Alfőmérnök hívta fel figyelmünket Morvai Krisztina erősen pikáns szereplésére, még a nemzeti radikális ébredése előtti időkből. 2000-ben Morvai a Közép-Európai Egyetem (CEU) színeiben adott elő a Közgáz Társadalomelméleti Kollégiumában (TEK), a (szélső)baloldali-antiglobalista gondolkodás hazai fellegvában, az előadást a TEK egyik kiadványa örökítette meg.
A szó Morvai Krisztináé (kiemelések tőlünk):
Az ELTE büntetőjogi tanszékén tanító büntetőjogász vagyok. Főleg női jogokkal foglalkozom és a Női- és Gyermekjogi Oktató és Kutató Központnál is dolgozom.
Egyik kedvenc képem az életemből a következő. Tanítottam egy évet az Egyesült Államokban, ahol az akkor óvodás korú Lili lányom is velem volt. Azt az óvodát festeném le, ahova Lili akkor járt. Amikor az óvodába bement az ember, először egy nagy közös térbe jutott, amelyből nyíltak a csoportok. Volt egy amerikai konyha is, ahol tolókocsiban ülő, nagyon súlyosan fogyatékos emberek voltak, többféle fogyatékossággal. Őket a helyi önkormányzat egy héten háromszor rendszeresen odaszállította ebbe az óvodába azzal, hogy nekik ott feladatuk van. Segítettek az edények lemosásában, az étel elkészítésében, játszottak a gyerekekkel. Amikor először ezt megláttam, rémülten ránéztem az óvónőre, és megkérdeztem, nem félnek-e a gyerekek ezektől az emberektől. Erre az óvónő rám mosolygott, és mondta, hogy nem, nem félnek. Ugyanis pont erről szól az egész: a gyerekek megtanulják, hogy mi szavakkal kommunikálunk, ezek a barátaink meg, akikkel nap mint nap együtt vagyunk, máshogy kommunikálnak, mert ők mások. Ők így fejezik ki az érzéseiket, a gyerekek pedig nem félnek tőle.
Természetesen színes bőrű gyerekekkel is együtt volt Lili. Számomra sokkoló volt, hogy amikor már átköltöztünk Franciaországba, Lili a színes bőrű Barbie-babáját behajította a sarokba. Azt mondta: „nem szeretem” – pontosabban mivel akkor még angolul beszélt: „she's black all over”. Majd Strassbourgban dolgoztam az Emberi Jogi Bizottságnál. Ott strassbourgi óvodában voltak olyan hatással a gyerekre, hogy mindazt, amit Amerikában sikerült „beleszocializálni” az elfogadással és a másság szeretetével kapcsolatban, ott abba hirtelen belezavarodott. És ami még ebben az oviban fantasztikus volt: a lányom Grace nevű barátnője egyszercsak fölugrott az asztalra, és büszkén kijelentette a csoportnak: "nekem két mamám van!". Kérdőn néztem az óvónénire, aki azt mondta: „mi szeretjük a másságot”. Grace mamái történetesen leszbikusok voltak, tehát őt valóban két anya nevelte. Erre viszont az én lányom nem tudott mit lépni, és olyan féltékeny lett, hogy ő is felugrott az asztalra, ahol azt mondta: „nekem pedig három anyukám van, kettőt otthagytam Budapesten, azért találkoztok csak eggyel.” Ez az óvoda, az álmom.
Ha arról a perről kérdeznek, amiben legszívesebben részt vennék, akkor egy olyan pert szeretnék, amelyben végre bepereljük a magyar rendőrséget azért, mert a bántalmazott nőknek nem nyújt segítséget. Pontosabban: egyszerűen nem teljesíti törvényben előírt kötelezettségeit azokkal az asszonyokkal szemben, akiket otthon a házastársuk bántalmaz. Mindenki hallotta már azt a kifejezést a rendőröktől, hogy „amíg vér nem folyik, nem megyünk ki.”
Milyen is a családon belüli erőszak emberi jogi és alkotmányjogi struktúrája? Egy kis feminista kritikával élve, alapvetően ez emberi jogokat arra találták ki, hogy tipikusan olyan problémákat orvosoljanak, amilyenekkel férfiak találkoznak az életükben. Nagyon fontos például a kínzás tilalma. Mit értünk ezalatt? Azt, hogy a rendőr ne bántalmazhassa az állampolgárt az utcán; a fogdában ne lehessen kínozni a rabot, satöbbi. A fogva tartottak, és általában a büntetés-végrehajtással valamint a rendőrséggel kapcsolatba kerülők mintegy 95 százaléka férfi. Mit jelent a véleménynyilvánítás szabadsága egy olyan nőnek, aki ha kinyitja a száját, és rosszkor szólal meg, akkor a férje szájon vágja?
A probléma fontos eleme, hogy a nők, a női állampolgárok nem az állammal kerülnek kontaktusba, és nem az állam, vagy az állam képviselője sérti az ő alapvető állampolgári jogaikat – nem a rendőr veri meg őt, mint az állam képviselője –, hanem egy magánszemély. Nagyon érdekes elméleti kérdés, mennyiben felel az állam egy magánszemély tevékenységéért. A strassbourgi joggyakorlattól kezdve számos jogrendszer Perspektívák egy tágra zárt társadalomban 120 egyre inkább abba az irányba megy el, hogy az állam a nem-tevésével – azzal, hogy nem avatkozik be egy magánszemély cselekményébe, aki egy másik magánszemélyt, egy állampolgárt bántalmaz, vagy más módon sérti az emberi jogait – is felelős adott esetben.
Azt gondolom, hogy az állam a családon belüli bántalmazásért abban a pillanatban is felelős, amikor azt mondja, hogy ez magánügy, ebbe nem avatkozom bele, és a rendőr nem megy ki a jog érvényesítésének érdekében. Egész sorozat per volt már az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa különböző országaiban, ahol ezen az elméleti alapvetésen elindulva beperelték a rendőrséget olyan nők hozzátartozói, akik belehaltak a bántalmazásba. Nagyon érdekes volt a per szerkezete. Azt mondták, hogy több ízben próbálta a rendőrséget hívni, ám nem jöttek ki. Ez a mulasztás viszont a nemek közötti diszkriminációt is megvalósítja. Ha ugyanis megnézzük a statisztikákat, láthatjuk, hogy a családon belüli erőszak és a nem családon belüli erőszak áldozatai között diszkriminál a rendőrség. Ha kocsmában van verekedés, oda kimegy; ha családon belül van verekedés, oda nem megy ki.
Erre lehet azt mondani, hogy nincs is itt nemek közötti diszkrimináció: ha az asszony ütiveri, bántalmazza, félelemben tartja a férjét, akkor se mennek ki; ha pedig férfi üti-veri, bántalmazza, tartja félelemben a feleségét, akkor sem. Igen ám, csakhogy az esetek 90 százalékában a nő a sértett és a férfi az elkövető, így végül közvetve a nemek közti diszkrimináció mulasztásos formáját valósítja meg az állam azzal, hogy nem avatkozik bele a családon belüli erőszakos bűncselekményekbe.
Nem szeretném, ha egy halott nő képviseletében kellene fellépni a rendőrséggel szemben, de sajnos rengeteg az olyan ügy, amikor például maradandó fogyatékosságot szenved a nő, amely megelőzhető lett volna azzal, ha a rendőrség időben beavatkozik. Strassbourgban is már volt egy ügy, ahol effektív kimondta az Emberi Jogi Bíróság, hogy az állam köteles hatékony védelmi lehetőséget biztosítani az állampolgárnak a másik állampolgárral szemben.
(...)
Csakhogy a férjek között elég kevés van, aki meleg. Ha minden férj mellett ott lenne a homoszexuális partnere, egy ilyen homofób országban kimenne a rendőr, hogy a feleséget megvédelmezze.
Nekünk nincs különösebb bajunk Morvai korábbi nézeteivel, toleranciájával (bár ezek fényében ritkán látott neofita teljesítményt nyújt mostanában a köztársasági elnök-jelölt asszony), de kíváncsiak vagyunk, a magyarság- és jobboldaliság-teljesítményt oly' szigorú mércével mérő Jobbik mennyire vevő a feminista, antirasszista, a homoszexuálisokkal szemben kifejezetten megértő gondolatokra.
Király Andrásnak mennie kellett. Maradhat-e Morvai Krisztina a Jobbik európai parlamenti képviselője?