Rajta vagyok a listán. És?
2010. április 09. írta: nénike

Rajta vagyok a listán. És?

  Révész Sándor megvadult. A Népszabadság mai vezércikkében a decens, távolságtartóan baloldali publicista Vásárhelyi Mária bőrébe bújt, ami gyakorlatilag egy lámpaernyőt formált. Tette mindezt a Kubatov-hanganyag kapcsán.

  „Megvannak a kartotékaink, ránk szavazol, vagy utánad nézünk” - írja, ezzel magát a Kovács László képviselte hivatásos rettegők magaslatára emelve. (Kovács szerint műtétek várólistájának szelekciós alapja lehet, ha valaki nem a Fidesszel szimpatizál.)

  Igazi kampánycsend előtti térdciteráztatás ez. Egyáltalán, miért gondolja bármelyik adatbázikezelő, hogy a listán levés egyenlő a rájuk szavazással? Utánam néznek? Haha, hogyan? Az adatbázisban? Na akkor elmondom, hogyan állunk pillanatnyilag: 

  • Két automata telefonhívás és két SMS a Fidesztől - hisz egyszer aláírtam valamilyen álkérdőívet.
  • Két e-mail az MDF-SZDSZ-től, mert feliratkoztam anno az SZDSZ listájára. Régebben Fodor Gábor, majd Kóka János tájékoztatott és dicsért helytállásomért; ezúttal Retkes Attila, majd átadva az MDF-nek az adataimat, Bokros Lajos siránkozott, hogy történelmi pillanat, légyszi stb.
  • Az LMP naponta küldi az anyagait, mióta bedobtam a névjegykártyámat az alakuló ülésükön kitett üveggömbbe, és telefonon is hívtak a csütörtöki kampányzáróra. (El is mentem.)
  • Az MSZP a kormanyszovivo.hu oldalon tartja velem a kapcsolatot, mivel csak feliratkozni lehet rá, le nem. Pajtásaim többsége viszont egyenesen a kapcsolat.hu elitklub tagja.
  • A Jobbik szintén SMS-ben hív az agyalágyult rendezvényeire, miután kértem, hogy küldjék el számomra a Mérce című lap első számát (létezik még?)

 

  Mit gondol Révész, Kubatov narancssárga webkamerákat szerelt fel a szavazófülkékbe? Vagy az 1 millió új munkahely megteremtését úgy fogja megoldani a Fidesz, hogy a fél országra ráállítja az NBH-t? Mert ilyen szigorú megoldások nélkül aligha jelent bármit is, hogy ki, milyen listán van rajta.

  Politikafetisiszták és hivatalos rettegők, tessék mindenhova feliratkozni! Garantáltan jó szórakozás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr21906488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mégismér? 2010.04.09. 14:57:47

A nagy hajrá előtt leírtam, miért nem fogok írni: elvtársak, revideálok.Van egy pont, amikor az ember csak áll, néz, és képtelen érteni. Hullik ki a csontváz a szekrényből, és a hívő feszes mosollyal magyarázza, az ott nem csontváz, hanem virágcsokor. ...

Trackback: "Komcsi vagyok" 2010.04.09. 12:03:15

Egy párt erejét szépen mutatja, hogy egy "ügyre" hogy tudnak reagálni, meddig tudják görgetni, lesz-e belőle lavina. A Kubatov-videó után sok mindenre számítottam: Sírós Szili Kati, gyászolós Sajtóklub, kétségbeesett Népszava akció, a ballib...

Trackback: A Fidesz visszavág 2010.04.09. 10:55:23

Nem késlekedett a válaszcsapással a Fidesz.Nyilván a Kubatov féle hangfelvétel nyilvánosságra kerülése kisebb idegrohamot váltott ki a vezérből. Gondolom mondta neki a fogai között szűrve a szavakat: Gábor, ezt most vagy azonnal rendbe hozod, vagy ne c...

Trackback: Indul a Google Komcsik! 2010.04.09. 10:42:52

Google Commies néven új szolgáltatást vezet be az amerikai szoftveróriás, amelyet a Fidesszel kötött adatcsere-szerződés jóvoltából először a magyar felhasználók tesztelhetnek.  A magyar keresztségben Google Komcsik elnevezést elnyert szolgáltatá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 10:07:00

Az igazi problémának nem az tűnik, hogy számon tartják a saját szimpatizánsaikat, azt minden párt megtesz.

Ami problémás, és aggodalomra ad okot az az, hogy Kubatov a nem fideszes szavazók név szerinti nyilvántartásáról beszél. A Mandineren ezt senki nem tartja gáznak??

És egyébként eddig egy olyan nyilatkozatot sem tett a párt, hogy nem, nem tarjuk nyilván a nem-fideszes szavazókat, és nem fogjuk emiatt őket B-listázni. Pedig megnyugtató lenne.

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 10:09:16

Amiről a postban szó van teljesen más kérdés, hiszen ott önkéntesen megadott adatokat használnak fel. A kérdés, hogy az is rendben van-e "nénike" szerint, sehol meg nem adott adatokat nyomoznak ki, és tartanak nyilván?

kispufi 2010.04.09. 10:18:27

@Sawyer_: de bizony ez gáz Kubatovnál és a Fidesznél.
De miért csak és kizárólag náluk?

Zengő2003 2010.04.09. 10:20:26

"@Sawyer_: A Mandineren ezt senki nem tartja gáznak??"
Ajánlom figyelmedbe KK&TT köteles posztját.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 10:20:27

@Sawyer_:

"hogy Kubatov a nem fideszes szavazók név szerinti nyilvántartásáról beszél."

Ezt az MSZP-ben is űzik:

www.youtube.com/watch?v=xyDP_DOoazg&feature=player_embedded

kispista 2010.04.09. 10:20:55

@Sawyer_:
"hogy Kubatov a nem fideszes szavazók név szerinti nyilvántartásáról beszél."
Ha rendelkeznek az összes szavazó nevével, valamint a szinpatizánsokéval, akkor külön adatbázis nélkül is tudható hogy ki a nemszimpatizáns/kommunista.

Másrészt a pártok ha az érdekeik úgy kívánják még a legádázabb ellenségeikkel is összeállnak.

Kieran Hayes 2010.04.09. 10:24:08

@Sawyer_: Engem nyilvántart a Fidesz a saját szimpatizánsai között, és a tegnapi videó tanúlsága szerint az MSZP az ellenfelei között.

2002-ben a nagy szoci diadalok idején, és 2006-ban a narancsos bukta zabálás után sem csináltam titkot a fideszes szimpátiámból egy alapvetően szoci környezetben.

Ki lehet bírni. Nem kell beszarni.

sorokinV 2010.04.09. 10:24:55

Csodálkoznék, ha a balfasz fideszesek valóban össze tudtak volna rakni egy használható adatbázist! Mindenesetre, ha igaz, akkor gratulálok Kubatovnak, 2010-ben végre értelmesen építik fel a kampányukat, felzárkózva a kampánytechnikában -és stratégiában eddig verhetetlen MSZP-hez.

Johnny336 2010.04.09. 10:34:15

Én háromszor írtam szadesznek, hogy legyenek szívesek felejtsék el a címemet addig, amig nem kezdem el pedzegetni, hogy honnan is szerezték meg. Azóta csend van.
Mások nem keresnek. Nem adogatom a címem senkinek, én csendben támogatom az általam preferált pártot.

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 10:36:36

@Kieran Hayes: ahogy én sem csináltam ugyanebből titkot, ugyanakkor, sőőt,

De a Kubatov féle szónoklat, és annak szövegkörnyezete nem jó üzenet. Nem mondom, hogy félelmet kelt bennem, mert ez hülyeség, amúgy sincs mitől félnem, de nem tetszik.

Ami nagyon ellenszenves, a az a jobboldali sajtó hozzáállása: a Kubatov ügyről gyakorlatilag egy szó sem, majd az ugyanolyan MSZP-s lista címplapon. Értem én, hogy vannak olyan pártok, amelyek szívünknek kedvesebbek, de akkor is, minimális szintem mindenről tudósítani kellene.

Számomra teljesen megdöbbentő, hogy egyes, magukat újságírónak tartó emberek, annyira képesek lesüllyedni, hogy egy bértollnok színvonalát érjék el. A Magyar Nemzet is elég jó példa erre, de a Magyar Hírlap az minden színvonalat alulmúl. A s***nyalás kifejezetten gusztustalan példája.

Legalább meg kellene nézni, hogy hogyan lehet ezt elegánsabban csinálni, pl. a Népszabiban is minden cikknél kilóg a lóláb, ha az ember figyel, de legalább a látszatra adnak.

Kieran Hayes 2010.04.09. 10:41:24

@Sawyer_: Önnek 2010-ben még voltak illúziói? Őszintén szólva szerintem a látszatnak semmi értelme.

jan 2010.04.09. 10:41:58

Amúgy engem is kurvára zavar, hogy felírogatnak mindenféle politikai direkt marketinges listára.

Szerintem az efféle direkt marketinges technikákat meg kéne hagyni az üzleti szférának.

Nagyon nem szimpi nekem, hogy egy párt úgy akarja eladni magát nekem, mint egy mosóport.

Eleve nem értem, mi a szarért lehet a pártoknak megvenni az összes szavazásra jogosult állampolgár címadatait.

Ott az internet, rádió, tévé, újság: érjenek el azon keresztül, de hagyják békén a lakásomat, az már a privát szférám része.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.09. 10:47:13

@jan:
Szerintem néhány évente belefér, hogy a pártok ugyanúgy próbáljanak eljutni hozzád, mint a kereskedelmi cégek. A direkt marketinget azért használják, mert hatékonynak tartják.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 10:52:36

@jan:

"Eleve nem értem, mi a szarért lehet a pártoknak megvenni az összes szavazásra jogosult állampolgár címadatait."

Szerintem is undorító!

Ezt az adatbázist simán összevethetik más adatbázisokkal, bővíthetik, szűrhetik, de kiindulási alapnak nem rossz.

Sajnos ez a jövő, hisz maholnap a 8 millió szavazó adata elfér egy pendrive-on.

marós 2010.04.09. 10:55:47

Akik a lenini utat választják azok tapsolnak. és fasisztáznak, meg antiszemitáznak. Lelkük rajta, de azt ne felejtsék el, most nem ők döntenek, mert kisebbségben vannak, és amit nyolc éven keresztül szajkóztak, hogy ök a legitim többség, mert őket választották, annak vége lesz, és remélem elfogadják a választók döntését, és gratulálnak a győztesnek. HAJRÁ MAGYARORSZÁG !

Guild 2010.04.09. 11:05:47

Én már annyira rettegek, hogy vasárnap csak a Fideszre merek szavazi. Nektek is ezt tanácsolom, ha nem akartok bajt.
:)

Egyébként tényleg undorító ami a Fideszről kiderül. Ha most két párt közt bizonytalankodnék biztos hatna a dolog. De igazából a többi párt ellen sokkal erősebb ellenérveim vannak. Az MSZP pártálami múltja és az elmúlt 8 év gazemberségei miatt teljesen vállalhatatlan. Az MDF-ben sokkal durvább dolgokat műveltek miközben átfazonírozták SZDSZ 2.0-ra. A Jobbik és az LMP értékrendje meg távol áll tőlem (a Jobbiké távolabb).
Marad a Fidesz.

Oblomov 2010.04.09. 11:06:16

Mit meg nem adna egy kurva azért, hogy mindenkiféle aktivista listáin ott legyen!
Kivéve talán a retkes szadistákat.

Nénike, te tényleg csak az MDF-nek nem iratkoztál fel soha?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.09. 11:13:41

Kérem szépen, nem lehet betiltani a kockás füzetet meg a ceruzát sem, azzal is fel lehet írni mindenki adatait. És nem lehet 10 naponként házkutatást tartani minden párt minden tisztviselőjénél minden fiókot kiforgatva, hogy van-e kockás füzet, és ha igen, föl van-e írva benne, hogy Kanifaszi Guszti támogatja-e a Mindentígérünk Pártot vagy sem. nem lehet betiltani továbbá az emberi emlékezetet, amely szintén tudja, hogy a nyugdíjas rendőr, aki `89 előtt igazoltatott és felírt, amikor szombat este mentem haza a Gödörből, és most a szavazatszedő bizottság tagjaként villogtatja rám a bolti fogait, nos, hogy ő hová tartozik, azt nem lehet nem tudni. Az ilyen információk minden pártnál összegyűlnek és rendszereződnek, akár engedjük, akár nem. Ez egy logikus és elkerülhetetlen folyamat, elég nagy baj, hogy 2002-ben még csak az emeszpé rendelkezett ilyennel.

nénike · http://mandiner.hu 2010.04.09. 11:16:24

@Sawyer_:

Természetesen nincs rendben, ha így van. De mondd már, honnan a náthásból tudhatnák azt, hogy ki, hová szavazott mondjuk 2006-ban vagy 2008-ban?
Kubatov Gábor szerintem egyszerűen menőzni akart.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.09. 11:17:10

@Sawyer_:
"Kubatov a nem fideszes szavazók név szerinti nyilvántartásáról beszél. A Mandineren ezt senki nem tartja gáznak??"

nem, ez így helyes, vagy helyes lenne, de szerintem kicsit nagyotmondó a fiú.
a komcsikat úgy lehet végleg eltakarítani, hogy a szomszédok, aktivisták, /haragos/ rokonok, és még vagy kéttucatnyi módon beszerzett információk alapján nyilván kell tartani őket. és mikor erről tudomást szereznek az alapján, hogy a gyereket nem vették fel, elkapták füves cigivel, apeh bassza a vállalkozást, nem nyer pályázatot stb., akkor nem fog többet szavazni. vagy beáll, ha fogcsikorgatva is a helyes oldalra.
nem kell demokráciázni, és sikongatni, hogy ez meg mán milyen dolog. háborúban állunk. itt az alkalom, hogy a komcsikat, de aztán most már tényleg végleg. nem számítanak az eszközök.
olyan ez, mint a nácítlanítás. az bezzeg tetszett, mi? :)

Tündér_Lala 2010.04.09. 11:21:19

@Elpet: Pontosan így van. A ma kockás füzetét pedig úgy hívják, hogy adatbázis. Egy mai adathordozóra pedig ráfér az ország szöröstül bőröstül.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.09. 11:22:34

épp ebben a pillanatban kaptam választásra buzdító sms-t Orbán Viktortól. Ezek szerint TÉNYLEG tud sms-ezni!

Tündér_Lala 2010.04.09. 11:24:48

@Grift: Különös tekintettel, hogy ők régóta csinálják, csinálták. Ez pedig olyan versenyhátrány, amelyet ellentételezni kell.

nénike · http://mandiner.hu 2010.04.09. 11:26:54

@rajcsányi.gellért (ergé):

Üdvözlöm, Orbán Viktor vagyok.
Itt az idő! Vasárnap mindkét szavazatunkkal támogassuk a Fideszt!
kérem, küldje ezt tovább a barátainak.
Köszönöm a segítségét!

+36209000650

Oblomov 2010.04.09. 11:27:16

@Grift:
maga a legszókimondóbb fidesz-szavazó.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 11:34:43

@Oblomov:

Pedig nem mond hülyeséget! :-)

Remélem a Fidesz ezt bevezeti és kiterjeszti a másik szélsőségre is!

Normális Magyarország kell, legyen elég a majomkodásból.

Oblomov 2010.04.09. 11:39:36

@Jobb híján MDF-es:
a "legyen elég a majomkodásból" az már inkább loxonizmus. Persze akkor miből élne meg a sok mosóporügynök?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 11:42:14

@Oblomov:

Nekem erről az jut eszembe, hogy Szálasit is az általa olyan lelkesen támogatott kommunistaellenes (valójában szélsőségesellenes) törvény alapján csukták le! :-)

Oblomov 2010.04.09. 11:46:26

@Jobb híján MDF-es:
a szélsőség kiírthatatlan, mindig lesz, amíg van szalámi.

nénike · http://mandiner.hu 2010.04.09. 11:51:03

@Oblomov:

Tényleg. Miért, kellett volna?

Oblomov 2010.04.09. 11:55:50

@nénike:
valamikor nem volt más nemzeti-konzervatív formáció, csak a Lezsákék vezette. ;)

jan 2010.04.09. 11:59:38

@TuRuL_2k2: a hatékonyságot én se vitatom, főleg úgy, hogy elég célzottan csinálják: a Fidesztől pl. olyan levelet kaptam, amin látszik, hogy direkt 18 és 30 év közötti, férfi szavazókra van optimalizálva, úgyhogy megy a microtargeting, mint Obamáéknál.

úgyhogy szakmailag elismerem én is, hogy ügyes, de mégis jobban örülnék, ha nem így akarnának velem kommunikálni a pártok

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.09. 12:03:57

Érdekes módon, noha Fidesz-párti vagyok, még egyetlen árva sms-t/emailt/bármit nem kaptam a mostani kampányidőszakban. A tesóm, aki oda kívánja a Fideszt, ahol a bors terem, minden nap kap tőlük valamit (olykor egy nap többet is). Vajon így próbálják megtéríteni a tévelygőket?

sorokinV 2010.04.09. 12:06:37

@jan:

Nyilván van értelme, hogy a fiatalokat nem a xx havi nyugdíj villantással győzködik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.09. 12:06:49

@MagyarZizzi:
hogy hívják a testvérét, címe? :))

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.04.09. 12:13:22

"Ott a hazád, ahol...
...valahol egy kocsmában törzshelyed van.
...halottad van a földben.
...ahol hazai ízeket ehetsz.
és
...ahol nyilántartanak." :P

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 12:24:36

@Grift: kicsit elgurult a gyógyszer, úgy látom. Honnan veszed, hogy nekem tetszett a nácítlanítás? (Amúgy a gyilkosok megbüntetése helyes, legyen bármelyik odali, a kirakatperekből álló nácítlanítás szerintem nem túl törvényes, de ennek ehhez semmi köze).

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 12:29:26

@Grift: nem az én gyógyszerem, fusson utána akinek szüksége van rá!

Shulc 2010.04.09. 12:45:14

Teljesen egyet értek a cikkel.

Ki a faszt érdekel, hogy megvan nekik a nevem, címem, születési adatom, telefonszámom, emailem?

A Fidesz a polgári demokrácia pártja, soha nem tenné azt, hogy visszaél az adataimmal!!!

A Kubatov-felvétel pedig egyszerűen hamis. Remélem az illetékesek megtették már a feljelentést.

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 12:51:40

@Shulc: én nem hallottam olyan reakciót a fidesz részéről, hogy a felvétel hamisítvány. Vagy te talán többet tudsz náluk?

Ezekiel 25,17 2010.04.09. 12:53:58

@Shulc: én nem hallottam olyan reakciót a fidesz részéről, hogy a felvétel hamisítvány. Te talán többet tudsz náluk?

Amúgy többen mondták, hogy az MSZP is tart listát. Lehet, de tőlük nem is számítok másra, hiszen Rákos, Kádár utódpártjáról van szó.De a Fidesz nem az.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.04.09. 12:55:48

@Shulc: Már megbocsáss, de nagy szamár vagy. Azért gondolkodj el azon, hogy mennyiben demokratikus (pl. a nyugati hasonló pártokkal összevetve) egy olyan párt, ahol két, nyerő helyzetből elbukott választás után fel sem merül az elnök cseréje, sőt, masszív személyi kultusza van. És ha egy ilyen fen demokratikus belső rendű párt adatokat tart nyilván illegálisan, vajon mennyiben fogja azokat tisztességesen kezelni, illetve mikor tartóztatja meg magát attól, hogy a neki nem gazsulálókat lehetőleg valahogyan megbüntesse?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.09. 13:44:20

mi az, hogy törvénytelen?

bélistát emlegetsz, rohadt komcsi? bélistát? hát nem tudod, hogy neked kuss a neved? na jó, azért tudd meg a frankót: ha MI, POLGÁROK, a magyarság jövőjének egyetlen letéteményesei gyűjtünk törvénytelenül adatokat a szemét komcsikról, vagyis rólad, az törvényes. érted? és pofád befogod, mert kibaszatunk a munkahelyedről, ha nyerünk, természetesen törvényesen

nem érted? büdös komcsi vagy, azért ...

Tündér_Lala 2010.04.09. 13:58:12

@Molnargoreny: Eddig az mszp jogelődjei készítettek fekete listákat, hurcoltak el embereket. Nekik is van listájuk, ti mégis a fidesz listán lovagoltok.

Várkonyi 2010.04.09. 14:17:13

@Tündér_Lala: Igazad van, ha mindenki csal, akkor mi is csalhatunk.

Persze a Jobbik pl. nem csal, de ezt szard le.

Istenítsd az Orbánt, mert az jó. Szard le, hogy a 2005-ös székely autonómia kapcsán is átbaszta a székelyt-magyart egyaránt (senki se kérte egyébként hogy kötelezze el magát az autonómia mellett),2006-ban is blöffölt egy jót a 72 órával meg a takarodjon-nal, stb.

Meg istenítsd a Horthy Mikit, aki a német követnek jelentette be, hogy ki szeretne ugrani. Idióta, balfasz, seggfej.
Illetve tévedés, ő csak egy "régi úr volt a régi világból". pfff...

Neked valami elfogultságod van az ilyen tehetségtelen faszok iránt. Biztos magadat vetíted ki rájuk

Tisztelettel: Várkonyi

Tündér_Lala 2010.04.09. 14:24:08

@Várkonyi: Erre engedelmeddel nem reagálok érdemben, fínom jobbikos stílusod miatt.

Mély tisztelettel: Tündér_Lala

Oblomov 2010.04.09. 14:31:04

@Tündér_Lala:
Maga együtt látja a feketét és a vöröset. Ebből lesz narancs.

A post éppen azt magyarázza el, hogy ez mennyivel lightosabb az összetevőinél.

Tündér_Lala 2010.04.09. 15:44:12

@Oblomov: Tudja én is a jobboldali nemzeti egység híve volnék, amely egyre távolabb kerül.
A vörös már régen csak a pénzről szól.
A fekete egyes képviselői pedig egyre inkább arra a vadra emlékeztetnek, amelyik dühében lerágja a saját lábát, mert nem teljesül az akarata.

Várkonyi 2010.04.09. 18:30:05

@Tündér_Lala: Igaz, igaz, a stílus, az a fránya stílus...

Kettő darab éven belül jobbikos lesz az ország. És akkor majd törhetitek a fejeteket, mit és hol rontottatok el.

Legmélyebb tisztelettel: Várkonyi

ravaddisz 2010.04.10. 02:05:48

szerintem kevés országban fordulhatott volna az elő hogy a közszolgálati televízió csütörtöki esti kiadásában mindössze a hetedik/nyolcadik helyen szerepeljék ez a hír, de ezt hagyjuk..
a hangfelvétel -aminek az eredetiségét a Fidesz egy percig nem vonta kétségbe, Kubatov egy pillanatra sem állt ki a nyilvánosság elé és mondta azt hogy "Kérem ez nem az én hangom" - anúsága szerint 'lekomcsizza' a másik tábort és egyértelműen kijelenti hogy listája van róluk.. szerintem ez a tény össze nem vethető azon jelenséggel, hogy amúgy minden pártnak van egy névsora a támogatóiról. közel sem!

hmm.. asszem ez lenne a demokrácia deficit?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.10. 06:33:55

Nagyon precízek, kifinomultak lehetnek ezek az adatbázisok, mert én soha, senkitől, semmilyen névreszóló sz*rt nem szoktam kapni, pedig, sajnos, elég sok helyen szét vannak szórva az adataim. Bizonyára tartalmazzák ezek az adatbázisok azt is, hogy kinek érdemes és kinek nem elküldeni egy ilyen kampánybiszb*szt, elolvassa-e az illető vagy olvasatlanul begyújt vele a sparheltba. És ha ezt ilyen pontosan tudják, Atyám, mit tudhatnak ezek még rólunk???!!!

ü
bbjnick:-)

Ceterum censeo: Minden kereskedelmi és politikai jellegű személyesadat-gyűjtést - amennyiben az nem a személy kifejezett kérésére és beleegyezésével történik - büntessenek testi fenyítéssel (nyilvános vesszőzés vagy botozás).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.10. 06:38:35

@bbjnick:
pártközpont. itten van ez a bbjkick nevű faszi, küldjünk neki üzenetet? hagyjátok a faszba, valami fafejű nacionalista katolikus, az csak a kibaszott lelkiismeretére hallgat, vagy mi az apjuk fasza van ezeknek....
hát valahogy így lehetett :)

Téglagyári Megálló 2010.04.10. 10:12:25

@Elpet:

Vigyázzon ezzel a Gödörrel, mert fiatal budapesti olvasók még félreérthetik!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.10. 10:40:59

@Téglagyári Megálló:

Látja, ez eszembe sem jutott. Nekem a Gödör örökre a szegedi, egykor "Egyetem étterem" hivatalos néven futó valóságelhárító intézet marad.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.10. 11:21:21

@Grift:

Nyugodj bele, ahol az én "profilom" nyilván van tartva, nyilván van ott tartva a tiéd is:-D

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.10. 12:19:00

@bbjnick: Grift egy másik listán van. Csak szólok, ez nem kívánságműsor.

tevevanegypupu 2010.04.10. 13:24:11

Adatgyujtes, hat nevetseges. Honnan tudja az en mobilom szamat peldaul a Toyota, a Springfild, a Zara, a Bigdil,
a Lacoste es egy csomo mas butik, autoszalon?? Napont kuldozgetnek felre nem ertheto ajanlatokat. Na es aztan? De bezzeg Orban Viktortol meg soha nem kaptam.(-:

tewton 2010.04.10. 13:31:50

@tevevanegypupu:
biztos korábbi bevásárlásaiból :)

engem még sose hívtak telefonon, se a Feri, se a Zorbán, se senki. se Hős Lajos. független racionális gondolkodónak kijáró tájékoztatás híján kénytelen leszek zsigerből szavazni

tevevanegypupu 2010.04.10. 14:14:46

@tewton:
Toyotat meg nem vettem.
Es mashol sem adtam meg a telefonszamomat, keszpenzzel fizetek, hogy bottal se uthessek a nyomomat.(-:

Szerintem is legjobb lesz, ha zsigerileg a zorbanra szavaz es kesz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.10. 14:18:27

@tölgy: & @Grift:

khmmm, és mégegyszer, khmmm

ü
bbjnick

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 16:37:08

@tevevanegypupu: Nana. Ez kampánycsendsértés, tűrhetetlen! Azért, mert valaki már korábban leadta voksát, még tartozik annyival, hogy nem befolyásolja a többieket kampánycsend idején!!

Ezért kénytelen leszek ide is idézni szigorú álláspontomat - mellyel ma már többször intettem törvényszegésre hajlamos honfitársaimat - az ügyben:

"Miután kampánycsend van és én felettébb törvénytisztelő állampolgár vagyok, eszembe sem jut, hogy újfent arra emlékeztesselek benneteket, hogy mindannyiunk kutyakötelessége holnap karon ragadni családját, barátait, rokonait és üzlettársait, hogy elballagván a választókörzetbe beikszelje kétszer a Fideszt, majd a szavazólapot az urnába hajítván azzal a boldog tudattal térjen vissza békés otthonába, hogy megtette a szükséges lépést ahhoz, hogy mindörökre megszabaduljunk a vérünket szívó büdös bolsevik bandától.

Tehát biztosíthatlak benneteket, mindez meg sem fordult a fejemben és ha ennek ellenére mindnyájan így cselekednétek, az minden bizonnyal a különös véletlenek számlájára írandó..."

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.10. 17:14:06

@Tehetetlen Dodó: Kimaradt egy lényeges utóhangod: "Ha lehet, Orbán Viktor ezen a héten már ne szálljon repülőre" Bocsánat, ha nem szó szerint idéztelek. (nem tudok igazi mosoly-jelet tenni a végére. Az egyik szemem sír, a másik...)

tevevanegypupu 2010.04.10. 17:44:17

@Tehetetlen Dodó:
Mar mindenkit megfenyegettem irasban, szoban es rajtautesszeru kis levelekben a rokosag koreben, hogy tudjak ugye!!
Nem is kell mast irni.Sot, eddig esetleg jobbikra szavazo barataimat, ismeroseimet es uzletfeleimet is annyira megremitettem, hogy inkabb a tudja kire fognak szavazni. Igaz, hogy ok nalam is sokkal jobban megijedtek Vonatol, szoval nekem mar nem kellett szinte semmit tennem.(-:

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 17:49:19

@Mihint: Nagyon figyelmes vagy, köszönöm!!

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 17:50:59

@Mihint: És persze igazad van: lényeges, mert ezektől még az utolsó pillanatban is bármi kitelik...

teknős 2010.04.10. 19:56:33

@Tehetetlen Dodó: Mindig nagy rajongód voltam! Most is tennék mosolygó jelecskét...

teknős 2010.04.10. 20:01:33

Egyébként engem felhívott az emeszpé még anno és megkért, hogy ha nekik akarom adni a kopogtatómat akkor nyomjak egy egyest.

Naná, hogy nyomtam. Még se jött érte az emeszpés aktivista. Vajon miért? Csak nem rajta vagyok a listán?

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 22:12:10

@teknős: Az lesz szép, amikor összes kis teknőskéd már nagykorú lesz és csapatostól megindultok szavazni!
Reszkethetnek a bolsik, ha még egyáltalán marad hírmondó belőlük addigra!
Hány nagykorú van eddig a családban, akiket holnap vihetsz, hogy erősítsék a frontot?

bz249 2010.04.10. 22:30:55

@Tehetetlen Dodó: szörnyű helyzet van ám itt a bolsiknak...

Gondoljon bele:

5 kis Orbán
4 kis Pokorni
3 kis Pelcz
3 kis Kósa
3 kis Kövér
3 kis Varga

Hamarosan az egész ország a ****1-elnökség rokona lesz. Meg kell állítani a gyerektermesztőket amíg még lehet!

1 kampánycsend van

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 22:36:30

@bz249: A Tehetetlen-família csak itt a faluban 10 fővel képviselteti magát a holnapi választáson.
Csak azért nem 11-gyel, mert az öcsém egyik fia még nem választókorú.

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 22:46:45

@Grift: Óh, nekünk csak 3 gyermekünk van, meg az öcséméknek is, anyám a 11-ik családtag a faluban.
De a bolsik megnyugtatására közlöm, hogy gyorsan összeszámoltam a tágabb családhoz tartozó különféle anyósokat, sógorokat, nagybácsikat és nagynéniket - no, ez még vagy 15 voks a megfelelő helyre, hehe.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.10. 22:50:35

@Tehetetlen Dodó:
ez igen! én csak annyit tehettem, hogy megígértem az anyja hasában tartózkodó jányomnak, hogy az orbán korszakban fog felnőni. :)

bz249 2010.04.10. 22:51:58

@Grift: a Zorbán Spanyolhont is meghódítja?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.10. 22:54:09

@bz249:
de szép lenne! orbán a pepe miniszterelnöke! mennyi csoriszót tőthetne! :)

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 22:54:33

@Grift: Legalábbis születni, az már valószínű!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.10. 22:55:34

@Tehetetlen Dodó:
maga hitetlen dög! bízzon a folytatásban! :)

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 22:59:56

@Grift: Én optimista vagyok.
De mire az a drága gyermek eléri a felnőttkort, Viktor bácsinak már szép hosszú szakálla fog lengedezni.

bz249 2010.04.10. 23:01:34

@Grift: merguez*. Tessék normális felvágottat enni, ha már mindenképpen mediterrán szemét! :)

*úgyis elarabosodik a környék

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.10. 23:05:58

@Tehetetlen Dodó:
és akkor még mindig miniszterelnök lesz! :)

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 23:08:33

@Grift: Remélhetőleg a másik Orbán, a Kolompár meg akkortájt szabadul majd.
Fletó meg újra kérvényezi a harmadolást.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.10. 23:09:50

@Tehetetlen Dodó:
ferenc az a típus aki kiugrik a kihallgató szoba ablakán.

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 23:10:41

@Grift: Ha én szerelem fel a rácsot, akkor biztos nem.

Tehetetlen Dodó 2010.04.10. 23:18:13

No, jó éjszakát mindenkinek, elrendezem törődött porhüvelyemet habos ágyikómban, hogy holnap üdén és frissen helyezhessem el két ikszemet a megfelelő helyre.

tevevanegypupu 2010.04.11. 01:35:41

@Grift:
Mire a kislanya nagykoruva valik, Magyarorszagon mar kiralysag lesz, I. Gyozo neven az Orban-dinasztia alapitoja fog uralkodni.
süti beállítások módosítása