Biszku-film: letiltva
2010. június 09. írta: Novák Tamás (spanyol)

Biszku-film: letiltva

  Biszku Béla családja letiltotta a Biszku Béláról és az 1956 utáni megtorlásokról szóló filmet (nem mi hátráltunk meg, a tervezett bemutató helyszínét, az Urániát kereste meg a család, és ők döntöttek úgy, hogy nem vállalják a bemutatót). A film nyilvános premierjét így bizonytalan időre elhalasztottuk.

  A Mandiner alkotóinak keze alatt évek óta készülő film Biszku Béláról, az '56 utáni véres és kegyetlen megtorlások egyik irányítójáról szól. Biszku 1957 és 1961 között volt belügyminiszter, az MSZMP KB zárt ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéleteket hozzanak, valamint több fizikai megsemmisítést követelt. Szavait tettek követték, amelyik bíró nem engedelmeskedett, azt leváltották. Miközben az országot rabláncra fűzték, a forradalom tizenhárom napjáért kivégeztek közel 300 embert, bíróság elé állítottak húszezret, miközben kétszázezren elmenekültek az országból. Az 1956 utáni megtorlás sokkal kegyetlenebb volt, mint az 1848-49-et, az 1919-et és a II. világháborút követők együttvéve.

  Biszku Béla 1989 óta visszavonultan él és soha senkinek sem nyilatkozott korábbi tetteiről. A film alkotóinak sikerült őt megszólaltatni, megkérdezni tőle, hogy bánja-e és bocsánatot kér-e a történtekért.

  Biszku Béla ma letiltotta a filmet és perrel fenyegette meg az alkotókat. A per lezárultáig, azaz bizonytalan ideig a film nyilvános bemutatója elhalasztva. A bemutató napjára hirdetett találkozót a letiltott filmben szereplőkkel és a nyilatkozókkal a Menta teraszon 2010. június 16-án este hét órától megtartjuk, teljes illegalitásban. Belépés csak ürgebőrben!

  Addig is minden nap egy-egy exkluzív részletet fogunk közreadni a Mandiner blogon a filmből és annak hátteréről (és a Fácséra is beköltözött a Bűn és büntetlenség).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr402069309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biszku Béla az antikrisztus? 2010.06.11. 09:38:19

Az elmúlt napokban, két posztban is foglalkozott a Mandiner blog Biszku Bélával.Az apropót a róla (is?) készült és bemutatásra váró dokumentumfilm körüli hercehurca adta. Vagy csupán egy gerillamarketingről van szó, vagy tényleg megpróbálta a Biszku cs...

Trackback: Biszku Béla nyilatkozik és dedikál 2010.06.10. 18:09:57

  Sokan azt hiszik, hogy a letiltás csak gerillamarketing, pedig nem. Ez a rideg valóság. Más kérdés, hogy mennyire tekinthető letiltásnak az, hogy Biszku Béla lánya besétált a moziba és azt mondta, hogy az apukája nem járul hozzá. A mozi mindenes...

Trackback: Neten a Biszku-videó permentesített változata ;) 2010.06.09. 23:37:48

A személyiségi jogokra való hivatkozással Biszku Béla családja megakadályozta, hogy a Mandiner blog alkotói által készített filmet az Uránia levetítse. A Mandineren többen felvetették, hogy "véletlenül" fel kéne kerüljön a film valamelyik fáj...

Trackback: Biszku Béla nyílt levele a Csucsu blognak 2010.06.09. 19:15:54

RE: Húsrágó hídverők (okt. 27.) Tisztelt Csunderlik Péter úr! Bár se a tiszteletre, se az urazásra nem jogosult. Nagyszájú nyegle nyikhaj. Csendőr-pertu, pofon és bikacsök, az járt volna magának a régi világban, ahol én még felnőttem, és hogy azt eltör...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2010.06.09. 18:10:54

Nem lehet, hogy lolka posztja is hozzájárult?
Persze így szvsz jobban jártatok, mintha a bemutató után perelt volna be.

elfelejtette 2010.06.09. 18:12:43

Ki kell rakni a netre. Illetve ki kell szivárogtatni.

"Biszku Béla családja letiltotta a Biszku Béláról és az 1956 utáni megtorlásokról szóló filmet."

Idióta. Nem 57-et írunk.

Alfőmérnök 2010.06.09. 18:21:22

Gyereket, csináljatok gyorsan egy DVD-másolatot a filmből és ássátok el valahová, ahol nem találja meg az ávéhá!
Ezek kemények, Brádyiék Perczel Tamásról (Fenyő János pszichiátere) készített filmjének másolatait a rendőrség elkobozta!

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.09. 18:32:35

Eheh. Letiltja a filmet :D

Ugyan már, ez nem az a rendszer :)

Bloodscalp 2010.06.09. 18:34:46

@Alfőmérnök: áh, nem így

szerintem attól verné ki a hidegvíz ha kapna egy meghívást a prömierre-esetleg W.Mária sajátkezű aláírásával-invitálásával, mondjuk júni 16-ra is kaphatna külön meghívást:)))-a prömier úgy az igazi ha a főhős is ott van...

"...gyere csak..." :)))

Dr Clio 2010.06.09. 18:39:42

Ugye ez a betiltás most csak a gerillamarketing-kampány része? A bemutatókor még nem leszek otthon, ezért a külföldre szakadt magyarság nevében követelem, hogy a filmet meg lehessen nézni később is!

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.09. 18:40:07

"A film nyilvános bemutatóját így bizonytalan időre elhalasztottuk."

Ha nem ironizáltok és tényleg "komoly" a hír, akkor sem értem, hogy miért kell elhalasztani a dolgot. Letiltani nem tud semmit, ez nem így működik. Maximum perelhet becsületsértés, rágalmazás miatt ha gondolja, de mást nem tehet, legfőképp nem tudja megakadályozni a vetítést, forgalmazást.

Bírósági ítélet hiányában nem vagytok semmire kötelezve. Tessék ugyanúgy készülni a premierre.

tevevanegypupu 2010.06.09. 18:47:58

Mar megbocsassanak, ha Biszku barmit is le tud tiltani barmifele jogaira hivatkozva, nagyon szerencsetlen egy tarsasag lehetnek maguk, ha csak ugy hagyjak. Az egyik legszemetebb alak volt messze foldon. Keszithetnenek kulonben egy jo kis filmet Apro Antalrol is, ott is lenne mibol meriteni.

Alfőmérnök 2010.06.09. 18:48:21

@br: Na, jó de ha azzal fenyeget, hogy becsületsértéssel perel be az épp elég ok, hogy elhalasszák a prömiert.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.09. 18:49:02

@Alfőmérnök: Miért, akkor mi van ha beperel?

Szerinted lenne esélye bármilyen pert megnyerni? :)

elfelejtette 2010.06.09. 18:49:53

Azért Biszku Béla esetében a "jó hírnév megsértése" csak nem merül fel, mint jogalap a perhez? Ha mégis, akkor ebben az országban valami nagyon el van cseszve.

Alfőmérnök 2010.06.09. 18:51:07

@br: Szerintem lenne. (Sajnos.)

himpellér 2010.06.09. 18:51:50

Azt hittem,ez a rohadék már régen megdöglött. Jó kis állami nyugdíjat húz ugye???A FIDESZ ezekről is "gondoskodhatna".

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.09. 18:52:25

@Alfőmérnök: Amúgy nem hiszem hogy ne dobná össze a magyar internet fele akármilyen ügyvédi vagy perköltséget, már "csakazért is".

m.logic 2010.06.09. 18:52:33

Ki nem szarja le, hogy Biszkuék mit picsognak. Adjátok le az egészet és a perben az egész ország mögöttetek lesz. Talán még sikerül is öngyilkosságba kergetni a férget.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.09. 18:54:12

@himpellér: Lengyel módra el kellene venni mindent a minimumnyugdíjon kívül. Most van hozzá parlamenti támogatottság.

Volt pár éve(?) egy cikk még a reakción arról, hogy milyen szerelésben ment shoppingolni Biszku Béla. Nem minimálnyugdíjból él ma sem.

Alfőmérnök 2010.06.09. 18:54:31

@br: Ez igaz. Ha szalacsinak összedobták a tolószékre, akkor ez is menne. ;)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 18:55:17

Örüljetek, hogy csak perrel fenyegetett.

grigorijja 2010.06.09. 18:57:56

@Alfőmérnök: kivéve, ha minden igaz a filmben, és ez bizonyítható...

egyébként meg nyaljon sót, örüljön, hogy él, jobb helyeken már rég kivégezték volna

Bloberf 2010.06.09. 19:00:44

A népnek joga van mindent tudni Kádár Apró Dögeiröl. A BB is egyike volt ezeknek. - Ne vicceljél már nem Brigitte Bardotra gondoltam,

Csatmar (törölt) 2010.06.09. 19:08:58

Kíváncsi vagyok, hogy hogyan is ítéli meg saját szerepét a megtorlásokban, van-e bűntudata, stb.

De valószínűleg, ha pereskedni szeretne, akkor egyértelmű, hogy nem nézett szembe önmagával. Ha több, mint húsz éve hallgat, akkor meg pláne.

-Indexre mikor teszitek fel a filmet?
-Milyen jogcímen lehet megtámadni, hogy bemutassák?
-Valaki nem lophatná el véletlenül, és gonosz módon nem felejthetné-e ott valamelyik fájlmegosztón?

2010.06.09. 19:10:06

a történelmet nem lehet betiltani.

aaabbbccc 2010.06.09. 19:11:19

véletlenül küld el a kurucinfonak

quert 2010.06.09. 19:12:04

Pereljen csak és Ti fizessetek, a demokrácia épülésére. Majd összedobjuk a pénzt, ahogy Ungváry Krisztián büntetésére is! :)

Johny the mocsok 2010.06.09. 19:13:44

Torrentre a filmmel!

Biszku családjának már régen börtönben kéne ülnie nem pereskednie! Hozzátok nyilvánosságra a családtagokat is, küldjétek el a kurucnak!!

Biziclope 2010.06.09. 19:15:53

Jogállam Biszku Bélával! Ha megüt felebarátod, tartsd oda a másik orcádat is!

Na most mindannyian tudjuk, hogy a mocsok buzi komenista Biszku Béla tényleg ilyen volt

Remélem, hogy minden komensta-fasiszta lógni fog! Béla menekülj az összes fattyúddal, hogy rohadnál meg!

fülzsír 2010.06.09. 19:18:07

a Célpont c. műsorban bemutatott szemétládák is folyton fenyegetőznek. Oszt akkor mi van?

Walter Melone (törölt) 2010.06.09. 19:20:11

@Johny the mocsok:

"Johnny a mocsokban rohad rég,
számára nincs több kiút"

Ennek tudom be a véleményedet.
Annak az embernek a családja ugyam mit tehet arról amit az öreg csinált az ötvenes években?

Arp1 2010.06.09. 19:20:35

Pereljük be a mandinert, mert közérdekű filmanyagot tart vissza a nyilvánosság elől.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.09. 19:22:35

@br: normális demokráciában van olyan, hogy személyiségi jog. Ha történetesen beadnak neki egy mesét arról, hogy milyen lesz a film, majd utólag valami egészen mást készítenek a szereplésével, nyugodtan letilthatja eme jogra hivatkozva.
Szerintem.

WYW 2010.06.09. 19:24:37

Nem lehet hogy ilyen felvezetés után sokkal többen akarják megnézni a filmet?

Volt már rá példa, hogy az alkotók így trükköztek.

Csak kérdezem.

old_field 2010.06.09. 19:26:57

@Alfőmérnök: asse rossz, h gyereket csináljatok... :)
bocccssss..........

Earthq 2010.06.09. 19:28:29

Dobjátok fel a bemutató után trackerekre, osszátok meg a világgal!!! Muszáj tudatosulnia a népben, hogy milyen ember szaladgál büntetlenül!!!

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.09. 19:29:34

"Nehogy már a vén bolseviknak JOGAI legyenek basszameg! "

old_field 2010.06.09. 19:29:51

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
normális demokráciában 1 biszku szava=0...
és ha lett volna rendszerváltás, akkor ennek a filmnek az M1-en kéne mennie főműsoridőben.
szerintem.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.09. 19:34:03

@sertésszamba:-/ malacmambó: ilyen már volt...
nehogy már egy zsidónak jogai legyenek, nehogy má egy burzsujnak jogai legyenek, nehogy má egy ennek-annak-amannak jogai legyenek.

Biszku Béla egészen pontosan azt csinálta, amit itten a közönség.
Akasztást követelt.

A különbség közte és az itteni szarosfaszó akasztatni vágyók között, hogy ő meghallgattatott.

old_field 2010.06.09. 19:35:59

ui,
persze akasztani nem kéne, az a komcsik műfaja volt...

Épp elég lett volna ezt a sok aljas gyilkost bemutatni valamilyen formában az országnak, hogy lássak az emberek mi volt az az mszmp !!

Hogy lássák az mszp minek a jogutódja...

És lássa az sok szoclib blogger, hogy kik azok a komcsik, mert sokaknak értelmezhetetlen ez a kifejezés is.

jagger3 · www.jagger.hu 2010.06.09. 19:36:23

Tiszteletem!

Szeretném jelezni,családi érintettség okán (megtorlás áldozata az érintett) a filmet szeretném megnézni. Hol kell regisztrálni, hol mikor lesz a vetítés?
üdv.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.06.09. 19:36:53

Ha esetleg betörne valaki a film készítőihez, ellopna egy példányt, és valami azonosíthatatlan netkávézóból feltöltené a netre, az borzasztó tragédia lenne.

Egyébként én nem cidriznék a helyetekben ettől a kivénhedt komcsitól, ha nem tetszik neki valami, pereljen, hadd szóljon.

Muad\\\'Dib 2010.06.09. 19:39:01

@kolbászoszsömle:
Érvelésed szerint tehát pl. Mengele és az őt halálra ítélők között a különbség nulla. Érdekes...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.09. 19:41:30

@old_field: bocs, de normális helyeken még az _elítélt_ gyilkosnak is vannak személyiségi jogai.
Most függetlenül attól, hogy Biszku elvtársat nem óhajtanám védeni, tudtommal sohasem állt bíróság előtt, senki sem ítélte el.

Egyébként meg: ti vajon miben különböztök tőlük? Ugyanaz a tömény gyűlölet fröcsög az ú.n. "komcsik" iránt a jobbantkák szavaiból most, ami anno a filmek és dokumentumok tanúsága szerint a Biszku-félékből áradt anno a nácinak tartott alakok iránt.
Szóval miben is látod a különbséget? Mert szerintem simán egyenlőségjelet lehet tenni az akkori és a mostani hangadók közé. Tán annyi különbséggel, hogy az akkoriak azért átéltek ezt-azt, így valahol tán még meg is lehetne érteni őket, eltérően a mai fröcsigépektől, akiknek max. a nagy- és dédszülők meséiből lehet valami halvány fogalmuk az akkor történtekről.

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.09. 19:41:36

@kolbászoszsömle: csakhogy ezeknek még mindig vannak vannak és vannak...
bár nem látom, hogy zsidóztam/burzsujoztam volna...
én inkább úgy látom, hogy elhallgattatott...
még ezt is megteheti ennyi év után is

öcsi55 2010.06.09. 19:42:18

Komcsi az ötvenes években is szemét volt
Jelenben is az maradt.Vérükben van a
lopás,csalás, hazudás!Van pofájuk Orbán
Viktort birálni,ennek annyi jentősége van,mint halotnak a csók.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.09. 19:43:24

KI kell rakni a vimeo.com vagy egyéb normális videómegosztóra, aztán Biszku fejre is állhat.

Nem kell beszarni a vén geci komcsitól!

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.09. 19:50:36

ezeket még helyre kell tenni a minimális nyugdíjjal és némi vagyonelkobzással, természetesen szigorúan a törvények szerint. Ha nincsenek meg ezek a törvények, teremtsétek meg!!!

Alfőmérnök 2010.06.09. 19:53:49

@old_field: Nem freudi elírás volt. ;)

old_field 2010.06.09. 19:55:21

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

1. nem azt mondtam, hogy nincsen joga, hanem , hogy a szava=0 !
asszem van különbség.

amúgy éreztem, hogy félre fogod
magyarázni és már megelőztem a le sem írt vádaskodásaidat :

old_field 2010.06.09. 19:35:59
ui,
persze akasztani nem kéne, az a komcsik műfaja volt...

Épp elég lett volna ezt a sok aljas gyilkost bemutatni valamilyen formában az országnak, hogy lássak az emberek mi volt az az mszmp !!

Hogy lássák az mszp minek a jogutódja...

És lássa az sok szoclib blogger, hogy kik azok a komcsik, mert sokaknak értelmezhetetlen ez a kifejezés is.
__

"Most függetlenül attól, hogy Biszku elvtársat nem óhajtanám védeni, tudtommal sohasem állt bíróság előtt, senki sem ítélte el."

Ez a jelen társadalom és az elmúlt 20 év kritikája, nem pedig biszku et. érdeme.
Mint ahogy Téged is minősít, ahogy
1(tömeg)gyilkoshoz ill. a kérdéshez viszonyulsz...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.09. 19:55:31

"Biszku Béla 1989 óta visszavonultan él és soha senkinek sem nyilatkozott korábbi tetteiről. (...) Biszku Béla ma letiltotta a filmet és perrel fenyegette meg az alkotókat."

A sittről nem tudna perelgetni. 1989-ben fel kellett volna tárni a 40 év rémtetteit, s egy (akár több éves) tárgyalássorozat keretében feltárni a résztvevők felelősségét, s a bűnösöket bebörtönözni. Például a Biszkubéla-féle férgeket. Egyúttal nyilvánosságra hozni a teljes III/III-as névsort - aztán mindenki magyarázza meg a környezetének, ahogy akarja (önként tettem/megzsaroltak stb.).

Sajnos erről két évtizeddel lecsúsztunk.

Puska kellett volna ide baszki...

WonderCsabo 2010.06.09. 19:55:36

Azért ez milyen már! Kivégeztetett csomó ártatlan embert, és nemhogy börtönbe ól, még ezt is letilthassa.

mangorlo 2010.06.09. 19:55:44

rakjátok ki torrentre, miután feltörték a kocsitokat és ellopták belőle a filmet. vagy pedig a vetítést valaki lefilmezi és ő rakja ki.

a biszku hogyhogy nem lett kérdőre vonva sose? hülye kérdés tudom

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.06.09. 19:58:34

@br:
Nem ironizálunk, sajnos az Uránia nem vállalja a film vetítését (őket kereste meg a család), és valószínűleg más mozi sem fogja, amíg nincs bírósági ítélet arról, hogy a főszereplő hozzájárulása nélkül forgalomba hozható-e a dokumentumfilm.

1120 2010.06.09. 19:59:52

Eszem-faszom megáll! Ez a görény örüljön, hogy nem lett falhoz állítva!!
Nem fosni kell, hanem BEMUTATNI! Aztán pereskedjen a tetves...LESZ aki az alpereseket ingyen és bérmentve fogja védeni, mi több: egy ilyen ügyben az alperest védeni egyenesen kitüntetés, úgyhogy lesz tolakodás az ingyen védelemért...
ALKOTÓK! NE FÉLJETEK!!! Már nem árthat nektek ez a pokolravaló féreg!

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.09. 20:03:10

takarjátok ki az arcát és fütyüljétek ki a nevét...a cím marad6.
Mehet a vetítés.

csaba_a_purszk 2010.06.09. 20:03:52

@kolbászoszsömle:

Politikusokat lebuktatni ér.
Bűnözőket lebuktatni ér.

Tömeggyilkos komcsikat lebuktatni nem ér.

Merthogy azoknak személyiségi jogai vannak egy modern demokráciában.

Ráadásul: nem érzed, hogy abszurd dolog összehasonlítani egy blogon hőzöngőket egy konkrét tömeggyilkossal???

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.09. 20:06:44

mutassátok be, ez nem lehet kérdés.

az a mocskos sátánfajzat meg pereljen. úgysem fog. nyilvánvaló okokból.

fel nem foghatom, hogy ezeket a legaljasabb bűnöket elkövető hitvány férgeket miért nem lőtték a dunába 89-ben.

old_field 2010.06.09. 20:07:20

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
"A sittről nem tudna perelgetni. 1989-ben fel kellett volna tárni a 40 év rémtetteit, s egy (akár több éves) tárgyalássorozat keretében feltárni a résztvevők felelősségét, s a bűnösöket bebörtönözni. Például a Biszkubéla-féle férgeket. Egyúttal nyilvánosságra hozni a teljes III/III-as névsort - aztán mindenki magyarázza meg a környezetének, ahogy akarja (önként tettem/megzsaroltak stb.).
Sajnos erről két évtizeddel lecsúsztunk.
Puska kellett volna ide baszki..."

egyetértek !!
és még nem csúsztunk le végleg :
bíróság elé kéne állítani mindet, aki még él !
és minimum nyugdíj elvonás !

azért kapja a kiemelt nyugdíjat mert gyilkoltatta azt a népet, akin élősködik a mai napig, miközben az áldozataik nyomorognak !
hihetetlen...

megmondtam?megmondtam 2010.06.09. 20:08:34

csicskák vagytok, ha becsicskultok...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.09. 20:08:37

jó kis ingyenreklámot csinálna a balhé a filmhez, aminek hála még több emberhez eljutna. ezt valószínűleg minden magyar embernek látnia kellene. pereljen csak az a mocsok.

salak 2010.06.09. 20:08:57

Feltehetően a film Biszkuról, mint politikusról, tehát közszereplőről szól, és nem magánéleti dolgaival foglalkozik, tehát nyugodtan levetíthető. Problémát csak az okozhat, ha esetleg olyan témát is feszeget, ami jelenleg is államtitkot képez. Remélhetőleg ezen már túl vagyunk. A "letiltók" érzékenysége pedig nem magasabbrendű, mint mások joga a kutatáshoz és az információhoz.

megmondtam?megmondtam 2010.06.09. 20:09:17

@TuRuL_2k2: csepel pláza üres mozijának új üzemeltetőit keressétek meg...

vagy nyilvános vetítés a sziget 0.napján? :p

Alfőmérnök 2010.06.09. 20:12:21

@Bukowszky: Nem ők nem mutatják be, hanem a mozi.

old_field 2010.06.09. 20:15:23

@csaba_a_purszk:
"abszurd dolog összehasonlítani egy blogon hőzöngőket egy konkrét tömeggyilkossal"

gyakran ez a liberális morális szint nálunk...

megmondtam?megmondtam 2010.06.09. 20:15:41

az uránia gyorsan dobja a NEMZETI szót a nevéből...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.09. 20:16:31

@old_field: aki képes egy Horthyt, egy Szálasit éljenezni, az nekem ne ugasson tömeggyilkosságról.
Egy fidesz hívő meg ne komcsizzon, mert több, mint röhejes. :D

almodhi 2010.06.09. 20:16:39

@Muad\\\'Dib:

OFF

"Mengelét halálra ítélők": nem ítélte halálra senki.

Talán Eichmannra gondoltál...

ON

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.09. 20:17:55

old_field 2010.06.09. 20:15:23
@csaba_a_purszk:
"abszurd dolog összehasonlítani egy blogon hőzöngőket egy konkrét tömeggyilkossal"

gyakran ez a liberális morális szint nálunk...

ez igen szomorú :(

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.09. 20:19:21

@TuRuL_2k2: fentebb már említém vala, de eszerint egyike vagy az alkotóknak: ugye jól sejtem, hogy kicsit másképp néz ki a végeredmény, mint ahogy a főszereplőnek eredetileg vázoltátok?

f.m.j. 2010.06.09. 20:19:29

@Alfőmérnök:

ja, hogy a mozi, az Uránia, a Nemzet Filszínháza... bizarr

a Nemzet Filszínháza ennyire hiteles, és ennyire veszi önmagát komolyan

old_field 2010.06.09. 20:22:54

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

Nálam ilyesmit nem olvashattál, tehát ha ezt mondod, ez sima hazugság.
Ha nem nálam olvastad, akkor ne nálam reklamálj.

Horthy nem egyenlő Szálasival , ez a tipikus magyar-libsi összemosós-hazugság.

Attól hogy valaki gyűlöli a gyilkos komcsikat még nem lesz fideszes.

Az ahogy 1(tömeg)gyilkoshoz biszkuhoz ill. a kérdéshez viszonyulsz az pedig Téged is minősít...

komcsik_haza 2010.06.09. 20:24:14

Pont ma volt szó ezen a blogon a kommunizmus bűneinek tagadásáról.

mandiner.blog.hu/2010/06/09/holokauszt_vs_kommunizmus_1_1

Ha a film tényszerűen mond el történelmi dolgokat, akkor jogunk van megnézni. A közvélemény pedig nem fog a bűnösök oldalára állni, abban biztosak lehettek.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.06.09. 20:30:12

BISZKU CSALÁD! TUDJÁTOK MI AZ A LÓFASZ?!
HÁT AZ VAN A SEGGETEKBEN NEM JOGAITOK!

The Paramour 2010.06.09. 20:32:09

Torrentre a filmmel!!
Egyébként Biszku és a hozzá hasonlók hozzászoktak hogy ők fingják a passzát-szelet is, ezért ez a hozzáállás.

Mr Neanderthal 2010.06.09. 20:39:02

mi az hogy letiltja?
közszereplő volt, nem?
ha igaz hogy milyen döntéseket hozott a görény, nem tilthat le semmit
sőt, tessék elítélni, mint a némmetek a vén fasz nácikat

Muad\\\'Dib 2010.06.09. 20:42:07

@almodhi:
Terrible sorry. Mea culpa.... Mentségemre szóljon, hogy retkesül náthás vagyok és alíg látok ki a fejemen...

almodhi 2010.06.09. 20:42:10

Egyébként szerintem az egyetlen jó megoldás, ha lejátsszátok a pert...

Többek között ebben különböztök BB-től. A per nyilvánossága most jótékony hatású lehet...

justblaze 2010.06.09. 20:42:33

@Muad\\\'Dib: MEngelét nem végezték ki.

Szerintem is ugyanúgy vannak jogai egy tömeggyilkosnak is, ugyanúgy egy tisztességes perben kell bebizonyítani, hogy bűnös. NE értsetek félre, nem védeni akarom, a Kádár korszak egyik legundorítóbb embere.

Ettől függetlenül mindenképp kezdjétek el vetíteni több helyen a filmet, aztán pereskedjenek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.06.09. 20:42:42

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
A kollégák készítették a filmet, de valóban kellett némi fedősztori ahhoz, hogy kötélnek álljon.

old_field 2010.06.09. 20:44:10

@dcx:
"közszereplő volt, nem?"
ez erős túlzás 1 gyilkosra...
de persze, ettől még igazad van !

Muad\\\'Dib 2010.06.09. 20:44:27

@justblaze:
"MEngelét nem végezték ki. "
Muad\\\'Dib 2010.06.09. 20:42:07 I know, I know... epic fail

2010.06.09. 20:46:42

A kommunisták pofátlansága nem sokat kopott. Az ilyeneknek pont annyi személyiségi jog jár, mint amennyi Ceasuescu-nak...

Pollack 2010.06.09. 20:47:08

Srácok, nem akar ellopódni egy laptop rajta a filmmel? ;)

ninimimi 2010.06.09. 20:47:19

"HITLER családja Németországban letiltotta a róla készült filmet."

A fenti mondat TERMÉSZETESEN nem igaz, hiszen Németország nem Abszurdisztán...

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.09. 20:48:22

Biszkubéla letiltotta... bruhaha! Mi a faszom???

Ez a film promóciója akarna lenni? Nem is rossz! Majd mondja a póógár, hogyasszondja: ha bixubéla letiltotta, azért is megnézem...! Határozottan tetszik!
Arra gondolni sem merek, hogy akkora faszfejek vagytok, hogy ez a "letiltás" tényleg igaz és befostatok. Elég gáz lenne!

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.09. 20:48:27

ha ez így megy tovább a tárgyalás is zárt lesz a sajtó szigorú kizárásával és még vetíteni sem kell, elég a szándék.

Johny the mocsok 2010.06.09. 20:50:49

Zártkörű vetítésen le lehet adni. Ha ma, Magyarországon a Jud Süss-t le lehetett vetíteni, akkor ezt is.

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.09. 20:51:50

@Thulsa Doom: nem figyeltél:

ők vetítenék, de a NEMZET FILMSZÍNHÁZ-a nem vetíti a biszkucsalád közbenjárására.
Fasza....

stukov1 2010.06.09. 20:54:53

Véletlenül kattintottam ide, de berakom kedvencek közé az oldalt! figyelni fogom, hogy hogy áll a filmvetítés/letöltés.

Szerintem is simán ki kéne tenni vmi torrentre vagy videomegosztóra.

Kopacs 2010.06.09. 20:56:09

Béla, kívánok neked még hosszú gyötrelmekkel teli életet, kínozzon olyan keményen a sors ahogy te kínoztál anno!
Ja, és a kiemelt pártitkári nyugdíjadat költsed gyógyszerre!
Azért remélem egyszer összehoz veled a sors és kifejezésre juttathatom rokonszenvemet.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.06.09. 21:01:28

@dcx: Ha nem is ebben a stílusban de a lényeggel úgy látom sokan egyetértünk.
Ugyanakkor ne keverjük össze a dolgokat.
Neki joga van megtiltani a vele készült felvétel sugárzását /kivéve ha az
alkotók nem irattak vele alá egy ellenkező értelmű nyilatkozatot/ de egy másik dolog, hogy ha a Fidesz úgy akarná, törénelmileg most jöhetne el a teljes elszámoltatás ideje. Ezt bizonyítékok és bírósági tárgyalás alapján meg lehetne/kellene indítani a
jogállam keretei között mindazokkal szemben akik nemzetellenes bűnöket követtek el. Ez politikai döntés kérdése, miként annak is most jöhetne el az ideje, hogy a "rendszerváltást" követő rabló-privatizációkat felülvizsgálják és ahol jogilag megtehető annak legyenek anyagi és büntetőjogi következményei. Sajnos a Fidesz retorikájában az "elmúlt 8 év" emlegetése azt is jelentheti, hogy a korábbi időszakok búneit ez a kormány nem szándékozik firtatni./??/ Az Ingyentv.hu-n nemsokára befejezzük Dr. Kőrösi Imre egykori parlamenti képviselő videós"élménybeszámolóját"
/"Tágra zárt fülek..12 részben./
Érdemes megnézni a - nyilván szubjektív
elemktől sem mentes - videókat, hogy világosabb legyen mindenki előtt, hogyan jutottunk idáig.

regression 2010.06.09. 21:02:36

A szerzők nyilván nem fogják torrentre meg videómegosztókra tenni -- gondolom pénzt akarnak keresni.

Chuck Taylor (törölt) 2010.06.09. 21:02:53

remélem pár nap múlva rálelek valahol majd a neten...:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.09. 21:05:01

mit rinyálnak maguk itten? maguk többnyire demokraták. a demokrácia meg a gazemberek jogairól is szól. akkor most döntsék el, hogy demokraták lesznek, vagy le akarnak számolni a biszkukkal. még ha filmmel i.

regression 2010.06.09. 21:08:00

@Grift: Jogos :) Hál istennek én nem vagyok demokrata.

tükörfúró 2010.06.09. 21:08:38

@Thulsa Doom: nemhogy ők fostak be, de mindenki, az egész politikum, hazai elit "fosik", tessenek a fentieket elolvasni, aztán elgondolkodni, hogyisvanez

annyit segitek, nemegészenugy, hogy volt itt egy spontán rendszerváltozás, aztán elsöpörte az előző garnitúrát..

nagyon nem.

Dezső bá 2010.06.09. 21:12:35

@TuRuL_2k2: "hogy kötélnek álljon"
:DDDDD
Mekkora szöveg!
Ötös!

kulalak 2010.06.09. 21:14:05

Nem moziban kell bemutatni!!!!! Internetre fel vele!!! A Monica Lewinsky botrany oda tudjuk, hogy itt van a kozonseg!!!

Kerem 9 perc 55 masodperces darabokban a Youtube-on!

Tenyeket kozoltok, nem?

Pepe007 2010.06.09. 21:17:30

Bocs, de mi abban is különbözünk a komcsiktól, hogy látszólag nyilvánvaló estekben is azt mondjuk: döntsön a bíróság. Azonban egy film bemutatása szerintem nem népítélet, "illegálisan", korlátozott számú néző előtt be lehet mutatni. De ne legyenek illúzióitok: lesznek, akik BB tetteivel ma is empatizálni fognak, főleg akkor, ha - paradox módon - jó a film. Egy jó film adott esetben "emberközelbe" hozhatja a tömeggyilkost, aki iránt nem megvetést, hanem szánalmat érzünk. De ez a "szánalom" a történelmi és erkölcsi felelősség alól nem jelent felmentést. A törvények dolgában viszont, sajna, más a helyzet.

flippant 2010.06.09. 21:20:45

@kulalak: Ja, a youtube-ra simán fel lehetne nyomni. Ha paráznak egy hajléktalannal eg netkávézóból létrehozni kell egy nicknevet és mehet a feltöltés ezerrel. Utána már futótűzként terjedne szét a film. Amúgy a többi bolsevikról sem ártana filmeket készíteni. Például Apró (Klein) Antalról

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.06.09. 21:21:17

Nemrég az index úgy hozott le egy elvileg letiltott interjút (index.hu/belfold/2010/valasztas/balog_zoltan/), hogy a sajtótörvényre hivatkozott, miszerint csak akkor lehet letiltani, ha a szerkesztéssel megváltoztatták a szöveg jelentését. Éljen a sajtótörvény!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.09. 21:22:44

tisztára olyan mint a kósa úgy. lola megint ordító marhaságot csinált-írt, azzal, hogy bevallotta, hogy átverték a vén szart+ tömeggyilkosozik. a piac, akarom mondani a család reakciója kiszámítható. vagy érezték az "alkotók", hogy szar lett és ilyen módon lolázták el a dolgot? nagy kérdések ezek kérem! :)

Kopacs 2010.06.09. 21:23:45

@Grift:
Demokrácia = Démos hatalma, mi meg a Démos vagyunk és a film levetítését, Biszkú megbüntetését akarjuk.
Ilyen egyszerü.

Cartman 2010.06.09. 21:24:36

HírTV nem adja le? Vagy a Biszku család ott is le tudja tiltatni?

schlumbergerna 2010.06.09. 21:27:05

@aaabbbccc:
véletlenül küld el a kurucinfonak

két d-vel: küldd

aaabbbccc 2010.06.09. 21:29:17

@schlumbergernabazmeg
ok, bocsi, igazadd van

Alfőmérnök 2010.06.09. 21:31:31

@Grift: Nekem is ez jutott eszembe (le is írtam), h lehet ha lola nem írja meg a posztot, mehet a film. (Persze lehet, h utána beperelik az alkotókat, de akkor már nem a mozié a felelősség, hogy nem mutatták be.)

Amúgy: igen, menjen a netre a film, ott úgyis többen nézik meg ma már, mint moziban.
Ha beperelik őket, akkor meg indítsanak gyűjtést a költségekre.
Ha ezt nem csinálják meg, nyuszik.

flippant 2010.06.09. 21:31:42

Meg figyu már! A vén komcsi hogyhogy nem a sitten rohad? Nem vonták még felelősségre 56-os forradalom leverésének ávósait, vérbíróit?

gyz 2010.06.09. 21:32:37

ez megint egy tipikus mandineres ügy

a hulla szadesz székházába menni sárga madárnak öltözve az aztán baromi tökös akció.
Biszkubéláéktól meg beszartok, mert juj, per lesz.
Végre volt egy jó ötletetek, elkúrtátok.

Lola meg persze annyira végtelenül buta, hogy arra szavak nincsenek.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.09. 21:35:34

@Muad\\\'Dib: Ezt nem látom be.
Arról van szó, hogy véres szájjal követelik páran, hogy akasszák fel.
Azok, akik ezt követelik (nem pedig azt, hogy állítsák bíróság elé és az döntsön a sorsáról) a világon semmivel sem jobbak a Biszkuféregnél.
A különbség köztük, meg a fent nevezett szartartály között pusztán a hatalom.
Nekik nincs, Biszkunak volt.

@sertésszamba:-/ malacmambó:
"Nehogy már a vén bolseviknak JOGAI legyenek basszameg! " - ezt írtad. Én meg arra írtam példát, hogy pl. kiket fosztottak már meg alapvető személyiségi jogaiktól.
Azon kell elgondolkozni, hogy akarsz-e jobb lenni a náciknál, komcsiknál, vagy csak a bosszú az, ami érdekel.

@csaba_a_purszk: A hatalom mennyiségi különbsége vajh minőségi különbséget jelent-e?
Vagy csak beszéd van, és senki nem gondolja komolyan, amit mond?
Ezt is lehet, ez esetben viszont mindenkinek a kurva anyját és én is csak annyira gondoltam komolyan, amennyire a trágyalények az akasztást.

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.09. 21:35:41

@Schindler Pistája: "a zsidó wiesenthal központ kitalált vádak alapján perel és hurcol meg öregembereket"

Aha, értem én, a nácik csak öregemberek, a komcsik meg tömeggyilkosok...
Bunkó. A tömeggyilkos az tömeggyilkos, teljesen mindegy, hogy milyen színezetű. Mi lenne, ha kicsit fellapoznád az internetet, mert a könyveket nem igazán ismered...

Kármentő 2010.06.09. 21:37:33

Nem kéne először az Apró családról egy kis doku filmecske ???
Merthogy az aktuális lenne...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.09. 21:38:17

@Alfőmérnök:
persze hogy fel kell rakni. egy szarházi komcsinak, akár biszku, akár gyurcsány, nincsenek jogai.
de az meg tök érdekes, ha azt mondom, hogy gyurcsányból ki kell verni a beismerőt, akkor azok sikkantanak, akik meg elvitatják biszku jogait a letiltásra. összefoglalnám. a demokrácia nem jó, a diktatúra, a jobboldali, jó. a komcsiknak nincsenek jogaik.

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.09. 21:38:42

Azt le lehet írni, hogy komcsi, azt hogy bbunkó meg nem. A náczi sem megy át? Mi a franc ez a mandiner trágyadomb?

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.09. 21:39:49

Hoppá, ezt visszaszívtam... :-)

ninimimi 2010.06.09. 21:42:00

@micu: Annyira igaz, hogy kénytelen vagyok megismételni:

"ha a Fidesz úgy akarná, törénelmileg most jöhetne el a teljes elszámoltatás ideje. Ezt bizonyítékok és bírósági tárgyalás alapján meg lehetne/kellene indítani a
jogállam keretei között mindazokkal szemben akik nemzetellenes bűnöket követtek el. Ez politikai döntés kérdése, miként annak is most jöhetne el az ideje, hogy a "rendszerváltást" követő rabló-privatizációkat felülvizsgálják és ahol jogilag megtehető annak legyenek anyagi és büntetőjogi következményei. Sajnos a Fidesz retorikájában az "elmúlt 8 év" emlegetése azt is jelentheti, hogy a korábbi időszakok búneit ez a kormány nem szándékozik firtatni./??/"

Azt tudom hozzátenni, hogy másként fogalmazva ez Orbán Viktor forradalmának próbája. Igazságpróbája. Az a kérdés "csupán" mennyire gondolták őszintén a rendszerváltás véghezvitelét. Egyáltalán komolyan akarják-e, hogy a mostani "ügyes" fiúk, a volt kommunista "nagyvállalkozók", milliárdosok feleljenek tetteikért, azért, hogy továbbra is a normalizálódás ellen tesznek, miközben röhögnek a markukba.

Mert ha nem gondolták komolyan a volt kommunista "elit" helyretételét, az nem csupán a róluk kialakított vélemény miatt fontos. Hanem azért is, mert akkor további 20 évig maradunk az iszapban.

whale 2010.06.09. 21:48:32

Az a durva bassza meg, hogy kölyökkoromból emléxem BB-re, amikor kártyázni jött a nagyapámhoz, akit imádtam...

Alfőmérnök 2010.06.09. 21:49:25

@Grift: (Halkan jegyzem meg, hogy nem kizárt, hogy ez csak egy gerillakampány.)

Muad\\\'Dib 2010.06.09. 21:52:28

@kolbászoszsömle:
Értem, tehát szerinted, ha egy tömeggyilkost mondjuk jogos felháborodásból agyonver egy tömeg, akkor a tömeg tagjai ugyanolyanok, mint akik ártatlanokat ölnek meg. Nagyon szomorú, és sajnálatra méltó, ha nem érzed a különbséget...

Zip Martin · http://tomibuli.blog.hu/ 2010.06.09. 21:54:07

úgy csatlakoznék valami jó kis facebook klubhoz ;)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.09. 21:57:52

@Muad\\\'Dib: Itten kérem szépen nem a kézrekerülés fennforgása vagyon, hanem mindenki otthon ül a gépe előtt, és azt kiabálja, hogy akasszuk fel, meg, hogy a komcsiknak nincsenek jogai, meg ilyesmi.

Nagyon szomorú és sajnálatra méltó, ha nem érzed a különbséget.

kertesz 2010.06.09. 21:58:40

demármostakkor ne balfaszkodjatok, de tényleg!
A véletlenül elhagyott iphone-ok, a véletlenül kikerült gyurcsány-beszédek korában ki akadályoz meg egyetlen tolvajt is, hogy ellopja tőletek a mindentudó merevlemezt és felpakolja egy orosz szerverre, és 10 perces darabokra vágva elárassza vele az összes videómegosztót?!?!?!?!
A youtube és a torrent korában nehogy már egy cserzett bőrű, véreskezű kommer mondja meg, hogy mit lehet, és mit nem...
Okosba, baszkikáim!

Muad\\\'Dib 2010.06.09. 22:00:05

@kolbászoszsömle:
Tehát egy ismert tömeggyilkost sokan szívesen látnának lámpavason. Szerinted ez ugyanolyan, mint fiatal srácokat akasztófára juttatni, akik kiálltak népük szabadságáért. omg...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.09. 22:07:49

@Muad\\\'Dib: Ha a komancsok hatalmon maradnak, akkor a Biszkutetűről utcát neveznek el, mert akasztófára juttatta azokat, akik a nép szabadságára törtek és polgárháborúba taszították az országot.

Az, amiről beszélsz (a nép szabadsága, ország érdeke, nemzeti érdek), az relatív.
A stabil pont az, hogy nem ölünk embert. Főleg nem bosszúból, vagy elrettentési céllal, mégpedig azért, mert az ilyesfajta gyilkosságoknak, amíg nincs irgalom vagy van ellenség, addig nincs vége.

gyz 2010.06.09. 22:10:59

@Grift: pedig azt hittem, ebben egyet értünk, de nem.

a szarhházi Biszkut tökéletesen ugyanolyan jogok kell, hogy megillessék, mint brmelyikünket. Ha nem így gondolod, akkor kiváló alanya lettél volna a toborzó komcsiknak anno.

ennek semmi köze a joghoz. be kell mutatni a filmet, vállalni a következményeit.

Ja, és persze azt is hozzáteszem, hogy Biszkut minden jog megilleti, ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy ebben az országban azért ilyen elbaszott a hangulat, mert ezek az emberek nem lettek a demokratikus bíróság előtt felelősségre vonva a tetteikért.

Nem a vérük után kell hörögni, hanem egy tökéletesen normális és törvényes tárgyalást lefolytatni ellenük. Ami után nagy valószínűség szerint a sitten rohadt volna meg, teszem hozzá.

elfelejtette 2010.06.09. 22:12:12

@kolbászoszsömle: Ez a szokásos egy bites liberális relativizálás, semmi újat nem mondtál. Ölés = nem jó, nemölés = jó. Ezen az alapon a náci tömeggyilkosokat halálra ítélők is ugyanolyanok, mint akiket felakasztottak.

Muad\\\'Dib 2010.06.09. 22:13:58

@kolbászoszsömle:
Tényleg sajnállak. Én itt lezárom veled a beszélgetést mindenféle sértegetés nélkül. Elképzelni nem tudom, milyen érzés lehet úgy élni, hogy nem tudsz különbséget tenni egy forradalom/ellenforradalom között, hogy neked minden relatív és bármilyen posványt el tudsz képzelni, mert szerinted mindenki egyforma. Hogy egy 18 éves gyerek akit felakasztottak, mert szerette volna, ha az oroszok kimennek a hazájából egy szinten van az őt kivégeztető gyilkossal...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.09. 22:20:29

@elfelejtette: Amennyiben az ötödik parancsolatnak van egy olyan kiegészítése, hogyaszongya: "abban az esetben, ha úgy látod jónak hagyd figyelmen kívül", valóban egy egybites liberális relativizálás az, amiről beszélek.

Amennyiben nem, akkor egy átfedés a keresztény és a liberális értékrend között.

ninimimi 2010.06.09. 22:28:25

"ebben az országban azért ilyen elbaszott a hangulat, mert ezek az emberek nem lettek a demokratikus bíróság előtt felelősségre vonva a tetteikért."

Igaz, de nem csupán a hangulat ezért ilyen, hanem sok minden más is. EZért lehet még ma is elkenni a gyilkosok bűneit, ezért kell szegény Muad\\\'Dib-nek kolbászömlékkel vitatkoznia. Mert ha börtönben rohadnának a magyar népet 56. után megnyomorítók, akkor fel sem merülne, hogy valakik védjék őket. Nürnberg után ki merte volna a német közéletben védelmezni a nácikat?

Ezen felül azonban nem csupán ezt okozták az elmúlt 20 évben, hanem azt is ők határozták meg, hogy kik lehetnek a "menők", a gazdásg "ászai", az új milliárdosok. A mai napig is ők mozgatják ezt az országot a bolsevik kapcsolataikon keresztül, ők báboznak a közélet szereplőivel.

KCB 2010.06.09. 22:29:37

Van aki igenis megérdemli a halált, ez a filmekben az egyik legszarabb vonás, hogy ha megöljük a gyilkost, akkor olyanok rosszak leszünk mint ő. Nem bassza meg, akkor lenne ugyanolyan az ember, ha ártatlan embert öldösne.
Ajánlom a mindenkinek a Pincebörtönök c. fimet. Emberi ésszel felfoghatatlan, miket műveltek ezek az 50-es években.

Balance Of Power 2010.06.09. 22:31:17

Most ez a matulas interju kamu, ugye? Merthogy erdekelne, hogy Biszku nyilatkozott-e valaha valahol felreallitasa, ill. 1989 utan.
Farkas Vladimirrol olvastam egy baromi erdekes cikket a multkor, hogy o meg a rendszervaltas elott kiallt a nyilvanossag ele es szembenezett magaval. A szerzo pszichologus lehetett, mert elemezte is a szemelyiseget - tavolrol sem lett szimpatikus, de ott meg lehetett ismerni a mierteket. Biszkurol nem tudni semmit, de o affele fafeju komcsi lehet, ha perelni akar.

Viszont a csaladot sem ertem. Nekik semmi kozuk az egeszhez, viszont ha az oreg moge allnak, azt sugallja hogy felvallaljak a tetteit. Pedig nem kell, attol meg nyugodtan szerethetik a csaladtagjukat.

ninimimi 2010.06.09. 22:33:21

gazdásg = gazdaság

tewton 2010.06.09. 22:37:33

@Alfőmérnök:
lehetne pl. "Gyurcsányi" néven regisztrálni a vimeóra :) esetleg megkérni a társadalomkritikus Egyenlítő tévét, hogy tegyék ki ők :)

asszem, Biszku et. megérthetné, hogy a szocializmus és a kapitalizmus két, egymásnak feszülő világrend. és ha valaki a szoc. forradalmat az ellenforradalmárok vére árán védi meg, akkor ne vinnyogjon, ha az ellenforradalom győz (mert a dolgozó nép mégiscsak így akarta), és esetleg az ő feje is leesik. és itt még ennyi sincs kilátásban, csak az igazság kiderülése. egy régi kommunistától nem hiteles ez a liberális emberjogi vinnyogás. kettős mérce.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.09. 22:37:57

@ninimimi: Védi az öregisten túrós fasza azt a gennyládát!

Én ezt a rendszert védem, mert nem szeretném, ha mindenféle vérbírók rohangálnának az országban és bemondásra fosztanának meg jogoktól embereket.

Bíróság elé kéne citálni Biszkut. Ha itt nem megy, mert minden bíró fideszes komcsi, akkor Nümbergben.
Emberiesség elleni bűnökért.
Ha csak a fele igaz, amit róla mondanak, ott fog megrohadni.

Ehelyett viszont az megy, hogy az igazság bajnokai hazudoznak, hogy filmet filmet forgathassanak, majd itt nyígnak, hergelve a közönséget, teret adva az akasztás és az alanyi jogfosztás kívánalmának, amiért nem egészen az történik, amit akarnak.

jan 2010.06.09. 22:39:29

Függetlenül Biszku tetteinek elég egyértelmű erkölcsi megítélésétől, tudtommal még egy interjút sem illik leközölni újságban az interjúalany beleegyezése nélkül...

tewton 2010.06.09. 22:39:41

@spanyol:
"A film alkotóinak sikerült őt megszólaltatni, megkérdezni tőle, hogy bánja-e és bocsánatot kér-e a történtekért."

szivárogtassál!
bánja-e?
kér-e bocsánatot?

Tóth Ágas 2010.06.09. 22:40:01

Biszku elvtárs most miért nem vállalja a "hőstetteit"? Mit számít az ő szava? Ő csak egy szar komcsi. Szerencsére a rühes rendszere bekrepált.
Tényleg, az nem emberiség elleni bűntett, amit elkövetett? Vagy megint szelektíven illik felejteni?
Egy ilyen szarnak minek fizetnek nyugdíjat? Még mindig él? Pont ez a szardarab érdemel nyugodt öregkort, ami ebben az országban millióknak nem adatik meg?!
Tegyétek föl a netre a filmet!!! ha fél, hát féljen! ő tudja, van-e oka félnie

ninimimi 2010.06.09. 22:43:49

@kolbászoszsömle: Bocs, reálisan látod biszkuékat. Csak a káromkodás nem tetszett.

tölgy1 2010.06.09. 22:45:13

Igen, valahová tényleg elfújhatná a szél ezt a filmet, ahonnan letölthető.
Ha marketing ez a letiltás-hír, akkor sikerült.

Alfőmérnök 2010.06.09. 22:48:23

@tewton: @tölgy1: "Addig is minden nap egy-egy exkluzív részletet fogunk közreadni a Mandiner blogon a filmből és annak hátteréről."

Ez a szivárogtatás.
A posztból meg Index címlap lett. Egy hét múlva premier, közben összegyűlik pár száz ember a facebookon, akik elmennek a Menta teraszra.
Spanyol nem hülye gyerek, ezt ne hagyjátok ki a számításból. ;)

HgGina 2010.06.09. 22:50:33

Egyszerűen gyávák vagytok.
Semmivel sem különbek a sok tetves komcsinál.

Ha a film valóban tényszerű és korrekt, akkor tűzön-vízen át kellene harcolni a bemutatásáért.

Gyáva szarok vagytok. Ennyi.

KCB 2010.06.09. 22:52:11

Megjegyzem, mikor Auschwitzben utoljára begyújtották a kemencéket, az egyszer gyönyörű volt a füstje, a kivégzett nácikat égették el benne.

A vak gyűlölettől vezérelve ártatlan emberek százait, ha nem ezreit gyilkolták, kínozták meg 56 után a hatalmukba visszakerült kommunisták.

89-ben mind fel kellett volna őket akasztani, a Magyar nép, a szabadság gyilkosait. Ezek soha nem bántak meg semmit, máig megtennék ha lenne rá hatalmuk. Nem kapnának mást, csak amit másokkal tettek.

Nem csoda hogy máig ekkora gyűlöletet korbácsolnak fel ezek az emberek, mert most is köztünk élnek, az áldozataik családtagjaival.

átlátó 2010.06.09. 22:53:18

Ez a retek nem tüz-viz-golyo-savallo. A kiscsaladja sem.

HgGina 2010.06.09. 22:53:31

@jan: illik vagy nem illik...
Ki a nyavaját érdekel az?
Elkövette? Igen.
Büntetendő? Igen.
Na akkor ennyi.

schlumbergerna 2010.06.09. 22:56:25

@kolbászoszsömle:
Emberiesség elleni bűnökért.
emberiség

HgGina 2010.06.09. 22:59:35

A kedves alkotók ilyen beszariként tegyék fel magukat a szanalmas.hu-ra.

Dezső bá 2010.06.09. 23:01:32

@kolbászoszsömle: "minden bíró fideszes komcsi, akkor Nümbergben"

"Nümbergben"?
Biztos?
Esetleg Nürnbergben?

tbb 2010.06.09. 23:02:28

Ügyes. Ahogy csináljátok a reklámot a filmnek. És mennyit perkáltok érte az öreg gyilkosnak?

HgGina 2010.06.09. 23:02:33

kedves alkotók, vegyetek be engem a filmbe rendezőnek, nyugodtan
én nem fogok beszarni egy ilyen féregtől
cserébe a film összes jogait kérem, ti meg húzzatok el valami retekbe a farkatokat behúzva

tbb 2010.06.09. 23:05:38

@Alfőmérnök:
Látom, te sem ma jöttél le a falvédőről.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.09. 23:06:40

@schlumbergernabazmeg: @Dezső bá: OK! Nem is kell bíróság elé állítani, mert nincs is olyan város, ahol lehetne, meg az nem is bűn, amit csinált...

Értem.

ninimimi 2010.06.09. 23:09:44

@schlumbergernabazmeg: "Emberiesség elleni" bűn "emberiség elleni" helyett.

Hoppá, köszi, hogy szóltál. Ezt a kis sunyi csalást most észre sem vettem kolbászzsömlétől. Milosevics ügye kapcsán találta ki ezt a "fogalmat" ("emberiesség elleni bűntett") a hazai bolsevik média. Csak azért, hogy kisebbítve bűnét, ezzel is mentegetni, mosdatni próbálja a rohadt kommunista tömeggyilkost.

HgGina 2010.06.09. 23:12:20

@ninimimi: sajnos ma már az "emberiesség elleni bűntett" a hivatalos terminológia
ami egyébként baromság, amint azt tudjuk

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2010.06.09. 23:12:42

lopjátok már ki a filmeteket valami torrentre. aztán persze sírjatok egy kicsit, hogy jaj, ellopták...

Viktus 2010.06.09. 23:15:14

hír tv mi okból nem adja le pl. ? vagy echo? eleve vicc, hogy rendszerváltás volt, és ez a Biszku nem börtönben rohad. A nemzeti együttműködésesditől is kapja a zsíros nyugdíjat majdan?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.06.09. 23:19:19

@gyz:
Biztosan sikerült feldolgoznod a poszt információit? Az Uránia állt el a vetítéstől, s 99%, hogy a többi mozi is így tesz majd. De ha a fene nagy önérzeted mellé van egy kis mozid is, rajtunk nem fog múlni. :]

sofalwy 2010.06.09. 23:20:32

Ahhoz képest, hogy biszku nem sokat törődött áldozatainak jogaival - akiknek ez életükbe, vagy sok éves kínjába került - abszurd elfogadni azt, hogy neki legyen joga visszatartani a filmet, amiben ő beszéli el a mindenki által tudott tényt, mely szerint gazemberkedett, kegyetlenkedett. Ez a kis jogsérülés (ha egyáltalán az egy ilyen gazember esetében) nincs arányban azzal a tett sorozattal, ami hozzá kötődik.
Elismerés az alkotóknak és irány az Internet! Várjuk a filmet!

2010.06.09. 23:30:39

Jogom van tudni, kik zárták börtönbe, kínozták meg és végezték ki a rokonaimat! A hóhérok meg nem tilthatnak meg semmit.

gyz 2010.06.09. 23:32:01

@TuRuL_2k2: na most akkor:

ha annyi az egész, hogy az Uránia elállt a vetítéstől a Biszku-család felszólítására, akkor ne úgy kommunikálj, hogy jaj, letiltottak, mert hazugság. Ha be akarod mutatni, akkor arra van még szerintem pár lehetőség.

ezt is ti írjátok:

"Biszku Béla ma letiltotta a filmet és perrel fenyegette meg az alkotókat. A per lezárultáig, azaz bizonytalan ideig a film nyilvános bemutatója elhalasztva.2

ha még csak fenyegetett a perrel, akkor miért írtok már a per lezárultáról? Ha nem perel, akkor soha nem mutatjátok be, hanem várjátok a per végét?

aztán meg, minden nap egy-egy exkluzív részlet leadása: miért, ha részletben adjátok le, azzal nincs bajuk Biszkuéknak? Vagy az egész csak arról szól, hogy többször kattintsunk rá?

Én megtanultam olvasni, értelmezni is. Ami itt zajlik azt maszatolásnak hívják.

tevevanegypupu 2010.06.09. 23:33:24

Jogok..milyen sokaig nem volt joga senkinek semmihez, akit Biszkuek elkaptak es hamis vadakkal meggyilkoltattak, bebortonoztek vagy az egesz eletuket tonkretettek.Ezt igy nevetsegesnek tartom, hogy a jogaira hivatkozva tilt be egy olyan filmet, ami nyilvan tenyekkel bizonyitja, hogy milyen ember volt Biszku. Nekunk idosebbeknek nem kell hozza film sem hogy tudjuk, de a fiataloknak meg kellene megiscsak mutatni, jobb lenne ha tudnak, kik voltak ezek az emberek. Akkor talan nem is fogadnak el sokan olyan feltetel nelkul a szocialista vagy liberalis partot, akik ezeknek a Biszku Belaknak a jogutodjakent leptek at a rendszervaltason. Igen, a liberalisok is.

Flúgatlan 2010.06.09. 23:42:04

Élnek még ilyen nyavalyások???

Bíróság elé velük, azonnal nyilvánosságra hozva azokat, miket is művelt az MSZMP vezetőjeként. Meg azok névsorát, akik bólogattak és szavaztak hozzá. Semmivel nem különbek a náci bűnösöknél, akiket még mindig kontinenseken keresztül kiadatnak, hogy 95 évesen perbe foghassanak! Ez a gyilkos meg még itt él, közöttünk, nyilván kiemelt nyugdíjjal?! Most nagyon felidegesedtem.

2010.06.09. 23:51:16

Szerintem két napja a 29 pont felolvasásakor kimaradt egy fontos, a 30. pont: Aki vezető politikai tisztséget töltött be az elmúlt rendszer idején, az nem lehet állami cégnél vezető beosztásban, nem tölthet be vezető politikai tisztséget, és nem lehet rendőr vagy katona sem. Lehet, hogy nem tökéletes a megfogalmazásom, de szerintem a lényeget értitek. Ezt már '89-ben meg kellett volna lépni. Akkor ilyen gyurcsány féle tolvajoknak már eleve nem lett volna esélye hatalomra kerülni.

2010.06.09. 23:53:10

Mennyivel előrébb lennénk most!

FAbian 2010.06.09. 23:54:20

Hogyhogy Biszku elvti nem az MSZP-ben villog?
Kor- és kartársnője,Lendvai néni mellett...beh szépek lehetnének!

prometheus_X 2010.06.09. 23:57:04

@kermi: Nem látod a lényeget: ők már most is sokkal előrébb vannak.

2010.06.10. 00:03:56

@old_field: De jobb későn, mint soha.

2010.06.10. 00:05:16

Szlovéniában bevált a dolog. Sőt! Mi az hogy! Nagyon is!

old_field 2010.06.10. 00:11:03

Nagy Gáspár:Öröknyár: elmúltam 9 éves

a sír NIncs sehol
a sír a gyilkosok
a test se I T T NIncs sehol
a test se O T T
a csont a gyilkosok NIncs sehol
a csont

(p. s.)

egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!

old_field 2010.06.10. 00:14:00

ui,

N.I. el lett temetve.

Ideje a gyilkosokat is néven nevezni...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.10. 00:28:49

@old_field: "egyetértek !!
és még nem csúsztunk le végleg :
bíróság elé kéne állítani mindet, aki még él !"

Ebben van valami...

Ha 88 éves náci háborús bűnösök után mind a mai napig kutatnak, és bíróság elé állítják őket, ugyanezt meg lehetne tenni a népirtásokat vezénylő kommunistákkal is.

2010.06.10. 00:47:14

Mi az hogy letiltja? Meg különbenis, Lola, te beszarsz egy vén kommunistától?
Rakjátok fel a youtube-ra, vagy ha a pénz kell adjátok ki dvd-n, én megveszem.

Rohadt vén kommunista geci, nehogy már 2010-ben diktáljon.

karip10 2010.06.10. 01:00:59

apám 56os volt,8évet ült márianosztrán,és óriási mákja volt,hogy nem ítélték halálra...mindent elmesélt nekem ezekről a férgekről,azt hogy hogyan tették tönkre ezt az országot,az értelmiséget,az egyházakat,a kultúrát,a családokat,mindent...én 30éves vagyok,de lassan már a nálam 20évvel idősebbekkel sem lehet 56ról beszélni,mert sokuknak egyszerűen fogalma sincs arról,hogy mi történt ebben az országban...ezért nagyon fontos lenne,az ilyen filmeket bemutatni,bármi áron,ez a legkevesebb amit megtehettek az áldozatokért,illetve hozzátartozóikért...

fourgee 2010.06.10. 01:12:07

Ezt a férget hogyhogy nem vonták felelősségre? Persze ha más nemzetiségűeket végeztetett volna ki, akkor most vagy halott lenne, vagy Izraelben rohadna egy börtönben... Miért csak a magyarokkal lehet bármit megtenni????

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.10. 01:58:14

egy remaster utan a " konyorgom! akasszuk fel" mondatot lehet, hogy be kene tenni az elso 2 spot koze.

DVD-re vele es az elso 1500 kopiat lehet 500ft-os kiadasi aron teriteni, hogy a tetu agyverzest kapjon.

Ennyit meger.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.10. 02:01:19

Teccettek volna forradalmat csinálni! És tényleg!

ü
bbjnick

magyar-magyar szótár 2010.06.10. 04:24:39

Benne van (utalásosan) az a shakespeare-i rész, amiben Mező Imrét, aki a népszerűségi listán (bocs az ösvényen levágásért a röidség kedvére) Kádár mögött közvetlenül állt jól tehát beáldozzák, a szokásos.. és így az ezredforduló után már unalmas kétlégy egycsapásra módszerrel? Tehát meg is szabadult Kádár a konkurenciától és áldozati bárány is lett Mező Imre. Közvetlenül Biszku volt a végrehajtó, aki vééletlenül picit annyira késett a segítségadással, hogy rendes Kádár-hű [bocs, de pufajkások] kérték ezt a késést tőle számon. (Forrás Tóbiás Áron, többhelyen)

magyar-magyar szótár 2010.06.10. 04:27:32

Nem ide való, de kb Koncsalovszkij tudná kameráztatni: A cigiző Kádár Rajk kivégzésén, Rajk nézi Kádárt és Éljen a Szovjetúnió!-t kiállt és még mindig azt hiszi, hogy
reccs,
Kádár elfordul és fölmegy a lépcsőn, a folyosón a csikkről rágyújt egy másikra

magyar-magyar szótár 2010.06.10. 04:29:22

De ha az Illyés naplót fellapozzátok 1950-53 között, ott lelitek Apró Antalt, aki bizony már akkor is az első 32-ben volt, sőt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.10. 05:17:42

itt hetyegtek az indexen és ezt nem tudjátok?

"A sajtótörvény vonatkozó előírása (1986/II. tv, 11.§(1) d) szerint a nyilatkozó azon az alapon tagadhatja meg hozzájárulását a cikk megjelenéséhez, ha közlését az újságíró megváltoztatta. "

példa:
index.hu/belfold/2010/valasztas/balog_zoltan/?rnd=735

vagyis le kell adni VÁGÁS nélkül az őt érintő részt.

amúgy meg ha nem tetszik, hogy valaki mit mond róla perelje azt, a dokufilmeket meg nehogymár letiltsa.

megnézném azért azt a pert amikor a vén komcsi sz@r beperel egy 56ost.....

azt hittem, hogy azért ennél felkészültebbek vagytok.

ha meg ez marketing izé....akkor meg szánalmas.

ján kádár 2010.06.10. 05:28:29

Biszku elvtárs jó elvtárs.
Nem kell bántani Ő csak jót akart . Akarhatott volna rosszat is, de nem.
Ő egy jó elvtárs.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.10. 06:32:24

@FILTOL: Semmi gond, csak az akasztó kampója és az árcédula közötti részt kell kivágni, a többi maradhat. És most gyújtson rá egy Románc-ra. (Hosszabb a szűrője, mint a Fecskének)

Dezső bá 2010.06.10. 07:20:15

@TuRuL_2k2: Tabán mozi?
Itt volt a Tolvajok ideje c. alkotás sajtóbemutatója. Mellesleg letölthető a készítő (Pesty László) honlapjáról is.

Tesco árufeltöltő 2010.06.10. 07:25:14

Franczia Kissről, a Tuskólábúról meg a díszes kompániájáról is csináltok filmet?

is 2010.06.10. 07:53:18

rendben van, semmi gond a filmmel. de a leírt számok pontosan az ellenkezőjét mondják, mint a konklúzió: az 56-os megtorlás nem volt nagyobb, mint a három másik együttvéve. ahhoz, hogy ez kijöjjön, ki kell hagyni a népességcserét, 1848 után bizonyára nincs pontos adat arról, hogy hányan mentek el Ámerikába, hány embert lőttek le csak úgy az út szélén stb.

Pepibubó 2010.06.10. 07:58:16

@Tesco árufeltöltő: Az ilyen gennyes dumák miatt hiányzik a népellenes gyilkosok elszámoltatása. Ha láttál volna néhányat lógni a magyar nép hóhérai közül a 90-es rendszerváltás után, akkor meg sem próbálnád mocskolni az emberiség történelmének legtisztább forradalmát, 1956-ot.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.10. 08:08:34

Ne aggódjatok! Mindenki megnézheti majd a filmet, csak még ki kell találnunk, hogy miként.
Egyébként jogilag még levetíthetjük, mert a Biszku család csak fenyegetőzött, konkrét papírt nem adtak se nekünk, se az Urániának, amiben letiltják. Csak a mozi attól fél, hogy őket pereli majd. Mi vállaljuk a pert, felkészültünk rá és ha véletlenül mégis elvesztjük, gondolom majd segítetek :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.10. 08:14:01

A netre egyelőre azért nem rakjuk fel, mert akkor nem mehet versenyekre. De majd meglátjuk.

robian 2010.06.10. 08:23:15

biszku pár éve még a kondorosi uszodába járt és élte a kiemelt nyugdíjasok gondtalan életét. egyszer láttam egy idős bácsit sírni a tehetetlen dühtől, szvsz 56os túlélő lehetett. a múltat végképp eltörölni. rabszolga: jer, harcolj velünk

Pepibubó 2010.06.10. 08:25:09

@lelkylola: Jó, de az Uránián kívül van még mozi, nem? Hol hirdetitek meg a vetítést?

@Tesco árufeltöltő: Egyébként pár napos az a törvény, amely szerint a kommunizmus bűneinek kisebbítése pont olyan bűncselekmény, mint a náci bűnöké. Gondolom, Hitlerék tettei kapcsán nem emlegetnéd, hogy harcoltak ellenük nem éppen makulátlan eszközökkel is. Na és?!

kleinpower 2010.06.10. 08:31:14

Még legalább 50 hasonló filmet lehetne készíteni. Ezekről:
hetivalasz.hu/reflektor/nyilt-allomany-23280/

gregory1 2010.06.10. 08:41:22

Addig amig Somogyi Jenö AVH hohérnak aki sajàt bevallàsa szerint részt vett 120 akasztàsban emlék tàblàt tesznek fel a XIII kerületben, addig hol van itt rendszervàltàs ???
"November 1-jén a szolnoki rádióban is közölték a Magyar Függetelenségben is megjelent „Aljasság, árulás!” kezdetű nyilatkozatot, amit a kezdettől a forradalom mellé állt jászberényi honvédségi alakulat adott ki. „Somogyi tiszt és szűk köre ÁVH-s tiszteket rejtegetett a laktanyában a nép jogos haragja elől. Nem fegyverezte le őket, hanem katonai (tüzéri tiszti) egyenruhába is bújtatott egyet. A személyi állomány felháborodására engedte őket világgá. (…) Orosz tisztek társaságát is élvezte, miközben Budapesten a forradalmi ifjúság vére folyt fegyvereiktől. Nyelvük kitépésével és agyonlövéssel fenyegette a honvédeket, ha elárulják.” A fentieken kívül még sok mást azzal tetézett, hogy „ez a csürhe majd kitombolja magát és újra lesz minden a régiben.” Az október 31-i ezredgyűlésen mellőzték Somogyit, a Forradalmi Katonatanács pedig kiközösítette."
Somogyi àllitàsa :

Somogyi Jenő Bitófát mosott a siralomházban
Ahogy ezt ö elmondja ! De hazudik mert AVO-s volt Jàszberényben és
utànna meg hohér volt a felakasztàsokban ! Akasztott embernél nincs vér tehàt nincs mit mosni !
Ime a hazug dumàja :
Tüzérezred-parancsnok volt a házimunkás – Kilenc hónapig bírta
Somogyi Jenő elektroműszerésznek tanult, majd Veres Péter hívó szavára jelentkezett honvédtiszti iskolára. Sikeresen elvégezte a hadiakadémiát, utána hamarosan századosként tüzérezred-parancsnok lett.
– Hol ért ’56?
– Jászberényben voltam a helyőrség parancsnoka. Október 25-én, amikor megalakult a forradalmi bizottság, engem választottak meg az elnökének. A forradalom letiprása után felvetődött a karhatalom, vagyis a pufajkáshad megszervezése. Felszólítottak, hogy legyek a parancsnokuk. Kijelentettem, hogy én katonának esküdtem és nem pribéknek. Erre leváltottak az ezredparancsnoki beosztásból, majd június 28-án letartóztattak. Felszállítottak a Gyűjtőfogházba, három hétig magánzárkában tartottak. Majd egy Blaskovics Ede nevű főhadnagy megkezdte a kihallgatásomat. 1958. február 11-én volt az első fokú, 13-án a másodfokú tárgyalásom, 15-én pedig az ítélethirdetésem: ötévi börtön és lefokozás. Nemsokára elvittek a Gyűjtőbe és beosztottak a kisfogházba házimunkásnak. Amikor átkerültem, ott tudtam meg, hogy itt halálraítéltek vannak. A földszinti cellák tele voltak, az emeletiben a Nagy Imré-sek.
– Megneveznél közülük néhányat?
– Jánosi, Nagy Imre veje, Tildy Zoltán volt köztársasági elnök, Déry Tibor, Háy Gyula írók, Fazekas Gyuri újságíró, Kosáry Domokos akadémikus, Várady vezérőrnagy, Kopácsi Sándor és még sokan mások.
– Mi volt a legnehezebb feladatod?
– A sirató- és az akasztóhelyiség takarítása, s a legszörnyűbb: a bitófák lemosása.
– Hogyan viselkedtek a kivégzésre indulók?
– Amíg ott voltam, a 120 kivégzett között egy sem akadt, aki nyöszörgött vagy sírt volna. “Éljen Magyarország!”, “Éljen a haza!”, “Független, demokratikus Magyarorságért halok meg!” – ezek voltak az utolsó szavak. Engem megdöbbentett, hogy bár mind családos volt, mégsem tőlük búcsúztak, hanem a bajtársaiktól és a hazától.
– Hogy nézett ki a bitófa és hogy történt a kivégzés?
– Ezt meglehetősen részletesen ismerem, mert a kivégzések után minket vittek takarítani a kivégzőhelyiségbe. Ez egy lovardaszerű épület volt, fél tetővel, közvetlenül a kisfogház mellett. Mondanám, hogy a fogház oldalához volt ragasztva, ezt ugyanis utólag építették és Nagy Imre kivégzése után fedték be. A bejáratától balra volt egy apró helyiség, azt hívták siratónak. Volt benne egy lehajtható asztal székkel, meg egy kübli a falhoz láncolva, fapriccs szalmazsákkal. Rácsos ajtaja előtt ült az őr, aki egész éjjel szemmel tartotta a rabot. Az őröket kétóránként váltották. Akit kivégzésre vittek, azt a saját ruhájába öltöztették, lábára posztópapucs került azért, hogy ha a bitón rugdalózik, ne okozzon kárt a cipőivel. A kivégzések általában hajnalban vagy reggel történtek. Volt úgy, hogy 11 óráig is elhúzódtak, ha sok volt a halálraítélt. A bitófa és a bejárat között egy függöny volt. Erre azért volt szükség, mert a törvény előírta, hogy az ügyésznek részt kell venni a kivégzésen. Igen ám, de voltak gyenge idegzetűek, akik nem merték végignézni a kivégzést, ezért elhúzatták a függönyt, ugyanakkor eleget tettek az előírásnak: vagyis részt vettek a kivégzésen.
A kivégzés úgy történt, hogy az elítéltet kihozták, az ügyész felolvasta az iratot, miszerint az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényt elutasította. Még egyszer egyeztették az adatokat, aztán szólt az ügyész, hogy az ítéletvégrehajtó teljesítse kötelességét. Az akasztófa olyan volt, mint egy vasúti talpfa, ennek a tetején volt egy vashorog, az alján egy kis kerék. A halálraítéltet odavitték a bitóhoz, odatettek egy elmozdítható, három lépcsőből álló kis emelvényt, erre felvitték, felkényszerítették az elítéltet, aki háttal állt a bitónak. A hóhér a nyakára tette a kötelet lazán, és erre a horogra kötött egy csomót. Ezalatt a hóhérsegédek a lábát kötözték össze és a kötelet a kiskeréken átvezették. A segédhóhér, amikor elkészült, azt mondta, hogy: hopp! és kirúgta a halálraítélt alól az emelvényt, a keréken lévő kötelet pedig meghúzta. Ezzel az elítéltnek a csigolyája megfeszült, fejét pedig a hóhér elfordította.
– Hogyan bírtad ezt a lelki és testi megterhelést?
– Kilenc hónapig bírtam, ezalatt 120 bajtárstól búcsúztam, s miután felmondták az idegeim a szolgálatot, átvittek a rabkórházba. Ott is találkoztam egy-két érdekes emberrel, többek között Farkas Mihállyal meg a Farkas Vladimirral.
(hornyák)

harcsabajuszos 2010.06.10. 08:42:04

Az ilyeneknek miért nem nyilvános még a címe a kurucon? Olvassa valaki?

ohrana 2010.06.10. 08:43:05

Én azon csodálkozom, hogy ezek a szarháziak miért kapnak ma is kiemelt nyugdíjat?
Ez kb. olyan, mintha az nsdap tisztviselői a II vh után nsdap tisztviselőségük okán kiemelt nyugdíjat kaptak volna.
Be kell hívni őket, igazolják a munkaviszonyt - ja, bocs!, az mszmp kb az nem munkahely volt. A függetlenített párttitkárság sem. (Örüljön, hogy nem vonjuk le az ott elfogyaszott villanyt, vizet és konyakot.)

o

old_field 2010.06.10. 08:44:26

@kleinpower:
hát... ez nem gyenge !

csak 3at kiemelve :

12. Lusztig Péter • A rendszerváltozás előtt a pécsi III/I. alosztály vezetője, a Baranya megyei rendőrfőkapitány biztonsági helyettese.
A 90-es évek elején megyei rendőrfőkapitány, később a rendészeti minisztérium tanácsadója, Zuschlag János belügyi kapcsolata.

19. Szita János • 1989-ben az állambiztonsági miniszterhelyettes titkárságának helyettes vezetője, korábban az 56-osok és Lezsák Sándor figyelése tartozott a feladatai közé. Ő szervezte be az 1989. június 16-i eseményekről a Pofosz nevében jelentő Szentgály Sándort is.
Az Airport Security Kft. ügyvezetője, társtulajdonos az R-Side Biztonsági Tanácsadó Kft.-ben.

31. Kaizinger Zoltán • 1989-ben a BM III/III-2-a. alosztály beosztottja, a Fidesz-tagként (Nagy Imre újratemetése kapcsán) demonstrációellenes hangulat szításával megbízott Szeszák Zsoltot ő szervezte be.
2004-ig a ciprusi gyökerű Omninvest Oltóanyagtermelő Kft. felügyelőbizottsági tagja, 2005-ig ugyanilyen megbízást lát el a Medyag Immunbiológiai Kft.-ben.
____

Cusi: Még hogy nem volt bűnszervezet...
az egész az.

A többi "Security" :
Egyszerűen törvényekkel ki kéne zárni ezeknél az embereknél, hogy bármilyen
módon visszaéljenek a múlt rendszerből áthozott hálózati kapcsolatokkal.
pl. ne alapíthassanak céget, vagy bárhogy.
Az a min. h ne kapjanak erkölcsi bizonyítványt.

gregory1 2010.06.10. 08:46:44

Ha valaki egy 56-os rab volt akkor nem nevezik ki a Szàlloda Lànc vezérigazgatojànak Kàdàr alatt és az MLSZ
elnökének !!!
Majd ö volt az aki privatizàlta a Hyatt, Forum, Intercontinental,Korona szàllodàkat !!!

sansan 2010.06.10. 08:46:48

"Mi vállaljuk a pert, felkészültünk rá és ha véletlenül mégis elvesztjük, gondolom majd segítetek :)"

Ott a pont.

vércseharcsa 2010.06.10. 08:49:11

Csak keményen gyerekek!
Ne hagyjátok magatokat!!!!!!!!!!!!!!!!!

wip 2010.06.10. 08:49:53

Kezdjük azzal, hogy hazugságot terjeszt már a blog is, mert nem igazak a megtorlásokról való hírek.Mellesleg akkor és ott így kellett intézkedni, az USÁ-ból nem véletlenül menekültek el emberek az 50-es években, mert ott meg a kommunistagyanúsakat üldözték.Amúgy meg ne komcsizzon az a szemétláda, aki az apja párttitári segédletével került egyetemre, és ö volt ott a KISZ-titkár.Az ellenforradalomról meg az a véleményem/komcsizzatok habzó szájjal nyugodtan/:ha nem jönnek vissza az oroszok, nem ezres, hanem százezres nagyságrendben haltak volna meg a honfitársaink, mert a Corvin-közi banditák példájával élve lőtték volna az embereket orrba-szájba.Ez nemcsak az én véleményem, hanem olyan történészeké is, akik nincsenek elvakulva a hivatalos '56-os dicsőítészektől.Azért KELL dicsőíteni,mert az egész 1989-től való rablást ezzel legalizálják!Ennyi...most komcsizhattok!

csaba_a_purszk 2010.06.10. 08:50:34

@lelkylola:

Hajrá Lola!

Megjegyzem. ha zártkörű p2p hálóra rakjátok fel nem hivatalosan, attól még mehettek versenyekre.

Ez már csak azért is jó lenne, mert ugye nem jut el mindenki moziba. Pl. én sem :-(

Ráadásul a nézettség garantáltan több ezres lenne...

boppi 2010.06.10. 08:53:16

Szaros vén komcsi inkább örülne hogy nem a sittem rohad.....

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.06.10. 08:54:58

@wip: Nahát, Béla bátya, ilyen idősen megtanult netezni? Respekt! :)

gorcsev54 2010.06.10. 08:55:40

Magyarországon még soha egyetlen kommunista gyilkost nem állítottak bíróság elé (legfeljebb csak Ők maguk egymásközt)és nem is fognak.Aki azt hiszi, hogy a jelenlegi kormány úgyszintén az elmúlt 20 vagy 8 évért is valakit felelősségre von az keserűen csalódni fog.

vizesnyolcas 2010.06.10. 08:58:55

Emlékezzetek, ki(k)nek köszönhetjük, hogy ezek a mocskok nemhogy szabadon élhetnek, de még becsületsértési perrel is fenyegetőzhetnek:
www.youtube.com/watch?v=UQq_164Z6m0

Pepibubó 2010.06.10. 08:59:42

@wip: Nem komcsizlak, mert a kommunistaság, akárcsak az, hogy valaki náci, azaz nemzetiszocialista, az túl szép meghatározás ahhoz képest, ami valójában vagy, a bűnökhöz képest, amiket védesz.

(Ha csak nem valami otromba vicc a szöveged.)

Aljas, magyar népellenes gyilkosok propagandistája vagy. "Komcsi"? Nem, az túl "szép" jelző lenne a velejéig hazug szövegedre.

old_field 2010.06.10. 09:01:15

@Pepibubó: kb ezek a szavak jöttek elő nálam is.
kösz.

wip 2010.06.10. 09:02:53

@old field lehet még folytatni a sort, talán pl. az ön által dicsőített orbán-család hirtelen meggazdagodásával, a pintér-maffiával, a polt-féle furcsaságokkal.Fejétől bűzlik a hal, csoda, hogy az orbán-féle mamelukok röhögés nélkül hogy mernek beszélni tisztességről, becsületességről demokráciáról...a domoszlói - véreskezű /arab terroristák által támogatoot/ bikacsökös banditáról és a karzatról bekiabáló dominájáról már nem is beszélve..Kellett nektek kapitalizmus, megkaptátok, nesze.. .

old_field 2010.06.10. 09:02:58

@Pepibubó:
de inkább ne vegyük komolyan, úgy könnyebb...

"Most olvastam, "a hivatalos verzió az 56-os bosszú- és megfélemlítési sortüzekről": Negyvenezer hercegprímás, herceg, gróf és báró, akik születésüknél fogva csepeli vasmunkásnak álcázták magukat, kenyérrel a hónuk alatt megtámadták a békésen lövöldöző ávósokat."
//E.P.

midnight coder 2010.06.10. 09:05:10

@gyz: Ehhez azért az is kellene, hogy a jogrendszer is korrekt legyen. Azaz ne legyen több joga a bűnözőnek mint az áldozatnak volt. Ma ha megölsz pár száz embert, akkor te max. életfogytot kaphatsz, elvégre emberi életet csak nem lehet kioltani, még tömeggyilkosét sem...

old_field 2010.06.10. 09:06:52

@wip:
bocsi... de minden sorodból az jön át,
hogy beteg a lelked vagy/és az elméd, vagy "csak" irtózatosan rossz a humorod.
ezekből 1 is elég ahhoz, hogy normális ember nem szán rád 1 reakciónál többet.
ez volt az.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.10. 09:08:27

Tecsőre meg torrentre vele, aszt mindenki bekabhassa.

old_field 2010.06.10. 09:08:47

na dolgozzunk !! :)
termeljük meg bixu elvtársnak a kiemelt nyugdíját.. :(

wip 2010.06.10. 09:14:35

@pepibubó csak nem párttitkár vagy bikacsökös keretlegény volt a felmenőid között, hogy ennyire megsértődtél? Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, öltözzön már fel!Mellesleg 1989-ben 16 milliárd dollár volt a Kádár-rendszer végén a tartozásunk, a ti vezéreitek eladtak mindent,most 80 milliárd dollár.Ennyit a "szakértő" kapitalista kormányokról...No comment...

greybull 2010.06.10. 09:19:18

@Kerek Perec: bizony, azokat kellene megkérdezni, hogy mi legyen az ilyen biszkutetvekkel, akiket az ötvenes években az ilyen férgek megkínoztak/kínoztattak! Csak és kizárólag nekik van joguk ítélkezni felettük - feltéve, hogy az ítélet bitófa lesz! (Mert nincs megbocsátás és nem is lehet az ilyen söpredékeknek!) Egyébként, ha a biszku családnak nem tetszik a film, hát ne nézze meg, de ne tiltogasson itt le semmit, különben ők mehetnek a bitóra!

wip 2010.06.10. 09:27:01

,@ old field,pepibubó úgy látom, maguk annyira fiatalok, hogy megfertőzte magukat a ' 90 utáni agymosás. Ne gondolják azt, hogy amit leírok, csak az én véleményem.Ha félrevezetett agymosottak, azt még megértem, de ha hivatalos blogírók és még el is hiszik, amit írnak, salnálom magukat.Egy a lényeg: a Kádár-rendszer volt Magyarország 1100 éve alatt a legjobban fejlődő,kérdezzék már meg a rokonságot,milyen gyarapodás volt 1975-1990 között Magyarországon? Dolgoztunk, gyarapodtunk és neveltük a gyermekeinket.Ja és nem voltam párttag, sőt vállalkozó voltam! Az 1990 utáni kormányok mindezt elvették tőlünk, kérdezem, mikor érjük el az 1989-es életszínvonalat?Talán 2020-ban? Szóval bértollnokok és törpe minoritás-fanok kíméljenek!

old_field 2010.06.10. 09:28:16

@greybull:

nem hiszem,h akasztani kéne : az a komcsi módszer volt...

épp elég volna valami nyilvános tárgyalás és ami a minimum : valami társadalmi kiközösítés.
és éljen így sokáig" a családjával, persze nyugdíj nélkül, sőt ha lehet, vissza is venni tőlük, amit lehet .

Mr. Rustical 2010.06.10. 09:30:13

@Balance Of Power: Öööö... azért Biszku Bélát szeretni elég nehéz lehet. Elképzelem a családi idillt, ahogy a jóságos nagyapó unokáinak mesél a kivégzésekről, amiket megrendelt.
Nyilván ez a környezet súlyos sérüléseket okozott az utódoknak is, amit csak úgy tudnak feldolgozni, ha azonosulnak Béla bácsi tetteivel. Ezért vannak most őszintén felháborodva. sértve érzik magukat. Ez olyan, mint amikor a skizofrén betegnek megmondod, hogy a féltve őrzött virágcserepe nem a Szent Grál, a rézgyűrűje pedig nem védi meg a boszorkányoktól. Az ő reakciója erre törvényszerűen az, hogy te is ellenség vagy, és a vesztére törsz.
A család nyilván nem tudja feldolgozni, hogy nagypapi tömeggyilkos, ezért inkább őrizgetik a törött virágcserepet meg a rézgyűrűt, és hisznek bennük.
Aki meg mást mond, az ellenség.

Pepibubó 2010.06.10. 09:33:29

@wip: 1989. óta takarítjuk azt a sz@rt, azt a gazdasági pöcegödröt, amit az elvtársaid hagytak hátra. Még nektek van képetek ezt felhozni a demokrácia ellen? 16 milliárdos tartozás? Van fogalmad róla, mennyivel mást jelentett ez egy olyan gazdaságnak, amely eladhatatlanul termelt, szemben a maival? Persze hogy nincs fogalmad, de azért azt hiszed, mindent tudsz.

Hogy neked kik voltak a felmenőid, az látszik... Úgyhogy a helyedben ezt sem feszegetném.

Egyébként innentől csatlakozom old_field 2010.06.10. 09:06:52-hez veled kapcsolatban.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.10. 09:34:02

@wip: Vigyázzon kedves Béla, újabban már a kommunizmus bűneiknek tagadását is büntetik!
Csak óvatosan azzal a billentyűzetcsapkodással...

greybull 2010.06.10. 09:38:13

@old_field: rendben, igazad van - különben nem leszünk különbek náluk.

Vlagyimir Iljics Lenon 2010.06.10. 09:51:48

@wip: "milyen gyarapodás volt 1975-1990 között Magyarországon?"

Milyen, te seggfej? Az elvtársaid adósították el az országot.

"Corvin-közi banditák"? Kár, hogy téged nem lőttek le. Súlyos csapás ez.
:DDDD

proletar 2010.06.10. 09:54:18

mikor szivárog ki véletlenül és melyik torrent-oldalon?

greybull 2010.06.10. 10:07:27

a biszku probléma megértéséhez (ide értve holokauszttagadás és kommunizmus bűneinek tagadását is) az alábbiak megfontolását javaslom:
1. a baloldali gondolkodásban a kommunizmus azért nem mosható összes a nácizmussal, mert:
1.1. szerintük az eszme abszolút humánus,
1.2. a célok fennköltek és nagyszerűek,
1.3. csak a megvalósításba csúszott némi hiba (nagyjából százmillió meggyilkolt...)
2. a kommunizmus szövetségével lehetett legyőzni a nácizmust együtt a nyugattal - márpedig a nácizmus a rossz oldal volt, tehát a nyugat és a vele szövetséges kommunizmus a jó oldal, márpedig olyan nincs, hogy a jó oldalnak van egy rossz oldala, ami még a legyőzött rossznál is rosszabb!
3. A kommunizmus tehát jó, következésképpen rossz csakis a nácizmus.

A fentiek a mai napig abszolút érvényesek, sajnos.

A jugó háborúban szinte a végsőkig kitartottak a nyugatiak amellett, hogy Szerbia a jó és a horvátok a gonoszok.

Kína még ma is sok elnézést kap, pedig gyalázatos dolgokat művel Tibetben és Kelet-Turkesztánban (Ujguria).

Észak-Korea truccol a világgal, pedig már régen el kellett volna söpörni.

Kuba - 90-óta nincs szovjet szövetséges blokk (most ne kötözködjünk a pontos dátumon) - és mégis fennmaradt, holott az USA seperc alatt eltakaríthatná (nem, ne jöjjetek a Disznó-öböllel - ez már nem az a haditechnikai világ).

A fenti logikai bukfenc alapján semmi esély arra, hogy a jobboldal által világosan látott problémát és ezt a világos és tiszta világlátást a baloldal valaha is átvegye.

Csak az erőből való lenyomás marad megoldásként.
Ez van.

kacsasult 2010.06.10. 10:08:52

Könyörgöm, mit bénáztok? Tegyétek fel a jutyúbra v. a gugl videóra, oszt jónapot Biszku elvtársnak!

soproni1 2010.06.10. 10:26:04

@greybull:

Mivel a "jobboldal" is a volt "baloldalból" nőtt ki, miért lenne különböző ?
A baloldaliságnak semmi köze az általunk akkor elkövetett terrorhoz, mint ahogy a jobboldaliságnak sincs köze a nácizmushoz.
Ezek emberi problémák voltak ( a magyar mindig pápább akart lenni a pápánál), mint ahogy a kereszténység nevében kiírtották a fél világot, mégsem itéljük el a mamikákat a templomban.

gyz 2010.06.10. 10:31:20

@greybull: szerintem logikai bukfencet ne nagyon említs hozzászólásod után, mert elég hülyén veszi ki magát. Ezt nem a kommunisták védelmében mondom, hanem önmagában értékelve az írásodat.

főként a világpolitikai "kitekintésedet", mert az úgy marhaság, ahogy van.

ninimimi 2010.06.10. 10:33:19

@soproni1: "a kereszténység nevében kiírtották a fél világot"

Nem semmi! Az, hogy a kommunistáid tényleg tönkretették a fél világot és meggyilkoltak 500 millió embert, az a tény ilyen "kis" túlzásokkal billenthető helyre?

Szerinted.

Érdekes, még egy nácit se hallottam, aki a középkori vallásháborúkkal próbálta volna igazolni Auschwiztot. Lehet, hogy a kommunisták még náluk is pofátlanabbak?

old_field 2010.06.10. 10:41:24

@soproni1:
"Mivel a "jobboldal" is a volt "baloldalból" nőtt ki, miért lenne különböző ?"

ezt azért így nem mondanám... :)
a kádár korszaknak is folyamatosan meg volt az ellenzéke.
---
"A baloldaliságnak semmi köze az általunk akkor elkövetett terrorhoz, mint ahogy a jobboldaliságnak sincs köze a nácizmushoz."
ebben már részben igazad van, "kicsit" ront a képen, hogy maszop a biszku et. mszmp-jének a jogutódja...
és baszki elvtárs nyugisan éli nyugdíjas napjait, mint aki jól végezte dolgát.
és ez gáz...nem kicsit.

___
"mégsem itéljük el a mamikákat a templomban"

ebben 1etértünk ! :)

nonest 2010.06.10. 10:43:19

Olvasom a kommenteket és az első benyomásom az, hogy a legtöbb vélemény óriási tájékozatlanságot,de annál több,löttyös indulatot hordoz!
Csellel,ravaszsággal beférkőzni egy öregember bizalmába minimum erkölcstelen. 1956 megítélése a mai napig ellentmondásos, megértéséhez több kellene, mint egy kis alkohol és utána a "vesszenek a kommunisták"-vinnyogás!

soproni1 2010.06.10. 10:44:27

@ninimimi:

A kommunistáim a családom volt meg a tieid is. Csak a kommunizmus nevében tettük tönkre a fél világot .A kereszténység detto. Csak szimbólumként használtuk a keresztet ( mert könnyű volt megjegyezni), hogy kiirthassuk a más vallású népeket.

soproni1 2010.06.10. 10:47:41

@old_field:

Szerintem az Mszp is elitéli az ötvenes évekbeli cselekedeteinket.

A kádár korszak akkori ellenzéke most pont nem a " jobboldalon "áll, úgy érzem.

old_field 2010.06.10. 10:52:54

@soproni1:
"Szerintem az Mszp is elitéli az ötvenes évekbeli cselekedeteinket."

ha valóban elítélné , akkor nem nyúlta le volna az akasztások korából induló pártot és a párt lóvét...

"A kádár korszak akkori ellenzéke most pont nem a " jobboldalon "áll, úgy érzem. "

én nem így érzem.
ha csak nem demszky et.-ra és társaira gondolsz.
mert ők valóban nem a jobb oldalon állnak.

fourgee 2010.06.10. 10:57:17

@nonest: "Csellel,ravaszsággal beférkőzni egy öregember bizalmába minimum erkölcstelen."

Igazad van, tényleg erkölcstelen. Kivégezni, kivégeztetni embereket nem az. Talán a videó készítőit is ki kellene végeztetni? Lehet hogy nácik? Nem, nem öltek meg senkit, de akkor is nácik, tehát veszélyesek, meg kell ölni őket?

Még jó, hogy a Biszku féle baloldaliság az erkölcsös és veszélytelen.

angyalföldi kurtizán 2010.06.10. 10:57:32

@nonest: "1956 megítélése a mai napig ellentmondásos"

Fejezze be a bizonytalan eredetű kannás bor fogyasztását, Biszku elvtárs!

old_field 2010.06.10. 10:59:09

@nonest:
"butaságokat" irkálsz vagy nem olvastad végig...

"Csellel,ravaszsággal beférkőzni egy öregember bizalmába minimum erkölcstelen"

tényleg az, akaszta(t)ni erkölcsös ?
kifinomult erkölcsi érzékre vall !!
__

"1956 megítélése a mai napig ellentmondásos"

csak szűk körökben az.
/biszkuék, apróék...stb. köreiben/

soproni1 2010.06.10. 11:01:07

@old_field:

Demszkyékre gondoltam, mert Martonyi, Stumpf, Gyurcsány, Orbán nem volt akkora ellenzék. Sokan már meghaltak az alapító szdsz-esek közül.

Amúgy meg én is széthordanám az összes párt vagyonát, a lehetne. Végülis szét is hordtuk az ország vagyonát. Mindenki vitt egy kicsit, lehetőségeihez mérten.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.10. 11:01:59

@fourgee: "Igazad van, tényleg erkölcstelen. Kivégezni, kivégeztetni embereket nem az."

Minden jobboldali ilyen hülye?
Most tök komolyan kérdem!

A-nemB hiba kb nyolcéves szint.

Vagy csak önigazolás kell?
A komcsik erkölcstelensége felmenti a tieteket?
Ha ez így van, akkor a tietek meg a komcsikét.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 11:09:13

@kermi:
Nemá' vadakat terelő juhász se?
Oszt itt sokan bisztos a jogállamra szavaztak 90-ben
Ezzel adták meg az ilyeneknek a "jogot".

Ugye nem kell idéznem Antall állitolagos mondását?

Nem mintha nem fotelforradalmár lennék,
de nagysátor-sör-csipsz-kivetítés egy fehér tűzfalra hatásos lenne
Már ha nem a nyilvános bemutatást tiltotta le Biszku
Mert más fejével nem verjük a falat!

fourgee 2010.06.10. 11:13:31

@kolbászoszsömle: "A komcsik erkölcstelensége felmenti a tieteket? "

A kommunisták erkölcstelensége nem menti fel a nácik által a II. Világháborúban elkövetett bűnöket.

Tények:
1. tény, hogy a Kommunista Párt az évtizedek folyamán mindig nevet változtatott és így a mai napig fennmaradt, jelenleg MSZP néven.

2. tény, hogy a nácik a német Nemzeti Szocialisták voltak, akik meg is szűntek.

3. tény, hogy a mostani jobboldalnak köze nincs a Nemzeti Szocialistákhoz

4. tény, hogy a mai magyar baloldal tagjai egy olyan párt tagjai, amelynek elődje sok embert kivégeztetett

5. tény, hogy nem vagyok sem baloldali, sem jobboldali. Liberális vagyok és tele van a faszom azzal, hogy a mai magyar baloldal ahelyett hogy baloldaliként tényleg az emberek sorsával foglalkozna, egy olyan ellenséget kerget, amelyik nem is létezik (ez is bizonyíték arra hogy egyenes folytatása a kommunista rendszernek, hiszen azoknak kellett ilyen ideológia, hogy nem létező ellenséget kergessenek).

Miközben nácikat meg fasisztákat üldöztök (akik már rég nem léteznek), közben a Fidesz a kétharmados többségével úgy néz ki hogy nem jó irányba viszi az országot, hanem épp ellenkezőleg...

"A-nemB hiba kb nyolcéves szint."
Ha 8 éves szint, akkor miért használja ezt minden bal- és jobboldali? Komolyan kérdezem. Vagy nektek lehet, de másoknak nem?

Miért erkölcstelen átverni egy gyilkost és interjút készíteni vele? Miért nem erkölcstelen hogy embereket öletett meg? Vagy titeket felment erkölcsileg az, hogy a nemlétező fasiszták és nácik ellen küzdötök?

Egyébként meg ahogy így ismeretlenül lejobboldaliztál, ennyi erővel édesanyádat le is kurvázhatnám, hiszen én sem tudok róla semmit. Mielőtt valakiről mondasz valamit, ismerd meg.

:)

bpelhos 2010.06.10. 11:14:17

Van elég külföldi videómegosztó a világon, tessék ott "bemutatni a filmet".

soproni1 2010.06.10. 11:15:00

A ma 40 évesek és fiatalabbaknak teljesen hiteltelen minden visszaköpés. Nekünk csak a jó jutott a szocializmusból és a kapitalizmusból is. A rokonaink, aki voltak elkövetők és áldozatok tanuljanak az akkori eseményekből, tettekből, hogy mégegyszer ne ismétlődhessen meg ugyanaz, illetve, ha erőszakra, kirekesztésre utaló folyamat indul el, akkor időben semlegesítsék azt.
De ez a "mi jók, ők rosszak" hozzáállás főleg Magyarországon röhejes.

soproni1 2010.06.10. 11:19:23

@fourgee:

Ha liberális lennél, akkor tudnád, hogy jobboldali párt be sem jutott a parlamentünkbe.Bár, ha a baloldali mozgalmakat, szakszervezeteket, munkavállalói érdekképviseletet sikerülne valahogy szétzúzni, akkor lehetne jobboldali párt, de azt meg a baloldali nemzetvagyon féltő milliók zavarnák el a halál izéjére.

fourgee 2010.06.10. 11:20:06

@soproni1: Még annak idején felelősségre kellett volna vonni mindenkit. Most nem lenne MSZP, így az az ok sem lenne, ami miatt létrejött a Jobbik. Talán akkor a Fidesz és az SZDSZ sem fordult volna el a liberalizmustól.

fourgee 2010.06.10. 11:24:58

@soproni1: A liberális gondolkodás nem azt jelenti hogy mit tudok és mit nem, hanem van egy világnézetem. Egyébként hol írtam, hogy jobboldali párt bejutott a parlamentbe?

nonest 2010.06.10. 11:50:40

@old_field:
1956 után tényleg felakasztottak néhány gyilkost.
..valóban, tévedtem, hiszen a legtöbb, józanul gondolkodó ember számára '56 ellenforradalom volt!

old_field 2010.06.10. 12:06:51

@nonest:
bocsi... de minden sorodból az jön át,
hogy beteg a lelked vagy/és az elméd, vagy "csak" irtózatosan rossz a humorod.
ezekből 1 is elég ahhoz, hogy normális ember nem szán rád 1 reakciónál többet.
ez volt az.

ÁrPi 2010.06.10. 12:09:13

@soproni1:

"soproni1 2010.06.10. 11:15:00
A ma 40 évesek és fiatalabbaknak teljesen hiteltelen minden visszaköpés. Nekünk csak a jó jutott a szocializmusból és a kapitalizmusból is."

Elemezd most a mondatodat betegérvelésü öregember!

:
"Nektek (40 és afölött) csak a jó jutott a szocializmusból és a kapitalizmusból is "

ÉS

Nekünk megszólított 40 és az alattiaknak, akik leköpöttek vagyunk - a te vélekedésed szerint hiteltelen vissza köpnünk.

Mellékes szála a kijelentésednek hogy itt mindenkit 40 alatt is és fölött is egy szarul fogalmazott mondatodban a kapitalizmusból és az azelőttti ..hogyishivjam-rendszerben is
jóljártakkként aposztrofálsz egy könnyed dgondolattal.

Nos Biszku Béla jól élt abban is és ebben is, meg a hozzá hasonlók.

De azért ebből NE általánosíts! :-))

nonest 2010.06.10. 12:14:44

@old_field:

Elmondtam a véleményem. Elolvastam a tiedét.
ÉN nem minősítelek, megtetted azt te magad a beírásoddal. Ennyi, ne is reagálj!:-)

ÁrPi 2010.06.10. 12:15:44

@elGabor:

EZ nem egy elvetendő feltételezésed!! :-)

A Matula magazinban olvasható írásban
ilyen a Biszku stilusa

matula.hu/index.php?section=article&rel=52&id=631

a rekettyés 2010.06.10. 12:22:39

Egy ilyen szar szemét alak miért nincs sittem. Hihetetlen.

nonest 2010.06.10. 12:50:19

@ÁrPi:
Elolvastam az írást. Biszku higgadtan, méltósággal válaszol.A kérdező stílusa nem méltó egy korrekt újságíróhoz (igaz, az illető nem is állítaná ezt magáról)!

akkor most mi van? 2010.06.10. 12:52:51

Milyen szép is látni, ahogy itt páran 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményt követnek el.

nonest 2010.06.10. 12:55:15

@akkor most mi van?:

...tán feljelentést kéne tenni,nem?:-)

soproni1 2010.06.10. 13:06:50

@ÁrPi:

Sokan jól éltek, még lakást is kaptak ( kaptunk) a semmi munkáért.
Én erőteljesen jobboldali ( már szinte neoliberális) gazdaságpolitikát sürgetek, de pont a nemzet vagyon féltők fogják megtorpedózni.

akkor most mi van? 2010.06.10. 13:44:49

@nonest:

Ja tehát lopni, vagy akár ölni is szabad amig nem tesz ellene senki feljelentést. Érdekes álláspont.

nonest 2010.06.10. 13:48:45

@akkor most mi van?:
Nem erre utaltam, hanem arra, hogy tévesen értékeled a hozzászólásokat.
TE vetetted fel, hogy itt valakit (valakiket) érint az új törvény. Átolvasva az írottakat,ilyent nem találtam.

akkor most mi van? 2010.06.10. 13:58:35

@nonest:

„A nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása
269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

nonest 2010.06.10. 11:50:40
@old_field:
1956 után tényleg felakasztottak néhány gyilkost.
..valóban, tévedtem, hiszen a legtöbb, józanul gondolkodó ember számára '56 ellenforradalom volt!

Tudja fene, ha valaki azt irta volna pár hete, hogy "a 2VH alatt valóban kinyírtak pár zsidót, de a legtöbb jozanul gondlokodó számára ez a nemzet megtisztítása volt", akkor jópáran kitértetek volna a hitetekből bűnöző nácit kiáltva

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.10. 14:05:56

@fourgee: Miről beszélsz?

""A komcsik erkölcstelensége felmenti a tieteket? "
Ez volt a kérdés.

"A kommunisták erkölcstelensége nem menti fel a nácik által a II. Világháborúban elkövetett bűnöket. "

Miről beszélsz? Én a Ti (a film készítőinek) erkölcstelenségéről beszélek, arról, hogy azért, mert azok férgek, az nem menti a ti féregléteteket.
Ahogy a komancsok féregségét sem a nácik tükrében kell megítélni, a tieteket sem a komancsokéban.
Mondjuk, ez lehet, hogy nehéz.

Az első pont tény, de vajh mit jelent?
Mennyivel jobb az az ember, aki maszomopból kilép és fideszes/kereszténydemokrata lesz, mint az, amelyik nem lép ki?

A második pont tévedés, sosem voltak Nemzeti Szocialisták. Azok Nemzetiszocialisták voltak.
Tudod, a tagok gyűlése nem taggyűlés.
A nemzeti szocializmus nem nemzetiszocializmus.

A harmadik pont is tény, mivel Nemzeti Szocialisták sosem voltak errefelé.
Viszont az is tény, hogy a tagságból, vezetőségből elég sokan mszmp tagok voltak.
Ésdeviszont ez is irreleváns a azon kérdés tekintetében, miszerint menti-e az erkölcstelenégeteket a komcsik erkölcstelensége

A negyedik pont vajh mit jelent?
A pápa keresztesháborúkat hirdetett, tehát a vele jogfolytonos katolikus egyház egy háborús uszító?

És mindez még mindig nem magyarázza, hogy miért menti fel a gerinctelenségeteket a komcsik gerinctelensége.

Az, hogy miért használja minden jobb ill. baloldali? Gondolom azért mert buták.

"Miért erkölcstelen átverni egy gyilkost és interjút készíteni vele?" - Talán mert eszköznek használjátok. Ha a cél az lenne, hogy elnyerje méltó büntetését, esetleg a cél az ország-világ elé tárás lenne, akkor nem olvashattuk volna ezt: "A netre egyelőre azért nem rakjuk fel, mert akkor nem mehet versenyekre. ".
Szóval innentől kezdve a maga a CÉL is szarfaszúság: valami ütőset csinálni, amit lehet versenyekre vinni. Jah, hog ez más (az áldozatok) nyomora? Kit érdekel!

"Miért nem erkölcstelen hogy embereket öletett meg? " - hogy a faszba ne lenne erkölcstelen? Ki és hol állított ilyet, hogy ezt kéred számon, többek között rajtam is? (mellesleg ez az A nemB hiba, csak nem érted. Fentebb kifejtettem, hogy miért).

"Vagy titeket felment erkölcsileg az, hogy a nemlétező fasiszták és nácik ellen küzdötök?" - he? Miről beszélsz?

"Egyébként meg ahogy így ismeretlenül lejobboldaliztál, ennyi erővel édesanyádat le is kurvázhatnám, hiszen én sem tudok róla semmit. Mielőtt valakiről mondasz valamit, ismerd meg." - Ok! Igazad van!

nonest 2010.06.10. 14:10:58

@akkor most mi van?: Ismerem a törvénycikkelyt.
Viszont az általam leírtak nem merítik ki a bűncselekmény tényállását.
Amennyiben másként gondolod,fordulj bírósághoz.

X Y kronosz óra 2010.06.10. 14:30:42

@nonest:

Látom, nem ismerted a Matulát.
Ez egy fiktív interjú. Béla elvtárs '90 óta a mandineres gyerekekkel játszott először élesben.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.10. 14:37:24

21. század, internet kora. Gyerekek! Nem nagy meló közkinccsé tenni ilyen dolgokat. Gugli is próbálja erősen jogtisztává tenni a Utube-ot, mégse sikerül.

Szólj, ha kell 2010.06.10. 14:48:41

A tanú:
- Én csakis nyilas voltam, azoknak meg lett bocsátva!
- Igen!?? Engem meg sem kérdeztek! Na kotródj innen ki!
- Pajti! Neked ehhez nincs jogod!
- Jogom? Na kotródj innen ki! (asztalra csap)...míg szépen vagyok.

ennyit biszu jogairól

BGM56 2010.06.10. 14:58:59

@wip:
Tessék.
Rohadt komcsi!
Csak,hogy boldog légy.

Alfőmérnök 2010.06.10. 15:50:22

"A bemutató napjára hirdetett találkozót a letiltott filmben szereplőkkel és a nyilatkozókkal..."

Ezek szerint Béla bá' is ott lesz???
Amúgy biztos jó buli lesz, kár, hogy nem érek rá.

ÁrPi 2010.06.10. 16:35:18

@nonest:

Nyugalom E-emberke! Itt nem a feljelentés fenyegető árnya érinti meg személyedet , hanem az hogy holmi összehasonlitó példákkal , érveléssel akarnak tégedet megsemmisiteni, rossz érzés ez? :-))

Nem törvényi tiltással hanem a blogoszférikusan sajátságos szólás-szabadsággal támadnak, ez az amivel szembekerülhetsz. :-)

Csapataink harcban állnak :-)

(A kormány a helyén van :)

Az összehasonlitó példa pedig az volt hogy ha valaki azt irta volna pár hete, hogy "a 2.VH alatt valóban kinyírtak pár zsidót, de a legtöbb jozanul gondlokodó számára ez a nemzet megtisztítása volt", akkor jópáran

chartás hangulatba jöttek volna.

PS.: A Matula-cikk álinterju tudtommal :)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.06.10. 16:36:07

Bélabának, ha mázlija van, a kaszás előbb kopogtat mint a yard.
Rohadt vén tróger gyilkos, évek óta mindenhol felteszem a kérdést hogy lehet szabadlábon?

Balance Of Power 2010.06.10. 16:50:59

A szerdai vetites PONTOSAN mikor kezdodik? 8-ra tudok talan odaerni. A FB-on 7-es kezdes van, de a filmvetitesre 8 van irva. Gondolom, valszeg ez is csuszik majd picit. Persze ez nem baj.

@Mr. Rustical: Az unokai szamara, foleg ha a 70-es evekben szulettek, o a kedves nagypapa. De amugy engem az erdekelne, hogy egyaltalan milyen allapotban van az oreg. Makkegeszseges vagy mar rozzantabb? Mivel sok gondja nem volt az eletben, az elobbi is siman lehetseges.

Par eve a cseheknel volt egy olyan, hogy eliteltek egy 80+ eves verbirot, aki raadasul no volt. Azon nem volt felhaborodas, viszont nyilvanvaloan csak egy szimbolikus, gesztuserteku dolog volt, hiszen nemigen valoszinu hogy a nyanyat bebasztak volna a dutyiba. De szerintem az oreg nacikkal sem teszik ezt - eleg tortura annyi idosen a birosagi targyalas.

nonest 2010.06.10. 17:30:12

@ÁrPi:

Örülök,hogy jó a kedved!
Általában vitázni szoktam, a megsemmisítés sosem jut eszembe,de ki mint él....
Éljen a "blogoszférikus szólásszabadság"(vagy mi a fene...)!

Tudom, hogy egy leírt szöveget nem könnyű értelmezni,de fuss neki még egyszer.

Egyébként szamár dolognak tartom börtönnel fenyegetni azt, aki egy történelmi eseményről nem az éppen aktuális kurzus szabályai szerint vélekedik, legyen szó holokausztról,fasizmusról,kommunizmusról.Érvekkel kell meggyőzni az illetőt (persze,úgy nehéz, ha a történelmet állandóan az aktuálpolitikához "alakítják)!

..álinterjú? Ezek szerint nem volt megfelelő a humorérzékem.

nonest 2010.06.10. 17:31:06

@X Y kronosz óra:

Köszönöm, valóban új nekem a dolog.

Szemenkhare 2010.06.10. 21:49:27

@Pepibubó:
„Ilyen gennyes dumák miatt” nem lehet a mai napig tisztázni 56’ forradalmi és fasisztoid részét!!! Mert attól egy Mesz János, közismert nevén Tuskólábú nem lesz hős, ha a Köztársaság téren, fehér zászlóval érkező embereket hátulról lő le, de attól sem, ha emberei (vagy esetleg maga is - ez nem tisztázott!) mészáros módjára akasztanak fel a sebesült sorkatonákat - ÉS NEM ÁVH-S TISZTEKET, ahogy a mészárosok legendája tartja! -, akiket élve megcsonkítanak, benzinnel leöntenek és felgyújtanak. Magam hat évesen, a saját szememmel láttam a ilyen megcsonkított holtesteket a mai Vámház körúton, a Kálvin téren, és a Múzeum körúton - mert nem csak a Köztársaság téren történtek ilyen bestiális bűncselekmények!!!

Szemenkhare 2010.06.10. 22:00:39

@wip:
Egyet értek Veled!

Üdv.: Szemenkhare

Szemenkhare 2010.06.10. 22:14:48

@old_field:

"...nem hiszem,h akasztani kéne : az a komcsi módszer volt...
" - Héjjas, Prónay, Francia Kiss és a nyilas keretlegények pedig csak a selyemzsinórt küldték el áldozataiknak és azok azzal lettek "öngyilkosok"???!!!
Talán nem csak a Mandiner történelem óráit kellene látogatni! Persze megértem, milyen kellemetlen lehet szembesülni más tényekkel is - mert a világ se nem csak jobb, se nem csak bal, hanem ezeknél jóval sokszínűbb!!!

Szemenkhare 2010.06.10. 22:58:25

@Pepibubó:
1989. óta takarítjuk azt a sz@rt, azt a gazdasági pöcegödröt, amit az elvtársaid hagytak hátra."
Látszik, hogy a Mandinerről szerezhetted (de onnan sem megfelelő alapossággal!) a szociológiai és közgazdasági alapismereteidet! A stílusod és az elméleti okfejtésed pedig kedvenc MSZMP-s ideológusomra, Óvári elvtársra hajaz!
Csak azt nem értem, hogy mekkora gazdasági és politikai pöcegödör az elmúlt 20 év; a maga felhalmozta bruttó 93 milliárd EUR (112 milliárd USD) adóság- állományával, a 12%-os munkanélküliségével, az idegeneknek és haveroknak kiárusított állami vagyonával a 3 millió nehéz, és/vagy mélyszegénységben élővel???!!!
Ugyanis az előző 33 évben; nem volt munkanélküliség, mindenki meg tudott élni a jövedelméből és ki tudta emellett fizetni a számláit, ingyenes volt a felsőoktatás, a legtöbb család nyaranta el tudott menni üdülni, pihenni 1-2 hétre, átalakulóban volt az ország abban az irányban ahova Kína ma eljutott és mindez az utolsó évre tudomásom szerint bruttó 27 milliárd USD adóságába került a rendszernek???

Szemenkhare 2010.06.10. 23:09:52

@ninimimi:
Nem semmi! Az, hogy a kommunistáid tényleg tönkretették a fél világot és meggyilkoltak 500 millió embert, az a tény ilyen "kis" túlzásokkal billenthető helyre?
Hát ez az ötszáz milliós sem semmi állítás!!! Miért nem mindjárt 5 milliárd? - talán az már az elvbarátoknak is túlzó lenne?
Mert hogy az I. Világháborúban 20 millió, a II. Világháborúban 50 millió a történészek szerint az összes áldozat száma. És most megtudhattuk korunk nagy történészétől (vagy csupán egy újabb történészecske?, mint Rajner M., Kháler vagy a többi "jelesség"), hogy a gaz kommunisták tizszer annyi embert öltek meg, mint a II. Világháború összes halottja!!!

Szemenkhare 2010.06.10. 23:24:11

@fourgee:
Hát erre csak Antall gyakran használt kritikai kifejezése a méltó: "SZAMÁRSÁG"

Szemenkhare 2010.06.10. 23:26:08

@fourgee: pontosítás
"Még annak idején felelősségre kellett volna vonni mindenkit. Most nem lenne MSZP, így az az ok sem lenne, ami miatt létrejött a Jobbik. Talán akkor a Fidesz és az SZDSZ sem fordult volna el a liberalizmustól."
Hát erre csak Antall gyakran használt kritikai kifejezése a méltó: "SZAMÁRSÁG"

Szemenkhare 2010.06.10. 23:32:12

@nonest:
"Ismerem a törvénycikkelyt.
Viszont az általam leírtak nem merítik ki a bűncselekmény tényállását.
Amennyiben másként gondolod,fordulj bírósághoz."
Azt gondolom, hogy ha legalább jogszerűen akartál volna eljárni, és morálisan nem a "cél szentesíti az eszközt" felfogással cselekszel, akkor Te fordulsz bírósághoz a film bemutatása érdekében!!!

suski 2010.06.11. 02:01:47

Ha már vki feltette a kérdést, akkor bocs, de miért is nem kerül(t) ez az ember bíróság elé?
Egyébként ha nem interjúkat készítetek vele, hanem csak egy munkásságát bemutató filmet, akkor nem tilthatja le, ugye? Érdemes lenne ilyeneket is, másokról is.
Még csak az kéne, hogy ez a véreskezû szarházi még keressen is rajtatok, aztán röhögjön a markába.

Tamáshida · http://www.youtube.com/watch?v=x_SBwVB83WU&feature=related 2010.06.14. 19:59:03

Az szégyen, hogy a kommunista tömeggyilkos még büntetlen, sőt még most is úgy parancsolgathat, mint a kommunzimusban. Milyen rendszerváltásról beszélünk akkor?

Gyáli úr 2010.06.15. 06:50:09

Azt nem értem, hogy nincs fenn valami torrent site-on.

Gyáli úr 2010.06.15. 06:53:44

@Szemenkhare: Szemenkhare, nagyapámnak 32 foga volt, mikor bevitték CSAK ÚGY, 11, mikor hazajött. Három műszakban dolgozott, hogy eltartsa a családját. A hozzád hasonlóak miért nem mennek a halálfaszára Szibériába élni?

Tehetetlen Dodó 2010.06.15. 11:47:41

@Gyáli úr: Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy az ő nagyapja ütötte ki a te nagyapád fogait.
És még mindig nagy a pofájuk.

old_field 2010.06.15. 19:23:05

@Szemenkhare:
@old_field:

"...nem hiszem,h akasztani kéne : az a komcsi módszer volt...
" - Héjjas, Prónay, Francia Kiss és a nyilas keretlegények pedig csak a selyemzsinórt küldték el áldozataiknak és azok azzal lettek "öngyilkosok"???!!!
Talán nem csak a Mandiner történelem óráit kellene látogatni! Persze megértem, milyen kellemetlen lehet szembesülni más tényekkel is - mert a világ se nem csak jobb, se nem csak bal, hanem ezeknél jóval sokszínűbb!!!

úgy tűnik elakadt a lemez nálad ezzel a töriórával...
képzeld, hallottam a fentebb említett emberekről !
nemtom Te viszont hallottál-e bixu elvtársadról...?
a fentiekkel ellentétben ez a gyilkos még itt él köztünk !
kb havi félmillás nyugdíjból tengeti öreg napjait !!!
az egész írás erről szól, okostojás...
süti beállítások módosítása