Toledo látképe
Kósza villámlás kíséri leszállásunkat, miközben egy viharfelhőben döcögve süllyedünk az egykori polgárháborús frontvonal, a Sierra de Guadarrama fölött. Akkor még nem is sejtem, hogy pár nap múlva ugyanezen hegység alatt fogok átszáguldani az AVE szupervonat alagútjában. Úgy tűnik, a mindent behálózó modern világ alulról és fölülről is kerüli a spanyol nemzet emlékhelyeit. Az áramvonalasított jelen elsuhanni látszik a töredezett félmúlt mellett. Én mindenesetre mindkettőre kíváncsi voltam.
Kasztília Spanyolország hatalmas szíve. Terméketlen pusztaságaival, bikák legelte prérijeivel és a láthatáron elnyúló hólepte hegyekkel úgy néz ki, mint Amerika Heartland-je. Olyan nép is lakja: a spanyol tengerpartok kifelé tekintő, mediterrán tempójú, színes és játékos világa helyett a magába forduló, szikár, büszke kasztíliaiak magukat tartják az igazi spanyoloknak. Ezt persze ősi ellenfeleik, a katalánok, galíciaiak és a baszkok rájuk is hagynák, ha cserébe több önállóságot kapnának - csak hát a castillanók nem könnyen mondanak le vérrel és verítékkel megszerzett királyságukról.
Kasztília szívében, Madridban és környékén északról délre haladva végigélhetjük ezt a történelmi tettet, a reconquistát.
Segovia, a tornyos város a hegyeken túl
A kora középkori Kasztília egyik épen maradt hagyatékvárosa Segovia. A fennsíkra épült, egykori római katonai tábor helyén létrejött városka olyan északon feküdt, hogy a mórok csak rövid ideig tudták birtokolni a környékét, s hamar visszahúzódtak a Guadarrama hegyvonulata mögé, ami biztosabb földrajzi határt jelentett a keresztény királyságokkal szemben.
Azok ugyanis lassan, de megállíthatatlanul terjeszkedtek dél felé. Az 1000-edik évet megelőző időkben csak a ködös Asztúria apró királysága dacolt egyedül az egész Ibériai-félszigetet elfoglaló muzulmán erőkkel. Az évszázadok során azonban megindult a reconquista. Bár a nyugati gót államocskán helyén létrejövő lovagkirályságok, Aragónia, Kasztília, León és Portugália egymással is vetélkedtek, de a muzulmánokkal szemben gyakran összefogtak. A keresztény államokban növekedésnek indultak a városok. Segovia ennek a korai időszaknak a lenyomata, tele román kori emlékekkel.
A madridi felhőkarcolók között fekvő Chamartín pályaudvarról indulunk a 70 kilométerre fekvő Segoviába. Nem elég, hogy Madrid is 700 méter magasan fekszik, a vasútnak át kell kelnie a Kárpátok-magasságú Guadarramán, hogy megérkezzen az 1000 méteren fekvő Segoviába. A spanyol szupervasútvonal tervezői nem fogták vissza magukat: kíváncsian nézzük, hogyan kelünk át a még havas hegysoron - kiderül, nyílegyenesen. A dupla hegysort két hosszú alagúton szeli át az AVE, hogy a hetven kilométerre lévő városba 19 és fél perc alatt (!) szállítson el minket. Amikor már lassítunk, 171 km/h-t ír ki az utastér monitorja. A hipermodern állomás füves pusztaságban, 7 kilométerre fekszik a várostól egymagában. A távolban a pár perce föld alatt átszelt hegysor húzódik, a pusztaságban bikák legelésznek. Több tíz kilométerre ellát az ember, és ez a tágasság bizony jót tesz a télvíz idején falak köré szoruló tekintetnek.
Amilyen gyorsan érkezünk Segoviába, olyan gyorsan jutunk vissza az időben a történelmi múltba. Az óváros alatti völgyön kétezer éves, ma is használt római vízvezeték húzódik át, egyike Spanyolország legkorábbi és legnagyobb műemlékeinek. A fennsíkra épült városka főutcáját sorra középkori lakótornyok és román stílusú zömök templomok keretezik. Virágvasárnap van, az utcát körmenet foglalja el: a papok és kísérőik súlyos barokk zászlók és kegytárgyak alatt vonulnak, az erkélyekről és az utcasarkokról lesik őket a járókelők. A vallásos közösség követi őket: szalmából készült ál-pálmaágakkal idézik fel Jézus bevonulását. Néhány palástba öltözött kissrác egymást kezdi el csapkodni velük a főtéren, amelynek egyik oldalát a katedrális foglalja el.
Segovia katedrálisa az utolsó gótikus nagytemplom a világon: V. Károly adott utasítást a felépítésére a 16. század elején, és 1750-re készültek el vele, miközben lezajlott a reneszánsz és a barokk, és amikor a távoli Angliában már gőzgépekkel kísérleteznek. A katedrálison túl, a fennsík elkeskenyedő végében áll a segoviai Alcázar, a várkastély. Meseszerű, soktornyű épülettömbje akár egy hollywoodi fantasy film díszlete is lehetne, ez azonban valóságos és ódon építmény. A vár körüli parkban tavaszi virágillat terjeng, a távolban, a házak felett viszont még idevilágítanak a hófödte csúcsok. Az Alcázar alatt két patak folyik össze a szakadék mélyében, onnan félárnyékban csodálhatjuk meg a várat és a mögötte hegyre kapaszkodó városkát, a hősi spanyol múlt emlékét.
Toledo, a mór világ peremén
A kések, a sikátorok és El Greco városa Madridtól délre, már a félsivatagos Mesetában fekszik. Toledo egykor Ibéria egykori legnagyobb városa volt, amelynek a középkori legendák szerint százezer lakosa lehetett. Tekintve, hogy a most 66 ezres város alig terjeszkedik túl az ősi falakon, talán nem is túloztak annyira a krónikások. Toledót 1085-ben foglalták vissza a keresztények, és ez a győzelem a reconquista fordulópontja volt. Hiába azonban a kérlelhetetlen ellenségeskedés, a mór uralom hatásai ezer év után is érvényesülnek a városban. A kanyargó szűk sikátorok, a belső udvar felé forduló, csendes lakóházak, a mindenhol jelenlévő ornamentikus díszítés a Gibraltári-szoros túloldalán fekvő marokkói városokhoz teszik hasonlatossá Toledót. A szurdokba szorult Tajo folyó kanyarulata fölé épült homokszínű városon a várkastély és a katedrális tornya uralkodik. A templomok, paloták sok esetben az ősi mecsetek falaira épültek, az utcácskák nyomvonala sem sokat változott ezer év alatt. Némely helyi lakos nem rest autóval avagy robogóval száguldozni a veszélyesen keskeny utcákon - hajlamosan vagyunk azt hinni, hogy a kocsik ide nőttek valahogy a falak közé. A kincsekkel agyonzsúfolt toledói katedrális Spanyolország főtemploma. Sekrestyéjében csak úgy mellékesen egymáson lógnak El Greco, Rubens, Van Dyck és Zurbarán festményei.
Az óváros alsó részében, El Greco házának tőszomszédságában áll az El Tránsito, a középkori zsinagóga. A mór és gótikus hatásokat is mutató, teremnyi épület igazi ékszerdoboz: csipkézett kőablakain át árad a fény a félhomályos belsőbe. A zsidókat 1492-ben űzték ki a katolikus királyok, Izabella és Ferdinánd az országból. Ez, és III. Fülöp XVII. századi döntése, amikor a keresztény hitre tért mórokat, a moriszkókat is kiűzte az országból, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kereskedőitől és iparosaitól megfosztott Spanyolhon gazdasága eltorzuljon, és a huszadik század végéig másodrangú szerepet töltsön be az európai hatalmak között.
Cserébe, a XVII. századtól hanyatló spanyol történelem legalább megőrizte a fénykorszak csodálatos alkotásait az elnéptelenedő középkori városokban. A szinte érintetlen Toledóra a Tajo túlsó partjáról nyílik a legszebb kilátás: egy dombtetőn kápolnaszerű, de ma már kutyatenyészetnek használt épület mellől nézünk át a tavaszi napfényben sárgálló óvárosra. A látvány ugyanaz, mint El Greco festményein, aki gyakran használta Toledo látképét háttérnek. Egy szomszédos udvarból kakas kukorékol, a völgyben odalent japán turisták szállnak ki a buszokból, de idefent nem jár senki. Az épp virágozni kezdő fák illata összemosódik a kutyahúgy szagával, ami szerencsésen csökkenti a helyzet giccsfaktorát.
Madrid, még egy város, amely soha nem alszik
Este visszatérünk Madridba, a környékével együtt hatmillió embert összetömörítő metropoliszba. Modern főutcáján, a Gran Vián a századelő New Yorkjára avagy Chicagójára emlékeztető húsz-harminc emeletes felhőkarcolók között ömlik a forgalom, oda-vissza négy-négy sávban. A musicalszínházak és luxusboltok között egy talponálló kocsmára találunk: épp kezdődik a Real Madrid-Atlético Madrid városi rangadó. A férfiak meredten nézik a kivetítőt: ki a középosztály és az establishment csapatának, a Realnak, ki a munkásosztály hőseinek, az Atléticónak drukkol.
A stadionban és odakint az utcán is zajlik az élet. Madrid is egy olyan város, amely soha nem alszik. A II. Fülöp által csak a 16. század végén fővárosnak kinevezett Madrid az ország mértani közepén, a Meseta fennsíkján fekszik. Madrid onnantól kezdve mind a mai napig a spanyol szebb jövő ígérete. Volt mit tanulniuk a történelem leckekönyvéből.
