Nagy divat mostanában értekezni a magyar liberalizmus válságáról. Sokan azon a cseppet sem liberális állásponton vannak, hogy a buta nép, még nem érett meg a liberalizmusra, kádári, állami csöcsön lógó, a „középosztály túlhatalmában” fürdik, populizmusban hívő proli, és a többi.
Nos, a mai magyar liberalizmus, legalábbis a baloldalnak magát így címkéző része a fenti véleményekkel szemben egyes-egyedül magának köszönheti azt, ahová jutott. A süllyesztőbe. Azt, hogy miért gondolom így, alátámasztanám három jellegzetes problémával. A nemzeti szimbólumok használata, a megélhetési bűnözés fogalma és a kettős állampolgárság ügye rávilágítanak a válság valódi okaira.
Kezdjük a kisebb, jelzésértékű problémával, mint például a Székely Himnusz éneklése. Az egy szubjektív vélemény, hogy valakinek nem tetszik a Székely Himnusz, én például nem szeretem az brit himnuszt, bár az angolokkal semmi bajom. Az viszont elég árulkodó, hogyha valaki azt kifogásolja, hogy azt mondjuk egy politikai „magán”rendezvényen éneklik, vagyis azok éneklik, akik oda önszántukból elmentek, és szeretnének ez által valamit kifejezni. Még durvább azt mondani, hogy az „nem jelent semmit”. Mert az oké, hogy „számomra nem jelent semmit”, de hogy másnak mit jelent, azt csak az a „más" tudhassa. Tetszik érteni? Ez az egész arról árulkodik, hogy az illető valójában nem liberális, hanem egy jó kis szocialista társadalommérnök, aki jobban tudja, hogy melyik a jó identitás, és melyik a rossz identitás, még azelőtt, hogy arra az identitásra hivatkozva az adott személy bármit is tett volna.
Ugorjunk tovább a „megélhetési bűnözésre”. A baloldal néhol teret ad egyfajta elnéző magatartásnak, amely borzasztó káros. A valódi liberális álláspont szerint a tulajdont azért hívják tulajdonnak, mert tényleg tulajdon. Tudom, ez igazságtalannak hangzik, de ha nem így lenne, akkor semmi értelme nem lenne az egész intézménynek. Annak idején azért vezették be, hogy ne kelljen ölni az életben maradásért. Azt hiszem, a tulajdon nélkül elég gyorsan visszahanyatlanánk ebbe a kellemetlen állapotba.
A tulajdon egy meglehetősen konzervatív dolog, ez igaz, hisz ha valaki tulajdonosa valaminek, akkor ő egyedül jogosult, mindenki más pedig kötelezett. Ezt sokszor elfelejtjük hangsúlyozni, hogy a tulajdon az az intézménye a társadalomnak, amely után mindenki sóvárog, amikor arról beszél, hogy ne csak a jogokat, hanem a kötelezettségeket hangsúlyozzuk. A tulajdon csorbítását akkor sem nézhetjük el, ha az a másé. A vidéki rasszista parasztbácsi tulajdona is tulajdon. Az államnak meg kell védenie a tulajdont. Ez a létének értelme. Ezért tartjuk. Ez a feladata, a tulajdonosok politikai hovatartozásától függetlenül.
A kettős állampolgárság ügye a legfontosabb kérdés: a kettős állampolgárság célkitűzése szerintem egy liberális ügy is lehetne. Mindjárt kezdhetnénk egy közgazdaságtanban használt érveléssel, a Pareto javítás esetével. Egy olyan társadalmi változás, amely nem jár senki számára veszteséggel, de legalább egy ember számára javulást eredményez, Pareto javításnak minősül. A Pareto javítás tipikus esete például a csere. Amikor az ács a hentesnél húst vesz, illetve a hentes az ácsnál asztalt. Mind a ketten jól járnak, hiszen egyikük sem ért a másik szakmájához annyira, hogy maga tudná az adott terméket előállítani. De ilyenek például az egyszerű jogkiterjesztések is. Például a homoszexuális párkapcsolat (most nem a házasságról van szó) büntetlensége, szabadsága. A kettős állampolgárság megszerzésének esete éppen ilyen, minden magyarul tudó ember számára könnyítünk, senki más számára nem nehezítjük az igénylést. Persze nem vagyok naív. Ezt „ők” is tudják. Az „ő” bajuk a kultúrnemzet vs államnemzet vitában elfoglalt helyükből származik.
Az államnemzet koncepcióval azonban az a baj, hogy az nem egy liberális, hanem ismét egy jó kis szocialista társadalommérnökös gondolat. Az Egyesült Államokkal ellentétben ugyanis Európában az államiság épül a nemzeti kultúrára és nem a kultúra épül az államiságra. A nemzeti identitás egy államok nélkül is, az egyén szintjén létező masszív, objektív valóság. Magyarországot nem véletlenül nem „Kárpátmedence-Közepi Független Köztársaságnak” hívják. Ez persze nem azt jelenti, hogy ebben az államban ne fogadnánk el teljes természetességel állampolgárnak más identitású embereket is. Azt hiszem, az a tény, hogy magyarul tanultam meg gondolkodni, legalább annyira valós, objektív identitásképző erő, mint hogy valaki meleg, zsidó vallású, vagy cigány származású, sőt, ez objektív csak igazán. Na most, ha van egy ilyen identitású ember, van egy az identitásra épülő állam, akkor milyen alapon akadályozza meg bárki is erővel, hogy az adott identitású személy saját akarátából megszerezze az adott ország állampolgárságát? Az akadályozás nem liberalizmus, hanem szimpla társadalom-mérnökösködés, mely szerint én jobban tudom, hogy neked mi jó. Szerintük az „ideális embernek” egyforma jól kell éreznie magát akkor is, ha nemzeti identitásának megfelelő állampolgársággal nem rendelkezik, és akkor is ha véletlenül igen. A valódi embernek erről bizony sokszor más a véleménye! Bízzuk a döntést rá.
Végére hagytam a legerősebb liberális érvet a kettős állampolgárság mellett: az öröklés, mint természetes „tulajdonszerzés” érvét. A klasszikus liberális elvek szerint tulajdont háromféle módon lehet szerezni. Egyrészt munkával lehet birtokba venni. Például egy parlagon heverő, senki tulajdonában nem lévő földet elkezdek művelni. Másrészt, a már meglévő tulajdonomat munkával gyarapíthatom, és gyümölcse szintén az én tulajdonom. Harmadrészt önkéntes átruházással. Vagyis elcserélhetem, elajándékozhatom és átörökíthetem.
Az állampolgárság ilyen értelemben speciális tulajdon, mert természeténél fogva megszerezhető munkával, hiszen az állam területén dolgozás, adózás, élés és a nyelv elsajátítása által megszerezhető, de elcserélni, elajándékozni nem lehet. Ennek elég nyilvánvaló okai vannak, ebbe most nem akarok belemenni. De az tény, hogy örökíthető, vagyis utódaink is részesülnek belőle. A 20. században, a környékünkön a természetes öröklési folyamatot háborúk, és állami terror szakította meg. A kárpátmedencei magyarokat senki sem kérdezte, hogy ugyan már, jogos tulajdonodat, magyar állampolgárságodat szeretnéd-e megtartani? Hanem egyszerűen erővel, jogtalanul elvették azt. Milyen liberális az, aki a „jogos tulajdont” nem védi? Aki elfogadja, hogy embereket, identitásuk miatt egy állam megfosszon valamitől, ami az övék? Majd ezután nem támogatja, hogy ezt a jogos tulajdont visszakaphassák, ha még szeretnék?
A magyarországi liberalizmus válságára mindezek ellenére van megoldás. Olyan liberalizmus kell, amely egyrészt elfogadja a magyar nemzeti identitást, ha tetszik, ez a nemzeti liberalizmus. Olyan liberalizmus kell, amely elveti a szocialista társadalmi mérnökösködés nézeteit. Olyan liberalizmus kell, amely középpontjában a tulajdon szilárdsága és nem a tulajdon egyenlősége áll. Ilyen liberalizmus nem lesz az eddigi „liberálisokkal”: ezek a liberálisok máshonnan jönnek, és mást akarnak majd. Célba érnek?