Társadalmi elutasítottság állami támogatással
2010. június 01. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Társadalmi elutasítottság állami támogatással

  A Miniszterelnöki Hivatal mindig is kellemes kifizetőhelynek számított mindazok számára, akik jóban voltak a kormánnyal, és nem szívesen utasítottak vissza pár millió forintot. A napokban látott napvilágot a Bajnai-kormány MEH-jének talán utolsó listája az elmúlt hónapokban kifizetett kisebb támogatásokról, amelyek között igazi csemegék is akadnak.

  A Gyurcsány-féle Charta szóvivője, Vitányi Iván által fémjelzett Mozgó Világ című baller folyóirat, mint ismeretes, 9,9 milliót kapott Molnár Csabáéktól - persze az is előrelépés, hogy az öreg kommunisták állami pénzeket akasztanak le, és nem embereket föl. Az is nemrég derült ki, hogy ugyanezt a Mozgó Világot a Nemzeti Kulturális Alap Hiller István felügyelte kerete is megdobta hétmillióval - vaze, mi tizenhétmillió forintért simán teleírnánk tizenkét lapszámot, és kiprintelnénk annyi példányban, amennyien a Mozgó Világra kiváncsiak lehetnek. Persze tény, hogy mi nem írunk olyan jól, mint Debreczeni József, Vásárhelyi Mária, Gönczöl Katalin, Halmai Gábor, Pető Iván, Gábor György vagy Dobrev Klára.

  Jutott a jóból egymillió a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének is (nem hiába tüntette ki ennek elnöke, Hanti Vilmos annak idején Gyurcsány Ferencet), és a Magyar Antifasiszta Liga is kapott másfél milliót.

  Ez utóbbi tétel érdemel némi figyelmet. A Liga a következő jogcímen kapta a gempát:

A neo-hungarista jelenségek és a fasiszta identitás társadalmi elutasítottságának demonstrálása 2010. 02.13-án megrendezett rendezvényen

  Itt tehát gyakorlatilag egy tüntetés megszervezésére kaptak pénzt az antifák. Nos, ez történelmi kezdeményezés: valami társadalmi jelenség megítélésének demonstrálását állami pénzből finanszírozni. Ráadásul egy néhány órás civil rendezvényre másfél millió forint nem kevés - gondoljuk, a színpad és a hangosítás került ennyibe, ami aránytalanul nagy volt a résztvevők számához képest. A rendezvény ugyanis, ahogy azt saját szemünkkel láttuk, meglehetős érdektelenségbe fulladt. Ezt Németh Péter vezérszónok, a Népszava főszerkesztője is elismerte: 

  A kampányidőszakban megrendezett, MEH által pénzelt társadalmi demonstráción megjelent többek között Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila, Horváth Csaba, Szabó Zoltán, Kökény Mihály, Szanyi Tibor, Hanti Vilmos, Steiner Pál és nem sokan mások. A szónoklatok leginkább a Fidesz és a Jobbik közeledő rémuralmáról szóltak, amihez a szoci álomcsapat lelkesen tapsolt - ehhez természetesen joguk van, de talán nem a mi pénzünkből kéne propagálni a hülyeséget. Abból a rongyos másfélmilliót lehetett volna venni mondjuk egyhuszad lélegeztetőgépet.

  (A rendezvény egyik szervezője egyébként, ahogy az a 168 Óra Sűrű napjai vannak az antifasiszta mozgalomnak munkacímű cikkéből is kiderül, az az Alföldi Andrea volt, aki május elsején jó és adekvát ötletnek tartotta egy izraeli zászlóval letakarni a Budaházy Györgyöt éltető feliratokat, ami antifasiszta elkötelezettségét nem kérdőjelezi meg, de épelméjűségét igen. Az összeesküvés-elméleteket kedvelő olvasóinknak jelezzük: ezt az akciót valószínűleg nem állami támogatásból hajtotta végre.)

  Az igazán nagy kérdés az, hogy ha az előző kormány így támogatta az antifasisztákat, akkor vajon mennyit adott a fasisztáknak?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr362046687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mistertwister 2010.06.01. 22:04:02

@dr. Sigmund Fraud: Dobrev Klára mint írófejedelem! Nyihaha! :D

hidroponi 2010.06.01. 22:19:58

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: "mert úgy hasonlítanak, na meg egy pártban voltak pár évtizedig." orban viktor apjaval egyutt..ezt valahogy mindig elfelejtitek leirni, pedig olyan ciki :DDDDD

ZéBé 2010.06.01. 22:27:53

@TuRuL_2k2: Ha egy folyóiratnak nincsenek olvasói, akkor mi szükség van rá?

sterimar 2010.06.01. 22:28:08

"az az Alföldi Andrea volt, aki május elsején jó és adekvát ötletnek tartotta egy izraeli zászlóval letakarni a Budaházy Györgyöt éltető feliratokat, ami antifasiszta elkötelezettségét nem kérdőjelezi meg, de épelméjűségét igen."

Ez ütött! :))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.01. 22:33:30

@hidroponi:
Kálmán jól rálépett a horgas orrotokra.

fifi156 2010.06.01. 22:33:44

A trágár nevéhez illöen trágár, hogy azt ne mondjam bunkó, müveletlen, fogalma sincs mit és miről ir. Szerintem jobb lenne ha elsülyedne na nem szégyenében hanem a saját maga által irt szarban

fran7 2010.06.01. 22:45:32

@ZéBé: Csak ismétlem magam Nyugat legnagyobb eladott példányszáma 600 volt. Sok bajt okozott a magyar irodalom fejlődésének a Nyugat kizárólagossága, de szükség volt rá.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.01. 22:46:30

@fifi156:
Mi van, a te neved is Kálmán listáján van, biboldó?

Gekko 2010.06.01. 22:50:08

Szerintem meg egyáltalán nem kell közéleti lapokat állami pénzből támogatni. Semmilyent.
Az állam ne osszon gondolatokért aprót, mert azzal a polgárokat korrumpálja. Az pedig ide vezet. Áhhh...

stratez 2010.06.01. 23:03:59

Több, mint 60 éve élnek közpénzből ezek az élősdiek, a legkevesebb az lenne, hogy most 60 évig ingyen antifázzanak rá.

bandos 2010.06.01. 23:15:38

@aachi2: Hát persze, hiszen a kommunizmusban nem bántottak semmit, nem beszélve arról, hogy az mszp-nek semmi köze a kommunistákhoz!
(De persze a Jobbik az a nagy német nácipárt egyenes leszármazottja!)
:)

sempreLippi 2010.06.01. 23:25:29

szégyellje magát a cikkíró, oda el sem jutok, hogy értékeljem a mondanivalót, mert az ilyen stílus miatt tart ott a magyar közbeszéd színvonala, ahol

Jaffar 2010.06.01. 23:30:17

Jó volna elfelejteni ezt az "állami támogatás" nevü rendszert mind a köz- és mind a magánszférában. Inkább oktatásra költenék ezeket a pénzeket. Egy újságnak minek támogatás? Mert a haver ott dolgozik és nehogy tönkremenjen? Ha valóban életképes a lap, akkor majd a "piac" eltartja. De amíg nálunk a zállam tart el mindenkit (persze csak akkor, ha can rokon ill. haver az éppen aktuális kormánypártban) addig miért várjuk el, hogy nyugati szintre emelkedjen a fizetésünk ill. életkörülményeink? Ahhoz elöször le kellene tenni valamit az asztalra. Elöször dolgozni kellen és csak utána a markot tartani. De nálunk mindenki fordítva gondolkodik, mert még mindig szocializmus dúl a fejekben. Sajnos. S erre nem mi kúrunk rá igazán, hanem a gyerekeink, unokáink. De sebaj, most a nemzeti oldal ismét megmutatja, hogyan is kell ezt megoldani.......... :(
Mielött bárki betámadna, nem, nem vagyok/voltam szoci szavazó (szal az 1bites trollok kíméljenek, thx).

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.06.01. 23:31:38

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.06.01. 19:13:09

"Ami a jobbos lapok támogatását illeti: nem föltétlenül gusztusos, hogy állami pénzből hoztak létre kiadványokat, viszont mivel az összes balos lapot állami pénzből hozták létre és működtették évtizedekig, kicst furcsa, amikor az ezekből az újságokból élők emiatt fintorognak."

Világos. De akkor van, aki fintoroghat vagy mégis az a végkövetkeztetés, hogy senki? A rendszerváltás után létrehozott baloldali lapok, a baloldali vagy nem baloldali személyek, stb.? Van egy kidolgozott kritériumrendszer vagy egy lista a „kritikát megfogalmazhat” kategóriájú emberekről?

Ami a baloldali sajtóhegemóniát illeti: igen, igazatok van, az egyensúly hiányát történelmileg helyre kellett állítani. Véleményem szerintem sajnálatos, hogy az egyensúlyteremtés a Demokrata, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, stb. sajtótermékkel történt meg. E tekintetben két milliárd közpénz a Heti Válaszra akár jó befektetésnek is tűnhet (de azért két „ilyen meg olyan támogatást kaptak a baloldali intézmények” cikk között a HV is megköszönhetné az adófizetőknek a kezdőtőkét). Szerintem az egyensúlyteremtés bőven megtörtént és bár tudom, hogy a jobboldalon még mindig sokan vizionálnak komenista médiatúlsúlyt, ennek a valósághoz semmi köze. Tehát a kérdés, hogy mikor érünk el arra pontra, hogy elfogynak az érvek a pártos sajtóorgánumok közpénzből történő finanszírozása mellett.

is 2010.06.01. 23:36:08

őszintén: ennél azért többre vártam. valami konkrét rokonra, feleségre. tudod, amit a Navracsics csinált, hogy a Borókai feleségének állást adott első miniszteri intézkedésként, mintegy szimbolikusan. azóta már más miniszterek is belekezdtek a kirugdosásba, tehát végre látjuk, hogy mire is készültek évekig.

bryan 2010.06.01. 23:57:09

Egyensúlyteremtés a faszom. Ha van piaci igény jobbos, vagy balos lapokra, vagy van valami idiótának (Széles) pár milliárdja ilyenekre, hajrá, csinálják, de az állam maradjon ettől távol. Ha nincs üzleti alapú megtérülése, akkor maradjon a bulvár, majd rájönnek azok, akik nívós oktatást kaptak, hogy a Blikk meg a népszaga nem elég, aztán előbb utóbb csinál valaki jót, megérősen.
A jobboldali sajtó sokkal egészségesebb hangulatú lenne, ha a Reakció stílusából nőtt volna ki, mint így, hogy a klientúrából, meg az elmebeteg Széles-féle körből.
A médiaegyensúly egy szar humbug, különösen az internet megjelenése óta. Azóta a belépés a piacra elég olcsóvá vált, hogy ne a klientúra legyen az egyetlen út, ennek megteremtési kísérletére.
A klientúra-termékek mindig sokkal rosszabbul szerepelnek, mint a piaci alapon szerveződött újságok, mivel sokkal inkább érdekeltek a minőség létrehozásában. (A színvonal más kategória, de ez mellékszál.)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.06.02. 00:06:22

www.youtube.com/watch?v=rWFxBqiZya0

Oh, there's twenty-thousand grandmas
Wave their hankies in the air
All burning up their pensions
And shouting, "It's not fair!"
There's a regiment of soldiers
Standing looking on
And the queen is bravely shouting,
"What the hell is going on?"

With a blood-curdling "tally-ho"
She charged into the ranks
And blessed all those grandmas who
With their dying breaths screamed, "Thanks!"

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.06.02. 00:28:11

@is: Szilvásynét kirúgták, Braunnét is ki fogják rúgni, és most már biztos, hogy Semjén személyesen megy fel a Szemlőhegy utcába, hogy kirúgja Gyurcsánynét valahonnan. A Fidesz kormány egy dologban biztosan hasonlít az iráni Őrök Tanácsára: elvi kérdés, hogy nő nem viselhet hivatalt. :-)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.06.02. 00:46:30

@Kettes: Látjuk, Szivásyné ügye nagyon fáj neked. Rokon?

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2010.06.02. 02:54:47

Hihetetlen ez a rengeteg kommancs... Mikor haltok már ki?

stratez 2010.06.02. 06:23:18

Ez az Antifa Liga által szervezett rendezvény tűnik nekem a leggazdaságosabbnak, itt ugyanis a szervezők egyúttal a közönség is volt. Nincs ennél praktikusabb tüntetés, meg sem kell hirdetni, így a kiadások akár nulla alá is szoríthatók. Kivéve, ha a Fletó-házaspár is részt vesz rajta, mert akkor a menekülési útvonalat biztosító külön BKV-járat kiadásait megterhelik a nokiásdobozok...

Oblomov 2010.06.02. 06:28:40

@homoródkarácsonyfalvi:
Szép dolog volt, h. a komplett szerkesztőség felállt, amikor menesztették Kulint. De még szebb volt az, h. az egykori szerzőgárda is bojkottálta a P. Szűcs féle utódlapot.

Állami mecenatúra nélkül viszont nem mentek semmire. A KISZ KB folyóirata nélkül a nemzedék a JAK keretei között próbálkozhatott még, de lapok (Dolog és Szellem, 84-es Kijárat, Új Hölgyfutár, POLISZ) híján ott már nem igazán tudtak valódi műhelyekké szerveződni. Kellettek volna (köz)alapítványok (és nemcsak a Soros) hogy szellemi közösségekként "vadásszák le" őket, ne egyénenként. Illyésék nem véletlenül akarták oly sokáig a Hitelt, de persze csak, vagy leginkább azt.

Dr Kangörény 2010.06.02. 06:39:36

Az, hogy az a nő letakarta izraeli zászlóval a bűnözőt éltető feliratokat (amiknek semmi keresnivalója nem volt azon a táblán), az egyik legjobb lépés volt, amit lehetett tenni. :-)

A másik oldal durva provokációjára adott méltó válasz volt.

Tessék hozzászokni.

kacsababa 2010.06.02. 06:43:16

@Téglagyári Megálló: Légyszíves, sorold fel a 90-es évek előtti jobbos újságokat! Valahogy most nem emlékszem.... Biztos kialvatlan vagyok.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.06.02. 06:44:20

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Nekem Borókainé ügye fáj. Ő a rokon. Borókaié. :)

Kivlov 2010.06.02. 07:04:51

ezeket az antifasisztákat is főbe kéne lőni. ha "seriff" vagy és vered rá a melled, te vagy a király. ha meg kimész magyar zászlóval egy nemzeti ünnepre, akkor lehurrognak. férgek...

hullagalopp 2010.06.02. 07:06:20

azért vicces látni, hirtelen mennyire fáj mindenkinek, hogy az állam olyan újságokat pénzel, amik piaci alapon esetleg nem élnének meg.

na persze egyetértek, és a legjobb igazából az lenne, ha a színházak, a tömegközlekedés, a honvédelem, a kórházak meg az óvodák se kapnának egy fitying állami pénzt se.

ha a nyamvadt jobboldali óvoda nem képes megélni a piacon, akkor szűnjön meg, nemde?

cellimega 2010.06.02. 07:08:36

szerintem az államnak és az önkormányzatoknak egyáltalán nem kéne pénzt osztogatni civil szervezeteknek (most akkor civilek vagy államiak?), nem kéne pénzt adni az élsportra, kulturális rendezvényekre, folyóiratoknak.

Ha ezeket segíti, finanszírozza a civil szféra, akkor tegye, működtesse. De ha nincs rájuk társadalmi igény, minek őket állami eszközökkel (a mi adónkból) életben tartani?

allahakbar 2010.06.02. 07:47:36

"mozgó világ" röhögnöm kell,mellesleg aki e szennylap szerzőit védelmezi pénzlenyúlásait relativizálja maga is mocskos lesz

Walter Melone (törölt) 2010.06.02. 07:49:56

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Szerintünk nem baj, ha a zállam folyóiratokat támogat; az azonban meglehetősen furcsa, ha mindezt miniszteri különkeretből teszi, a választások előtti napokban."

Ez olyan, mintha 20 milliót adna egy hozzájuk messzemenően lojális, volt bokszoló éttermének a megnyitására néhány nappal az elvesztett választás után.

Nem?

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 08:12:07

@tewton: @malacz69【ツ】rettegéselemző:
Nektek samfu a 7000 pld-ban készülő és kb 10000 képzetesolvasóval rendelkező Magyar Hírlap gondolom majd milyen nagymértékű támogatása vagy az, nem hallottátok, hogy Pálffy Gé lesz az m1 híradó főszerkesztőej? Az lesz, ami 1998-2002 között volt, elnyomás, cenzúra, korlátozott sajtószabadság vagy pl a Kuruc Info az utcára kerül papír újság formájában.
Állítólag már folynak tárgyalások pl a Reakció című egykori jobbosnarancs dörmögődömötörpapíron való újra utcáradobása.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 08:13:09

A PapírReakció kulturrovatvezetője állítólag a hirhedt szélsőjobboldali klerikális uszító Szamárfül Pavel lesz!

tölgy1 2010.06.02. 08:13:44

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: a politika személyes ügyes. Nem nagyszerű elvek vagy ügyes kommunikáció.
Ha két ember ugyanazt csinálja, az nem ugyanaz. Nagyon nem mindegy kik vannak cselekvési helyzetben.
A ballerek az elmúlt 8 évben egy erősen kontraszelektált bagázst hoztak helyzetbe, akik ennek megfelelően szarul is kormányoztak. A hivatalokban a pitibbek csak jövedelmet és juttatásokat, a nagyobb pályások csak hatalmat láttak.
A pocsék kormányzás nem csak egy ember silányságának terméke, hanem az egész hálózaté. Menniük kell.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.06.02. 08:14:16

@Mr Falafel: te mekkora faszparaszt vagy öcsém.

ja és mielőtt nekem biboldózol, te köcsög én svábcigány vagyok. és a fajtád torkára teszem a késemet hamarosan.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 08:15:17

@allahakbar: Szennylapnak nevezed a Gyurcsány Ferencet kitalálő műhely orgánumát? A szennylap az a régi elavult, nem E-könyvek első lapozható meg utolsó lapozhatólapja volt, te fogalomzavaros , tee!

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 08:16:35

Már a naggyűlést is államipénzből finanszírozták ezek

és mért nem tudjuk, ki volt Kaya Ibrahim, már többszáz éve?

l3v1 2010.06.02. 08:16:52

@hullagalopp:

Azért érdekes dolgokat árul el valakiről az is, hogy az említett támogatott tásaságoat egy kalap alá veszi pl. az óvodákkal.

Ill. javítom, magam, qrvára nem érdekes. Simán hülyeség.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 08:17:13

@TuRuL_2k2: Megértem, hogy a baloldali folyóiratkiadás állami támogatásra szorul, mert a piac egymagában nem képes eltartani azokat. De akkor a ballib véleményvezérek ne terrorizálják a hasonló helyzetben lévő jobbos kiadványokat, hogy tessék, szarok vagytok, zárásidő. Ez a kettős mérce nem tűrhető.

magyar-magyar szótár 2010.06.02. 08:17:46

@Frick László Emlékzenekar:
Mert az ilyen beképzelt seggfejek, mint te bazdmeg, rögtön elkapcsolják a tévét, ha Juszt Lászlót látnak!

S.P.Q.R. 2010.06.02. 08:20:18

@dr. Sigmund Fraud: Igen a Választ állami pénzen hozták létre. De van egy lényeges különbség: nem sunnyogták gyávamód el. Elmondták, megindokolták létezésének okait. (Szerintem jó döntést hoztak.) Most viszont nagy volt sunnyogás, és az úgynevezett liberális piaci elvek szembeköpése.

magyar-magyar szótár 2010.06.02. 08:20:42

@Kettes: Az semmi, de Dr Szilvásyt is kirúgták a honvédkórház éléről. Hűha.

Patroll 2010.06.02. 08:23:26

Folyóiratot szerintem csak akkor lehetne államilag támogatni ha az politikailag semleges és még a témája is ilyen, azaz nem foglalkozik aktuális közéleti problémákkal.
Ez a pár millió meg szemfényvestés, szeretnék ha a sajtó ezekről irna és a milliárdos lopások fölött elsiklanának.

Patroll 2010.06.02. 08:25:32

@Kettes: Ezeket a nőket én is szivesen kirúgnám, még fizetnék is érte hogy megtehesem. A férjeket meg börtönbe kell küldeni, Szilvásy oda tart:D

Patroll 2010.06.02. 08:29:09

@hullagalopp: Ezek a baller lapok semmilyen funkciót nem látnak el, ha megszünének akkor senki sem venné észre csak azok akik fizetést kapnak onnan.

Amiket felsoroltál azokra mind szükségesek és nem csak azoknak akik onnan fizetést kapnak. Amúgy én még jobbos óvodáról nem hallottam...

S.P.Q.R. 2010.06.02. 08:30:42

@dr. Sigmund Fraud: Konkrétan: Vásárhelyi Mária kolumnákat írt össze az ÉS-ben és máshol is, hogy az első Orbán-kormány alatt a Nemzet bűnös és elítélendő módon mekkora állami pénzeket kapott. Szerintem ezek nem létező összegek voltak, de V.M. szellemi köreit bizonyára kielégítette az állandó oknyomozó rágalomária, amit tanítani kéne. Most, hogy kiderült, hogy a siralmasan humortalan, ám mániákus módon diktatúrázó Hócipő, illetve a többi ballib termék bizonyítottan miniszteri, meg BKV-s keretből tengődik, nagy a kussolás. Én rendesen fizetek adót, nem vagyok offshore lovag sem, de kikérem magamnak, hogy adómból az állam Farkasházy Tivadar és társai Orbán-fóbiáit finanszírozza.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 08:35:20

@homoródkarácsonyfalvi: Ha nagy lesz az ordítás, Orbánék tételesen mutassák be azokat a Hiller-féle átutalási bizonylatokat, melyekkel fenntartották a szóban forgó ballib kiadványokat.

Patroll 2010.06.02. 08:35:25

@Kangörény_: Sokat segitett az antifa mozgalomnak ez az izraeli zászlós lépés. Szerintem pár száz új fasisztát biztos radikalizált. De ha nem is a többi ezzel a lépéssel biztos nem gondolja meg magát és válik pillangó kergető liberálissá...

Tényleg baromi okos lépés volt, még szerencse hogy ilyen okosak az antifák...

Pelso.. 2010.06.02. 08:43:45

Mennyit bírtok rágódni, mini ideológiákat, teóriákat, konteókat gyártani, ahelyett hogy mindenki csendben tudomásul venné: pénzről, kizárólag pénzről szól az egész.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 08:45:57

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Bölcs megállapítás. A Népszabadságot pl. a diktatúra hozta létre, és abban is lett piacvezető. A baloldali sajtó máig érvényes fölénye nem más, mint a szocializmusban gyökerező szellemi és anyagi túlsúlya. Tehát helytelenül írjátok, hogy médiaegyensúly van. A példányszámok terén még közel sincs.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 09:00:37

Itt fekszik előttem a tervezet, véleményezésre* kaptam, most bevonlak benneteket a döntési folyamatba:
347.122.340 Ft Jancsó Miki bácsi egyelőre csak munkacím helye munkacímmel, filmje, a háromsoros pályázat szerint a spirálfüzetet már előkereste az öreg és msot szerzik be neki a négyszínű tolla betétjeit a forgatókönyvhöz, a Killián Laktanya udvarán az egyik parkoló lesz a forgatásihelyszín, kézbőlkamerázva, Mucsi Zoltán és Scherer Péter főszereplésével.

Itt van egy másik film, 1.022.708.923 film Zrínyi Miklós A Szerémi Balnea életéről, főszerepben Eperjes Károly (akkor ez lesz a fideszes film!!) szereposztás... Póka vadász szerepében Alföldi Róbert , a disznó szerepében Hajós András , producer Andy Vajna.

*Az emlékzenekar névadója ui filmíró is volt -a szerk megj.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 09:08:57

@S.P.Q.R.: Nagyon szeretek a Népszabadság elsőidejének napjaira visszalapozni:
Első példányait ingyen osztogatták a Boráros téren, mindenki vette, amennyit bírt és tépte széjjel, bokáig lehetett Népszabiban járni a Boráros téren.
Erre elkezdték pénzért adni, fédoboz jó cigi ára volt, ekkor tizesével kérték és fizették és tépték az emberek, miközben az a hír járta, hogy a forradalomnak tíz napja vége már.
Mondjuk ez még azelőtt volt, november 23-a előtt...
wikicopy
“[a Népszabadságot] már reggel 9 órakor nem lehet kapni az utcán. Még nagyobb panasz az üzemekben, az üzemi dolgozók egyszerűen nem jutnak hozzá. Nagyon kérik, hogy a legsürgősebben meg kell oldani az előfizetési rendszert”. “Súlyos hibák, mulasztások és szabotálások történtek a lapok és egyéb kiadványok szállítása és terjesztése terén. Különösen sok visszaélés történt a Népszabadság szállítás és terjesztése körül. Több vidéki postahivatal a lapokat és kiadványokat nem továbbította, vagy nem az illetékes helyre szállította. (...) Az elmúlt hetekben például Dorog háromszor (...) kapott Népszabadságot. (...) Az elmúlt hetekben (1956. december) is voltak olyan községek, tanyák, főleg az Alföldön, ahol nem tudták, hogy milyen kormány van hatalmon.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 09:13:05

@S.P.Q.R.: Vásárhelyi művésznőnek nem ez az alakítása volt jelentős, hanem az a kolumna, amin a szokásos elfogulatlan (de tényleg!!!) tárgyilagos (komolyan!!!) tálalásában jobboldali túlsúlyt tudott kimutatni a hiradók tekintetében akkor, amikor a HírTV híradónak 400ezer, a Retek+Csiga+m1 híradóknak pedig 4,2 milliós nézettsége volt. Ő persze egyetlen számot nem írt a cikkben viszont szépen kistatkózott szereplőelőfordulásokat.
Mondjuk az se piskóta volt, amikor naív, tudatlan, de jóhiszeműparasztnak való pirézbeugratós kérdések kavarásával sikerült kimutatnia a magyar egyetemisták elnáculását.

hullagalopp 2010.06.02. 09:14:57

@l3v1: @Patroll:

abból a szempontból nincs különbség óvoda és bizonyos újságok (tökmindegy, hogy jobbos, avagy balos) között, hogy piaci alapon képtelenek megélni. az államnak adott esetben feladata olyan dolgokat támogatni, amik nem működnek üzleti alapon. ezért is állam a neve. azaz pusztán az "üzletileg nem éri meg? akkor pusztuljon." c. érvelés helytelenségét példáztam.

ha semmilyen újság nem kap állami pénzt, akkor az egy rakás kulturális folyóirat megszűnését eredményezi. azokért sem lenne muszáj sírni, persze.

jobbos óvodákról nyilván nem lehet hallani, mert a balos métely miatt esélyük sem volt kialakulni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.06.02. 09:21:14

@S.P.Q.R.:
Sőt, nem csak a folyóiratokról van szó, az állam az egész magyar sajtópiacon meghatározó szereplő. Pl. az Indexet is szponzorálta az IHM, s az Origo legnagyobb hirdetői között is nem egy állami érdekekltség van.

MenyétAKasztanyét 2010.06.02. 09:40:53

Vajon miért nem említjük az írásban, hogy a listán erősen jobbos szervezetek is szerepelnek? Izé....

Patroll 2010.06.02. 09:42:40

@hullagalopp: Hát én biztos nem sírnék utánuk. Amúgy pont vannak magánóvodák és egész jól megélnek, de persze államira is sok szükség lenne.

Hogy mennyire van ezekre a kulturális lapokra szükség szerintem abból lehet leszűrni, hogy mennyien olvassák. Ha szinte senki akkor keressenek maguknak mecénást vagy szponzort és hagyják az adófizetőket békén.

Patroll 2010.06.02. 09:45:55

@MenyétAKasztanyét: Kikre gondolsz konkrétan? Vagy csak próbálkozol hátha valaki hisz neked, hát izé...

MenyétAKasztanyét 2010.06.02. 09:58:11

@Patroll: Hát, ha már így rákérdeztél (vállalva, hogy nem ismerem minden civil szervezet politikai beállítottságát), a Nagycsaládosok Országos Egyesülete például klasszikusan oda sorolható. Talán emlékszünk még a kormányellenes utcai demonstrációira, vagy már nem? :)

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 10:04:25

@homoródkarácsonyfalvi:
Végh Attila is a Nemjó (a bojkottált) Mozgó'ban kezdett. Ha a polpancsot meg elkötelezettséget nem tekintjük, azért a mindenkori Mozgóban, még a tavalyiban is voltak értékek. Egy folyóirat olyan, mint a villamos, vannak utasok, peron, lógosók, iidőnként fölkapaszkodók, emg akiket eltűrnek. Volt ott Berkes Erzsébet. Azt hiszem Ficsku Pál egynémelyik novellájára senki egy rosszat nem szólhat. Ésígytovább.
P. Szűcsöt a mai legjóoldalibb haladó cukigyerekek hordták le mindenféle P. M obil-nak még kb ö... mikor is, amikor már a Magyar Narancs egészen jógyereklapnak számított.. aaamm.. 1994-95-ben!

Ezt a Gyurcsány-dolgot benézték, ráadásul Vitányi közben annyira elaggott, hogy nem tudja rendbehozni élete egyetlen jelentős tévedését.

Olyan kevés ma már a standon lévő irodalmi folyóirat és a Mozgó egyik fele még néha irodalmi meg kulturális lenne.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 10:11:22

@bryan: @homoródkarácsonyfalvi:
homoród' , nem az a baj, milyen a Mozgó' hanem az viszont nagyon nagy baj, hogy a Magyar Hirlap nagyjából az újságírás szégyene, egy szám kétharmadában a cikkek vonalasok, közepesek vagy gyöngék. És azt hiszem, a jobbos nyugger konzervatív nem ezt érdemli meg nem ehhez van szokva. Mert ugye a célpiac az lenne és akkor tele van pilhálkodásokkal megy nyomjákkrachácsolásokkal. Röhögünk most, hogy a jóoldal üdvei meg a haladóak nyomjákkrachácsolnak, de sajnos NBI-es szinten teszik. Az, hogy a jóoldali orgánumok piacitúlsúlyban vannak, egy, de az meg egy másik, hogy nem biztos az, hogy baller egy fickó, aki Népszabival jön szembe az utcán... Tele van szerencsére már a Népszabi is pilhálkodókkal, mint pl Brendel Mátyás, szivárognak az online felől, de azért még mindig nem olyan maszekolt és ócska, mint a MH. És mennyi pénzből, istenem!

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 10:15:24

A Magyar Nemzet mondjuk talán egy osztállyal feljebb futhat, mint a MH.. elmegy az NB II. délkeleti-alcsoport alsószéle közepe alá két vonónyival.

Ne legyünk elfogultak: A NOL-blogból össze lehetne egy C csapatot hozni úgy, hogy Kartal Zsuzsa néni már kimarad. És ez a csapat ellenszélben gólképesebb, mint a Magyar Nemzet.
Evvan.
Mondjuk, ha valakit élveztet: az Élet és Irodalom lassan a saját emlékmúzeuma lesz és ott is a nyomjákkrachácsot nyomják...

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 10:18:31

@S.P.Q.R.: Volt valaha szám érv egy ilyen vitában? Amikor még máma is adunak számít az a fos kis taggyűlés, a röhejese alaménijom Hajó meg a bűűűűnös Széchenyi film egymilliárdja?? Tizes a szorzó, de úgy kell érteni, hogy huszonnégyszeres is kevés. Hiszen már rég jobbos médiatúlsúlyt mutatnak ki (persze a médiatorta és a sajtótorta számadatai, példányszámok és reklámbevételi adatok mellőzésével!!)

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 10:22:08

És miről "vitázunk" gyerekek, a papírmédia elkapálva, hagyományostelevíziózásnak kaput.
És most szépen pakoljuk csak mérlegre, mije van az egyik oldalnak blúcsippmédiában és mije a másikoldalnak

A mandiner netes folyam húzása a hajtány karjánál hová termeli a kattogást?
Gyerekek, ez az igazi csiki-csuki, szevasztok!

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 10:25:01

@magyar-magyar szótár: Anyád a sznob, én láttam Kaya Ibrahimot a tévében, egy sofőrhasú faszi.
Még a 168órán is fent van:
static.168ora.hu/db/02/B4/kaya1-d000062B444c3b834d55e.jpg

thetriggerhappy 2010.06.02. 10:30:49

@TaTa86.:

freudi elsszólás, öreg kommunistám:

"persze az is előrelépés, hogy az öreg kommunisták állami pénzeket akasztanak le, és nem embereket föl."

thetriggerhappy 2010.06.02. 10:34:40

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

és fordítva is igaz: kissé fura a balos lapok támogatásán fintorogni egy uilyen elven pénzelt lap újságírójaként.

ezekben a pénzelt lapokban egy különbséget vélek felfedezni: eddig szoptak vagy mostantól szopnak. ennyi.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.02. 10:55:12

@halál megdöglesz kinyirunk:
Végre egy tiszta hang a sok nyökögő bal(oldali)fasz közt!
Amúgy meg ne mondd nekem, hogy nem vagy zsidó, mert a cigány a zsidó törzsek egyike.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 11:18:34

@Frick László Emlékzenekar: Ez az eredmény akkor, amikor egy közíró (jelesül VM) pszichés zavarait és kicsinyes előítéleteit akarja csak mindenáron igazolni-igazoltatni. Jellemző, hogy tényeket, számokat nem írt le. A nő komolytalan, és azok a fórumok is, melyek közlik.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 11:30:36

@TuRuL_2k2: Azért tegyünk különbséget. Nem azonos esetekről beszélünk. Az Index és az Origo piacvezető online lapok. Természetes, hogy sokan akarnak náluk hirdetni, akár a kormány is. De ha a törpepéldányszámú Hócipőbe, Mozgó Világba és hasonló helyzetű cselédsajtóba rak a kormány pénzeket hirdetések címszó alatt, noha mindenki tudja, hogy a befektetett reklámköltség soha az életben nem térül meg, az politikai korrupció. Ne vegyük egy kalap alá a médiumokat.

Patroll 2010.06.02. 11:31:05

@MenyétAKasztanyét: Hát nem tudom, attól még hogy a maszop ellen tüntetek nem biztos, hogy Fideszesek. Lehet, hogy tényleg jogos indokuk volt.
Azért a többi ennél jóval erősebben kötődik a baloldalhoz, mint a nagy családosok a jobbhoz.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 11:34:18

@Frick László Emlékzenekar: Aki jobboldali médiatúlsúlyról beszél, az a Holdon él. Az igaz, hogy a helyzet sokat változott 2002 óta. De messze nem lehet átfordulásról beszélni. Akik ilyen hülyeségeket irkálnak, soha nem támasztják meg magukat példányszám- és nézettségi adatokkal. Mert lehetetlen lenne.

bryan 2010.06.02. 11:56:53

@S.P.Q.R.:
Az a baj, hogy a jobboldali médiatúlsúly az működik, csak nem a viszonylag semlegesekhez, hanem a balosokhoz kellene mérni.
Másrészt azt nem mondhatod meg az embereknek, hogy olvassanak jobbos szart, ha ők balos szart akarnak olvasni, esetleg objektivitásra törekvőt (pl. HVG). Az eladott példányszám azért nem egyenlítődik ki például napilapok szintjén, mert a népszabó még mindig sokkal jobb, mint az MN. Egyszerűen magasabb a színvonal, kevésbé szorosan kötődnek a vélemények egy párthoz, jobb újság és kész. Nem azért mert balos, hanem mert jobban képes teljesíteni a szakmai elvárásokat. Ez a helyzet csak még látványosabb lesz Fidesz kormány idején. Valami olyan érzés ilyenkor MN-t olvasni, mintha Pravdát olvasna az ember, a kormánynak igaza van, jól csinálja, hogy is lehetne másként. A Heti Válasz nem ennyire vészes.
Maga ez a kiegyenlítősdi, meg méricskélés, hogy senki ne legyen hátrányban, rengeteg kárt okozott már nekünk, ideje lenne elfelejteni végre.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 12:06:59

@bryan: ahamm, ez az egyik fő trükk az egyensúlyszámításban. A tehetséges jólírók, akik vonalas prampram, ideológiai bádogdobolás nélkül egyszerűen (úgy, hogy az agitációs propagandát nem a főszövegbe verik bele, hanem a sorok közé írják) mind az un "semleges médiában " vannak. edvencem a Figyelő Leisztingert Csányihoz egalizáló kis dolgozata, ezt őrzöm. Gyönyörű példa. Természetesen pl az ÉS számára a vád, hogy elkötelezett, sértés. Ésígytovább.
Természetesen, amikor egyensúlyt számolunk, akkor a két nagynézettségú tévéhiradó, a retek és a kettes, az "bulvár"
Persze egy bulvár tévé nem tudna akkora poenokat kihagyni, mint amiket ez a két hiradó (félbulvár csak, egyébként) kihagyott.

Vagyis éppen a semlegesség álcájával lehetett a legtöbb agitációs propagandát eladni.
És a valóban baloldaliak kussolhatnak msot a leginkább, pl az MSZP-n belüli civódásokban. Mindig és pont ez az érdekes, a valóbanhaladó ténylegbaloldaliak hangja nem hallatszik.. pl a semlegessajtóban.

Na, és akkor a valóban bunkó sötétjobboldal az ócska kommunistázásaival kiket fényezett a baloldaliság látszatába? Na kiket?

És kedves bryan, kik vettek részt annak a sugallmánynak a terjesztésében, hogy Feri = reformok?
Nem a baloldali orgánumok (most A Tanár úr tévedését hagyjuk... ez más tészta olv. Petschnig nyilatkozatát 2008. márc 11-én [ A Kossuth-nak nyiltakozott, meg van-e papíron vagy online??)
Nem is a bunkó tahó, önellenhatóan ostoba és ócska jobbos orgánumok, hát a MH annyira vacak, hogy az ember néha azt hiszi, Bedéék írják viccből...

S.P.Q.R. 2010.06.02. 12:28:01

@bryan: Erősen vitatom a bejegyzésedet. Maradjunk abban, hogy ez e te véleményed. Tehát, hangsúlyozom, vélemény. Ez a blog sajnos nem alkalmas egy szakmai vita lefolytatására. Én a Népszabadságot, melynek példányszáma egyébként a legnagyobbat zuhant az összes közül, (ez már önmagában beszédes cáfolat), Gyurcsány házi lapjának tartottam és tartom. Gyakorlatilag Fletó akkor és annyit hasított ki belőle, ahogy kedve tartotta. Oldalas, négy oldalas, nyolc oldalas pártközleményeket közölt a lap, miniszterelnöki véleménycikk gyanánt, és még te vagy az, aki Pravdázol.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.06.02. 12:34:06

@Kettes:

Ahogy eddig neked is sikerült az elmúlt 8 év kétes ügyei felett szemet hunyni, igaz??? :)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.06.02. 13:07:40

@is: nem is értem, hogy ezek a bunkó fideszesek miért nem a szakértelem felkent szocialista harcosaival folytatják a kormányzást...??

S.P.Q.R. 2010.06.02. 13:12:53

@ulloiut: Köszönöm a korrekt hozzászólásodat, elnézést, hogy csak most válaszolok rá. A Farkasházy is egyből a Heti Válasszal jött, ellenpontozva saját baját. Nos, a hetilapok piaca a Heti Válasz létezése előtt teljesen homogén volt. Csak baloldali lapok voltak, úgymint a HVG, Magyar Narancs, 168 Óra. E három újság közül a HVG relatíve mértékadóbb, a többi kettő viszont nyíltan és vállaltan MSZP-párti, sőt, szócsövek. (A Magyar Narancs, alaposan belerondítva múltjába és alternatív, szabadságpárti eredettörténetébe, szerkesztőségi vezércikkében nyíltan az MSZP-re való szavazásra hívott fel. Gyomorforgató.) Ez minden, csak nem piaci versenyhelyzet. A Válasz indítása tehát történelmi adósság volt egyúttal, és igen, kiegyensúlyozás, (bár három az egyhez messze nem egyensúlyi arány), és már rég magánkézben van. S ne feledd: szinte az összes ma kapható napilap, hetilap, havilap, folyóirat 1990 előtt indult. Azaz állami pénzből.

bryan 2010.06.02. 13:12:53

@Frick László Emlékzenekar: @S.P.Q.R.:
Érdekes, hogy a semlegességre törekvő lapra a példámat egyikőtök sem vette figyelembe (HVG).
A napilapok példányszámának zuhanása világszintű trend, a Népszabadság példányszámának zuhanása nem járt együtt jobbos termékek példányszám növekedésével.
www.emasa.hu/cikk.php?id=6801
Nem vagyok a "szakmában", de szerintem írni lehet itt is, moderálás nincs, szóval akár ugyanolyan jó hely ez is viták lefolytatására, mint akármelyik másik.
Persze, hogy véleményt írok, ha van is megmondási hajlamom, ezt nem szoktam elfelejteni.
A Pravdázás annak szólt, hogy amikor MN-t olvasok, (ritkán teszek ilyet), soha nem látok Fidesz-kritikus cikkeket, (ha egyet linkelnél, azzal ugyan nem győznél meg, de örömmel olvasnám), a Népszabóban viszont bőven van MSZP-vel, SZDSZ-el szemben kritikus vélemény. Több nézőpont jelenik meg, úgynevezett viták folynak, szóval, ha nem is független (tudom, hogy nem az), de mindenképpen több nézőpontot jelenít meg, mint a Nemzet. A Magyar Hírlapot most hagyjuk is.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 13:41:42

@bryan: A HVG példáját elfogadom, de messze nem számít semlegesnek. A HVG egy mértékadó, komoly lap. Ám baloldali-balliberális orgánum. Véleményoldalán ez az elkötelezettség, sőt egyneműség egyértelmű. De a többi rovatában is. A nagyon régi tag, Babus Endre politikai tudósításaihoz is férne még pontosítás.

Az MN-nt veled ellentétben, én nézem, de olyat még nem láttam benne, hogy kormányprogramot közölt volna mellékletben, hivatalban lévő kormányfőtől, mint tette a Népszabó anno. Ez több, mint kínos. Majd kegyesen közölték Fodor Gáborral,hogy hozzá lehet szólni... Nem erre való egy valódi hírlap. Ilyet pártkiadványok tesznek.

bryan 2010.06.02. 14:34:47

@S.P.Q.R.:
Engem a "kormányprogram közlés" jóval kevésbé zavar, mint az egyneműség és egyoldalúság. Szerintem ezzel a többség így van.
Nem mindegy,hogy a miniszerelnök leírja véleményét egy cikkben, vagy egy mikrofonállvány jellegű riporternek mondja el? Az Orbán interjút olvastam a Nemzetben utoljára asszem, nem volt olyan vészes, de belekérdezés az nulla volt benne. Ez nem jó újságírás. Akár balos, akár jobbos újságíró csinálja így.
Nolon olvastam olyan interjúkat balos emberekkel is, akiket azért elkaptak szépen. Jobbos termékben ilyet nem olvastam talán soha jobbos politikussal.
Az Index szerinted jobbos, vagy balos? Szerintem egyik sem, illetve vannak jobbos és balos újságírók is, látszik is, ki merre húz, de nem egyoldalú a történet, nekem ez sokkal jobban tetszik.
A HVG-nél a vélemények szerintem azért elég széles skálán mozognak, a cikkekben mondjuk a széljobbal kapcsolatos írások elfogultabbak a kelleténél.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 16:03:57

Jól eltértünk a tárgytól :)
Elvileg Hiller közpénzesőjét a piacképtelen balos lapoknak kéne kommentelni. :)

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.06.02. 16:05:47

Nagyon érdekes, de iszonyatosan hosszú vita lenne elemezni a balos és jobbos sajtótermékek relatív minőségét, ill. a túlsúly kérdést. Ráadásul nehéz így csoportosan összehasonlítani két halmazt, mert szerintem kevésbé releváns választóvonal a politikai tájolódás, mint a minőség. Sőt, a politikai hovatartozás kapcsán is többdimenziós a különbség, mert vannak lapok, amelyek ideológiailag elkötelezettek, de nem párthoz kötődnek (sajnos ezekből van kevés), vannak pártos lapok (ezen a csoporton belül is jelentős különbségek vannak a függetlenség mértékét illetően), és vannak többé-kevésbé független lapok.

Két állításom lenne, amit szerintem tudnék empirikusan bizonyítani, de jelenleg csak benyomásokra alapszik és egy szisztematikus kutatásra nincs időm:

Ha jobb híján elfogadjuk a bal- és jobboldali halmazt, mint összehasonlítási alapot, akkor

1) átlagosan (!) a baloldali lapokban sokkal inkább találsz kritikus hangot cikkekben, interjúkban, publicisztikákban a baloldallal és annak vezető politikusaival szemben, mint a jobboldali lapokban a jobboldallal és annak vezető politikusaival szemben. És ez nem csak akkorra lett így, amikor az MSZP-SZDSZ kormányzati kudarcai miatt népszerűtlen lett a bal, hanem akkor is így volt, amikor még választásokat nyertek. Mindig amikor azt olvasom (általában itt), hogy csak benyalt a baloldali sajtó a régi kormánynak, akkor az a benyomásom, hogy olyanok kommentelnek, akik nem olvastak baloldali sajtóterméket, vagy azon belül csak a legalját. Ezzel szemben évekig olvastam a Magyar Nemzetet és a Demokratát is (kb. másfél éve álltam le) és extrém ritka volt, hogy valamilyen szakpolitikai álláspont vagy bármi más miatt kritika érte volna a Fideszt. Ugyanez igaz a Magyar Hírlapra. Nem a baloldali sajtót akarom magasztalni, sőt, az egész sajtót a legszívesebben lehúznám a WC-n, de ha két romhalmazt hasonlítunk össze, akkor is érdemes figyelembe venni a különbségeket.

Ami ennél kritikusabb szerintem, az az, hogy vannak olyan hírek, amik a jobboldali sajtó egy részében egyszerűen nem jelennek meg. Az elmúlt időben csak az online felületekből tájékozódtam, de elképesztő volt, hogy az MH Online-n és az MNO-n vagy egyáltalán nem jelentek meg olyan hírek, amelyek a jobboldalra nézve kellemetlenek voltak, vagy napokkal később, eldugott hírként. Csak egy példát mondok sok helyett, mert aznap mentettem a címlapokat: amikor az ECHO tv-t elsötétítéssel büntette az ORTT, akkor erről egész nap nem számolt be a két jobboldali napilap portálja. Más híreknél is megfigyeltem ezt (pl. Kubatov felvétel, rádió hullámhossz, stb.) Kíváncsi vagyok, hogy valaki egy baloldalt érintő botrány elhallgatását megfigyelte-e a NOL-on, mert én nem láttam (és nem is akarnék egy olyan lapot olvasni, ami ezeket kiszűri). Mindenesetre ha lesz a Fidesz-kormánynak korrupciós botránya, akkor egy Hírlap vagy Nemzet olvasó az újságából jó eséllyel nem fog információt szerezni róla, míg a Népszabadság olvasói követhették a Zuschlag, Hagyó stb. botrányokat, és méghozzá nem spéttel és nem is eldugva a honlapon.

2) A két jobboldali napilapban sokkal inkább keveredik a vélemény a hírrel, mint a Népszabadságban. Az egész magyar sajtó tán legnagyobb gyengéje, hogy nem tudja a két műfajt különválasztani, de az MH, az MN és a Népszava e téren nagyon züllött. A hetilapokban ez a kérdés nem annyira releváns, mert nem a hírek miatt olvassuk őket.

tanarseged ur 2010.06.02. 16:18:42

@ulloiut: Ezt simán lehet empirikusan ellenőrizni. Ha ilyesmivel foglalkozol és nincs még PhD-d, már meg is találtad a témát. :-)

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.06.02. 16:20:04

S.P.Q.R. 2010.06.02. 13:12:53

"Nos, a hetilapok piaca a Heti Válasz létezése előtt teljesen homogén volt. Csak baloldali lapok voltak, úgymint a HVG, Magyar Narancs, 168 Óra"

Köszi a választ. Nem teljes a lista: ott volt már akkor jobboldali lapként a Demokrata, aminek azért sok előfizetője volt, ott van független lapként a Figyelő, tehát szerintem baloldali túlsúly volt, de nem volt annyira egyoldalú (ráadásul nem értek egyet azzal, hogy a HVG esetében az újságírók politikai véleménye különösebben releváns lenne, ha az a publicisztikákon kívül befolyásolja jelentős mértékben a lap tartalmát). Ettől függetlenül a Heti Válaszra valóban szükség volt, csak kérdés, hogy az állampolgárok nem bízták-e volna fenntartását inkább az előfizetőkre.

A baloldali hetilapokkal sok baj van, de ettől függetlenül fogadok Veled szívesen, hogy jóval több baloldalt támadó cikket találok bennük, mint Te a jobboldali sajtó bármelyik termékében.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.06.02. 16:28:00

tanarseged ur 2010.06.02. 16:18:42
"@ulloiut: Ezt simán lehet empirikusan ellenőrizni. Ha ilyesmivel foglalkozol és nincs még PhD-d, már meg is találtad a témát. :-)"

:-) Alapvetően érdekes lenne, de szerintem kevésbé lenne fájdalmas, ha ehelyett saját magamon tesztelem, hogy milyen hatással jár, ha valaki naponta fejbe veri magát egy kalapáccsal. Ha találtok valakit, aki megcsinálja a sajtóelemzés PhD-t, akkor néhány hónap után összehasonlíthatom vele az elmeállapotomat, és ki fog derülni, hogy én kevésbé hülyültem. És a PhD-t akkor a magyar sajtóval történő túladagolás agysejtromboló hatásáról írom.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 16:34:42

@ulloiut: Azért azt vedd figyelembe, hogy 2006-ban Gyurcsány Fittelina-ügyéről, Nomentana-botrányáról, őszödi ingatlanügyletéről és további visszás ügyleteiről egyedüliként a Nemzet közölt tényfeltáró sorozatot. A baloldali sajtó jobbára lapított ez ügyben, és csak mínuszos, semmitmondó hírekben vette át a Nemzet anyagait. Ez tény. (Az MTI ingerküszöbét sem nagyon ostromolta a téma.)

A mostani kampányban Bajnai Gordon finoman szólva kérdéses offshore-ügyleteiről közölt ugyancsak egyedüliként a Nemzet tényfeltáró anyagokat. A többi lap megint csak áttételes módon írt ezekről. Sőt, néhány esetben a hivatalos cáfolatot hozták le először, ami botrányos, (ez egyébként semmitmondó és üres volt), és csak azután a sztorit. Félnek saját embereiktől?

Szóval mérlegeld ezeket is.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 16:39:17

@bryan: Ha cégméretben írjuk le az MSZP "fogalmát" bocs, akkor az kb egy Videoton méretű Holding, a Fidesz meg egy szőlőbányászati fos kis kft.

Az MSZP-n belül sokkal komolyabb véresebb és milliárdosabb ellentét-csoportok vannak, mint az MSZP-n kívül. Erről is szól napjaink története, csak a sajtó itt csörgeti a mogyorót, érted? Nem szám az "MSZP"-t bírálni, a párton belüli Felnőtt Bácsik, akik még tudnak a sorok közt olvasni, halálos fenyegetéseket üzengettek egymásnak a frakciókból.
Gondolj a Baranyai Frakcióval való leszámolásra, ami vitte a Pécs Eu K főváros projektet is. Arra gondolj, hogy még az index is betartotta a lőirányokat és Szili Katalint (bocs az indexes stílusért:) gecizte.

Van ez a mítosz, miszerint a Népszabi a legbátrabb kormánybíráló volt. Hát nem is volt kormány, a kormány bizonyos sávjai az MSZP-n belüli ellenséges frakcióknak voltak odalökve, jóhogy lehetett azokata a PR beszélőfejeket bírálni.
Gráf bement egy tanácskozásra, hogy most aztán beolvas Ferinek, és kijött Feri lózungjával.
Ezeket megírni A jobbos sajtó ostoba és bunkó ehhez, csak kommunistázni tudnak. Hol vannak a kommunisták? Bezzeg Orbánékat kádárosozni, az fasza volt.

Ugyhogy, ne hatagudj, az érveid mellettem szólnak.

Éppen az a szégyenteljes, hogy a szellem emberei, az értelmes emberek, akik át is látták a folyamatokat kussoltak.Mondjuk azért, mert bekajálták, hogy feri tényleg reformokat akar és úgy voltak vele, mindegy, de zseniális politikus és ő bír el Orbánnal. De aztán elbírt vele -amikor úgy kell neki Orbán! Vedd ki a képletből Orbánt és azonnal belátod, hogy Feri nem is kell..ene.
Bocs nem javítok, mert a blogmotor lerepít, bénít 505 lesz.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 16:40:03

@ulloiut: A Figyelő középbalos lap. Nem rossz, de semmiképp sem semleges.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.02. 16:54:53

@bryan: Hogyan bírálta Ferit a Népszabó? Hát úgy, ahogy a szövőnők aktívája Rákosit. Tényleg meghibázta, hogy ég a villany a dolgozójában, nem pihen, megbetegszik a nép apja és mi lesz. Kb ez a szint volt, csak nem a szövőnők, hanem az egyetemi tanárok színvonalán. És persze Feri nem Rákosi. Rákosi ugyanis Orbán a mítosz szerint. Egyébként pedig Rákosi igen felkészült volt, mé Illyést is meg tudta lepni irodalmi aktuális kérdésekkel!

A léegfortélyosabb, legtartósabb agymosást éppen a "semleges"-ként álcáskodóak, a tényleg "szakszerűek" végezték.
Szólsz itt az alákérdezős MN riportokról.. Egy zárt, egy "piacilag" nem bővíthető olvasókörhöz jutnak el, kb 60000 ember. ha olvassa, mert még minden jobber MN olvasó se olvas el egy Orbán-riportot.
Na és a többszörösen kitüntetett Krizsó Szilvia a "semleges"? Aki leutánozva Győrffy Miklóst Varga Mihállyal beszélgetvén az első 2 alkalommal a válaszmondat névelőjét belefojtotta! Semleges? Az arcára volt írva, mit gondol -igaz, viszolygott Gyurcsánytól, amikor alákérdezett. gyurcsány annyival okosabb Orbánnál, hogy "ellenségeskedő" kuatókérdést is bead, hogy az arra előkészített válaszát is megcsillogtathasa. Krizsó egyszerűen bár az arcán undorral -nyalt Gyurcsánynak. És ezt művelték mind a semlegesek. Amikor azt a képet kellett sugározni, ghogy Feri tényleg elment, akkor szabad volt az indexnek geciznie. A miniszterelnökjelöltfikázó kéthét után.
Ki csinált Bajnaiból miniszterelnököt, még az MSZP se akarta március 30-án 20 ember arcát kellett széjjelfikázni (feldobni a Magyar Fórum ocsmány 232 pld-os címlapját a netre...) ahhoz, hogy Bajnait le lehessen nyomni a kiknek a torkán? És a " szakszerű semlegesek" máig Bajnainak nyalnak!!

de hagyjuk ezt, a lényegről beszéljünk!

Ott van a Szabad Sajtó Alapítvány. Aprópénzek ezek a milliós támogatások.
A Mozgó Világnak akkor is jár támogatás, ha az egyik fele most önmosdatásokkal és politikaimítoszápolással van tele. Gondolod, hogy politikai öregrókák Mario-k? De A Varázsló nem is az ajakát nyújtotta csókra.
Egy 74 éves Vitányi tudná talán még rendbeszedni azt a kakit.
Na, de az az ő gondjuk. Az ő kakijuk, szagolják csak!
beszéljünk a Mozgó másik feléről, az irodalmi, művészeti kritikai fele-harmadáról. Még valami, ami párszáz példányban akár egy fAuchan Relays vagy mi árudájába is eljuthat. Nincsen már 12 folyóirat sem. és nem az a lényeg, hogy hányszáz ember olvassa.

Persze, lehet, hogy barom avgyok, hogy még azt hiszem, a papír, a papír.. a papír...

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.06.02. 17:06:54

S.P.Q.R. 2010.06.02. 16:34:42

Igazad van: ha nincs a Magyar Nemzet, akkor biztos nem derül fény bizonyos botrányokra. Ettől még egy nagyon gyér lap, de mint ellenzéki lap a kormány ellenőrzésében valóban fontos szerepet töltött be. A következő x évben nem nagyon lesz benne releváns információ, mert az önkormányzati választás után a Magyar Közlöny is el tudja látni a szerepét.
Tényleg nem az a kérdés, hogy melyik jó és melyik rossz, hanem az, hogy melyik mennyire rossz. Ideális esetben a napilapok a botrányok feltárásában az elkövető politikai hovatartozásától függetlenül érdekeltek lennének és aztán a vélemény rovatban kiélnék politikai szimpátiájukat. Ehelyett be kell érnünk azzal, hogy legalább a kölcsönös szapulásból néha kiderült az igazság. Mindenesetre azt fenntartom, hogy az elméleti napilap funkcióhoz minden gyengéje mellett a Népszabadság közelebb áll, mint a Nemzet vagy a Hírlap, de ez nagyon gyenge mezőnyben szerzett élpozíció.

bryan 2010.06.02. 17:20:54

@ulloiut:
Ez az egyik legjobb komment, amit eddig a Reakción, vagy a mandineren olvastam, szerintem jól nézne ki a mandiner.hu-n megvitatásra. :)
@Frick László Emlékzenekar:
Krizsó ATV-s ha jól emlékszem, azt pedig szépen lassan lenyeli a hitgyüli, nem lesz vele sok probléma, remélem. :)
index.hu/belfold/gyfntrj08040/
index.hu/belfold/gyfinterj155/
Vö. bármelyik Orbán, vagy magas pozícióban lévő Fideszes interjúval, ami jobbos lapnál készült (maradjunk a Nemzetnél és a Heti Válasznál, a többi tényleg durván megalázó lenne :). Magyari (az egyik riporter az egyik GyF interjún) egyébként jobbos, ha jól tudom.
Nem mondom, hogy a Népszabadság ellenálló érdemrendet érdemelne, de szerintem ha az MN várható teljesítményével hasonlítjuk össze, akkor jó közepes teljesítményt azért nyújtott.

S.P.Q.R. 2010.06.02. 18:51:57

@ulloiut: Egyetértek: alapvetően gyenge a mezőny, és csak gyengébbek vannak. De azt már összegezhetjük, hogy a szerinted legjobb elméleti lap elégtelenre vizsgázott hatalom-ellenőrzés tantárgyból. Az elmúlt nyolc évben a kormány ölebe volt, Gyurcsány szócsöve, összességében mindvégig az ellenzéket ütötte, és a kormány helyett a Fideszt ellenőrizte. Akárcsak a Népszava, igaz,a két balos lap között azért volt némi különbség az NSZ javára.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.03. 01:20:23

@S.P.Q.R.:

"a szerinted legjobb elméleti lap"

idézzük csak az eredetit:

"Mindenesetre azt fenntartom, hogy az elméleti napilap funkcióhoz minden gyengéje mellett a Népszabadság közelebb áll, mint a Nemzet vagy a Hírlap, de ez nagyon gyenge mezőnyben szerzett élpozíció."

szóval elmész te a picsába.

S.P.Q.R. 2010.06.03. 07:39:33

Megjöttél, baromarc, már éppen hiányoztál.

tölgy1 2010.06.03. 07:59:09

@ulloiut: Nem vagyok e lapok figyelője, de nem emlékszem Feri bírálatára 2008 előtt a baloldali lapokból.

Ugyanakkor a nyilvánosságnak egyre zsugorodó részei e politikai lapok. A bulvárlapok és tv-rádió, és ott is a bulvár, lényegesen több embert ér el. A bulvár szvsz alapvetően balos, de ettől függetlenül 2008 előtt nehéz lenne a bulvárban a szocikkal vagy a szadesszal szemben kritikus elemeket találni.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.03. 10:06:42

@bryan: Nem tudom (a pontnyi komment az szevasz-nemviszlát?) mi az az ATV én a nagytömeggel tartok, akik a televíziózás leöléséig (digitévé) csak a három földit fogják, úgyhogy az én tudatomat az m1-excsiga-retek tudná mosni, ha. Krizsó A szólás szabadsága és az Este sztárnője, valóban igen tehetséges.

Ezek az interjúolvasások.. ez valami mazochizmus, mint a jógyerekek részéről a kurucinfosban tapicskolás. Vezércikket sem olvas az ember, max a sorok közé két pillantás erejéig. Bár mostanában pár Dr Kovács vezércikk az ÉS-ben megrázott, annyira civil és emberi volt. Olyan.... a régi Kovács, az egykori, 40 kg-val ezelőttről...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.03. 16:42:33

@S.P.Q.R.:

ettől még sajna igaz az, hogy "az elméleti napilap funkciójához _közelebb_ áll" kijelentésből simán gyártottál _legjobb_ elméletit, ami hát ugye a vitapartner szavainak gátlástalan kiforgatása.
süti beállítások módosítása