Biszku-film: letiltva
2010. június 09. írta: Novák Tamás (spanyol)

Biszku-film: letiltva

  Biszku Béla családja letiltotta a Biszku Béláról és az 1956 utáni megtorlásokról szóló filmet (nem mi hátráltunk meg, a tervezett bemutató helyszínét, az Urániát kereste meg a család, és ők döntöttek úgy, hogy nem vállalják a bemutatót). A film nyilvános premierjét így bizonytalan időre elhalasztottuk.

  A Mandiner alkotóinak keze alatt évek óta készülő film Biszku Béláról, az '56 utáni véres és kegyetlen megtorlások egyik irányítójáról szól. Biszku 1957 és 1961 között volt belügyminiszter, az MSZMP KB zárt ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéleteket hozzanak, valamint több fizikai megsemmisítést követelt. Szavait tettek követték, amelyik bíró nem engedelmeskedett, azt leváltották. Miközben az országot rabláncra fűzték, a forradalom tizenhárom napjáért kivégeztek közel 300 embert, bíróság elé állítottak húszezret, miközben kétszázezren elmenekültek az országból. Az 1956 utáni megtorlás sokkal kegyetlenebb volt, mint az 1848-49-et, az 1919-et és a II. világháborút követők együttvéve.

  Biszku Béla 1989 óta visszavonultan él és soha senkinek sem nyilatkozott korábbi tetteiről. A film alkotóinak sikerült őt megszólaltatni, megkérdezni tőle, hogy bánja-e és bocsánatot kér-e a történtekért.

  Biszku Béla ma letiltotta a filmet és perrel fenyegette meg az alkotókat. A per lezárultáig, azaz bizonytalan ideig a film nyilvános bemutatója elhalasztva. A bemutató napjára hirdetett találkozót a letiltott filmben szereplőkkel és a nyilatkozókkal a Menta teraszon 2010. június 16-án este hét órától megtartjuk, teljes illegalitásban. Belépés csak ürgebőrben!

  Addig is minden nap egy-egy exkluzív részletet fogunk közreadni a Mandiner blogon a filmből és annak hátteréről (és a Fácséra is beköltözött a Bűn és büntetlenség).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr272069309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biszku Béla az antikrisztus? 2010.06.11. 09:38:19

Az elmúlt napokban, két posztban is foglalkozott a Mandiner blog Biszku Bélával.Az apropót a róla (is?) készült és bemutatásra váró dokumentumfilm körüli hercehurca adta. Vagy csupán egy gerillamarketingről van szó, vagy tényleg megpróbálta a Biszku cs...

Trackback: Biszku Béla nyilatkozik és dedikál 2010.06.10. 18:09:57

  Sokan azt hiszik, hogy a letiltás csak gerillamarketing, pedig nem. Ez a rideg valóság. Más kérdés, hogy mennyire tekinthető letiltásnak az, hogy Biszku Béla lánya besétált a moziba és azt mondta, hogy az apukája nem járul hozzá. A mozi mindenes...

Trackback: Neten a Biszku-videó permentesített változata ;) 2010.06.09. 23:37:48

A személyiségi jogokra való hivatkozással Biszku Béla családja megakadályozta, hogy a Mandiner blog alkotói által készített filmet az Uránia levetítse. A Mandineren többen felvetették, hogy "véletlenül" fel kéne kerüljön a film valamelyik fáj...

Trackback: Biszku Béla nyílt levele a Csucsu blognak 2010.06.09. 19:15:54

RE: Húsrágó hídverők (okt. 27.) Tisztelt Csunderlik Péter úr! Bár se a tiszteletre, se az urazásra nem jogosult. Nagyszájú nyegle nyikhaj. Csendőr-pertu, pofon és bikacsök, az járt volna magának a régi világban, ahol én még felnőttem, és hogy azt eltör...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.10. 08:14:01

A netre egyelőre azért nem rakjuk fel, mert akkor nem mehet versenyekre. De majd meglátjuk.

robian 2010.06.10. 08:23:15

biszku pár éve még a kondorosi uszodába járt és élte a kiemelt nyugdíjasok gondtalan életét. egyszer láttam egy idős bácsit sírni a tehetetlen dühtől, szvsz 56os túlélő lehetett. a múltat végképp eltörölni. rabszolga: jer, harcolj velünk

Pepibubó 2010.06.10. 08:25:09

@lelkylola: Jó, de az Uránián kívül van még mozi, nem? Hol hirdetitek meg a vetítést?

@Tesco árufeltöltő: Egyébként pár napos az a törvény, amely szerint a kommunizmus bűneinek kisebbítése pont olyan bűncselekmény, mint a náci bűnöké. Gondolom, Hitlerék tettei kapcsán nem emlegetnéd, hogy harcoltak ellenük nem éppen makulátlan eszközökkel is. Na és?!

kleinpower 2010.06.10. 08:31:14

Még legalább 50 hasonló filmet lehetne készíteni. Ezekről:
hetivalasz.hu/reflektor/nyilt-allomany-23280/

gregory1 2010.06.10. 08:41:22

Addig amig Somogyi Jenö AVH hohérnak aki sajàt bevallàsa szerint részt vett 120 akasztàsban emlék tàblàt tesznek fel a XIII kerületben, addig hol van itt rendszervàltàs ???
"November 1-jén a szolnoki rádióban is közölték a Magyar Függetelenségben is megjelent „Aljasság, árulás!” kezdetű nyilatkozatot, amit a kezdettől a forradalom mellé állt jászberényi honvédségi alakulat adott ki. „Somogyi tiszt és szűk köre ÁVH-s tiszteket rejtegetett a laktanyában a nép jogos haragja elől. Nem fegyverezte le őket, hanem katonai (tüzéri tiszti) egyenruhába is bújtatott egyet. A személyi állomány felháborodására engedte őket világgá. (…) Orosz tisztek társaságát is élvezte, miközben Budapesten a forradalmi ifjúság vére folyt fegyvereiktől. Nyelvük kitépésével és agyonlövéssel fenyegette a honvédeket, ha elárulják.” A fentieken kívül még sok mást azzal tetézett, hogy „ez a csürhe majd kitombolja magát és újra lesz minden a régiben.” Az október 31-i ezredgyűlésen mellőzték Somogyit, a Forradalmi Katonatanács pedig kiközösítette."
Somogyi àllitàsa :

Somogyi Jenő Bitófát mosott a siralomházban
Ahogy ezt ö elmondja ! De hazudik mert AVO-s volt Jàszberényben és
utànna meg hohér volt a felakasztàsokban ! Akasztott embernél nincs vér tehàt nincs mit mosni !
Ime a hazug dumàja :
Tüzérezred-parancsnok volt a házimunkás – Kilenc hónapig bírta
Somogyi Jenő elektroműszerésznek tanult, majd Veres Péter hívó szavára jelentkezett honvédtiszti iskolára. Sikeresen elvégezte a hadiakadémiát, utána hamarosan századosként tüzérezred-parancsnok lett.
– Hol ért ’56?
– Jászberényben voltam a helyőrség parancsnoka. Október 25-én, amikor megalakult a forradalmi bizottság, engem választottak meg az elnökének. A forradalom letiprása után felvetődött a karhatalom, vagyis a pufajkáshad megszervezése. Felszólítottak, hogy legyek a parancsnokuk. Kijelentettem, hogy én katonának esküdtem és nem pribéknek. Erre leváltottak az ezredparancsnoki beosztásból, majd június 28-án letartóztattak. Felszállítottak a Gyűjtőfogházba, három hétig magánzárkában tartottak. Majd egy Blaskovics Ede nevű főhadnagy megkezdte a kihallgatásomat. 1958. február 11-én volt az első fokú, 13-án a másodfokú tárgyalásom, 15-én pedig az ítélethirdetésem: ötévi börtön és lefokozás. Nemsokára elvittek a Gyűjtőbe és beosztottak a kisfogházba házimunkásnak. Amikor átkerültem, ott tudtam meg, hogy itt halálraítéltek vannak. A földszinti cellák tele voltak, az emeletiben a Nagy Imré-sek.
– Megneveznél közülük néhányat?
– Jánosi, Nagy Imre veje, Tildy Zoltán volt köztársasági elnök, Déry Tibor, Háy Gyula írók, Fazekas Gyuri újságíró, Kosáry Domokos akadémikus, Várady vezérőrnagy, Kopácsi Sándor és még sokan mások.
– Mi volt a legnehezebb feladatod?
– A sirató- és az akasztóhelyiség takarítása, s a legszörnyűbb: a bitófák lemosása.
– Hogyan viselkedtek a kivégzésre indulók?
– Amíg ott voltam, a 120 kivégzett között egy sem akadt, aki nyöszörgött vagy sírt volna. “Éljen Magyarország!”, “Éljen a haza!”, “Független, demokratikus Magyarorságért halok meg!” – ezek voltak az utolsó szavak. Engem megdöbbentett, hogy bár mind családos volt, mégsem tőlük búcsúztak, hanem a bajtársaiktól és a hazától.
– Hogy nézett ki a bitófa és hogy történt a kivégzés?
– Ezt meglehetősen részletesen ismerem, mert a kivégzések után minket vittek takarítani a kivégzőhelyiségbe. Ez egy lovardaszerű épület volt, fél tetővel, közvetlenül a kisfogház mellett. Mondanám, hogy a fogház oldalához volt ragasztva, ezt ugyanis utólag építették és Nagy Imre kivégzése után fedték be. A bejáratától balra volt egy apró helyiség, azt hívták siratónak. Volt benne egy lehajtható asztal székkel, meg egy kübli a falhoz láncolva, fapriccs szalmazsákkal. Rácsos ajtaja előtt ült az őr, aki egész éjjel szemmel tartotta a rabot. Az őröket kétóránként váltották. Akit kivégzésre vittek, azt a saját ruhájába öltöztették, lábára posztópapucs került azért, hogy ha a bitón rugdalózik, ne okozzon kárt a cipőivel. A kivégzések általában hajnalban vagy reggel történtek. Volt úgy, hogy 11 óráig is elhúzódtak, ha sok volt a halálraítélt. A bitófa és a bejárat között egy függöny volt. Erre azért volt szükség, mert a törvény előírta, hogy az ügyésznek részt kell venni a kivégzésen. Igen ám, de voltak gyenge idegzetűek, akik nem merték végignézni a kivégzést, ezért elhúzatták a függönyt, ugyanakkor eleget tettek az előírásnak: vagyis részt vettek a kivégzésen.
A kivégzés úgy történt, hogy az elítéltet kihozták, az ügyész felolvasta az iratot, miszerint az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényt elutasította. Még egyszer egyeztették az adatokat, aztán szólt az ügyész, hogy az ítéletvégrehajtó teljesítse kötelességét. Az akasztófa olyan volt, mint egy vasúti talpfa, ennek a tetején volt egy vashorog, az alján egy kis kerék. A halálraítéltet odavitték a bitóhoz, odatettek egy elmozdítható, három lépcsőből álló kis emelvényt, erre felvitték, felkényszerítették az elítéltet, aki háttal állt a bitónak. A hóhér a nyakára tette a kötelet lazán, és erre a horogra kötött egy csomót. Ezalatt a hóhérsegédek a lábát kötözték össze és a kötelet a kiskeréken átvezették. A segédhóhér, amikor elkészült, azt mondta, hogy: hopp! és kirúgta a halálraítélt alól az emelvényt, a keréken lévő kötelet pedig meghúzta. Ezzel az elítéltnek a csigolyája megfeszült, fejét pedig a hóhér elfordította.
– Hogyan bírtad ezt a lelki és testi megterhelést?
– Kilenc hónapig bírtam, ezalatt 120 bajtárstól búcsúztam, s miután felmondták az idegeim a szolgálatot, átvittek a rabkórházba. Ott is találkoztam egy-két érdekes emberrel, többek között Farkas Mihállyal meg a Farkas Vladimirral.
(hornyák)

harcsabajuszos 2010.06.10. 08:42:04

Az ilyeneknek miért nem nyilvános még a címe a kurucon? Olvassa valaki?

ohrana 2010.06.10. 08:43:05

Én azon csodálkozom, hogy ezek a szarháziak miért kapnak ma is kiemelt nyugdíjat?
Ez kb. olyan, mintha az nsdap tisztviselői a II vh után nsdap tisztviselőségük okán kiemelt nyugdíjat kaptak volna.
Be kell hívni őket, igazolják a munkaviszonyt - ja, bocs!, az mszmp kb az nem munkahely volt. A függetlenített párttitkárság sem. (Örüljön, hogy nem vonjuk le az ott elfogyaszott villanyt, vizet és konyakot.)

o

old_field 2010.06.10. 08:44:26

@kleinpower:
hát... ez nem gyenge !

csak 3at kiemelve :

12. Lusztig Péter • A rendszerváltozás előtt a pécsi III/I. alosztály vezetője, a Baranya megyei rendőrfőkapitány biztonsági helyettese.
A 90-es évek elején megyei rendőrfőkapitány, később a rendészeti minisztérium tanácsadója, Zuschlag János belügyi kapcsolata.

19. Szita János • 1989-ben az állambiztonsági miniszterhelyettes titkárságának helyettes vezetője, korábban az 56-osok és Lezsák Sándor figyelése tartozott a feladatai közé. Ő szervezte be az 1989. június 16-i eseményekről a Pofosz nevében jelentő Szentgály Sándort is.
Az Airport Security Kft. ügyvezetője, társtulajdonos az R-Side Biztonsági Tanácsadó Kft.-ben.

31. Kaizinger Zoltán • 1989-ben a BM III/III-2-a. alosztály beosztottja, a Fidesz-tagként (Nagy Imre újratemetése kapcsán) demonstrációellenes hangulat szításával megbízott Szeszák Zsoltot ő szervezte be.
2004-ig a ciprusi gyökerű Omninvest Oltóanyagtermelő Kft. felügyelőbizottsági tagja, 2005-ig ugyanilyen megbízást lát el a Medyag Immunbiológiai Kft.-ben.
____

Cusi: Még hogy nem volt bűnszervezet...
az egész az.

A többi "Security" :
Egyszerűen törvényekkel ki kéne zárni ezeknél az embereknél, hogy bármilyen
módon visszaéljenek a múlt rendszerből áthozott hálózati kapcsolatokkal.
pl. ne alapíthassanak céget, vagy bárhogy.
Az a min. h ne kapjanak erkölcsi bizonyítványt.

gregory1 2010.06.10. 08:46:44

Ha valaki egy 56-os rab volt akkor nem nevezik ki a Szàlloda Lànc vezérigazgatojànak Kàdàr alatt és az MLSZ
elnökének !!!
Majd ö volt az aki privatizàlta a Hyatt, Forum, Intercontinental,Korona szàllodàkat !!!

sansan 2010.06.10. 08:46:48

"Mi vállaljuk a pert, felkészültünk rá és ha véletlenül mégis elvesztjük, gondolom majd segítetek :)"

Ott a pont.

vércseharcsa 2010.06.10. 08:49:11

Csak keményen gyerekek!
Ne hagyjátok magatokat!!!!!!!!!!!!!!!!!

wip 2010.06.10. 08:49:53

Kezdjük azzal, hogy hazugságot terjeszt már a blog is, mert nem igazak a megtorlásokról való hírek.Mellesleg akkor és ott így kellett intézkedni, az USÁ-ból nem véletlenül menekültek el emberek az 50-es években, mert ott meg a kommunistagyanúsakat üldözték.Amúgy meg ne komcsizzon az a szemétláda, aki az apja párttitári segédletével került egyetemre, és ö volt ott a KISZ-titkár.Az ellenforradalomról meg az a véleményem/komcsizzatok habzó szájjal nyugodtan/:ha nem jönnek vissza az oroszok, nem ezres, hanem százezres nagyságrendben haltak volna meg a honfitársaink, mert a Corvin-közi banditák példájával élve lőtték volna az embereket orrba-szájba.Ez nemcsak az én véleményem, hanem olyan történészeké is, akik nincsenek elvakulva a hivatalos '56-os dicsőítészektől.Azért KELL dicsőíteni,mert az egész 1989-től való rablást ezzel legalizálják!Ennyi...most komcsizhattok!

csaba_a_purszk 2010.06.10. 08:50:34

@lelkylola:

Hajrá Lola!

Megjegyzem. ha zártkörű p2p hálóra rakjátok fel nem hivatalosan, attól még mehettek versenyekre.

Ez már csak azért is jó lenne, mert ugye nem jut el mindenki moziba. Pl. én sem :-(

Ráadásul a nézettség garantáltan több ezres lenne...

boppi 2010.06.10. 08:53:16

Szaros vén komcsi inkább örülne hogy nem a sittem rohad.....

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.06.10. 08:54:58

@wip: Nahát, Béla bátya, ilyen idősen megtanult netezni? Respekt! :)

gorcsev54 2010.06.10. 08:55:40

Magyarországon még soha egyetlen kommunista gyilkost nem állítottak bíróság elé (legfeljebb csak Ők maguk egymásközt)és nem is fognak.Aki azt hiszi, hogy a jelenlegi kormány úgyszintén az elmúlt 20 vagy 8 évért is valakit felelősségre von az keserűen csalódni fog.

vizesnyolcas 2010.06.10. 08:58:55

Emlékezzetek, ki(k)nek köszönhetjük, hogy ezek a mocskok nemhogy szabadon élhetnek, de még becsületsértési perrel is fenyegetőzhetnek:
www.youtube.com/watch?v=UQq_164Z6m0

Pepibubó 2010.06.10. 08:59:42

@wip: Nem komcsizlak, mert a kommunistaság, akárcsak az, hogy valaki náci, azaz nemzetiszocialista, az túl szép meghatározás ahhoz képest, ami valójában vagy, a bűnökhöz képest, amiket védesz.

(Ha csak nem valami otromba vicc a szöveged.)

Aljas, magyar népellenes gyilkosok propagandistája vagy. "Komcsi"? Nem, az túl "szép" jelző lenne a velejéig hazug szövegedre.

old_field 2010.06.10. 09:01:15

@Pepibubó: kb ezek a szavak jöttek elő nálam is.
kösz.

wip 2010.06.10. 09:02:53

@old field lehet még folytatni a sort, talán pl. az ön által dicsőített orbán-család hirtelen meggazdagodásával, a pintér-maffiával, a polt-féle furcsaságokkal.Fejétől bűzlik a hal, csoda, hogy az orbán-féle mamelukok röhögés nélkül hogy mernek beszélni tisztességről, becsületességről demokráciáról...a domoszlói - véreskezű /arab terroristák által támogatoot/ bikacsökös banditáról és a karzatról bekiabáló dominájáról már nem is beszélve..Kellett nektek kapitalizmus, megkaptátok, nesze.. .

old_field 2010.06.10. 09:02:58

@Pepibubó:
de inkább ne vegyük komolyan, úgy könnyebb...

"Most olvastam, "a hivatalos verzió az 56-os bosszú- és megfélemlítési sortüzekről": Negyvenezer hercegprímás, herceg, gróf és báró, akik születésüknél fogva csepeli vasmunkásnak álcázták magukat, kenyérrel a hónuk alatt megtámadták a békésen lövöldöző ávósokat."
//E.P.

midnight coder 2010.06.10. 09:05:10

@gyz: Ehhez azért az is kellene, hogy a jogrendszer is korrekt legyen. Azaz ne legyen több joga a bűnözőnek mint az áldozatnak volt. Ma ha megölsz pár száz embert, akkor te max. életfogytot kaphatsz, elvégre emberi életet csak nem lehet kioltani, még tömeggyilkosét sem...

old_field 2010.06.10. 09:06:52

@wip:
bocsi... de minden sorodból az jön át,
hogy beteg a lelked vagy/és az elméd, vagy "csak" irtózatosan rossz a humorod.
ezekből 1 is elég ahhoz, hogy normális ember nem szán rád 1 reakciónál többet.
ez volt az.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.10. 09:08:27

Tecsőre meg torrentre vele, aszt mindenki bekabhassa.

old_field 2010.06.10. 09:08:47

na dolgozzunk !! :)
termeljük meg bixu elvtársnak a kiemelt nyugdíját.. :(

wip 2010.06.10. 09:14:35

@pepibubó csak nem párttitkár vagy bikacsökös keretlegény volt a felmenőid között, hogy ennyire megsértődtél? Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, öltözzön már fel!Mellesleg 1989-ben 16 milliárd dollár volt a Kádár-rendszer végén a tartozásunk, a ti vezéreitek eladtak mindent,most 80 milliárd dollár.Ennyit a "szakértő" kapitalista kormányokról...No comment...

greybull 2010.06.10. 09:19:18

@Kerek Perec: bizony, azokat kellene megkérdezni, hogy mi legyen az ilyen biszkutetvekkel, akiket az ötvenes években az ilyen férgek megkínoztak/kínoztattak! Csak és kizárólag nekik van joguk ítélkezni felettük - feltéve, hogy az ítélet bitófa lesz! (Mert nincs megbocsátás és nem is lehet az ilyen söpredékeknek!) Egyébként, ha a biszku családnak nem tetszik a film, hát ne nézze meg, de ne tiltogasson itt le semmit, különben ők mehetnek a bitóra!

wip 2010.06.10. 09:27:01

,@ old field,pepibubó úgy látom, maguk annyira fiatalok, hogy megfertőzte magukat a ' 90 utáni agymosás. Ne gondolják azt, hogy amit leírok, csak az én véleményem.Ha félrevezetett agymosottak, azt még megértem, de ha hivatalos blogírók és még el is hiszik, amit írnak, salnálom magukat.Egy a lényeg: a Kádár-rendszer volt Magyarország 1100 éve alatt a legjobban fejlődő,kérdezzék már meg a rokonságot,milyen gyarapodás volt 1975-1990 között Magyarországon? Dolgoztunk, gyarapodtunk és neveltük a gyermekeinket.Ja és nem voltam párttag, sőt vállalkozó voltam! Az 1990 utáni kormányok mindezt elvették tőlünk, kérdezem, mikor érjük el az 1989-es életszínvonalat?Talán 2020-ban? Szóval bértollnokok és törpe minoritás-fanok kíméljenek!

old_field 2010.06.10. 09:28:16

@greybull:

nem hiszem,h akasztani kéne : az a komcsi módszer volt...

épp elég volna valami nyilvános tárgyalás és ami a minimum : valami társadalmi kiközösítés.
és éljen így sokáig" a családjával, persze nyugdíj nélkül, sőt ha lehet, vissza is venni tőlük, amit lehet .

Mr. Rustical 2010.06.10. 09:30:13

@Balance Of Power: Öööö... azért Biszku Bélát szeretni elég nehéz lehet. Elképzelem a családi idillt, ahogy a jóságos nagyapó unokáinak mesél a kivégzésekről, amiket megrendelt.
Nyilván ez a környezet súlyos sérüléseket okozott az utódoknak is, amit csak úgy tudnak feldolgozni, ha azonosulnak Béla bácsi tetteivel. Ezért vannak most őszintén felháborodva. sértve érzik magukat. Ez olyan, mint amikor a skizofrén betegnek megmondod, hogy a féltve őrzött virágcserepe nem a Szent Grál, a rézgyűrűje pedig nem védi meg a boszorkányoktól. Az ő reakciója erre törvényszerűen az, hogy te is ellenség vagy, és a vesztére törsz.
A család nyilván nem tudja feldolgozni, hogy nagypapi tömeggyilkos, ezért inkább őrizgetik a törött virágcserepet meg a rézgyűrűt, és hisznek bennük.
Aki meg mást mond, az ellenség.

Pepibubó 2010.06.10. 09:33:29

@wip: 1989. óta takarítjuk azt a sz@rt, azt a gazdasági pöcegödröt, amit az elvtársaid hagytak hátra. Még nektek van képetek ezt felhozni a demokrácia ellen? 16 milliárdos tartozás? Van fogalmad róla, mennyivel mást jelentett ez egy olyan gazdaságnak, amely eladhatatlanul termelt, szemben a maival? Persze hogy nincs fogalmad, de azért azt hiszed, mindent tudsz.

Hogy neked kik voltak a felmenőid, az látszik... Úgyhogy a helyedben ezt sem feszegetném.

Egyébként innentől csatlakozom old_field 2010.06.10. 09:06:52-hez veled kapcsolatban.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.10. 09:34:02

@wip: Vigyázzon kedves Béla, újabban már a kommunizmus bűneiknek tagadását is büntetik!
Csak óvatosan azzal a billentyűzetcsapkodással...

greybull 2010.06.10. 09:38:13

@old_field: rendben, igazad van - különben nem leszünk különbek náluk.

Vlagyimir Iljics Lenon 2010.06.10. 09:51:48

@wip: "milyen gyarapodás volt 1975-1990 között Magyarországon?"

Milyen, te seggfej? Az elvtársaid adósították el az országot.

"Corvin-közi banditák"? Kár, hogy téged nem lőttek le. Súlyos csapás ez.
:DDDD

proletar 2010.06.10. 09:54:18

mikor szivárog ki véletlenül és melyik torrent-oldalon?

greybull 2010.06.10. 10:07:27

a biszku probléma megértéséhez (ide értve holokauszttagadás és kommunizmus bűneinek tagadását is) az alábbiak megfontolását javaslom:
1. a baloldali gondolkodásban a kommunizmus azért nem mosható összes a nácizmussal, mert:
1.1. szerintük az eszme abszolút humánus,
1.2. a célok fennköltek és nagyszerűek,
1.3. csak a megvalósításba csúszott némi hiba (nagyjából százmillió meggyilkolt...)
2. a kommunizmus szövetségével lehetett legyőzni a nácizmust együtt a nyugattal - márpedig a nácizmus a rossz oldal volt, tehát a nyugat és a vele szövetséges kommunizmus a jó oldal, márpedig olyan nincs, hogy a jó oldalnak van egy rossz oldala, ami még a legyőzött rossznál is rosszabb!
3. A kommunizmus tehát jó, következésképpen rossz csakis a nácizmus.

A fentiek a mai napig abszolút érvényesek, sajnos.

A jugó háborúban szinte a végsőkig kitartottak a nyugatiak amellett, hogy Szerbia a jó és a horvátok a gonoszok.

Kína még ma is sok elnézést kap, pedig gyalázatos dolgokat művel Tibetben és Kelet-Turkesztánban (Ujguria).

Észak-Korea truccol a világgal, pedig már régen el kellett volna söpörni.

Kuba - 90-óta nincs szovjet szövetséges blokk (most ne kötözködjünk a pontos dátumon) - és mégis fennmaradt, holott az USA seperc alatt eltakaríthatná (nem, ne jöjjetek a Disznó-öböllel - ez már nem az a haditechnikai világ).

A fenti logikai bukfenc alapján semmi esély arra, hogy a jobboldal által világosan látott problémát és ezt a világos és tiszta világlátást a baloldal valaha is átvegye.

Csak az erőből való lenyomás marad megoldásként.
Ez van.

kacsasult 2010.06.10. 10:08:52

Könyörgöm, mit bénáztok? Tegyétek fel a jutyúbra v. a gugl videóra, oszt jónapot Biszku elvtársnak!

soproni1 2010.06.10. 10:26:04

@greybull:

Mivel a "jobboldal" is a volt "baloldalból" nőtt ki, miért lenne különböző ?
A baloldaliságnak semmi köze az általunk akkor elkövetett terrorhoz, mint ahogy a jobboldaliságnak sincs köze a nácizmushoz.
Ezek emberi problémák voltak ( a magyar mindig pápább akart lenni a pápánál), mint ahogy a kereszténység nevében kiírtották a fél világot, mégsem itéljük el a mamikákat a templomban.

gyz 2010.06.10. 10:31:20

@greybull: szerintem logikai bukfencet ne nagyon említs hozzászólásod után, mert elég hülyén veszi ki magát. Ezt nem a kommunisták védelmében mondom, hanem önmagában értékelve az írásodat.

főként a világpolitikai "kitekintésedet", mert az úgy marhaság, ahogy van.

ninimimi 2010.06.10. 10:33:19

@soproni1: "a kereszténység nevében kiírtották a fél világot"

Nem semmi! Az, hogy a kommunistáid tényleg tönkretették a fél világot és meggyilkoltak 500 millió embert, az a tény ilyen "kis" túlzásokkal billenthető helyre?

Szerinted.

Érdekes, még egy nácit se hallottam, aki a középkori vallásháborúkkal próbálta volna igazolni Auschwiztot. Lehet, hogy a kommunisták még náluk is pofátlanabbak?

old_field 2010.06.10. 10:41:24

@soproni1:
"Mivel a "jobboldal" is a volt "baloldalból" nőtt ki, miért lenne különböző ?"

ezt azért így nem mondanám... :)
a kádár korszaknak is folyamatosan meg volt az ellenzéke.
---
"A baloldaliságnak semmi köze az általunk akkor elkövetett terrorhoz, mint ahogy a jobboldaliságnak sincs köze a nácizmushoz."
ebben már részben igazad van, "kicsit" ront a képen, hogy maszop a biszku et. mszmp-jének a jogutódja...
és baszki elvtárs nyugisan éli nyugdíjas napjait, mint aki jól végezte dolgát.
és ez gáz...nem kicsit.

___
"mégsem itéljük el a mamikákat a templomban"

ebben 1etértünk ! :)

nonest 2010.06.10. 10:43:19

Olvasom a kommenteket és az első benyomásom az, hogy a legtöbb vélemény óriási tájékozatlanságot,de annál több,löttyös indulatot hordoz!
Csellel,ravaszsággal beférkőzni egy öregember bizalmába minimum erkölcstelen. 1956 megítélése a mai napig ellentmondásos, megértéséhez több kellene, mint egy kis alkohol és utána a "vesszenek a kommunisták"-vinnyogás!

soproni1 2010.06.10. 10:44:27

@ninimimi:

A kommunistáim a családom volt meg a tieid is. Csak a kommunizmus nevében tettük tönkre a fél világot .A kereszténység detto. Csak szimbólumként használtuk a keresztet ( mert könnyű volt megjegyezni), hogy kiirthassuk a más vallású népeket.

soproni1 2010.06.10. 10:47:41

@old_field:

Szerintem az Mszp is elitéli az ötvenes évekbeli cselekedeteinket.

A kádár korszak akkori ellenzéke most pont nem a " jobboldalon "áll, úgy érzem.

old_field 2010.06.10. 10:52:54

@soproni1:
"Szerintem az Mszp is elitéli az ötvenes évekbeli cselekedeteinket."

ha valóban elítélné , akkor nem nyúlta le volna az akasztások korából induló pártot és a párt lóvét...

"A kádár korszak akkori ellenzéke most pont nem a " jobboldalon "áll, úgy érzem. "

én nem így érzem.
ha csak nem demszky et.-ra és társaira gondolsz.
mert ők valóban nem a jobb oldalon állnak.

fourgee 2010.06.10. 10:57:17

@nonest: "Csellel,ravaszsággal beférkőzni egy öregember bizalmába minimum erkölcstelen."

Igazad van, tényleg erkölcstelen. Kivégezni, kivégeztetni embereket nem az. Talán a videó készítőit is ki kellene végeztetni? Lehet hogy nácik? Nem, nem öltek meg senkit, de akkor is nácik, tehát veszélyesek, meg kell ölni őket?

Még jó, hogy a Biszku féle baloldaliság az erkölcsös és veszélytelen.

angyalföldi kurtizán 2010.06.10. 10:57:32

@nonest: "1956 megítélése a mai napig ellentmondásos"

Fejezze be a bizonytalan eredetű kannás bor fogyasztását, Biszku elvtárs!

old_field 2010.06.10. 10:59:09

@nonest:
"butaságokat" irkálsz vagy nem olvastad végig...

"Csellel,ravaszsággal beférkőzni egy öregember bizalmába minimum erkölcstelen"

tényleg az, akaszta(t)ni erkölcsös ?
kifinomult erkölcsi érzékre vall !!
__

"1956 megítélése a mai napig ellentmondásos"

csak szűk körökben az.
/biszkuék, apróék...stb. köreiben/

soproni1 2010.06.10. 11:01:07

@old_field:

Demszkyékre gondoltam, mert Martonyi, Stumpf, Gyurcsány, Orbán nem volt akkora ellenzék. Sokan már meghaltak az alapító szdsz-esek közül.

Amúgy meg én is széthordanám az összes párt vagyonát, a lehetne. Végülis szét is hordtuk az ország vagyonát. Mindenki vitt egy kicsit, lehetőségeihez mérten.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.10. 11:01:59

@fourgee: "Igazad van, tényleg erkölcstelen. Kivégezni, kivégeztetni embereket nem az."

Minden jobboldali ilyen hülye?
Most tök komolyan kérdem!

A-nemB hiba kb nyolcéves szint.

Vagy csak önigazolás kell?
A komcsik erkölcstelensége felmenti a tieteket?
Ha ez így van, akkor a tietek meg a komcsikét.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.10. 11:09:13

@kermi:
Nemá' vadakat terelő juhász se?
Oszt itt sokan bisztos a jogállamra szavaztak 90-ben
Ezzel adták meg az ilyeneknek a "jogot".

Ugye nem kell idéznem Antall állitolagos mondását?

Nem mintha nem fotelforradalmár lennék,
de nagysátor-sör-csipsz-kivetítés egy fehér tűzfalra hatásos lenne
Már ha nem a nyilvános bemutatást tiltotta le Biszku
Mert más fejével nem verjük a falat!

fourgee 2010.06.10. 11:13:31

@kolbászoszsömle: "A komcsik erkölcstelensége felmenti a tieteket? "

A kommunisták erkölcstelensége nem menti fel a nácik által a II. Világháborúban elkövetett bűnöket.

Tények:
1. tény, hogy a Kommunista Párt az évtizedek folyamán mindig nevet változtatott és így a mai napig fennmaradt, jelenleg MSZP néven.

2. tény, hogy a nácik a német Nemzeti Szocialisták voltak, akik meg is szűntek.

3. tény, hogy a mostani jobboldalnak köze nincs a Nemzeti Szocialistákhoz

4. tény, hogy a mai magyar baloldal tagjai egy olyan párt tagjai, amelynek elődje sok embert kivégeztetett

5. tény, hogy nem vagyok sem baloldali, sem jobboldali. Liberális vagyok és tele van a faszom azzal, hogy a mai magyar baloldal ahelyett hogy baloldaliként tényleg az emberek sorsával foglalkozna, egy olyan ellenséget kerget, amelyik nem is létezik (ez is bizonyíték arra hogy egyenes folytatása a kommunista rendszernek, hiszen azoknak kellett ilyen ideológia, hogy nem létező ellenséget kergessenek).

Miközben nácikat meg fasisztákat üldöztök (akik már rég nem léteznek), közben a Fidesz a kétharmados többségével úgy néz ki hogy nem jó irányba viszi az országot, hanem épp ellenkezőleg...

"A-nemB hiba kb nyolcéves szint."
Ha 8 éves szint, akkor miért használja ezt minden bal- és jobboldali? Komolyan kérdezem. Vagy nektek lehet, de másoknak nem?

Miért erkölcstelen átverni egy gyilkost és interjút készíteni vele? Miért nem erkölcstelen hogy embereket öletett meg? Vagy titeket felment erkölcsileg az, hogy a nemlétező fasiszták és nácik ellen küzdötök?

Egyébként meg ahogy így ismeretlenül lejobboldaliztál, ennyi erővel édesanyádat le is kurvázhatnám, hiszen én sem tudok róla semmit. Mielőtt valakiről mondasz valamit, ismerd meg.

:)

bpelhos 2010.06.10. 11:14:17

Van elég külföldi videómegosztó a világon, tessék ott "bemutatni a filmet".

soproni1 2010.06.10. 11:15:00

A ma 40 évesek és fiatalabbaknak teljesen hiteltelen minden visszaköpés. Nekünk csak a jó jutott a szocializmusból és a kapitalizmusból is. A rokonaink, aki voltak elkövetők és áldozatok tanuljanak az akkori eseményekből, tettekből, hogy mégegyszer ne ismétlődhessen meg ugyanaz, illetve, ha erőszakra, kirekesztésre utaló folyamat indul el, akkor időben semlegesítsék azt.
De ez a "mi jók, ők rosszak" hozzáállás főleg Magyarországon röhejes.

soproni1 2010.06.10. 11:19:23

@fourgee:

Ha liberális lennél, akkor tudnád, hogy jobboldali párt be sem jutott a parlamentünkbe.Bár, ha a baloldali mozgalmakat, szakszervezeteket, munkavállalói érdekképviseletet sikerülne valahogy szétzúzni, akkor lehetne jobboldali párt, de azt meg a baloldali nemzetvagyon féltő milliók zavarnák el a halál izéjére.

fourgee 2010.06.10. 11:20:06

@soproni1: Még annak idején felelősségre kellett volna vonni mindenkit. Most nem lenne MSZP, így az az ok sem lenne, ami miatt létrejött a Jobbik. Talán akkor a Fidesz és az SZDSZ sem fordult volna el a liberalizmustól.

fourgee 2010.06.10. 11:24:58

@soproni1: A liberális gondolkodás nem azt jelenti hogy mit tudok és mit nem, hanem van egy világnézetem. Egyébként hol írtam, hogy jobboldali párt bejutott a parlamentbe?

nonest 2010.06.10. 11:50:40

@old_field:
1956 után tényleg felakasztottak néhány gyilkost.
..valóban, tévedtem, hiszen a legtöbb, józanul gondolkodó ember számára '56 ellenforradalom volt!

old_field 2010.06.10. 12:06:51

@nonest:
bocsi... de minden sorodból az jön át,
hogy beteg a lelked vagy/és az elméd, vagy "csak" irtózatosan rossz a humorod.
ezekből 1 is elég ahhoz, hogy normális ember nem szán rád 1 reakciónál többet.
ez volt az.

ÁrPi 2010.06.10. 12:09:13

@soproni1:

"soproni1 2010.06.10. 11:15:00
A ma 40 évesek és fiatalabbaknak teljesen hiteltelen minden visszaköpés. Nekünk csak a jó jutott a szocializmusból és a kapitalizmusból is."

Elemezd most a mondatodat betegérvelésü öregember!

:
"Nektek (40 és afölött) csak a jó jutott a szocializmusból és a kapitalizmusból is "

ÉS

Nekünk megszólított 40 és az alattiaknak, akik leköpöttek vagyunk - a te vélekedésed szerint hiteltelen vissza köpnünk.

Mellékes szála a kijelentésednek hogy itt mindenkit 40 alatt is és fölött is egy szarul fogalmazott mondatodban a kapitalizmusból és az azelőttti ..hogyishivjam-rendszerben is
jóljártakkként aposztrofálsz egy könnyed dgondolattal.

Nos Biszku Béla jól élt abban is és ebben is, meg a hozzá hasonlók.

De azért ebből NE általánosíts! :-))

nonest 2010.06.10. 12:14:44

@old_field:

Elmondtam a véleményem. Elolvastam a tiedét.
ÉN nem minősítelek, megtetted azt te magad a beírásoddal. Ennyi, ne is reagálj!:-)

ÁrPi 2010.06.10. 12:15:44

@elGabor:

EZ nem egy elvetendő feltételezésed!! :-)

A Matula magazinban olvasható írásban
ilyen a Biszku stilusa

matula.hu/index.php?section=article&rel=52&id=631

a rekettyés 2010.06.10. 12:22:39

Egy ilyen szar szemét alak miért nincs sittem. Hihetetlen.

nonest 2010.06.10. 12:50:19

@ÁrPi:
Elolvastam az írást. Biszku higgadtan, méltósággal válaszol.A kérdező stílusa nem méltó egy korrekt újságíróhoz (igaz, az illető nem is állítaná ezt magáról)!

akkor most mi van? 2010.06.10. 12:52:51

Milyen szép is látni, ahogy itt páran 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményt követnek el.

nonest 2010.06.10. 12:55:15

@akkor most mi van?:

...tán feljelentést kéne tenni,nem?:-)

soproni1 2010.06.10. 13:06:50

@ÁrPi:

Sokan jól éltek, még lakást is kaptak ( kaptunk) a semmi munkáért.
Én erőteljesen jobboldali ( már szinte neoliberális) gazdaságpolitikát sürgetek, de pont a nemzet vagyon féltők fogják megtorpedózni.

akkor most mi van? 2010.06.10. 13:44:49

@nonest:

Ja tehát lopni, vagy akár ölni is szabad amig nem tesz ellene senki feljelentést. Érdekes álláspont.

nonest 2010.06.10. 13:48:45

@akkor most mi van?:
Nem erre utaltam, hanem arra, hogy tévesen értékeled a hozzászólásokat.
TE vetetted fel, hogy itt valakit (valakiket) érint az új törvény. Átolvasva az írottakat,ilyent nem találtam.

akkor most mi van? 2010.06.10. 13:58:35

@nonest:

„A nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása
269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

nonest 2010.06.10. 11:50:40
@old_field:
1956 után tényleg felakasztottak néhány gyilkost.
..valóban, tévedtem, hiszen a legtöbb, józanul gondolkodó ember számára '56 ellenforradalom volt!

Tudja fene, ha valaki azt irta volna pár hete, hogy "a 2VH alatt valóban kinyírtak pár zsidót, de a legtöbb jozanul gondlokodó számára ez a nemzet megtisztítása volt", akkor jópáran kitértetek volna a hitetekből bűnöző nácit kiáltva

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.10. 14:05:56

@fourgee: Miről beszélsz?

""A komcsik erkölcstelensége felmenti a tieteket? "
Ez volt a kérdés.

"A kommunisták erkölcstelensége nem menti fel a nácik által a II. Világháborúban elkövetett bűnöket. "

Miről beszélsz? Én a Ti (a film készítőinek) erkölcstelenségéről beszélek, arról, hogy azért, mert azok férgek, az nem menti a ti féregléteteket.
Ahogy a komancsok féregségét sem a nácik tükrében kell megítélni, a tieteket sem a komancsokéban.
Mondjuk, ez lehet, hogy nehéz.

Az első pont tény, de vajh mit jelent?
Mennyivel jobb az az ember, aki maszomopból kilép és fideszes/kereszténydemokrata lesz, mint az, amelyik nem lép ki?

A második pont tévedés, sosem voltak Nemzeti Szocialisták. Azok Nemzetiszocialisták voltak.
Tudod, a tagok gyűlése nem taggyűlés.
A nemzeti szocializmus nem nemzetiszocializmus.

A harmadik pont is tény, mivel Nemzeti Szocialisták sosem voltak errefelé.
Viszont az is tény, hogy a tagságból, vezetőségből elég sokan mszmp tagok voltak.
Ésdeviszont ez is irreleváns a azon kérdés tekintetében, miszerint menti-e az erkölcstelenégeteket a komcsik erkölcstelensége

A negyedik pont vajh mit jelent?
A pápa keresztesháborúkat hirdetett, tehát a vele jogfolytonos katolikus egyház egy háborús uszító?

És mindez még mindig nem magyarázza, hogy miért menti fel a gerinctelenségeteket a komcsik gerinctelensége.

Az, hogy miért használja minden jobb ill. baloldali? Gondolom azért mert buták.

"Miért erkölcstelen átverni egy gyilkost és interjút készíteni vele?" - Talán mert eszköznek használjátok. Ha a cél az lenne, hogy elnyerje méltó büntetését, esetleg a cél az ország-világ elé tárás lenne, akkor nem olvashattuk volna ezt: "A netre egyelőre azért nem rakjuk fel, mert akkor nem mehet versenyekre. ".
Szóval innentől kezdve a maga a CÉL is szarfaszúság: valami ütőset csinálni, amit lehet versenyekre vinni. Jah, hog ez más (az áldozatok) nyomora? Kit érdekel!

"Miért nem erkölcstelen hogy embereket öletett meg? " - hogy a faszba ne lenne erkölcstelen? Ki és hol állított ilyet, hogy ezt kéred számon, többek között rajtam is? (mellesleg ez az A nemB hiba, csak nem érted. Fentebb kifejtettem, hogy miért).

"Vagy titeket felment erkölcsileg az, hogy a nemlétező fasiszták és nácik ellen küzdötök?" - he? Miről beszélsz?

"Egyébként meg ahogy így ismeretlenül lejobboldaliztál, ennyi erővel édesanyádat le is kurvázhatnám, hiszen én sem tudok róla semmit. Mielőtt valakiről mondasz valamit, ismerd meg." - Ok! Igazad van!

nonest 2010.06.10. 14:10:58

@akkor most mi van?: Ismerem a törvénycikkelyt.
Viszont az általam leírtak nem merítik ki a bűncselekmény tényállását.
Amennyiben másként gondolod,fordulj bírósághoz.

X Y kronosz óra 2010.06.10. 14:30:42

@nonest:

Látom, nem ismerted a Matulát.
Ez egy fiktív interjú. Béla elvtárs '90 óta a mandineres gyerekekkel játszott először élesben.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.10. 14:37:24

21. század, internet kora. Gyerekek! Nem nagy meló közkinccsé tenni ilyen dolgokat. Gugli is próbálja erősen jogtisztává tenni a Utube-ot, mégse sikerül.

Szólj, ha kell 2010.06.10. 14:48:41

A tanú:
- Én csakis nyilas voltam, azoknak meg lett bocsátva!
- Igen!?? Engem meg sem kérdeztek! Na kotródj innen ki!
- Pajti! Neked ehhez nincs jogod!
- Jogom? Na kotródj innen ki! (asztalra csap)...míg szépen vagyok.

ennyit biszu jogairól

BGM56 2010.06.10. 14:58:59

@wip:
Tessék.
Rohadt komcsi!
Csak,hogy boldog légy.

Alfőmérnök 2010.06.10. 15:50:22

"A bemutató napjára hirdetett találkozót a letiltott filmben szereplőkkel és a nyilatkozókkal..."

Ezek szerint Béla bá' is ott lesz???
Amúgy biztos jó buli lesz, kár, hogy nem érek rá.

ÁrPi 2010.06.10. 16:35:18

@nonest:

Nyugalom E-emberke! Itt nem a feljelentés fenyegető árnya érinti meg személyedet , hanem az hogy holmi összehasonlitó példákkal , érveléssel akarnak tégedet megsemmisiteni, rossz érzés ez? :-))

Nem törvényi tiltással hanem a blogoszférikusan sajátságos szólás-szabadsággal támadnak, ez az amivel szembekerülhetsz. :-)

Csapataink harcban állnak :-)

(A kormány a helyén van :)

Az összehasonlitó példa pedig az volt hogy ha valaki azt irta volna pár hete, hogy "a 2.VH alatt valóban kinyírtak pár zsidót, de a legtöbb jozanul gondlokodó számára ez a nemzet megtisztítása volt", akkor jópáran

chartás hangulatba jöttek volna.

PS.: A Matula-cikk álinterju tudtommal :)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.06.10. 16:36:07

Bélabának, ha mázlija van, a kaszás előbb kopogtat mint a yard.
Rohadt vén tróger gyilkos, évek óta mindenhol felteszem a kérdést hogy lehet szabadlábon?

Balance Of Power 2010.06.10. 16:50:59

A szerdai vetites PONTOSAN mikor kezdodik? 8-ra tudok talan odaerni. A FB-on 7-es kezdes van, de a filmvetitesre 8 van irva. Gondolom, valszeg ez is csuszik majd picit. Persze ez nem baj.

@Mr. Rustical: Az unokai szamara, foleg ha a 70-es evekben szulettek, o a kedves nagypapa. De amugy engem az erdekelne, hogy egyaltalan milyen allapotban van az oreg. Makkegeszseges vagy mar rozzantabb? Mivel sok gondja nem volt az eletben, az elobbi is siman lehetseges.

Par eve a cseheknel volt egy olyan, hogy eliteltek egy 80+ eves verbirot, aki raadasul no volt. Azon nem volt felhaborodas, viszont nyilvanvaloan csak egy szimbolikus, gesztuserteku dolog volt, hiszen nemigen valoszinu hogy a nyanyat bebasztak volna a dutyiba. De szerintem az oreg nacikkal sem teszik ezt - eleg tortura annyi idosen a birosagi targyalas.

nonest 2010.06.10. 17:30:12

@ÁrPi:

Örülök,hogy jó a kedved!
Általában vitázni szoktam, a megsemmisítés sosem jut eszembe,de ki mint él....
Éljen a "blogoszférikus szólásszabadság"(vagy mi a fene...)!

Tudom, hogy egy leírt szöveget nem könnyű értelmezni,de fuss neki még egyszer.

Egyébként szamár dolognak tartom börtönnel fenyegetni azt, aki egy történelmi eseményről nem az éppen aktuális kurzus szabályai szerint vélekedik, legyen szó holokausztról,fasizmusról,kommunizmusról.Érvekkel kell meggyőzni az illetőt (persze,úgy nehéz, ha a történelmet állandóan az aktuálpolitikához "alakítják)!

..álinterjú? Ezek szerint nem volt megfelelő a humorérzékem.

nonest 2010.06.10. 17:31:06

@X Y kronosz óra:

Köszönöm, valóban új nekem a dolog.

Szemenkhare 2010.06.10. 21:49:27

@Pepibubó:
„Ilyen gennyes dumák miatt” nem lehet a mai napig tisztázni 56’ forradalmi és fasisztoid részét!!! Mert attól egy Mesz János, közismert nevén Tuskólábú nem lesz hős, ha a Köztársaság téren, fehér zászlóval érkező embereket hátulról lő le, de attól sem, ha emberei (vagy esetleg maga is - ez nem tisztázott!) mészáros módjára akasztanak fel a sebesült sorkatonákat - ÉS NEM ÁVH-S TISZTEKET, ahogy a mészárosok legendája tartja! -, akiket élve megcsonkítanak, benzinnel leöntenek és felgyújtanak. Magam hat évesen, a saját szememmel láttam a ilyen megcsonkított holtesteket a mai Vámház körúton, a Kálvin téren, és a Múzeum körúton - mert nem csak a Köztársaság téren történtek ilyen bestiális bűncselekmények!!!

Szemenkhare 2010.06.10. 22:00:39

@wip:
Egyet értek Veled!

Üdv.: Szemenkhare

Szemenkhare 2010.06.10. 22:14:48

@old_field:

"...nem hiszem,h akasztani kéne : az a komcsi módszer volt...
" - Héjjas, Prónay, Francia Kiss és a nyilas keretlegények pedig csak a selyemzsinórt küldték el áldozataiknak és azok azzal lettek "öngyilkosok"???!!!
Talán nem csak a Mandiner történelem óráit kellene látogatni! Persze megértem, milyen kellemetlen lehet szembesülni más tényekkel is - mert a világ se nem csak jobb, se nem csak bal, hanem ezeknél jóval sokszínűbb!!!

Szemenkhare 2010.06.10. 22:58:25

@Pepibubó:
1989. óta takarítjuk azt a sz@rt, azt a gazdasági pöcegödröt, amit az elvtársaid hagytak hátra."
Látszik, hogy a Mandinerről szerezhetted (de onnan sem megfelelő alapossággal!) a szociológiai és közgazdasági alapismereteidet! A stílusod és az elméleti okfejtésed pedig kedvenc MSZMP-s ideológusomra, Óvári elvtársra hajaz!
Csak azt nem értem, hogy mekkora gazdasági és politikai pöcegödör az elmúlt 20 év; a maga felhalmozta bruttó 93 milliárd EUR (112 milliárd USD) adóság- állományával, a 12%-os munkanélküliségével, az idegeneknek és haveroknak kiárusított állami vagyonával a 3 millió nehéz, és/vagy mélyszegénységben élővel???!!!
Ugyanis az előző 33 évben; nem volt munkanélküliség, mindenki meg tudott élni a jövedelméből és ki tudta emellett fizetni a számláit, ingyenes volt a felsőoktatás, a legtöbb család nyaranta el tudott menni üdülni, pihenni 1-2 hétre, átalakulóban volt az ország abban az irányban ahova Kína ma eljutott és mindez az utolsó évre tudomásom szerint bruttó 27 milliárd USD adóságába került a rendszernek???

Szemenkhare 2010.06.10. 23:09:52

@ninimimi:
Nem semmi! Az, hogy a kommunistáid tényleg tönkretették a fél világot és meggyilkoltak 500 millió embert, az a tény ilyen "kis" túlzásokkal billenthető helyre?
Hát ez az ötszáz milliós sem semmi állítás!!! Miért nem mindjárt 5 milliárd? - talán az már az elvbarátoknak is túlzó lenne?
Mert hogy az I. Világháborúban 20 millió, a II. Világháborúban 50 millió a történészek szerint az összes áldozat száma. És most megtudhattuk korunk nagy történészétől (vagy csupán egy újabb történészecske?, mint Rajner M., Kháler vagy a többi "jelesség"), hogy a gaz kommunisták tizszer annyi embert öltek meg, mint a II. Világháború összes halottja!!!

Szemenkhare 2010.06.10. 23:24:11

@fourgee:
Hát erre csak Antall gyakran használt kritikai kifejezése a méltó: "SZAMÁRSÁG"

Szemenkhare 2010.06.10. 23:26:08

@fourgee: pontosítás
"Még annak idején felelősségre kellett volna vonni mindenkit. Most nem lenne MSZP, így az az ok sem lenne, ami miatt létrejött a Jobbik. Talán akkor a Fidesz és az SZDSZ sem fordult volna el a liberalizmustól."
Hát erre csak Antall gyakran használt kritikai kifejezése a méltó: "SZAMÁRSÁG"

Szemenkhare 2010.06.10. 23:32:12

@nonest:
"Ismerem a törvénycikkelyt.
Viszont az általam leírtak nem merítik ki a bűncselekmény tényállását.
Amennyiben másként gondolod,fordulj bírósághoz."
Azt gondolom, hogy ha legalább jogszerűen akartál volna eljárni, és morálisan nem a "cél szentesíti az eszközt" felfogással cselekszel, akkor Te fordulsz bírósághoz a film bemutatása érdekében!!!

suski 2010.06.11. 02:01:47

Ha már vki feltette a kérdést, akkor bocs, de miért is nem kerül(t) ez az ember bíróság elé?
Egyébként ha nem interjúkat készítetek vele, hanem csak egy munkásságát bemutató filmet, akkor nem tilthatja le, ugye? Érdemes lenne ilyeneket is, másokról is.
Még csak az kéne, hogy ez a véreskezû szarházi még keressen is rajtatok, aztán röhögjön a markába.

Tamáshida · http://www.youtube.com/watch?v=x_SBwVB83WU&feature=related 2010.06.14. 19:59:03

Az szégyen, hogy a kommunista tömeggyilkos még büntetlen, sőt még most is úgy parancsolgathat, mint a kommunzimusban. Milyen rendszerváltásról beszélünk akkor?

Gyáli úr 2010.06.15. 06:50:09

Azt nem értem, hogy nincs fenn valami torrent site-on.

Gyáli úr 2010.06.15. 06:53:44

@Szemenkhare: Szemenkhare, nagyapámnak 32 foga volt, mikor bevitték CSAK ÚGY, 11, mikor hazajött. Három műszakban dolgozott, hogy eltartsa a családját. A hozzád hasonlóak miért nem mennek a halálfaszára Szibériába élni?

Tehetetlen Dodó 2010.06.15. 11:47:41

@Gyáli úr: Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy az ő nagyapja ütötte ki a te nagyapád fogait.
És még mindig nagy a pofájuk.

old_field 2010.06.15. 19:23:05

@Szemenkhare:
@old_field:

"...nem hiszem,h akasztani kéne : az a komcsi módszer volt...
" - Héjjas, Prónay, Francia Kiss és a nyilas keretlegények pedig csak a selyemzsinórt küldték el áldozataiknak és azok azzal lettek "öngyilkosok"???!!!
Talán nem csak a Mandiner történelem óráit kellene látogatni! Persze megértem, milyen kellemetlen lehet szembesülni más tényekkel is - mert a világ se nem csak jobb, se nem csak bal, hanem ezeknél jóval sokszínűbb!!!

úgy tűnik elakadt a lemez nálad ezzel a töriórával...
képzeld, hallottam a fentebb említett emberekről !
nemtom Te viszont hallottál-e bixu elvtársadról...?
a fentiekkel ellentétben ez a gyilkos még itt él köztünk !
kb havi félmillás nyugdíjból tengeti öreg napjait !!!
az egész írás erről szól, okostojás...
süti beállítások módosítása