföldi állampolgároknak, akik a magyar tudomány és művészet, továbbá az oktatás és a művelődés fellendítése terén kimagasló érdemeket szereztek. A kitüntetést ugyanazon személy részére csak egy ízben lehet adományozni. A kitüntetést viselők száma egyszerre nem haladhatja meg a tizenkettőt. Amint az adományozottak száma eléri a tizenkettőt, további kitüntetés adományozására csak akkor van lehetőség, ha az adományozottak száma legalább egy fővel csökken.

  A 2002-ben hatalomra kerülő progresszív balliberális kormányzat azonban nem kért ebből a felélesztett reakciós hagyományból, így a lánc újra Csipkerózsika-álomba merült. Úgy látszik, ez a sorsa. Az egyébként megérne egy külön polémiát, hogy miként is állunk a különböző jobboldali hagyományokkal. A kritikusok általA balliberális ellenzék már 2002 előtt tiltakozott, mondván, ezzel a Horthy-korszakot idézik fel, majd ez a kritika volt az oka a kitüntetés "elfelejtésének" a 2002-es kormányváltás után - emlékeztetett a Népszabadság. Van egy jó hírünk a volt kormánypártoknak: ha a horthyzást a Corvin-lánc miatt is el lehet kezdeni, akkor mi is horthysták vagyunk. Most amúgy is életbe lépett a kétharmados Nemzeti Együttműködés Rendszere, reméljük, nem kell sokáig fontolgatni a döntést.

  Itt az idő, hogy az egy olasz művész által a XV. században készített, Mátyást ábrázoló érem és lánc újraéledjen, és elfoglalja az őt megillető helyét, eljusson az őt megérdemlő személyiségekhez a magyar szellemi életben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr882244083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2010.08.25. 07:12:29

Ejj ezek szerint ilyene nem lesz Gálvölgyinek soha :P

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.25. 07:59:03

egyetértek

/és remélem, hogy zsigmondvilmosok, várhegyi "dzsodzscukor" attila nyomására nem fognak kapni :)/

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.08.25. 08:27:00

Így van, folytatódjon a hagyomány.
A Corvin-lánc mellett létezett a Corvin-koszorú és a Corvin-díszjelvény is. Előbbit szélesebb körben adományozták főként művészeti teljesítményért, kisebb részt pedig tudományos tevékenységért. Díszjelvényt külföldi állampolgároknak adományoztak.

Nem tudom hogy ki hogy van vele, de a Kossuth-díjat már 1990-ben el kellett volna felejteni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.25. 08:39:40

@Gasper:
kossuth díj. na arra ne számítson. üveggyöngy mindig kell vazallusvásárlásra, vagy az ellenség irányába tett gyáva gesztusokra. :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.08.25. 08:47:55

A Corvin-lánc miatti dühös visítás még a megszokott hisztériázáshoz képest is egy mélypont volt közíróink munkásságában.

Bár azt a szintet nem érte el, amikor a pesti belvárosban felállított kedélyes rendőrszoborba vizionáltak ordas eszméket (pedig még csak nem is kakastollas csendőrt ábrázolt). V.ö. mandiner.blog.hu/2008/11/07/dontsek_le_a_pleh_fakabatot és orszaginfo.hu/budapest/tortenesek/905-horthy-rendor-a-belvarosban

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2010.08.25. 08:58:02

A kommunisták sajnos minden veretes tradíciót kitapostak az államiságból.

tevevanegypupu 2010.08.25. 09:11:29

Hozzak vissza es adjak oda rogton valaki olyannak akitol gutautest kapnanak azok, akik harom honapja a demokraciaert jajgatnak. Orban elkezdhetnek a pofonjait osztogatni vegre..(:

tevevanegypupu 2010.08.25. 09:13:07

@elGabor:
Az a duci csendor olyan aranyos, akinek arrol ordas eszme jut az eszebe az sajat maga egy ordas marha.

greybull 2010.08.25. 09:49:53

toronyóra lánccal - díj! Ne haragudjon meg senki, de a "láncos kutya" országában nekem minden láncról csak hülye asszociációk jutnak az eszembe. A hiba biztosan nálam van.

Bell & Sebastian 2010.08.25. 10:34:11

Kár, hogy Corvin-kötél nincs. Külföldieknek selyemzsinór.

Dr Kangörény 2010.08.25. 11:34:58

@tevevanegypupu: TE szimplán hülye vagy. Egy valóban jó dolgot akarsz a szarba nyomni, aktuálpolitikai célra felhasználni, csak azért, hogy kárörvendően röhögj a neked nem szimpatikusakon.

is 2010.08.25. 11:35:23

@Horgas Eszter: hat meg a JK Rowlingsok, meg az amcsi hamburgeresek. mert Harry Potter lenyomta jo Janos vitezunket, es mar egy jo kis magyar taloponallos pacalert is a fel varost fel kell kajtatni, mikozben Meki meg mindenutt van, es az amrikai imprlizmus metelye meg meg is fertozte a nepet, ami oda jar. es nem magyar muveszfilmet nez, hanem Expendables-t.

csak mondom, hogy van az a nezopont, ahonnan egeszen mulatsagos, amit a nemes hagyomanyokrol irsz. az az a nezopont, amelyik olvasott mar ilyet okori gorog szerzoknel is, hogy aszondja a spartaiak szerint az atheniak milyen lehak, de az ifjak aztan tenyleg mindenhol leszarjak az oregek nyavalygasat 123 eves osdi lancokert, es hogy ez milyen kar.

es @poszt: kell kituntetes, elismeres. hogy miert pont ez a lanc legyen az, arra nem kaptunk magyarazatot. csak, mert a komcsik. de azt jo hosszan.

Robusto 2010.08.25. 11:36:13

Tessék mondani, a Mária Terézia-rendet mikor vezetik be újra?

marós 2010.08.25. 11:36:29

Az értékek hagyományörzése minősíti a hatalmon lévőket. Kell a Corvin-lánc. Hogy a gonoszok, és a libsi médiaterroristák is vicsoritani fognak nem számít, önmagukat járatják le.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.08.25. 11:47:37

Hopp, címlap! Indul a bányászjárás.

Samott 2010.08.25. 12:00:30

Igazabol ezt a Corvin lancot az adomanyozo kormanyok teszik helyre... ha csak az egyik oldal tartja hagyomanynak es nem sikerul elfogadttatni a masik oldallal is, akkor marad az ami, egy jobbos haztaji kituntetes. A megitelese nem fog megvaltozni egy ujraelesztessel, az kellene hozza, hogy masok is erteknek tekintsek, ne kuldjek negy (nyolc) evente teszthalott allapotba. Erre viszont nem latok eselyt, igy pedig a dij megitelese se fog valtozni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.25. 12:03:08

@Samott: Szabó Magda vagy Lovász László jobbos háztájiak?

Alfőmérnök 2010.08.25. 12:16:15

@Gasper: Azért annyi komment nem lesz, mint az usás-fegyverkezéses poszt alatt. :)

TexMex 2010.08.25. 12:16:27

Amióta és amíg világ a világ, a politikai elit (vagyis hát a kormányon levő része) mindig a saját háza táján fog körülnézni állami ünnepek előtt és mindig a saját holdudvarának fogja ezeket a szarokat szórni, pláne azokat, amikkel komoly zsozsó is jár együtt.

Az egyik numizmata barátom összeszámolta, hogy jelenleg hányféle kitüntetést, érdemérmet, jelet, díjat és hasonlókat osztogatnak kies hazánkban. Meg lehet kapaszkodni: nagyjából négyszázötven jött ki neki csak a polgáriakból. Összehasonlításul (ugyancsak az ő gyűjtése) Belgiumban (dettó tízmillió lakos) van vagy kétszáz összesen (katonai és polgári együttvéve), pedig az monarchia.

A rongyot imádjuk rázni, ez a helyzet. Csak dolgozni nem nagyon szeretünk.

Melchi Zadok 2010.08.25. 12:17:13

annyira jó, annyira örülök, tényleg gyorsan el is mondom mindenkinek itt az iródában:
"heej emberek ismét lesz corvin lánc!"
....el se tudjátok képzelni a reakciót! az egész iroda örömujjongásban tört ki, majd ütemes tapsolásba váltottak, most mindenki áll és ütemre éljenez!
csodálatos napok ezek!
a liberális férgek ahogy a marós (minden bizonnyal az egyik legkiválóbb marianna árok díjas magyar) már említette, meg hadd háborogjon, vicsorítson. ebben a hábrúban "war on mediaterrorist" máris nyerésre állunk! óriási csapást mértünk most rájuk barátaim!

húúú de nem lennék most a helyükben!

Samott 2010.08.25. 12:18:28

@rajcsányi.gellért (ergé): bocsanat, ha felreertheto voltam, ugy ertettem, ha csak a jobbos kormanyok osztogatjak, akkor marad jobbos kituntetes.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.25. 12:22:13

@Samott: nos, ez nem a jobbos kormányok hibája, hanem az elmúlt 8 év ballib kormányzatáé. Most egy ideig amúgy jobbos kormányzat marad ;)

kvadrillio 2010.08.25. 12:22:39

"A békebeli Magyarország egyik nemes hagyományáról van szó, amely a Monarchia korszakától a Horthy-koron át az első Orbán-kormányig ível"

...na akkor én meg gyorsan elíívelek innn, mert mindig is féltem a bolondoktól.....:O)))))))

evil overlord (törölt) 2010.08.25. 12:25:13

@Samott: Úgy néz ki, hogy a haladók nem tekintik elfogadható hagyománynak '45 előttről származó szokásokat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.08.25. 12:28:33

"Pedig a Corvin-láncból a legelvetemültebb balliberális világpolgárnak sem kell kipiszkálnia a lábszagú árvalányhajat."

hahaha, micsoda naivitas. Es a Horthy-korszak sotet arnyai?

nol.hu/belfold/20100824-a_kormany_ujragondolja_a_corvin-lanc_adomanyozasat
"Ötvennyolc év elmúltával az első Orbán-kormány idején alapították újra a Corvin-lánc díjat. (Az akkori ellenzék tiltakozott, mondván, ezzel a Horthy-korszakot idézik fel.) "

Minthogy a kituntetest 1930-ban alapitottak.

Samott 2010.08.25. 12:29:47

@rajcsányi.gellért (ergé): ez nem hiba, vagy maximum annyiban, hogy nem sikerult hagyomannya tenni valamit, amit azza szerettek volna tenni. Ha 4-8 ev jobbos kormanyzas utan a kovetkezo tarsasag megint budosnek tartja a lanc adomanyozast, akkor megint kudarc lesz a felelesztes. Mert akkor marad az ami most: egy csak fidesz kormanyok alatt adomanyozott, ketes erteku probalkozas.

Mondok mas peldat: evertekeles, Orban kezdte de hagyomany lett belole. Ott pl. sikerult a hagyomanyteremtes. (mondjuk azt remelem, hogy a mai ellenzek nem lesz akkora kreten, hogy ellenzekben is orszagertekelest tart)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.08.25. 12:38:42

@Samott:
"Mert akkor marad az ami most: egy csak fidesz kormanyok alatt adomanyozott, ketes erteku probalkozas. "

Miert is ketes erteku?

Samott 2010.08.25. 12:41:17

@Doomhammer: ha egy masik kormanyzatnak derogal osztani, akkor az megkerdojelezi az erteket, nem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.08.25. 12:49:20

@Samott:
"ha egy masik kormanyzatnak derogal osztani, akkor az megkerdojelezi az erteket, nem? "

Ez inkabb a masik kormanyzatot minositi. NIH, Not Invented Here, bizonyara ismeri.

Kicsit vicces visszaemlekezni, de akkor tajt meg attol rettegtek a rettegoipari szakmunkasok, hogy visszater a Horthy-korszak. Erdekes modon ma ez mar a kutyat se erdekli.

Samott 2010.08.25. 12:56:09

@Doomhammer: nehogy mar a befott tegye el a nagymamat. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.08.25. 12:57:43

@Samott:
Helyes, tehat a fo erv az, hogy nehogymar.
Ha nem haragszik, ezt egy kicsit kevesnek erzem annak bizonyitasara, hogy a dij erteke megkerdojelezodott.

Samott 2010.08.25. 13:00:19

@Doomhammer: szive joga igy erezni. Ez nem valtoztat a tenyeken, ha csak az egyik oldal adomanyozza, akkor csak az egyik oldal szamara testesit meg erteket. Ez nekem eleg bizonyitasnak.

Ringlósztár 2010.08.25. 13:00:51

@Horgas Eszter:
Neked is a fasiszták a szimpatikusak?

Gabe2 2010.08.25. 13:03:01

Én inkább azokra a díjakra vagyok kíváncsi, amelyeket újonnan alapítottak. Pl. a Márciusi Ifjak-díjra. Vagy a Balassa Péter-díjra, amely ugyan állami kitüntetés, de a döntőbizottságban Balassa barátja, Nádas Péter, Balassa özvegye, valamit Balassa egykori két munkatársa az esztétika tanszékről... hu.wikipedia.org/wiki/Balassa_P%C3%A9ter-d%C3%ADj
Kérdés, hogy a minisztérium mint alapító lecserélheti-e a kurátorokat vagy ez afféle alapítványi kitüntetés állami forrásból?

kvadrillio 2010.08.25. 13:05:24

Megmondom az őszintét, tudtam, hogy valami nagyon !!!, de nem tudtam eddig rájönni, hogy mi hiányzik nekem: hát a KORVIN LÁNC !!!

Most HOGYÍÍGY, HÁT AKKORÁT CSAPTAM A HOMLOKOMRA, hogy én erre nem jöttem rá előbb ???!!!

mert lán-lánk Eszter-lánc a vót gyerekkoromban elég, de hogyígy kiderült ez a Corvin-lánc, rájöttem, hogy ezzel sokkal jobban lehet jáccani !!! :D

kvadrillio 2010.08.25. 13:08:12

"A monarchia azon államformák gyűjtőfogalma, ahol az uralmat egy személy gyakorolja (a monarcha), aki hatalmát örökléssel vagy választással szerzi és haláláig uralkodik."

..gyanúúús vagy te nekem Viktor !!! :)))))
...csak nem halálodig akarsz ittten láncoskodni ???!!! :DDD

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.25. 13:11:32

@Gasper:

tudja, néha az az érzésem, hogy prosztósodik ez a blog is, meg a bűvös is, meg mittudom, de mikor ideszabadulnak ezek a szarral telt fejű tahók, hát elámulok. és szinte elitnek tűnik a mandis, máskori, kommentfolyam. baszki, ezek nem is emberek :)

Sir Galád (már foglalt) 2010.08.25. 13:14:25

Teleki Pál nagy seggfej volt, ne soroljuk már az érdemes emeberek közé.

A baloldal szemét az zavarja, hogy Horthy alatt került "forgalomba", ami egy hülyeség, mert neki nem sok köze volt hozzá, Klebelsbergnek már annál inkább. Szóval nincs vele baj, legyen.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.25. 13:17:25

Corvinlánc=fasiszta

És némelyikük még ma is csodálkozik, hogyan tudtak ekkorát bukni.

balkon-úr 2010.08.25. 13:35:00

@Samott: Pedig, nekem úgy rémlik, mintha Valaki ellenzékben is tartott volna országértékelést folyamatosan, (minden ellenzékben töltött évben) akkor Ő is "kretén"?

tevevanegypupu 2010.08.25. 13:42:50

@Kangörény_:
Eltalaltad, bar hogy hulye vagyok-e azt nem tudom, karorvendo az viszont biztos.

tevevanegypupu 2010.08.25. 13:44:27

@már foglalt:
Teleki Pal sok mindenben tevedett, sokszor volt naiv, de segffejnek nem lehetne nevezni. Ha utalod az rendben van, azt megteheted nyugodtan.

aszterixagall 2010.08.25. 13:56:13

Jó a poszt, meg minden, de tényleg. Egy dologgal van csak bajom, ami ugyan nem nagyon tartozik a tárgyhoz, ennek ellenére engem foglalkoztat:

"Pedig a Corvin-láncból a legelvetemültebb balliberális világpolgárnak sem kell kipiszkálnia a lábszagú árvalányhajat. "

Értem én, hogy van balliberális kormány, hogy van balliberális szavazó.... de balliberális világpolgár? Lehet, persze utálni baloldaliakat és lehet a liberálisaokat is. Tudom azt is, hogy a liberalizmus ideje is lejárt. De akkor is! Azt hogy "balliberális", szerintem csak egy 4+8 évig hatalmon lévő kormányzatra lehet mondani, arra is csak akkor, ha nincs kedvünk kiejteni a pártok nevét. De milyen az a balliberális gazdaságpolitika? A szinte 100 %-os magántulajdonra épít (liberális) vagy a túlnyomórészt államira (baloldali), vagy ennek kettőnek az átlaga, tehát kvázi mint a konzervatívok? És milyen a balliberális polgár? Inkább az egyént helyezi a középpontba vagy inkább a közösséget?

Nem, szerintem olyan, hogy balliberális eszmerendszer, na olyan nincs. Azok a poltikai erők, akik ilyennnek állítják be magukat, azok hazudnak.

Mégegyszer mondom, tudom, hogy ez nem tartozik a tárgyhoz, de olyan gyakran hallom a szót, hogy néha kicsit felhúz. Én pl. liberális vagyok, ami persze elég nagy szégyen, de akkor is ragszkodok hozzá, hogy ettől én nem vagyok bal, mécsak nem is közelítek hozzá.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.08.25. 14:09:37

jók az ilyen kitüntetések - gyakorlatilag bármilyen kitüntetés. a díjazott halála után fel lehet dobni a Vaterára, és elé lehet förccsözni az érte kapott pénzt. és így helyreáll a világ rendje.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.25. 14:10:05

@aszterixagall: sokféle liberális van, de az elmúlt húsz évben jellemzően baloldali liberálisok voltak hatalmon.

Bizonyos területeken magam is szabadelvű vagyok, de baloldali, az nem! :)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.08.25. 14:12:03

Lesz itt még nemesi és vitézi cím is a jobbereknek.
Majd magukat kinevezik és megdicsérik. Mint anno a partizánok.
Egyik kutya a másik eb.
Kétfarkú kutyát nekik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.08.25. 14:13:31

@aszterixagall: "Tudom azt is, hogy a liberalizmus ideje is lejárt."

dehogy járt le a liberalizmus ideje, csak átalakult a jelentése és a tartalma! eredetileg ugyanis azt jelentette - leegyszerűsítve -, hogy a törvényi keretek között illetve azon belül a legkevésbé sértve mások szabadságjogait, mindenki azt tesz, amit akar.

ma meg azt jelenti, hogy mindent szabad, amit az uralkodó elit jónak tart, függetlenül attól, hogy azzal sérted-e mások érdekeit.

a magyar nép félig liberális, ugyanis a saját, személyes (szabadság)jogait a végletekig tiszteletben tartja... ;-)

Téglagyári Megálló 2010.08.25. 14:14:11

@Samott:

Csakhogy az emeszpések sosem fogadják el, amit a Fidesz csinál, de persze a másik oldalt vádolják megosztással. Muhaha.

csárli hárper 2010.08.25. 14:15:25

Nagyon helyes! Most hogy rend van az országban, megvolt az azonnali és nagyarányú adócsökkentés, megteremtődött az egymillió munkahely, az egészségügy is talpra állt, most végre hátradőlhetünk és ilyen nagy horderejű dolgokkal is foglalkozhatunk mint ez a toronyóra láncostól!

Samott 2010.08.25. 14:34:03

@Téglagyári Megálló: hoztam ellenpeldat, olyan hagyomanyt, amit a fidesz teremtett. Es persze a mondandodat forditott szereposztassal is nyugodtan le lehet irni, nem lesz kisebb az igazsagtartalma. :)

kvadrillio 2010.08.25. 14:35:15

..szerintem is.......most, hogy így minden és mindenki talpra állt, fejjel lefelé !!! :O), most már ideje lenne visszahozni a MONARCHIÁT is !...az össze láncával együtt ! Hagy őrüjjön csak a Viktor !
Mert ahogy a mondás meg a kondás is mondja: Marad a gyerek ha /lánccal/ jáccik !!! :DDD

kvadrillio 2010.08.25. 14:43:57

s. egyébként meg ebből a monarchiából a leges legszebb, az "élethossziglan........tölti be" !!!
Viktor ! Mire készülsz te itten ???:)

"Monarchia (a görög monosz és arkhein: „egyszemélyes vezetés” összekapcsolásából) eredeti értelemben egyeduralom, a hatalomgyakorlás egyik formája, a szuverenitásának mint legfőbb államhatalomnak egyik természetes személyben (monarcha) való kifejeződése és összpontosítása, mai értelemben a köztársasággal szembeállítva olyan államforma, amelyben az államfő tisztségét egy, az öröklési elv alapján meghatározott személy (császár, cár, király stb.) élethossziglan tölti be. A monarchia eredetileg egyszemélyi hatalomgyakorlás teljességét jelentette, sőt az ősi teokratikus rendszerekben az uralkodó – mint istenség földi megszemélyesítője, vagy képviselője – vallási feladatokat is ellátott."'

betyár (törölt) 2010.08.25. 14:50:53

@greybull:

a láncos kutya az tito volt, az országa pedig ezek szerint Jugoszlávia. nem baj, aért jó poén volt:P

@is:
"csak mondom, hogy van az a nezopont, ahonnan egeszen mulatsagos, amit a nemes hagyomanyokrol irsz. az az a nezopont, amelyik olvasott mar ilyet okori gorog szerzoknel is, hogy aszondja a spartaiak szerint az atheniak milyen lehak, "

ja-ja, és milyen k@rvára igazuk volt! ezért aztán le is verték őket, a városfalat meg porig rombolták:) mármint spárta alázta athént, ha esetleg nem jutott volna idáig az ókori szerzőknél.

O_L_I 2010.08.25. 14:55:44

Hát igen... Maholnap 220 a CHF amennyi a krach kellős közepén sem volt de a Corvin lánc az baromi fontos bizony... Most elküldeném a viktorékat a faxba de akkor én lennék itt a kommunistaliberálnáci.

csabakirályfi 2010.08.25. 14:57:49

Miért kell újra bevezetni ezt a láncot?
Valaki kivezette? Ki volt az?

evil overlord (törölt) 2010.08.25. 15:02:14

@Gasper: Bejött :(
Elitszűrőt a Mandinerre! :)

Balek 2010.08.25. 15:05:38

Lehet fikázni, hogy a rohadt ballibsik nem osztogatták, de az eredeti 12 díjazottból 9 még él szerencsére és ugye max 12 díjazott lehet egyszerre. Szóval ez nem egy olyan dolog, amiről minden évben készül egy összefoglaló a híradóban :-)

Zetek 2010.08.25. 15:10:34

Mintha eddig nem született volna már ezen a honlapon is számos dünnyögés, hogy a kormány nem konzultál, hanem erőből. Most az zajlik, utána jön az eredményhirdetés.

nestrot10 2010.08.25. 15:15:58

CORVIN ÁRUHÁZLÁNC LESZ????? JAJ DE JÓÓÓ!

nestrot10 2010.08.25. 15:17:28

Szar barom ORBÁNÉK..Nem kormányoznak, csak a buta szar jelképezéseket és a hqtalmukat erősítgetik!
DIKTATÚRHA VIKTATÚRA!!!
Lesz itt FORRADALOM ..de igazi!!!!!!!

qwertzu 2010.08.25. 15:21:49

@O_L_I: Azt valaki magyarázza már el nekem, hogy a kormánynak mi köze van a CHF árfolyamhoz. Mert ha a svájci frank emelkedni kezd az euróhoz képest, akkor emelkedik a forinthoz képest is. A kormánynak meg az euró-forint árfolyamon kívül semmire sincs a legkisebb ráhatása se.

nestrot10 2010.08.25. 15:27:46

ORBÁNÉK jól elszórakoztatják magukat ezzel a sok nesze semmi fogd meg jól---fasz intézkedésekkel ( NEMZETI ORBÁN FASZSÁG KIFÜGGESZTÉSE,.
.Határon túliak bebutítása a az állampolgársággal,
SCHMITT PALKÓ kijelőlése bólogató kutyának....
CORVIN LÁNC?---mi a fsznak.
BAROM KORMÁNY---tudom hogy be vagytok szarva az önkormányzati választásoktól és azért nem kormányoztok csak kussoltok---de kéne már a gazdasággal is foglalkozni...nemcsak a klientúrát építeni, mert nagyon megharagszik a NÉP akit bebutítottatok!! Barmok!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.25. 15:48:43

A KDNP-be menekültek a kizárt váci fideszesek

A feloszlatás veszélye sem tántorítja el a váci kereszténydemokratákat attól, hogy kiálljanak saját polgármesterjelöltjük mellett a Fideszével szemben. A kormányon lévő pártszövetség két pártja a városban hiába próbált megegyezni, a helyi KDNP-sek riválisként külön listát állítanak. A megegyezésképtelenség a Fideszen belüli szakadásra vezethető vissza, az önkormányzat jelenlegi Fidesz-KDNP frakciója teljes egészében szembekerült a nagyobbik párt vezetésével.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.25. 16:00:52

@O_L_I:

na, mi van? drágább lesz a pecó? viszi a bank? tetszett volna addig nyújtózkodni, ameddig a takaró, meg a tehetség, meg egyebek. :)

Bundili 2010.08.25. 16:03:36

@nestrot10: Érdekes, hogy az ilyen ordenáré beszólásokat miért nem moderálják? Én beírtam már a TotaW-nek, abszolute úri modorban és nem adták le......no mindegy, szóval jó lesz, ha újra osztják a Corvin láncot az arra érdemeseknek!!!! Szép hagyomány, miért ne???

tbb 2010.08.25. 16:13:41

@Samott:

A díjak rangját nem az adományozók, hanem a dijazottak határozzák meg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.08.25. 16:26:16

@O_L_I:
Svajcba tervezel sivakaciot vagy miert olyan fontos a svajci frank arfolyama? Nekem utoljara tobb, mint 10 eve volt svajci frank a kezemben, fogalmam sincs, mennyi az arfolyama.

tevevanegypupu 2010.08.25. 16:37:26

Nekem van egy otfrankosom meg 50 rappenem..Gazdag vagyok!

betyár (törölt) 2010.08.25. 16:46:34

@Doomhammer:
ne féljen, a kezébe neki sem adták:)

bz249 2010.08.25. 16:58:11

@Doomhammer: pedig egy koteg ezer frankos biztos nagyon szep lehet (elegge megdobbentem, mikor a penzvaltonal kozoltek, hogy csak szazas es ezres van frankbol jo lesz-e)

Bell & Sebastian 2010.08.25. 16:59:56

Ne ugráljanak mán' annyira a büszkeségtől, akit a zsidók fosztogattak kifele, nyilván nem jókedvükben vették fel a hitelt. Kérdezzék csak meg a hídépítő-, libás- útépítő- közműépítő vállalkozásokat!
Hogy dögölne már meg minden húgyagyú, antifasiszta, tolvaj barom!

Ezeket már lassan név szerint sorolom, húsz éve rontják itt a levegőt és már a fiaik is is ivarérettek, beszálltak apucika mellé-alá-fölé! Már sosem lesz vége?

Mikor csukják le például Verest, he?

Bell & Sebastian 2010.08.25. 17:09:51

@kvadrillio:
Ritka egy sötétlelkű barom vagy te édes fiam! Bocs, de ez már nagyon kikívánkozott!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.25. 17:15:34

@Bell & Sebastian:
engem mondjuk nem hoz lázba, ha a háromszobás panelben tesznyélkedő proletár uraságok alól viszi a bank a kéglit, hisz túlzás is az nekik, de bizony késnek már azok a rendőrautók. és kezdek félni, hogy a garázsban is maradnak. és ha egy hónapon belül nem lesz letartóztatva gyurcsány, veres, szilvásy, gergényi, petrétei, akkor kurvára mérges leszek és, ha az leszek, akkor nagyon rábaszik a fidesz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.25. 17:16:45

@Bell & Sebastian:
engem mondjuk nem hoz lázba, ha a háromszobás panelben tesznyélkedő proletár uraságok alól viszi a bank a kéglit, hisz túlzás is az nekik, de bizony késnek már azok a rendőrautók. és kezdek félni, hogy a garázsban is maradnak. és ha egy hónapon belül nem lesz letartóztatva gyurcsány, veres, szilvásy, gergényi, petrétei, akkor kurvára mérges leszek és, ha az leszek, akkor nagyon rábaszik a fidesz.

betyár (törölt) 2010.08.25. 17:18:50

@Bell & Sebastian:

miért ilyen megengedő? és a többi?

kanbatu 2010.08.25. 17:24:56

Zsidó: - Kérem azt a halat!
Hentes: - De uram, az csülök.
Zsidó: - Kérdeztem a nevét annak a halnak?

Magyarul, mindegy, hogy hívják. Mindegy ki osztja. Akinek kell, legyen boldog vele, bármi is a neve, és bármilyen módon is kell felerősíteni az emberre. Egykutya.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.25. 17:35:03

Jók ezek a régi kitüntetések. Csak félek a mennyiség -nomeg a protekció- a minőség rovására fog menni.

bryan 2010.08.25. 20:54:07

Persze, adjunk még állami kitüntetést, attól majd biztos jobb lesz bármi is. Nem kéne szaporítani a díjakat, már így sem nagyon képes leválni az állami csecsről a becses "szellemi elit". Maradjon a Kossuth-díj, vagy nevezzék át Corvin-láncra, vagy felőlem akármire, mert sajnos mogyit szórnia az államnak kell valamennyit, de tényleg van annyi tehetséges, az országért, annak kultúrájáért sokat tevő emberünk, amennyi díjat osztogatunk?
Minden nyomorult színész, aki kihúzza hatvan éves koráig a pályán kap egy Kossuth-díjat. Ennek mi értelme van?

Bell & Sebastian 2010.08.25. 20:54:27

@Grift:
A hivatalos változat szerint az önkormizás után jön majd a haddelhadd. De ennek egyre kevesebb a valószínűsége, a saját bőrömön tapasztaltak szerint.

@betyár:
Megelégednék azzal is, ha legalább a tetején úszkáló gusztustalanabb fenyőtobozokat lehalásznák. A többi értené a -nem is annyira- kódolt üzenetet. Még ráutaló magatartás sincs, fuldokolnak az ezernyi tízmilliárdos ügyben, pár rongyos milliárdocska már át sem lépi az ingerküszöbüket.

Kellene egy nyílt fórum ezeknek a genyóságoknak.
Névvel, címmel, telefonszámmal, vérdíjjal. Talán az használna, közérdekű bejelentésekkel tele a padlás, képzett rendőr meg kevés van, vagy már régen átállt.

Éhbérért ki akar megdögleni? Mert a viszontválasz is meg szokott érkezni, a tanúvédelmet meg nem százezres nagyságrendre találták ki!

A nagyobb gazemberektől a hatóság jobban retteg, mint az áldozatok! Ki tudja azt, hogy ki a haverja, melyik politikus samesza? (Azért tudják.) A dörzsöltebbek mint kétkulacsosak, még idejében adtak Orbánéknak is. Csak nem fogják levágni őket? Pedig hányni kellene!

Kardélre, mindet, hetedíziglen, hogy írmagja se' maradjon az élősködő fajtájának! De ami a legfurcsább, EU -szinten is megy ezerrel a korrupció, csak egészen más nagyságrendben. Az egész mocskosságot na kivel fizettetik meg? Metró, autópálya, monopol-szolgáltatók és barátaik, kiszolgálóik, azok! Blumozunk, holott Lauderezni kellene, de nem tesszük. Miért?

A demokrácia alapja az igazságszolgáltatás. Lassan a fegyverviselés -alanyi jogon- marad az egyetlen megoldás. Ha a shotgun egyszer már levitte a fejét, több céget nem alapít majd, az tuti.

A szép szavak ideje lejárt a törvényesség temetésének napján.

vajdapeterutca 2010.08.26. 13:39:04

A hagyomány közösséget teremt vagy erősít. Ha ez a díj ösztönzi a teljesítményeket a tudományban és a művészetekben, akkor jó irányban erősít meg közösségeket.

De attól tartok, hogy az egyedi, bürokratikus döntések a művészetben és a tudományban nem ösztönöznek teljesítménynövelésre. Ennek oka, hogy az innováció forrásai, a kutatók és fejlesztők együttműködésének szerepe, illetve a kulturális hatások is sokkal összetettebbekké váltak, mint a tizenkilencedik és huszadik században.

A nagy szervezetekben szoktak érvényesíteni hasonló, "keveseknek nagy jutalom" logikát. De ott hierarchia van, egyértelmű, ki a főnök, a díj húzza a többieket. És mindezek ellenére éles viták vannak arról, hogy az együttműködés, a nem díjazottak sokaságának motivációja, az ő szerepük miatt, ez inkább hasznos vagy inkább káros-e.

Mindez persze a Kossuth-díjra, és a Nemzet Színésze, Nemzet Sportolója típusú elismerésekre is vonatkozik.

A kormányzati díj persze kiemeli a díjat osztó szerepét, elszánt híveket és elszánt ellenfeleket teremt, a közönség egy része ezt nagyon fogja szeretni, más része utálni, és ezzel valószínűleg kölcsönösen örömet okoznak egymásnak. Ezek engem önmagukban nem érdekelnek.

A két megközelítés közötti különbség mindenkit érintő és erős példája a gyógyítás: Az orvosi hierarchia, a csúcsán a tudományos rangokkal, testületi tagságokkal és állami kitüntetésekkel elismert professzorok, ahol a feltételezés szerint a rangsor pontosan leképezi és minden helyzetre rögzíti a kompetenciákat. Kontra a kórház mint nagyon bonyolult szolgáltató szervezet felfogása, ahol önállóan döntő szakembereket kell menedzselni, speciálisabb és általánosan használt gyógyító technológiákat kombinálni, évtizedek óta növekvő mértékben a különböző teamek együttes eredménye a siker, az egyéni hozzájárulásokat is valahogy ellenőrizni kell, és esetről esetre más lehet a kompetenciák eloszlása, tehát az, hogy "kinek van igaza".

kvadrillio 2010.08.31. 13:20:26

@Bell & Sebastian:
hmm....ezért 40 évvel ezelőtt elszégyelltem volna magam, de most csak annyit mondok rá, ami belőlem kikívánkozik, többnyire lehúzom....a WC-n...:)

bocsika...

Bell & Sebastian 2010.08.31. 13:35:26

Ezt javaslom én is, csak szűk már a lefolyó, annyian vagytok.
süti beállítások módosítása