„Schmitt mindig úgy beszél, hogy nála minden fantasztikus, zseniális, azaz halmozza a fokozó jelzőket, amitől az az ember érzése, hogy nagyon bizonyítani akar” - írta az államfőről Dobray kolléga a Mandiner blogon, és ebben sajnos úgy tűnik, bizony igaza van.
Mai hír: A NOB-tag magyar köztársasági elnök javaslatára a szingapúri ifjúsági olimpia érmesei országuk zászlaját nem vihetik magukkal a dobogóra. Schmitt szerint az ifjúsági olimpia célja nem a nemzetek vetélkedése, hanem a világ fiataljainak nemes megméretése a sporton keresztül. Schmitt Pál a NOB magyar tagjaként ezzel a javaslattal kívánta megóvni az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásokra. A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét.
A magyar állam főjének kijáró minden tiszteletünk mellett meg kell jegyezni: a fenti javaslat a késő Kádár-kori antinacionalista szóhasználat és a sportdiplomácián régóta eluralkodó über-PC ideológia kínos keveréke.
Mindezt egy olyan jobboldali-konzervatív elnöktől halljuk, aki hazai beiktatásán Wass Albertet idéz, és aki alkalomadtán bocskaiban szónokol. De az utóbbiakkal van a kisebb bajunk, a bocskaival talán baj se, jól áll az egy fess elnökön.
Nem áll így össze, harmóniába az életmű, az a baj.
Miért ne vihetnének fel kabalát vagy nemzeti jelképet a fiatal sportolók? Kik, ha ők nem? Akik lelkesedésükkel, ifjonti hévükkel, a sporton keresztül való tenni akarással szeretnék hazájuknak és a világnak megmutatni magukat? És akkor jönnek a bölcs, politikailag nagyon korrekt sportdiplomaták, akik leszabályozzák, mit tehetnek és mit nem a karrierjük első nagy pillanatában. És ráadásul: a magyar jobboldal kétharmados pártja által megválasztott Schmitt Pál szerint a nemzeti zászló lengetése túlzó nacionalizmus?
A magunk részéről bármit megengednénk nekik, ami belefér az győzelem ünneplésébe - igaz, mi nem is vagyunk nemzetközi sportdiplomaták.
Schmitt szerint „az ifjúsági olimpia célja nem a nemzetek vetélkedése”. Miért ne lenne az? Talán az igazi olimpiák nem azok? A paralimpiák nem azok? Mi ez a megkülönböztetés? Vagy már az igazi olimpiák sem a nemzetek vetélkedéséről szólnak? Persze tudjuk, arról, csak valahol hátul, a szponzorlogók mögött, a ruha alatt, a szívnek nevezett szervben.
Kár, hogy jobboldaliként a Nemzeti Együttműködés Elnökétől kellett ezt a lehangoló ballib ideológiai iránymutatást meghallanunk.
