Alighanem a kampány egyik legélvezetesebb fejezetét szemlélheti/olvashatja az érdeklődő az előző napokban kialakult ide-oda levelezésben. Ha másért nem, hát akkor már ezért megérte az idén esedékes csörte.

  A Fidesz védekezni kénytelen védhetetlen vádak ellen, a Jobbik helyzetértékelésének köze nincs a valósághoz, Nyakó meg feleslegesen kiabál be a partvonalról, bevonva pártját is egy olyan meccsbe, ami nézőként élvezetesebb - persze mi örülünk, hogy Nyakó a szembeszektor szurkolói táborából berohant a pályára, a biztonsági őrök pedig nem dobták ki.

  A Fidesz szerint a Jobbik és az MSZP játszik össze, de legalábbis jól jönnek egymásnak, a Jobbik szerint a Fidesz és az MSZP készül nagykoalícióra, az MSZP szerint pedig természetesen a Fidesz és a Jobbik kacsint össze. Ha nincs bizonyíték, az még nem cáfolat, így aki akarja, ennek hisz, aki akarja, annak, aki meg nem akarja, nem hisz senkinek.

  Kipakol Bayer, visszacsap Pörzse - nem mellesleg lepártsajtózva az egész médiát, miközben ő ül az egyetlen ismert párttulajdonolt közéleti lap főszerkesztői székében, mindenkit lepártkatonáz, miközben ő a Jobbik katonája - de hát nyilván a független politikai erő pártlapja egyszerűen független lap kell, hogy legyen.

  A - nem morvaikrisztai értelemben vett - magamfajták egyre nagyobb élvezettel rázkódnak a röhögéstől a buszon a politikai bulvárt olvasván, amikor Bayer is újból lecsap, ezúttal kivételesen oly módon, hogy soraival mindenképp egyetérthetünk: az MSZP rászervez a Fideszre március 15-én, a Jobbik (és a Barikád új száma) nagykoalíciót vizionál, majd ők is rászerveznek az előző kettőre, erre a Fidesz odébb húzódik - tehát az, akire a többiek rászerveztek -, és ezt gyávaságként értékelve a Jobbik megint nagykoalíciót kiált. Ez már politikai abszurd, akármit csinál a Fidesz, az a készülődő nagykoalíció jele, ha közel van térbelileg az MSZP-hez az utcán, azért, ha távolra helyezi magát, azért.

  Vona ezután Orbánnak címzi levelét, expressis verbis feltételezve, hogy nyilván ő íratta Bayerrel a levelet Pörzsének. Megkérdezi, hogy akkor miért a Jobbik a fő ellenfél, amikor az MSZP kéne, hogy az legyen, és lehetőség lenne kitakarítani az MSZP-t (a Fidesz állandóan szapulja az MSZP-t, de Vonának nyilván szelektív a hallása), miután az SZDSZ-t már „eltakarítottuk” (ki? A Fidesz? A Jobbik? Ketten együtt? Ne má, az SZDSZ magát takarította el, ez nem Vonáék érdeme). Majd közli, hogy Mesterházy már bejelentette, hogy visszaléptetik jelöltjeiket a Fidesz javára, ami viszont egyszerűen nem igaz, ez MSZP-mentes felvetés volt, aminek értelmetlenségét a Konzervatórium ki is mutatta. Az meg, hogy Antallt egy kalap alá veszi a szocialista kormányfőkkel, egyszerűen taplóság. Vona Gábor azt csinálja, hogy mindenkit egy kalap alá vesz, ami a legkényelmesebb megoldás, nyilván az ilyen egybites valóságképekre vevők a szavazói. Ne gondolkodj az előző húsz évről, úgy ahogy van, szar volt.

  De ezután jön a ráadás: ahelyett, hogy most az egyszer nem kiröhögtetve saját magát hátradőlve röhögne, Nyakó István közli, hogy ne dőljön be senki, ezek összejátszanak, a levélváltás csak színjáték, és a demokráciát csak a baloldal védheti meg. Meg hogy ők vissza nem léptetnek senkit.

  Mindenesetre Nyakó és Vona ugyanolyan igazolhatatlan és valószínűtlen összeesküvés együttműködéselmélettel áll elő, néha meg a fideszesek is.

  De vajon hová lett Dávid Ibolya és Bokros Lajos? Biztos fogalmaznak már egy nyílt levelet, hogy mindenki felelőtlenül ígérget, ne higyjünk senkinek, csak a Lajos a helikopter.

  Mi meg most már otthon rázkódva a nevetéstől várjuk a következő körmérkőzés közvetítését. Reméljük, a zöldek láthatatlan terepszínben rohannak majd be a pályára, és a hosszába játszók mellett keresztbe is elindul egy meccs. Izgi lesz!