A NER-ről és a gúnyról
2010. július 12. írta: NER-vita

A NER-ről és a gúnyról

  Olvasónk, Aristo írása a Mandiner NER-vitájához:

  „A fölény legtöbbször a társadalmi progresszió oldalán áll, ilyen értelemben a gúny a társadalmi fejlődést igenli és képviseli.” (Magyar Néprajzi Lexikon)

 

  A gúny valami emberi dolog, amit - mint minden emberi dolgot - számtalan fel nem ismert, a tradícióban gyökeredző motívum is mozgat. A következőkben kísérletet teszek ezek közül néhánynak a megmutatására, mert szerintem - és Hegel szerint is - a dolog története maga a dolog.

  Ahhoz, hogy az ember Istenné váljon, először el kellett takarítani az útból a „régi” Istent. Az Istenbe vetett hit - gondolták a hitetlenek - az áthagyományozódó tradíciókon és a tekintélyen alapul. A tradíció és a tekintély lettek hát az ellenségek. A tekintély, ebben a kérdésben, kétféleképpen állt előttük, egyrészt az egyház tekintélyeként, tehát valamiféle hierarchikus szervezet világi hatalmaként, másrészt mint a tanítás tekintélye, amely - laicista értelemben - maga a tradíció.

  A dologhoz óvatosan kellett hozzáfogni. Számot kellett vetni a 18. századi emberek műveltségével  és gondolkodásmódjával, valamint az államhatalom reakciójával is, valamint számot kellett vetni az eszközökkel is melyek a rendelkezésükre álltak a háborúhoz. Az „észhez” apellálni - melynek karteziánus eszközei már rendelkezésére álltak a derék modernizátoroknak - nemigen lehetett, hiszen rajtuk kívül ki olvasta Descartes-ot? Valamiféle olyan eszközt kellett keresni, amelyik közvetlenül az „emberi természethez” szól, nem igényel bonyolult belátásokat, ugyanakkor kellően kidomborítja használójának erkölcsi-intellektuális fölényét is, hiszen eme férfiak nem szenvedtek önbizalomhiányban. Mindezek figyelembevételével fordultak a gúny eszközéhez. A gúny kétarcú: ahogyan ők használni kezdték, művelője szemszögéből sárba taszítás, a célközönség - akiket manipulálni akartak - szempontjából pedig sárba rántás. Van valami szívet-lelket melengető abban, mikor valami nagyról, nemesről kiderül, hogy az sem más mint én magam, kicsinyes bűneimmel és hibáimmal - első lépés a csőcselék apoteózisa felé.

  Kétfrontos háború indult hát, az ún. társadalomtudományokban és a közbeszédben - a médiában, ahogyan ma mondanánk: a társadalomtudományokban a kritikai filozófia formájában, a közbeszédben pedig pamfletek, gúnyversek és nemtelen pletykák képében. Hatalmas szövetségre véltek találni az ébredező természettudományokban, hiszen - jól
tudták - a lerombolt Istenség helyére újat kell állítani, a megvetett népnek szüksége van erre. A „tény” és az „érték” fogalmának szimpla, ám szisztematikus, összekeverésével erre mód is nyílt. A gúny vita-metódussá vált, ennek betetőzése talán Marx munkásságában lelhető fel.

  Az ember azonban jórészt az, amivé teszi magát. Egy vitastílus elsajátítása és használata nem csupán eszköz, hanem valamiféle bensővé-válás is egyben, „olyanná” leszünk, mint az ami először puszta eszköznek látszott. A nagyság szisztematikus tagadása a kicsinység igenlésébe torkollott, a bűntelenség lehetőségének tagadása a bűn igenlésébe. A fegyver feltalálója ellen fordult, ahogyan az lenni szokott. A nihilista cinizmus az alapító atyák eszméit sem kímélte, miért is lennének kivételek - Isten, a király és az erkölcs után - az „emberi jogok”, vagy a „tolerancia”? (Bármit jelentsenek is ezek.) A rombolás öncéllá emelkedett, a filozófiából dekonstrukció,a társadalmi felelősségből szociológia lett, a természettudományokról bebizonyosodott, hogy csak nagyobb kényelem és gyorsabb, hatékonyabb ölés származik belőlük - nincs tehát semmink nagy szánkon és a hübriszen túl -, továbbra is félünk a sötétben és az istenné emelt ész legföljebb egzisztencializmussá tudja ezt szublimálni keveseknek, azonban ez sem segít.

  Nálunk, Magyarországon ennek különös esete valósult meg. A „társadalmi progresszió” erői - többnyire zsidó skriblerek és városias, nyugatos, modern magyarok - helyzetüknél fogva, leginkább rá voltak utalva a gúny fegyvereire. A 19. század óta - úgy érezték - egy hatalmas, ostoba tömeget kell megmozdítaniuk, aki nyakasan ellenáll mindenféle „modernizálásnak”. Nem elég, hogy szerintük állat módjára él, de még jól is érzi magát ebben. Ki nem mondott közmegegyezéssé vált a progresszió erői között, hogy először le kell rombolni az önmagáról alkotott képét a tömegeknek, hogy azután elfogadjanak mindent, amit eléjük öntenek. Valahányszor - fegyveres külső segítséggel, mert máshogyan nem ment - hatalomra kerültek, rögvest neki is láttak e nagy feladatnak, a tradíció lerombolásának. (A tradíciót itt a legtágabb értelemben veszem, beleértve a vallást, a történelmet, a szokásokat, mindent.) Sikereik kétségtelenek.

  Az én nemzedékem, akik a lehető legostobább és leghazugabb rendszer óvó ölelésében nőttek föl, megtanulták a cinizmust és a gúnyt önvédelemként használni. Ehhez minden körülmény adott volt. Mindenről, amit a rendszer önmagában nagynak és nemesnek hazudott nyilvánvaló volt, hogy valójában a hányásában fetrengő, kondásból lett pártitkár testesíti meg. Gúny és cinizmus nélkül ezt nem lehetett elviselni, amint azt sem, hogy ugyanezek kibújjanak mindenféle felelősségre vonás alól, hogy a gyilkosok és az ostobák egyszer csak „demokrataként” álljanak előttünk.  „Democsokrácia” - ahogyan mondogatni szokták. „Felülemelkedni ezen” - mondogattuk magunknak, hiszen mi „különbek” vagyunk, tanult kritikus értelmiségiek és lassanként megtanultuk, hogy mindennek a fonákját lássuk. Nem vettük észre, hogy már csak azt látjuk, mi magunk is „olyanná” lettünk és egónk is csak így teljesedik ki. Így neveltük, neveljük gyermekeinket és talán azok gyermekeit is otthon, az iskolákban - mindenütt.

  Hogy ebből lehet -e kitörni, nem tudom. Talán Rilke híres sorait lehet
idézni: „Változtasd meg az életed!”.

  ***

  A NER-ről a Mandineren eddig megjelent vitaposztok:

  NENYI (Kínai Kálmán & Trágár Tóni)

  NER-nyilatkozat: Fidesz-esély az MSZP-nek? (TuRuL_2k2)

  A Nyilatkozat kritikájának bírálata (Elpet)

  Hozzászólás a NER-konzultációhoz (tanársegéd úr)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr832146481

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lemondott Gyurcsány, a mumus 2010.07.13. 08:03:03

A Gyurcsány Ferenc által gondosan megkoreografált utódlási színjáték nem fulladt volna komédiába, ha nincs az internet ellenőrizhetetlen, cenzúrázatlan nyilvánossága. Ha a számtalan hírcsatorna helyett csak a királyi tévét nézhetnénk, ha a hírportálok ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.12. 15:25:27

Elég tömény, magas filozófiai írás, de sikerült belőle kihámoznom a lényeget. (Igen, most a gúnyt gyakoroltam :)
Abban teljesen egyetértek, hogy bizony változás szükséges a fejekben, mert (és elnézést kérek, hogy magamat ismétlem) a jelenlegi "szerencsétlen Magyarország, de külföld az mennyország" fölfogás már a könyökömön jön! Mert így nem fog felemelkedni senki: sem az ország, sem a nép - senki, aki ezt vallja!

nullnick 2010.07.12. 15:30:34

eszre kellene venni:

a cinizmus csak rombolni tud

hiszen nem vall semmilyen erteket; epp ezert eletveszelyes fegyver, pyrrhusi praktika

szanalmasak volt a mandineresek irta NER-posztok

ennek a bofogo nihilnek a kore jol azonosithato a mandineren belul:

proli ba

rajcsuros

kinai troger

spanyol - bar o eleg regen irt ide

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.12. 15:32:22

Aristo!

Te ugye bölcsész vagy? :-)

"a természettudományokról bebizonyosodott, hogy csak nagyobb kényelem és gyorsabb, hatékonyabb ölés származik belőlük"

Nézd, itt lehet hagyni a természettudományos világot. Nem kötelező az Interneten publikálni, ha nem tetszik a "kényelem".

Megint a jó öreg felvilágosodás vs "jókeresztény" harc.

1) Már a felvilágosodás előtt is volt gúny. Az ókori görögök is írtak szatírákat. Nem a "progresszív baloldal" találta fel.

2) Ki dönti el, hogy melyik Istenen lehet gúnyolódni? A keresztények? Az ókori róma pogány tradícióit, hagyományait pont a keresztények semmisítették meg? Akkor az mi volt? Valami progresszió? A magyar pogány hagyományok kiírtása konzervatív lépés volt-e?

3) Mi az a tekintély? Honnan jön? Az Orbán kormánynak az Isten adott olyan tekintélyt, hogy nem lehet kinevetni a hülyeségeiket, mert akkor máris progrzssív Gyurcsány fan az illető? Ez egy rossz vicc?

Felnőtt férfiak írnak ilyen cikkeket, szomorú.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.07.12. 15:42:20

"a természettudományokról bebizonyosodott, hogy csak nagyobb kényelem és gyorsabb, hatékonyabb ölés származik belőlük"

Vissza lehet fáradni akkor a tizenkevesedik századba, ha magának a jelenlegi várható élettartama és életminősége csak kényelmi kérdés és zavarja a szabad bölcselkedést.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.12. 15:51:46

@jvizkeleti:
magának meg nem lesz felnőttkora. már nincs esélye az értelemre. olyan igazira mint pl. a szerzőé.

Pelso.. 2010.07.12. 15:53:03

Amennyiben a NER-nek valóban az lenne a feladata, aminek kommunikálják, s alkotói tettek volna azért, hogy széles körben megfontolandó, tiszteletreméltó, konkrét üzeneteket, netán tennivalókat tartalmazzon, -akkor senki nem vetemedne arra, hogy gúnyolódjon rajta.

2010.07.12. 15:53:37

@lacalaca: Gondolkodni kellene, nem besértődni. (Ezt volt TTK-sként mondom)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.12. 15:55:12

aristo,

jól felbaszta a szcientisták agyát. Piros pont.
De őket azér' had kacagjuk ki!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.12. 15:58:01

jó kis írás ez na! és behozza a zsidó vonalat is. végig ott bújik, csak ki kell ugrania gondoltam, és jött is. remek!
abban téved, hogy a következőket az elődök tették ilyenné. a nem komcsi utódországok jelenidejűi éppen ilyen alantas gúnyparádéba csomagolják a tudatlanság sérülékenységét. a gúny és annak teljesen leromlott erkölcsű, minőségű formái, általánosak. erre van a hálózat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.12. 16:01:34

@jvizkeleti:

Nagyon is okos szöveg ez az Aristo-bejegyzés.

A lényeg:

"Hogy ebből lehet -e kitörni, nem tudom. Talán Rilke híres sorait lehet
idézni: „Változtasd meg az életed!”."

A hivatkozott vers az ARCHAIKUS APOLLÓ-TORZÓ.

"ARCHAIKUS APOLLÓ-TORZÓ

Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég

nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.

Különben csak torzult és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,

s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!"

Ez a katarzis. A megtisztulás. Amit külső hatás vált ki bennünk. Amíg ez a képesség létezik bennünk, addig vagyunk emberek.

Thomas Mann (a Doktor Faustusban) a kultúrát egy, az Akropoliszra, az istenek templomaihoz vonuló hálaadó menethez hasonlítja. A kultúra gyakorlata a kultusz (szakrális tevékenység). S mindezek a kereszténységre éppúgy (méginkább) érvényesek, mint az antikvitásra.

Aristo költői kérdést tesz fel cikke végén, amire a Rilke-idézettel meg is adja a választ. A cél a fentebb vázolt viszony és állapot helyreállítása (viszony a személy szintjén, állapot a közösség szintjén).

Szóval, nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, mi a feladat, mi a cél, mert önmagunknak hazudnánk.

ü
bbjnick

nullnick 2010.07.12. 16:06:53

SAJAT VITRIOLJUKBA FULLADTAK

A MANDI-NERES(!) FIRKASZOK

:D

pestre kapaszkodott ficsur libsik

cseledbol lett parttitkarok pepitaban

greybull 2010.07.12. 16:10:06

Éljen a FASZNER! (Forradalom A Szavazófülkékben - Nemzeti Együttműködés Rendszere).

hillcut 2010.07.12. 16:16:33

A zsidók állatnak tartanak minket, ezért állattá változtatnak, mi állattá is változunk, majd röhögnek és gúnyolódnak az állatságainkon.

Szánalmas.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 16:16:38

tradíció: jó
tekintély: jó
gúny rossz

lehet hétszáznyolcvan szóval és lehet hattal is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.12. 16:18:37

@Aristo:!

Megkérdezhetem, hogy mindennek mi köze a NER-hez?

ü
bbjnick

plastik02 2010.07.12. 16:18:49

ha máshogy nem lehet kimagyarázni, akkor írjunk róla filozófiai esszét. nice shot!

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.07.12. 16:20:00

@csi: mea culpa, mea maxima culpa, főleg hogy hasonlóan artikulált a véleményem a társtud bizonyos területeiről.

Pelso.. 2010.07.12. 16:21:55

@mavo: Megszámoltad?:)
A tekintély, adott esetben lehet kreatúra.

hillcut 2010.07.12. 16:23:50

@mavo: gúnyolódni is jó
Én szeretek, sztem minden ember szeret, mindig is szerettünk. Basszus nem az Édenkertben élünk, hanem a Fődön gyarlóskodunk. Rosszak vagyunk alapvetően.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 16:30:34

@plastik02:

még csak ki sem magyarázza. a cúna gúnyt ekézi, oszt csá

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 16:31:14

@Pelso..:

sőt, a tekintély adott esetben lehet rossz is ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 16:31:59

@hillcut:

az irónia azért jobb, de tény, mindenki gúnyodik néha. nem hungarikum.

Pelso.. 2010.07.12. 16:34:54

@mavo: Nem gond, viszont annak tudatában könnyebb hazudni.

Samott 2010.07.12. 16:42:45

"Az én nemzedékem, akik a lehető legostobább és leghazugabb rendszer óvó ölelésében nőttek föl, megtanulták a cinizmust és a gúnyt önvédelemként használni." - Korrekt, ez a reflex ma is mukodik, a jelek szerint jol reagalt a tarsadalom a NER-re.

disfear 2010.07.12. 16:55:24

Legalább hamisítottak volna a Nyilatkozat alá még egy Lendvai és egy Pörzse aláírást.

De ez így csak a Fidesz Szavazók Egységének a Nyilatkozata. És nem írok ennél a mondatnál több érvet - akartam- , de olyan leszek, mint a "vitatkozó" óvodás: amíg valaki nem mondja el, hogy ez miért a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata és nem a Fidesz Önkénynyilatkozata, addig csak ismételni fogom az egy mondatomat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.12. 17:05:58

@Pelso..:

Tekintély önmagában nem létezik. A tekintélyt mindig egy adott értékrend keretein belül lehet értelmezni. Tehát, ahol nincs adott értékrend, ott tekintély sem létezhet (legföljebb, mint kreatúra).

ü
bbjnick

Google 2010.07.12. 17:14:18

Valahogyan mintha a Magyar Néprajzi Lexikon is elavult lenne.
A fölényt az ún. progresszíó (értsd:ballib) tényleg a saját oldalán levő valaminek láttatja, s ilyen értelemben általában gúny segítségével fejezi ki azt, hogy társadalmi fejlődés nincs. És nem is lehet. Mert a jobboldal.
Aztán arról is lehetne egy kicsit világosabban is beszélni, kik rontottak rá a saját nemzetükre, kik akarták azt megfosztani tradícióitól.
Értem én, hogy itt lassan komolyabb hagyománya van a kommunizmusnak, mint egyébnek, na de azt elítéltük! Mindannyian-e?
Nem él vajon egymás mellett két univerzum?
A lengyel társadalom is küszködik hasonló gondokkal. A legutolsó elnökválasztásról is azt tartották, a morális, iletve intellektuális törésvonalakat fedte fel. Az optimális az lenne, ha az intellektus morállal, a morál pedig intellektussal párosulna.

Αρχων (törölt) 2010.07.12. 17:17:27

Miért nem az lett a neve, hogy Szavazók Együttműködésének Nemzeti Nyilatkozata, akkor kijött volna, hogy "SZENNY". :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.07.12. 17:19:58

Jó cikk egyet értek vele.

MO-n kb 20 éve nem divat semmi nagy dolgot dédelgetni inkább ezeket kifigurázni, leszólni és a többi. Merjünk kicsik leni ahogy egy nagybecsű politikus egyszer majdnem ezekkel a szavakkal megfogalmazta. Ha egy nép elfogadja hogy ő kicsi azzal jó uton halad a sír felé.

Alfőmérnök 2010.07.12. 17:23:38

@jvizkeleti: "Nézd, itt lehet hagyni a természettudományos világot. Nem kötelező az Interneten publikálni, ha nem tetszik a "kényelem"."

Nem írta a szerző, hogy nem tetszik neki a kényelem. Csak azt írta, hogy kevés.
100 évvel, de még 20 ezelőtt sem az interneten publikált volna, most itt kap nyilvánosságot, ezért ide publikál. Vagy azért, mert csúnyát mondott a modern tudomány-hitről, húzzon a picsába?

kétbalkezes mosómedve 2010.07.12. 17:25:45

In the year 1166 B.C., a malcontented hunchbrain by the name of Greyface, got it into his head that the universe was as humorless as he, and he began to teach that play was sinful because it contradicted the ways of Serious Order. "Look at all the order around you," he said. And from that, he deluded honest men to believe that reality was a straightjacket affair and not the happy romance as men had known it.
It is not presently understood why men were so gullible at that particular time, for absolutely no one thought to observe all the disorder around them and conclude just the opposite. But anyway, Greyface and his followers took the game of playing at life more seriously than they took life itself and were known even to destroy other living beings whose ways of life differed from their own.
The unfortunate result of this is that mankind has since been suffering from a psychological and spiritual imbalance. Imbalance causes frustration, and frustration causes fear. And fear makes for a bad trip. Man has been on a bad trip for a long time now.
It is called THE CURSE OF GREYFACE.

Alfőmérnök 2010.07.12. 17:31:04

Ja, és azt sem írta, hogy a ne lehetne kritizálni, vagy gúnyolódni a NER-en.
Azt hiszem, arra a habitusra reflektált, aminek központi eleme, hogy mindenre a cinizmus az adekvát reakció.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 17:32:15

@Aristot mindig is kedveltem, teljesen függetlenül a saját véleményemtől.
Akinek a szavai mögött nincs ott az örök kétség, -azaz nem képes arra, hogy minden látható és megismerhető mögött azonnal lássa annak fonákját is-, egyáltalán hogyan merészeli gondolkodó embernek tartani magát?

A hitében elég erőst biztosan nem gyötrik ilyen kétségek. Csakhogy a belülről- vagy kívülről vezéreltség az a line, ami igazán számít.

Maga a kérdés feltevése nagyon lényeges, a végső cél vajon az istenné válás (tapasztalás-tagadók), vagy maradjunk a boldogok a lelki szegények megoldásnál?

Azért azt ne feledjük, hogy a jó humorhoz kivételes absztraháló-képesség kell, ahhoz meg reneszánsz (mindenhez értő) műveltség, borzasztó nagy tapasztalat.

Van-e ilyen? Nincs, mert az állandó és erőltetett progresszió pont ezt a fajtát gyilkolja, így a külön kis akadémikus-Parnasszusra sült bolondok is fölférnek, lényeg csak az, hogy brancsbeli legyen.

Intelligenciát számon kérni kétélű dolog, mivel a tárgyi tudás és a kombinációs készség szorzata. Itt érhető tetten a jobb/bal line.
Lefordítva: a falusi "gyökér" adott esetben intelligensebb az akadémikusnál, mivel az ő tehenei tejelnek a legjobban, a doktor úr filozófiai katyvasza meg egyenlőre "csak" vár arra, hogy kiállja az idők próbáját. A parasztunknak van self-made világszemlélete, de a prof. tehenet csak brick-pack dobozon látott. Akkor itt most ki a butább?

Ideje másodfokra lépni! Például integrálni. Sajnos Orbánnak jutott először eszébe. -mondom ezt elismeréssel vegyített -nem titkolt- irigységgel.

Egyáltalán érzékeli ezt valaki? Mármint a belső- és külső világ közti különbséget? Ja, hogy csak külső van? Akkor kár minden szóért.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 17:37:00

@kétbalkezes mosómedve:
Diszkordiánus tán? Vagy talált egy cikket? Vagy mi a fasz?

tanarseged ur 2010.07.12. 17:37:57

A gúnynak valóban a "sárba taszítás" a célja: helyére teszi, amit valaki nagynak és nemesnek akar láttatni, pedig nem az. De éppen ezért csak akkor működik, ha a céltáblája valóban értéktelenebb, mint amilyennek látszani szeretne vagy mutatni akarják. A gúny tehát próbakő is. Próbáljon valaki a most elhunyt Kállai Ferencen gúnyolódni. Nem fog menni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.12. 17:38:28

@Alfőmérnök:
Már csak el kéne dönteni, ki a nagyobb isten a Zorbán, vagy a Zisten. Mert ez a NER-mizéria félelmetesen középkori. Nem szövegeket glóriába foglalni, hanem cselekedni kéne. Ez az állandó NER-ezés olyan, mint a biszkuzás és a bikicsunáj együtt.

kétbalkezes mosómedve 2010.07.12. 17:42:31

@Bell & Sebastian: csak láttam a fnordokat.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 17:42:47

line = vonal és/vagy határ

Alfőmérnök 2010.07.12. 17:44:28

@tanarseged ur: Nekem eszembe jutott, de visszafogtam magam.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 17:44:45

@kétbalkezes mosómedve:
Nosza, támadja meg! Látok benne fantáziát. :)

tanarseged ur 2010.07.12. 17:45:08

@Alfőmérnök: Na és miért fogta vissza magát?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.12. 17:46:34

@Alfőmérnök: bármit ki lehet gúnyolni.
A gúny a tömeg menedéke mindenféle normativitás (korlátozás) alól. A posztkomancs tömeg azt hiszi, akkor szabad, ha nincsenek normák.

Ugyanakkor a gúny =/= kritika. Az utóbbi gondolkodást, érvelést, előfeltevéseket és implikációkat jelentene. Ezek is mind zavarják a tömeget.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 17:47:47

@Alfőmérnök:
Pont ma hasalt el toleranciából, használja a klímát.

Alfőmérnök 2010.07.12. 17:49:10

@tanarseged ur: Mert halottról vagy jót vagy semmit, legalábbis a kegyeleti időszakban. Meg éppenséggel róla lehet jót is mondani.
De akkor nem írok róla rosszat, csak tényt.
"1981-1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985-1989 között országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság elnöke."

Alfőmérnök 2010.07.12. 17:50:11

@Bell & Sebastian: Miért hasaltam volna el toleraciából?

Alfőmérnök 2010.07.12. 17:52:11

@Bell & Sebastian: Ja, megvan, azért mert elküldtem bbj haverját a jó büdös picsába, amiért hóhérokhoz hasonlította Orbánékat. Véleményemet fenntartom.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 17:55:21

@Alfőmérnök:
Úgy láttam, jókorát rúgott @bbjnicbe, vagy csak káprázott volna a szemem? Majd ha lerendezik, akkor beszállok.

tanarseged ur 2010.07.12. 17:55:39

@Alfőmérnök: Erről beszélek. Vannak falak, amelyeket gúnnyal nem lehet ledönteni. Jó esetben az ember ezt magától is tudja (mint maga az imént), rossz esetben a gúnyolódása elutasításra vagy süket fülekre talál.

Alfőmérnök 2010.07.12. 18:05:25

@Bell & Sebastian: Nem én rúgtam bele bbj-be, hanem ő rúgott bele a NER-be. Amihez joga van, én meg csak a refelexióimat írtam le.

stratez 2010.07.12. 18:06:48

Orbán lábon lőtte magát a NENYI-vel, politikai hozadéka ugyanis nulla, a veszteség pedig jelenleg még csak fel sem mérhető, a mandineresek ezt a tényt próbálták a maguk eszközeivel eljuttatni a valósággal már rég minden kapcsolatot elveszítő Orbán-környezettel. Természetesen mindhiába.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.12. 18:09:47

Érdekes cikk. Csak azt nem tudom, mi köze ennek a NER-hez?
Ha jól értem arra gondolt, hogy nem tudunk átváltani a gúnyról és már nem tudunk pozitívan hozzáállni semmihez. Így a nagyszerű NER-en is csak röhögünk. Merthát ilyenné váltunk, nem látjuk meg a fénylő gyémántot a sok kavics után...

Ez óriási tévedés, mint ahogyan azt előttem @tanarseged ur: is kifejtette. A gúny valóban próbakő, amin a NER közkívánatra megbukott. Egyszerűen azért, mert érezni rajta az izzadságszagot, hogy valaki saját magának akar szobrot állítani a csata előtt. Egy végtelenül ostoba iromány, amitől az itt írogatók többsége fél óra alatt nagyságrenddel jobbat írt volna.

Alfőmérnök 2010.07.12. 18:10:42

@Mr Falafel: Szerintem a kormány teszi a dolgát (elismerem, ez egy optimista forgatókönyv), a NER meg csak gumicsont.
Azért tartom jónak az írást, mert nem a NER-ről szól (meg sem említi), hanem NER kapcsán kialakult diskurzusról, az arra adott reakciókról (ha jól értelmezem).

tanarseged ur 2010.07.12. 18:12:37

@tölgy: De hiszen itt van a példa a topikban: bár Alfőmérnök nem kedveli Kállai Ferencet, visszafogta magát és nem gúnyolódott olyan emberen, aki most halt meg.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 18:18:28

@Alfőmérnök:
Belerúgott, hát belerúgott.
Szerintem meg új -megfontolandó- nézőpontot hozott a vitába.

Akkor most elmondom, hogy ezredrangú kérdés ez a NER!
Az a baj, hogy az amúgy is döcögő gazdaság teljesen leállt a pénzosztás átkavarása, szabadságolás és VB-döntő nézés okán. Kifulladt a lendület.

Azért ezt mése' kéne, ha mán' szarban vagyunk.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 18:25:10

Korán ment, mielőtt még hozzátehettem volna, akkor van ítélkezési szünet a bíróságokon, amikor a legtöbb égbekiáltóan fostos ügyet kellene átfordítani.

Nem tudom, kinek hány élete van, de LMP-ajnározásból, Jobbik-rugdosásból és az újraelosztás átszabásából nem élünk meg!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.12. 18:25:57

@tanarseged ur: Alfőmérnök kissé konzerv.
De tud olyat, amit ne lehetne kigúnyolni? Pontosan ez a lényege a cinizmusnak: minden értéktelen.

betyár (törölt) 2010.07.12. 18:27:43

@Alfőmérnök:
továbbá elvállalta a tanú2-t:))

tanarseged ur 2010.07.12. 18:30:54

@tölgy: Másnak sem jutna eszébe a most meghalt színészen gúnyolódni. Konzerveken kívül jobb-, sima és ballibeknek, szociknak sem. Akinek mégis, arra kb. úgy fog tekinteni a többség, mintha nyilvánosan elszellentette volna magát.

Mindenen lehet _gúnyolódni_, de nem lehet mindent _kigúnyolni_. Még nem tartunk ott, szerencsére.

betyár (törölt) 2010.07.12. 18:31:25

@Thulsa Doom:
lássa, éppen magáról szól a cikk.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 18:31:57

@tölgy:
Legalábbis a talmi-világban értéktelen, tegyük hozzá.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.12. 18:38:12

@tanarseged ur: "Még nem tartunk ott, szerencsére." - erre ne vegyen mérget. Az irány megvan.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.12. 18:47:20

@Alfőmérnök:
alfi, verje mán ki, vagy vegyen egy jeges zuhanyt, de ne raplizzon! :)

Hungaro Sapiens 2010.07.12. 18:48:14

Bocsánat, de szerintem ez egy óriási katyvasz. Annyira, hogy még vitatkozni sem lehet vele. Eltereli a témát a valódi ügyről, és transzcendens magasságokba emelkedik.

Mi köze a NER-nek az istenhithez, a természettudományokhoz, Marxhoz, a zsidókhoz, és a komcsikhoz? Aki gúnyolni meri a NENYI-t, az csak egy városi ateista, komcsi zsidó lehet? Aki nem ért egyet vele, az csak rossz ember lehet? Ez egyszerűen nevetséges.

tevevanegypupu 2010.07.12. 18:49:41

A gunyolodas a tehetetlenseg egyik fokmeroje is. Altalaban elso nekifutasra ervek helyett hasznaljak, legtobbszor sikerrel, mert az ember megriad, ertetlenkedik es feladja, hiszen nem tenyeket allitanak szembe tenyekkel, pusztan csak sebezhetove probaljak tenni..Jo taktika, bevalik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.12. 18:51:21

@Hungaro Sapiens:
maga még mindig buta. miért nem fejlődött?

neeskens 2010.07.12. 18:52:53

Tisztelt szerkesztők,

A témával kapcsolatos írást szeretnék elküldeni Önöknek, milyen e-mail címre tehetem ezt meg?

Köszönettel: Jeskó József - Méltányosság Politikaelemző Központ

Hungaro Sapiens 2010.07.12. 18:54:51

@Grift: Az ön szintjére? Azt inkább kihagyom.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.12. 18:58:09

@Hungaro Sapiens:
maga hülye? azt mondom másszon fel a sámlira és maga mount everestről vartyog? :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.12. 19:00:20

@Grift: azt hittem, már tisztáztuk, hogy nincs fejlődés.

Alfőmérnök 2010.07.12. 19:08:47

Tán nem véletlenül van Voltaire a képen. Szépen lejáratta Leibnizet, pedig nálánál élesebb eszű gondolkodó volt.

totálandi 2010.07.12. 19:18:59

A mai Fideszes agymenés videón, előadja Kósa Lajos, és kicenzúrázták a debreceni önkormányzati televízióból, annyira gáz:
altnyil.nolblog.hu/archives/2010/07/12/Kicenzuraztak_Kosa_Lajost_2/

Jaffar 2010.07.12. 19:19:23

@stratez:

Vazze nem hiszem el! Te ilyet is tudsz írni? A szeretett pártodról? Vagy csak nem vetted be a szokásos "gyógyszert"? :P
S ezzel most nem arra céloztam, hogy szídni merted Orbánt, hanem arra, hogy végre van saját gondolatod is, nem csak a "fidesz jó, az mszp meg komcsi" mantra.
Így tovább. Ami jó azt tessék elismerni, de a rosszat meg nem elnézni, csak azért, mert a "mi" pártunk rossz nem lehet.

Alfőmérnök 2010.07.12. 19:24:18

@totálandi: Gáz? Szétröhögtem magam rajta. :-)

Google 2010.07.12. 19:36:22

@Jaffar:

Csak ilyeneket szokott. Olvassa többet őt!

Google 2010.07.12. 19:38:01

@totálandi:

Mit lehetne lezárni Debrecenben? Ez már az az eset. Ne habozzanak!

Sir Galád (már foglalt) 2010.07.12. 20:01:13

mindig tudtam, hogy valami nem stimmel ebben az országban, de hogy pont a gúny és a cinizmus? úgy érzem most, hogy ezt tudjuk, minden meg fog változni. ó nem, mégsem, elbasztam.

Jaffar 2010.07.12. 20:08:33

@Google:

százasával lehetne linkelni az elvakult szövegeit

^^

popzene 2010.07.12. 20:10:13

Nagyon szomorú lehet viszonylag fiatalon ennyire megkeseredett, frusztrált csakazértis-konzervatívnak lenni.

Hogy az irónia "a csőcselék apoteózisa"?

És ez arról jutott eszedbe, hogy minden normális honfitársad a hasát fogva röhög a jelenlegi hatalom egyik totál félresikerült, nevetségesen nárcisztikus gesztusán, amit még a vezető kormánypárt vezető tagjai se nagyon tudnak megmagyarázni?

Orbán már bejelentette, hogy egy évid se lesz kifüggesztve a Nyilatkozat - te meg itt véded Hegellel és Rilkével takarózva? Meg egy kis ízléses, polgári zsidózással? Erre mondják, hogy szánalmas.

Georgiana (törölt) 2010.07.12. 20:10:52

@bbjnick: +1
Mindenkinek magán/magában kell kezdenie. Ha elmondhatja, hogy mindent megtett, ami tőle telt, úgy él, ahogy mástól elvárja/~ná, akkor jól leszünk.

Amexrap · http://amexrap.org 2010.07.12. 20:16:03

@Amexrap: bocs, a cím lemaradt:

From: Mázsa Péter To: Navracsics Tibor; Kedves Tibor!

FB csoport: www.facebook.com/group.php?gid=139867439363131

Sir Galád (már foglalt) 2010.07.12. 20:16:25

@Georgiana: utópia a javából, mások az értékrendek, ez legfeljebb egy nagyon erőskezű diktatúrában működhetne...

reccs 2010.07.12. 20:22:16

Na nem mintha a kedves posztoló nem ugyanezt csinálná pepitában, egyszerűen értéktelennek, bűnösnek, rombolónak nevezi azt, aki nem tetszik neki, függetlenül attól, hogy mi igaz ebből és mi nem.
Most már csak az a kérdés, hogy a gúny e a jobb, ami lekicsinyíti ellenfele vélt vagy valós tekintélyét, vagy a ressentiment, amely bűnösnek, erkölcstelennek nevezi azt, aki mást gondol, mint ő.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.12. 20:22:55

Phíj, basszátok meg, rengeteg ócska, semmirevaló cikket olvastam végig a mandineren, de ez -nem is tudom-, ez mindennek az alja. Megkeseredett, befásult, vulgárbölcsész püffögés. Gyakorlatilag irigykedés, hogy van akinek van humora. Tehetség, bazmeg! Tehetség! Amit semmiféle egyetemen nem fognak tudni adni neked, akkor sem, ha neked van a legvastagabb szódásüveg szemüveged az egész HÖK-ben.
Faszfej!

tanarseged ur 2010.07.12. 20:23:58

@Amexrap: Na, egy rettegőnk már van. :-)

világoszöld 2010.07.12. 20:34:01

Teljesen igaza van Aristonak. A kisdobos tizenkét pontja is ki volt függesztve mindenhol a tantermekben, de hogy mert volna rajta ironizálni bárki is. Az uttörők tizenkét pontjáról már nem is beszélve. KUSS LEGYEN MÁR VÉGRE

Sebastian Knight 2010.07.12. 20:38:31

Ennek a tacepao-kifüggeztésnek már van egy pozitív (bár talán nem tervezett) következménye: tartalmasabb és érdekesebb cikkek olvashatóak itt. :>

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.12. 20:41:07

@tanarseged ur:

De baszki, erre mit lehet mondani? Komolyan mondom, aki ilyen cikket képes nemhogy megírni, de maximális büszkeséggel közzétenni, az rosszab, mint a jobbikos söpredék. Mert azok legalább többnyire tényleg tanulatlan, szerencsétlen, lecsúszott, kisemmizett arcok, akik az elbaszott életük miatt érzett dühöt vezetik le a baromságaikkal. De ez?
Rohadjak meg, a jobboldali értelmiség szóösszetételben a "jobboldali" a fosztóképző!
Kurvára felbasztátok az agyamat! Most azonnal meg kell néznem a Cabaret-t.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.12. 20:41:36

" A gúny valami emberi dolog" - és ez így van! Ennél már csak az emberi hülyeség nagyobb (Pl. NER, illetve a FASZNER! - Forradalom A Szavazófülkékben Nemzeti Együttműködés Rendszere) Szóval, amíg a mindeket folyamatosan kioktató (illetve csak próbálkozó) politikus társaság IQ-ja kisebb, mint a vadászkutyáé, addig KUSS! Mert kisebb! Aki azt hiszi, hogy nem, azok végezzék el szintén a MENSA tesztet, aztán ugathatnak!

nem nemsiker_s 2010.07.12. 20:43:29

Ha egy busz a szakadék felé tart, és az utasok egy új sofőrt jelöltek ki a vezetéshez, nyilván az új sofőr, megpróbálja a buszt az útra visszatéríteni, de közben olyan manővereket kénytelen nyilván tenni, hogy a busz utasai csak öklendeznek.
A régi sofőr, meg bele akar pofázni a vezetésbe, a gúnyolódásról meg nem is beszélve.
Hát én asszondom a régi balfasz sófőrnek kuss, most az új sofőr vezet és kész.
Ennyi.
Ráadásul, az új vezetés még csak most vette át a volánt.
A busz tömege, még a régi rossz vezetési stílus következményei szerint mozog, de az előkészületek már elkezdődtek, a korrigálásra.
Többre eddig nem is volt idő.

Sir Galád (már foglalt) 2010.07.12. 20:47:35

az a baj, hogy a buszsofőr minden utasnak ki akarja rakni a homlokára, hogy eddig szar sofőr volt, de most már kurvára jó sofőr van (bár ezt a sofőrt egyébként már ismerjük valahonnan). a gond csak ezzel annyi, hogy nem kerüljük ki a szakadékot.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.12. 20:47:39

Egyébként szánalmas a kedves író pajtás... Csak nem heveny, szemellenzős jobboldali bölcsész az elvtárs??? Bakker, vagy külföldön él és semmi kapcsolata a magyar hazával?? Most komolyan, az elvtárs a magyar narancs termelő TSZ-ben netán párttitkár???

German Shepherd 2010.07.12. 20:50:14

Orbán Úr egy nagyon buta ember, sajnos.
Ekkora öngólt, mint ez a plakátolás-sorozat (szerte az országban, törvényileg kötelezve) az országzászlóátadás-sorozat óta nem látott a Kárpát-medence!
Csak a Célpontban leadott riportokból 30 évre meszelhették volna el a teljes baloldalt.
Ehelyett már jön is a felejtés a száz korrupciós ügyre. Nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy ez szándékos volt.
Orbán vagy vak - vagy hülye. Nincs harmadik lehetőség.
(És, sajnos, az első sem épp hízelgő.)
Lehet, hogy nem véletlen tekintik nyugaton egyszerűen egynek a többtíz kelet-európai populista politikus közül.
GS

old_field 2010.07.12. 20:50:48

@Bell & Sebastian:
" line = vonal és/vagy határ "
viszont
egyenlőre <> egyelőre

Whitedog 2010.07.12. 20:50:49

A tiszelt NER-es elmélkedők figyelmét inkább arra hívnám fel, hogy szinte minden napra jut egy olyan ormánypárti tett, ami az egészet a nemzeti szentimentalizmus pöcegödrébe löki.

A mai adag pl., hogy Borkai elvtárs kedvéért hirtelen át lehet írni az alkotmányt is! Ez akkor most milyen alkotmány igazából, mert a napi szintű toldozgatások után csak egy követhetetlen fideszes ökörködés, ami mindig arról szól, amit épp politikailag hasznos keretnek látnak.
Holnap ha jön egy ellenzéki alternatíva, akkor azt is betiltják mint alkotmányellenes szerveződést, név szerint beleírva a 63. paragrafusba?

Röhej, ebből nem szabálykövetés lesz, a demokratikus berendezkedés tisztelete, hanem a legszebb pártállami mutyizás, és megint leshetjük a nyugati médiát elemezgetve épp melyik erőcsoport van feljebb a politbüróban.
Sovány vigasz, hogy rosszabbat is túléltünk már.

Hungaro Sapiens 2010.07.12. 20:53:19

@German Shepard: A harmadik lehetőség az alku: most ők lophatnak annyit, amennyit nem szégyellnek (lásd. az autópálya pénzek megosztása).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.12. 20:55:29

"A „társadalmi progresszió” erői - többnyire zsidó skriblerek és városias, nyugatos, modern magyarok - helyzetüknél fogva, leginkább rá voltak utalva a gúny fegyvereire. "

"Az én nemzedékem, akik a lehető legostobább és leghazugabb rendszer óvó ölelésében nőttek föl, megtanulták a cinizmust és a gúnyt önvédelemként használni."

Tehát a maga nemzedéke zsidó skriblerekből és városias, nyugatos, modern magyarokból áll?

Fura nemzedék lehet.

bádogos 2010.07.12. 20:57:03

Mindig sokkal egyszerűbb azon morgolódni, hogy nevetségessé akarnak tenni minket, mint elismerni, hogy valami tényleg nevetséges.

A szerző lekéste a csatlakozást a 20-ik (!) századhoz.
A szomorú az, hogy a magyar konzervatívok egy része erre kifejezetten büszke.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.12. 20:57:55

@Whitedog: Na igen! Ezt még a coci elvtársak sem merték meglépni. Na, de majd Viktor Elvtárs! Szégyen! Komcsizhatunk, de azok kezdenek semmik lenni Viki és csapatához képest! Szégyen! Szégyen! A Bacsó féle Peikán Elvtárs film komolyan meg sem közelíti majd ezt az ELVTÁRSI VILÁGOT! (Még mindig kételkedem, hátha nem igaz...!)

old_field 2010.07.12. 21:02:01

@German Shepard:
sok mindenben igazad van.
én sem értek pár dolgot már itt az elején...
de nem hinnem,h hülye volna, épp ezért érthetetlen. :)
//és nem hiszek a hatalommániás dumában sem.
viszont nem hinném,h nyugaton ne értékelné a többség.
amúgy hallottam tőle 1 értelmes tűnő gondolatot a nyilatkozattal kapcsolatban : "hogy a közalkalmazottak szembesüljenek vele, hogy más világ van, másképp álljanak az emberekhez, ügyekhez..."
---
persze az egész NER alapötlettel szembement ő maga, amikor pl. semmi kompromisszumra nem hajlott a k. elnökkel kapcsolatban...
szóval fura.... :(

Alfőmérnök 2010.07.12. 21:02:44

@Doomhammer: "Tehát a maga nemzedéke zsidó skriblerekből és városias, nyugatos, modern magyarokból áll?"

Állított ilyet a szöveg? Nem.
Következik belőle szükségszerűen? Nem.

Akkor miért állítja úgy be, mintha a szöveg ezt állítná? Mert egy komcsi provokátor.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.12. 21:09:16

Helyénvaló írás.

Eleve általánosan óriási a tévedés a kritika és bírálat szerepét illetően. Nyilvánvaló, hogy minden rendszer stabilitásához szükségesek szabályzókörök, amelyek visszacsatolással működnek. A rendszer állapotáról tudósító jelek fontosak lehetnek, és a bírálatok is lehetnek a visszacsatolás eszközei. Azonban egy szabályzás stabil beállításához nagyon gondosan kiválasztott jelek szükségesek, és a szabályzókör paramétereit is nagyon körültekintően kell beállítani, mert valamely jel hatásának túlértékelése a rendszer egyensúlyának megborulásához vezet. A bírálat önmagában semmi, ugyanis rengeteg, egymásnak ellentmondó értelmű bírálat létezik, mindegyiket felhasználni lehetetlenség. Szelektálni kell köztük, ez a rendszer üzemeltetőjének feladata és felelőssége, akár tetszik, akár nem.

De a gúny más. A gúny rendszertechnikailag használhatatlan operátor, a társadalom jeleit extrém mód, túlvezérelten, hektikusan, ugrásszerű változásokkal a valós folyamatokból kiszakítva eltúlozza, szabályzási célokra alkalmatlan, kötelező ignorálni.

Zsola777 2010.07.12. 21:09:22

>>„Felülemelkedni ezen” - mondogattuk magunknak, hiszen mi „különbek” vagyunk, tanult kritikus értelmiségiek és lassanként megtanultuk, hogy mindennek a fonákját lássuk. <<

Ez a nagy hiba, amit sokan elkövettek: nem kell mindennek csak a fonákját látni, sokkal inkább a fonákját is! Így már ki lehet törni, röhögve. Persze nem éltem akkor, de azon körülmények között is mindenkinek volt választása, nem is egy!
Furcsa, hogy a szerző szerint pont ez az értelmiség tűnik válságban levőnek (sic!), és a hajdani középosztály az új értelmes értelmiség - már, aki nem csúszott le.

mfplajos 2010.07.12. 21:13:50

"Változtasd meg élted!" - amúgy mellesleg.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 21:15:13

@old_field:
Vettem a fáradságot, hogy belássam, jogos. :)

bádogos 2010.07.12. 21:16:43

@old_field:
"hogy a közalkalmazottak szembesüljenek vele, hogy más világ van, másképp álljanak az emberekhez, ügyekhez..."

Ezzel 2 problémám van:

1. Ha tényleg ez lett volna a célja, akkor ezt kell írni: "Hivatalnokok kiskátéja, pontokba szedve." És nem az aulában kell kiakasztani, hanem mindenkinek az íróasztala fölé. Mert ebből a forradalmi hablatyból nem az fog lejönni a mezei hivatalnoknak, hogy ezután méltóztasson odafigyelni az ügyfélre.

2. Elég jó az emlékezetem, és bevallom, az alkalmazottak hozzáállásában 2002 után semmilyen szignifikáns romlást nem bírtam felfedezni. Ugyanúgy foghegyről beszéltek az ügyféllel és tojtak a problémájára, mint 1998-2002 között.

Doubledeceker 2010.07.12. 21:17:40

@Elpet:

Tetszik ez a mérnöki megközelítés. Amellyel teljes mértékben egyet is lehet érteni, csakhogy ahogyan az írás is a gúnyról mond véleményt és nem a gúny tárgyáról.

Itt pedig a tárggyal is vannak bajok, talán ezért is került a gúny céltáblájára.

De igaz a gúny értelmezhetetlen, a kritika legalább lehet vita alapja.

Én magam részéről elismrem, hogy lehet a NER-nek, vagy egy ahhoz hasonló papírnak bizonyos körökben pozatív hoadéksa, de nem a jelenlegi tárgyi tévedésekkel és egyoldalúpolitikai kinyilatkoztatásokkal teli formájában.

És valóban, ezt a gúnyból nem értik, ehhez megalapozott jó kritika kellett volna. Ne és persze arra fogadókészség is.

Sir Galád (már foglalt) 2010.07.12. 21:19:59

@Elpet: de ugyanúgy nem lehet jeleket semmibe sem venni, mint ahogy eltúlozni sem. A gúny humor, s mint ilyen hozzátartozik a társadalom boldogságához. Vagyis más szerepet lát el a rendszerben.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 21:21:04

Pálffy István -színjózanul- elmagyarázta, addig marad, amíg hatályba nem lép az új alkotmány, azaz azt helyettesíti addig. Ezt például még senki sem sütötte el itt.

Ha ez a hivatalos álláspont, akkor határozott visszalépés következett be az eredeti koncepcióhoz képest.

Pelso.. 2010.07.12. 21:21:53

@bbjnick: Nem is önmagában. Előtte szükséges gyártani egy mondvacsinált értékrendet, ars poeticát, irányvonalat, -mindezt büszkén tálalva, s a vélt tekintély illetve az által generált mechanizmusok máris működnek.

Sitting Full 2010.07.12. 21:22:42

@Elpet:

"De a gúny más. A gúny rendszertechnikailag használhatatlan operátor, a társadalom jeleit extrém mód, túlvezérelten, hektikusan, ugrásszerű változásokkal a valós folyamatokból kiszakítva eltúlozza, szabályzási célokra alkalmatlan, kötelező ignorálni."

Én percek óta ezen a pár soron röhögök.

Ted Striker 2010.07.12. 21:28:36

Emberek ez most itten a Modorosblog? Mert akkor gratulálok őszintén gratulálok Modor Tibinek, hogy egy ilyen gyöngyszemre lelt!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.07.12. 21:30:51

@Alfőmérnök: Zászlót bontott az _igazi_ komcsi ellenállás . )

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.12. 21:31:41

@Sitting Full: ...és ez volt az, amivel a 89 előtti rendszerben egy bizonyos "kritikát" lehetett adni a rendszernek! De úgy látszik a jelenlegi ELVTÁRSAK ezt nem annyira bírják! Ki lesz az új Aczél elvtárs??? Még lehet jelentkezni... Pelikán elvtárs meghalt szegény (Isten nyugosztalja!), de micsoda jó forgatókönyveket lehetne írni ezekből az elvtársakból!!!!!

old_field 2010.07.12. 21:33:14

@Bell & Sebastian:
akkor ok... :)
amúgy a bejegyzésed nagy részével egyetértettem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.12. 21:34:39

@Ted Striker: A modorosblog a magyar netproletár réteg legalantasabb ösztöneit kiszolgáló hely. Úgyhogy nem; az alantasság erre is gyakori, de inkább a rossz moderáció miatt, mint... inherensen. ;)

TitokJolán 2010.07.12. 21:35:05

Nagyon fontos témát érintett Aristo mester,
és néhány kiegészítést tennék hozzá.
a jobboldali humor igenis létezik, csak nem olyan harsány és kevésbé alkalmas a harcra, mint a gúny ami a rituális megkövezés jelenkori megfelelője.
A tradició humora inkább egyfajta derűs filozófikus életszemlélet, ami elfogadja az életet olyannak amilyen..
Kell hozzá türelem és némi borocska hogy az ember teljesen ráhangolódjon , és tehetség.
A tehetség nélküli jobboldal akár humoros akar lenni akár patetikusan emelkedett, egyszerűen elviselhetetlen.!!!!!!!!!!!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.12. 21:35:47

@gloire:

El lehet gondolkodni, ki kivel árul egy gyékényen.

midnight coder 2010.07.12. 21:36:03

Maga a társadalmi progresszió is egy vicc. Valójában az ember egy fikarcnyit sem változott, egyszerűen arról van szó, hogy a jobb technológiához másféle típusú rabszolgák kellenek. Ezek a rabszolgák persze szükségszerűen jobban élnek mint a 2000 évvel ezelőtti társaik, ez persze valóban haladás. De ne legyenek illúzióink: ha valamiféle fekália kerülne a palacsintába (Pl. idő előtt elfogy az olaj) akkor ez a sok derék liberális demokrata lenne a leglelkesebb rabszolgahajcsár.

old_field 2010.07.12. 21:39:08

@Whitedog:
Te milyen alkotmányról hadoválsz...? :)
"A honvédelmi bizottság nagyérdemű grémiuma elé került ma egy javaslat, aminek lényege, hogy a katonai illetve rendészeti szolgálatot ellátó egyének, a leszerelésük után még legalább 5 évig ne indulhassanak országos választáson választott tisztségért."

attól,h nagyot mondasz, még nem lesz igaz.
ez olyan politikus tempó...

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2010.07.12. 21:39:51

Aristo mondja, a gúny rombol, s ha így van bizony nagy vétek az. De Aristo mondja, s Aristo okos és művelt férfiú...

S a gúny a "progresszió" találmánya, mondja Aristo, hogy lerombolja a szépet és a jót, s magát helyezze Isten helyébe, s Aristo okos és művelt férfiú.

Bár gúnyt hallanék Antoniustól a ködös Albionban, de Aristo szerint ez nem így van, és Aristo okos és művelt férfiú.

A gúny hat az észre és a szívre ez igaz, de ez lenne rombolás? Ne dobjuk el akkor egészben a retorikát? De Aristo mondja, a gúny rossz, és Aristo okos és művelt férfiú.

De nem cáfolom és Aristo beszédét, csak azt mondom, amit tudok... a gúny tükröt mutat, s ha a tükröt rossznak tartjátok, bizonyára igazatok van, hiszen Aristo mondja, s Aristo okos és művelt férfiú.

old_field 2010.07.12. 21:42:06

@Boli:
tényleg nagyon hangzatos "helyzetjelentés", kár, hogy valótlanságból indulsz ki...

tanarseged ur 2010.07.12. 21:45:07

@El Topo (Sgt. Elias): Őrmikém, a megjegyzésem arra vonatkozott, hogy szerinted itt rengeteg semmirevaló és ócska cikk van, mégis ide jársz olvasni. :-) Vagy "ami nem öl meg, az keményít"? :-D

Egyébként a Mandinernek sok szerzője van, sokféle véleménnyel.

TitokJolán 2010.07.12. 21:47:38

Ami a zsidókat illeti az igazi tradicionális zsidó humor abszurd, verbális, derűs és inkább irónikus mint gúnyos.
A Gúny az un. haladó ételmiség fegyvere, és ambátor tagadhatatlanul sok zsidó van a soraikban , a Gúny abban a formában ahogy a ballib értelmiség eregeti magából néhány évtizede, az bizony a szovjet propaganda boszokánykonyhájából származik.
Nagyon fontos hogy mindig a teljes közösség értékítéletét, megvetését összegzi egy megbélyegzett elhajló, stb. alak felett.A székefehérvári rokonok mesélték hogy az ötvenes években az áruház kirakatába ültették ki a kulákokat táblával a nyakukban...
Ennek a tecnikának a kifimolultabb formályát alkalmaztá az Antall és a második Orbán kormány ellen.
És itt jön a képbe a nyilatkozat mint lehetőség a közös lincselésre....
Nagy kérdés hogy működik -é???????????

Leonard Zelig 2010.07.12. 21:48:42

a természettudományokról bebizonyosodott, hogy csak nagyobb kényelem és gyorsabb, hatékonyabb ölés származik belőlük

Jaja, bebizonyosodott, mert istenke így akarta, ámen. Viccesen nívótlan gondolatok.

Leonard Zelig 2010.07.12. 21:51:00

@TitokJolán: Jól megmondtad te is, ma már nyugodtan aluszkálhatsz, jól odabasztál a zsidó fajnak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.12. 21:51:18

@old_field: Melyik valótlanságból? Amit látok, vagy amit a jobbos média sugall? A balos nem is érdekel, az már rég lejárt lemez... Tehát? 25 éves voltam a rendszerváltáskor, nem voltam komcsi párttag (KISZ tag, funkci. MSZMP, Munkásőrség, HazafiasAkármi), mint a jelenlegi kormány egy része. Tehát ha valamelyikünk (volt komcsik) helyzetértékelése téves, akkor lehet, hogy én tévedek! Bocsánat ELVTÁRSAK!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.12. 21:52:32

@tanarseged ur:

Pontosan ez a véleményem. Azért olvasom mégis, mert mégis szeretném megismerni másokét is, még akkor is, ha azt a véleményt egyébként megvetem. Állatkertbe is járok, pedig ott sem szép minden amit látok.
Tudom, hogy sokan írnak ide cikkeket, sőt, azt is megtippeltem látatlanba, hogy elpet maga alá hugyozik örömében, hogy ekkora okosságot olvashat.

belekotty 2010.07.12. 21:52:44

@El Topo (Sgt. Elias): "Megkeseredett, befásult, vulgárbölcsész püffögés. Gyakorlatilag irigykedés, hogy van akinek van humora. Tehetség, bazmeg! Tehetség! Amit semmiféle egyetemen nem fognak tudni adni neked, akkor sem, ha neked van a legvastagabb szódásüveg szemüveged az egész HÖK-ben."

- Akarsz róla beszélni? Melyik szemeszteren rúgtak ki?
Vagy nem volt meg a kredited? Csak költség térítésesen folyathattad volna?
Értelmiségi ömlengésen, ami ráadásul eléggé elmés, csak komoly pszichés okkal lehet így kiakadni. Van pár ismerősöm pszichológia szakon aki szívesen írna belőled szakdolgozatot. :-))

gonosz1hal 2010.07.12. 21:53:20

Hát, ha a gúny rombol, ha a többes szám első személyben megjelenített, közelebbről csupán egy helyen azonosított gonosz kisebbség lélekölő, akkor az ebben az esszében elkövetett érthetetlen általánosítások, a féligazságokból levont, semmivel alá nem támasztott konklúziók, ez a nagy nevekkel dúsított üres és szerencsétlen hablaty pedig egy destruktív, depresszív, paranoid hányinger.

hehe64 (törölt) 2010.07.12. 21:53:58

Gúny nélkül már minden kicsit is normális ember rég öngyilkosságot követett volna el.
Mellesleg, minden országnak olyan az elitje, a legtágabb értelemben vett elitje, amilyet megérdemel.
Talán nem véletlen, hogy igazán tehetséges vezetés, Kádár óta, huszonhárom év alatt sem tudott hatalomra kerülni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.12. 21:55:15

@Leonard Zelig:

Ráadásul olyasvalaki baszkodja falhoz a természettudományokat, akiről így messziről simán megmondom, hogy egy kibaszott inggomb nincs, amit felmutatatna, hogy ezt ő készítette a saját kezével.

Bobzen 2010.07.12. 21:55:53

@tanarseged ur: No de hát Aristo nem is mandineres, hanem egy kórosan humán beállítottságú neokon kommenthuszár, aki nagyrészt a konzervatórium cikkeit ekézi és/vagy moderálja 3000+ karakterben. Mintha Bill O'Reilly-re rákötöttek volna egy fordítógépet meg egy filozofikus bullshit-generátort.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.12. 21:56:18

@Alfőmérnök:
"Állított ilyet a szöveg? Nem.
Következik belőle szükségszerűen? Nem."

Vajon kitől szószerinti idézet ez?
Segítek.
Itt az eredeti.
"Volk an der
Front und in der Heimat. Stimmt das? Ja oder Nein!"

Te bizony Joseph Goebbelstől idéztél, nácikám.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.12. 21:57:26

@belekotty:

Amikor én tanultam, még azt hittük, hogy a kredit az csak flippergépen létezik, arany szívem.
Hol elmés ez a baromság?

old_field 2010.07.12. 21:57:31

@Boli:
valótlanság : az alkotmánymódosítás megjegyzésed.
amúgy meg röhejes ez a NER téma túllihegése...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 21:59:26

@El Topo (Sgt. Elias):

én nem akartam ilyen durva szavakat használni. inkább sokkal durvábbakat, de visszafogtam magamat

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.12. 21:59:50

@Doomhammer: Bár az idézet stimmel, nácizni, ne nácizzunk. Még elbízzák IQ téren néhányan magukat! Ahhoz először tesztelni tessék!

old_field 2010.07.12. 22:02:14

@már foglalt:
rosszul előkészített módosító javaslat módosítása,
nem mondom, h nem lehetne precízebben csinálni...
de ettől még nem érzem korrektnek az itteni felvezetését.

belekotty 2010.07.12. 22:02:31

@El Topo (Sgt. Elias): Mi bajod van vele? Ömlengett egy kicsit a gúnyon ami egy elterjedt eszköz lett a társadalomban. Ezért miért kell így nekimenni? Amikor én szereztem a diplomáimat akkor sem volt kredit. Mi az oka hogy ennyire felbaszta az agyadat?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.12. 22:03:02

@old_field: Aha, annál meg csak az a röhejesebb, hogy kifüggeszteni, 50x70, meg kötelező... Énekelni még szerencse, hogy nem kell a Nagy Vezér szülinapján! Na ez a röhejes! Meg a sok komcsizó komcsi és szekértolójuk a jelenlegi kormányban - na az is elég röhejes!!!

Ted Striker 2010.07.12. 22:04:16

Hát ha ezt tényleg komolyan gondoljátok, hogy "gúny" meg "irónia" nonplus ultraként "jobboldali humor" témakör filozofikus hagymázba való csomagolgatását, akkor két tanmesét ajánlok:

Kábé ezt próbáljátok megfejteni:
www.youtube.com/watch?v=seIdHOrUNSs

És ilyeneknek látszotok:
www.youtube.com/watch?v=F2kAnTZBnTg

7paraszt 2010.07.12. 22:04:46

@Elpet: Mindenkinek kötelező?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.12. 22:04:59

@Boli:

Jobboldali humor, amin kö-te-le-ző röhögni, minden keresztény konzevatív úriembernek.

Alfőmérnök 2010.07.12. 22:09:02

@Doomhammer: Egyre szánalmasabb a vergődésed.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.12. 22:09:43

@belekotty:

Mert nem vagyok köteles megtartani magamnak a véleményemet, ha ilyen dölyfös, értelmetlen szófosást látok, azért. Utálom az ilyen kis seggenc kurzusértelmiségieket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.12. 22:14:53

@Alfőmérnök:
Ennél már csak a te lelepleződésed szánalmasabb, nácikám.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.12. 22:16:02

@Boli:
"Bár az idézet stimmel, nácizni, ne nácizzunk. "

Miért ne mondhatnánk ki, ami nyilvánvaló?
Goebbels vagy nem Goebbels az idézet?

old_field 2010.07.12. 22:18:00

@Boli:
tényleg, ezt mondta gyurcsányi is... :)
akkor tuti igaz...

Sir Galád (már foglalt) 2010.07.12. 22:20:41

@old_field: ne bagetellizálj már :)) ez gáz, ahogy intézték. :) nem mondom, hogy eddig nem ez ment, de úgy tűnik most is ez megy...

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.07.12. 22:23:51

Már nemazért de a NER-t és a NYENYI-t csak gúnyolni lehet, másra nem alkalmasak.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.12. 22:24:06

@Ted Striker: Elsőnek a modorosra apellál, másodiknak a Monty Pythonra. Ne is mondja, kitalálom! A harmadik a Galaxis Útikalauz lesz. :)

Mit nyertem?

Refuse/Resist! 2010.07.12. 22:25:52

@tanarseged ur:
index.hu/velemeny/jegyzet/jp2nekro/
Ja, végülis ő nem színész volt.
Meg Jézus se volt az.

Ted Striker 2010.07.12. 22:28:34

@elGabor: Az útikalauz tévedhetetlen a valóság gyakran pontatlan! :-)

old_field 2010.07.12. 22:28:58

@már foglalt:
sokkal precízebben kéne csinálni pár dolgot és volt pár konkrét baromság is, egy szóval sem tagadnám...
de ez a diktatúra lihegés és bolha-elefánt összemosás , ami megy pár szoclib bloggernél az néhol alá bír menni az általa épp kritizált szintnek.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.12. 22:31:30

aki nem érti, miért született az "ellen-törvényjavaslat", az lehetőleg ne beszéljen arról, hogy milyen szar a diktatúra, mert nem ért semmit abból, hogy mi zajlik ma Magyarországon, és csak kiröhögteti magát.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.12. 22:32:49

@Alfőmérnök:
A NER egy demagóg faszság, amíg csak duma van róla, meg gépelt papíron létezik.
A rendőrök vasra vertek ma egy anyukát, mert nem volt nála személyi, miközben boltba ment. Órákon át várt megvasalva a tanárnő, amíg végül kegyeskedtek hazaengedni őt a beteg gyerekéhez, de előtte még viccelődtek vele, illetve rajta. Még nem hallottam, hogy a rendőrök munkanélküliek lennének. Nem, nincs idő vizsgálódni, várni honapig, vagy azutánig. Vagy van változás, vagy nincs. Vagy csak börtönöket nyitunk azonnal, de rendőröket nem meszelünk el azonnal? Miért? Csak nem azért, mert bebizonyosodott, hogy gyilkolnak is, ha a kenyéradójuk úgy parancsolja?

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.12. 22:36:31

A világért sem akarnám lerombolni a tisztelt törzsszurkoló hölgyeimésuraim hitét a szent ügyben, de ajánlanák egy módszert, amivel egy pillanatra átléphetnek egy másik dimenzióba. Oda, ahol én is élek.

Próbálják meg a rajongásuk tárgyának az agyszüleményeit behelyettesíteni úgy, mintha a gyűlölt másik oldal csinálta volna.
Ha úgy érzik, "bár utálom őket, mint a szart, de ez a lépés ravasz, célratörő, jó húzás volt, amiből valószínűleg előnyre tesznek szert" - akkor az egy jó lépés.
Ha viszont úgy gondolják, hogyasszondja" ÁÁÁÁ, a diktátorgyurcsááány csipolla! Demokráciáát! Ötvenesévek ávó, ötévesterv..." vagy esetleg " bruhaha köcsög, ez sima út a bukásod felé..." naszóval, ha ez jutna eszükbe fordított esetben, akkor ez a NER, NEGYI dolog csak gagyi pártfényezés, öngól, tökönszúrás.

Ted Striker 2010.07.12. 22:37:49

@elGabor: Csak a kedvedért nem Douglas Adams irányába lépnék tovább, hanem inkább Örkény felé mennék (Hasek és Rejtő már megfeküdné a pici jobboldali pocikat) - érdekes párhuzam hogy itt is Rilke az utolsó akit megemlítenek...

– Hölderlin ist Ihnen unbekannt? – kérdezte Dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperiont írta – magyarázta Dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta Dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte Dr. K. H. G.-t.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.12. 22:41:49

@Ted Striker:
na, így is el lehet bánni magukkal, de nem érdemes. jobb röhögni a visításukon.

tewton 2010.07.12. 22:44:32

@Ted Striker:
oj, be szép példabeszéd!
hát ez a szegény ember se tudta, mikor kell beszélni, meg mikor hallgatni, és pláne nem tudta felmérni a helyzetet.

az őr is rosszul mérte fel a helyzetet, jelzem.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 22:45:17

tanársegéd úrnak igaza vagyon: a gúny a legjobb dolgok egyike a világon. Kiváló eszköz olyankor, amikor a király meztelen. Márpedig igen sokszor fordul ez elő: pátosz és tisztelet övez olyan dolgokat, amik például nem léteznek. Van az úgy, hogy az idő elszáll dolgok felett, feleslegesek lesznek, és a tradíció üressé válik. Ilyenkor a gúny kiváló eszköze a racionalizálódásnak, hatékonyabbá, átláthatóbbá teszi a dolgokat. Ilyenkor nem érték csökken, hanem a látszólagos érték csökken a valódi értékére. A nem létező dolgoknál pl. nullára.

Szerintem a konzervatívok legnagyobb ellensége az a kavarodás, ami összemossa egy adott tradíció társadalmi értékét és mértékét. Egyetlen betű :) Attól egy tradíció nem lesz valóban értékes, mert sokan sok ideje követik, az csak a mértéke.

Gúnnyal csak azokat a tradíciókat lehet megsemmisíteni, amik valóban semmisek voltak már előtte is, csak volt egy habos-mázas cucc, ami valakinek elég hasznos volt ahhoz, hogy fenntartsa. Nietzsche nem véletlenül mondta erről, amit mondott.

A postról pedig az a véleményem, hogy legfeljebb a viccesség lehet értékes egy ilyen postban, a tartalmáról elég nyilvánvalóan látszik, hogy olyan virtuális értékek határozzák meg a szerzőt, amik nem léteznek. Sosem fogom megérteni azokat az embereket, akik nem bírják ki, hogy ne képzeljenek magukról és a világról többet, mint amit valóban az tartalmaz. Ezt a kényszert eddig legvilágosabban szcientológus fórumharcosokban figyeltem meg, de ilyen wmiki is, akit gondolom itt is mindenki ismer: egyszerűen úgy teszi a saját álláspontját fontossá, hogy felvonultat virtuális "értékeket" úgy, mintha azok tényleg létezőek volnának. Kiváló indikátora ennek a tudomány támadása: a tudomány a tények makacsságának szimbóluma, a cicomától mentes valóságé. A szerzőt nyilvánvalóan az motiválta a cikk írásakor, hogy a gúny őellene pont a legerősebb fegyver, mivel nincs más a postban, mint a pátosz leleplezésén való siránkozás. Sokan gondoljuk úgy, hogy ez így van rendjén.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.12. 22:46:01

@TitokJolán:
Nekem a vartyogásotokról a Jó reggelt Vietnám! című filmből Lt. Steven Houk jut eszembe. Kb. annyira vagytok humorosak. És nem azért, mert a humor a zsidó misztérium része lenne. Balfasz droidok vagytok, és nem volt annyi hely a memóriában, hogy magasabb fokú absztrakcióra képesek legyetek.

tewton 2010.07.12. 22:47:03

@Grift:
no, mit szól? őrjöng a cselédkorzó, máskéntgondoló aristókat nyakazna a csőcselék :)

Bell & Sebastian 2010.07.12. 22:53:10

@Ted Striker:
Ebben az a veszélyes, hogy olyanok röhögnek rajta, akik soha az életben nem tudják meg, kik is ezek a fazonok. (Azért Marxot megismerik a szakálláról és erre módfelett büszkék!)

Azt hiszem, a poszt pont erről a jelenségről szól. Meg ne sértődj, de mit lehet bizonyítani egy Monty Python-, South Park-, vagy akár Robot Chicken idézettel? Semmit, ezek epigonok, hozzáadott érték szinte nulla. Irigy Hónaljmirigy ostoba anglománoknak.

Viszont terel és átértelmez. (Ezt nevezik manapság kompetenciának.) Persze én is néztem/nézem, csak hagyjuk a helyiértékén mindet, ha lehet.

tintamin 2010.07.12. 22:53:30

A leggázosabb a mostani brigáddal, hogy zéró humorérzékük van. Nulla. Semmi.
Ha valaki kiröhögi őket: na az a hazaáruló.
Ezt nyomták régebben is, csökött egy banda.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.12. 22:54:17

@Ted Striker:

Maga biztosan olvasta Ken Follett a Katedrális című regényét is, amilyen tájékozott.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.12. 22:55:22

@tewton:
Amennyiben a nem gondolkodás egyenlő a másként gondolkodással.

Alfőmérnök 2010.07.12. 22:57:19

@Mr Falafel: Ezt a tanárnős sztorit még nem hallottam.
Nézd, én a belügyhöz nem nagyon értek, lehet igazság abban amit írsz, Pintér valszleg nem a legjobb választás volt. Biztos lehetne jobban, demokratikusabban csinálni, de én úgy egy évet azért várnék az ítéletalkotással, akkor talán majd kiderül, mennyire eredményes ez a politika.
Mondjuk aki a választások idején beszopta a dumát, hogy majd két hét alatt rendet teremtenek, és helyreáll a közbiztonság, az egy szerencsétlen hülye.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 22:57:42

@Elpet: "De a gúny más. A gúny rendszertechnikailag használhatatlan operátor, a társadalom jeleit extrém mód, túlvezérelten, hektikusan, ugrásszerű változásokkal a valós folyamatokból kiszakítva eltúlozza, szabályzási célokra alkalmatlan, kötelező ignorálni. "

Esetleg felrobbantani a karikaturistát, gondolom.

Pedig a muszlim imámok pont azért ügyelnek arra, hogy minden gúnnyal szemben támadásba lendüljenek, mert a sok üres maszlag, amivel hitetik azt a sok embert, erre a legérzékenyebb. És milyen komoly veszélyek leselkednek a társadalmukra: női egyenjogúság, vallásszabadság, stb.
(és nem mellesleg ezek a támadások valóban eltúlzottak, nem úgy, mint a gúny)

Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:01:03

@Ted Striker:
Hoppá, hoppá, emelkedik a tét, most jön a holokauszt-tagadás! Erre nem is gondoltam.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:03:07

@flugi_:
Maga így nem üti meg @Elpet ingerküszöbét. Szerencsére.

fidesz friend 2010.07.12. 23:03:52

@El Topo (Sgt. Elias):
teljes gőzzel csatlakozom hozzád.

továbbá: le az ilyen butus hozzászólókkal és a szerencsétlen, humorérzék nélküli, öntömjénező bagázzsal

a Nyilatkozat egy orbitális faszság, és minden gúny jogos céltáblája.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.12. 23:06:36

@Mr Falafel: ment a tanárnő az utcán, két fakabát odalépett és néhány szerelemlakatot rátett. És ez életszerű maga szerint?
Most azt mesélje el, amikor királylány volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:06:46

@belekotty:

hogy topo agyát mi baszta fel, azt csak sejtem, de hogy az enyémet mi, azt elmesélhetem

ennek a fosnak odafenn az alapvető hibája (a tökéletesen felesleges szófosáson, és a zsigeri lenézésen kívül), ami mintha fel sem tűnt volna senkinek, legalábbis eddig senki sem szólt érte, hogy totálisan hibás premisszából indul ki: az ún progresszió (vagyis a Rossz Dolog) hívei aljas, lealacsonyító szándékkal elővették a gúnyt, mint eszközt a tekintély és a tradíció (vagyis a Jó Dolgok) lejáratására (most akkor a klasszikus "ember istenné akarta tenni magát" ostoba klerikális fasságát ne is cincáljam)

nos, a gúnyt a tekintély és a tradíció képviselői és hívei is vastagon használták évezredek óta, ahogyan egyébként a jelenlegi "polgári", "nemzeti" kormány, illetve pártjának képviselői is folyamatosan használják.

innen kezdve lehet tovább gondolkodni a gúny jellemformáló hatásáról

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:08:58

@Bell & Sebastian:

hát igen, elpet elvtárs ott lebeg a vizek felett

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.12. 23:09:23

@Alfőmérnök:
Az utolsó pillanat előtt nem sok értelme van évekről beszélni. Nyolc év agónia után szerinted van még években mérhető időnk? Szerintem nincs.
Folyton visszatörlöm, pedig már annyiszor elkezdtem leírni, mióta itthon vagyok, hogy mennyire nehezemre esik megérteni azt, ami itt történik. Otthon is napi rendszerességgel követem az itteni eseményeket, de egészen más belülről megtapasztalni. Borzalmas érzés ennyire kívülállónak lenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:11:40

@Bell & Sebastian:

nagy szerencse, hogy ezt leírtad, különben szegény elpetre lehetne csak mutogatni, mint a felfuvalkodott, humortalan fasz mintapéldányára

Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:13:05

@tölgy:
Kisebbségi-hontalan kinézete alapján firtatták a személyazonosságát, oszt' nem vót'!

De Kínaitrágár is bejutott, jogvédők: buzigyurcsány = 1:1, döntetlen.

Anticion szoci kiütéssel győz. (fél Jobbik)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 23:14:38

@Bell & Sebastian: valami még nagyobb marhaságot úszunk-e így meg? Vagy továbbra is össze lesz keverve a valódi gúny a gúnyolódásnak szánt szánalmas odamondogatással (ami ugye nem valamilyen értékszemlélet miatt ignorálandó, hanem értelmetlensége folytán nincs mit figyelembe venni)?

Tudniillik a gúny akkor működik, ha kijön a lépés, a logika működik. Néztem a napokban valami echo tévés sajtóklubot, ahol próbáltak gúnyolódni a NER kapcsán a fidesz védelmében, hát az fergeteges volt, a humortalan erőlködés orgiája. Gúnynak nem tudom ki nevezi az ilyesmit, mifelénk beleértendő a humorosság.

csi szi 2010.07.12. 23:15:47

Azzal egyetértek hogy már nagyon túl van lihegve ez a darab papír, de erről ilyen filozófiai dolgozatot rittyenteni nem semmi.
Azzal egyetértek, hogy akik anno az országzászlókon meg a "koronaúsztatáson" gúnyolódtak, azokra illenek a "dolgozat" megállapításai. De ez a sajtpapír nem valami szent dolog, amibe a "mocsokliberálisok beletörölik a lábukat" hiába akarja annak beállítani a szerző.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.12. 23:16:00

@tölgy:
A tévében láttam a sztorit. Ha nem haragszik, én inkább hiszek egy tanárnőnek, egy beteg gyerekhez igyekvő anyukának, mint egy primitív, agyatlan fakabátnak. Persze, én könnyen tehetem.

Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:16:33

Nem ütöttem sorközt, csak úgy lett.

@mavo:
Megleplek vele, ha kijelentem: mindkét szereplőt figyelemre méltónak tartom, plusz még fenti megszólítottat is?

Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:20:27

@flugi_:
Szerintem jobboldali humor az nincs. Főleg hatalmon nincs. A humor mensevik - természeténél fogva.

vizipipa 2010.07.12. 23:20:49

@Alfőmérnök:
"Mondjuk aki a választások idején beszopta a dumát, hogy majd két hét alatt rendet teremtenek, és helyreáll a közbiztonság, az egy szerencsétlen hülye. "

Tökéletesen egyetértünk. Nézzük meg azért az érem másik oldalát is.

Aki ilyet mond, az micsoda?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 23:22:40

@csi szi: öröm látni, hogy még itt is léteznek fokozatok. Én hajlamos voltam eddig azt hinni, hogy akivel nem lehet viccelni a koronás ceremóniákról, annak ez a papír is tabu. Szabad kérdezni, mi a különbség?

csi szi 2010.07.12. 23:24:56

Ja és a nagy NER-nél azért jobban érdekelne, hogy mi a helyzet a BKV ügyben, egy ideje nagy a csend. Vagy az egyéb beígért "nagy" elszámoltatásokkal... Vagy csak nem megelégednek a Fideszben azzal, hogy minden poszton cserélnek, a portásig bezárólag?
Valahogy jobban örülnék, ha az ellenzék és csatolt részei azon szörnyűlködnének, hogy pár szoci és szadis pofát visznek pórázon a rendőrök, nem egy kifüggesztett, kétségtelenül gagyi nyilatkozaton, amit úgy állítanak be, hogy az OV szentté avatását tartalmazza.
De valahogy a választások előtt beindult nagy tisztogatási hullám mintha leült volna. Tudja valaki, mi ennek az oka, hm? Nem találtak több korrupt köztisztviselőt?

Alfőmérnök 2010.07.12. 23:25:31

@vizipipa: Aljas, hazug, szemétláda, antidemokratikus diktátor. Ezt akarta hallani? Remélem jólesett.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 23:26:29

@Bell & Sebastian: ebben tökéletesen egyetértünk. A humor befogadásához képesnek kell lenni az (akár átmeneti) relativizáláshoz, és a mai magyar értelemben vett jobboldaliság egyik sarokköve az állhatatos hit bizonyos értékek örök megingathatatlanságában.

Részben kapcsolódó offtopik apróság, hogy vallásos fundikkal kapcsolatban találkoztam azzal a jelenséggel, hogy nem csak a humor befogadására képtelen valaki, de a feltételes mód értelmezésére sem, amennyiben feltételezni kéne egy gondolatkísérlet erejéig az elvei hiányos teljesülését.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.12. 23:31:15

@ Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:20:27

Humor, az van. Jobboldali kabaré nincs. Nemzeti-konzervatív zengeráj sincs. Nem is lesz soha.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:32:45

@Alfőmérnök:

nyert a fidesz, érdekelne, mire fel nálad ez a frusztrált hangnem

tewton 2010.07.12. 23:33:01

@Bell & Sebastian:
@Bell & Sebastian:
az ideologikus humor, ha jó minőségű, akkor inkább ellenzéki.
de azért ne kelljen már minden humortól pártigazolást kérni. van nem-ideológiai humor is.
ráadásul a humor egy része "általános emberi". nem a szdsz-es értelemben.

Sir Galád (már foglalt) 2010.07.12. 23:33:03

@flugi_: hű apám!! te értelmes vagy, ilyen embert még erre nem láttam! legjobbak

csi szi 2010.07.12. 23:33:45

@flugi_: Lehet viccelni arról is, csak aki ezt teszi, az egyértelmű, hogy hova tartozik. Azok közé, akik szerint a nemzeti érzelem minden megnyilvánulása ócska, neobarokk giccs, vagy egyenesen maga a nácizmus. Azok közé, akik büszkén kiálltak a kettős állampolgárság ellen, akinek fáj Trianon az nettó fasiszta és így tovább. Nincs ezzel semmi baj, csak kijelöli a hovatartozását. Ezen a NENYI-n meg a kifüggesztésén meg azért elég sokan kiakadtunk olyanok is, akik nem voltak az MSZP-SZDSZ kurzus nagy szimpatizánsai finoman szólva.
Persze vannak dolgok, amiken "nekik" sem jutna eszükbe gúnyolódni, vagy felháborodnának rajta ha mások ezt tennék. Csak ezek a "progresszió", a "polgárjogi/emberijogi küzdelem" "szentjei" és "szentségei".

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.12. 23:34:58

@flugi_: Hát igen, valamiért a polgárinak mondott gyülekezet értéknek tekinti a sótlanságot. Ez pedig természetszerűen oda vonzza a humortalan pojácákat.
Az Országot már a kommunizmus alatt is a gúny és a humor mentette meg attól, hogy belehülyüljön a valóságba.

De nem gondolnám, hogy ez csak fideszes dolog lenne. Elég megnézni egy saskabarét a másik oldalon.
Ezek egyszerűen kontraszelektált korcsok. Őket termelte ki a rendszer. Már évtizedek óta nincs szükség olyan emberekre, akinek önálló gondolatai lennének. Az ilyen ember a rendszer legveszélyesebb ellensége. Ezek már rég elmenekültek a politika közeléből, mert nem bírták elviselni a légkört.
Gombnyomogató agyatlan, humortalan faszok kellenek. Akik gondolkodás nélkül végrehajtanak mindent és ha kell vezényszóra próbálnak humorizálni, magyarázkodni.

Ez az ő rendszerük.

Alfőmérnök 2010.07.12. 23:37:00

@Mr Falafel: Azt hittem, hogy Pesten, vagy Pest környékén laksz.

tewton 2010.07.12. 23:37:57

@Thulsa Doom:
"Gombnyomogató agyatlan, humortalan faszok kellenek."

muhaha, visszaolvastad a kommenteket? :)

Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:38:06

@flugi_:
Egyszóval hiányzik belőle az empátia, amit küldetéstudattal kompenzál. Erre azt mondom, se nem jobboldali, se nem körösztény, se nem okos.

Viszont rendkívül veszélyes, mert egyáltalán nem szuicid, viszont a legrosszabb kult.-náci.

Kun Béla bőrkabátja.

Devil 2010.07.12. 23:38:15

Ne a tükröt szidd, ha torz a kép.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 23:42:40

@csi szi: a kérdést kell megismételnem, hogy a kérdésre válaszolj? Azt eddig is értettem, hogy az egyikkel nem illik szerinted viccelni, a másikkal meg nyugodtan, de a különbség miértjét nem fejtetted ki. Miért lehet tudni, hogy hova tartozik az, aki a koronás ceremóniákon kacag, és miért nem lehet tudni a NER plakáton kuncogóról a hovatartozását? Mi a különbség a nemzeti egység egyik szimbóluma és a nemzeti egység másik szimbóluma között?

Tényleg a kíváncsiság hajt. Olyan válaszra számítottam, hogy a NER egy hónapos, a korona meg ezeregyszáz éves, ezért minden ceremónia "védett", ami a koronával kapcsolatos, vagy hasonló.

Hungaro Sapiens 2010.07.12. 23:45:24

Na másokkal együtt jól bedőltem ennek a média hacknek. Most ébredtem rá, hogy az írás a bullshit generátorral készült (www.vancso.hu/bullshit/). Aristo elpettel együtt teszteli a 3.0-s verziót.

1-0 oda!

Alfőmérnök 2010.07.12. 23:45:31

@mavo: Nem vagyok én frusztrált, csak szerettem volna vizipipának pár kellemes percet szerezni.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 23:45:46

@Thulsa Doom: egyáltalán nem kizárólag fideszes jelenség, természetesen. A szellemi rugalmatlanságot állhatatosságként feldicsőíteni sokak menedéke.

csi szi 2010.07.12. 23:48:58

@flugi_: Azt hittem ez világos. :)
Persze, valszeg számodra tényleg nincs különbség, neked a korona meg a NER egyaránt valami röhejes "jobbos" fasiszta szarság, és a millennium alkalmából "koronát úsztatni" ugyanolyan súlyú röhej, mint a "szavazófülkében történt forradalom" alkalmából ilyen nyilatkozatot rittyenteni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:49:13

@Alfőmérnök:

te másnak úgy próbálsz kellemes pillanatokat szerezni, hogy gúnyolódsz vele?

hm.

csi szi 2010.07.12. 23:50:54

Nemzeti jelképnek meg asszem azért még senki nem nevezte ezt a papír, legfeljebb a magadfajta, primitív gúnyból... :)

Alfőmérnök 2010.07.12. 23:51:08

@mavo: Nem gúnyolódtam. Max. ironizáltam.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:51:30

@csi szi:

á, beindul a gondolatolvasás
hajrá, hajrá

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:53:13

@Alfőmérnök:

sajnálom, de ez gúnyolódás volt. az irónia finom, és nem ad más szájába szavakat, gondolatokat

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.12. 23:53:48

@Bell & Sebastian: az empátia hiánya szerintem csak tünet, közös tőről fakad, a feltételezés képtelenségéből. Az az amatőrpszichológiai véleményem, hogy _feltételezni_ nem tud. Az empátia ugye arról szól, hogy felteszem a kérdést magamnak, hogy milyen lenne, ha a másik ember preferenciái az én preferenciáim lennének, és a lehetőségeim is az övék, vajon mit tennék? Egy feltételezést kell tudni értelmezni hozzá, és ez nem megy, az értékrendjéhez oly erősen ragaszkodik, hogy egy gondolat erejéig sem tud elszakadni ettől, és így az empátiakísérlete fals eredményt ad, mivel a másik értékrendje helyett a sajátját képes csak használni.

tewton 2010.07.12. 23:54:36

@mavo:
vigyázz, a moralizálás a humortalan faszok privilégiuma :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:54:58

@csi szi:

ja, másrészt pont azt válaszoltad, amit a vitapartner feltételezett rólad, csak megfűszerezted némi lenézéssel

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.12. 23:57:11

@tewton:

nem moralizálok. okokat keresek, és érdekel az eszközök felhasználása. leszarom, ha valaki bunkó. ha gúnyolódik, többnyire azt is. de az oka érdekel

Bell & Sebastian 2010.07.12. 23:57:35

@Elpet:
Nem is kell. Ott a net. :)

@tewton:
Sasjózsi nótaénekesként kezdte, nem is vitte többre.
Kár, hogy @bbjnicket mára elmarták, vele akartam kimondatni, hogy a humor azért népi, azaz vidéki eredetű, mert mindig ott feszítenek a legjobban a hivatalos ideológia és valóság közti különbségek. A pragmatikus látásmód adja meg feltétlen befogadásához szükséges sziklaszilárd alapját (az értékálló humornak).

Az úgynevezett pesti humor is onnan táplálkozik.
Pont mint a zenében, ha nem tradicionális alapokon áll, az őszintétlenségen túl szart sem ér.

A HH réteghumor, a frusztrált nemileg zavarodott zsidót próbálja felmutatni, csakhogy ebből a műfajból még Woody Allen kisujjában is több van, mint a talpig kommunista Farkasházy összes spanjában.

Alfőmérnök 2010.07.12. 23:58:22

@mavo: Csak válaszoltam egy kérdésre. Aztán feltettem egy kérdést. Harmadik mondatomban pedig abbéli reményemet öntöttem szavakba, hogy a kérdező szíve kívánsága szerint válaszoltam.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.13. 00:06:01

@csi szi: most akkor mi világos? Tényleg a kor a döntő? Vagy hogy érted?

Azt mondjuk megjegyezném, hogy a rólam kialakított analízis csak részben helytálló, mivel valóban értéktelennek tartom a koronás ceremóniákat, azonban ennek az oka a történelmi szimbólumok üres politikai akciózáshoz való eszközzé silányítása, és a történelmet övező tisztelet "tollával ékeskedés".

Hasonlóképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy ha tényleg ennyire kerülöd a világos válaszadást, akkor ennek az is lehet az oka (tehát nem állítom, hogy ez, csak hogy fontold meg a lehetőségét), hogy vannak kérdések, amelyeket nem gondoltál még végig, mert az általad mérvadónak tekintett körökben ez axiomatikus dolog, egy olyan közmegegyezés, amit egyszerűen illik így csinálni. Az amolyan "ez mindenkinek egyértelmű, már rég baj, ha valaki ezt kérdezi" dolgok. Szerintem minden ilyen, kritikátlanul átvett, rákérdezéstől óvott közmegegyezés akadálya a világos beszédnek, és fontos dolog, hogy az ember legalább saját magának igyekezzen megválaszolni, hogy vajon miért pont így vagy úgy gondolja. Mindenesetre ha most nekem nem is mondod el, hogy szerinted mi az az alapvető különbség a koronaceremóniák és a NER plakátok között, ami miatt az egyiken bűnös dolog kuncogni, a másikon meg nem, azért próbáld meg végiggondolni, méghozzá természetesen úgy, hogy átmenetileg felfüggeszted az illemszabályokat, mivel enélkül nincs is értelme :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:06:51

@Alfőmérnök:

"Csak válaszoltam egy kérdésre."

egy gúnyos választ adtál. onnan kezdve a következő két lépés kurva érdektelen volt, csak fokoztad. plusz a kis színjáték, amit nekem előadsz. nem szégyen bevallani, hogy gúnyolódtál

na de a _valódi_ miért még mindig nem hangzott el. azt hiszem, már hiába is várok rá. azért köszönöm az eddigi válaszaidat

Alfőmérnök 2010.07.13. 00:08:37

@mavo: "egy gúnyos választ adtál."
Miért volt gúnyos? Szerinted mit akart hallani vizipipa?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:10:01

@Bell & Sebastian:

"a humor azért népi, azaz vidéki eredetű, mert mindig ott feszítenek a legjobban a hivatalos ideológia és valóság közti különbségek"

megkérdezhetem, szerinted a humor, mint olyan, az milyen régi. ha az megvan, szeretném megkérdezni, abban az időben hogyan is álltunk a vidék-város megkülönböztetéssel. ha a vidéknek ez esetben nem a város az ellentéte, majd leírod, remélem

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:10:35

@Alfőmérnök:

nem tudom, és az a gyanúm, te se tudod

Bell & Sebastian 2010.07.13. 00:14:04

@flugi_:
Átforgatom még egyszer. Aki csak a napos oldalon lakott, sosem érti meg árnyék-oldaliakat, és fordítva.

Az általad hiányolt képességnek az alapfeltételei egyszerűen kivesztek. Az olvasottság, képzelőerő, mozgás a különböző erőterekben, és a többi.

A specifikálódás elmosta az egészet, a hangyaboly nem igényel külön utas hangya-boyokat, elég egyetlen a királynő megdugásához.

Leonardo meghalt, Firenzének befellegzett, föld alatt őrzik a lángot. A békétlenség nem csillapodik, sőt terjed és növekszik. Itt a humornak már nem osztanak lapot. Ez viszont a radikalizálódás jele, ha tetszik - ha nem!

csi szi 2010.07.13. 00:15:43

@flugi_: Nem "bűnös dolog" kuncogni egyiken sem, mármint büntetni nem szándékoznám ha rajtam múlna :)
Nincs kedvem szőrszálhasogatásba bonyolódni, csak annyi, hogy a "hagyomány" fogalma ismerős talán... Természetesen ez nem logikus, egy pozitronagyú robot számára nyilván annyi értelmük lenne, mint egy vak számára a színeknek. Lehet persze Talmud-értelmezési viták szintjén facsarni a szót minderről, de minek? Tudod mit, inkább nyilvánítsd magad a "vita győztesének", nem éri meg az időpocséklást egyikünknek sem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:17:55

@Bell & Sebastian:

"Az általad hiányolt képességnek az alapfeltételei egyszerűen kivesztek. Az olvasottság, képzelőerő, mozgás a különböző erőterekben, és a többi."

a régi jó dolgok mind oda?

Bell & Sebastian 2010.07.13. 00:18:01

@mavo:
A kérdést sandának minősítem, fejtsd ki magad, kíváncsian várom.
(nem vagy te haiku-mester, lehet pötyögni kettő sornál többet is)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:19:45

@csi szi:

"Nem "bűnös dolog" kuncogni egyiken sem, mármint büntetni nem szándékoznám ha rajtam múlna :)"

ehhez képest rendkívül agresszíven reagáltál arra az egyszerű kérdésre, hogy mi az, amitől a koronaúsztatás nem lehet gúny tárgya, a neny meg de.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.13. 00:19:46

@Bell & Sebastian: hát igen. Azért én ennél optimistább vagyok, szerintem ez tanulható képesség, csak most egy olyan helyzet van, hogy nincs akkora motiváció az elsajátításához, mint húsz-harminc éve. Egyfelől szerencsére nincs szükség, másfelől sajnos nem alakul ki.

csi szi 2010.07.13. 00:21:56

@flugi_: Ráírva? Hol? :o
Elolvastam újra a szöveget, nem kicsit gáz, ilyet a Jobbiktól várt volna az ember ha győznek, meg hát a "zavaros húsz évbe" beleszámít '98-'02 is :)
Ez inkább a leendő új alkotmány preambulumának lehetett szánva, bár annak is gáz, persze. Remélem nem emelik bele változtatás nélkül:)
Ez egy pátoszos nyilatkozat, de egyelőre nem alkotmány, sem nemzeti jelkép :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:22:03

@csi szi:

kifelejtettem azt a részét, hogy a koronaúsztatásból szépen kivontad a koronát, és így arra a konklúzióra jutottál, hogy aki a koronaúsztatáson nevet, az megveti a koronát magát. ilyen analógiával ha orbán kutyaszarba lép, nem lehet lehet kiröhögni

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:26:22

@Bell & Sebastian:

na, kezdjük elölről.

1. "megkérdezhetem, szerinted a humor, mint olyan, az milyen régi."

remélem, ez nem sanda kérdés.

2. "ha az megvan, szeretném megkérdezni, abban az időben hogyan is álltunk a vidék-város megkülönböztetéssel. ha a vidéknek ez esetben nem a város az ellentéte, majd leírod, remélem"

remélem, ez sem sanda

összefoglalva: mivel azt állítottad, a humor vidéki, népi _eredetű_, érdekelt volna, léteztek-e egyáltalán olyan dolgok, hogy népi és a vidéki, amikor a humor, mint olyan megjelent.

csi szi 2010.07.13. 00:26:30

@mavo: Lehet, gúny tárgya, nem gondolom hogy börtön járna a svájcisapkázásért sem.
Elismerem, kicsit agresszív voltam, mert szerintem flugi csak kiszámítottan provokálja az általa mélységesen lenézett "jobbereket" itt.
Kicsit olyan, mint a harcos ateisták, akik el vannak telve a saját megingathatatlan intellektuális felsőbbrendűségükkel a sok "szerencsétlen valláskárosult" felett. Mondom ezt agnosztikusként, csak nem feltétlenül bírom a militáns Dawkins-klónokat (mondjuk elismerem, hogy az USA-ban kicsit más az ateista-vallásos vita jelentősége és kontextusa, mint pl. nálunk).

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.13. 00:27:07

@csi szi: vita akkor lenne, ha felállítottam volna valami ellen-állítást, de én csak kérdeztem, és te meg nem válaszoltál.

Lehet, hogy ez azért van, mert a kérdés feltevését eleve a dogmának* való ellentmondás egy megtestesülésének tekinted. Ez szerintem az egyik fentebb tárgyalt szellemi rugalmatlanság jele, a saját érdeked lenne fejleszteni magad, és így nem vonnál le hibás következtetéseket pl. rólam sem, illetve nem pocsékolnál energiát egy nem létező vitára, amikor nincs vita :)

*kacsateszt eredménye

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 00:30:07

@csi szi:

"szerintem flugi csak kiszámítottan provokálja az általa mélységesen lenézett "jobbereket" itt"

valóban így gondolod? biztos vagy benne? csak kérdezem. mert az ő kérdésében valóban volt egy kis élcelődés, de a fene se tudja, a lenézést nem találtam benne

annak örülök, hogy elismered "kicsit" agresszív voltál. :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.13. 00:38:22

@csi szi: továbbra is félreismersz, én konkrétan nagyon megörültem annak, hogy vannak fokozatok a fideszes pátoszorientált akcióknak befogadásában a drukkerek között.

És tényleg érdekel, hogy mi okozza a különbséget.

Azt viszont a teljesség kedvéért meg kell mondjam, épp Dawkinstól olvasom az A legnagyobb mutatvány-t, amivel a nejem lepett meg, és nagyon örültem neki :) És azt is be kell ismerjem, hogy néha élek az intellektuális fölénnyel a fundiblogban, de mentségemre legyen mondva, hogy a fölény ezekben az esetekben rajtam kívül még a társadalom kilencven százalékának is megadatott :)

Bell & Sebastian 2010.07.13. 00:40:23

@mavo:
Így megközelítve, evidenciát állítottam, nincs is mit bizonygatnom, a városiasodás nyilván későbbi. Csakhogy ez a mellékszál, igazából az indoklást szántam lényegesebbnek.

1., Pragmatikus látásmód
2., Az ige és tapasztalás közti ellentét

(Nem lehet, hogy csak a fingot próbálod szétfűrészeltetni?)

Bell & Sebastian 2010.07.13. 00:45:10

@flugi_:
Dawkins? Csak rá ne kapj, mint siheder a puncira!
Üzleti vállalkozás, megélhetési filosz. Annak viszont tényileg a legnagyobb. :)))

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.13. 00:57:12

@Bell & Sebastian: OFF: nagyrészt egyetértek vele, de sok kérdésben vagy a fordítás nem az igazi, vagy az eredeti sem pontos, például következetesen összekeveredik a valószínűség (ami csak akkor kellene értelmezhető legyen, ha megvannak az ismereteink) és a valószerűség (ami a hétköznapi elképzelhetőség). Szóval bizonyos értelemben gyököt kell belőle vonni, de kétségtelenül szórakoztató és érdekes.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 01:01:23

@Bell & Sebastian:

a humor keletkezésénél "város" és "vidék" egyszerűen nem létezett. még az is elképzelhető, hogy összesen száz ember élt még egyáltalán. vagy tíz. majdnem száz százalék, hogy földművelés még nem is létezett ...

az érveléseddel sajnos az a probléma, hogy erőszakkal ráhúzol kliséket olyasvalamire, amire nem húzható rá, és még evidenciának is szeretnéd elfogadtatni.

a különbségtétel (jelen időpontban) elfogadható, mármint hogy létezik "városi" és létezik "vidéki" humor. ahogyan "német", "török" és "szuahéli", "focista" és "irodai" humor is. de ez az elsőbbség vindikálósdi tragikusan szomorú, felesleges és ostoba játék. fingfűrészelés.

ismerek egy három éves kislányt. fogalma sincs arról, mi a vidéki, mi a városi, és mégis próbál vicces lenni. no mindegy

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 01:22:57

egyébként meg érdekelne, mi lenne vidéken a válasz elpet elvtárs "[m]aga biztosan olvasta Ken Follett a Katedrális című regényét is, amilyen tájékozott" jellegű "humorára". :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 01:23:58

@mavo:

ha esetleg inszinuáció az a feltételezés, hogy elpet elvtárs viccelt, akkor elnézést kérek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.13. 02:35:30

Lássuk, hogyan is áll stilisztikailag a tutira nem baller/rettegő, annál inkább konzi/keresztény Széchenyi István az "Ein Blick" c. művében:

"A „sárga” könyv MARÓ GÚNY és szójátékok segítségével kíméletlenül pellengérre állítja és nevetségessé teszi Bach politikáját és személyét egyaránt." (Wiki)

Nosza, a gúny mint kritikai eszköz: MENŐ.

gande 2010.07.13. 04:24:08

számomra ez csupán egy pszeudointellektuális írás. csűrjük-csavarjuk a semmit, a kritikát nem értjük és természetesen még soha nem alkalmaztuk az irónia eszközét.

miért is fordult meg a szerző fejében, hogy vki istenné akar válni?

nagyon messze áll tőlem az mszp, de be kell vallanom, hogy szerintem nagyon frappánsan reagáltak.

a NER kifüggesztéséről szóló rendeletben sajnos diktatórikus elemeket vélek felfedezni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 07:01:53

@Alfőmérnök:
Budán laktam, amíg nem léptem le. És milyen jól tettem, hogy leléptem!
Itt 2006-ban kialakult egy élhetetlen légkör, egy mocskos diktatúra, ami elviselhetetlenné tette az emberk mindennapjait. Ezzel szemben jöttek létre mozgalmak, radikálisak és kevésbé radikálisak. Végletekig elkeseredett emberek mentek ki az utcára a kormány ellen tüntetni. Alapvetően a gazdasági válság helytelen kezelése miatt, amely a népeket kiszolgáltatta a bankoknak és a vidéken fosztogató cigányoknak.
Mit tett a Fidesz? Elmondta az emberek bajait, plasztikusan ábrázolta az elkeserítő helyzetet. Még kordont is bontottak, mintegy jelképesen lebontva a falakat az államhatalom és a nép között. Tagadhatatlanul köze volt ahhoz, hogy az utca embere, a vidékiek felfokozott érzelmi állapotban élték le az elmúlt 4 évet. Sokan, akik nem különösebben szimpatizáltak a Fidesz-szel, még azok is rájuk szavaztak, hogy meglegyen a kétharmad.
Érted ezt? Ekkora volt a fájdalom és elkeseredés az emberekben. Mindezért kizárólag a szocialista-liberális országvezetés a felelős. De ők eltűntek, ha nem is végleg, de egy időre mindenképpen. S hogy mennyi időre, az éppen a fidesztől függ.
Na, most mit tapasztalunk sokan? - A radikális Jobbikot pont úgy üldözik, mint a szocik idején, pedig az egyetlen párt volt, amelyik a vidéki ember érdekeit képviselte. Lehet hőbörögni a balfasz fideszdroidoknak, de ez az igazság. Nem jobbikot szeretném védeni, csak közlöm, hogy megszűnt a veszély, nincs kiváltó ok. Elmaradtak a tüntetések, még a buzik is nyugodtan vonulhattak. Nincs már lincshangulat, mindenki áhitattal vár. Szerinted arra vártak, hogy békésen gyülekező emberek zöld pólóit a rendőrség elkobozza, hogy NER-eket skandáljon Himnusz helyett, hogy tanárnőket verjen vasra a rendőr, mert a boltba nem vitt magával személyi igazolványt, hogy börtönöket nyisson meg, hogy külön cigányok ellen hozzon törvényeket, amit egyszerűen nem tehet meg, s nem is fog, mert abba belebukna? A milliárdokat síboló fajtájuk ellen nem szigor kell, csak az eddigi törvények rájuk is történő alkalmazása. Tetteivel a felsőbb politikai körök szabadrablásának morális következményeit szétkeni a társadalom egészére, mintha az isten adta nép is felelős lenne. Tölgyessy Péter szavait tudnám idézni: "Orbán Viktor 2002-es választási vereségéből láthatóan azt a következtetést vonta le: nem háborús magatartásával hibázott, hanem azzal, hogy nem élt eléggé katonásan hatalmával."

Avatar 2010.07.13. 07:28:43

A gúny csúnya gonosz libcsi komcsi módszer. Az igazi keresztény épp ezért nem él vele, hanem az inkvizícióra bízza a központitól eltérő vélemények kezelését.
Van valami szívet-lelket melengető abban, amikor az élet szentségének védelmében kiirtják az eretnekeket.

"Nem elég, hogy szerintük állat módjára él, de még jól is érzi magát ebben."
Persze a jó keresztények nem vélekedtek hasonló módon a magyarok/afrikaiak/indiánok stb. életmódjáról, és nem is akarták azt megváltoztatni, hiszen ez olyan libcsi dolog lenne.

"Valahányszor - fegyveres külső segítséggel, mert máshogyan nem ment - hatalomra kerültek, rögvest neki is láttak e nagy feladatnak, a tradíció lerombolásának."
Országunk történelmében az első példa erre a fő libcsi Szent István hatalomra kerülése volt, aki német és olasz seregek segítségével sorra behódoltatta, vagy legyilkoltatta a tradicionálisan független törzsfőket, és kötelezővé tette a vallási tradíciók felrúgását, templom építést, templombajárást. Meg jól ki is gúnyolta őket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 07:31:53

@Herr SturmLiberator:

Lehet, hogy Wiki nem olvasta elég figyelmesen a Blicket?:-)

Széchenyi érvekkel dolgozik, nem maró gúnnyal és a személyeskedésnek még csak nyoma sincs munkájában (ironizálni ironizál, de gyakran önmagán, így állítva tükröt kritikája tárgya elé). Alexander Bachot nem személyében, hanem tevékenységében támadja (Bach személye csak ott kerül "tűz alá", ahol (Bach) önmagára (személyes indíttatásaira) hivatkozva próbál igazolni egy-egy politikai lépést) . S, valóban, az intellektuális humor kincsestára a mű.

A Blick a magyar konzervatív politikai irodalom egyik nagyon fontos alapműve. Ha a Blicket (és az Önismeretet) olvasnák elalvás előtt politikusaink, erősen másként nézné ki politikai kultúránk.

Itt egy részlet (a mű alapproblémája tkp. ez):

"A Magyarországban alkalmazandó kormányformát illetőleg két nézet lehet. Vagy széttépetett és megsemmisíttetett az utóbbi események által azon törvényes viszony, mely Magyarország és a király között századok óta fennállott, — vagy most is változatlanul fennáll az — juste (! ?) milieu itt nem létezik.

Mi át vagyunk hatva azon nézet által, s e nézeten vannak Anglia, az Egyesült Államok, s a continens legnagyobb része, hogy a kérdésben forgó törvényes viszony nincs megsemmisítve. Azt kérdezzük ugyanis : valjon Kossuth úr és társainak separatisticus viszketege képes volt-e elszakítani azon szent köteléket, mely századok óta az uralkodót és népét összefűzte? Elveszítse egy milliókból álló nemzet ezredéves jogait egy aránylag csekély számú fractio hibája miatt ?

Mily jog értelmében lehet valaki elég szemtelen a fentebbi kérdésekre igent mondani ? Épp oly méltányos és igazságos volna valamely várost polgári jogaitól megfosztani azért, mert lakosainak egyaránylag csekély része tolvajok- és gyilkosokból áll.

Rákóczy Ferencz lázadása alkalmával csaknem egész Magyarország, a francziával szövetkezve, lázadásban volt Austria ellen! Valjon eszükbe jutott-e azért az illetőknek, a király és nemzet között kötött szerződéseket megsemmisítetteknek nyilvánítani? Nem, hanem csak arra szorítkoztak, hogy az eltévedteket és bűnösöket egész erélylyel felelősségre vonják és megbüntessék. Miért kell ennek másként lennie a jelen esetben ?"

Itt (a Beöthy-féle Széchenyi-válogatottban olvasható néhány hosszabb részlet a Blickből):

mek.niif.hu/06700/06766/06766.pdf

ü
bbjnick

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2010.07.13. 07:43:23

A NER, egy nyilatkozat, melynek szövegében - szerintem - nehéz kivetnivalót találni. Ahogyan látom nem is a szöveggel volt/van itt a legtöbbeknek baja, hanem a kifüggesztéssel. Azzal pedig az a baj, hogy nem tudjuk elhinni senkiről sem, hogy jó szándék vezérli, mikor azt teszi, amit tesz. Ez pedig - véleményem szerint - azért van így, amit a fentiekben vázolni próbáltam, mert ilyenek vagyunk. Csak így tudunk reagálni. Nem azon próbáltam gondolkodni - mondjuk azon is lehetne - hogy politikailag, kommunikációs, hatalomtechnikai szempontból helyes, vagy helytelen ez az ominózus kifüggesztés, hanem azon, hogy miért reagálnak rá nagyon sokan kapásból ennyire negatívan. Márpedig nem állja ki az igényes gondolkodás próbáját az aki, hogy úgy mondjam, "zsigerből" reflektál valamire.

Ami azt illeti, szösszenetem a legtöbb kritikát egy félreolvasás okán kapta. Először is nem tévesztendő össze a gúny és a humor és különösen nem tévesztendő össze a gúny és az irónia. De nem is ez a lényeg. Nem a gúny, mint a vélemény kifejezésének eszköze a probléma. Ezt - mint itt többen helyesen rámutattak - valóban azóta használják amióta csak van történelem. Számtalan esetben helyénvaló is, főleg mikor a szavak és a tettek kiáltó ellentmondásban vannak egymással. Állítom azonban, hogy a "felvilágosodás projekt" szisztematikusan űzött/űz gúnyt mindenből és mindenkiből, ez pedig új elem a gúny kultúrtörténetében. Az "egyenlőség" torzképe ez, mindannyian egyformán alantasak vagyunk. A probléma az ha ez a gúnyosság és cinizmus lényünk konstitutív elemévé válik, ha a világra nem tudunk másként reflektálni. Öngyilkos dolog ez. Ha a világnak csak fonákja van, színe nincs, ha minden mocsokba vész: akkor miért érdemes élni?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.13. 07:58:45

"Ha a világnak csak fonákja van, színe nincs, ha minden mocsokba vész: akkor miért érdemes élni? "

hát nem holmi politikai nyilatkozatokért, annyi szent.

de leegyszerűsítem: túl azon, hogy ez a politikai nyilatkozat nem konszenzussal született, ráadásul még faszságokat is - pl. forradalom - tartalmaz.
faszságokat meg ne függesztessenek ki kötelező jelleggel, mert ha megteszik, könnyen gondolhatja bárki, hogy a kifüggesztést előírók faszok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 08:17:07

@aristo:

A NER-ről gyakorlatilag semmit sem tudunk. No, annyit talán igen, hogy: a „forradalom a szavazófülkékben” azzal a céllal zajlott, hogy létrehívja a „Nemzeti Együttműködés Rendszerét”, a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” az, amit a „forradalom a szavazófülkékben” létrehívott. Ennyi alapján többet nem tudunk kiokoskodni (nem elképzelni vagy elhinni, mert azt bármit eltudunk, hanem kikövetkeztetni), minthogy: többség az erkölcsi szabályok egyértelműsége nélkül, fölhatalmazás számonkérhetőség nélkül, építmény alapok nélkül. A NER-ben ennyi van.:-/

Mikor a NENYI (a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata) elhangzott az Országgyűlésben, többeket megkérdeztem: ugyan, aláírnád-e? Senki nem mondta, hogy igen, többen kitérő választ adtak, és voltak, akik azt mondták, hogy "csak olyan dokumentumot írok alá, amit értek".

Ha felvetjük azt a kérdést (joggal), hogy az őszödi beszéd után hogy lehet az, hogy egyetlen szoci sem állt föl és mondta azt: "F*rikém, nem mondom, de tudod!", akkor bizony föl kell vetnünk azt a kérdést is, hogy, a NENYI meghirdetése után, miért nem állt föl egyetlen fideszkádéenpés sem, hogyaszonya: "Elnök úr, kérem, fejtse ki ezt bővebben!"

És ez nem bolsi, libsi, akármilyen duma, hanem éppen "Rilke-duma". Szerintem.:-)

ü
bbjnick

Tündér_Lala 2010.07.13. 09:07:27

@bbjnick: Vizsgáld meg lelkiismereted és döntsd el magad: összehasonlítható-e az öszödi beszéd a NENYI-vel.
Hát nem ! Az öszödi beszéd arról szólt, hogy az állam és a parlament minden lehetőségét felhasználva (beleértve olyan törvények meghozatalát, amelyről tudván tudták, hogy a választások után meg kell semmisíteni, az adat hamisításokat, stb, stb.) tudatosan és módszeresen becsapták az embereket a választási siker érdekében, ezzel a rendszer alapjait kédőjelezve meg.
Ezt vesd össze a talán nem minden szempontból szerencsés kommunikációs kisérlettel, amit a NENYI jelent. Amelyben megpróbálják a nemzet egészének vagy legalább döntő részének támogatását elnyerni közös céljaink érdekében végzendő munkálkodásukhoz. Nem az történik tehát, hogy odaadtuk a 2/3-ot , azután csinálják ahogy tudják (szokásos eljárás), hanem a feladat nagyságához mérten, további támogatást kérnek, a végső döntések lehetőségét és felelősségét természetesen fenntartva maguknak.
Ha a kettő, szerinted akár csak összevethető, összehasonlítható akkor lelked rajta.

Alfőmérnök 2010.07.13. 09:09:42

@bbjnick: "És ez nem bolsi, libsi, akármilyen duma, hanem éppen "Rilke-duma". "

Szerintem annyiban libsi duma, hogy feltételezi, hogy lehetséges olyan, hogy "nyitott társadalom", ahol a hatalmat gyakorlók minden infromációt megosztanak a "nép"-pel. De ha jobban hangzik, közvetlen demokrácia-duma. Ami (legalábbis itt és most MO-n) utópisztikus elképzelésnek tűnik.

Alfőmérnök 2010.07.13. 09:18:08

@Mr Falafel: pff, most erre mit mondjak. Mióta is vannak kormányon? Két hónapja kb. Továbbra is azt mondom, hogy majd egy év múlva talán valami eredmény már látszódni fog. Nekem Orbán és még néhány "miniszter" (vagy a fasz tudja minek hívják éppen őket) személye, ha nem is garancia, hogy jó irányba mennek a dolgok, de legalábbis okot ad a bizalomra.
Azt is ismétlem, hogy Pintér nem biztos, hogy jó választás volt, ezekhez te biztos jobban értesz, én azt hallottam, hogy Pintérnek (szemben az előző belügyérekkel) van némi tekintélye, ezért esett rá a választás.

Pelso.. 2010.07.13. 09:22:25

@Tündér_Lala: Kétségtelen, hogy nem lehet összehasonlítani.
Viszont nem értem , hol látsz a NENYI-ben kommunikációs kísérletet, további kommunikációra lehetőséget, -természetesen a választói oldalról nézve.
Valamint, a részben a már meghozott, részben pedig a leendő kormányzati intézkedések kompatibilitása a NYENYI-vel enyhén szólva megkérdőjelezhető. Néha azt tekintjük etalonnak, néha nem..?

Bell & Sebastian 2010.07.13. 09:33:18

@mavo:
Bármennyire meglepő, a humorról is rendeznek nemzetközi konferenciákat -például tavaly Szekszárdon, sokszínű előadásokkal- amelyekben a közös szál a néprajz bevonása volt, a tudományos vizsgálat tárgyának nemzetközi összevetése céljábul.

Úgy látszik vagy nem sikerült megértenem, vagy visszaadnom ezeket a gondolatokat. Inkább megadom a pontot.

@Mr Falafel:
Amit leírt, annak -lángbetűvel- a kéményen a helye.

@bbjnick:
Magában azt utálom, hogy sok idő és gondolkodás kell az írásaihoz, aztán leggyakrabban inkább nem válaszolok, a reformkornál sokat betegeskedtem.

Valami bazi nagy járvány lehetett akkor...

:)))

Bell & Sebastian 2010.07.13. 09:47:11

Asszem ennek a NER -nek tegnap kihullott a csikófoga -vagy tán a teljes alsó állkapcsa is- azzal, amikor a tudomásunkra hozatták, az új társadalmi szerződést (Alkotmány) helyettesítendő szögezték ki (blaszfém módon) és harmadnapra elpatkol.

Coming soon!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 10:22:39

@Tündér_Lala:

Ezt írtam:

Ha felvetjük azt a kérdést (joggal), hogy az őszödi beszéd után hogy lehet az, hogy egyetlen szoci sem állt föl és mondta azt: "F*rikém, nem mondom, de tudod!", akkor bizony föl kell vetnünk azt a kérdést is, hogy, a NENYI meghirdetése után, miért nem állt föl egyetlen fideszkádéenpés sem, hogyaszonya: "Elnök úr, kérem, fejtse ki ezt bővebben!"

Nem a két szöveget hasonlítottam össze, hanem a pártok frakcióinak reakcióit.

És: Értsük egymást: ha a feleségem álmában szellent egy nagyot, attól még nem szeretem kevésbé, de kényszert sem érzek, hogy attól kezdve szellentésfetisiszta legyek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 10:27:19

@Alfőmérnök:

"Az emberi nem a legkevésbé sem gyűlöli az önkényt, magában véve: nagyon könnyen képes azzal megbarátkozni, sőt meg is szeretheti azt: és valóban az emberiség kifejlesztésére és felvilágosítására alig van célszerűbb és előnyösebb eszköz egy genialis, minden viszonyokba mélyen beható absolut kormányzatnál: s ha az emberek, részint ösztönből, részint ésszerű okoknál fogva az absolut kormányformást kárhoztatják, ez legtávolabbról sem ellenszenvből történik, hanem azon természetes okból, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendesen karöltve jár az ostobasággal.

(...)

Az emberek tehát nem gyűlölik az önkényt magában véve: de hát tudja-e excellentiád, mi az, mi őket fellázítja, undorral és keserűséggel tölti el ? Bátorságot veszünk magunknak azt excellentiádnak egész alázatossággal megsúgni. — Azon rendszer, azon kétszínűség, vagy helyesebben mondva képmutatás, mely a népekkel el akar hitetni, hihetetleneket, vagy correctebb kifejezéssel, megcsalni, hogy úgy mondjuk lóvá tenni akarja őket: ha például azt mondják neki: van szabad sajtótok — pedig nem igaz; fölöttetek csak a törvény határoz — és nem úgy van ; nem akarjuk szabadságfokát megnyirbálni — és épp az ellenkező történik ; nemzetiségtek nem veszélyeztetik, — és ez hazugság s a t. Igen, excellentiád, az ily eljárás, ezen tartüffiad az, mely végre a legszelídebb vért is mérges anyagokkal fertezteti meg, és előbb-utóbb kitörésre kényszeríti, kivált ha oly ügyetlenül scenirozzák azt, mint a mily kontárnak mutatkozott excellentiád e tekintetben is..." (Széchenyi I.: "Blick...")

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 10:30:35

@Alfőmérnök:
Pintérrel nincs gond, ő azt teszi, amit mondanak neki. A gond az, hogy amíg a szabálysértési kategóriába tartozó lopásokért börtönt adnak, és elsőként ezt tartották a legfontosabb intézkedésnek, addig az államhatalom különböző szegmenseiben elkövethető, jelentős anyagi hátrányt okozó bűncselekmények büntetési tétele maradt, ahol volt. Vagyis milliárdos hűtlenkezelésekért ma is legfeljebb 5 évet lehet kapni, de azt is csak akkor, ha bebizonyítják, hogy haszna volt belőle. Egyéb esetben vétség, és max. 3 évet osztanak ki érte. A hivatali visszaélés nevű bűncselekmények esetében (merem vállalni az arányokat) 10 millióból egyszer indítanak eljárást. Szóval, nem tudom, érted-e, de a Fidesznek nem volt erre egy éve, és nem is lesz. Ha szerinte a tyúklopás és a gyümölcs szemezgetés a legfontosabb gondunk, akkor ott komoly baj van a fejekben. Tudod, az én tulajdonom mellé nem kell rendőrt állítani, aki a tolvaj kezét levágja. Alkossanak törvényt nyugati mintára a magántulajdonom megvédésére. Ne az állam diszponáljon az én magántulajdonom bármilyen nemű használata fölött. Ha minden tyúklopás mellé rendőrt akarnak állítani, a milliárdos síbolásokra megint nem fog figyelni senki. Mégegyszer mondom, erre nem volt egy év, azonnal dönthettek volna, ahogy a krumpli lopás ügyben tették. A Fidesz semmire nem garancia többé. Legkevésbé a jogállami renomé helyreállítására.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 10:33:31

@Bell & Sebastian:

A reformkor az utolsó időszak (és talán még ennek halovány szellemi visszfénye, a két világháború közötti időszak némely szellemi mozgása), amely egyszerre volt tradicionális és a kor kihívásaira érdemben válaszolni képes, és ugyanakkor nem oktrojált, hanem magyar szellemi "produkció".

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 10:35:45

@Mr Falafel: a Jobbikot nem kell üldözni, magát nyírja ki a parlamenti szereppel. A bonyolult és szerteágazó törvényhozás nem érdekli a szavazóit, akiket maga leírt. Azok tiltakoznak, mert szar a bérük vagy nincs, szar a közbiztonság és még a politika is korrupt. A legutóbbi tüntijükre kiment 50 ember.

Azt maga is tudja, hogy a Jobbik külpolitikailag vállalhatatlan. Ha nem akar OVi Miloseviccsé válni külföldön ismét, akkor a szocik valós hatalmát csak úgy nyomhatja le, ha a Jobbikot is szimbolikusan elutasítja.

btw, maga mit lát Pörzsében?

Bell & Sebastian 2010.07.13. 10:44:30

@Mr Falafel:
Tegnap ugyanezt pedzegettem a mérnök úrnak, ne várjon reakciót, úgy látszik, vagy nincs cége, vagy nem lopták még meg jelentősebb tétellel.

A nemzetközi ügyekben (EU vagy Interpol ide vagy oda) bevallottan tehetetlenek a nyomozók, a bonyolultabb ügyekben a megértésig sem jutnak el, a célzott (részrehajló) törvénykezést fülön csípni meg teljesen lehetetlen.

Alfőmérnök 2010.07.13. 10:44:47

@Mr Falafel: Ez logikusan hangzik, valószínűleg igazad is van (nincs jogi végzettségem, hogy érvelni tudjak mellette/ellene).
A Jobbik beterjesztett ilyen törvényjavaslatot? Szerintem nem.
Utolsó két mondatodat mindenképpen túlzónak tartom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.13. 10:51:52

@Bell & Sebastian:

"Bármennyire meglepő, a humorról is rendeznek nemzetközi konferenciákat -például tavaly Szekszárdon, sokszínű előadásokkal- amelyekben a közös szál a néprajz bevonása volt, a tudományos vizsgálat tárgyának nemzetközi összevetése céljábul."

LOL. Teljesen nyilvánvaló, hogy csak az vizsgálható, amiről vannak fennmaradt emlékek. Az ősközösségi humorról nincsenek, ezért arról nincs konferencia, az iksz évvel ezelőtti népi humorról meg vannak, ezért arról meg igen.

Alfőmérnök 2010.07.13. 10:55:49

@Bell & Sebastian: Pedig reagáltam amit tudtam. Valóban nincs cégem és nem loptak meg, de az un. "igazságszolgáltatásról" van némi közvetett tapasztalatom.
Most nyilvánvaló, hogy Fidesz is korrupt valamennyire, sőt maffiakapcsoltai is vannak. Ami felől erős kétségeim vannak, az az, hogy a másik reális alternatíva, a Jobbik, az valamivel jobb lenne.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.07.13. 11:00:36

@bbjnick: "A hivatkozott vers az ARCHAIKUS APOLLÓ-TORZÓ."

és mit szól maga tóth árpádhoz, ahogy ezt fordította? szinte szóról szóra.

Wir kannten nicht sein unerhörtes Haupt,
darin die Augenäpfel reiften. Aber
sein Torso glüht noch wie ein Kandelaber,
in dem sein Schauen, nur zurückgeschraubt,

sich hält und glänzt.

usw. :o)

Bell & Sebastian 2010.07.13. 11:06:15

@bbjnick:
Lát maga itt nemzeti ébredést, neo-reformkort, vagy bármit is, ami odakötne, ha '56 -tól indítjuk az időszámítást?

@tölgy:
Nem számol azzal, hogy a szavazófülke-forradalom megismétlődhet, annyi is elegendő lesz, ha az eszközként használt, megvetett és butának tartott tömeg egyetlen fideszlopást lát per Kopf.

Persze van ellenszer, a városok jóllakatása és máris 60%! A maradék 40 meg úgyis leszalámizza magát, nem?

Ezt a Jobbikot most még nem temetném, korai az öröm. Pörzsében elég ha azt látják, jééé, pontosan úgy gondolkodik, mint én. Az úri huncutságokra egyetlen éhes ember sem vevő. Kíváncsi leszek majd a jövedelmek megtöbbszörözésére. Mert már az árharc-fronton is több a visszavonulás a kelleténél.

(fel ne tételezze, hogy ellendrukker lennék)

Alfőmérnök 2010.07.13. 11:17:50

@bbjnick: Mondjuk sajtószabadság az most éppenséggel akkora van, amiről Széchenyi még álmodni se mert volna.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 11:20:58

@Bell & Sebastian:

"fel ne tételezze, hogy ellendrukker lennék"

A pontos bélyeg nem ez, hanem: "Fideszt gyalázó net-proletár". Én már kezdem megtanulni:-)

ü
bbjnick:-D

bryan 2010.07.13. 11:22:44

@aristo:
A semmiben állva nem lehet gúnyt űzni valamiből. Mondjuk vegyünk egy Candide-ot, mint tipikus felvilágosodás korában keletkezett gúnyos irományt, az sem a semmi alapján állt, hanem humanista alapokon. Ez persze lehet neked semmi, de mivel saját korában meglehetősen népszerű volt, gyanítom másoknak sokat jelentett.
A NER gúnyolása azért olyan éles, mert kiváló célpont. Ugyanis üres, miközben el akarják hitetni velünk, hogy valami magasztos. Egyfajta Császár Új Ruhája (CSÚR). A valóság kiáltó ellentétben van a látszattal, amit kelteni akarnak.
Ha nem üresként kezeljük a nyilatkozatot, akkor pedig csak úgy értelmezhetjük, hogy a Rendszer nyitva áll azoknak, aki együttműködnek, akik meg nem, azok megnézhetik magukat. Az együttműködés természete nincs leírva, így meg kicsit ez ijesztő. Nem akarom, hogy egy kormány, vagy országgyűlés több együttműködést várjon tőlem békeidőben, mint a hatályos törvények betartását. Végezze a dolgát, én meg végzem az enyémet.

Bell & Sebastian 2010.07.13. 11:25:44

@Alfőmérnök:
Reálpolitizálásban semmiképpen nem jobb a Jobb.
A virtuálpolitika maradt nekik, függetlenül attól, ki mit védett a NER kapcsán, öntökönszúrás-gyanús az eset, mivel hetek óta ez megy a magyarázom-fronton.

A két kőtáblát senki sem merte volna megdobálni. Ha a Jobbik-köpködés nem csak puszta színjáték a külföldi közönségnek, gyorsan a gerendán himbálózhatnak, -persze politikailag-, a törzsszavazó-tömb drámai olvadásával számolva -ami realitás-, eljátszották az utolsó esélyt is.

Reméljük, ez nem következik be, lehet még javítani.
De a radikalizálódás valós és számolni kell vele, európai méretekben. A gumigolyókat még egyszer nem lehet eladni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 11:26:05

@Bell & Sebastian: @bbjnick: ami engem illet, miattam OVit és a fidoxot bárki gyalázhatja kedvére.

Az igaz gond, hogy a magát jobbosnak/konzervnek vélők gondolkodása miben sem különbözik a ballibekétől, ami nagyjából levezethető a kádárista töri és irodalom tankönyvekből, és az elmúlt 20 év tömegmédiájából.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 11:28:08

@Alfőmérnök:

Az emberek tehát nem gyűlölik az önkényt magában véve: de hát tudja-e excellentiád, mi az, mi őket fellázítja, undorral és keserűséggel tölti el ? Bátorságot veszünk magunknak azt excellentiádnak egész alázatossággal megsúgni. — Azon rendszer, azon kétszínűség, vagy helyesebben mondva képmutatás, mely a népekkel el akar hitetni, hihetetleneket, vagy correctebb kifejezéssel, megcsalni, hogy úgy mondjuk lóvá tenni akarja őket: ha például azt mondják neki: [FORRADALOM VOLT] — pedig nem igaz; [A TI AKARATOTOKBÓL, A TI KÖVETELÉSETEKRE, A TI IGÉNYEITEK SZERINT KEZDTÜK MEG A RENDSZER ÁTALAKÍTÁSÁT] — és nem úgy van ...

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.07.13. 11:28:34

@mavo:
Egye fene, adok még egy pontot. :)

Tündér_Lala 2010.07.13. 11:29:51

@bbjnick: Ok. Mik azok a célok, amelyek megoldását vagy ha ez nem lehetséges legalább elmozdulást várok a kormánytól, mi az a határ amikor élesen kritizálni kezedem, mi az a pont amikor megvonom a támogatásomat.

Vannak macro célok. A gazdaság talpra állítása, a közösségi rendszerek helyes távlati elképzelés mentén történő helyes működtetése, a korrupció drasztikus visszaszorítása.
Vannak micro - az egyén szempontjából fontos - célok. Élhető környezet, lehetőség szerint a hatóság ennek kialakításában támogassa és ne akadályozza az egyént. Ebbe beletartozik, hogy a döntő többség érdekében igenis korlátozni kell a normális életvitelt zavaró más (valamilyen szempontból deviáns) egyéneket.
Vannak a kettő hatávonalán húzódó elemek. Munkahely teremtés, a morális viszonyok helyre állítása (hosszútávú feladat), hogy eltünjön az a közvélekedés, hogy "aki hülye az haljon meg" amely a minden gazemberséget legalizáló cinizmus egyik legundorítobb, elfogadottá vált megnyilvánulása. Helyébe az élj és hagyj élni másokat is, ha lehet segítsd elvét, a szerződés és az adott szó erejének visszatérését szeretném látni.

Számomra az eddigi intézkedések/elképzelések bíztatóak. Támogatom, hogy ne kereshessen valaki egy átlag fizetés 70 szeresét, mert nincs az a tevékenység, munka, amely megérné azt a pénzt.
Támogatom Illés intézkedését (mélyen egyet értek vele), hogy a feladatokat alkalmazottak végezzék és ne adjanak sztenderd feladatokat külső vállalkozóknak ellenőrizetlen pénzekért. Támogatom, hogy tanulásra ösztönözzük (kényszerítsük) a gyerekeket, minden nap legyen testnevelés. Támogatom az évtizades versenyhátrányban levő magyar vállalkozók előnyben részesítését. STB., STB.

Mi az amiben nem vagyok biztos ? Hogy helyes lépés a pártfinanszírozás csökkentése, bár népszerű intézkedés. Lehet, hogy az ellenfél pénzcsapjainak kiszárítása a cél, de félek tőle, hogy a párt korrupció továbbélését eredményezheti. Ha nem így lesz jó, viszont életveszélyes, ha megtörténik.
Támogatásom feltétele az ország kilábalása, előre haladása egy érezhető elképzelés mentén, a korrupció elleni legszigorúbb fellépés, az emberek jobb életfeltételeinek érdekében tett erőfeszítések.
Nem a NYENYI az a határvonal, amelyik éles kritikát vált ki belőlem.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2010.07.13. 11:30:27

@bryan:
Vegyük a Candide-ot. Az valóban nem a semmiben áll, hanem Leibniz tanításának szándékos és primitív félremagyarázásán. (Azt már fel sem tételezem, hogy a derék Voltaire nem értette, vagy nem olvasta a gúny tárgyát) Kiindulási alapja az a lenézés, mely feltételezi, hogy azok, akihez a gúnyirat szól úgysem olvasták - és ha olvasták sem értik - Leibniz filozófiáját.

Tündér_Lala 2010.07.13. 11:30:32

Boccs, kicsit hosszúra nyúltam.

Bell & Sebastian 2010.07.13. 11:39:01

@tölgy:
Maga még nem tudja, hogy az új társadalmi rend a szociális kapitalizmus? Ilyenformán a félműveltség is valami. :)

Mondjuk az együtt pendülés az EU -val még csak hagyján, (pedig szarrá változtatták egy időre), de Amerikával és az oroszok nélkül?

Kínával birkózzon meg maga a szarkeverő, mert nem biztos hogy Izráel nagyobb dicsőségére akar elpatkolni fél Európa!

Avatar 2010.07.13. 11:41:05

@bbjnick: "Rákóczy Ferencz lázadása alkalmával csaknem egész Magyarország, a francziával szövetkezve, lázadásban volt Austria ellen! Valjon eszükbe jutott-e azért az illetőknek, a király és nemzet között kötött szerződéseket megsemmisítetteknek nyilvánítani? Nem, ..."

Hát az 1707-es Ónodi országgyűlésen kimondott trónfosztás az mi volt? "Eb ura fakó! József császár nem királyunk!"
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93nodi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9s

Széchenyi erről nem tudott (kétlem), szándékosan feledkezik meg róla (nem lenne méltó hozzá), vagy esetleg már betegsége befolyásolta a tudatát?

@aristo: "Számtalan esetben helyénvaló is, főleg mikor a szavak és a tettek kiáltó ellentmondásban vannak egymással. "

Akkor az Orbán kormány esetében a gúny nagyon is helyénvaló. A Nemzeti Együttműködés Rendszere arról szól, hogy a Fidesznek nem kell együttműködnie senkivel, mert 2/3a van a parlamentben, és emiatt mindenki másnak kuss van.

Alfőmérnök 2010.07.13. 11:41:21

@bbjnick: Nyilvánvaló, hogy ezek csak kommunikációs trükkök. PR. Lehet ezen rugózni (forradalom volt-e, stb.), csak szerintem nincs sok értelme. Szvsz jól csinálják a PR-t, de ez vitatható. Amit érdemesebb (lesz) vitatni, azok a konkrét lépések, amikből még nem sokat láttunk. Amit falafel írt, abban pl. biztos van ráció.

Alfőmérnök 2010.07.13. 11:52:35

@aristo: Biztos értette, sokat foglakozott metafizikával, csak a lisszaboni földrengés hatására kétségei merültek föl az isteni jósággal kapcsolatban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 11:55:42

@Avatar: arra az ogy-re gondol, ahol az ellenzéki követeket helyben lekaszabolták? OVi azt a megoldási módot kövesse?

Széchenyi nem ütődött volt, csak ismerte e történelmet: az Ónodi Országgyűlés csak kuruc volt, a királypártiak nem mentek el.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 12:13:16

@Alfőmérnök:

ugyan! csak alkalom volt ennek a hulladéknak az istentelenkedésre. gondoljon bele, valahol a messzi távolban egy féregarc istenre támad a tragédia okán, akik elszenvedték, azok meg a hullákon és a romokon térdelve imádkoznak. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.13. 12:14:50

@tölgy:
azt mondják orbán azt szokja mondani, eb ura fakó

Refuse/Resist! 2010.07.13. 12:19:16

@bryan: Nekem úgy tűnik, nem éppen békeidő van Magyarországon.
Egyrészt kemény harc a leszámolás a posztkommunizmussal, másrészt komoly nemzeti és nemzetközi gazdasági/társadalmi/erkölcsi/környezeti válság van.

Alfőmérnök 2010.07.13. 12:19:29

@Grift: :-)
Egyébiránt én sem tartom túl nagyra a fazont (Leibniznek a cipőfűzőjéig sem ér), de azt el kell ismerni, hogy jó tolla volt.

Avatar 2010.07.13. 12:29:13

@tölgy: Arra gondolok.
A Széchenyi által meghivatkozott Rákóczi Ferenc ott volt, és igencsak eszükbe jutott a trónfosztás, sőt ezt "fél évvel korábban, már a Szenátus rozsnyói ülésén elhatároztak". (wiki)
Széchenyi pedig nem azt vitatta, hogy jogszerű volt-e a trónfosztás kimondása, hanem azt állította, hogy ez eszükbe sem jutott.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.07.13. 12:47:28

A NER és a NYENYI borzasztó, buta tévedésen alapul.
Nem Orbánt és a fideszt szeretik jobban a választók, hanem az MSZP-útálták meg ennyire. Szóval hiába a magasztos rizsa, meg a saját válluk megveregetése. Az ég világon semmi munkát nem végzett a fidesz a kampány alatt. Semmit. A nép útálta az mszp-t és Orbán maradt szavazati cél. Ennyi és ettől ájultak most annyira el, hogy forradalomnak hazudnak egy szimpla választást.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 12:50:46

@Avatar:

"Rákóczy Ferencz lázadása alkalmával csaknem egész Magyarország, a francziával szövetkezve, lázadásban volt Austria ellen! Valjon eszükbe jutott-e azért az illetőknek, a király és nemzet között kötött szerződéseket megsemmisítetteknek nyilvánítani? Nem, hanem csak arra szorítkoztak, hogy az eltévedteket és bűnösöket egész erélylyel felelősségre vonják és megbüntessék. Miért kell ennek másként lennie a jelen esetben ?"

Az "illetők", akiknek eszükbe sem jutott "a király és nemzet között kötött szerződéseket megsemmisítetteknek nyilvánítani", azok az "illetők", akik "csak arra szorítkoztak, hogy az eltévedteket és bűnösöket egész erélylyel felelősségre vonják és megbüntessék". Azaz a mondat alanya a Habsburg-ház s nem a magyarok. Széchenyi azt magyarázza itt Bachnak, hogy a Habsburg-magyar viszony rendezésére (1849 után is) precedensértékű példa (lehetne) a Rákóczi-szabadságharc utáni Habsburg-eljárás: a bűnösök megbüntetése és, ugyanakkor, a történelmi alkotmány helyreállítása.

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 12:51:32

@tölgy:
Kit érdekel a Jobbik? Ha annyira érdekelt volna, hazajövök, és rájuk szavazok, de nem jöttem. A Jobbik egyetlen jelentősége az a közel egymillió szavazó, akit Önök, fidesznyikek totálisan leszarnak. Szerintem ezért vidéken már ősszel meglakolnak.
A fidesz pönalisztikus mániájában az a baj, hogy nem a saját fajtájánál kezdi, hanem a csóróknál. Ez legfeljebb egy bizonyos rétegnek tetszik, akik morgolódtak, hogy gyurcsány szemen fossa őket, s most vigyorognak bambán, mert Orbán teszi. Nem lehet elzárással súlytani senkit cseresznye lopásért, ha közben a közös vagyonnal való gazdálkodás területén rengeteg a szankcionálatlan, tehát felelősségre vonással nem fenyegetett terület.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 12:52:22

Bl*gmotor, g*nnyedj meg!!!###:-///

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 12:53:51

@Alfőmérnök:
Ugye, ez most csak vicc? El tudod képzelni, hogy a Fidesz bármit megfontolna, amit a Jobbik mond?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 13:09:47

@Tündér_Lala: & @Alfőmérnök:

Ez itt Magyarország!

„(...) ...ami a kultúrának magyar földön egészen tipikus bélyeget ad, az kiváltképpen ennek a kultúrának, általában a magyar szellemi életnek hatalmi, vagy tágabb értelemben: politikai meghatározottsága. A magyar szellemi glóbusz (...) jellemzően hatalmi ígérkezésre alakult. (...) ...nálunk egyedül a politika az önmagáért való, autonóm kultúrterület és a kultúrának minden más ága tőle függ és a benne való részesedés arányában érvényesül. A kereszténység felvételétől napjainkig úgyszólván minden mozgás hatalmi szóra történt; az egyéni kezdemény is csupán a hatalom attribútumaival tud gyökeret fogni, mint ahogy a közösségi összetartásnak is, egyszerű és bonyolult formáiban is egyaránt a szervezet, a vezetés, az alkalmazkodás, vagy akár a dekoratív megjelenés önelégültsége nem csak az előfeltevése, hanem éppenséggel a végső lényege. Tét és ellentét - hagyomány és megújulás - egyképp hatalmi indítékokra vezethető vissza. Van ebben kétségkívül valami védekező vonás: azzal, hogy mindennemű alkotótevékenység nálunk általában hatalomhoz kötött, az egész kultúra mintegy az állam- és nemzetfenntartás szolgálatába szegődik. (…)” (Prohászka Lajos: A vándor és a bujdosó)

S mert ez itt Magyarország a politikusoknak nagyon meg kellene gondolni, hogy mit beszélnek. Talán még annál is jobban, minthogy mit tesznek.

Ez nem a kommunikációs trükkök helye, hanem az eskük helye:-)

Pajzsra emelünk valakit és az másnap a szemünkbe r*cskázik? No, ez azért mégsem járja!:-/ Erre ez az autentikus magyar reakció (visszamegyünk alapjáratba):

"Itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomorú fejekkel
Négy-öt magyar összehajol
S kicsordul gúnyos fájdalmukból
Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
Miért is?

És utána, mint a zápor
Jön a többi könny:
Miért is, miért is, miért is?
S nincs vége könnynek és miértnek.
Fölöttük hahota köszön,
Hahotája, akik nem értnek
S akik sohase kérdik s kérdték:
Miért is?

És csöpög a könny:
Miért is, miért is, miért is?
És hömpölyög fönt a hahota,
Hogy soha, soha, soha.

Ennyi búsulással fényesen
Nyílnék meg az Ég,
Ahol csak Ég és okos üdvösség van
S itt nem elég.
Itt nem kell csak a könny
S itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomorú fejekkel
Négy-öt magyar összehajol,
Miért is, miért is, miért is?"
(Ady Endre: Négy-öt magyar összehajol)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 13:15:25

@Bell & Sebastian:

"Lát maga itt nemzeti ébredést, neo-reformkort, vagy bármit is, ami odakötne, ha '56 -tól indítjuk az időszámítást?"

Amennyi energiát ebbe a NER-esdibe belenyomtak, azzal már egy új reformkor motorját be lehetett volna indítani #:-I

ü
bbjnick

Pelso.. 2010.07.13. 13:15:37

@Mr Falafel: Az az elgondolkoztató, hogy a Fidesz tyúklopás vs nagy értéken elkövetett hűtlen kezelések dolgában eldöntötte, mi a fontosabb, ami egyértelműen jelzi: az előbbinek szerintük nagyobb a népszerűség megtartó hozadéka, pont. Valamint tovább erősíti a gazdasági-politikai elit aktuálpolitikától abszolút független összefonódásának eddig is élő gyanúját. Szerinted, mondjuk Veress J. ellen indul valaha érdemi eljárás? -hogy több nevet most ne is említsek.

Pedig, jobb ha belenyugszol, most az állami mindenhatóságot szánják domináns szerepnek, az egyén ne ugráljon, saját tulajdona védelmében se.

Alfőmérnök 2010.07.13. 13:23:37

@Mr Falafel: Hát ha felvetik a kérdést a Parlamentben (esetleg népszavazást kezdeményeznek), akkor legalábbis valamit reagália kell rá a Fidesznek.
De peched van, mert néha el szoktam olvasni, amiket írsz, és azt néhány hónapja írtad, hogy a Jobbikra szavaztál, most meg tagadod (a tölgynek írt válaszodban), úgyhogy te is hamis kártyákkal játszol. :)
A csersznye- és tyúklopásért való elzárás inkább kényszerintézkedésnek tűnik. Biztos lehetne máshogy, jobban.
Különben az elszámoltatás előmunkálatai csak most kezdődtek meg.
www.fn.hu/belfold/20100713/offshore_cegekkel_trukkoztek_gyurcsanyek/

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 13:27:10

@Mr Falafel: a csórókat leginkább a szomszéd csórók bűntettei zavarják: kis lopások, kis erőszakosságok. A közbiztonságot a csórok teszi tönkre vagy tartják fenn.

Az üldözött Jobbikot pedig maga hozta szóba.

A nagy halak ügyébe az a félelmem, hogy, csak mint 1990-ben, beszóltak kintről kiket nem érhet baj.

btw, mostanában nem zsidózik, nem is nagyon káromkodik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.07.13. 13:27:40

@vero:

Mivel németül nem áll módomban érteni, ezért azt gondolom, hogy a Tóth-féle fordítás szép:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.07.13. 13:36:13

@Alfőmérnök: Bocs, ebben a melegben nem nagyon megy a szórend.

Alfőmérnök 2010.07.13. 13:39:12

@tölgy: Elfelejtett nicket váltani.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 14:27:53

@Alfőmérnök:
:-)))
Megtévesztés volt. Tényleg nem jöttem haza szavazni. Leginkább azt is eltitkoltam, hogy nem Magyarországról netezek. Miután máshol színt vallottam, nem láttam okát, hogy tovább titokzatoskodjak.

Tündér_Lala 2010.07.13. 14:30:57

Egyébként, pontosan a fidesz első regnálása alatt fordult elő, hogy fehér galléros bűnözőket is becsuktak, illetve Gönz kegyelmét Ibolyka (nyilván egyeztetve) nem volt hajlandó ellenjegyezni.

Szt. István alatt a lopásért kézlevágás járt. Azután enyhítettek (nyilván a rend megszilárdulása nyomán) a szigoron. Amikor a hatalom meggyengülése nyomán szükségessé vált (ordas viszonyok lettek), akkor egy időre visszahoztás ismét a szigort.
Nyilvánvalóan erről van szó most is. A büntetési tételek megemelésével probálják nyomatékosítani a célt, hogy a rend újból megszilárduljon. Ez pedig annak aki már azon gondolkodik, hogy nem érdemes megművelni a földjét, mert termését más takarítja be, mindennél fontosabb.

Széchenyi írásainak célközönsége nem az analfabétától a magas műveltségűiig terjedt. Ez Kossuth műfaja volt, de mint tudjuk ő populista volt, aki ráadásul utcára vitte a politikát. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 14:40:10

@Mr Falafel: fogadjunk, DH-val együtt ülnek egy légkondicionált call centerben valahol a Közel-Keleten.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 14:42:11

@tölgy:
A közbiztonságot a csórók teszik tönkre és tartják fenn? (muhaha) Maga most tényleg Tölgy, vagy a paródiája?
A Jobbikot csupán az elkobzott pólók kapcsán hoztam fel. Pavlov megörülne a reakciója láttán. Az a gyanúm, ahogy korábban a szocik ostobasága és arroganciája létrehozta a Jobbikot, úgy a Fidesz hasonló mentalitása tartja fenn majd.
Nem tudom, van-e erkölcsi alapja annak a kormánynak keménykedni a népekkel, akinek kintről beszólnak. Szerintem nincs.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 14:48:43

@tölgy:
Amennyiben az illető DH egy csinos hölgy, úgy bánom, hogy nem úgy van. Egyébiránt a közel-kelet nem az én világom. Sajnos itthon fővök a saját levemben. Szerencsére már csak két hétig!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 14:51:05

@Mr Falafel: "Nem tudom, van-e erkölcsi alapja annak a kormánynak keménykedni a népekkel, akinek kintről beszólnak. Szerintem nincs. "

Ember, akkor úgy Mohács óta meg kellett volna szüntetni minden törvényt. Helló, maga gondolkodik vagy küzd a gondolkodással?

Közbiztonság ügyileg meg nézze meg kik az elkövetők, kik az áldozatok, és mik a tömeges bűncselekmények - hát nem a bróker-ügy.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 14:53:37

@Pelso..:
Számomra érthetetlen, miért igyekszik bábskodni az állam a saját tulajdonom felett. Miért nem ad lehetőséget, hogy magam védjem meg azt, ha szükséges? Akár a lőfegyvert sem találom ördögtől valónak. Biztosan lennének visszaélések, balesetek, halálok, de biciklizni sem tud egyből az ember, azt is meg kell tanulni. Ráadásul nem érzem magam nagyobb biztonságban, ha nekem nem lehet fegyverem, de a falu hülyéje, ha rendőrnek áll, mindjárt avatott szakértője is lesz az eszköznek és viselése lélektanának.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.13. 14:56:52

@tölgy:
Nem vitatkozom én magával! Majd meglátják.
Viszont továbbra sem értem, hogyan képzelik, hogy bizonyos törvényeket csak a cigányokra fogják alkalmazni. A nyílt gerincességet sem vállalja fel a Fidesz, nemhogy a nyílt rasszizmust. Ugyan! Gondolja, ha nem lesz tyúklopás, mindenki kibaszott boldog lesz?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.13. 15:04:00

@Mr Falafel: "Gondolja, ha nem lesz tyúklopás, mindenki kibaszott boldog lesz? "
A "kibaszott boldogság" nem politikai cél. De lehetnek már elégedettek a népek.
Az értelmesség meg úgyis boldogtalan - ajánlott olvasmány erről Hume, Hegel.

Az elmúlt években itt nyújtott zsidózása miatt nehezen hihető, hogy magát bármiféle rasszizmus zavarná.

Pelso.. 2010.07.13. 15:35:49

@Mr Falafel: Talán ne ilyen irányból közelítsd a kérdést; szerintem a mindenkori államot (mindegy, épp ki lop kormányon) egyáltalán nem érdekli a Te magántulajdonod biztonsága, -ja s a kampányidőszaknak is vége immár, majd három év múlva light-lebegtetett ígéretként felszínre lökik a témát.
Egyszerűen (ezzel is), az önállóságod akarja korlátozni.

A fegyverviselés kiterjesztésének nemcsak morális s komoly politikai, hanem sima egyéb oka is van: meg kellene alkotni a törvényt, nyilván ezzel párhuzamosan a fegyverrel történő bármilyen visszaélés esetén nagyon komolyan büntetni.
Hát, nézd meg az elmúlt húsz év igazságszolgáltatási gyakorlatát, -szerinted az illetékes szervek mikor lesznek felkészülve ilyesmire...?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.14. 07:44:25

@tölgy:
Engem nem a rasszizmus zavar, hanem a képmutatás. Nyilvánvaló, hogy nem lehet olyan törvényt hozni, amely egy kisebbséget céloz meg szankcionálni az életmódja miatt. Nem is hiszem, hogy ez lenne a Fidesz szándéka. Inkább megpróbálja hülyének nézni a vidékieket, ahogy azt megszokhattuk ezektől a felkapaszkodott senkiktől.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 07:55:40

@Mr Falafel:

Be is baszna rendesen, ha téged egy kis rasszizmus zavarna, biboldó!

Téglagyári Megálló 2010.07.14. 14:10:54

@Mr Falafel:

"ezektől a felkapaszkodott senkiktől"

Maga egy arisztokrata?
süti beállítások módosítása