Further. Tovább - adta ki az utasítást önmagának a Chemical Brothers immár hetedik lemezük címében. Az, hogy a gyorsan változó, élő, kiégő elektronikus zenei közegben valaki a hetedik albumát tudja kiadni, az egyrészt tiszteletreméltó teljesítmény, másrészt akár aggodalomra is okot adhat a produkció érvényességét illetően. A Chemical Brothers azonban önálló univerzumot teremtett magának az elmúlt másfél évtizedben, van tehát miből építkezni, ha tovább akar lépni.

  A londoni származású, de a kilencvenes évek eleji Manchesterben egyetemre és rave partykra járó (lsd: Madchester; lsd, khm) duó, Tom Rowlands és Ed Simmons az előző évtized második felét uraló technokorszak állócsillagai voltak: az Exit Planet Dust (1995), a Dig Your Own Hole (1997) és a Surrender (1999) lemezhármasával a - címkézzünk - acid techno, a big beat és az elektrorock világhírű előadói lettek. A duó főműve, az egyszerre időtlen és futurisztikus Surrender máig mérföldkő az elektronikus zene történetében. Az első két lemez bombasztikus, tánctérre és fesztiválokra szánt ütemorgiája után a Surrenderen nagyot merítettek a hatvanas-hetvenes évek pszichedelikus rockjából, sőt a folkból is: gyorsuló és belassult, egymásba folyó számok lélegzéséből áll össze a magnum opus.

  Az ezredforduló után a Chemical Brothers az elektronikus zene egészéhez hasonlóan utat vesztett: a felhajtás újra a gitárzenék és a garázsban rokkoló kölykök felé fordult, mindent eluralt az indie és annak számos irányzata. Az addigra kialakult elektronikus zenei stílusok persze továbbra is megmozgatták az arra fogékonyakat, a CB viszont elvesztette úttörő szerepét. A duó 2002-es lemeze, a Come With Us a korábbi recepteket felhasználva továbbvitte a régi szép hírnevet, de a 2005-ös Push The Button és a 2007-es We Are The Night már egy lefelé mutató karrier állomásai voltak. Az utóbbi két lemezen a mainstream dancefloor, a hiphop és a prolibb techno felé nyitott a két egykor oly kifinomult művész. Bár ez fenntartotta népszerűségüket és ismertségüket (ki ne hallotta volna a Galvanize-t?), egyszer csak múlt időben kezdtek róluk beszélni a vájtabb fülűek. 2007-ben láttam őket a Szigeten: a színpadról hallható négynegyedes szeletelés és a - legalábbis körülöttem - klasszikus izompólós, kopasz diszkós közönség láttán magam is levontam pár következtetést.

  Az elektronikus zene - a pop örök körforgásának megfelelően - viszont újra életre kapott az utóbbi években. A french electro, a nu rave, a dirty house és a részben szintén elektronikára épülő chillwave (és az egyéb címkékkel ellátott kismilló irányzat) új hangzásokat hoztak az áporodottá vált egykori jövőzenébe.

  A Further hallatán elsőre lejött, hogy a Chemical Brothers is úgy érezte, fel kell kötni a gatyát. Számos privát hagyománya közül a pszichedéliát vette elő a manchesteri duó, hogy aztán alaposan megmerítkezzen benne. Az új lemez olyan, mint egy aláfestő zene egy eső utáni sétához a Manchester körüli hegyekben, kiszellőzni egy nehéz éjszaka után a friss tengeri levegőn, képzeletben kékítőt oldva az ég vizében. Vagy valami ilyemi. De tökéletesen passzol Hofmann bácsi meséihez is.

  A minimál zajokra és puhán pulzáló háttérhangokra épülő, nyitó Snow máris elijeszti a lakossági trance rajongóit, hogy aztán egy darab slágert se találjanak az egész lemezen az abban reménykedők. A Further másról szól. A második, 12 perces, eposzi hosszúságú Escape Velocity egy klasszikus techno trekk, az Underworld hangzását is érezni lehet a lassan építkező számban. A pozitív hangulatú Another World a nagyon mai chillwave-et is megidézi. A Dissolve viszont maga a Chemical Brothers életmű összegzése: egy felszabadult, éteri big beat himnusz, ami megidézi a negyven évvel ezelőtti pszichedelikus popzenét is. A Feloldódás tökéletes címválasztás volt: „Caroline, Caroline, did your heart just fuse with mine” - kérdezgeti egy távoli hang egy nőtől, talán attól, aki a színpompás klipen vonul végig a hadonászó férfiak között.

  A keményen savazó Horse Power-t a Swoon nyugtatója követi. A K+D+B krautrockos menetelése ismét egy régebbi zenei korszakot idéz meg mai köntösben. A záró Wonders Of The Deep a Chemical Brothers összes korábbi lemezzárásához hasonlóan egy elszállt zenefolyam.

  A kortárs popzenében újra megjelenő shoegaze (sőt, már nu gaze, mert ilyen is van) stílus és a duóra jellemző ütemek házasítására épülő Mélység Csodái végleg bebizonyítják, hogy a Chemical Brothers tovább akart, és tovább is tudott lépni. A Further az elektronikus duó legjobb pillanataihoz felérő, de azokat nem ismétlő, a jelenben is érvényes lemez, kifinomult pszichedélia az öregedő meterektől. Amúgy megígérték 15 éve, az első lemez első percében: the brothers gonna work it out.

  Legmagasabb vegyi értékek:

  Life Is Sweet (feat. The Charlatans); 1995

  Block Rockin' Beats; 1997

  Let Forever Be (feat. Noel Gallagher); 1999 - a zseniális Michel Gondry ötletes klipjével:

  The Sunshine Underground; 1999

  Asleep From Day; 1999

   The Test (feat. Richard Ashcroft); 2002