Hódolat Kasztíliának
2010. április 04. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Hódolat Kasztíliának

Toledo látképe

  Kósza villámlás kíséri leszállásunkat, miközben egy viharfelhőben döcögve süllyedünk az egykori polgárháborús frontvonal, a Sierra de Guadarrama fölött. Akkor még nem is sejtem, hogy pár nap múlva ugyanezen hegység alatt fogok átszáguldani az AVE szupervonat alagútjában. Úgy tűnik, a mindent behálózó modern világ alulról és fölülről is kerüli a spanyol nemzet emlékhelyeit. Az áramvonalasított jelen elsuhanni látszik a töredezett félmúlt mellett. Én mindenesetre mindkettőre kíváncsi voltam.

  Kasztília Spanyolország hatalmas szíve. Terméketlen pusztaságaival, bikák legelte prérijeivel és a láthatáron elnyúló hólepte hegyekkel úgy néz ki, mint Amerika Heartland-je. Olyan nép is lakja: a spanyol tengerpartok kifelé tekintő, mediterrán tempójú, színes és játékos világa helyett a magába forduló, szikár, büszke kasztíliaiak magukat tartják az igazi spanyoloknak. Ezt persze ősi ellenfeleik, a katalánok, galíciaiak és a baszkok rájuk is hagynák, ha cserébe több önállóságot kapnának - csak hát a castillanók nem könnyen mondanak le vérrel és verítékkel megszerzett királyságukról.

  Kasztília szívében, Madridban és környékén északról délre haladva végigélhetjük ezt a történelmi tettet, a reconquistát.

 

  Segovia, a tornyos város a hegyeken túl

  A kora középkori Kasztília egyik épen maradt hagyatékvárosa Segovia. A fennsíkra épült, egykori római katonai tábor helyén létrejött városka olyan északon feküdt, hogy a mórok csak rövid ideig tudták birtokolni a környékét, s hamar visszahúzódtak a Guadarrama hegyvonulata mögé, ami biztosabb földrajzi határt jelentett a keresztény királyságokkal szemben.

  Azok ugyanis lassan, de megállíthatatlanul terjeszkedtek dél felé. Az 1000-edik évet megelőző időkben csak a ködös Asztúria apró királysága dacolt egyedül az egész Ibériai-félszigetet elfoglaló muzulmán erőkkel. Az évszázadok során azonban megindult a reconquista. Bár a nyugati gót államocskán helyén létrejövő lovagkirályságok, Aragónia, Kasztília, León és Portugália egymással is vetélkedtek, de a muzulmánokkal szemben gyakran összefogtak. A keresztény államokban növekedésnek indultak a városok. Segovia ennek a korai időszaknak a lenyomata, tele román kori emlékekkel.

  A madridi felhőkarcolók között fekvő Chamartín pályaudvarról indulunk a 70 kilométerre fekvő Segoviába. Nem elég, hogy Madrid is 700 méter magasan fekszik, a vasútnak át kell kelnie a Kárpátok-magasságú Guadarramán, hogy megérkezzen az 1000 méteren fekvő Segoviába. A spanyol szupervasútvonal tervezői nem fogták vissza magukat: kíváncsian nézzük, hogyan kelünk át a még havas hegysoron - kiderül, nyílegyenesen. A dupla hegysort két hosszú alagúton szeli át az AVE, hogy a hetven kilométerre lévő városba 19 és fél perc alatt (!) szállítson el minket. Amikor már lassítunk, 171 km/h-t  ír ki az utastér monitorja. A hipermodern állomás füves pusztaságban, 7 kilométerre fekszik a várostól egymagában. A távolban a pár perce föld alatt átszelt hegysor húzódik, a pusztaságban bikák legelésznek. Több tíz kilométerre ellát az ember, és ez a tágasság bizony jót tesz a télvíz idején falak köré szoruló tekintetnek.

  Amilyen gyorsan érkezünk Segoviába, olyan gyorsan jutunk vissza az időben a történelmi múltba. Az óváros alatti völgyön kétezer éves, ma is használt római vízvezeték húzódik át, egyike Spanyolország legkorábbi és legnagyobb műemlékeinek. A fennsíkra épült városka főutcáját sorra középkori lakótornyok és román stílusú zömök templomok keretezik. Virágvasárnap van, az utcát körmenet foglalja el: a papok és kísérőik súlyos barokk zászlók és kegytárgyak alatt vonulnak, az erkélyekről és az utcasarkokról lesik őket a járókelők. A vallásos közösség követi őket: szalmából készült ál-pálmaágakkal idézik fel Jézus bevonulását. Néhány palástba öltözött kissrác egymást kezdi el csapkodni velük a főtéren, amelynek egyik oldalát a katedrális foglalja el.

  Segovia katedrálisa az utolsó gótikus nagytemplom a világon: V. Károly adott utasítást a felépítésére a 16. század elején, és 1750-re készültek el vele, miközben lezajlott a reneszánsz és a barokk, és amikor a távoli Angliában már gőzgépekkel kísérleteznek. A katedrálison túl, a fennsík elkeskenyedő végében áll a segoviai Alcázar, a várkastély. Meseszerű, soktornyű épülettömbje akár egy hollywoodi fantasy film díszlete is lehetne, ez azonban valóságos és ódon építmény. A vár körüli parkban tavaszi virágillat terjeng, a távolban, a házak felett viszont még idevilágítanak a hófödte csúcsok. Az Alcázar alatt két patak folyik össze a szakadék mélyében, onnan félárnyékban csodálhatjuk meg a várat és a mögötte hegyre kapaszkodó városkát, a hősi spanyol múlt emlékét.

  Toledo, a mór világ peremén

  A kések, a sikátorok és El Greco városa Madridtól délre, már a félsivatagos Mesetában fekszik. Toledo egykor Ibéria egykori legnagyobb városa volt, amelynek a középkori legendák szerint százezer lakosa lehetett. Tekintve, hogy a most 66 ezres város alig terjeszkedik túl az ősi falakon, talán nem is túloztak annyira a krónikások. Toledót 1085-ben foglalták vissza a keresztények, és ez a győzelem a reconquista fordulópontja volt. Hiába azonban a kérlelhetetlen ellenségeskedés, a mór uralom hatásai ezer év után is érvényesülnek a városban. A kanyargó szűk sikátorok, a belső udvar felé forduló, csendes lakóházak, a mindenhol jelenlévő ornamentikus díszítés a Gibraltári-szoros túloldalán fekvő marokkói városokhoz teszik hasonlatossá Toledót. A szurdokba szorult Tajo folyó kanyarulata fölé épült homokszínű városon a várkastély és a katedrális tornya uralkodik. A templomok, paloták sok esetben az ősi mecsetek falaira épültek, az utcácskák nyomvonala sem sokat változott ezer év alatt. Némely helyi lakos nem rest autóval avagy robogóval száguldozni a veszélyesen keskeny utcákon - hajlamosan vagyunk azt hinni, hogy a kocsik ide nőttek valahogy a falak közé. A kincsekkel agyonzsúfolt toledói katedrális Spanyolország főtemploma. Sekrestyéjében csak úgy mellékesen egymáson lógnak El Greco, Rubens, Van Dyck és Zurbarán festményei.

  Az óváros alsó részében, El Greco házának tőszomszédságában áll az El Tránsito, a középkori zsinagóga. A mór és gótikus hatásokat is mutató, teremnyi épület igazi ékszerdoboz: csipkézett kőablakain át árad a fény a félhomályos belsőbe. A zsidókat 1492-ben űzték ki a katolikus királyok, Izabella és Ferdinánd az országból. Ez, és III. Fülöp XVII. századi döntése, amikor a keresztény hitre tért mórokat, a moriszkókat is kiűzte az országból, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kereskedőitől és iparosaitól megfosztott Spanyolhon gazdasága eltorzuljon, és a huszadik század végéig másodrangú szerepet töltsön be az európai hatalmak között.

  Cserébe, a XVII. századtól hanyatló spanyol történelem legalább megőrizte a fénykorszak csodálatos alkotásait az elnéptelenedő középkori városokban. A szinte érintetlen Toledóra a Tajo túlsó partjáról nyílik a legszebb kilátás: egy dombtetőn kápolnaszerű, de ma már kutyatenyészetnek használt épület mellől nézünk át a tavaszi napfényben sárgálló óvárosra. A látvány ugyanaz, mint El Greco festményein, aki gyakran használta Toledo látképét háttérnek. Egy szomszédos udvarból kakas kukorékol, a völgyben odalent japán turisták szállnak ki a buszokból, de idefent nem jár senki. Az épp virágozni kezdő fák illata összemosódik a kutyahúgy szagával, ami szerencsésen csökkenti a helyzet giccsfaktorát.

  Madrid, még egy város, amely soha nem alszik

  Este visszatérünk Madridba, a környékével együtt hatmillió embert összetömörítő metropoliszba. Modern főutcáján, a Gran Vián a századelő New Yorkjára avagy Chicagójára emlékeztető húsz-harminc emeletes felhőkarcolók között ömlik a forgalom, oda-vissza négy-négy sávban. A musicalszínházak és luxusboltok között egy talponálló kocsmára találunk: épp kezdődik a Real Madrid-Atlético Madrid városi rangadó. A férfiak meredten nézik a kivetítőt: ki a középosztály és az establishment csapatának, a Realnak, ki a munkásosztály hőseinek, az Atléticónak drukkol.

  A stadionban és odakint az utcán is zajlik az élet. Madrid is egy olyan város, amely soha nem alszik. A II. Fülöp által csak a 16. század végén fővárosnak kinevezett Madrid az ország mértani közepén, a Meseta fennsíkján fekszik. Madrid onnantól kezdve mind a mai napig a spanyol szebb jövő ígérete. Volt mit tanulniuk a történelem leckekönyvéből.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr401891741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greybull 2010.04.04. 12:41:24

Csoda ország, tényleg - és ezt a szépséget is sikerült az ottani szociknak jól hazavágni! Mert a szocik soha sehol és semmikor nem értettek, értenek és nem is fognak érteni a gazdasághoz, meg semmi máshoz a lopáson és korrupción kívül. Selejt, mocsok, szar emberek a szocik mindenütt a világon!!!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.04. 14:11:02

szépvóttjóvót?

amúgy nagyon vacak vulgárfiloszemitizmus ez a kibaszták a zsidókat, bedőlt az ország, szöveg. :)

jan 2010.04.04. 14:22:50

Gellért, neked honnan van ennyi időd/pénzed utazni? Mindig irigyeltem az ilyen életművészeket, konzervatív bohémokat!;)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.04. 16:16:54

Vazz, nekem csak a komcsik jutottak, te meg itt tobzódol a középkori dicsőségben!

tevevanegypupu 2010.04.04. 16:41:55

@jan:
Az adofizetok penzen termeszetesen.(-:

Oblomov 2010.04.04. 16:52:09

@dobray:
Hasonló impulzusok után írta meg Orwell is a nagy műveit. :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.04. 19:04:29

Toledo látképe nagyon emlékeztet Salzburgéra, nem gondoljátok?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.04. 19:48:03

@Grift: valamiért kihagytad, hogy a moriszkók eltávolítását is fájlaltam: biztos nem illik a képbe, ugye? ;)

Egyébként: történelmi tény, hogy a zsidók és moriszkók kiűzése két lépés volt a XV-XVI fénykor utáni megroppanás és pangás felé. A spanyolok onnantól kezdve külföldről kényszerültek behozni a legtöbb árucikket, amihez fel kellett használniuk az Újvilágból összerabolt aranykészleteket. Azok onnantól angol és holland kereskedők (részben zsidók :) bugyellárisát vastagították.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.04. 19:56:45

@Gasper: a második El Greco-t volt alkalmam látni a Pradóban.

Az első kép hihetetlen: Csontváryhoz vagy más különutas 20. századi festőhöz tudnám hasonlítani.

Hihetetlen, hogy a XVI. század közepén ennyire saját világot tudott teremteni El Greco.

Toledo ráadásul pont úgy néz ki most is, mint Greco képein...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.04. 19:58:44

@rajcsányi.gellért (ergé): A spanyol nagyhatalom hanyatlását valóban megelőzte a moriszkók kiűzése, de a kettő közé okozati kapcsolatot tenni, khm..., meredek. Sok okból. Grift bosszantására viszont kiváló!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.04. 20:05:28

@tölgy: a hanyatlás többek között gazdasági jellegű is volt, a gazdasági hanyatlás egyik oka pedig a kereskedő-kisiparos rétegek elűzése volt (plusz még a birkatenyésztő nagybirtokok monokultúrája, az Északhoz képest kezdetleges spanyol manufaktúrák, a hirtelen meggazdagodott és óriásira nőtt gyarmatbirodalom rossz "menedzselése" stb.

van tehát okozati kapcsolat, de a poszt nem a XVII. századi spanyol gazdasági válságról szól :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.04. 20:13:58

@rajcsányi.gellért (ergé): bocs, de ha a kereskedők kiűzése lett volna a gond, akkor a spanyolok megették volna az aranyukat. A közkeletű nézet szerint, a kiáramló gyapjúért és aranyért hoztak iparcikkeket, főleg luxuscikkeket. Tehát, kereskedők maradtak, ha nem is moriszkók, de valamiféléknek kellett lenniük. Vagy dől a fenti hanyatlás-magyarázat.
Azt pedig még nem olvastam, de talán más tudja, hogy a moriszkók olyan iparcikkeket termeltek-e, amiket később a spanyolok importáltak.

Mindazonáltal, ez erősen gazdasági alapú hanyatlás-sztori, had legyenek kételyeim. Pl. a _protestáns iparosokat_ kizavarták a franciák, és ezután következett be Fro nagyhatalmi virágzása a 17-18. században.

Toymao 2010.04.04. 21:58:21

Csak annyi szőrszálhasogatást, ha szabad, hogy nem castillano, hanem castEllano.

tevevanegypupu 2010.04.04. 22:10:24

A zsidok kitiltasa a spanyol birodalombol meglehetos hiba volt, de a katolikus kiralyok elsosorban Jezust tartottak fontosabbnak (latszolag), es csak masodsorban a kereskedest es a merhetetlen gazdagsagot. Amit egyebkent egy zsido hajos keszsegesen biztositott volna szamukra, nem elhanyagolva azt a szempontot sem, hogy uj utakon felkeresve Indiat hatalmas tomegeket terithet majd meg a spanyol birodalom es a katolikus egyhaz nagy dicsosegere..
Az eluzott zsidokkal viszont Marokko egesz jol jart.(-:

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.04. 22:13:09

@Tehetetlen Dodó: összehasonlítottam a neten található képeket és arra jutottam, hogy Toledot jóval ritkábban fényképezik pont ilyen szögből, mint Salzburgot. ezért is asszociáltam egyből Salzburgra, amikor megláttam Ergé fotóját. Pozsony szerintem határeset, ott a vár sokkal dominánsabb.

tewton 2010.04.04. 22:19:37

@tevevanegypupu:
alighanem belbiztonsági kockázatként tekintettek a nem teljesen önként katolizált zsidókra, akikben alighanem a muzulmánok potenciális szövetségeseit látták.

tevevanegypupu 2010.04.04. 22:38:04

@tewton:
Valoszinuleg nem teved tul nagyot.(-:

tewton 2010.04.04. 22:51:58

@tevevanegypupu:
ehhehe.
és hát akkoriban az "idegenszívű" nem csak politikai metafora volt :)
a 13. század óta visszatérő nyűg volt keresztény államokban, hogy a kényszer alatt megtért zsidók vajon tényleg igazi keresztények-e, titokban nem gyakorolnak mindenféle zsidó szertartást, titokban nem tartják-e bálványimádóknak a keresztényeket stb. Ráadásul a zsidó források hősként tárgyalják és tálalják a titokban zsidónak megmaradt konvertitákat, akik keresztény oldalról szimplán szentségtörők, képmutatók és effélék :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.04. 23:04:45

@rajcsányi.gellért (ergé):
későn érkeztem, naggyábúl megválaszolták az urak. :)

tevevanegypupu 2010.04.05. 00:20:11

@tewton:
Zsidot elteriteni a hitebol nagyon-nagyon nehez. Altalaban csak akkor szoktak ezt onkent megtenni, ha valoban nagyon-nagy veszelyben voltak, de akkor sem szivesen. Inkabb vandoroltak, de nem engedtek zsidosagukbol.Kiveve mikor Jezus kerte oket.(-:

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.04.05. 02:59:28

Tyű, rohadtjó volt ez a poszt. Jó hely ez castilla...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.05. 06:59:02

@rajcsányi.gellért (ergé):

"valamiért kihagytad, hogy a moriszkók eltávolítását is fájlaltam"

mert az már annyira csacsi volt, mintha a török budai kiűzetését sajnálnád. pedig tőlük is mennyit tanultunk. persze az oroszokat is kár, hogy el kellett küldenünk, és méginkább a németeket. tudod mennyi jót tanulhattunk volna hatvan év német megszállás alatt? hol állna a gazdaságunk? naugye! :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.05. 12:23:56

@Grift: ha már egyszer egy polgári blogon vagyunk, annyiban talán megegyezhetünk, hogy a magyar németek kitelepítésével és a magyar zsidó holokauszttal a magyar középosztály rengeteget veszített - már 1948 előtt.

az analógia amúgy stimmel: megszállás volt itt is, ott is, de a széleskörű kitelepítés se itt, se ott nem volt elfogadható válasz. ráadásul a helyben maradt társadalom is megsínylette (több szempontból is).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.05. 12:28:35

@Regno delle Due Sicilie:
nem a németek kitelepítéséről beszéltem, hanem a német hadseregről.
amúgy a muszlimokat sem telepítették ki a spanyolok. a virtuálissá vált és egykor egészen nagyszerű al andalus még sokáig élt.
nem tudom már hatályos e a hollótörvény, ezért erre csak részben reagálok. a zsidók elvándorlásával voltak ugyan fájdalmas veszteségeink, de összességében nem hiányoznának, ha nem lennének itten. :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.05. 12:38:37

@Grift: nézd, ha a németek elküldéséről írsz (mégpedig arról írtál), akkor a magyar történelem ismerője nem csak a 44-es megszállásra gondol (akkor eleve nem a magyarok küldtél el őket ugyebár, sőt), hanem elsősorban a kitelepítésekre. ez van.

a magyar középosztálynak pedig igenis mindkét csoport fiai, lányai komoly bázisát alkották. 20. századi tragédiáik nemzetünk tragédiái, és sokkal szegényebbek is vagyunk miattuk. majd egyszer gondolj bele, hogy pl. az 1900 körüli magyar kultúra mennyivel lett volna szegényebb a német és a zsidó származásúak részvétele nélkül.

az hogy neked személy szerint mi hiányzik és mi nem, az ehhez képest magánügy.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.05. 12:44:57

@Regno delle Due Sicilie:
"1900 körüli magyar kultúra mennyivel lett volna szegényebb ........a zsidó származásúak részvétele nélkül"

megint magánügy lesz, de elmondom. a magyar kultúrát ponfix el tudom képzelni mondjuk a galilei kör nélkül. a pezsgő, hemzsegő, karcinóma szerűen működő galíciáner agymenés nem a magyar, hanem a galut kultúra része.

bz249 2010.04.05. 12:52:54

@Grift: "a pezsgő, hemzsegő, karcinóma szerűen működő galíciáner agymenés nem a magyar, hanem a galut kultúra része. "

nem szereti a spiritualisokat?

bz249 2010.04.05. 12:56:36

@Grift: a testukkel legalabbis nem sokat torodnek. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.05. 12:59:18

@bz249:
ja, hát igen. nekem is van a szomszédban egy homleszem, azis egy nagy spiritualista. :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.05. 13:54:48

@Grift: de miért próbálná a Galilei-körrel azonosítani, vagy esetleg akár erre redukálni a magyar zsidóság hozzájárulását a magyar kultúrához?

ez egyoldalú, méltánytalan, rosszindulatú kísérlet lenne.

(blogmotor mondjon le!)

tewton 2010.04.05. 14:25:42

@Regno delle Due Sicilie:
Grift csak kiemelte a legfontosabb hozzájárulásaikat :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.05. 14:59:32

@tewton: ha nem tudnám, hogy merről fúj a szél, a kommented alapján még azt gyanítanám hogy komonista vagy ;)

greybull 2010.04.05. 15:46:22

Spanyolország arra "jó" példa, hogy a szocik, jussanak bárhol hatalomra, garantáltan haza tudnak vágni bármilyen országot - na ezért kell itt elzavarni a szocikat nálunk egy hét múlva - mindörökre!!!

kackia 2010.04.05. 19:02:17

@Regno delle Due Sicilie:

Minden okunk megvan, hogy szeressük a zsidókat, talán legyünk hálásak és köszönjük meg azt a sok jót amit nemzetünkért tettek.
Vágjunk vidám arcot a keserű pirulához?
Mond szicíliai milyen származású vagy?
Nem kellene Palesztinába elhúznod?

Tormay Cécile is így gondolta

„Bujdosó könyv”

"Valóban, „egy démoni ellenség ötven év munkájával lassan ellopta a magyar faj lelkét”: cégérül használta például Ady Endrét is.

Felismerte bennük az örök értékek elleni állandó lázítókat:

„Hívatlan jön és nem megy, hogyha küldik. Szétszóródik és mégis összetart… Belefészkel az országok testébe. Láthatatlanul országot szervez magának más népek országában. Törvényeket teremt túl vagy innen a törvényeken. Tagadja a haza fogalmát és mégis van hazája, mely vele vándorol és vele telepszik meg. Tagadja a többi népek Isten-fogalmát, míg maga mindenütt újraépíti templomát. Jeruzsálem ledőlt falait siratja és húzza a falakat láthatatlanul maga után. Elszigeteltségét panaszolja, és titokzatos csatornarendszerrel köti össze végtelen városát, mellyel már beépítette jóformán az egész világot. Az összeköttetések és kapcsolatok megvannak. Különben hogyan lenne lehetséges, hogy a tőke és a sajtó valamennyiük kezében ugyanegy célt kövessen az egész világon át és minden faji érdek összelüktessen éppúgy a rutén faluban, mint New York közepén? Valakit felmagasztalnak, és végigfut a magasztalás a földgolyón. Valakit tönkre akarnak tenni, megindul a munka, mintha egyetlen kéz igazgatná.

Titokzatos homályból jönnek a parancsolatok. Amit a zsidó psyche más népekben kigúnyol és elsorvaszt, fanatikusan ébren tartja önmagában. Anarchiát és lázadást csak másoknak tanít, maga megdöbbentően engedelmeskedik láthatatlan vezetői irányításának."

www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27028

kackia 2010.04.05. 19:09:46

@greybull: Az nem elég, a párt testét alkotókat kellene elküldeni,a fertőzött szervert kidobni.
A végén bármilyen jelmezben feltámadhat, olyanok mint a hidra, hiába vágod le a fejét az újra kinő csak máshol, egyre problémásabb helyeken.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.04.05. 19:41:41

@rajcsányi.gellért (ergé): "Hihetetlen, hogy a XVI. század közepén ennyire saját világot tudott teremteni El Greco."

A helyzet az hogy El Greco, mint egykori krétai ikonfestő, egy olyasféle transzcendens gondolatot, belső látásmódot meg még sok minden egyebet vitt bele festészetébe, amely sok szempontból szabályosan szembement a reneszánsz és a manierista festészeti törekvésekkel. Miközben a reneszánsz és a manierizmus csak a felszínt vakarászta, addig Greco tiszességgel áttörte ezeket a formalitásokat és bátran lezúzott a mélybe.

kackia 2010.04.05. 20:57:34

@Regno delle Due Sicilie:
Ha valaki nem a hazaáruló, csahos Ady korroboriját ropja, egyből antiszemita, náci?

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.05. 21:14:38

@kackia: Tormay antiszemita prózájának idézésével engem nem győztél meg. Eszedbe jutott már, hogy esetleg az a hazaáruló, aki lépten-nyomon hazarulózik, és nemzettársait küldi melegebb éghajlatokra, csak mert más a véleményük?

kackia 2010.04.06. 00:51:46

@Regno delle Due Sicilie: Azt én döntöm el kit tekintek nemzettársamnak mint ahogyan azt is ki a barátom.
Viszont, ha Tormay prozájá antiszemita, érdemes az okokon is elgondolkodni, hogy miért. Ok nélkül nincs okozat kik is voltak azok a nemzettársaink kik ellen jogosan emelte fel hangját az író nő? Gyakorlatilag elég tárgyilagosan csak az eseményeket meséli el, de ha túl éles a tükör és érzékeny húrokat pendítettem volna meg akkor bocsánat. Mint mindig most is határozottan kijelentem, sem embert sem állatot nem gyűlölök,nem vagyok antiszemita, hiszek a változásban a megtisztulásban a szeretetben.Nem hiszek a judeo kiválasztottságban,a diszkriminációban,a kirekesztésben, elkülönülésben, sem az egalitárius megváltó krisztusi tanításokban ,sem az abból kifejlődött, zsidó szellemű egyenlőséget hirdető marxizmusban, főleg nem annak internacionalizmust hirdető tanaiban, sem a szocializmusban, sem az erősen baloldalra húzó, speciálisan Magyarországi liberalizmusban.
Ezeket a beteg, a világot, természette egységben szemlélni képtelen,viszont azt darabokra tördelő, polarizáló, torz júdeó szellemből született eszméket meghagyom kvázi nemzettársaimnak.

kackia 2010.04.06. 01:09:23

@Gasper:bátran lezúzott a mélybe."

Talán azért mert nem volt megfelelési kényszere, messziről jött ember azt csinálhat amit akar, jön és ha kell távozik.Így kellene élnünk, ebben a szellemben , nyitottan mindenre a gyermeki rácsodálkozás képességével.
Elutasítva minden klisét,sztereotípiát.

Azért érdekes hely ez a Kréta két hatalmas ember is mint El Greco és Nikosz Kazantzakisz.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.06. 10:33:36

@kackia: nézd, az olyan figurák, mint te mindig is érdekeltek. pszichológiai szempontból.

nézd vissza miket tettél hozzá eddig a beszélgetéshez: először beküldesz egy durván zsidóellenes hosszabb idézetet. majd több kommentben mosod a kezeidet, hogy te aztán nem vagy antiszemita és micsoda igazságtalanság ezzel vádolni téged (vagy akár másokat). te csak a "zsidóellenes igazságot" idézed Tormay lényeglátó tollából. nahát, igen. OK, ezt hagyjuk is, ez enyhén nevetséges színben tüntet fel.

Mellesleg: Tormay e részlete nem is csak antiszemita, hanem paranoid is. "Láthatatlan vezérek" irányítanak benne, ugyebár. "Kell lennie" valaminek, amiről pontosat nem tud, de fantáziálhat róla: egy "faji összeesküvés". Pontosan ez a paranoid vízió jellemezte a nácikat is.

Ezzel nem mondom hogy Tormay náci, de ezek a sorok simán elférnének egy náci lapban is - szóval nem véletlenül idézed onnan, ahonnan.

kackia 2010.04.06. 11:07:13

@Regno delle Due Sicilie:
Akkor egyet is értettünk és közösen, kéz a kézben küzdünk a szélsőséges náci nézeteket vallók ellen.

kuruc.info/r/39/52088/

MÁSIK CIKK:

karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=7669:level-izraelbl-tilos-utcan-hanukazni-a-zsidoknak-ez-az-eretnek-zsidok-mve&catid=41:publikaciok&Itemid=65

"

2009. december 12. szombat, 16:08

,,Tisztelt Szerkesztőség!
Izraeli zsidónő vagyok. S a Habad-mozgalom <ortodox zsidói> a zsidó vallás szerint is vétkesek. Ugyanis a zsidó vallás törvényei szerint Menórát gyújtani, áldás-mondással csak illetve vagy

1./ privát lakásban, vagy
2./ zsinagógában szabad.

Utcán, tereken TILOS! Úgyhogy itt nem a zsidó vallással van a baj, - hanem az eretnek Habad - zsidókkal. Mi, többi zsidók is elítéljük a Habad-zsidókat a Hősök terén való banzájozásért ."
(ékezettekkel általunk ellátva)
..--
A tömeggyilkos GOLDSTEIN nem csak a kahana, hanem a habad mozgalom tagja is volt. ennek a mozgalomnak nagy delegációja volt jelen temetésén. Szememben a habad mozgalom elképzelései még elutasítandóbbak, mint a kahánáé, kivéve azt, hogy azok tényleges jelentését nagyszámú hívei és az izraeli médiák elködösítik. Kahan legalább nyíltan és csalás nélkül bevallja nézeteit. Itt van például a
------ÉS A TÖBBI/FOLYT.itt:

0 komment , kategória: Általános

Kicsit kutakodva utána jártunk a Habad-mozgalomnak, mely a haszidizmusnak, a legszélsőségesebb zsidó „szektának” alapja. IZRAEL SHAHAK, 1933-ban született lengyel zsidó cikkéből idézünk:

”A tömeggyilkos GOLDSTEIN nem csak a kahana, hanem a habad mozgalom tagja is volt. ennek a mozgalomnak nagy delegációja volt jelen temetésén. Szememben a habad mozgalom elképzelései még elutasítandóbbak, mint a kahánáé, kivéve azt, hogy azok tényleges jelentését nagyszámú hívei és az izraeli médiák elködösítik. Kahan legalább nyíltan és csalás nélkül bevallja nézeteit. Itt van például a

Ljubavicsi

nemrég elhunyt LJUBAVICSI rabbi beszélgetésgyűjteményéből egy idézet. Ezt a gyűjteményt hívei terjesztik és ez a zsidók és nemzsidók közti különbségekről szól. 'A zsidók és nemzsidók közti különbség egy gyakran idézett talmudi mondattal fejezhető legjobban ki: Tegyünk kategórikusan különbséget.' Ez azt jelenti, hogy a zsidók és nemzsidók közti különbség nem fokozatos. A zsidó felsőbbrendűség olyan abszolút, mint a különböző állatfajok közötti. A zsidó és nemzsidó teste összehasonlíthatatlan dolgok. Ezért írta az öreg rabbi (a habad mozgalom 1812-ben elhunyt alapítója) hatanja c. könyvében, hogy a zsidó imádkozók mondása: Kiválasztottál minket az összes nép közül a zsidók és nemzsidók testének különbözőségére, utal. Érvként azt hozta föl, hogy csak olyan dolgok között lehet választani, melyek megjelenése azonos. És a zsidók teste tényleg hasonló a nemzsidóékhoz. Az idézett mondat viszont azt mondja, hogy noha a testek hasonlítanak, a szellemi különbség köztük olyan nagy, hogy testük, ahogy éppen elmagyaráztam két teljesen különböző fajé. Ez az oka annak, hogy a Talmud a szabbat-imádságban azt mondja, hogy a halaha (a zsidó vallási törvény) a nem jelentős nemzsidók testét a zsidó testekkel átlósan ellentétes módon kell kezelni. 'Eddig a testek közti különbséget magyaráztam el. A lelkek közti különbség ennél lényegesen nagyobb. A nemzsidók lelke a zsidó lélek ellentéte, mert az első a sátán piszkos részeiből, a második pedig a szentségből származik' (Likutei Sichot 7 beszédgyűjtemény, 1965, 297 o.)
A Hatanja könyv tényleg úgy véli, hogy a nemzsidók lelke sátáni szférákból származik, azt is mondja, hogy a nemzsidó lélekben semmi értékes nincs. És ennek ellenére ez a habad mozgalom vezérfonala. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy a habad mozgalom elképzelései csak kevéssé különböznek a nemzeti szocialisták elképzeléseitől a zsidókról. Társadalmunk értelmesebb része most

Fiatal haszid zsidók Izraelben

siratja LEIBOWITZ professzor emlékét, akinek halálát és temetését az ultravallásos napisajtó, a haredim egy szóval sem említette. Emlékezzünk arra vissza, hogy LEIBOWITZ egyik legnagyobb tette a judeonácizmus kifejezés bevezetése. Ezt ő azokra a zsidókra alkalmazta, akik, mint HITLER ideológiájának csodálói, nemcsak szövetséget kívántak vele kötni, hanem azokra a zsidó ideológiákra is, amelyek a németek nemzetiszocialista ideológiájához nagyon hasonlítottak, akkor is, ha a nemzsidó szó az utóbbiban a zsidó szónak felel meg. Ez alkalommal emlékezzünk arra is, hogy LEIBOWITZ nem véletlenül nevezte a Kabalát a júdaizmus pöcegödrének. Noha a haszidi szekták a kabalában gyökereztek, a habad mozgalomról el lehet mondani, hogy az ennek a pöcegödörnek az alapja, amely híveit továbbra is bemocskolja és mindannyiunk számára veszélyt jelent.”

Mi következik ezekből az információkból? A köztéri hanukázás jól behatárolható szélsőséges zsidó csoportok műve, melyek mesterségesen gerjesztik a feszültséget, és provokálják a többségi, keresztény társadalmon túl, még a rendesen, békében élni akaró zsidókat is. A baj az, hogy így a „rendes” zsidókkal is csak rosszat tesznek, hiszen áttételesen a zsidóellenesség rájuk is kihat. Ezért fel kell venni a harcot a szélsőséges zsidó elemekkel, és nem engedni a provokációjuknak, de hatásosan, kellő keménységgel kell hátrálásra kényszeríteni őket, mint ahogy tette a nemzeti ellenállás, amikor sikerült a Hősök terei hanukázást átvitetni máshova.
(Szent Korona Rádió)

kackia 2010.04.06. 11:13:08

@Regno delle Due Sicilie:Talán majd egyszer felfogod, hogy nem vagyok antiszemita,nem az egyes zsidó ember ellen szól amit ide felteszek.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.04.06. 15:57:47

@kackia:

Az ember nem genetikailag magyar, vagy zsidó, vagy bármi. A zsidóságban (a zsidó identitásban) a téveszmét ítéljük el, amely kulturális úton adódik át.
Amelyik zsidó tisztában van azzal, hogy mit is jelent az ő identitása és mégis megmarad ennél, az bűnös. rendgetegen tértek ki ebből a történelem során, mert nem akartak örökké gyűlölködni.

thetriggerhappy 2010.04.06. 16:02:59

@Arma Gedeon2:

aki meg nem, azzal pedig máglyára.

gellért!

mit szólsz a blogotokat olvasó-kommentelő sok félbolondhoz, íki inkvizítornak képzeli magát toledot látván? jó ez neked?

kackia 2010.04.06. 18:05:21

@Arma Gedeon2: Természetesen igazad van. A téveszme okát én a gyökereknél kerestem, s találtam meg és az nem más mint a rögeszmés megváltó, kiválasztott, elkülönítő, monoteista hitük, melyből annyi izmus fejlődött ki, s annyi szenvedés zúdult ezzel a világ népeire.
Érdekes, hogy az oroszok még a jehovásokat (kik köztudottan a zsidók kutyái) is be tudták csendesen, minden konfliktus nélkül tiltani.
De miért is lennénk a kommentek miatt antiszemiták, fasiszták? Én nem érzem magam annak, hiszen pont az irányukba megnyilvánuló, törődő, mély együttérzésünkből tanúskodnak írásaink.Mi csak segíteni szeretnénk nekik, s ez szeretetünket tükrözi.
Ha kevesebb gőg mételyezné lelküket, talán eljutnának szavaink füleikig.

thetriggerhappy 2010.04.06. 18:22:21

@kackia:

még szerencse, hogy te nem vagy se rögeszmés, sem gyűlölködő.

képzelem, hogy mi lenne ha az lennél.

kackia 2010.04.06. 18:42:06

@thetriggerhappy: Ne engedje szabadjára képzeletét, olyan nem fordulhat elő, én nem tudnék soha gyűlölni, bennem nem létezik már ez a negatív minőség. Engem a szeretet, a gondoskodás, az együttérzés vezérel embertársaim irányába.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.04.06. 19:22:20

@kackia: te csak segíteni szeretnél a zsidókon? akkor inkább kezdeményezz párbeszédet egy explicite zsidó blogon, fórumon. sok sikert! ennyi együttérzéssel megspékelve csak győzhetnek az eleve roppant ütős érveid :))

thetriggerhappy 2010.04.06. 20:30:13

@kackia:

ezt kitől idézted? torquemadatól?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.06. 20:38:14

@thetriggerhappy: ebben az ügyben nem bölcs T említése, visszaszállhat.

tevevanegypupu 2010.04.06. 22:01:46

Torquemada is szeretne. (-:

kackia 2010.04.07. 12:06:37

Nem értem magukat, milyen alapon akarnak engem összemosni egy inkvizítorral, csak azért mert teológiai alapon mutattam rá a problémára.

kackia 2010.04.07. 13:37:22

@kackia: Én többet teszek magukért mint azt gondolnák , az elmúlt napokban is elültettem 3500 facsemetét, és ezt jövőnkért tettem . Ja és nem vagyok LMP-s.
süti beállítások módosítása