„Magyarország az új millennium első fasiszta országa lesz” (Gabi Gleichmann, Aftenposten, Norvégia)
Ez a Gabi Gleichmann egy igazi rohadék újságíró lehet, úgy fejezni be egy cikket, hogy „Magyarország az új millennium első fasiszta országa lesz” legalábbis erre vall.
Ergével a tavalyi svéd rettegde kapcsán már megpróbáltuk felgöngyölíteni, hogy ki is lehet ő, ugyanis a svéd és norvég sajtó javarészt rajta keresztül szerzi a Magyarországgal kapcsolatos riportok alapanyagát, de nem sokáig jutottunk.
Azt azért sikerült kideríteni, hogy Gabi Gleichmann 1954-ben született Budapesten, 1965-ben (11 évesen) a családjával Svédországba emigrált. Irodalomtörténetet és filozófiát tanult a Stockholmi Egyetemen, művészként dolgozott, illetve oktatott történelmet, svédet és vallást. Kulturális újságíró, cikkezett és fordított új magyar irodalmat, többek között Esterházy, Konrád, Krasznahorkai, Mészöly és Nádas műveit.
Találtam még egy cikket „Cionista a fókuszban: Gabi Gleichmann” címmel a Radio Islam honlapján. Az iszlamista forrás persze degradálja az információt, de azzal kezdődik, hogy Gleichmann csaló, többször is próbált becsapni újságokat, hamis cikkeket kínálva. Mint amikor csinált egy interjút a Nobel-díjas Alexander Szolzsenyicinnel, amelyről aztán kiderült hogy hamis, és vissza kellett vonnia. Majd szintén egy esszét kínált fel „régi barátjától, Umberto Eco-tól”, aki meg mint kiderült soha nem hallott még semmilyen Gabi Gleichmannról.
Ezen kívül több blogbejegyzést is találtam, mind norvég, mind svéd oldalon, melyekben arról írnak, hogy Gleichmann csaló, és hamis cikkeket ír, de semmi konkrétum.
A norvég Aftenposten és a svéd Expressen című újságokba írt és ír, kultúra illetve fasiszta magyarok témakörökben. A svéd PEN-klub elnöke volt, és állítólag a fenti botrányok miatt kellett lemondania.
Nem szorosan kapcsolódik, de a kutatás közben rátaláltam az Aftenposten oldalán elérhető (teljesen nyilvános) adókatalógusra, mely szerint 2008-ban egy bizonyos Gabi Gleichmannak 14 532 729 NOK (közel félmilliárd forint) volt a vagyona. A honlap szerint a vagyont úgy számolják, hogy összes bankbetét, részvény, alap, illetve tulajdon összege, mínusz adósságok. Az érték persze valamennyire hozzávetőleges. Ezzel (ahogyan a grafikon is mutatja, világoskék oszlop) magasan a norvég átlag felett áll, az 1954-ben született norvégok átlaga 514 ezer, a teljes norvég átlag 371 ezer, az oslói átlag 596 ezer, a legmagasabb pedig az irányítószáma szerinti lakóhelyének átlaga 3 millió 302 ezer norvég korona. Ehhez képest Gleichmann 2008-as bevétele mindössze 13 282 NOK (~427 ezer forint).
Tavaly novemberben egyébként írtunk is Elisabeth Åsbrinknek, a svéd televízió riporterének a Jobbikról szóló anyag ügyében. Egészen pontosan Gabi Gleichmann elérhetőségei után érdeklődtünk, mert gyanítottuk, hogy tőle jött az ötlet a magyarok ismételt lenácizására. Åsbrink válasza azonban az volt, hogy nincs kapcsolata az említett személy felé. Mint írta, saját kapcsolati hálóval rendelkezik Magyarországon, akik nyomán felfigyelt a Demokrata cikkre.
Később azután kiderült, hogy ez a demokratás videó egy korábbi SVT riportra épült, a vágóképek, és néhány szövegpanel („a Jobbik, amelynek paramilitáns csoportját a cigány gyilkosságokkal vádolják”) erre engedtek következtetni. A videóban Várkonyi Zsolt, a Jobbik nemzetközi sajtószóvivője svédül beszél, mint a riport mondja, élt egy ideig Svédországban. Várkonyi megpróbált helyreigazítást kérni, félsikerrel.
Mindegy, a lényeg, hogy tényleg jó volna Gabi Gleichmannal egy riportot készíteni, és megkérdezni tőle, hogy mi baja van.
Gabi Gleichmann cikke Google Translate-tel lefordítva: magyarul | angolul