Mert ahogyan a katedrális egymáshoz teljesen hasonló kövek bizonyos módon való elrendezése, de olyan erővonalak mentén, amelyeknek a struktúrája a lélekhez szól, pontosan ugyanúgy az én köveimnek is van bizonyos szertartásrendjük. A katedrális ettől függően szebb vagy kevésbé szép. Ahogyan esztendőm liturgiája eredetileg egymáshoz teljesen hasonló napok bizonyos módon való elrendezése, de olyan erővonalak mentén elosztva, amelyeknek a struktúrája a lélekhez szól (és most már vannak napok, amelyeken böjtölnöd kell, mások, amelyeken arra hívnak fel benneteket, hogy örvendezzetek, mások, amelyeken nem szabad dolgoznod, és ilyenkor az én erővonalaimat követed), pontosan ugyanígy napjaimnak is van szertartásrendjük. És ettől elevenebb vagy kevésbé eleven az esztendő.
Ahogyan van szertartásrendje az arcvonásoknak is. És ettől szebb vagy kevésbé szép az arc. Meg a hadseregemnek is: ez meg van engedve, az tilos neked, mert erővonalaimba ütközik. Te a hadsereg katonája vagy. És a sereg erősebb vagy kevésbé erős.
És van szertartásrendje a falumnak is, mert váltakozva követik egymást az ünnepek, a lélekharang megszólaltatása, a szüret kezdete, a közös házépítés, a közös éhezés, a víz kiporciózása szárazság idején, mert a teli tömlő nem egyedül a tiéd. Hazád van. És a haza hol meleg, hol kevésbé meleg.
És nem ismerek semmi olyat a világon, ami lényegében nem szertartás. Mert ne várj semmit se az architektúra nélküli katedrálistól, az ünnepek nélküli évtől, az arányok nélküli arctól, a szabályzat nélküli hadseregtől, a szokások nélküli hazától. Nem tudnál mit kezdeni össze-vissza dobált építőanyagaiddal.
Miért állítanád az összevissza hányt anyagokról, hogy az a valóság, és a szertartásról, hogy az az illúzió? Hiszen a tárgy maga is részeinek a rendje. Miért lenne szerinted kevésbé valóságos a hadsereg, mint a kő? Én azonban kövön annak a pornak bizonyos fajta rendjét értem, amelyből áll. És éven a napok szertartásrendjét. Miért lenne kevésbé igaz az év, mint a kő?
Vannak emberek, akik csak az egyes embereket ismerték fel. Persze, helyes, hogy az egyének boldoguljanak, táplálkozzanak, öltözködjenek, és ne szenvedjenek túlságosan. De lényegükben halnak meg, nem lesznek egyebek, mint összehányt kövek, ha nem alapozod meg országodban az emberek szertartásrendjét.
Különben az ember semmi. És nem siratod meg jobban a testvéredet, ha meghal, mint a kutya azt a másikat, amelyiket vele együtt ellett az anyja. De örömöt sem fogsz érezni, ha hazatér testvéred. Mert a testvér hazatérésének olyannak kell lennie, mint a megszépülő templom, és a testvér halálának, mint az egyik templomhajónak a leomlása.
A berber menekülteknél sohasem tapasztaltam, hogy megsiratták volna halottaikat.
Hogyan tudnám megmutatni neked, mit is akarok? Immár nem holmi tárgyról van szó, amelyik az érzékszerveinkhez, hanem a lelkünkhöz szól. Ne kívánd, hogy igazoljam rátok kényszerített szertartásrendemet. A logika a dolgok szintjén helyezkedik el, nem pedig a dolgokat megkötő csomóén. Erre már nincsenek szavaim!
Láttad, hogyan másznak a fény felé, haladnak felfelé a fán a vak hernyók. Te pedig, aki ember módra figyeled őket, megfogalmazod magadban, hogy mi felé törekszenek. És kijelented: "Fény", vagy "Csúcs". Csakhogy a hernyók ezt nem tudják. Terád is áll ugyanez: kapsz valamit a katedrálisomtól, az esztendőmtől, az arcomtól, a hazámtól. Ez a te igazságod, és cseppet sem törődöm a fecsegéseddel, mert az csak a tárgyakra érvényes. Te hernyó vagy. És nem fogod fel, hogy mire törekszel.
Ha tehát a katedrálisomból, az esztendőmből, az országomból megszépülve, megszentelve vagy láthatatlan táplálékkal töltekezve lépsz ki, magamban így gondolkozom: "Milyen szép, embereknek való katedrális. Milyen szép esztendő. Milyen szép ország." Még ha nem tudom is, honnan tekintsem, hogy megtudjam az okát.
Akárcsak a hernyó, egyszerűen találtam valamit, ami nekem való. Mint a vak, aki télen a tenyerével keresi a kandallót. És megtalálja. Leteszi a botját, és keresztbe tett lábbal a tűz mellé telepszik. Jóllehet semmit sem tud a tűzről úgy, ahogyan te tudsz róla valamit, aki látsz. De megtalálta teste igazságát, mert megfigyelheted, eztán már nem mozdul el a helyéről.
(Antoine de Saint-Exupéry: Citadella; megjelent: 1948)