Gyurcsány Ferenc a szabadságról értekezik. Nincs ebben semmi meglepő. A volt miniszterelnök, most ródsó-szónok szeret mindenféléről szakérteni, megfejteni. Ez a heppje. Ő ugyanis nem csupán a Baloldal nagy reménysége, felemelője, Magyarország leváltott megváltója, hanem szellemi iránytű is (gondoljunk csak a miniszterelnöksége idején megjelenő heti rendszerességgel megjelenő programokra és kiáltványokra). Született Kommunikátor.

  Van azonban fontosabb tartalmi vonatkozása is a most megjelent kis szösszenetnek (ahogy a többinek is). A balosok minden kiskátéja, írása, programja ugyanis magán viseli a fenevad jegyét a kényszerű bélyeget, amit lehet, hogy szerzői sem vesznek észre: bármennyire progresszívnek nevezze is magát a Baloldal, születése óta (magyar vonatkozásban: 1918 november 24. a.d.) nem változott. Ugyanazok a toposzok, ugyanaz a felfogás köszön vissza. A magyar ugar felszántása (progresszió, modernizáció és társai) elsőrangú programpont és célkitűzés volt a polgári radikálisoknál és a magyar kommunistáknál is.

  Ez esetben viszont még egy érdekes párhuzamot találhatunk Ferenc Testvér három bekezdéses kinyilatkoztatása és egy sokkal régebbi liberális pontifex műve között (mit ad Isten, annak is Szabadságról a címe). Azt tudjuk, hogy a pontifex később közelebb került a szocialista eszmékhez, és ez a választó vonzódás úgy tűnik, nem a véletlen műve. Lássuk elébb jozefinista forradalmárunkat: „Rossz emberek lennénk? Dehogy. Csak előbb lettünk szabadok, mint, hogy egyéni és közösségi értelemben birtokoltuk volna a szabadsághoz szükséges önállóságot.”

  Most pedig a klasszikust: [Amennyiben „barbár” népekről van szó], „a spontán fejlődés útjában álló kezdeti nehézségek oly nagyok, hogy ritkán lehet válogatni a leküzdésükre alkalmas eszközök között; s egy olyan uralkodó, akit a jobbítás szelleme vezet, jogosult bármilyen eszközt igénybe venni, ha ezzel egyébként esetleg elérhetetlen célt tud megvalósítani. Barbárokkal szemben a zsarnokság jogosult kormányzási forma, ha a cél viszonyaik jobbá tétele, s az eszközök bizonyítottan e cél elérését szolgálják. A szabadság mint alapelv nem alkalmazható annál az időpontnál korábbi állapotokra, mikortól az emberiség képessé vált rá, hogy szabad és egyenlő viták révén tökéletesedjen.”

  Bár Mill írása konkrétabb és direktebb, ugyanazt a gondolkodásmódot takarja. A felvilágosult elit népnevelésre kényszerül, de csakis azért, hogy szeretett gyermekének – az istenadta népnek – oda tudja adni a szabadság ajándékát (hát nem tündérek?).
Kedvenc showmanünk szabadság-felfogása is megér egy misét. Amennyiben van pénzünk (nincs, elveszitek), tudunk vásárolni. Olyan tévéműsort nézünk, amilyet akarunk (vagy amilyet a mediatizált demokráciában mutatnak, és ezen keresztül a népnevelés is hatékonyabb).

  A forradalmi szabadságban a szabadság érték, amennyiben haladó változások révén jön létre, nyűg viszont, ha nem egyezik a felvilágosultak elképzelésével. Korábbi felfogás szerint viszont (igaz, ezek mind 1918 előttiek) a szabadság a jó renddel és a tekintéllyel van összefüggésben (a kettő összekapcsolódásában: az érvényes, legitim rend és az azzal járó elfogadott tekintélyek), a jó rend pedig a jó törvények uralmát jelenti – mondja a bennünk lakozó Arisztoteli János. Amennyiben jó törvények uralkodnak, rend és szabadság is van.

  A Baloldal továbbra sem tud megszabadulni születési rendellenességétől. A szomorú a történetben az, hogy a Bal szabadság-felfogása nem csak sivár, de még szabadság-ellenes is.