(A képet innen vettük: létező utcatáblák New Hamsphire-ben, Concordban)

  „A kormány létbizonytalanságban tartja az egyházi iskolák diákjait, akik magyar állampolgárok gyermekei, ez pedig diszkrimináció” – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a püspöki kar sajtótájékoztatóján. Az egyházaknak épp akkor gyűlik meg a baja a kormánnyal, amikor a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény elfogadásának huszadik évfordulóját ünnepeljük. De miről is folyik a vita, mekkora összegről van szó és milyen alapon kapnak állami pénzt az egyházak? A Mandiner blog utánajárt az egyházfinanszírozás helyzetének. Cikksorozatunk első részében a jogi háttérrel foglalkozunk.

  A tavalyi évhez képest idén nagyságrendileg 10 százalékkal kisebb költségvetésből kell gazdálkodnia a katolikus egyháznak. Az szja egy százalékából az egyházak számára felajánlott összeget az állam kisebb mértékben egészíti ki, és a kiegészítő oktatási támogatást sem hajlandó a kormány jogszerűen kifizetni; a kormány hozott egy olyan rendelkezést is, hogy az önkormányzati épületben működő egyházi iskolák támogatásából vonják le a működési költséget – sorolták a problémákat a püspöki kar sajtótájékoztatóján.

   Az egyházak a rendszerváltáskor nem kapták vissza jövedelemtermelő földjeiket, vagyonukat, csupán ingatlanjaik egy részét, hogy elláthassák közfeladataikat. Nekik is, mint mindenki másnak, részleges kártérítés járt államosított vagyonukért. Azután, amit nem kaptak vissza, örökjáradékot állapított meg a vatikáni szerződés, közhasznú tevékenységet folytatói intézményeik után pedig az egyenlő elbírálás és a semlegesség elve szerint kapnak ugyanannyit, mint a hasonló állami, önkormányzati intézmények. Végül pedig, mint a legtöbb helyen a nyugati világban, az adózásban is számos kedvezmény illeti meg őket. Az Alkotmány és a vallásszabadságról (1990), valamint az egyházi vagyonról (1991), az szja-ról (1996) és az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről (1997) szóló törvény mellett a legfontosabb szerződés, ami mindezt szabályozza, az Apostoli Szentszékkel kötött 1997-es megállapodás. Az azonos elbírálás elve szerint ugyanis ennek rendelkezései érvényesek nem csak a katolikus, de a többi iskolafenntartó felekezetre is. Ezek a törvények, szerződések garantálják az egyházak által ellátott közfeladatok finanszírozását.

  Mielőtt azonban feltérképeznénk az egyházaknak juttatott állami pénzek mibenlétét, szükséges leszögezni, hogy a költségvetés egyéb számaihoz képest pitiáner összegről van szó. Amint azt ugyanis Simon István az ELTE-ÁJK egyetemi docense egy március 3-i konferencián elmondta: az államadósság 19 ezer milliárd forint, a GDP 76 százaléka; az államháztartási adósság 20,5 ezer milliárd forint, ami a GDP 82 százaléka; a központi költségvetés bevételi főösszege 8,3 ezer milliárd forint, ebből adóbevétel 6,5 ezer milliárd; a kiadási főösszege pedig 9 ezer milliárd forint. Ehhez képest töredékösszeg, az adóbevétel 0,8 százaléka, 50 milliárd forint az, ami az egyházak által ellátott közfeladatok zavartalan működését biztosítja, és amit rossz szóval „egyházfinanszírozásnak” szoktak nevezni.

   Tartsák el a hívek

- veti fel újra és újra az SZDSZ az egyházakkal kapcsolatban. Miért hamis ez a nézet? A bevett felekezeteknek a háború előtt egymillió hektár földjük volt, ebből a katolikus egyházé volt 880 ezer hektár. Akkoriban a történelmi egyházak látták el az oktatás 60 százalékát, ez az arány jelenleg 8-10 százalék. Az 1895-ös törvény megkülönböztette a „bevett” felekezeteket, akik közjogi státuszt élveztek a többi, magánjogi státusszal rendelkező felekezettel szemben. Az állam azonban így is fizetett többek között kongruát, azaz fizetéskiegészítést a lelkipásztoroknak. (Ma az Orbán-kormány idején hozott törvény szerint az ötezer lelkesnél kisebb települések plébánosainak fizet az állam jövedelemkiegészítést, ami körülbelül másfél milliárd forintra rúg évente.)

  A közhiedelemmel ellentétben az egyházakat sem kárpótolta teljes körűen az állam a rendszerváltáskor, nem került sor reprivatizációra, csupán részleges kártérítésre, a funkcionalitás elvének figyelembe vételével. Az egyházak összesen 1770 ingatlanról mondtak le, 60 milliárd forintnyi értékben, ebből a katolikusoké volt 1200 ingatlan, ami összesen 42 milliárdot ért. A katolikus egyháznak ezekért a Vatikánnal 1997-ben megkötött, a parlament által 1999-ben ratifikált nemzetközi szerződés alapján 1998-ra kifizettek közel kétmilliárdot, majd a következő években 4,5, 2001-től pedig 5 százalékos, az inflációval korrigált járadékot fizet az állam, ami örökre szól. Ennek összegét egy, 30-70 százalékos arányban a német márkából és amerikai dollárból álló valutakosár alapján számolták ki, amit akkor forintosítottak.

  Amint a Vatikáni szerződés fogalmaz: „A járadék mértéke a pénzbeli kártalanítás összege után a jelenlegi hosszú távú devizabefektetések 5 százalékos várható hozama. Ezt a hozamot úgy kell elérni, hogy 1998-tól a hozam mértéke 4,5 százalék, s ez 2001-től 5 százalékra növekszik. Az Egyház részére a járadék fizetésének 1997. évi bázisösszege - 42 milliárd forint pénzbeli kárpótlási igénnyel számolva - 1890 millió forint.”

  Számos volt ingatlanuk után azonban nem járadékot kapnak az egyházak, hanem egy összegben vagy természetben kifizették az ellenértékét, amit hasonló célra kellett az egyházaknak felhasználnia. Például a siklósi ferences rendházért kapott kártérítésből épült meg például a szentendrei ferences gimnázium tornaterme. Az egyházak nem igényelték vissza a falusi iskolákat, hiszen ott általában egy iskola van, és nem akarták megsérteni a szabad iskolaválasztás elvét, ezért inkább a városokra koncentráltak. Előfordult ugyanakkor, hogy maga az önkormányzat kérte meg valamelyik felekezetet, hogy vegye át az iskola üzemeltetését (ez történt például a Nagyradától elszakadt Zalaszabaron is). Az egyházak által visszakért ingatlanok ügyét legkésőbb 2011-ig kell rendeznie az államnak a törvény szerint.

„Járjon egyházi iskolába, aki akar, de ne az én adómból”

  A Vatikáni szerződés szerint, amelynek rendelkezéseit a többi egyházra is alkalmazzák az egyenlő elbírálás miatt, „az 1990. évi IV. törvényben felsorolt egyházi közszolgálati tevékenységek finanszírozására az állami intézményekre vonatkozó általános szabályok érvényesek ugyanezen törvény, valamint a jelen Megállapodás rendelkezései szerint. Az Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó.”

  Ez a pont rendszeres kritikák tárgya, sokan az egyház és állam szétválasztásának alkotmányban kimondott elvét látják megsértve ezáltal (60. paragrafus: A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.) Ugyanakkor az alkotmány kimondja a vallásszabadságot is. Az 1990. évi IV. törvény pedig egyenesen úgy fogalmaz, hogy „a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői. A hitélet körébe tartozó munkálkodásuk mellett kulturális, nevelési-oktatási, szociális-egészségügyi tevékenységükkel és a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország életében.”

  A 19. paragrafus szerint pedig „az állam az egyházi jogi személy nevelési-oktatási, szociális és egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményei működéséhez - külön törvény rendelkezései szerint - normatív módon meghatározott, a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt, illetőleg a támogatás az ilyen ellátásokra elkülönített pénzeszközökből történik.”

  Mint azt Platthy Iván, nyugalmazott államtitkár, az annak idején a Szentszékkel folytatott tárgyalások résztvevője a Mandinernek kifejtette, ez az elv a „szektorsemleges finanszírozás” elve. Ha az egyházi fenntartású iskolába járó gyermek nem kapja meg ugyanazt a támogatást, amit az állami intézmény padjában ülő, éppen az volna a vallásszabadság és a semlegesség elvének a megsértése. Az állam ugyanis nem különböztetheti meg polgárait hitük alapján. Ezért kapják meg az egyházi iskolák az önkormányzati iskoláknak járó állami normatívát is. Igen ám, kiáltanak fel ilyenkor sokan, no de alapítványi iskolába is jogom van beadni a gyereket, ott mégis tandíjat fizetek, mert az nem kap állami támogatást. Szögezzük le: az alapítványi iskolák is kapnak alapnormatívát, és a szektorsemlegesség elve alapján lehetőségük lenne igényelni kiegészítő normatívát is, csak akkor az egyházakhoz hasonlóan le kellene mondaniuk a tandíj szedéséről. Többségük pedig inkább a tandíjas opciót választja.

   *

  Cikksorozatunk második részében a balliberális kormányzat és a katolikus egyház közötti konfliktus fejleményeiről számolunk be.