Zagyva királysága
2010. május 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Zagyva királysága

  Anno, a gimnázium elején egy éppen lázadó időszakát élő barátom fogta magát, és menő Martens bakancsával, délutáni szabadidős tevékenységként lerúgdosta az osztályterem kabátakasztóit a falról. Istenem: kamaszkor, lázadás, egy kis feszültség-levezetés.

  Eltelt tizennégy év, azóta már nem hord Martenst. Egy mai videón viszont újra a fenti kényelmes lábbeliről hallottam: egy frissen megválasztott honatya villogott márkás bakancsával.

  A szabadon pezsgő, sokszínű kultúra híveként értékeljük, hogy Zagyva György Gyula - és persze Sneider Tamás - személyében a bakancsos-bomberdzsekis szubkultúra is képviselteti magát a parlamentben. A 64 vármegyés Zagyva a mai videóban igazi hávécséként henceg a parlament folyosóin, hogy tegnap is bomberben jött be intézni a papírjait.

  Zagyva mondandójának legfontosabb üzenete az volt, hogy hosszú távú terve az apostoli magyar királyság megteremtése. Ezt a szép tervet teljesen szabadon vallhatják magukénak komoly jogászok, történészek, más ászok és észek, és persze műkedvelő villamosmérnökök, testneveléstanárok és délvidéki csempészek is. És még sokan mások. Lehet erről írni, álmodozni, egyletet szervezni és lehetséges dinasztiákat böngészni a Wikipédián. Én is a minap néztem meg, hogy egy tovább működő Habsburg-királyságban ki lenne a legfiatalabb trónörökös-örökös. Nem vagyok családfakutató, de ha jól látom, a kis Eleonora hercegnő, hát nem cuki?

  Az új erő illusztris honatyáját azonban szerényen figyelmeztetjük arra, hogy épp ma tett esküt a Magyar Köztársaságra és annak alkotmányos rendszerére. Ennek tükrében pikánsabb a királyság követelése, legalábbis az ő szájából. Azt nem is feltételezzük, hogy egyszer majd képes lenne megszegni esküjét! Egész pontosan így hangzik esküjének szövege:

  „Én, Zagyva György Gyula, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.”

  Isten engem úgy segéljen! - tette hozzá. Legalábbis reméljük! És azt is, hogy majd csak kinő a Martens bakancsából.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr632004142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.15. 00:05:20

A Materns tényleg gáz. Nem azért mert szélsőakármi, hanem azért mert legalább első mandátumú képviselőként tiszteljük már meg a Tisztelt Házat...

ZöldMarci 2010.05.15. 00:10:49

A videón elmondottak alapján:

nagyon Zagyva Gyula

freehckr 2010.05.15. 00:12:41

„Te nem érted, mert te liberális vagy” :)

„szerényen figyelmeztetjük arra, hogy épp ma tett esküt a Magyar Köztársaságra és annak alkotmányos rendszerére”

Mandiner, a Harmadik Köztársaság barátai. Tarka Mandiner. Mandiner Charta. Mi kell még? :) Azért annyit hozzáfűznék, hogy nem "követelt" semmiféle királyságot. Szóval nem kell rettegni skacok... egyébként sem rajta múlik. Viszont ha a "köztársaság" az elmúlt húsz évet jelenti, meg előtte a "népköztársaság", vagy a "tanácsköztársaság", hát akkor le vele... mindegyikkel... az anarchiában nagyobb rend van. :)

Egyébként én még mindig ott tartok, hogy gárdamellényen és bakancson vannak kiakadva a liberálisok, akik ugye semmit nem értenek, holott ha jól tudom az egész MSZP frakció meg egy izraeli lobogóval grasszált a magyarok országgyűlésében... Nem, ez nem "antiszemitizmus", egész egyszerűen mást tartok fontosnak észrevenni. De ti liberálisok vagytok, ezt nem értitek. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.15. 00:18:17

@freehckr: látod, te követelheted,hogy le a köztársasággal.

Horváth izraeli-magyar kitűzőjét fontosnak tartottuk észrevenni:

mandiner.hu/cikk/20100514_kovesse_velunk_hogyan_alakul_meg_a_parlament/osszes/#20100514_horvath_csaba_outfit_ja

Nem vagyok liberális, legalábbis abban az értelemben, ahogy te gondolod ;)

freehckr 2010.05.15. 00:21:38

@rajcsányi.gellért (ergé):
"te követelheted,hogy le a köztársasággal"

Zagyváék is benyújthatnak egy laza alkotmánymódosítást... azért mert bakancsban van, nem biztos hogy használni is fogja. :)

freehckr 2010.05.15. 00:22:22

@freehckr:
"nem biztos hogy használni is fogja"

Mármint hogy arra... értitek... :) Páros lábbal beleszállni a Köztársaságba. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.15. 00:25:58

@freehckr: tisztelet, méltóság, igényesség, felelősség, az eskü megtartásának erkölcsi kötelezettsége, a lázadó hajlamból való kinővés, vagyis a felnőttség, stb. ismerős fogalmak? ;)

Te persze írhatsz bármit, nem vagy a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselője. Hacsak nem vagy maga ZGyGy.:)

freehckr 2010.05.15. 00:37:24

@rajcsányi.gellért (ergé):
"tisztelet, méltóság, igényesség, felelősség, az eskü megtartásának erkölcsi kötelezettsége"

Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező hónapokban ebből a szempontból sokan fognak kellemesen csalódni a Jobbikban.

"a lázadó hajlamból való kinővés, vagyis a felnőttség"

Hát ebben nem vagyok biztos, a Jobbik elég nehezen viselte az EP választás sikereit is. :) Most egy ideig biztosan nagyobb mellényük lesz, óriási terveket fognak szövögetni, aztán majd úgyis rájönnek mik a lehetőségeik.

Viszont jó ez így, egy Eörsi Mátyás és Gusztos Péter után kifejezetten megnyugtató érzés egy Zagyvát látni a parlamentben. :) Ideje volt már hogy "ez az oldal" is képviseltesse magát. Ha csak négy évre, akkor csak négy évre, biztos vagyok benne hogy lesz miről vitatkozni velük kapcsolatban is, nem fognak "eltűnni" a padsorokban... de az MSZP mai akcióit figyelembe véve a baloldali liberális oldal (ide gyorsan beskatulyáznám az LMP-t is) nem fog nyugodni amíg tényleg nem csinál egy jó erős második legerősebb pártot a Jobbikból. :) Zagyvával együtt. :)

Rögtön megjegyezném, egész más lenne a véleményem ha a Fidesznek nem lenne kétharmada, mivel a jelenlegi felállás kissé behatárolja a többi párt lehetőségét.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 00:38:58

@rajcsányi.gellért (ergé):

hm-hm
"tisztelet, méltóság, igényesség, felelősség"

úgy látom, van egy típushibád:

"lerúgdosta az osztályterem"
"lázadó hajlamból való kinővés"

tessék má' annyi tiszteletet
mutatni a magyar nyelv méltósága
és az újságírás felelőssége
iránt, hogy megtanulod igényesen
használni a munkaeszközödet

2010.05.15. 00:49:31

Értelmezés kérdése, hogy mire tesz esküt a képviselő: az országra, vagy egy államformára. Ilyenformán, aki más államformát akar, az automatikusan kizáródna az országgyűlésből. Holott az országgyűlésnek semmi köze az államformához. Országgyűlés azóta létezik, amióta van magyarság. Az jelenlegi államforma csak 21 éves.

2010.05.15. 00:51:34

@TaTa86.: Szerinted a fideszes képviselők hogy voltak öltözve '90-ben?
És Kövérnek milyen frizurája van jelenleg? Pedig már nem kamasz gyerek...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.15. 00:53:55

@csi: A fideszesek 90ben nem akarták megetetni senkivel, hogy ők jobboldaliak.

2010.05.15. 01:04:25

Egyre inkább meggyőződésem, hogy Sólyom egyre merevebb normatív jogszemlélete sok kárt okoz az országnak. Már az igazságtétel elmeszelésével bizonyította a kártékonyságát. Azzal, hogy a jelenlegi - tiszteletre nem méltó (by Orbán) - alkotmányt vallásosan védelmezi, a továbblépésnek komoly gátjává vált. Úgy tekint erre az alkotmányra mint édes gyermekére. Holott egy sztálinista gyökerű, 89-ben az új és régi politikai osztály kompromisszumaként átszerkesztett betűhalmaz. Beszédes, hogy legjobban a posztkommunisták ragaszkodnak hozzá.

2010.05.15. 01:05:37

Ezt nem ide akartam, elnézést. (De ide is illik.)

szpal 2010.05.15. 02:03:01

mi van? a királyság követelése alkotmányellenes? akkor lőjetek le itt engem. rajcsányi.gellért (ergé), inkább Te ne jogászkodjál, mert nem megy ez Neked

szpal 2010.05.15. 02:03:53

@csi: igen, ezt olvassátok el, barmok

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.15. 02:06:23

"A cél az apostoli királyság visszaállítása."

Bocs Gyula, az apostoli királyság (=archiregnum) brand már foglalt. :)))

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.15. 02:07:05

@szpal: "királyság követelése alkotmányellenes"

hol írtam ezt? arról írtam, hogy esküt tett a köztársaságra és annak alkotmányos rendjére.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.15. 02:12:54

@rajcsányi.gellért (ergé): Bocs ergé, de ezügyben tényleg zavar van az erőben.

Az alkotmány megvédése és megtartása az alkotmányos normák erőszakos megváltoztatását tiltja, a formálisan jogszerű változtatást nem.

Én, mint a Magyar Köztársaság Alkotmányára felesküdött országgyűlési képviselő minden további nélkül képviselhetném a legitimizmust vagy akár a Szent Korona Tant is.

Megfelelő társadalmi-politikai támogatottság esetén ez azt is jelenthetné, hogy az ország államformája visszaállna királyságra.

Cudar Józsi 2010.05.15. 02:41:52

Szerintem jó arc a Gyula. Azért remélem, egyszer-kétszer beletörli a Martens-t Farkas Flóriánba, és akkor majd lehet gőzerővel rasszistázni.

m.logic 2010.05.15. 05:55:09

Nagyon hülye, aki az illegitim Habsburg csürhe sarját nézi, ha folytatandó királyságról van szó.

Zagyva zagyva, de az alkotmány egy szar a köztársaság meg nem abszolút.

Bell & Sebastian 2010.05.15. 06:26:07

@TaTa86.:
Most nem értelek.
Bizonyítékod lenne rá, hogy Zagyva nem jobboldali? Maga mondta, csak tudja. :)
Amerikából nézve nálunk pont fordított a címkézés.
Egyébként is az egész oldalra osztósdi idejétmúlt (Schmidt Mária szerint is), csupán jövedelemből és tőke jövedelemből élők vannak.

A bakancsot az NBH adta, a talpában van a tartalék jeladó arra az esetre, ha elhagyná a telefont. A 42 darab baby-elem és az antennája meg a zászlórúdba integrálva, merthogy orosz gyártmányú az egész cucc.

Sőt! Létezik olyan is, hogy csak első ránézésre öltönyös-nyakkendős parlamenti képviselő, valójában nem nélküli (azaz nemtelen) biorobot gomb nyomogatásra optimalizált megfelelő kinövésekkel, amelyekkel 21 féle módon is képes végrehajtani a bekiabált utasítást.

Plusz az orra! Hogy jobban érezze.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 06:28:10

rossz így ébredni. a patkó tegnapi megnyugtató látványának emlékével ébredtem, de most mint ha jeges kést mártott volna a szívembe a franciás külsejű gellért. nagyon félek a nácistásoktól.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.15. 06:54:54

@rajcsányi.gellért (ergé): Jáááj, jájájáááj, bakancsok tapossák a demokrácia templomát! Jájájááááj....

Pedig már azt hittem, hogy ez a duma a komcsikkal meg az szdszesekkel kipusztul. De úgy látszik létezik a rettegők megmaradási törvénye, ami szerint a rettegők száma állandó, csak a színük változik mondjuk kékről vagy pirosról narancssárgára.
De talán elmesélhetnéd, hogy mennyivel több kárt okoztak az országnak a Martens bakancsosok mint az öltönyösök, akkor végre én is retteghetnék!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.05.15. 07:41:31

Szimpatikus gyerek, kár hogy meg van kicsit hibbanva.

Gót 2010.05.15. 07:51:56

Csak én értettem úgy, hogy a az apostoli királyság visszaállítsa alatt nem apostoli királyt szeretne hanem 64 vármegyés országot?

Egyébként ki az aki nem szeretné? HA már választanom kell hogy olyan üljön a parlamentben, aki 64 vármegyés országot álmodik, avgy olyan aki mer kicsi lenni, khmm.. szóval ez nem kérdés..

A martens meg gáz, de hátha telik majd a Jobbiknak is egy protokollosra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 08:10:32

ez a figura nem kéne a parlamentben

a viselkedése miatt
nem azért mert az ideológiája - kicsit nácioid - ne lenne rendben, amúgy

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.15. 08:14:00

Törvényesen is lehetne elméletileg királyságot csinálni, de rendesen mégiscsak fel kéne öltöznie Zagyvának. Az apostoli királyságot meg megteremtenie kéne, ha már ez a cél vezérli, hanem visszaállítani, vagy ilyesmi, vagy méginkább érvényt szerezni neki, mer annak elméleti létét nem zavarja a köztársaság valósága, ha jól tudom... na de a realitásérzék azt hiszem teljesen távol áll Zagyvától, inkább egy munkáspárt képivselőjének néz ki, nem legitimistának, nem épp egy Apponyi. Egyébként miért van az, hogy az utolsó négy poszt mind a Jobbikról szól, ez nekem csak most tűnt föl... :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 08:15:41

az apostoli királyságot inkább a Bogár, Dr. Tóth Zoltán József féle vonalon vigyük tovább

nehogy lejárassák

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.15. 08:16:30

Ja, és ugye az egykori legitimisták izé, demokraták meg liberálisok voltak, vagy mi, legalábbis jelentős részük (Apponyi, Andrássy...)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 08:17:38

"az elmúlt húsz évben harcoltam ezért az országért"

hol? dél-szumátrában? mert fegyveres konfliktus itt nemigen volt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 08:18:10

@dobray: ne legyél buta

ezt ne keverd ide
tudodte

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 08:25:48

képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek"

akkor a royalisták ne tegyenek esküt?

kérvényezzék a szöveg módosítását?
köztársaság helyett demokrácia előnyösebb lenne
de mi a megoldás?

halfi 2010.05.15. 08:37:03

Én nem rugóznék annyit ezen a királyságon. Egy képviselőnek is joga irreális hülyeségeket beszélni.
Azt már nagyobb gondnak tartom, hogy egy ilyen kültelki stílusú, százas szög egyszerűségű tuskót a Jobbik bejutatott a Parlamentbe. Komolyan, a 8. kerületben egy tisztességesebb söntésből kiutálná a többi alkesz ezért a dumáért.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 08:51:19

@halfi: belegondoltam.
vkiket ő is képvisel.
tán vmi paktum, elégedettség miatt rakta be, őt a jobbik.
nem jókedvből

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.15. 08:54:03

a habsburgok trónfosztása károly második bepróbálkozása után megtörtént. szóval semmi eleonóra.
jelzem az eu országainak majd felében királyság van, igaz nem apostoli.

horváth csabának egyébként mi a végső célja?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.15. 08:58:52

@rajcsányi.gellért (ergé): "esküt tett a köztásraságra és annak alkotmányos rendjére"

tehát csak az alakotmányban megengedett eszközökkel fog élni (ezentúl) akár az alkotmányos rend megváltoztatására is. elvileg lehetséges. népköztásaságból is volt alkotmányos átmenet. a 2. köztársaságból valót is alékotmányosnak mondták. talán csak a királyságról való köztársaságra való áttérés nem volt az :D

tölgy1 2010.05.15. 09:15:19

@vero: a trónfosztást egy illegitim társaság végezte.
És senki jogát nem lehet elvenni a beleegyezése ellenére, csak erőszakkal

A baromarcú jobbikos meg annyira sem zavaró az OGY-ben, mint a sok szoci-szadeszes bűnöző (volt).

manor 2010.05.15. 09:38:35

Nem hiába egri mindkettő (Zagyva und Sneider).
Majd megtanuljátok, mi az a hevesi virtus!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.15. 09:39:10

@tölgy1: mi a helyzet a 49es trónfosztással?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.05.15. 09:52:08

Csak találgatni tudok, hogy mi lehet az oka, de tény, hogy a híres egri szkinhedet pártja a mi választókerületünkben, Csongrád megye 1. evk-ben indította.
A választókerülethez Újszeged, Szőreg, és környékbeli falvak tartoznak.

A mandátumot eldöntő 2. fordulóban a szavazatok 4,72 %-át szerezte meg.

Αρχων (törölt) 2010.05.15. 10:00:18

Az "apostoli király" címet... akadályai ennek elsősorban a pápa, az ő engedélye nélkül nem lehetne ezt visszaállítani. Ott vannak még a magyar főpapok, akik nem hiszem, hogy örülnének egy világi "főúrnak" aki úgy szabdalja át az egyházmegyéket ahogy akarja és azt nevez ki főpapnak akit akar. Aztán az is probléma, hogy akkor a királynak kötelezően katolikusnak kell lennie, ami a mai felfogásban diszkrimináció a többi vallással szemben. No meg az se árt, ha hívő az ember, etc.

Amúgy Európában sok helyen van királyság...de ott az uralkodóknak is csak akkora a hatáskörük, mint nálunk a köztársasági elnöknek. Ergó az átállás formai lenne max.

Tetszik, hogy mindenki szidja a Habsburg famíliát, de az eszükbe nem jut, hogy azért elég sok mindent köszönhetünk nekik.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.15. 10:20:30

de tényleg, miért ne akarhatná. mi kell önöknek uraim, 1/1 fidesz ogy. örüljenek a sokszínűségnek!

kérdésem megismételném: horváth csabának vajon mi lehet a végső célja?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.05.15. 10:22:58

A Martens baki már nem menő. Valaki mondja meg ennek a szerencsétlennek, hogy régóta Kínában gyártják.
Jaszkarizik a kínai lépőjével. LOL.

WysiWyg 2010.05.15. 10:26:13

Mi bajod a villamosmérnökökkel?

tölgy1 2010.05.15. 10:31:29

@vero: nevetséges. Ketten összejövünk é kikiáltjuk Tirpákbokrétás Szabadállamot?

Jó, hogy nem jakobinus maga.

kill004 2010.05.15. 10:36:11

@WysiWyg: Az, hogy alig van már villamos.

SchA · http://katpol.blog.hu 2010.05.15. 10:55:01

Rosszindulatúak vagytok ezzel a martensezéssel. Lehet, hogy az első parlamenti napja után egyből ment a Metallica koncertre, és nem tudott/akart váltáscipőt hozni magával.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.15. 10:58:54

@tölgy1: ketten kevesek leszünk. ha valaki legitimista, részemről ugyanúgy elfogadom, mint hogy republikánus.
a módszer nem mindegy.

tevevanegypupu 2010.05.15. 11:09:16

A Martens bakancs minden korosztalyt kiszolgal, eppen ugy mint a Metallica, ujra es ujra eloveszik.

Google 2010.05.15. 11:36:32

A bomber, a Martensből egyenesen az Apostoli Királyság szokott következni, ezt mindenki tudja.
Remélem, a Martense is van akkora, mint az IQ-ja!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.05.15. 11:50:39

@tevevanegypupu:

Nem vagyok teljesen tisztában a szkinhed-szimbolikával, de a bomberdzseki tudtommal az amerikai bombázópilóták viseletét mintázza. Azokat az amerikai pilótákét, akik a német és bizony a magyar városokat is bombázták. Ez az amerikai részvétel a háborúban a radikális jobboldal körében nem arat osztatlan elismerést, úgyhogy itt némi ideológiai zűrzavar van.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:06:57

@Elpet:

amúgy felesleges és szánalmas kötözködés ez

akkor a másik haditechnikáját se vegye át az ellenfél, mert az
"ideológiailag zűrzavaros"

jár neked a Fletó emlékérem

tipikus nyárspolgári majom

tevevanegypupu 2010.05.15. 12:27:51

@Elpet:
Ilyen szoges mindenfeleket es neha bizony horogkeresztes jelvenyeket is hordanak, a frizurajuk sokszor elkepesztoen meresz, szoval keverednek gyakran a punkokkal kulsejuket illetoen. Az amerikaiak reszvetele a haboruban ujabban sokfele kerdest vet fel, nem csak a kulonbozo ifju, szelsoseges csoportokban. Hiaba, eleg regen volt mar es lassan egyes dolgok kezdenek atertekelodni, illetve a torteneszek mostanaban mar meg mernek kerdojelezni egy-egy legendat is.Persze Amerika elott meg mindig leborulnak a fiatalok, sok mindenfele lazadas indult onnet is.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:31:15

@tevevanegypupu:

vagy egyszerűen mert a militariboltban

az amcsi cuccot lehet kapni leginkább

stratez 2010.05.15. 12:56:45

Arra tényleg kíváncsi lennék, hogy a Jobbik azért válogatta ki ezeket a faszokat, mert nem volt más jelentkező, vagy direktbe esett rájuk a választás. Egyik verzió rosszabb, mint a másik. Ami szinte biztos, ráadásul, hogy ezek nem valamiféle kakukktojások, hanem ez az etalon, ami szerintem biztos kilépőt jelet a parlamentből 4 év múlva.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.05.15. 13:01:09

@tevevanegypupu:

"Ilyen szoges mindenfeleket es neha bizony horogkeresztes jelvenyeket is hordanak, a frizurajuk sokszor elkepesztoen meresz, szoval keverednek gyakran a punkokkal kulsejuket illetoen."

Keverednek? A pankokkal? LOL.

tevevanegypupu 2010.05.15. 13:22:01

@Úlfhéðinn:
Jaj, annyifele csoport van, mit tudom en. A punkok kakastarejt is hajlamosak viselni, de ez tetszik mas divatiranyzatnak is, sokan tudjak mi a szep.(:

tevevanegypupu 2010.05.15. 13:28:42

@Ezt a népet sajnáljam?:
A cuccok fantasztikusak, nemelyik mint targy tulajdonkeppen tetszik nekem is a meghokkento szinek vagy formak miatt. A nagy francia divatcegek sok mindent felhasznaltak a kilencvenes evektol ezekbol, foleg miota fiatal angol vagy amerikai homoszexualis divattervezok vettek at a hazakat.

WysiWyg 2010.05.15. 14:15:41

Ma láttam egy főzőműsort Dési Jánossal és Jaksity Katával. Szóltam a nejemnek, hogy nézze meg, milyen finomakat főznek (szeretem a hasamat). Tudjátok, mit szólt? Hogy-hogy nem került szóba Vona mellénye? :-)

WysiWyg 2010.05.15. 14:18:47

@Ezt a népet sajnáljam?: "amúgy felesleges és szánalmas kötözködés ez" ...ebben egyetértek Veled.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.15. 14:41:16

Azért vannak bizonyos helyek, ahova hivatalosként illene figyelembe venni a dress code-ot. Esküvő ilyen. Temetés ilyen. Színház, opera ilyen. Parlamenti ülés szintúgy. Senkit nem érdekel, pártüléseken miben hogyan kokettál, de az Ország Házát illik megtisztelni. Vagy pedig irány, tépjük le a falikárpitokat, szaggassuk fel a karzat párnáit, gyújtsuk fel a szőnyeget és kalapáccsal verjük le a korlátról az aranyozást. Esetleg, még néhány szamarat is elszállásolhatunk az előtérben, a kapuba meg koldusokat.
Az nálam nem radikalizmus, hogy valaki felnőtt ember létére képtelen úgy kinézni, ahogy a helyzet megkívánja, hanem netto beleszarás a dolgokba. Annyi esze meg az ovisnak is van a homokozóban. Akkor nem kellett volna annyira teperni, hogy bekerüljön ogy képviselőnek. Ami, ahogy megjegyezte, nem is volt vágya.

ILLED 2010.05.15. 14:47:36

Ha jól tudom a Tisztelt Szerző jogot végzett, így nem értem miért esik laikusok megmosolyogni való hibájába:

Annak idején, mikor Medgyessy a közvetlen köztársasági elnök választást dobta fel Orbán az Alkotmány egy példányát nyújtotta át neki, hogy ismerje meg, hogy tudniillik ez szembe menne az alkotmánnyal.

Csakhogy az Országgyűlés olyan törvényt hoz amilyet akar. Éppen tegnap mondta el Sólyom, hogy sehol sincs benne az Alkotmányban, hogy megmásíthatatlan.

Orbánnak még megbocsátjuk a dolgot, valószínűleg tisztában volt azzal, hogy butaságot mond, csak szavazatot szerzett.

De az a nem politikus jogászok abszolút elújságírósodása, hogy egy honatyán számonkéri az Alkotmánnyal szembe menő törekvését, hiszen ő nem azt mondta, hogy erőszakosan magához ragadná a hatalmat, és apostoli magyar királyságot állítana fel, hanem azt, hogy az a végső célja.

Ha valaki felesküszik a köztársaságra, és a köztársaság királyságot akar, akkor a királyságot kell felállítani, a köztársasághoz hű képviselőnek.

RG: Alkotmányjogból 1-es.

Mindemellett ez a Zagyva ritka nagy tahó, szomorú, hogy ott van az Országgyűlésben.

ILLED 2010.05.15. 14:52:29

@mefisto: Ja, most látom, már itt kiosztották a karót.

Leonce 2010.05.15. 15:00:00

Nem tartom tahónak. Zagyvát a magyar társadalom sokkal inkább hasznosabb tagjának vélem, mint Gyurcsány Ferencet, akinek a fő célja az volt a hatalmon, hogy a saját, családi és haveri vagyonnövekedést előmozdítsa.

hiba 2010.05.15. 15:17:08

Sajnos annyira liberális vagyok, hogy fogalmam sincs mit jelent az "apostoli királyság". Mitől más ez mint a sima királyság? Vagy ilyen megnevezés sosem volt valójában és csak a neonzöld atillában parádézók találták ki ezt is?

Bloodscalp 2010.05.15. 15:21:06

megint egy kis bohóc lett kipécézve:)-mert az és nem több:)

azt bírtam mikor sólymunk mint Darth Sidious figyelte a kis tanítványát ahogy eloglalja méltó(?) helyét:)

és csak mondta és mondta....

ILLED 2010.05.15. 15:25:04

@hiba: Neonzöld műanyag atilla: Ha jól láttam volt a tisztességes zsinóros kabát is.

Zagyva-féle liberálisoknak:
lexikon.katolikus.hu/A/apostoli%20kir%C3%A1lys%C3%A1g.html

Zagyva meg annyira "liberális", hogy szerintem a szakrális királysággal vagy valami hasonlóval keverte az apostoli királyságot, mert kápos a feje.

A liberalizmusról egyébként: illed.blog.hu/2010/03/14/valasztasok_elott_ii

gossage 2010.05.15. 15:27:18

Miert kell kinonie valakinek a Martens bakancsbol vagy egy Converse tornacipobol,egy hulyeseg,nem kell oltonyre cserelni..maradjon bakancsban ha valaki azt szereti...akkor marad normalis

Londonban ez mar megvaltozott a Martens egy divat kellek...hagyomannyal,tortenelemmel.
Ja es nem is olcso ami Made in Britain

meg ilyen szovegeket amikor mar nincs mit mondani hogy: egyebbkent Z ritka nagy taho honnan a fenebol tudod....

en nem tudom,nem ismerem

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.15. 15:30:19

@hiba: nem szégyen. el lehet olvasni.

@rajcsányi.gellért (ergé): arról is lesz poszt, hogy a KE 0 teljesítményre az LMP-t méltatta az első ülésnapon, megfosztva őket annak lehetőségétől, hogy okot adjanak rá, így hiteles legyen a vélemény?

gossage 2010.05.15. 15:31:42

@Úlfhéðinn: tevedsz....visszahoztak Britanniaba a gyartast es ketto felet lehet kapni
a kinait 40-60 fontert a Kiralysagban keszultet 100-120 fontert
ja es nem vagyok a skinhead dolgokban jartas viszont erdekelnek dolgok

ILLED 2010.05.15. 15:34:17

@gossage: A forrásom a riport, mely itt volt blogon. Kétlem, ha találkoznék vele élőben változna a véleményem.

hiba 2010.05.15. 16:05:30

Köszi ILLED, kicsit én is googliztam és számomra az derült ki, hogy csak Szent István, volt igazi Apostoli király, a többiek csak használták e titulust.
Így jelenlegi apostoli királyunk I. Levente is. Mert igen, Zagyva Gyula elérte élete célját és van egy apostoli királyunk, méghozzá halál profi, aki a svéd hercegnőt kívánja feleségül venni:
kiralyiudvar.lapunk.hu/
Ő ugynannyira király, mint amennyire apostoli.

asz_tapasz (törölt) 2010.05.15. 16:12:40

Gellért, hol van a 49. évi XX. tv-ben megírva hogy alkotmányt soha, senki nem hozhat többé Magyarországon?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.05.15. 16:26:17

@gossage:

"tevedsz....visszahoztak Britanniaba a gyartast es ketto felet lehet kapni"

Igazad van, utánanéztem.
Bár sztem a 2 helyen gyártott cipők száma kissé eltérő. Kína javára.

misc · http://misc.blog.hu 2010.05.15. 18:54:35

és ki lenne a király? morvai? :D

misc · http://misc.blog.hu 2010.05.15. 18:57:01

engem inkább az zavar, hogy egy láthatóan komoly szexuális és egyéb frusztrálsággal teli fél-szkinhed óhajtaná "nevelni az ifjúságot"

thetriggerhappy 2010.05.15. 20:41:55

@Mr Falafel:

nem inkább olyan zsidós mint te? olyan szoci szavazó zsidós. tényleg, azóta olvasgattál a common law-ról vagy legalább megkérdezted barnát, hogy miért is beszéltél faszságokat?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 21:20:18

@Αρχων: pl?

jelenleg az öreg, ki jellemében alkalmas lenne királynak, de eu-s ember, a gyarmattartó rendszer abszolút kiszolgálója

a fia, meg félhülye kommunista, az mdf-ben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 21:21:20

@vero: gyilkosság, pusztítás, halál, éhínség

mindezt izraeles kicsi kitűzővel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 21:24:32

@stratez: egyik se

szerintem alku, vagy ki akarták elégíteni ezeket az igényeket is.
hisz demokrácia

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 21:28:44

@tevevanegypupu: kíváncsi leszek mikor fogjuk államosítani a Martens és Bombers cégeket az apostoli királyságban.

vajon ebben kell járni a papoknak is? és liturgikus zene helyett vajon majd magozott cseresznye fog-e majd menni a templomban mise alatt?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 21:32:38

@ILLED: igen, de köztársaság soha nem akar királyságot, ahogy királyság se akar köztársaságot.
a nép akarhatja őket. ezért nem egyenlü a demokrácia és a köztársaság. a kommunisták ezt nem tudják.
ők mondjuk azt se mit jelentenek ezek a szavak, de azért csak megírták az alkotmányt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 21:37:12

@ILLED: szerintem meg a nácifasiszta diktatúrával keverte az apostoli királyságot.

nem valószínű, hogy a zagyva-royalisták végső megoldása ez lenne, inkább jobb ez mint a köztársaság alapon mondogatják a náczifasiszta gyűlöletkeltők! fúj!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.15. 21:46:48

@hiba: akkor most ő a királyunk? megyek hódolni neki. mi a cím? Budapest, bajcsi-zs 234, 2. emelet 22-es ajtó

kiralyiudvar.lapunk.hu/

és a királynének is

kiralyiudvar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=685261

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 06:44:06

@Grift:
Legutóbb keltának vallotta magát, de biztos fázott a szigeten, ezért leköltöztette az identitását délre.

Iustizmord 2010.05.16. 12:45:55

@Úlfhéðinn: tévedés, még angliában van egy manufaktúra hardcore martenseseknek :o))) vagy már azt is kiszervezték hátsó-szingaléziába?

amúgy zagyva gáz (nomen est omen) de én már előre röhögök milyen fasza kis szösszeneteket hallunk m,ajd, én marha meg elfelejtettem Hócipő-részvényt venni amíg még ócsó vót...

Iustizmord 2010.05.16. 12:46:52

@tesz-vesz: nevelj inkább te, óh áldást osztó kéz :o)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.16. 18:07:09

Nézegetem ezt a baszomadta kopasz gyereket, és egyre erősebb bennem a gyanú. Nyoma sincs semmiféle életrajzban, hogy ez a kölök bárhol is érettségi vizsgát tett volna.

szakmuki 2010.05.16. 21:32:16

Ez a forma annyit ér, amennyit az új munkahelye és a többi 385 kollégája, akik közül sokan már bizonyíthatták volna, hogy különbek, mint ZGY.

Melyik képviselő tett vagy mondott bármi hasznosat vagy komolyan vehető dolgot?

Akkor most mért pont ezt a fiatalembert kóstolgatja mindenki?

Addig sem a Hagyóról és társairól van szó?

Vagy tényleg ZGY az egyetlen kifogásolható gondolkodású, modorú, tisztességű és végzettségű képviselő?

Minden politikus annyira tökéletes, hogy őt lehet már csak fikázni?

Shulc 2010.05.17. 11:26:49

Na idefigyeljetek drága jó barátaim.

Az egy dolog, hogy elmulasztjátok észrevenni, amikor a csőcselék által a parlamentbe küldött képviselők az alkotmányos rend megváltoztatására törekednek.

Az még egy dolog, amikor a szélsőséges gyűlöletkeltőt is elmulasztjátok észrevenni, és így emberként bántok vele, ahelyett, hogy ajtót mutatnátok neki.

De kérlek, kérlek ne tartsátok már ezt jópofának, jó?
Egy felelős magyar állampolgárt max. a hideg víz veri ki, meg a hányinger.

Nem az, hogy milyen jópofa az illető.

Kultúra, emberek. Kultúra.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 16:12:57

@Shulc:
Jól nyomod, Csabikám!
Figyelj, feljelentünk mindenkit az összes rendőrségen, utána meg a Curtis bíróság jól elítéli őket. Ha mégsem, akkor szólunk Ernóménak, hogy bannolja ki a hostjukat.

Bloodscalp 2010.05.17. 16:41:06

@El Topo (Sgt. Elias): mert feltétele az országgyülés képviselőségnek?:) vagy úgy általában?:)

(mellesleg polgármesterek 8 elemivel elég gyakran vannak)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 18:27:27

@Bloodscalp:

Úgy általánosságban kérdem. Azért manapság, ha valakinek annyi igénye nincs, hogy egy kurva érettségit letegyen, de parlamenti képviselő lesz belőle, az olyan... hogy is mondjam... kinos?

hiba 2010.05.17. 18:48:33

@El Topo (Sgt. Elias): Az érettségi azért a 90 utáni középiskolás generációban már nagyon nem csupán "igény" kérdése, hanem a lehetőségeké is. Több ismerősöm van, akinek egyszerűen pénzt kellett keresnie, hogy fennmaradjon.
És akkor még nem is beszéltünk az érettségi vagy a diploma valós tudásértékéről.
Nehogy már az érettségi hiánya legyen az érvünk egy agresszív bunkó ellen aki hülyeségeket beszél!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 18:59:21

@hiba:

Ezt nekem nem meséled be, hogy valaki azért nem szerzett érettségit, mert dolgoznia kellett. Képzeld el, egy csomó embert ismerek, akinek dolgoznia kellett, és nem csak hogy leérettségizett, de még diplomát is, meg még tudományos fokozatot is. Miközben például villamost vezetett.
Nem azért mondom, én nem nézek le senkit azon az alapon, hogy mennyi iskolát végzett, vagy mennyit nem, de mit fog mondani a képviselő úr, ha egyszer valaki az orra alá dug egy mikrofont és megkérdezi, mi a véleménye a monetáris expanzióról? Azt mondja, hogy rohadt zsidók?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 19:17:16

@El Topo (Sgt. Elias):
Erről nekem is ez jutna az eszembe, pedig nekem van éreccségim.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.05.17. 19:39:57

Napi Jobbik-ekézés oké, megvan, akkor már csak a szorgalmi Jobbik, fikázás következik...

Képzeld, ergé, én magam - nem lévén jobbikos - eddigelé mindig Magyarországra esküdtem. Nem a köztársaságra. Merthogy nem az (illegitim, soha demokratikusan jóvá nem hagyott) államforma, hanem az ország az, amelynek a szolgálatát elvállaltam, amikor esküdni kellett.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 20:48:57

@Mr Falafel:

Te mondjuk le is tagadhatnád, de tudtommal nem is vagy országgyűlési képviselő.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 21:12:00

@El Topo (Sgt. Elias):
A letagadásról az jutott eszembe, hogy nemrég benéztem egykori almamáterem honlapjára, ahol blogformában teremkutatásokat ismertetnek a hallgatók. A blogot egykori tankörtársam indította, aki most az oktatójuk. Szomorúan kellett megállapítanom, hogy bizonyos tudományok elsorvadni látszanak Magyarországon, miközben ugyanez a diszciplína virágzik máshol. Az elsorvadás oka egyértelműen a selejtes oktatói gárda felelőssége.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 21:19:09

@Mr Falafel:

Behh, minap végignéztem egy videot. Úgy éreztem magam, mintha valami végtelenül undorító, perverz pornó megnézésére kényszerítettem volna magam.
A video tartalma az volt, hogy 75 ELTE és BME hallgatónak feltettek néhány nagyon egyszerű kérdést. Mikor volt a II világháború, illetve mi történik egy elejtett tárggyal a holdon. Talán 10-nek volt valami fogalma. Az ELTE-sektől még megkérdezték azt is, ki volt Eötvös Lóránd. Azt hiszed legalább volt valami közeli lövésük?

hiba 2010.05.17. 21:39:36

@El Topo (Sgt. Elias): Nem akarok én neked semmit bemesélni és elhiszem, hogy sokan dolgoztak a tanulás mellett az ismerőseid közül, de akire mondjuk rászakadt még a munkanélkülivé vált családja is, az nem feltétlen volt annyira elszánt, hogy leérettségizzen. Mindegy, mellékszál. Iskolázottsághoz kötni az intelligenciát viszont nem elegáns. Lehet támadni valakit a tettei miatt, de azért mert nem járt valamilyen iskolába, az teljesen felesleges.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 21:42:13

@hiba:

Szó sincs arról, hogy valakit azért támadnék, mert nem járt iskolába. Azért támadom, mert nem járt iskolába ÉS parlamenti képviselő.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 21:53:22

@El Topo (Sgt. Elias):
Ugyan, kérlek, eggyel több paraszt a parlamentben, mit számít?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.18. 17:20:39

Mi van veletek, nem olvastok HírTv-t? Zagyva Gyula megfenyegetett valakit a parlamentben. Tényleg egy nagy tirpák a fickó.

Alfőmérnök 2010.05.18. 20:50:22

@Mr Falafel: Ehhez elég kurucinfót is olvasni.
kuruc.info/r/2/59767/
Szerintük ez menő.
"Hogy erre mit szóltak be a fideszes padsorokból azt nem tudni, mindenesetre rossz legénybe[!!!:)] kötöttek bele. A HVIM elnöke ugyanis figyelmeztette a gőgös képviselőket, a folyosón is meg tudják vitatni a beszólást."

(Ha valaki nem akarja az olvasottságukat növelni itt a link a videóról.

www.youtube.com/watch?v=GnmtwOL5pgk&feature=player_embedded )

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.18. 21:12:08

@Alfőmérnök:
Nem olvasok kurucinfót. Mindenesetre ez a "legény" egy bődületes nagy tahó. Nem tudom, mi késztette a Jobbikot, hogy listán bejuttasson egy ilyen neandervölgyit.

hiba 2010.05.18. 23:08:57

@Mr Falafel: Ők még mindig azt hiszik, hogy ez a radikalizmus és hogy valamennyi szavazójuk ezt a hangot szertné hallani a parlamentben. Kb 100 ezren biztosan lelkesen tapsolnak is neki, de az édeskevés lesz a 200 fős parlamentbe jutáshoz 4 év múlva.
Mellesleg mi a gondod Zagyvával, mikor Ő ugyanazt a stílust és tartalmat hozza élőben, mint amit Te itt arc és név nélkül?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 06:35:18

@hiba:
Nem fogom heti rendszerességgel feltenni az iwiw-regisztrációmat, amit egyébként már megtettem néhányszor. Mr. Falafel egy virtuális személyiség, amely csupán egy írástudó ember ujjgyakorlata. Én tudom, hogy nektek, kreativitásban súlyos hiátust szenvedő pógároknak ez magas, mert ti pont azok a sótalan pojácák vagytok itt is, mint a valós életben. Kisszerű világszemlélet, kisszerű problémamegoldási metodikák. Ezen a primitív szinten nyilvánvaló, hogy nem látod a különbséget Zagyva viselkedése és egy virtuális imágó stílusa között.
Ha tudni akarod, ki vagyok, keresd fel Jótündér blogját.

thetriggerhappy 2010.05.19. 18:08:02

@Mr Falafel:

te lennél a kreativitás? inkább kreatint akartál írni, nem? te lennél a nagyszerű problémamegoldási metodika? egy volt szoci szavazó rendőr? az baszna be.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 20:21:49

@Mr Falafel:

Nabazmeg a Vastagbőrre megérkezett VOLTAM. Vagy valami rokona.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 20:32:53

@El Topo (Sgt. Elias):
Voltam a random szövegelő?
A vastagbőrön krúzolsz? Azok jakobinusok.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 20:43:15

@Mr Falafel:

Olyasmi.:)
Már kissé megszelidítettem őket. Ha néhány napig nem megyek, már hiányzom nekik, pedig amikor elkezdtem oda irogatni, akkor a törzsközönség egy emberként követelte a végeleges mocerálásomat ernoménál.

thetriggerhappy 2010.05.19. 20:43:55

@Mr Falafel:

mindig ezt kérdezed. attól mert szugerálod magadnak, még nem lesz igaz, bármennyire is vágysz egy kis férfias ölelésre.
jövök röhögni rajtad, kis rendőröm.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 20:51:09

@El Topo (Sgt. Elias):
Kitartó vagy. Én feladtam hamar. Tesz-vesz szerint is jó hely.:-))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 20:55:52

@Mr Falafel:

Tesz vesz az egyik főszerencsétlen hülye ott.
Lehet szűrni a hozzászólásokat, na ő engem első percben kiszűrt, azóta a többieknek könyörög, hogy mondják meg neki, mit írtam. Ahelyett, hogy megnézné.
De itt is megpróbált már vezényelni nekem.:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 21:14:05

@El Topo (Sgt. Elias):
Érdekes, mert biboldót is azonnal kiszúrta magának, és őt is tiltotta a békablogról. Én jól kijövök vele. Sokan mondanák, hogy azért, mert egyforma idióták vagyunk, de ez nem zavar.
Ez a szűrő dolog elég érdekes. Azt figyeltem meg, hogy a blogériában tolerancia-ellenes gyógyszert szed mindenki. Persze, anno a fórumon is megvoltak a mindenkit kitiltani akaró barmok, de nem ilyen magas számban. Ez az infantilis sznobéria, akarnokság néha annyira fárasztó, de máskor meg jól szórakozom, és többnyire ez utóbbi dominál.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 21:20:39

@Mr Falafel:

Engem nem zavar az a seggarc, csak röhögök rajta.:) Nekem akarja megmondani, mihez hogy szóljak hozzá?:D Miközben két egymást követő összefüggő mondatot nem képes leírni?:D
Várjál, várjál, a szűrő, meg a bannolás az két dolog.
A vastagbőrön van egy olyan opció, hogy ha beállítod, akkor az általad választott nickek hozzászólásait nem látod. Na és az a szép, amikor valaki minden nap azzal tüntet, hogy ő milyen ügyesen kiszűrt valaki mást, és neki most milyen jó, hogy nem látja a másik hozzászólásait. Közben meg szétbassza a kiváncsiság, hogy mit írhatott az illető. Na ilyen arc ez a teszetoszavesze is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 21:29:40

@El Topo (Sgt. Elias):
Bazmeg, tudom, mi a szűrő. Csak ez is egy módja annak, hogyan mutassam ki, mennyire nem tolerálom a másik véleményét, személyét, mennyire szeretném kiirtani virtuális megjelenését. Brutális pitiánerség.

thetriggerhappy 2010.05.19. 21:37:17

@Mr Falafel:

dehogynem. pld az is nagyon vicces, amikor egy rendőr ostoba zsellérezik, vagy amikor egy vagon szökevény biboldózik.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.05.19. 21:48:28

basszameg! el topo vs. falafel. mint predator vs. 8 utas a halál, vagy mi? :o)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 21:49:16

@thetriggerhappy:
Vagonszökevény rendőr? Rendesen a tyúkszemedre léptem, ha ennyire frusztrált vagy, ribanc.

Alfőmérnök 2010.05.19. 21:52:45

@vero: El Topo az egy mexikói film, valami drogos zsidó rendezte.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 22:12:48

@Mr Falafel:

Én nem élem meg ennyire drámaian. Szerintem szűrőt az használ, akinek rongyból vannak az idegei.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 22:19:19

@El Topo (Sgt. Elias):
Megnéztem axispolaris komát a vastagbőrön. Naggyon teccik! Igazi pihent agyú.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 22:22:41

@Mr Falafel:

Komolyan mondom, én a mai napig ámulva tudom nézni a neten tobzódó népeket.:D Néha a számat is eltátom. Olyan arcok kerülnek elő, hogy Darth Wader ijedtében belehugyozna a sisakjába.:D
Ráadásul a Vastagbőrön fedeztem fel egy csajt, aki ritkaságszámba megy: úgy él, hogy egy szikra szem esze sincs.:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 22:44:05

@El Topo (Sgt. Elias):
Bevallom, nekem itt sokszor provokálnom kell, hogy egy guvadt szemű fakúszó makit megetethessek. Ezzel szemben a vastagbőrön a zsivajuk keltette kakofónia valami mesés. Egyelőre csak megszűrtek, de már feltűnt laspalmas, úgyhogy számíthatok némi dorgálásra.:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 22:46:32

Becsattogott Ratchet nővér, mi? Nem tűri ám az ilyen csávókat, mint mondjuk mi.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.19. 23:02:33

@El Topo (Sgt. Elias):
Amúgy a laspalmas nem rossz arc. Talán a legnormálisabb ott.
süti beállítások módosítása