Károlyi-szobor: minden eszközzel
2010. június 14. írta: Doktor Kottász

Károlyi-szobor: minden eszközzel

  Ha az egészből nem lesz semmi, akkor is megérte. Mármint Kövér László azon ígérete, vagy kijelentése, hogy 2014-ben nem fog ott állni a Parlament mellett Károlyi Mihály szobra. Persze jó lenne, ha négy év múlva Kéthly Anna mását nézhetnénk ott, vagy éppen Tisza Istvánét, esetleg Bethlen Istvánét. Nem csak azért érte meg, mert ez egy újabb olyan Jobbik-ötlet lenne, amelynek megvalósítása miatt Vonáéknak megint nem marad más, mint hogy gazsuláljanak a Zsidesznek.  

  Ami miatt én lelkes vagyok, az Lendvai Ildikó reakciója. Ugyanis pontosan az derül ki belőle, amit régóta sejtenek és hangoztatnak az MSZP-vel kapcsolatban, nevesül azt, hogy ez egy csökönyös, retrográd bagázs, amely rendszerváltás ide, 2010 oda, egyszerűen ott rekedt a magyar nép különösen vérzivatarosra sikerült 20. századában. Emígyen szól Ildikó asszony:

„Az MSZP tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz egy "kirekesztő, ókonzervatív politikai kultúra" nevében kiiktassa a történelemből a progresszió eszméit és alakjait. Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök közölte: ha kell, pártja minden eszközzel megvédi Károlyi Mihály szobrát, akinek nevéhez a köztársaság születésnapja fűződik, s aki - mint írta - "a szolidaritás örök példáját mutatva" saját birtokát osztotta fel a szegények között.”

  Más képtelenséget is mond Lendvai („Ha a Fidesznek ma nem kell Károlyi, holnap nem kell Ady, Jászi Oszkár, József Attila és Bibó István sem”), de ez az érvelés már inkább szánalmas és vicces, mint árulkodó. Mert hát ki is számít progresszívnek a mai szocialistáknak? Egy kortársai szerint ostoba, naív, befolyásolható, ám csökönyös és fanatikus gróf, aki valóban szétosztotta földjeit a parasztok között. Igaz, a földeken Károlyi kártyaadósságának köszönhetően súlyos jelzálog volt, ráadásul anekdoták szerint a vörös gróf nem is nagyon emlékezett rá, hogy mettől meddig terjed a birtoka, ingerült helyi parasztok oktatták ki erről a köztársasági elnök urat.

  A posztjáról és az országból való távozása utáni tevékenysége talán még ennél is kártékonyabb:  fényezte a kisantantot, gyakorlatilag lobbizott Magyarország feldarabolásáért, a legsúlyosabb sztálini időkben büszkén vallotta magát szocialistának, jó mélyen behajolt a Kominternnek is, majd a második világháború után hazajött, és egészen a Rajk-perig Rákosinak duruzsolt. 1956-ot már nem érte meg, ezért nem tudjuk, hogy forradalomról, vagy ellenforradalomról beszélt volna, esetleg sajnálatos októberi eseményekről. Mindenesetre özvegye, Andrássy Katinka egy szafariról hazatérve, levélben köszönte meg Kádár Jánosnak a „konszolidációt”, amit ugye egy bizonyos Biszku Béla hajtott végre.

  Íme a progresszió alakja, őt, illetve az ő szobrát védi az MSZP. Javaslom, ne vegyük túl komolyan, de azért gondoljunk bele: ha az úgynevezett magyar progresszió dicső hagyományai között kap helyet ez az alak, akkor mi mindent takarhat a kifejezés: „minden eszközzel”?

  Mondják: ma politikai karanténban vannak a szocialisták. Ilyen nyilatkozatokkal nem is fognak kijönni belőle egyhamar. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr372077143

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért kell gróf Tisza Istvánra emlékeznünk? 2010.06.16. 12:25:49

Kövér László, szokásához híven, kiadta a jelszót, Károlyi Mihály szobrának helyére Tisza István szobrát kell állítani! A baloldal persze rögtön reagált, hiszen számukra húsbavágó kérdésről van, a munkásmozgalmi pantheon vörös grófja szent és sérthetetl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.14. 15:10:41

ildikónak részben igaza van. sem jászi, sem bibó nem kell. :)
ennek a féregnek a szobrát azonnal el kell távolítani. a helyére pedig horthy szobrot kell állítani.

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2010.06.14. 15:10:46

Mikor viszik már bíróság elé ezt a nőt? Jogszerűen, demokratikusan el kell takarítani végre a szocialista-neoliberalista szemetet az országból.

Ildi, ne most kezd el védeni a magyar értékeket, baszod! Te bitang, áruló lotyó!

Alfőmérnök 2010.06.14. 15:11:30

Ildikó asszonynak elment a maradék esze is.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 15:23:28

kedves B.Eszter, tudom jársz ide, nos, e z c i k k , de a facebookon lájkolt hvg-s Pelle-írás csak egy betűhalmaz.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 15:25:10

@Grift: magának meg megint kukta durrog az agya helyén (Az asszony meg keresi a kredencben?!). No nem baj, kell az ellensúly Lendvai mellé, mivé lennénk maga nélkül... :)

Alfőmérnök 2010.06.14. 15:26:47

@lorantka_a_gall: Ebben tévedsz. Volt. Csak rosszra használta.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.14. 15:27:25

@Pável:
maga el van tévedve, szamikám, angyali mosoly és bárányi türelem íratta velem higgadt, elemző soraimat. és szerintem pontosan is fogalmaztam. :)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 15:29:14

@Grift: tudom, még hálásak is lehetünk, hogy öncenzúrát gyakorol, és nem lök a Töerténelem Urának statáriális ítélőszéke elé...

legeslegujabbkor 2010.06.14. 15:45:03

Ha eltűnik Károlyi szobra, mit fognak kedves emberek piros festékkel leöntögetni? Az ő lelki békéjükkel nem foglalkozol?

vizipipa 2010.06.14. 15:45:44

Akit érdekel a Károlyi témakör olvassa el a cikkben is említett wikis linken a VITALAPOT! (a lap tetején, választható fül).
Külön élmény.

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rolyi_Mih%C3%A1ly

negeev 2010.06.14. 15:50:37

@Grift: Egy Horthy szobor meg tényleg elgondolkodtató ötlet lenne. Bizonyára sokan zúgolódnának miatta, de egy valódi értékekkel rendelkező személy megérdemelné a tisztes megemlékezést róla.
Mellé állok.

tevevanegypupu 2010.06.14. 16:00:55

Teleki vagy Kethly Anna szobor mindenesetre jo lenne. Horthyn azert meg gondolkodni kellene, nem egeszen egyertelmu.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 16:03:41

egy olyan emlékpark kéne, ahol spéci szobrokat állítanánk ki a vitatott tört. személyekről: csak kétdimenziósak lennének, tkp. szemből nem is látszanának, de jobbról és balról más-más arcát mutatná az illető: állhatna itt Károlyi, Horthy, Kádár és megannyi más politikus szobra... Szoborpark II.

greybull 2010.06.14. 16:13:10

@Grift: inkább egy első világháborús magyar bakának a szobrát állítsuk oda föl. Örök mementónak - hogy a politika disznóságait úgyis mindig a nyomorult nép fia szívja meg. De a katona puskára támaszkodjon!

stratez 2010.06.14. 16:14:35

Ha Pokorni Turul-törvényét megszavazná a parlament, ami szerint a kerületek dönthetnek szoborállítási ügyekben és nem a főváros, akkor hamar ellehetne küldeni a szocik föld- és országosztogató Bóni grófját a szobortemetőbe, ott is kunbélával közös tömegsírba...

Valandil 2010.06.14. 16:15:30

@vizipipa: A magyar nyelvű wiki szerkesztői egy igen érdekes társaság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 16:25:35

A blogmotor egy sz*domita f*reg!:-(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 16:36:43

Szobrot a szenteknek és a hősöknek szokás állítani, nem a mindenféle jött-ment politikusoknak! Minek az nekik?! E a politikusszobor-állítósdi ilyen/olyan/modernista szentekcsarnoka-blöff:-/

Mi nem vagyunk Szlovákia, nekünk több, mint ezer éves történetünk van, nem vagyunk rászorulva "percember" politikusok imádatára. Szent László király, Negyedik Béla király, Boldog Özséb, a Pálos Rend alapítója... az a sok gyönyörű szentéletű árpádházi királylány! Miért ne állhatnának ők az Országház körül?!

És, igen, @greybull:-nak igaza van! A Károlyi-szobor helyén egy elsővilágháborús magyar katonaemlékműnek kell állnia.

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 16:38:54

@negeev: egy Bethlen-szobor kimondottan jól mutatna a veres gróf helyén.

Csak lehetőleg ne a Melocco csinálja meg. A Szervátiusznak meg nehogy szóljon valaki.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 16:39:41

@negeev: egy Bethlen-szobor kimondottan jól mutatna a veres gróf helyén.

Csak lehetőleg ne a Melocco csinálja meg. A Szervátiusznak meg nehogy szóljon valaki.

tevevanegypupu 2010.06.14. 16:41:05

@bbjnick:

Szent Margitnak egesz szigete van, szoval egy szobor amallett mar szinte kicsinyes lenne.(: Kinganak Lengyelorszag allitott szobrot, szoval akkor esetleg Erzsebet. A kiralylanyok rendben, de a vallasok alapitoival mar kisse elovigyazatosabban kellene banni, felesleges lenne valami kozonseges vita miatta.

tevevanegypupu 2010.06.14. 16:42:40

"A blogmotor egy sz*domita f*reg!:-("

((:

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 16:45:53

@bbjnick: nana. A köztéri szobrászat jelentős részben politikai műfaj, kezdve a köztársaság kori Rómától a dekadens reneszánszon át egészen napjaink Közép-Európájáig.

Egyébként pont tervezek ide egy bejegyzést a gatyaváltás utáni magyar köztéri szobrászat kérdéseiről. Csak neki kéne állnom fotózni.

tevevanegypupu 2010.06.14. 16:45:54

@Gasper:
Varga Imre szoborhatna,o jo grofokban.(: Karpotlasul, hogy a Karolyi szobrat felretennek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 16:48:51

@tevevanegypupu: a grófi vonal megtartásának ötlete tetszik de Varga Imre a rendszerváltás óta főként a katolikus egyháznak dolgozik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.14. 16:50:20

@Gasper:

nem irigylem magát, lesz mit fotóznia, millenniumi szt istván szobor büsztök ügyében, minden faluban. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 16:55:56

@Grift: egy életre elegendő ingyenmeló lenne, úgyhogy kénytelen leszek szűkíteni a kört a fővárosra, mégiscsak itt dekkolok.

tevevanegypupu 2010.06.14. 17:05:59

@Gasper:
Jaj a vallas, na persze. Ezek a cudar erdelyi politikusok!(-: De talan azert megis menne, hiszen Bethlen a Kereszteny Nemzeti Egyesulet Parttal (vagy valahogy igy neveztek) nyert valasztast.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 17:06:26

már itt volt az ideje

a fidesz meg cionista vagy nem?
soha nem használtam a zsideszt, de jogos

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 17:08:51

ma este 22 Hírtvben a Horthy-kultuszról

Grift, ne ujjongjon túl hangosan, áthallatszik!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.14. 17:11:14

Köszönjük meg Lendvainak, hogy végre tiszta vizet önt a pohárba: progresszió=hazaárulás.

Eddig is sejtettük, de jó ezt tőle hallani.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 17:15:46

@szamárfül/pável: igen, igen! Hadik uram lova unikális módon már a 30-as évek óta hirdeti az interdiszciplináris művészeti törekvések létjogosultságát.

@tevevanegypupu: oké, de Bethlen refkó volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 17:28:12

@tevevanegypupu:

"A kiralylanyok rendben"

Belőlük is volt néhány, csak a legismertebbek

Szent Hedvig, Szent Erzsébet magyar királylány nagynénje
Szent Gertrud, szűz, Szent Hedvignek magyarországi Szent Erzsébet
nagynénjének leánya
Szent Erzsébet, Portugália magyar anyától született királynéja
Szent Erzsébet asszony, II. András királynak első feleségétől Gertrudtól való leánya
Boldog Gertrud, szűz, Szent Erzsébet leánya
Szent Ágnes szűz, Konstanciának, III. Béla magyar király leányának
leánya
Szent Margit, IV. Béla magyarországi király leánya
Szent Kinga, Boleslaw házastársa, szűz, és Szent Margit nôvére
Boldog Erzsébet, szűz, III. András király leánya

és így tovább

Milyen másként nézne ki a Bűnös Város, ha csak róluk méltó helyen emléket állítana:-)

ü
bbjnick

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.06.14. 17:30:57

Valamikor tizennégy évesen átrágtam magam Károlyi önéletrajzán, és már akkor megdöbbentett, hogy ember hogyan lehetett ilyen korlátolt. Károlyi egyetlen kudarcából sem tanult, éppen olyan földbuta, szervilis senki maradt, mint ahogy indult (mellesleg a könyvből a rágalmakon át is átsüt Tisza kiválósága).

Én nem gondolom, hogy Károlyinak szobrot állítani hazaárulás volt. Nem. Károlyinak szobrot állítani félelmetes lúzerség, abból a fajtából, amire ebből a szerencsétlen Közép-Európából is csak a magyarok képesek. Ezt a gyászos mementót tehát egy megfelelő helyen meg kell őrizni az önsorsrontó ostobaság örök emlékeként, a helyére pedig valóban méltó személy szobrát kell állítani - Tiszát, de ha nem őt, akkor legalábbis Peyert.

elfelejtette 2010.06.14. 17:34:44

Ennek kapcsán újra érdemes volna szép nyugodtan elgondolkodni a "szovjet hősi" emlékművön is...

Serio (törölt) 2010.06.14. 17:40:49

@legeslegujabbkor: Jó kérdés!

Sajnos a szoborleöntés-függőségben szenvedők érdekeit senki nem veszi figyelembe.

A leönthető szobrok kis száma okán már a betegek törzshelyének számító Hazatérés Temploma lépcsőin is akváriummal kellett lefedni a - nem komcsi - szobrokat, mert a megvonási tünetegyüttesben szenvedő hívek szenvedése már odáig jutott, hogy kénytelenek voltak ezenek kiélni függőségüket.

Ideje véget vetni a (poszt)komcsi hiánygazdaságnak, követeljük a leönthető szobrok számának radikális növelését, a nép nevében!
Ajánlott történelmi személyek, akikről - összekacsintás végett karikaturisztikus arányokkal - leönthető szobor készülhetne:
Kun Béla, Sztálin, Lenin, Rákossy Mátyás, Kádár János, Hruscsov...

A szoborleöntés-függők lelki békéjét tovább javítaná, ha leöntési céllal visszaszerelnék a kommunista utcanévtáblákat, lehetőleg jól, egy kényelmes svunggal leönthető magasságba.

Az alpinista hajlamú leöntésfüggők kedvéért pedig a vörös csillagokat is visszaszerelhetnénk nevezetes épületeink tetejére...

:D
:D
:D
:D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 17:44:39

@Gasper:

A rómaiaknak az a szobrosdi a vallásából következett (nekik el lehet nézni), a reneszánsz városállamok haramiavezérei és valutaüzérei pedig mi másban lelhették volna örömüket, mint önmaguk dicsőítésében:-/ De hát mi keresztények vagyunk, nagykultúra, nekünk van kiről emléket állítanunk:-)

Van nekem egy ideám:-D

Ha sok-sok pénzem volna, készíttetnék egy szobrot Szent Margitról és Szent Johannáról (Jeanne d'Arcról), amint kéz a kézben állnak és emelik tekintetüket a Szűzanyára (úgy, ahogyan csak ők tudták). És ezt az emlékművet felállíttatnám Brüsszelben az EU-parlament elé, hogy azok a szerencsétlenek szembesülhessenek vele, hogy miért is volnának ők ott...

:-)

ü
bbjnick

2010.06.14. 17:48:53

@elGabor:

Teljesen igazad van. El kéne már felejteni azt az alakot. Eddig sem kellett volna ott lennie a szobrának.

Egészen hülyének kell lenni ahhoz, hogy őt 'progresszívnak' gondolja valaki. Vagy ez lenne az igazi progresszió? Gyurcsány országlását nézve valószínűleg igen.

Jó hogy Linder Béláról még nem neveztek még el katonai főiskolát.

greybull 2010.06.14. 18:01:51

@bbjnick: az anyai nagyapám az olasz fronton volt közhuszár - no nem sokáig, mármint huszár, mivel levették őket a lóról és gyalogosként kellett harcolniuk. A háború vége felé annyira éheztek ők is meg a megmaradt lovaik, hogy a csontsovány állatokat irgalomból agyonlőtték - a húsukat NEM, AZAZ NEM ették meg!!! - és a bőrszíjakat főzték meg, azt ették meg!
Ezért kérlek, hogy támogassátok egy magyar baka szobrának a felállítását a gyalázatos károlyi szobor helyett. Egy nagyjából 3 méter magas, puskájára támaszkodó, szép magyar bajuszos, lábszárvédős, abszolút realista szoborra gondolnék.

Kosinva 2010.06.14. 18:16:28

@khamul: Ne adj ötletet a szociknak :)

tevevanegypupu 2010.06.14. 18:18:33

@Gasper:
Hat tudom, azert irtam, hogy cudar erdelyiek. Ok keves kivetellel mind reformatusok voltak, szoval mink katolikusok nekik nem szoborunk.(-:

tevevanegypupu 2010.06.14. 18:21:44

@bbjnick:
Bocsanat, csak a "sztarokat" emlitettem, a tobbieket nem.(:

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 18:29:26

@tevevanegypupu: hát, pedig ha itt valaki szobrot érdemelne, akkor az Tisza, vagy Bethlen. :)

@bbjnick: azt hiszem, a római (köztársaság kor, császárkor, Constantinus kora stb) köztéri szobrászat valós szándékaiban és azok vallásos tartalmában nem fogunk egyet érteni. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 18:49:19

@greybull:

"Ezért kérlek, hogy támogassátok egy magyar baka szobrának a felállítását a gyalázatos károlyi szobor helyett."

Egyetértünk:-) Ha Károlyit kiviszik a szoborparkba helyére szerintem is egy első világháborús hősi emlékmű felállítása volna a legméltányosabb választás.

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 18:55:49

@greybull: érdekes, nekem dédnagyapám testvére volt közhuszár a pápai 7. huszárezredben. Utolsó állomáshelyük az itáliai hadszíntéren volt, ahonnan a háború végén fegyelmezetten, teljes fegyverzettel tértek haza. Amúgy felderítőként és rendfenntartóként szolgáltak arrafelé és egész végig semmiben sem szenvedtek hiányt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 19:09:10

@Gasper:

Meg volnék lepődve, ha neked más információid lennének a római portrészobrászat eredetéről:-)

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 19:42:19

@bbjnick: a római portrészobrászat egyértelműen realisztikus, még az időszakonként idealizáló császárkorban is. Ennek eredete pedig az etruszkokra vezethető vissza, akik a halottak arcáról viaszmintát vettek, hogy így örökítsék meg arcvonásukat az utókór számára. Ebből a realizmusból alakult ki először a köztársaság kori róma portrészobrászata, amiből belinkeltél egy jellegzetes példát. Ez a szobor egy férfit ábrázol, aki a kezében tart két portrészobrot. Ezeket a szobrokat nevezték akkoriban így együtt ősök galériájának és kis túlzással hasonló volt a szándék, mint ma egy családi fotó, emlékkép elkészítésének esetében. Tehát nincsen szó semmiféle direkt vallásos szándékról. Ilyesmit a görögöknél kell keresni, mert a görög szobrászat többnyire valóban arról szólt.
Mondjuk Augustus császár szobra kicsit más téma. A realizmus mellett itt már megjelenik az istencsászár ábrázolásának szándéka, ami egyértelműen a politikai szobrászat szándékát mutatja.
Na most állok le, nekem éppen elég tanév közben műtörivel foglalkozni! :)

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.14. 19:45:35

@elGabor:
" Én nem gondolom, hogy Károlyinak szobrot állítani hazaárulás volt. Nem. Károlyinak szobrot állítani félelmetes lúzerség, abból a fajtából, amire ebből a szerencsétlen Közép-Európából is csak a magyarok képesek..."

Én sem írhattam volna másként. Ez a degenerált korcs maga a "merjünk kicsik lenni" -féle progresszió mintapéldánya.
Példaképe lehet minden ostoba, korlátolt, gyáva, sunyi demokratának. Az pedig valóban igazi hungarikum, hogy erről az alakról valakinek nem az emberi minőség legalja jut eszébe, hanem valami körülírhatatlan, progressziónak nevezett lila köd.

Oblomov 2010.06.14. 20:01:22

@bbjnick:
azért ne kapkodjatok, lehet kompromisszumot kell majd kötni. Mit szólnál Vonához lóháton?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 20:06:59

@Oblomov:

Amint szentté avatják, másnap készülhet is róla a szobor:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.14. 20:10:59

@Gasper:

Mondtam én, hogy nem tudunk/gondolunk mást:-) Ha szabad, annyit megjegyeznék, hogy az ősök csarnoka több volt, mint fotóalbum, erősen kultikus jelentősége volt. És hát a pogányságban a kultusz és a vallás, tudjuk:-)

ü
bbjnick

Bloodscalp 2010.06.14. 20:20:56

@Grift: horthy szobor?észnél vagy ? vagy történelemkönyvel nem találkoztál sosenem...??? meg az a tisza szobor is érdekes lenne...minek is

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 20:26:13

@bbjnick: szerintem ne keverjük ide Hamvast és a görögöket. :)
A római portrészobrászat nem vallásos szobrászat.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 20:27:53

@Bloodscalp: mit tudsz Tiszáról a kommancs középiskolai törikönyvek interpretációján túl? Erre komolyan kíváncsi vagyok.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.14. 20:47:23

@Bloodscalp: Mond csak, te hány könyvet olvastál a témában és mikor?

Passato Prossimo 2010.06.14. 21:28:23

@Gasper: jó ötlet!
szívesen olvasnék egy ilyen posztot
de ha nem csipkeded magad megírom én
:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 21:43:33

@Passato Prossimo: csak nyugodtan! Úgysem lesz két egyforma poszt ebben a témában. :)

Passato Prossimo 2010.06.14. 21:50:36

mi ez a kép a posztban?tudja valaki?

Arp1 2010.06.14. 22:02:12

Semmi haszon az MSZP-ből, egy még a parlamentben bent ülő történelmi párt. Azért hogy fasisztázzon meg a tanácsköztársaságjukat védjék mint vívmányt, teljesen felesleges pártot fenntartani. Ha tisztán zöld, baloldali és civilizált párt kell, arra elég az LMP is.

is 2010.06.14. 22:13:59

tisztelettel elolvastam a Wikipedia bejegyzést. aszondja, hogy a Horthy-korszakban eltúlozva, a Horthy-kurzushoz igazodva bírálták. te meg ezt adod meg középértéknek a posztban. nem kicsit vagy sunyi. ilyen erővel én bármely mostani politikusról, Gyurcsányról, Orbánról, bárkiről tudok ilyen stílusú negatív vélemények könyvtárnyi méretű irodalmát hozni.

persze a Mandinerbe beleférsz ezzel a sunyisággal.

is 2010.06.14. 22:15:46

@Arp1: kellene egy szociáldemokrata, és egy liberális párt is. a zöldnek nem kell se bal, se jobboldalinak lenni. a liberálisnak sem. civilizáltnak meg mindegyiknek lennie kellene, a FIDESZnek is, hogy aszondja pl. nem a választás után kezdünk dörgölőzni a Hídhoz, miközben előtte leköpjük.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.14. 22:51:21

@is: Igen, Gyurcsányról is tudsz ilyen negatív kritikát hozni, szerintem nem véletlenül. :)

De ha már ilyen anti-sunyista vagy, akkor cáfold meg a sunyistahorthysta érveket Károlyi ellen!

tevevanegypupu 2010.06.14. 22:56:57

@Gasper:

Nalam rendben van Tisza is meg Bethlen is meg Teleki is es a szent kiralylanyok ugyszinten, csak Horthyval varnek meg. O azert nem biztos, hogy szobrot erdemelne, rola meg beszelni kellene..Mindenesetre a budapesti zsidok tudom, hogy halasak es jo szivvel emlekeznek ra, hiszen az eletuket koszonhetik neki.

Arp1 2010.06.14. 22:57:04

@is: Látom a civilizáltság emlegetése zsigeri reakciót váltott ki belőled. Fájó pont?

Tudni kell, hogy régebben is szokás volt a Magyarországi pártoknak bizonyos határon túli magyar pártokat preferálni.

A határon túli magyar pártok általában egy elv két oldalán rendeződnek: a tömb-magyarság pártjai, illetve a szórvány-magyarság pártjai. Az egyik elv azt mondja, próbáljunk ott többet elérni, ahol a többségünkből kifolyólag többet el tudunk érni. A másik azt mondja, hogy használjuk erőinket arra, hogy ott segítsünk a magyarságon, ahol a legjobban fenyegeti az asszimiláció.

A Most az nemigazán illik ebbe, mert eleve az (többé-kevésbé már) asszimilálódott magyarok szintjén kezdi a politizálást. Ez akárhogy is vesszük, leginkább egy internacionalista liberális ideológiára "szaglik". Ne legyen igazam, de ha az MSZP-nek bármi köze volt a Híd-hoz, akkor teljesen logikus, hogy a Fidesz velük szemben helyezkedett el. Persze ez majd megváltozik. Főleg ha a Most konkrét eredményeket ér el a szlovákiai magyarok helyzetének javításában. Az se hülyeség, amit a Jobbik javasolt, hogy a határon túli magyaroknak legyenek képviselői a magyar parlamentben. Ez azért lenne jó, mert mivel közvetlen résztvevői lennének a magyar belpolitikának, a magyar parlament lenne a közvetítő médium feléjük, nem pedig egyik vagy másik magyarországi párt. Átláthatóbb, és tisztességesebb is. Főleg hogy konkrét dolgokról is szó van, főleg amikor majd többen is (esetleg tömegesen) a határon túl felveszik a magyar állampolgárságot.

Arp1 2010.06.14. 23:03:14

Úgy látom megette a blogmotor, még egy próba, habár lehet inkább másik témához kellene írnom:

@is: Látom a civilizáltság emlegetése zsigeri reakciót váltott ki belőled. Fájó pont?

Tudni kell, hogy régebben is szokás volt a Magyarországi pártoknak bizonyos határon túli magyar pártokat preferálni.

A határon túli magyar pártok általában egy elv két oldalán rendeződnek: a tömb-magyarság pártjai, illetve a szórvány-magyarság pártjai. Az egyik elv szerint, próbáljunk ott többet elérni, ahol a többségünkből kifolyólag többet el tudunk érni. A másik azt mondja, hogy használjuk erőinket arra, hogy ott segítsünk a magyarságon, ahol a legjobban fenyegeti az asszimiláció.

A Most az nemigazán illik ebbe, mert eleve az (többé-kevésbé már) asszimilálódott magyarok szintjén kezdi a politizálást. Ez akárhogy is vesszük, leginkább egy internacionalista liberális ideológiára "szaglik". Ne legyen igazam, de ha az MSZP-nek bármi köze volt a Híd-hoz, akkor teljesen logikus, hogy a Fidesz velük szemben helyezkedett el. Persze ez majd megváltozik. Főleg ha a Most konkrét eredményeket ér el a szlovákiai magyarok helyzetének javításában. Az se hülyeség, amit a Jobbik javasolt, hogy a határon túli magyaroknak legyenek képviselői a magyar parlamentben. Ez azért lenne jó, mert mivel közvetlen résztvevői lennének a magyar belpolitikának, a magyar parlament lenne a közvetítő médium feléjük, nem pedig egyik vagy másik magyarországi párt. Átláthatóbb, és tisztességesebb is. Főleg hogy konkrét dolgokról is szó van, főleg amikor majd többen is (esetleg tömegesen) a határon túl felveszik a magyar állampolgárságot.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.06.14. 23:09:54

Jaja, egy Kéthly Anna szobor tényleg jó lenne. Csak az a baj, hogy a szocik őt tekintik elődjüknek, még valami emlékévet is képesek voltak szervezni. Pofám leszakad.

vizipipa 2010.06.14. 23:15:16

A Jobbik beadott egy javaslatot a Károlyi szobor áthelyezéséről (szoborpark). Ők Tisza Istvánt tennék a helyére.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=387

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 23:16:55

@tevevanegypupu: a Horthy-szobor Grift biznisze. Én sem gondolom, hogy a Parlament mellé Horthy-szobrot kéne állítani.
Viszont ha már Kossuth tér, attól a sztálinista formai jegyeket hordozó Kossuth szobortól könnyedén megválnék. Akkor már inkább a régi, bár ez sem volt egy nagy szám:

www.profila.hu/site_media/upload/529/L_-34328529.jpg

Bell & Sebastian 2010.06.14. 23:37:42

Azért szomorkásan látom, hogy Gróf Klebelsberg Kunót senki sem emlegette, (még @bbjnick sem), pedig vele kezdődött mindaz, ami talán most éled majd ujjá.

Esetleg a nyakában ülhetne Horthy...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.14. 23:38:25

@tevevanegypupu: Pont a budapesti zsidók gyűlölik a legjobban őt, és mindent a korszakból. :)

tevevanegypupu 2010.06.15. 00:15:26

@TaTa86.:
Mit gondol miert irtam? Hiszen tudom.(:

@Gasper:

Ami azt illeti Kossuth szoborbol sok van. Inkabb Szechenyit szorgalmaznam. A Kossuth teren allittatnam fel termeszetesen.(:

szubjektiv 2010.06.15. 00:28:35

@Gasper: Rémes a Kossuth szobor.

@bbjnick:

"Milyen másként nézne ki a Bűnös Város, ha csak róluk méltó helyen emléket állítana"
Bizony.

szubjektiv 2010.06.15. 00:39:33

Miért csak politikusokban gondolkoztok?

Nekem sokkal többet jelent József Attila szobra, mint a Rákóczi meg a béna Kossuth emlékmű.

Talán egy Bibó szobor. Talán. Ahogy gépel az országházban.

Iustizmord 2010.06.15. 06:12:03

igen, kell egy szobor horthynak is. javasom a "horthy aláírja a zsidótörvényeket" c témát megszobrászni

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 07:24:28

@tevevanegypupu: jó ötlet! :)

@Bell & Sebastian: a budai ciszterci templom mellett pár éve állították újra a háború előtti Klebelsberg szobrot.

@szubjektiv: van Bibó szobor is a Parlament környékén, igaz nem gépel. Még a gyurcsányinagyember állíttatta, amolyan legitimációs szándékkal.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.15. 07:52:43

Klebelsberg szobor természetesen Szegeden is van:

www.szeged.in/wp-content/gallery/szechenyi-ter/szechenyi-ter-2.jpg

Melocco Miklós alkotását 2000 májusában avatta Nemeskürti István.

A város központjában, a Széchenyi téren, a városháza tőszomszédságában látható.

Egy régebbi dombormű is őrzi Szegeden Klebelsberg emlékét. A Dóm tér bejáratánál látható.

www.delmagyar.hu/forum-kepek/206/B2059481.jpg

Szentgyörgy István 1931-ből származó alkotásán a nagy kultuszminiszter Glattfelder Gyula megyéspüspök, Aigner Károly főispán, Somogyi Szilveszter polgármester és más szegedi notabilitások társaságában látható. Az "Egyetemalapítók" című mű a kolozsvári egyetem Szegedre telepítésének és a városban ennek nyomán lezajlott nagyszabású fejlesztéseknek állít emléket.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.15. 07:56:32

@Elpet:

Szentgyörgyi István alkotása a dombormű, elnézést az elgépelésért.

f.m.j. 2010.06.15. 08:07:28

ez a szobor dolog olyan butaság... mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik. Olyat sosem fognak tudni állítani, aki nem oszt meg, és mindenki elfogadja...
Ilyen ember az életben sincs, nemhogy a történelemben :)

kamasuka 2010.06.15. 08:17:06

@legeslegujabbkor:
Antall szobrát, ahogy eddig is ...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 08:18:38

@Elpet: gondolom, a dombormű valahol máshol vészelte át a kommancs évtizedeket.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 08:30:35

na látom, a kommunista agymosás a jobbos kommentelőket sem hagyta érintetlenül. ha maguknak nem kell horthy /egyébként akkor nem értem miért nem nyíltan komcsik maguk/ akkor legyen franco szobor. legalább megőrülne az a sok aljaspanyol munkanélküli kétkezi aki itten turistáskodik. :)

riksafighter 2010.06.15. 08:30:39

K.UND.K h odamegyek oszt lefejelem ezt a szobrot ...:) megint

kérdem én mérnem az eredeti károlyi nyakát tekertük ki? ... miért mindig utólag basztatjuk a szobraikat pl van nekünk szemét rohadt gyurcsányunk kókánk kunczénk stb ezek az országrabló tetű szarok meg szabadlábon röhögnek ? ...

takarítsák már el a szrt a parlament mellől de mit kell ezen nyamnyogni? , egy határozat meg egy daruskocsi és ennyi mehet kun béla, meg rákosi mellé sőt tegyék alá lendvai nyanyát hagy visítson a történelem súlya alatt

kamasuka 2010.06.15. 08:33:59

Egy olyan I. VHs emlékmű lenne jó, ahol egy Passchendaele-ihez hasonlatos (tudjátok AJP Taylor I. VHs könyvében arról a német hadifogolyról készült kép) magyar katona ülne a középpontban, puska nélkül, egy bombatölcsér közepén, a kompozíció alapja pedig a szétszakított Magyarország lenne. Ülne a Trianoni döntés utáni országon, körülötte a már kiszakított országrészek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 08:39:24

@kamasuka: még jó hogy nem egy guillotint akarsz ráhelyezni egy Nagy-Magyarország térképre.

reKorrekt 2010.06.15. 08:51:42

Miért ne lehetne egy olyan szoborpark a helyén, mint mondjuk Székelyudvarhelyen?
Miért kell mindenképp XX. századi alakot odarakni?

greybull 2010.06.15. 09:00:16

@Gasper: 18-ban, mielőtt hazatértek volna - amúgy valóban teljes fegyverzettel - , ahol a nagyapám szolgált, ott már nagyon nem volt nekik ellátás. De nem is ez a lényeg - a lényeg, hogy értelmetlenül kellett megintcsak a magyarságnak hatalmas vérveszteségeket elszenvednie! Ezért nem szabad, hogy más emlékmű legyen ott! A politikusok most az egyszer takarodjanak onnan!

Ezekiel 25,17 2010.06.15. 09:33:36

Végre, végre távolítsák el annak a hazaárulónak a szobrát onnan, nagyon helyes.

Viszont a felvetett Kéthly Anna szoborral sem értek egyet. A parlament mellett olyan, elismert vezető szobrának kell állnia, akinek az érdemeit nem lehet megkérdőjelezni és köztiszteletben áll. Egy, Magyarország 20. századi történelmében is csak 3. vonalbeli szerepet játszó, kevéssé ismert politikus szobra nem oda való. Horthyval sem lehet egyetérteni, mert mégiscsak az ő kormányzása idején deportáltak az országból kb. 300.000 embert. Akkor inkább egy Tisza szobor, uram bocsá egy király pl. Károly Róbert.

Bloodscalp 2010.06.15. 09:34:06

@Gasper: "kommancs törikönyvekkel" nem szembesültem:) de gondolom TE minimum töriszakot végeztél:)

Bloodscalp 2010.06.15. 09:41:27

@TaTa86.: 2 kukaborogatás közt művelödni is szoktál?:) juj

szakkönyv nem kell a témához hogy az ember tudja, tiszát többször meg akarták merényelni, míg végül sikerült
(ez kb mindent elmond róla...), a"matrózok réme" pedig számüzetésre ítéltetett...és mindketten világháborúba vittek minket...ja, szobrot nekik

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 10:06:15

@greybull: igazából az a durva, hogy a monarchia, benne Magyarország úgy fejezte be a háborút, hogy ezredeinek jelentős része teljes fegyverzetben, fegyelmezetten várta a napiparancsot. Ilyen helyzetben következett be Budapesten a trónfosztás, majd a Károlyi-kormány totálisan destruktív és bűnös tevékenysége, amely később elvezetett a jólismert eseményekhez. Trianon nem így alakult volna, ha nem zavarják szét a hadsereget. Így is voltak olyan alakulatok, mint például a székely hadosztály, akik az utolsó pillanatig próbáltak ellenállni a románokkal szemben.
De egyetértek, az a háború totálisan értelmetlen volt a magyarság számára.

@Bloodscalp: látom, mégis az unalomig ismert kommancs mantrát nyomod. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.15. 11:59:30

á, szóval a marcista-leninpista történelemtől "előrelépünk" a horthysta irányába

csak így tovább, a jövő elkezdődött!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.15. 12:03:09

„Mi végszükség esetében még fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot. […] Ha olyan békét akarnak velünk aláíratni, amely Magyarország feldarabolását jelenti, akkor […] én ezt a békét nem fogom aláírni.”

hazaáruló! hazaáruló!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.15. 12:03:56

mondjuk a mno, mint történelmi forrás - muhaha

Bloodscalp 2010.06.15. 13:33:02

@Gasper: kösz, a mai napig nem is tudtam hogy kommunista vagyok:) milyen jó hogy ráébresztettél:) és most akkor elfogadod az igaszságot?

ivrilider 2010.06.15. 13:39:35

nagyon béna lett ez a cikk, károlyi életútjának csúsztatott interpretációjával. ez most nem jött be!

Bloodscalp 2010.06.15. 13:39:42

@mavo: valahonnan kell "művelödni"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.15. 13:51:08

@Bloodscalp:

mondjuk elég sumimogyis a technika.

vegyük a wiki illetékes szócikkét, abból sűrítsük ki a károlyira negatív részeket, majd negligáljuk a többi részét, és azt helyettesítsük a mno-ból származó, és a wikivel szemlátomást nagyon nem egyező forrásokkal

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.15. 14:01:35

@khamul: pedig ideje lenne, legalább egy laktanyát, mióta szekusok őrzik őket..

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 14:22:38

@Bloodscalp: én azt nem tudom megmondani, hogy kommancs vagy-e, ellenben minden bizonnyal az agymosottak keserű kenyerét eszed.

Mehr, licht! :)))

Bloodscalp 2010.06.15. 16:02:24

@Gasper: ha nem tudod megmondani, akkor az elöbb miért mondtad meg?:)

inkább ne folytasd a hízelgést:)

menjé' szépen károlyi szobrot rongálni...

2010.06.15. 16:33:38

Kedves Károlyi-szimpatizáns kommentelők,

politikusnak (meg egyébként bárkinek) szobrot emelni a TELJESÍTMÉNY vagy az EREDMÉNY miatt szoktak. Károlyit vajon melyik emeli a többiek fölé?
Nem mondom, hogy ő volt a patás ördög, de nem hiszem, hogy a parlament mellett lenne a helye.
Szerintem Horthynak és Telekinek sem. Akár Kéthly akár Bethlen jobb lenne ott.

kackia 2010.06.15. 16:55:28

@Gasper: Csongrád megye alkalmazott köztéri szobrászatának:) fotóanyagához, ha igényt tartasz rá szívesen hozzájárulok. Van pár csodálatos felvételem H.M.V.hely, Csongrád és Szentes szobrairól.
Már nagyon időszerű lenne valakinek egy jó cikkel megemlékezni az egyébként nagyon ammónia szagú köztéri bronzbábukról.

Bloodscalp 2010.06.15. 17:31:06

@khamul: még teleki esetében egy szoborra való eredmény szerintem meg is van, viszont hogy tiszáról ezt hogy gondolja vki...nem tudom.

nem véletlen lett 2x m.elnök, ok de az se véletlen hogy 4x akarták kinyirni (még viktort is csak egyszer eddig:)
és volt épp elég melléfogása...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.15. 18:20:31

@Bell & Sebastian:

"Azért szomorkásan látom, hogy Gróf Klebelsberg Kunót senki sem emlegette, (még @bbjnick sem), pedig vele kezdődött mindaz, ami talán most éled majd ujjá. Esetleg a nyakában ülhetne Horthy..."

Klebelsberget olvasni, munkásságát tanulmányozni kell. Nagyon sokat tanulhatunk tőle. De ha szenteknek és hősöknek is állíthatunk szobrot, akkor talán őket kellene előbb megformázni. Ezel szerintem Klebelsberg is egyetértene:-)

ü
bbjnick

2010.06.15. 18:52:50

@Bloodscalp:

Teleki szinte biztos verné a mai magyar politikai elit nagy részét. Ezzel együtt szerintem nem kellene szobrot kapnia (főleg nem az Országház melletti szimbolikus helyen - kicsit más ha cserkészek vagy geográfusok emlékeznek meg róla).

Bell & Sebastian 2010.06.15. 19:10:17

@Gasper:
Végre egy jó hír. Az eredetit maga Horthy avatta, a mellékalakok meg - egyszerűen telitalálat! Kösz. :)

@bbjnick:
A Magyar Baka nagyszerű ötlet és pártsemleges. Emlékezzen csak, hogy Szt. Karácsony táján micsoda hörgés volt pár kettős kereszttől! Mi lenne itt a Mária-szoborra? (Mondjuk magam megszavaznám.) :)

Bloodscalp 2010.06.15. 19:35:35

@khamul: szerény véleményem szerint...
a közelmúltunk politikai elitjéböl (antal j.-dúró dóráig) senki nem szolgált rá/és nem is fog már se szoborra se hasonlora rászolgálni

kósa sem:)

Bloodscalp 2010.06.15. 19:46:20

@khamul: egyébként most olvasom hogy azért kiérdemelt már szobrot:) 2001-ben..gödöllön...de jelzésértékű hogy varsóban utca viseli a nevét...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 19:53:52

követelem, hogy szabó dezső szobrát is helyezzék a gellért-hegyről a kossuth térre!:)

commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/17531859.jpg

Bell & Sebastian 2010.06.15. 20:14:27

@Grift:
Szegény Dezső bá'!
Nem lefejezték, inkább a testét vágták le róla tótágast állás közben.

Visszafordíthatná az etnikum, majd mindenik finommechanikus- és kazánkovács képzettségű hozzá.

:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 20:32:49

@Grift: az egy nagyon kemény szobor, maga az ifjabb Szervátiusz szoborta. Amikor ovi után arra sétálunk a kislányommal, mindig elterelem a figyelmét, hogy inkább a kutyasétáltatókat vizslassa. :))

@kackia: ó, megtisztelsz vele! Majd egyeztetünk és köszönöm a felajánlást. Egy szobor legyen bármilyen dilettáns, vagy éppen hazug üzenet hordozója, egyben kordokumentum is, amit dokumentálni kell.

@Bell & Sebastian: nincsmit! :)

@Bloodscalp: "ha nem tudod megmondani, akkor az elöbb miért mondtad"

Hol írtam/mondtam rólad, hogy kommancs vagy, húgyagyú?
Egy linket, ha kérhetnék te kis szövegértőbajnok! :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 20:46:04

@kackia: basszus, nem fejeztem be a mondatot, amit most utólag megteszek: ...dokumentálni kell az utókor számára.

kackia 2010.06.15. 20:53:27

@Gasper: Bizony dokumentálni, a bronz egyre drágább lesz.:)

kackia 2010.06.15. 20:58:02

@Grift: Ez egyébként egy jó, karakteres portré Dezső bácsiról, vesd össze a fotóval.Sajnos csak erre az antiszemita hangételű cikkre leltem.:)

barikad.hu/node/39264

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 20:59:01

@kackia: :D :D
Cigányútra ment a furmint, amivel éppen ismerkedek és még a monitort is majdnem lefejeltem.

2010.06.15. 21:27:17

@Bloodscalp:

Én tisztelem Telekit. Sok jó dolgot tett, voltak elvei és azokhoz tartotta is magát. Ez kevés mai politikusról mondható el.
Voltak azonban nehezen védhető megmozdulásai is, úgyhogy személyes rokonszenvem ellenére is azt hiszem, nem kell neki szobor.

Antall viszont fog szobrot kapni, ez elég valószínű. Nehéz korban működött, meglehetősen amatőr társaság élén (MDF+kisgazdák). Mai szemmel kész csoda amit elért.
Nyilván neki is voltak hibái, de nem véletlen, hogy ő a viszonyítási pont.

szubjektiv 2010.06.15. 21:47:19

@Gasper: Köszi, röstellem, de nem ismertem ezt a szobrot. Mondjuk ferenc ha szobrot avat, a legritkább esetben vagyok jelen:)

kackia 2010.06.15. 21:53:36

E@Gasper:Szabó Dezsővel élve szabadon, mit szólsz grift "szentimentalizmussal kandírozott antiszemitizmusához"?:)

szubjektiv 2010.06.15. 21:56:56

No de a Károlyi szobrot el kell távolítani onnan minél gyorsabban.

Szoborilag jó, megőrzésre érdemes.

Engem sokkal jobban zavar a szovjet emlékmű a szabadság téren.

kackia 2010.06.15. 22:10:12

@szubjektiv: Szerintem vissza kellene állítani a régi négy égtájat.Az északi a tótok lelkének most külön kedves lenne.

Bloodscalp 2010.06.15. 22:13:10

@khamul: valóban érdekes idők voltak nála(antalnál) de szerintem csinálhatta volna jobban is...

@Gasper: egész magas szinten tudsz embereket méltatni:) hiába...a polgári keresztény középosztály iskolázottsága mindig lenyügöz:)
hányféleképpen tudod azt körülírni hogy:
te kommunista vagy! ???:)))

szubjektiv 2010.06.15. 22:32:32

@kackia:
Annak most nincs ideje. Annak idején volt létjogosultsága.
De a szovjet emlékműnek sem szabad ott terpeszkednie.
Az, hogy a Károlyi szobor ott áll, az egy merő abszurdum.

kackia 2010.06.15. 22:40:28

Én nem így gondolom, igenis vissza kell állítani, minden nemzet büszke a múltjára és ez a tér a mi kollektív emlékezésünk záloga.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 22:41:15

@kackia: hogy mit szólok? Grift szentimentalizmusa úgy általában elbűvölő. :))

@szubjektiv: nincs mit röstelleni. Rendesen rátették azt a szobrot a bringaútra, a Duna felé, így maximum a bringások, meg Gyurcsány hívei ismerik a koordinátákat.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 22:45:53

És mit szólnak az urak a Bécsben található szovjet denkmalhoz?

capl.washjeff.edu/1/m/2599.jpg

Éppen múltkoriban jártam arra, persze az osztrákok könnyebben elviselik, hiszen '55-ben még időben elhúzott onnan a 3. ukrán front.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 22:45:57

@kackia:
szeretem azt a szobrot. mikor a közelében laktam, forró nyári éjszakákon többször ücsörögtem mellette, hajnalig. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 22:47:31

@Gasper:
na még az egykori nyugat-berliniek lehettek így a szovjet emlékművükkel. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.15. 23:01:43

@Bloodscalp: ne beszélj félre, várom a linket.

kackia 2010.06.15. 23:06:19

@Grift: maga is a Gellért hegyen csövezett?

kackia 2010.06.15. 23:11:20

@Gasper: Érdekes kép, eltűntek a királyszobrok az oldal pillérek mellől.:):)

szubjektiv 2010.06.15. 23:12:00

@kackia:
Ezt komolyan írod?
Akkor a fájdalmas veszteség kifejezése helyénvaló volt.
Ma már nem ennek van ideje.
A gyász letelt. Akiben meg nem volt, annak tök mindegy.
Megtalálni kell önmagunkat minden lehetséges úton, az igazságtalan múlton való merengés nem visz már előre.

kackia 2010.06.15. 23:18:26

Ezek szerint, ha a bolsik nem bontják le akkor is le kellett volna mára bontani.

kackia 2010.06.15. 23:24:33

A nemzeti kollektív emlékezet megszüntetése miatt lett elhordva.
Szálkaként szúrta a szemét a moszkovita vendégeinknek. Szerinted a történelem könyveket se kell korszerűsíteni?

szubjektiv 2010.06.15. 23:38:26

Éppen, hogy időről időre át kell gondolnunk, mi is az, ami a javunkat és a fejlődésünket szolgálja.
A nemzeti kollektív emlékezetet ébren kell tartani.
Ezt nem szolgálta az utóbbi húsz év.

Bell & Sebastian 2010.06.16. 02:11:28

@Gasper:
Kiváló alkotás a bécsi emlékmű!
Mint egy gigantikus gerjedelem-jelző, ha lanyhul a vonzalom, pár méterrel lejjebb csúsztatható, aztán ha újra van gáz, kissé feljebb.

zene:
www.youtube.com/watch?v=wHJ7YTvfsNM
szöveg:
ingeb.org/Lieder/alsjunge.html
innen:
ingeb.org/soldaten.html

:)

nonest 2010.06.17. 14:52:41

@Grift:
Nem lehetne esetleg Kun Bélát kihozni a szoborparkból?:-)

Tehetetlen Dodó 2010.06.17. 18:30:46

@Gasper: Jó labanc kollégáim (már az idősebbek, mert a fiatalok ilyesmivel nem törődnek már), annak idején elégedetten mutogatták a szobrot a Schwarzenberg-Platzon, az oszlop tetején, mondván: nekünk 55 óta ez az egyetlen orosz katonánk van!

(Hát így könnyű...).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.17. 20:23:33

@Bell & Sebastian: az egy nagyon jó oldal. Egyszer írtam egy bejegyzést a Lili Marleenről, akkor találtam rá.

@Tehetetlen Dodó: azért a miénk szolidabb, mint ez a fallikus cucc. Persze ez egyáltalán nem vigasztal.

Tehetetlen Dodó 2010.06.17. 21:05:12

@Gasper: Az ingeb. org?
Alapvető gyűjtemény.

Tehetetlen Dodó 2010.06.17. 21:08:35

@Bell & Sebastian: Azért a jó Fidel Castro is merített ezekből: Communismo o muerte!
(Eredetben: Nationaler Sozialismus oder Volkstod...).

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.06.17. 22:05:43

Uraim, roppant egyszerű ez, ki kell rakni egy feliratot a szoborra: SZINESFÉM.
süti beállítások módosítása