Újabban megint szokás nekiesni a középosztálynak a baloldalon. Mármint verbálisan is, mert ugye gazdaságilag a Bokros-csomag óta mindig a középosztálynak esnek neki. A rendre beköszöntő, költségvetést kiegyensúlyozni hivatott megszorítások ugyanis rendre a középosztályt szorítják meg. A megszorítás nem éppen tévedhetetlen meglátásom szerint ugyanis, ha jól érzékelem, nem a segélyeseket és inaktívakat szorítja meg elsősorban. Európa egyik legnehezebb adóprése ugyanis azt sújtja, akinek van miből adóznia. Na de hagyjuk, az MSZP állítólag neoliberális gazdaságpolitikája sajátos módon értelmezte az egyébként valószínűleg nem létező neoliberalizmust, mert az ilyesmi Nyugaton rendre nem eszerint a logika szerint működik.
De ne kanyarodjunk el. Gyurcsány Ferenc mostani dolgozatában is nekiesik a középosztálynak: „A tandíj nem a szegények sarca, hanem lehetőség arra, hogy a jól teljesítő szegény feljusson az ingyenes oktatásba, és megtörje a középosztály túlhatalmát.”
Nem sokkal korábban a Népszavában értekezett arról Várkonyi Tibor, hogy „Ortutay Gyula Naplójának különösen méltánylandó érdeme, hogy hiteles előképét adja annak a társadalomnak, amelyet most, a 2010-es választás szándékaiban visszahozni igyekszik. A kíméletlen osztálytagozódásét, a "középosztályiság" hamis jelszavával kiválasztottakét, amelynek tagjai most majd skrupulus nélkül foglalják el a kulcshivatalokat, elzárva majd ismét a természetes tehetségek útját.”
Ez a túlhatalom-kérdés is megérne egy posztot, de hagyjuk máskorra. Kérdés, mikor is van túlhatalma egy megalázott, megnyomorított társadalmi rétegnek. Kérdés, hogy a szegényeken mennyire segített a tandíj, mert szerintem csak elriasztotta őket is, még a legtermészetesebb tehetséget is. A középosztályban aztán nem lehetnek természetes tehetségek. Ott minden és mindenki mesterséges, bizonyosan. Mindenki visszataszító, unalmas, kispolgári nyárspolgár. Várkonyi kijelentése baloldali érzékenységgel simán rasszizmusnak bizonyulna. A baloldal egyes képviselői, úgy látszik, osztályrasszisták, és akármennyire is túl akarnak lépni a kádárizmuson, ugyanazt az áporodott osztályharcos szemléletet hordozzák, amit Marx óta hordoztak. Csak most emberi jogi szónoklásba, liberális esélyegyenlőségbe csomagolva.
Vajon tudják ők, hogy ki és mi a mai magyar középosztály? Mert szerintem a középosztály ellen ágálók túlnyomó többsége maga is a középosztály tagja. Anyagi helyzetének tekintetében, ha a középosztályt leíró értelemben használjuk, mindenképp (ha normatívban, akkor lehet, hogy nem). Ez azért is érdekes kérdés, mert ugye a középosztály ellenében elég nehéz választást nyerni. Utálni a középosztályt és megutáltatni magukat a középosztállyal, ez annyit tesz, hogy még elé is fekszünk az érkező varsói gyorsnak.
Mert hol kezdődik a középosztály? Például a pályakezdő általános és középiskolai tanároknál, akik alig visznek haza valamivel többet, mint a minimálbér. Azoknál a pedagógus-házaspároknál, akiknek gyerekei is vannak, akiket két ilyen fizetésből kell eltartani. Jó esetben megkapják körülbelül a magyar nettó átlagfizetést, 120 ezer forintot. Lehet, hogy a középosztály felső határa a nagypolgári vállalkozóknál van. De a középosztály széles rétegei dolgozó, átlagfizetést (vagy azt se) kapó emberek. Miből kellett volna kiperkálnia a középosztálynak egy átlag nettó 120 ezres fizetésből a tandíjat, és Feri egyéb kényszerszolidaritási meg költségvetéskipótló adóit?
Régi toposz ez, hogy a magyar jobboldal kádárista-populista, talán még Kóka János volt a legújabbkori mániákusa, meg Gyurcsány Ferenc, aki úgy önállósítana, hogy eközben megszorít. Emögött a blair-i-giddensi modell áll, hogy egyenlősíteni kell (leginkább persze a saját elkúrások cehhének mással való megfizettetése ez). Gyurcsány klasszikus, dögunalmas balos receptje szerint a beszűkült, provinciális, nacionalista, rasszista középosztályt kényszeríteni kell a szolidaritásra (ez most a normatív középosztály-értelmezés, az ő részéről). Mert szerinte túl sokat akar az állambácsitól a középosztály. Kérdés persze, hogy attitűdjében és nézeteiben létezik-e egységes középosztály. Szerintem nem.
Leegyszerűsítve van két modellünk: vagy nagyok az adók, és sok a kedvezmény, vagy kicsik az adók és nincs sok kedvezmény. Ha jól értem, a baloldal a jobboldalt a kevés adó és sok kedvezmény elképzelésével vádolja, ez azonban nyilvánvaló marhaság, Orbánék mégiscsak durván munkaalapú programmal álltak elő már régóta. Viszont Gyurcsány meg azt találta ki: álljon a talpára a társadalom, töröljünk el kedvezményeket. Na de a középosztály még legyen szolidáris is: nagy adók. Ez így, a kettő együtt, nem megy.
Mit vár a középosztály az állambácsitól? Hogy hagyja békén, legalábbis pénzügyileg mindenképpen. Ha nem szívatnák a középosztályt, akkor talán önállósulna. A középosztály nem akkor lesz szolidáris, ha mindent elvesznek tőle adókkal, hanem ha nála hagyják a pénzét, és majd ő eldönti, hogy kinek és mennyit adakozik. A középosztály leginkább ezt várja az állambácsitól. És ugye ott van az a kérdés, hogy kik adakoznak, illetve adakoztak az adományok áfamentességének megszüntetéséig a leszakadó emberek javára? A Vöröskeresztnek, a Máltai Szetetetszolgálatnak... a középosztály. A szétesett középosztályt a gyurcsányi recept csak tovább rombolná. Viszontkérdés: vajon nem inkább a ránk kényszerített állami fosztogatás-osztogatás a kádári-populista?
Azt szokták mondani, Közép-Európában a jobb a bal és a bal a jobb, tehát fordítottak a pártviszonyok. Úgy látszik, mégsem feltétlenül van ez így. (Különben is, amikor a ballerek a nyugati konzervatívokra mutogatnak, akkor ujjuk leginkább Albion és az Újvilág irányába mutat, és talán nem tudván különbséget tenni időben és térben különböző konzervativizmusok között, kontinentális konzervativizmus is kimaradt szótárukból).
A Bourbonok ugyan nem felejtettek, de a közhiedelemmel ellentétben igenis, tanultak. A magyar baloldali politika és a baller értelmiség azonban továbbra is a magyar társadalom ellenében akar osztályharcolni. Ha a ballerek letámadják a középosztályt, ne is álmodjanak négy év múlva feltámadásról. Ha Gyurcsány igazán polgárosítani akar, hagyjon minket békén, és szántson ugart a saját kertjében. Ha ugyanis véget akar vetni a velünk élő kádárizmusnak (hányszor mondták a baloldalon, hogy ne foglalkozzunk a múlttal, mit kommunistázunk itt, aztán tessék, mégiscsak van benne valami), akkor neki is el kell tűnnie, a pártjával együtt, ami maga a megtestesült kádárizmus.
