Elkezdhetnénk egyet nem érteni
2010. június 26. írta: mr. pharmacist1

Elkezdhetnénk egyet nem érteni

  A magyarok megszokhatták, hogy a publicisztikák olvasását azok végén kell elkezdeni, utána térhetünk rá az egy fokkal unalmasabb kezdésre, a közepét pedig fájdalom nélkül ki is hagyhatjuk. Tegyünk mi is így Seszták Ágnesnek a pénteki Magyar Nemzetben megjelent írásával!

  „Orbán Viktor mondott valamit, amit komolyan kellene venni. Szervezze meg magát a jobboldali média.

  Ha Orbán Viktor ezt mondta - bár az idézet forrását nem találtuk -, készséggel elismerjük, hogy igaza volt, pedig mi aztán tényleg kitesszük néha a lábunkat a mellettünk gyanútlanul elsétáló Nemzeti Együttműködés Rendszere elé. Szervezze meg magát, oldja meg.

  Nem létezik, hogy a jobboldalt támogató vállalkozók ne tudnának összeadni annyi pénzt, amiből egy célzott médiaalapítványra ne futná: ösztöndíjakra, segélyekre, alkotói szabadságra vagy egy szerényebb nyaralásra. A jobboldali média ezt a nyolc évet, sőt, ezt a húsz évet zokszó nélkül csinálta végig. Mindannyian megfizettük az árát: ki gyógyíthatatlan betegséggel, ki kiégéssel, ki alkohollal, ki szegénységgel, de vannak halottaink is. (...) Kormányváltás volt, száznyolc aláíró megkezdte hosszú menetelését. De ideje felismerni, hogy ennek útját csak az egységes, beágyazott jobboldali médiaértelmiség állíthatja meg. És ezt hozza most magával az idő.

  A médiatúlsúlynál tényleg csak a túlsúlyon való rinyálás unalmasabb, a bolsevik-mensevik szkander, ahogy ezt a következő években tapasztalni fogjuk a sarzsi nélkül maradt, unatkozó és bosszúszomjas ballibi közírók publicisztikáiban. Seszták azonban óva int: nincs jobboldali médiatúlsúly, hiszen sem erő, sem összhang nincs!

  Ellenben ez az összhang öltene testet a szerényebb nyaralásban. Mert a jobboldali média megérdemli. Mert az elmúlt nyolc, mit nyolc!, húsz évet kínkeservvel izzadta végig, koplalt, vérzett, ázott, konglomerátumot vajúdott. Most már csak össze kellene fognia végre. Ahogyan a 108 neves baloldali összefogott a Miniszterelnök Úrért, akit bántanak most. Ösztöndíjak. Segélyek. Alkotói szabadság (no, eddig nem volt?). Szerényebb nyaralás. Ízlelgessük még egyszer Seszták kévánságit. 

  Vigyázni kell a mártíromsággal, mert a nagyközönség részéről könnyen fejcsóválásba fordulhat a jobboldali média babaházában megrendezett passiójáték. De oké, rendben, volt húsz év szenvedés, viszont mi volt előtte? Sajnos Seszták a jobbos médiának azon szegletébe tartozik, amelyben az életrajzok nagyjából felcserélhetők, egyeseknél nagyon homályos motívumokkal kihímezve az önmagában egyébként is színes pedigrét. Velük kellene összefognia a jobbos médiának, az ő neve mellé kanyarítani a petíción a szignót, ha Csoóri Sándor-köteteket égetnek valahol Angyalföld mélyén.

  Seszták publijában - noha leírja, hogy a jobboldali médiaértelmiség „semmivel sem jobb vagy rosszabb a másik oldalénál” és azt is, hogy hülyeség a liberálisokhoz igazodni - pont az az idegesítő, hogy ugyanolyan értelmiségi arccal megy neki a problémáknak, mint az általa teljes joggal lenézett balmarhák. Van kormányunk! törölgették sokan párás szemüket a tévé előtt áprilisban, amikor a Parlamentből fehér füst szökött felfele, és teljesen igazuk volt. A nemzeti együttműködés valóban a létezés új magyar minőségét hozná el, ha végre megszabadulnánk a hülye petícióktól, nyílt- és körlevelektől, kiáltványoktól. Az összes borzalmas műfajtól, amelyek az elmúlt két évtizedben mérgezték a közéletet.

  A barna esők után gombaként előbukkanó közírók azonban csak a probléma egyik felét képezik, hiszen úgy látszik, nem ők az egyetlenek, akik görcsösen kapaszkodnak a saját Ügyükbe. Most, hogy Gyurcsány Ferenc és haverjai a kukoricán térgyepelnek, vagy előzetesben várják sorsuk jobbra fordulását, a baloldal pedig tényleg a kanálisok mélyéről szervezi az ellenállást, most végre elkezdhetnénk nem egyetérteni. Beszélgetni közös ügyeinkről és Seszták felhívásával ellentétben nem (média)értelmiségként, hanem emberekként viselkedni. 108 hülye helyébe pedig nem 108 másik hülyét állítani.

  És a végére a narancsos farok:

  „Megalkották az ideológiát is: kiépítettek egy saját médiát, magukhoz láncoltak egy értelmiségi holdudvart, amelynek képviselői aztán axiómaszerűen fogadtatták el a társadalommal, hogy a baloldaliság eredendően természetes állapota az embernek; minden, ami baloldali, az evidensen modern és a jövőhöz tartozik; s ezzel szemben ami nem baloldali, az definíciószerűen maradi.”

  Kedves jobboldali médiaértelmiség, Orbán Viktor szavai ezek, az ő látlelete a ballibi rezervátumról, a skanzen mindennapjairól. Láttak már az úton céltalanul lődörgő Bauer Tamást? Nehogy nyolc év múlva pont olyanná legyenek maguk is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr332109538

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konszenzualitás és kisebbségi vélemény 2010.06.26. 15:36:02

Nem erre a konszenzusra vágyunk A konzervatív forradalom, vagy a szavazó fülkék forradalma, vagy a kormányzás forradalma, vagy nevezzük akárhogy elérkezett. Ezt látjuk a kinevezésekben, a döntésekben, a kommunikációban, a konzervatív teoretikusok ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.26. 11:46:06

mondjanak le a jobboldali újságírók a szerényebb nyaralásról az árvízkárosultak javára!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.26. 11:50:49

"ennek útját csak az egységes, beágyazott jobboldali médiaértelmiség állíthatja meg"
Beh szép mondatrész,
Ilyet ír egy igazi "médiaértelmiségi".
Nemjuteszembemilyendíjat (talán puliccer?) neki azonnal, osztán irány a bahamák (szerényebb nyaralás).

Oblomov 2010.06.26. 11:56:56

@Bell & Sebastian:
Jó kis Pokol Béla-írást bányásztál.

Vicces volt, h. Soros anno kapott minden forintjához ugyanannyit a költségvetésből, és míg Antall le nem állította, addig azt Vásárhelyi Miklós költhette el. De az is fájdalom, ha fityesz alapítványok csinálják ugyanezt, és stumpfpiftik rendelnek belőle terhelőket. Így nézve tényleg adhatnának a veterán újságírók nyaraltatására is.

Alfőmérnök 2010.06.26. 12:01:56

@Bell & Sebastian: "A jövő az internetes fenegyerekeké!"

Tomket Béla is egészen megszelídült mostanság:
www.bombahir.hu/

Egész tűrhető a design.
Már csak az a kérdés, hogy mi van Dragon64-el? :))

világoszöld 2010.06.26. 12:29:26

@Oblomov: és a legeslegviccesebb , hogy a jelenlegi miniszterelnők és egész holdudvara a Soros pénzéből és Vásárhelyi támogatásával tanult a " haldokló" nyugaton. ha-ha ha

2010.06.26. 12:33:35

@tanarseged ur: muhaha, ilyenekért szeretek néha idenézni =)

Alfőmérnök 2010.06.26. 12:40:42

@világoszöld: Igen, Orbánék is Soros kreálmányai, csakhogy ők átálltak a jó oldalra.
Ez a modern kétpártiság: az egyik párt a multináci tőke érdekeit képviseli, a másik a nemzet érekeit. A lehetőségek szerint.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.06.26. 12:43:29

@Bell & Sebastian: Hát azt biztos, hogy neked jót tenne hat hét Abbázián, távol az internettől.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.26. 12:45:20

@tanarseged ur:

Az újságíró elvtársnőnek ajánlom figyelmébe a TÖMEGÍR-tagsággal járó előnyöket. (...) Ilyesmire gondolt?"

Igen. Ilyesmire gondolt.

S talán ilyesmire:

"Bethlen István szilárd platformot teremtett, amelyen most a nemzet nyugodtan dolgozhat tovább. Szinte észrevétlenül egészen új ország épült fel a régi romokból, a régi alapokon, de új erőkkel. Valami új közszellem van kialakulóban, amely egyelőre inkább az öntudat alatt húzódik meg, de már munkában van. Ez az új közszellem nagyon keveset tartott meg az ellenforradalomból, semmit a forradalomból, semmit a forradalom szenvedő világából, de kikristályosodva még mindig nincs. A magyar publicisztikának és zsurnalisztikának lenne egyik legnemesebb feladata, hogy ezt az öntudat alatt lappangó új közszellemet a nemzet lelkéből az öntudat világosságára pattantsa, vezesse és irányítsa."

S szerintem igaza is van.

Kurzuskultúrára van szükség:-) Ehhez kurzustudósokra, kurzusművészekre, kurzusújságírókra. S természetesen emellett kellő szabadságra is (ez ma már egyébként is kivédhetetlen:-)), hogy, amennyire lehet, működhessen a közszellem öntisztulása. De a ballib a közgondolkodásra gyakorolt pusztító tevékenységét csak módszeresen, következetesen lehet felszámolni, a romok helyén egy új, egészségesebb közszellemet megteremteni.

A liberális doktrína a ballib simlis ideológiai fegyvere, amit mások ellen rendszeresen kijátszik, de önmagára nézve nem tartja kötelezőnek. Minket nem köt ez a doktrína. Mi gondolkodhatunk közösségben:-)

S*szták *gnest pedig már csak kora és nő volta miatt is tisztelet illeti. S, nem mellesleg, tudja, miről beszél:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.26. 12:46:07

A blogmotor egy állat, veszélyesebb nálad:-/

világoszöld 2010.06.26. 12:46:16

@Alfőmérnök: hogy melyik a jó oldal, azt mindig a történelem bizonyitja be

nestrot10 2010.06.26. 13:17:11

megy az igazodás ...a kifli csücskéért? ejnye ejnye mandi ner:)

nestrot10 2010.06.26. 13:19:40

Orbán Dél Afrikában van a foci vb-n...majd egy szemfüles újságíró le is fogja fényképezni...( hogy maga vezette mikrobusszal megy a családjával Bulgáriába?...röhej)
HAZUDIK A KIS GONOSZ TÖRPE MINT MINDIG, DE LASSAN LASSAN A BUTA SZAVAZÓK IS ÁTLÁTNAK RAJTA Az Eu nem eszi meg a hülyeségét már!!!!

Tehetetlen Dodó 2010.06.26. 13:26:26

De hülye cikk.
Összemossa az összefogásra való felhívást a ballibsi médiabanda állami csecseket szívó pofátlan megélhetési újságírásával.
Seszták jobboldali magánszemélyek, vállalkozók körét említette,nem pedig azt, hogy szeretne rácsimpaszkodni az állam (netán a Fidesz-kormány, ugye?) tőgyére.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.06.26. 13:29:00

seszták meg lendvai tutira féltestvérek, ezt a teóriát már legalább tíz éve pedzegetem. mindkettő ronda, hülyeségeket beszél, felfele nyal és valószínűleg 25-30éve még férfiak voltak..

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.26. 13:29:30

Mindjárt elkezdem sajnálni szegény Seszák, Bencsik és a többi sanyarú sorsú komcsi-jobbos-polgári fidesznyiket.
Milyen jó is lenne, ha a közhivatalokba, közintézményekbe ezentúl a Népszava helyett Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Demokrata, Nagyítás... járna kötelezően. Akkor lenne ám jó világ, hümm-hümm.
Nem is beszélve az állami cégek fizetett reklámjairól.

Kár, hogy ezekre a bérfasszopó fideszes politikai komisszárokra éppúgy nem kíváncsi értelmes ember, mint Drágabolgárúrra vagy Gréczyzsótikára.

reccs 2010.06.26. 13:56:07

@Alfőmérnök: Hány éves, drága mérnök úr, hogy még hisz a mesékben? :)

bryan 2010.06.26. 14:55:50

Két Márai idézet:
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint »keresztény magyar ember«, előjogokkal élhet a világban; egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úri ember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a »jobboldaliság« igazi értelme.”
(Működik ugyanez a baloldallal is. De akkor éppen a jobboldallal működött. Most úgy tűnik egyesek azt akarják, hogy megint a jobboldallal működjön. Ha ez történik, akkor megint nagyon ciki lesz jobboldalinak lenni.)

"A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van.
De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel - megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús.
Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret."

Egyébként ha a Magyar Nemzetbe ilyeneket lehet írni, vajon hány vállalkozó tartja a háttérben a markát az elmúlt nyolc évben elszenvedett képzelt vagy valós mártíriumának fájdalomdíjáért? Remélem elhessegetik őket.

No_Sol 2010.06.26. 15:18:28

@Bell & Sebastian: A CEU Magyarország egyetlen igazán színvonalas egyeteme, lehet, hogy pont azért, mert semmi köze a magyar oktatás általános szellemiségéhez. Lehet, hogy a Bilderberg-csoport működteti, vagy esetleg bármilyen alien rendszerurak, meg egyéb lények a messzi glaxisból...Szemben például az ELTE-vel, ahol Pokol Bélák javarészt annyit csinálnak hogy be Copy-pastelik az USA-ban már 40 éve kiagyalt összesküvéselméleteket, és kicsit átírják a magyar viszonyokra, meg ahol alkoholisták vezető beosztásokat tölthetnek be!!Sokana világból csaka CEU miatt jönnek Budapestre, ezt meg kéne becsülni!

Várkonyi 2010.06.26. 15:46:30

Nagyon jó cikk.

A cikkíró ekézi a Sesztákot, merthogy ő régebben a Demokratába írt.

Értem én, egy volt demokratás minek ugat. Még akkor is, ha

1) igaza van
2) a demokrata a legnagyobb fidesz-seggnyaló lappá nőtte ki magát az elmúlt pár évben.

Mondjuk a Sesztákot és a magyar nemzeteseket sem sajnálom: kicsit többet kellett volna a Jobbikkal foglalkozni, nem csak folyamatosan elhallgatni, esetleg mszp-kreatúrának nevezni.

Már a saját táborotok sem hisz nektek, tintanyaló papírtigrisek.

Újabb szög a fityesz koporsójába.

tevevanegypupu 2010.06.26. 15:53:33

@bbjnick:
Szinte mindig egyetertek magaval, de most sajnalattal kell kozolnom, hogy nem. Nem latom be, hogy egy ujsagiro miert erdemelne kivetelezettebb sorsot.
Ha jol tudom az igazi, a nagy, a halhatatlan ujsagirok akik nem kormanyokert, hanem reszben sajat magukert, reszben pedig kozonseguknek irtak valamifele orok es egyetemes igazsagot szolgalva, egy buznyakot nem kaptak "csak ugy"..hacsak nem a kavehazak fopincereitol. Na persze neha kikonyorogtek par pengot egy-egy ujsagcezartol, aki lokott is nekik, ha szepen kertek. A kulonbozo dijak es palyazatok arra szolgaltak regen is es most is, hogy a tehetseges ujsagirokat segitsek. De ahhoz meg is kell irni azokat. Kedveltem Sesztak irasait, de nem latom be, hogy mennyivel lenne jobb mondjuk Locsei Gabriellanal, akinek valoszinuleg soha nem jutna eszebe ilyet leirni.. (-:

kalozka 2010.06.26. 15:55:34

Kár ennyire elbíznia magát a poszt írónak, kicsit gyorsan leírta a baloldalt, pedig még egyszer ilyen népszerű a jobboldal soha nem lesz mint amilyen most. Innen csak lefelé vezet az út amúgy is (ez a természet rendje), de ha még összefogás sincs és egymást akarjátok marni akkor a lassú ereszkedés akár zuhanás is lehet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.26. 16:04:21

@bryan:

Amiről Márai ír az a harmincas évek köztisztségviselőire vonatkozik, azaz a kor politikai elitjéről/hez szól. Moralizál. Akkor és ott azok a szavak nagyon is helyénvalóak voltak.

S*szták Á. azonban teljesen más témát bolygat. S*szták nem államtitkári, képviselői, alpolgármesteri, államiintézmény-igazgatói stb. helyeket követel az elmúlt húsz évben a "jobboldalon tevékenykedő" újságíróknak, hanem minimális társadalmi megbecsülést. Nem az állam csöcsét akarja megszopni, hanem felhívja az ú.n. jobboldal figyelmét arra a nyilvánvaló tényre, hogy a jobb kulturális-szellemi háttere nagyon lepusztult állapotban van. Most kell valamit tenni, hogy a nemzeti elkötelezettségű, a nemzeti kultúra életbentartására alkalmas értelmiség megmaradhasson, mert különben rövid időn belül kihal, perifériára kerül, lerohad, "elkuruczosodik"...

„Nem létezik, hogy a jobboldalt támogató vállalkozók ne tudnának összeadni annyi pénzt, amiből egy célzott médiaalapítványra ne futná: ösztöndíjakra, segélyekre, alkotói szabadságra vagy egy szerényebb nyaralásra." --- ezt írja S*szták.

Ezek a szavak ugyanúgy elhangozhatnának az oktatással, kulturális-művészeti élettel vagy a tudománnyal, egészségüggyel kapcsolatban is. A kormányzatnak mindebben annyi a feladata, hogy "felhívja a figyelmet" bizonyos területekre, "kiemelt figyelemmel kísér" bizonyos csoportokat, s , ezzel, ráirányítja azok figyelmét is ezekre, akik "forrásokkal" rendelkeznek.

Aki érti a nemzeti kultúra fogalmát, aki tudja mit veszíthetünk, az érti ezt az érvelést is.

magyarido.blog.hu/2010/02/07/kiszolgal_es_kiszolgaltat_es_ami_utana_kovetkezik

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.26. 16:07:14

"Mihancsik Zsófiról pedig kiderült, hogy szerelmes Béla bácsiba."

mert le merte írni, hogy a vén kommernek vannak jogai, és hogy a lolácska átbaszta, mint szart a palánkon?

abandi 2010.06.26. 16:07:48

@Elpet:
Köszönöm Elpet polgártárs!
Mintha magam mondtam volna.
Tegnap Grift extra-polgártárs a politikusokról tartott rövid, de velős értelmezése is a szívemnek kedves 's igaz volt!
Ennek ellenére, a véleményem az alábbi:
Meg van ez baszva, kedves polgártársaim!

abandi 2010.06.26. 16:14:38

@mavo:
A libsibibsik által kreált jogdiktatúra nyomvonalát át kell rajzolni!
A széleit lámpavasakkal kell jelölni, hogy a megvilágosodás járja be ajrópát...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.26. 16:17:15

@Tehetetlen Dodó: a jótevő jobboldali vállalkozók zsebében keletkező űrt mégis mit gondolsz, ki fogja kipótolni? a Világbank? Na, ja, áttételesen.
Be kellene fejezni az újságíróknak a nyavalygást és a szolgalélek totális kifejlesztését. Ha nem tetszik a rendszer, el lehet menni. Például Auchanba pénztárosnak.

Google 2010.06.26. 16:18:23

És mit gondol a baloldali újságíró(például az MN-ről):

"De nyugalom: ezer oldal Magyar Nemzet és százezer szerencsétlen Matildka is kevés ahhoz, hogy ezeket a köztársaságunk büszkeségére szolgáló embereket - akik ugyanúgy felléptek a Kádár-rendszerrel szemben, mint ahogy tiltakoznak a forradalmi, kétharmados Fidesz antidemokratikus handabandázásával szemben - elnémítsák."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=315638

A Gyurcsány mellett aláírók, "a köztársaságunk büszkeségére szolgáló emberek" mind-mind ún. baloldaliak. Igazi békeharcosok. Számukra mások nem léteznek, és ezért tesznek is. Úgy itthon, mint külföldön is. Ezzel kell számolni, nem a pihenéssel!

Tehetetlen Dodó 2010.06.26. 16:21:57

@Hepci: Nem muszáj felfogni az értelmét annak, amit írt.
De nem is fogom neked elmagyarázni, hálistennek megtette helyettem bbjnick blogtárs érthetően és részletesen kifejtve.

kvadrillio 2010.06.26. 16:32:13

@tevevanegypupu:
"Nem latom be, hogy egy ujsagiro miert erdemelne kivetelezettebb sorsot."

:))))

Mert megérdemli !!!

Nem is régen olvastam egy felsorolást, hogy kiknek a gyermekei is járnak külföldi egyetemre, az újságírók vastagon benne voltak !

Ezért jön rám a röhögés Seszták Ágnes cikkétől !
Ügyes ! Nagyon ügyes !!!

Gyűjtsön csak az adakozóktól, "Ha adnak fogadd el, ha vernek szaladj el !" :O)

abandi 2010.06.26. 16:38:30

@bbjnick:
Az igaz amit maga belegondol sesztákirományba, de látta már maga azt az asszonynak nevezett lepusztult lényt élőben valaha?
Szégyen, gyalázat.

bryan 2010.06.26. 16:46:32

@bbjnick:
Az egész felfogás zavar. Az újságírás, különösen a nyomtatott sajtó válságban van, nem csak nálunk, világszerte. Ilyenkor csökkennek a bérek, juttatások, nehezebb az élet. Erre nem az a megoldás, hogy majd jobboldali vállalkozók kitalálnak egy nyaralást Sesztáknak, meg a kollégáinak hanem egy életképes finanszírozási modell kialakítása, vagy húzzák le a rolót és költözzenek a netre ők is.
Az meg különösen taszít, hogy az elmúlt nyolc évnek tud be olyan újságíróknál is tipikus problémákat, mint az alkoholizmus, vagy a válások magas száma. Ez egy ilyen szakma. Rendezetlen életmód, éjjeli lapzárták, kocsmázás. Cserébe potyakaja, potya ezmegaz, kötetlenebb munkaidő, meg sok más előny.

"Ezek a szavak ugyanúgy elhangozhatnának az oktatással, kulturális-művészeti élettel vagy a tudománnyal, egészségüggyel kapcsolatban is"

Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanák, hogy most, ha már ellenzékben van a pártjuk, a szocialista szimpatizáns tanároknak a balos vállalkozók összedobnak több nyaralást, mert kikészíti őket pártjuk ellenzéki léte?
Az egész cikkből süt a paternalizmus iránti olthatatlan vágy. Mert az ilyen vállalkozók sem adnák ám ingyen a támogatást.
Az összefogás igénye is nagyon suta. A bármely oldali újságírás akkor jó, ha többféle véleménynek enged teret, de mégse állandóan egymás véleményére reflektálnak a szerzők. Hol fogjon össze a jobboldali médiaértelmiségiek? Legyen a mérce a Magyar Hírlap mocska, vagy a Nemzet feltétlen lojalitása, vagy mondjuk a Mandiner vállalható pluralizmusa, ahol megfér egymással például jvizkeleti, ergé, lelkylola és Elpet? A jobboldali sajtó túl van azon a ponton, ahol mondjuk a 2000-es évek elején volt, ahol még annyira kicsi volt, hogy összefogás nélkül csak egymás fikázása folyt volna. Most már megengedheti magának a pluralizmust. Nem kell félni, a médiaháborúnak vége, ezt a kört a jobboldal nyerte. Ha viszont nem adja fel az állandó "ostromlott város" felfogását, a következőt már nem fogja.

tevevanegypupu 2010.06.26. 16:47:40

@kvadrillio:
Szereny ismereteim utan ugy lattam es latom ma is, hogy az ujsagirok - minden oldal ujsagiroi Magyarorszagon - kivetelezett helyzetben vannak es nem elnek rosszul. A tarsadalmi megbecsulest is megkapja az, aki ezt kierdemli.

@bbjnick:

Elolvastam, koszonom.(:

somogg (törölt) 2010.06.26. 16:48:09

nagyon tetszik a szo "magyar ujsagiras". olyan mint az ugyvedi etika, nem letezik. fizetett politikai hirdetesekkel nyomulnak az ujsagok...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.26. 17:00:23

Szögezzük le sokadjára, Seszták Ágnes nem állami apanázsról beszél, nem tanulmányokat óhajt írni kormánymegrendelésre, nem szakértői rendelkezésre állási díjat akar minisztériumokban elnyerni.

mandiner.blog.hu/2009/01/22/hulye_megrendelesek_miniszteriuma

A jobboldal nem tart itt és őszintén reméljük, nem is jut idáig.

Mindazonáltal a dolog nem nagyon érthető. Természetes dolog, hogy jobboldali ember támogat egy jobboldali újságot. Ezt úgy teszi, hogy megveszi az újságot, ha vállalkozó, akkor hirdet benne, magánszemélyként abban ad fel apróhirdetést, ingyen elvihető bútort, hűtőszekrényt abban ajánl fel, hogy a hasonló gondolkodásúkkal való szolidaritást erősítse. Szerintem ezek a dolgok így kell működjenek és valószínűleg működnek is. Ha a Nagyítás vagy a Heti Válasz mögötti szellemi műhelyt támogatni akarom, akkor megveszem a Nagyítást meg a Heti Választ. Nem igazán értem, hogy ezen túl mit lehet, mit kell még tenni egy jobboldali vállalkozónak vagy magánszemélynek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.26. 17:17:42

@Tehetetlen Dodó: megnyugtatlak, minden sorát érteni szoktam, bár nem kedvelem a fajtáját (itt most véletlenül se a genetikai mixre gondoltam, ami Seszták úrhölgyben testet öltött).
Támogatjuk is azzal, hogy jár az MN (jobb híján), vagyis Hapci jobboldali vállalkozó segíti abban, hogy - szerény körülmények között - nyaralhasson.
Ennél többet nem is óhajtok tenni érte és társaiért. Támogassa a Széles Gábor...

bryan 2010.06.26. 17:22:48

@bbjnick:
Azt kifelejtettem, hogy a Márai írás inkább a középnek szól, pont az újságíróknak, a hivatalnokoknak, vállalkozóknak, szóval az "úri középosztálynak". Az elit nem kap baksist és nem éri be a maradékkal. :)
@Elpet:
Egyetértünk.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.26. 17:30:06

@bbjnick:
igaza van ám elpetnek. miért kéne valami extra módon kárpótolni /egyébként nincs miért/ a jobboldali sajtómunkásokat? meg szot-üdülő, meg mi vaaaan? hogy ilyen részeges vén picsák hányják össze a folyosón végigfutó szőnyeget? meg egyáltalán. a jobboldali sajtó szinte kizárólagos része semmire sem jó, kontraszelekcióból született seggfej. miután a támogatott, kistafírozott, elismert sajtóban nem tudtak labdába rúgni, hát beálltak a szerényebb, de mégiscsak megélhetést biztosító jobboldalba.
és a közhelyes bonmot is azt mondja, újságíró az, aki mindenhez nem ért. miért kéne a kutyákat extracsonttal jutalmazni? póráz az otthonuk, rúgás a prémiumuk. a sajtómunkás, az legalja.

moncayo 2010.06.26. 17:38:14

Szeszták asszonyra kisértetiesen hasonló hölgyet láttam tavaly Ibizán egy nagyon elegáns étterem teraszán, csinos kis fűzöld nyári ruhában falatozni. Egy szerény nyaralás keretében.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.26. 17:44:46

@moncayo: én meg találkoztam a Schmidt Máriára hasonlító Schmidt Máriával a pisai dómban. Nála mondjuk nem kérdés, miből telik rá, meg nem is ajvékol, mint egy potenciális hómlessz újságíró.
Egyébként az egyoldalú újságírást gyakorló "médiaértelmiségre" mindig látszik fizetőképes kereslet. Most már csak egyetlen újságra való nembértollnok újságírót kellene keríteni és finanszírozni őket valahogy, hogy a finnyásak is tudjanak olvasni valami zsurnált.

Google 2010.06.26. 17:50:20

Nem igaz, nem igaz, nem igaz.
Ha nem lett volna a Nemzet, a HV, Hír TV, és a többiek, most sehol sem lennénk, ebben biztos vagyok. Miért nem minőségi újságírás ez?
Még a nagyon finnyás mandineresek is egyetérteni látszanak abban - ha jól értettem -, hogy a kényes ízlésüknek legalább a Nemzet hétvégi melléklete megfelel.
Miért kell itt adni a bankot, miért kell kishitűnek lennünk, embereket elbizonytalanítani azzal, hogy az "elismert sajtót" odaát van? Na vajon hol?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.26. 18:24:15

@Google: ha rám gondolsz, hol is írtam olyat, hogy az "elismert sajtó" odaát van? Na, vajon hol?
Meg kellene próbálni végre nem kizárólag pártszimpátiák mentén gondolkodni. A MN éppúgy nem minőség, mint a Népszaga. Akkor se, ha én az előbbit vásárolom.

moralisa 2010.06.26. 18:26:31

A kishitűséget télleg nem ártana akár szankcionálni is, a 2/3 birtokában ennek szinte semmi akadálya, volt is már erre példa a közelmúltban a szomszédságban, 1998 októberében a Milosevity-Seselj féle szerb hatalom defetizmus (magyarul kishitűség) vádjával lehetetlenítette el a Nasa Borba nevű ( a ti mércétekkel bizonyára nemzetietlen) független napilapot, ui. az az a NATO-fenyegetések árnyékában az állami médiával szemben a Nyugattal való tárgyalást és a koszovói helyzet békés rendezését szorgalmazta.

moralisa 2010.06.26. 18:27:29

@Google: Ja, erre akartam reagálni.

Google 2010.06.26. 18:45:15

@Hepci:

Nem magára gondoltam.
Gondoljak?

tevevanegypupu 2010.06.26. 18:49:05

Vannak a jobboldalon is jo ujsagirok, csak elkapja oket egy hamis patosz, ami nem lenne szabad, hogy elkapja oket.De az igazan jol irok sajnos a baloldalnak elkotelezett gazemberek. Meg amikor mocskolodnak is jobb a jobboldali ujsagirok mocskolodasainal. Ha osszehasonlitjuk Bayer Zsoltot vagy mondjuk Vancsa Istvant, sajnos biztos, hogy Vancsa vinne a palmat, - mindegy most, hogy igaza van-e vagy sem - ha egy kivulallo osztalyozna a meccset, olyan valaki, akinek fogalma sincs jobb es baloldalrol. Nem azert mert Bayer nem tud jol irni, de tud. Hanem mert az ironia szikraja sem lobban fel soha, egy pillanatra sem nala. Sotet gyulolkodest egy ido utan nem kepes normalis lelkuletu ember erezni. Jobb az esemenyeket gunyosan nezni, ha teljesen tehetetlenek vagyunk ahhoz, hogy megvaltoztassuk. Ezt teszi a baloldal is velunk, es sajnos el kell ismerni, hogy az hatasosabb mint a folytonos atkozodas. Ettol fuggetlenul is igazan kiemelkedo ujsagiro nagyon keves van nalunk..akiket befizetnek mondjuk egy vecsesi, szereny nyaralasra.(-:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.26. 19:03:47

@tevevanegypupu:
tudja helyesebb dolog a jó úgy mellett heveskedni, gyűlöletnek látszó tárgyakat hajigálni, bayer, mint a gonoszt szolgálni iróniának látszó féktelen, határtalan, gyilkos gyűlölettel, mint váncsa. magából mindegyre kibújik a liberális. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.26. 19:06:33

@Grift: azt bírnám nagyon, ha az ötös számú tagkönyv tulajdonosa végre nem ragadna le a folytonos verbálleszámolásoknál, és tényleg birokra kelne valamelyik ballib féreggel.

bryan 2010.06.26. 19:17:30

@Grift:
A te felfogásod szerint lehet, hogy helyesebb amit Bayer ír, de ez még nem menti őt meg attól, hogy egyszerűen unalmas és műveletlen legyen. Amit olvastam tőle, az alapján van kb. három könyv amiből idéz és azokat is gyakran félreérti.
Ez kevés.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.26. 19:19:29

@Google:

Nem a jobboldali sajtó különböző szereplőinek jelentőségét vitatjuk. Fontos a Magyar Nemzet, fontos a Hír TV, sőt, én sok Seszták írást olvastam, ami tetszett.

Az idézett írás nemzetpolitikai kérdés rangjára kívánja emelni a jobboldali újságírók egzisztenciális biztonságát. Szögezzük le: egyikünk egzisztenciális biztonságáért sem szavatol senki.

Az újságírók bérezését és juttatásait munkaszerződés vagy más polgári jogi szerződések és egyéb megállapodások szabályozzák, melyeket mi nem ismerünk és nincs is közünk hozzá. A jobboldali újságírók jövedelme elsősorban a főszerkesztő, a kiadó vagy más felelős személy dolga, neki kell gondoskodnia arról, hogy az újságírók megfelelő keresethez jussanak. Nem érti az ember, hogy jön ehhez a kérdéshez egy jobboldali honpolgár vagy vállalkozó. Meg sem tudom ítélni, hogy sokat vagy keveset keresnek-e.

Bell & Sebastian 2010.06.26. 19:32:19

@El Topo (Sgt. Elias):
Tőlünk okosabbak már régen kitalálták, hát úgy.

@Oblomov:
Egyszer valaki imígyen foglalta össze az alapítványok lényegét:
- Én taníttatom a te gyerekedet, te meg az enyémet - adómentesen.

@Alfőmérnök:
Meglepően kellemes. / Lecsukták. :)

@Kettes:
Ha ott vagy szobacica, unga-bungáról ne is álmodj!

@No_Sol:
Az ám, csak nem illeszkedik a rendszerbe, törvénytelen, a kiválasztottaknak szól, az irányultságát meg nem is tagadja. Több baj nincs. :)

@Google:
Hasonlóképpen gondolom.

tevevanegypupu 2010.06.26. 19:35:09

@Grift:
Ketsegtelen, hogy vannak dolgok amikben liberalis vagyok. Mondjuk van egy kis humorerzekem.(-:
Es hogy gyulolkodve dobalozzak, pofozkodjak es atkot szorva verekedjek, hat ezen megintcsak nevetnem kell, szoval ez nekem nem megy. Megvetem a csalo tolvajokat es nagyon szeretnem, ha vegre bortonbe kerulne mind, de akasztani nem vagyok hajlando.

tevevanegypupu 2010.06.26. 19:40:32

@Grift:
Es ja igen: tudom, hogy Vancsa vagy Megyesi is ugyanugy gyulol mint Bayer.
Nem baj, arra gondolok, ha ok gyulolkodnek szellemesen, akkor az azt jelenti, hogy valamiben eppen gyoztunk.Es ez joooooo. (-:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.26. 19:42:07

@tevevanegypupu: @Grift: & @bryan: & @Elpet:

"Mégiscsak volt fordulat 1989-ben. Volt egy liberális évtized. Nem arról beszélek, hogy ki volt hatalmon, hanem arról, ki volt kulturálisan domináns. Ez nagymértékben megváltoztatta a gondolkodás- és beszédmódot." --- ezt nem én mondom, ezt TGM mondja és, meglehet, igaza van.

A S*szták-kijelentés nem önmagában érdekes, hanem, hogy milyen közegben esett le.

Én nem ismerem S*sztákot, fogalmam sincs, mi van a fejében. Lehet, hogy tényleg csak egy kis "plussszpé'zre" vágyik, ha már annyit koptatta a nyelvét. De el tudom képzelni, hogy több is van ebben a kijelentésben. Számos olyan "jobboldali" értelmiségit ismerek, aki valóban úgy élte meg az elmúlt húsz évet, mint egy idegen megszállást. És, ahol tudott, tett azért, hogy a nemzeti gondolat, a nemzeti kultúra ne süllyedjen el végképp a mindent elárasztó sz*domita propagandában és globálm*csokban.

Az én olvasatomban nem az "extracsont" utáni morgásról szól ez a kijelentés, hanem arról, hogy napi létezésünk minden terét illenék regenerálnunk, karbantartanunk. (S S*szták eredeti szándékától függetlenül ezt a kérdést húsbemetszően jogosnak érzem.)

Ahogy a sajtóban, úgy az oktatásban, a "civilszférában" és gyakorlatilag minden területen figyelnünk kellene, számon kellene tartanunk és, igen, lehetőség szerint, honorálnunk is kellene a "nemzet- és kultúramegtartó" teljesítményeket. Ehelyett gúnyolódás, kiröhögés, sűrűt*rhával leköpdösés a díja annak, aki a maga területén ilyen irányú áldozatra hajlandó és képes.

Csak szólok, hogy Széchenyi-év van:-)

"Nem akarom most azt vitatni, hogy a nemzetiség dolga mennyire érdekes, − meglehet, hogy nagy részben talán aberratión alapul meggyőződésem, hanem nemzetiség, kifejlett nemzetiség nélkül nekem, megvallom, minden más progressio nem kell, erre állítok mindent, e nélkül mondhatom, egy zagyvalék nép leszünk, melynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban eladhatjuk stb., de ez engem nem mozdít; mindenelőtt áll előttem: hűség a fajtámhoz ."

magyarido.blog.hu/2010/03/02/grof_szechenyi_istvan_pisztolyat_porozza_2_dik_levonas

Hogy @mr. pharmacist1-nak az jutott eszébe, ami, a S*szták-kijelentésről az rendben is volna :-I, de hogy sokak itt, akik... stb.:-), ne látnák a probléma lényegét, az némiképp meglep.

Jó, hogy volt egy liberális évtized, de azért még nem kellene úgy viselkednünk egymással, mintha teljesen elveszítettük volna a fonalat (és magunkévá tettük volna, amit "kívülről" nekünk szántak). Tiszta gettó-effektus:-( (Mint a tömegesen összezárt népek egymásra kezdünk el irigykedni, egymást kezdjük el marni):-/

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.06.26. 19:53:28

Mondjuk ez a kép szerintem azért nem annyira illik a poszthoz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.26. 19:59:08

@bbjnick:

erről beszélt, majd' mindenki. igenis a kurzusnak támogatnia kell az embereit. ha magnó kell, elpettől rendeljenek, ha iskolaigazgató kell, akkor jobbos legyen az, ha művház, akkor is, ha kórház akkor is. ez világos. nos ebben a sorban az utolsó a firkász, mert a jobboldali is jóval érdemei felett szerzett eddig is. hogy elitta? hát, bassza meg. :)

Google 2010.06.26. 20:11:02

@Elpet:

Értem én, hogy mit vitatunk.
Csak azt az eljárást nem értem, és nem is díjazom, ahogyan semmi perc alatt oda lyukadnak ki egyesek - mert eredetileg is ezt akarták elmondani, és kapva kapnak az alkalmon -, hogy a baloldali sajtó milyen überfa*za, ott lakozik a szellem, a humor, és a kellem. No és: független. Nem mellékes szempont!
Minden van itt is, és amott is.
Úgy, ahogy ebben a cikkben is vannak igazságok, és a Sesztákéba is vannak. Most eltekintenék ezeknek a felsorolásától.
Az általánosításoknak nem vagyok a híve csupán.

Tündér_Lala 2010.06.26. 20:12:07

Most meg @bbjnick: -nek van igaza.
Az Istenért, hát nem tudnak racionálisan gondolkodni ?

Igen, a ballib sajtó és megmondó emberek formálták a közgondolkodást másfél éevtizedig (a rendszerváltás óta). Isznyatos erőfeszítéssel létrehoztunk / tak egy jobboldali sajtót, ennek ellensúlyozására.

A MUOSZ embereinek jut alkjotói szabadság, ingyen üdülés, meg milliós fizetés ? Igaen jár! Akkor miért várjuk el a mieinktől, hogy csak meggyőződésből írjanak, üzleti alapon (muhaha) gondoskodjanak magukról. Ha nem is olyan ocsmány, gusztustalan, gátlástalan embervásárlást, de legalább valamelyest versenyképes feltételeket kell kínálnunk a mi szellemiségünket képviselő embereknek is. Ezt a kívánalmat említette meg szégyenlősen Seszták Ágnes. Alapvető érdekünk, hogy kérését meghalljuk / ják.

Méghogy társadalmi igazságosság... Hol van ilyen ?

No_Sol 2010.06.26. 20:13:55

@Bell & Sebastian:

Egy elit egyetem mégis kinek szóljon? Az hogy nem illeszkedik a rendszerbe, az pont az előnye...

Sorosról lehet tudni, hogy Obama meg a demokraták nagy rajongója lett,de az egyetemnek lenne bármilyen irányultsága? (hacsak nem arra gondolunk, amit egyes összeesküvéselmélet hívők+ a szélsőjob mond....

bryan 2010.06.26. 20:22:07

@Tündér_Lala:
A jobbos lapok újságírói nem hiszem, hogy rosszabbul élnének, mint a balosoké, valószínűleg ugyanúgy megkapják a kis csomagjaikat, meg meghívóikat, meg egy közepes fizetést. Meg írnak még ide-oda, csinálnak mindenféle mellékest is. Az újságírók nem nyomorognak ha már belsős munkatársak. A külsősöknél ez persze elképzelhető, de Seszták valószínűleg nem ebbe a körbe tartozik. Ezért is irritáló, amit ír.

Tündér_Lala 2010.06.26. 20:28:45

@bryan: Ezt nem tudom megítélni. Csak annyit mondok, hogy ne járjon (lényegesen) rosszabul valaki, mert a mi oldalunkon van. Ha nagyjából azonosak a feltételek rendben van, ha nem, változtatni kell rajta.

FeketeLeaves 2010.06.26. 20:32:48

Megijedtem, betettem a lázmérőt a hónom alá és várom, nehogy (forradalmi) lázam legyen. Remélem nem leszek komcsi forradalmista!
Csak azért kezdtem el aggódni, mert elolvasva a kommentemet, az jutott eszembe, hog ugye én nem lettem komcsi? Mármint azért, mert kurvára nem értem az a sok hozzászólást (és a MN cikket sem), hogy ki it vesztett el az elmúlt 8 (20) év latt. Én is sokat, pl nem lett yachtom az Adrián, mint jópár ismert jobbos vállalkozónak (akár a médiaiparban). Hülye rinyálós jobbos médiabanda... "hogy mije nem lett". Most, hogy a kulcs a főnöknél van, lehet dörzsölni a tenyereket, de előtte elsiratják a múltat. Kellene baszki minőséget gyártani. Idióták. Remélem kihalnak, mint a Gurcsány-KissPéter-lendvai félék. Pont annyira van rájuk szükség.

bryan 2010.06.26. 20:45:10

@Tündér_Lala:
Szerintem ezen úgy lehet változtatni, ha növelik a példányszámot, életképesebb finanszírozási modellt alkotnak. A Magyar Nemzetből 50 ezer példányt adnak el, a Népszabadságból még mindig 80 ezret. Szóval nem az "oldaliság" egyedüli mérvadó. Miért keresne ugyanannyit egy kisebb példányszámmal eladott újság írója, mint egy nagyobbé? Persze, nem is feltétlenül keres kevesebbet, de ha igen, akkor szerintem a kisebb példányszám ezt jobban magyarázza, mint a jobboldaliság.
Forrás:
www.matesz.hu/data/

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.26. 21:28:56

Szerintem mecénást keres. Vagy szeretné, ha lenne egy mecenatúra.
Vagy valami ilyesmi.

Mondjuk biztos van olyan, aki mecénáskodna egy jobboldali újságíróműhelyben, de sokkal jobb lenne a szájíz, ha egy jó újságíróműhely támogatására keresne szponzort, mert fontos, hogy legyen egy jó műhely, nem pedig egy jobboséra, hogy legalább pénz legyen, ha már a dialektikus materializmus érzése szerint nem működött, és a mennyiség nem csapott át olyan minőségbe (Seszták azonban óva int: nincs jobboldali médiatúlsúly, hiszen sem erő, sem összhang nincs!).

Google 2010.06.26. 21:37:43

@bryan:

Azért azt ne hagyja ki a számításaiból, hány Népszabadságot rendeltek eddig a Malévtól a közintézményekig itt-ott és amott?
Alakulnak a számok állandóan, semmi nem marad változatlanul.
És azt, hogy eddig milyen lehetőségeik voltak a baloldaliaknak, és milyenek a másik oldaliaknak, sejtjük. Láttuk.

Bell & Sebastian 2010.06.26. 22:34:52

@No_Sol:
Még a legegyszerűbb közbeszerzés megnyerése is nagyobb szellemi teljesítményt igényel, mint amennyi a legbonyolultabb összeesküvés-elméletben benne van!
Tehát nem jó érv a kartellek, trösztök, szabadkőművesek, golfklubok ellen.

A pénz megszerzésére összpontosított vágy a tettek mezején csodákra képes.

A CEU a legrosszabb angol-belga-amerikai bal-liberális hagyományok mintájára jött létre, elitképző a gazdag dinasztiák hatalmának permanens megőrzéséhez, gátja a társadalmi mozgásoknak. Olyan tojáskeltető, amely ellenérdekelt abban, hogy a nemzeti munkamegosztás a helyére kerüljön, az elosztás érdem szerint történjen, a politikai szereplők fluktuáljanak, a társadalom ne fagyjon jéggé a szociális igazságtalanságok mentén.

Ellensúly nélkül tűrhetetlen még a puszta léte is, ellenben az elfogadása kiváló tükre a magyar értelmiség torz gondolkodásának.

Internacionalista szar aránymázzal lefedve, parfümmel lefújva. Az egye, akinek telik rá és van gyomra hozzá!

Az is eszi. Egészségére!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.26. 22:59:52

Kérem, kérem, ne vessük el a sulykot.

Az egyik dolog az, hogy Seszták Ágnesnek joga van jobboldali újságíróként saját helyzetüket méltatlannak tartani és a jobboldali vállalkozók támogatását kérni. Lehet erről véleményünk, de kérni mindenki kérhet, ezt a jogot ne vitassuk.

A másik dolog viszont az, hogy azért a jobboldali sajtó jelentőségét ne értékeljük túl. A Magyar Nemzet a különböző hetilapokkal együtt hozzátartozik a mai magyar jobboldali polgári milliőhöz és identitásunk őrzéséhez, ragaszkodjunk hát hozzá. De azt, hogy a jobboldali sajtó a magyar megújulás valamiféle szellemi bölcsője lenne, lehetne, azt én nem hiszem, nagyon nem hiszem. Egyrészt, mert eleget olvastam ahhoz, hogy pontosan lássam erényei mellett a korlátait is, másrészt, mert a sajtónak általában nincs ilyen jelentősége.
Ráadásul a magam részéről nem hiszek abban, hogy a megújulás majd a kormányzat által létrehozott műhelyekből indul, ahol okos és derék emberek kitalálják azt nekünk.

aszekelyek 2010.06.26. 23:00:02

@Hepci: Milyen jó is volt, amikor a közpénzt utalgatták a farkasházynak, hogy a hócipőben reklámozza bukott fegyenc kormányát , működésüket és az index is kapott, mint halljuk, sok más ballib orgánummal együtt közpénzt. azzal nem volt ugye senkinek baja? no csak azért. Egészen nyugodtan bele lehet nyúlni a zsebekbe. Oda lehet lökni kis pénzt. Emlékeztetnék, hogy a MAgyar Hírlapra akkor fizettek elő nagyon sokan, szolidaritásból, amikor a bukott fegyenc kirohant ellene és jó diktátor módjára megtiltotta közintézményeknek, hogy megrendeljék. Nemúgy a hócipőt. Csak nyugodtan, csak nyugodtan. Az össze mannaváró mind tegye be a tétjét.A kormányközeli sajtó eleddig busásan fizette-közpénzből acélendrét, meg mészárosékat. Tekintve, hogy a rendszerváltás után a javak legnagyobb része a baloldali újgazdagok zsebébe vándorolt, volt is miből finanszírozni a hazudozásuk bértollnokait. Sokkal kisebb vagyon került a jobboldali média kezébe és még azon is fel voltak rémesen háborodva, hogy valakik egyáltalán finanszíroznak más t, mint a lakájmédiát. Lehet egyet nem érteni. Hogyne. Demokrácia van. Kinek mi nem tetszik, azzal nem ért egyet. Nekem ez a Sesztákozás nem tetszik ezzel a kettős mércével.Ha valaki nem közpénzből akar jólélni , az mér baj???

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.26. 23:12:02

Bell & Sebastian 2010.06.26. 22:34:52

Igaz is, nagyon kéne egy olyan gazdászképzés, ahol nem a szakértői független válságkezelő kormány gazdasági tevékenységében kicsúcsosodott progresszív-haladó MKKE irányzat jegyében oktatnak.

Szép is ez: a haladó közgazdaságtan eszméin felnőtt szocialista technokrácia bevallott csúcsteljesítménye az volt, hogy a mérlegjavítás érdekében visszavonták az addigi intézkedéseik egy jó részét, amiért azelőtt nagy hírveréssel ünnepeltették magukat. Elég siralmas pályaív ez, ahhoz képest különösen, ahogy meg vannak elégedve magukkal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.26. 23:15:01

@aszekelyek: semmi személyes problémám Sesztákkal meg az ő jól vagy nem elég jól élésével. Sőt, annyiban szimpatizálok vele, hogy ő is imádja a macskákat.
Csak azt gondolom, az egysejtűeknek szóló újságírás a jobboldalon se nemesebb és támogatandóbb cselekedet, mint a baloldalon. Nehogy már mindig mindenki mindent azzal a kiscsoportos érvvel indokoljon, hogy ha X lop, nekem miért ne lenne szabad. Ha meg Y egyoldalú bértollnok, a Z esetében is indokolt az állami apanázs, kurzusváltás után. Ugyan már...
Egyetlen jó minőséget képviselő, aránylag tárgyilagos napilapot szeretnék legalább látni, bármi módon finanszírozva. Meglehet, ezzel a vágyammal egyedül vagyok az országban. Tudom, akkor el lehet menni/mennem, a pébe.

Gandalf Garaboncias 2010.06.26. 23:56:05

A megújulás és az összefogás felé is elindult már a "jobboldali"(nak nevezhető) sajtó, csak éppen kizárólag az interneten. A nyomtatott lapok ebben is le vannak maradva.

Bell & Sebastian 2010.06.27. 00:15:39

@Elpet:
Egyszerűbben: aki a restrikciós gazdaságpolitikát tanulta, másra nem képes.

Az azért valóban tűrhetetlen állapot, hogy újságíróink ténylegesen semmihez sem értenek, most már kevés a jól fejlett igazságérzet és baloldal-gyűlölet.

Amire jogos az igény, (jobbos alapítvány-hálózat), annak legfontosabb gátja a működő tőke (a finanszírozó) hiánya és az anyagilag terhelhető (született jobbos) középosztály lezüllesztett állapotja.

Ezekből az adottságokból nagyjából a teendők is következnek. A visegrádi összefogás jó kezdet, mivel a külső gát számosabb, a belsők kezelhetőbbek.

Csak a financiális bázisukat kell kirántani alóluk. Azok meg a bankok környékén leledzenek most is.

Ajvékolnak rendesen kinn is, benn is - biztató kezdet.

(Vajon mi volt eddig a fékevesztett progresszió hajtómotorja, amit most le kell lassítani? Spekulációs tőke, pénzszorzó-hitel, külföldi bankok.)

Ezek a fürdős kurvák - taxatíve.

tevevanegypupu 2010.06.27. 00:20:51

@bbjnick:
Ertem en, hogy mit szeretne Sesztak Agnes es tulajdonkeppen meg is ertem, ki ne szeretne ha szponzoralnak valamiben? En is szeretnem kepzelje, miert ne? Kitartottam a jobboldal mellett, ahol tudtam es kellett ki is alltam mindig az elveimert, na es?

Nekem ezert nem jar kulon penz es jutalom, gondolom azert sem jarna, ha kulonben jarna, mert csak ugy egymagam beszelek, nem irok ujsagba, tehat igazabol nem is vagyok hasznos politikai szempontbol. Es ezzel nagyon sokan vagyunk igy, negyevente egyszer szavazunk, slussz.

Aki ujsagot ir vagy valamilyen modon kozszereplo, az biztos hatekonyabb es jobban odafigyelnek ra. Na es ezert jar neki kulon tamogatas az oldaltol amit tamogat? Miert jarna? A meggyozodeset mondja nem?

Es ugyan miert legyen o mondjuk foszerkeszto, foorvos, szinhazigazgato, radioszerkeszto, ha mindenezekkel egyutt sem o a legjobb? Ha kedves, rendes, de csak atlagos?

Mikor jutunk el vegre oda - es az lesz a szabadsag - ha a megfelelo, tehetseges, tokmindegy milyen gondolkodasu ember kerul egy posztra, de ERT hozza, o a legjobb..

Most lehetoseg lenne ra, hogy Orbanek ezt megtegyek. Ha sikerulne nekik es valoban ezt tennek, akkor betonoznak be magukat husz evre, es nem akkor, ha a Schmitthez hasonloan kedves, de jelentektelen embereket helyezik tucatjaval a fontos helyekre.A huseget ertekelhetjuk es megbecsulhetjuk, de kulon jutalom nem jar erte.Ez a termeszetes nem?

Na persze ketlem, hogy ezt megertenek, vagy egyaltalan eszerint ertekelnek a helyzetet..Pedig akkor lennenek husegesek a "fajtajukhoz". Legfeljebb remelhetjuk.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.06.27. 08:22:56

@Elpet: Hát igen, nagyon kéne egy olyan gazdászképzés, ahol oktatni lehet a működő a matolcsyzmust. Ha számtanilag nem is jön ki, de legalább valami pályaívet mutatna. Mondjuk, hogy hogy lehet eljutni a 7,5%-os hiánycéltól a 3,8%-os hiánycélig megszorítás nélkül.

Tündér_Lala 2010.06.27. 08:36:05

@Kettes: Mondjuk még mindig jobb mint a Gyurcsányizmus.
Ott ugyanis az ugró Pannon pumáról beszéltek, azután, ha közelebbről megnézte az ember kiderült, hogy egy döglött ló, amekynek bőrét lenyuzták és eladták, húsát pedig hazavitték, a zsigereit (a szart ) a népnek adták, a csontvázát pedig begyömöszölték egy szekrénybe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.27. 09:21:50

Bell & Sebastian 2010.06.27. 00:15:39

"Amire jogos az igény, (jobbos alapítvány-hálózat), annak legfontosabb gátja a működő tőke (a finanszírozó) hiánya és az anyagilag terhelhető (született jobbos) középosztály lezüllesztett állapotja."

Barátom, erről beszélek mindig, amikor a nemzeti ipar fellendítésének szükségességét szajkózom. Egy nemzeti-jobboldali ügyvéd vagy orvos élhet ugyan egyéni jómódban, de soha nem lesz olyan tőkeerős, mint akinek gyára vagy kiterjedt kereskedelmi vállalata van. A kiváló jobboldali történészekre és zenetanárokra még kevésbé bazírozhatjuk egy alapítvány-hálózat finanszírozását. Látok azonban jó jeleket! Egyre több ( született jobbos ) család adja a fiait mérnöknek vagy gazdásznak! ( Az utóbbitól tartok egy kicsit: elronthatják őket, de bízzunk az alapnevelés erejében ).

A posztkádári kliensvilág és politikai szárnya ezért akadályozta mindig is a hazai tulajdonú gazdaság fejlődését, ugyanis abban autonóm, vagy kimondott ellenérdekelt szereplők is megnőhetnek. Nincs rá pénz, hangzott a végső szentencia mindig. Ezt mindig, minden körülmények közt lehet mondani.

zsoltino 2010.06.27. 10:03:42

Én csak azt szeretném meg kérdezni:
- ha sír minden vállalkozó, hogy tönkre akarnak menni, az állam pedig támogatni igyekszik őket, akkor miből tudnának adni a jobboldali médiának súlyos tíz milliókat. ( A többi projectről már nem is beszélek, hiszen ez a 'szlogen' már jó párszor felvetődött.)
Pártoktól függetlenül arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan finanszírozták a vállalkozók a pártokat a választáson és miből. A miért az nem kétséges.

Oblomov 2010.06.27. 11:20:42

@Tündér_Lala: "Csak annyit mondok, hogy ne járjon (lényegesen) rosszabul valaki, mert a mi oldalunkon van. Ha nagyjából azonosak a feltételek rendben van, ha nem, változtatni kell rajta."

Erről van szó! Ha már adni nem tudunk, vegyünk el attól, akinek több jutott. Értékrendi útmutatásként pedig demonstráljuk, hogy a mi balfaszunktól nem sajnáltuk a FED elnöki fizetést, az ő szakijuk meg egy kapzsi disznó.

Oblomov 2010.06.27. 11:22:30

@Bell & Sebastian: "Vajon mi volt eddig a fékevesztett progresszió hajtómotorja, amit most le kell lassítani? Spekulációs tőke, pénzszorzó-hitel, külföldi bankok.)

Ezek a fürdős kurvák - taxatíve."

Spekulációs tőke nélkül mi lenne a jelzőrendszer? A Tervhivatal nem vált be.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.06.27. 15:35:42

@Tündér_Lala: Azt kifelejtetted, hogy a dögöt meg áttolták a Fidesz utcájába.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.06.27. 18:08:14

Nehéz azért elhinni, hogy ennyire nagy szenvedés volt jobboldali újságírónak lenni, mint azt Ágika írja. Meg azt sem lehet ma már tartani, hogy a baloldalnak olyan nagy médiafölénye lenne. Sok munka van abban, meg sok lóvé is, de a jobboldal képes volt fölépíteni magának egy saját médiabirodalmat, ahol a jobbikos szavazókra halászó echo tv-től a liberális-konzervatív egykori szdsz-eseket is vonzó mandinerig minden megvan amire a jobboldali médiafogyasztó várhat.

Bell & Sebastian 2010.06.27. 19:19:53

@Oblomov:
Addig, amíg pénzügyi befektetéssel nagyobb jövedelmet lehet elérni, mint bárminek az előállításával, torz a rendszer.

Másképpen: ha a banki kamat nagyobb mint az elérhető nyereség (mindkettő adózás után), ki az a barom, aki dolgozni akar? Csak az, aki kényszerpályára ítéltetett és a szebb jövőben bízik - ami meg sohanapján jön el.

A spekulációs tőke előnyt élvez a termelő tőkével szemben ebben a mesterségesen manipulált magyar gazdasági környezetben.

Ez a jelenség egyértelműen a bal-liberális elkúrás fontos része.
Ezt értjük bankár uralom alatt, amiben sok igazság van - valljuk csak be bátran!

Gondolom, az ezzel elért "eredmény" önmagáért beszél.

Oblomov 2010.06.27. 22:45:48

@Bell & Sebastian: bankáruralom, khmm.

Már mások is megfigyelték. Szamuelyné Szilágyi Jolán szívesen rajzolt ilyeneket: cilinder, túlsúly, szivar. De az archetípust ritkán ábrázolták pisze orral.

Oblomov 2010.06.28. 12:29:43

@tölgy1: Úgy látom, most tempetőfi posztján lehet rettegni a kapistalista világrendet, és a liberalizmust. Sine ira et studio. :)

tölgy1 2010.06.28. 13:45:20

@Oblomov: kapitalizmusból nekünk a _politikai_ jutott, ami maga elé tartotta a versenyt és a szabadpiac retorikáját.

abandi 2010.06.28. 22:27:36

A kép nagyon találó!
Ilyen állat nincs is...legfeljebb, ha van kecskemaki.
Na, ilyen a fidesznyik is!

abandi 2010.06.28. 22:28:52

A birka agyát kihagytam.

Tehetetlen Dodó 2010.06.29. 09:04:32

@Bell & Sebastian: Ez nemcsak hazai ballib sajátosság: ezen a torz eszmén működik a globális pénzügyi szféra is.

trendo+ 2010.07.02. 18:19:38

"Látok azonban jó jeleket! Egyre több ( született jobbos ) család adja a fiait mérnöknek vagy gazdásznak! ( Az utóbbitól tartok egy kicsit: elronthatják őket, de bízzunk az alapnevelés erejében )"
@Elpet:
No, erre találták ki anno a Heti Hetes celebjei,azóta persze jócskán elkoptatott poénjukat:
Ezt a burkolt zsidózást! :)))))
Vajon a "született jobbos" családok eddig hová adták be gyermekeiket? Kazánkovácsnak vagy utcaseprőnek? Nos, ha - mint köztudott, a "legjava" orvos, ügyvéd, vagy bíró, netán újságíró lett, akkor nekik is lehet gratulálni a mai jogállam, közigazgatás, média és egészségügy állapotáért, nemde? :)))
süti beállítások módosítása