Valasztas.hu: még egy kudarc
2010. április 12. írta: TuRuL_2k2

Valasztas.hu: még egy kudarc

  A választásokat követő napok nagyszerű szórakozása a szavazóköri eredmények közti böngészés. Van-e olyan szavazókör, ahol győzött az MSZP? Sikerült-e valamelyiket 100%-ra hozni a Fidesznek? Akad-e olyan, ahol a Fidesz csak harmadik? Még mindig Nyakó István-e a favorit Csenyétén? Ismerik-e az LMP-t az ország legszegényebb falujában?

  A hétvégi Tisza-parti élményeim hatása alatt először is arra lettem volna kíváncsi, hogy Nagykörűben és Tiszasülyön hogyan szerepelt a Jobbik. Először csak a szavazókörök számozását furcsállottam, no meg azt, hogy a kétezer lelkes Körűben két szavazókörre számítottam, míg a valasztas.hu négyet mutatott:

  Aztán ahogy az egyes szavazókörök eredményeit néztem, egy idő után olyan érzésem volt, mintha már láttam volna azt. Kiderült, hogy a harmadik és a negyedik szavazókör linkjén ugyanaz az eredmény jön be, mint az elsőén.

  Ezután tornyos kis falum, Egervár eredményeit akartam megnézni, ott is hasonló jelenség fogadott:

  A második link itt is ugyanoda mutat, mint az első. A falunak amúgy egy szavazóköre van, ráadásul Egerváron nincs is Petőfi utca.

  Budapest V. kerületénél ugyanígy kétszer annyi szavazókör látszik, mint amennyi valójában van, például olyan BME kollégium is szerepel a listában, ami egészen biztosan nem V. kerületi:

  Ezt a szedett-vedett rendszert (például a fővárosi kerületeket a római sorszámuk alapján itt és itt is abc-sorrendben listázó) százmillókért fejlesztették és százmilliókért üzemeltetik. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr731915408

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adjuk alvállalkozásba a szavazóköröket! 2010.04.13. 00:19:10

A tegnap este nem hagy nyugodni: ha nekem a saját vállalkozásom ajtajában kétszáz méteres sor állna, mit tennék?Gazdaságelméleti vitát folytatnék a kereslet és kínálat örökérvényű összefüggéseiről?Esetleg unottan sorszámot meg pogácsát osztanék a sorba...

Trackback: Nincs Fidesz 2/3, avagy elemezzünk kicsit 2010.04.12. 22:15:46

Kedvem támadt egy kicsit az elemezgetéshez és, hát mit is mondjak, elég érdekes eredmények jöttek ki. Főként Orbán büszkesége vitt a dologra, hogy már zsebre is tette a maguk fix kétharmadát és azért valljuk be, erről az utca emberének elsőre a „...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

La Serenissima 2010.04.12. 19:01:20

ez nekem is feltűnt. hihetetlennek tartottam, azt hittem én nem tudom rendesen használni a honlapjukat. de ezek szerint igazak voltak sötétebb sejtéseim.

EsGé 2010.04.12. 19:47:03

Én V. kerületi vagyok és itt tényleg 2-2 szavazókör van egy helyen. Én pl. a 16 körbe tartozom, bementem a suliban, ahol ki volt plakátolva, h a 15-ös körbe szavazók jobbra menjenek, a 16-osok pedig balra. Az adatok szerint a két körben összesen 1600 választó szavazhatott, gondolom ez túl sok, ezért duplázták a szavazóköröket.

Balaint 2010.04.12. 19:55:36

@jvizkeleti:

No this sparta (izé ugarisztán abszurdisztán/nem európa)!

Roltii 2010.04.12. 20:09:50

érdemes a 10. 20. és 23. kerület eredményeit is nézni, nem picit cseszték el, még a mai METRO-ban is szarul volt:D mondjuk vicces, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy nincs 23. kerület...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.12. 21:38:41

Közbeszerzés, gyerekek, köz-be-szer-zééés... sok pénzért NULLA teljesítmény, lopás az utolsó utáni pillanatban is, balatoni lángosbutikot megszégyenitő kapzsi igénytelenség. Most komolyan, ugyan mi a faszért volt olyan sürgős a Trutymónak eltűnnie? Naná, sejtette a dörzsölt pirosbálna, hogy közeleg a vég, gyorsan lepapírozott még pár humánus közbeszerzést (önhaszon persze nulla, visszaosztás egy szál se) a szűkös nyugger évek előtt, utána a vízözön.

Thresher 2010.04.12. 21:42:36

Nekem az volt a vicces, hogy az utcám szerint máshol kellett volna szavaznom mint amin az értesítésen kaptam...

Külön vicces hogy pont azt igérgették hogy most gyorsabb lesz minden...

Komoly!? 2010.04.12. 21:46:26

Na szavaztatok, es mi lesz mi fog valtozni !SEMMI!!minden part lop, csal, hazudik!!

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.04.12. 21:49:55

De legalább bírták a szervereik a gyűrődést, meg sem látszott az esti roham:
www.webdiag.hu/wdFull_daily_HU.asp?d=100411&i=1656
www.webdiag.hu/wdFull_daily_HU.asp?d=100411&i=1655

Ez azért érdekes csak, mert számos nagy portál kifeküdt vagy belassult (origo, blog.hu, hvg, mtv, duna tv, magyar rádió stb.).

Villy 2010.04.12. 21:54:24

"A falunak amúgy egy szavazóköre van, ráadásul Egerváron nincs is Petőfi utca."

WTF? Ott van egy a tépképen.

Roltii 2010.04.12. 21:59:39

@A Hannibal Lektűr-attitűd: hát ez az... se a metronak se a weblap felelosei nem vettek eszre,hogy valami hianyzik...(nekem egybol feltunt,mert asszony hiller haver szavazokeruletehez tartozik..

KékFény6 2010.04.12. 22:07:49

Nincs olyan település az országban, ahol nincs Petőfi utca. :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.12. 22:08:19

Az a felháborító, hogy minden területen ez megy. Az én szakmámban is.
Az ember kínlódik, hogy megkeresse a betevő falatját, fizesse az adókat ezeknek az eltunyult mocskos eliteseknek, közben meg a csókosaik irtózatos pénzeket emelnek le - az adómból. Nekem történetesen informatikus oklevelem is van, de soha egyetlen közbeszerzési projektben nem tudtam részt venni.

Nem Jobbik kell ide, hanem Drakula, hogy karóba húzza ezeket a mocskos disznókat.

zsombor 2010.04.12. 22:14:15

na, és mi az eredmény Tiszasülyön? ott vannak a gyökerek, igazán érdekelne, de ezek után már meg sem nyitom a választás.hu-t

Unommáazegészet 2010.04.12. 22:14:58

Ez volt az UTOLSÓ ELKÚRÁS! Remélem, kedves szocialista "nemzettársaim", hogy a Pokolban fogtok meggebedni, ahol Lendvai Ildikónak ezer évig kell szopnia Kovács László faszát, Gyurcsánynak meg kell mentenie az összes ördögporontyot, miközben a Pokol szóvivője 5000 fokos hőmérséklettel a karjaiba ájul. Takarodjatok kedves "nemzettársak" a büdös-bús picsába és vissza ne jöjjetek úgy húsz évig, addigra kihal az összes agyatlan nyugger-szavazótok.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.12. 22:19:00

Mi is megnéztük az V. kerületet, nos a valasztas.hu hozzácsapta az egész VI. kerületet is. Először azt hittük, hogy Szigetiék ismerik a titkos terveket arra vonatkozóan, hogy az egész nagykörúton belüli területnek Rogán lesz a fejedelme, de aztán láttuk, hogy a VI. kerületnél is szerepelnek ugyanazok a szavazókörök, mint az V.-nél, tehát elkúrták. De ahogy néztem a honlapot, nemigen van olyan szavazókör, amit ne kúrtak volna el.

bretman 2010.04.12. 22:22:17

Hogy jutottál el erre az oldalra? Ha a választókerületekből indulok ki, akkor minden rendben van. Nagykörűben legalábbis.

www.valasztas.hu/hu/parval2010/354/354_0_index.html

www.valasztas.hu/hu/parval2010/350/350_0_index.html

bretman 2010.04.12. 22:26:34

@bretman:

A link csak a főoldalakat adja ki, de ha kikeresed Nagykörűt, mindegyik lapon két szavazókör van.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.12. 22:35:57

@bretman:
Eredmények --> Szavazóköri eredmények --> N betűs települések --> Nagykörű

lucreciaborgia 2010.04.12. 22:55:18

Igen, ezt én is tapasztaltam az eredmények böngészése közben. Az összes településen dupla annyi szavazókör van, de a pluszok tök ismeretlen címekkel. Ha rákattintok, akkor viszont a helyi eredmények jönnek elő. Hogy is van ez? Nem valami marokkói ürgéé a fejlesztő cég?

bretman 2010.04.12. 23:00:58

@TuRuL_2k2:

Ez vicces. Ha a választókerületek és szavazókörökben nézed vagy az eredményekben az egyéni kerületeknél Jász-Nagykun-Szolnok 3-ban, ott jó. Ebben meg rossz.

Ha jól látom az összes település eredménysora meg van duplázva. Először a valós címekkel, utána pedig valamelyik közeli választókerület (valószínűleg a szomszédos) címeivel.

flippant 2010.04.12. 23:01:33

@Kara kán: Pontosan emiatt hívta Néró kurvaországnak Hazánkat.

Cseh Balázs - Balee · http://b2bonline.blog.hu 2010.04.12. 23:03:46

www.valasztas.hu/parval2010/index.html -> a logó (fejléc) dobja ezt a linket... a megnyíló oldal ennyi: OOOPS

Bell & Sebastian 2010.04.12. 23:09:32

Na úgy őszintén! Amennyit az OVB -ből mutattak, az következtetni engedett magára a szervezetre, szervezésre!

És ez már a R. Emília utáni javított kiadás!

Bell & Sebastian 2010.04.12. 23:17:18

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Ide figyuzzatok két fütyik!
Ti voltatok itt a világítótorony az éjszakában az elmúlt hetekben (is)!

Mégiscsak egy szakma lehet az újságírás.
Bírom az egészséges érzelmű, művelt geciket, na. Kapjatok nagyobb lehetőséget is, kívánom. Hogy fosnátok le a lábatok szárát tőle - akkorát.

Heil!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.12. 23:19:58

@lucreciaborgia:
Igaz. Ahhoz képest, hogy marokkói, még egész istenes a helyismerete. :]

Grrr 2010.04.12. 23:38:30

Az V. kerületi adatok stimmelnek szerintem, tényleg 28 szavazókör van ott, csak a címlista nem stimmel ezen az oldalon. HA belépsz az egyes szavazókörök lapjára, ott már jól van feltüntetve a cím.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.04.12. 23:51:12

No igen, azok BMF kollégiumok, nem BME.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.12. 23:57:59

@Bell & Sebastian: Köszönjük szépen, jól esik. Az igazság az, hogy egyáltalán nem szakmánk az újságírás, és nem is kívánunk az eddigieknél nagyobb lehetőséget, elvagyunk a Mandineren, mint a befőtt.

söpi 2010.04.13. 00:00:24

Az én véleményem is az, hogy az OVB honlapja használhatatlan. A korábbi választások alkalmával a TV-s közvetítésekkel paralell nyomon lehetett követni az eredményeket.Most egy primitív, "kiszorítósdi" honlap jelent meg, ami alkalmatlan az objektív tájékoztatásra.

gitáros 2010.04.13. 00:19:39

Kurva okosak vagytok ám. Vegyétek már észre, hogy a duplázások azért vannak, mert _jegyzőkönyvenként_ vannak feltüntetve az adatok. Az úgynevezett "duplázás" mögött két önálló adatsor van.

gitáros 2010.04.13. 00:21:13

@gitáros:
Jegyzőkönyvenként, azaz urnánként külön-külön.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 00:32:54

@gitáros:
Ohhh, ez bizonyára megmagyarázza, hogy miért szerepelnek az V. kerületi szavazókörök között Andrássy útiak is.

gitáros 2010.04.13. 00:51:50

@TuRuL_2k2:
Nem azt mondom, hogy hibátlan... A Szavazóköri eredmények oldalon több cím is hibás, viszont a linkek mögött már az igazi cím van. (Hm... Gondolom, nagyjából.)
Viszont a "BUDAPEST főváros 07 .számú egyéni választókerületi eredménye" oldalon jók a címek.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.13. 01:38:20

@gitáros: Na most egy olyan - több százmilliós - oldal, amelyen vegyesen vannak valós és valótlan információk, nem sokat ér. Nem vigasztal minket, hogy ha elég türelmesen kattintgatunk ide-oda, plusz beszerzünk egy autósatlaszt, akkor idővel akár a tényleges eredményeket is megtaláljuk.

szamoca@Shaw.ca 2010.04.13. 01:58:04

@Komoly!?: Talan-a civilek komolyan gondoljak a becsulet- tisztesseg fogalmat...HATHA?HM...Megkellene probalni a masodik forduloban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.13. 06:09:39

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
"elvagyunk a Mandineren, mint a befőtt"
Csak vegyetek egy tisztességes szervert.
Lesz miből...

BKV reszelő 2010.04.13. 06:15:06

@Kara kán: :D Én már vettem részt közbeszereztetett projectben. Remek dolog. Minden min. kétszer annyiba, de néha ötször annyiba kerül. Fura, de a felügyelő minisztérium sosem talált hibát a projectben, mert volt bizony visszaosztás, de a végén írtunk egy jegyzőkönyvet, amiben azért ők felemlítettek egy álhibát, amit mi álkijavítottunk, így ők is igazolták, hogy de jól dolgoztak. :) Csak kapkodtam a fejemet.

kpityu2 2010.04.13. 06:26:41

Sehogy sem sikerült rájönnöm a honlap segítségével: nálunk lesz második forduló ? Ja és az Y-t nem kellett volna lehagyni a betűk közül.

Héttörpe (törölt) 2010.04.13. 08:35:24

Segítsetek legyetek szívesek! Ugye a nem saját lakhelyükön szavazóknak egy teljesen külön szavazókört hoztak létre, nem arról van szó, hogy hozzácsaptak 3000 embert 800 helyi választóhoz. Mert ha így van, akkor nem akadályozták a helyi kommereket, hogy leadják a szavazatot Szanyi "férgek vagytok" Tiborra. Ma nagyon ezért sírt a szája a mokkában. Az mtv-n meg "jó napot kívánok-hazudta" Kovács László próbálta megállítani a Fidesz hazugsággyárát, majd látjuk milyen eredménnyel. Hihetetlen élmény volt eza kettő együtt, mintha a 2001 őszén-2002 tavaszán lettem volna.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 09:14:36

@Héttörpe (az SZDSZ elveszi az emberek örömét):
Nem, nem hoztak létre saját szavazókört, hanem hozzácsapták egy meglévőhöz.

helixpomatia 2010.04.13. 09:16:03

Illetve a fertődi szavazókörletnél mit keres két Fertőrákosi? (totál más település)

www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/08/048/szkkiv.htm

helixpomatia 2010.04.13. 09:17:59

Valamint ez is válasz a javából, modddzilla alatt aszongya nekem: OOOPS

www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/08/053/jkv3.htm

helixpomatia 2010.04.13. 09:20:49

Hmm... valaki olvassa a fórumot, ez tuti. Fertődi körzet javítva...

Bigbróder vácsing jú...

banurr 2010.04.13. 09:47:54

Nem tudom én megnéztem és rendben volt.
Mondjuk a II ker 12 szavazókörben voltamm SZSZB-tag és stimmelt a számolt adatokkal a honlap
süti beállítások módosítása