A következetlenség mámora
2010. február 08. írta: Gabrilo

A következetlenség mámora

  Ma reggel Budai Bernadettet néztem az M1-en. És ugyan erről is szólhatna az okfejtés, mégsem lesz szó arról, hogy mennyivel jobb csaj volt korábban, és most meg miért nem.

  Orbán, úgy tűnik, kellemetlen helyzetbe hozta a szocialistákat: elhatárolódott a Jobbiktól. Nem pálya a Jobbik, óva inti a jobboldali szavazókat szavazataik megosztásától, helytelen az antikapitalizmus és az erőszak. Leves.

  Budai Bernadett az évértékelő Jobbikra vonatkozó mondataira úgy reagált, hogy most már a Zorbán ellenfélnek tekinti a Jobbikot, mert félti tőle a szavazóit, ezért határolódott el. Süveges Gergő emlékeztette rá, hogy az MSZP hihetetlen kvalitású, különleges képességekkel és ellenállhatatlan politikai sármmal rendelkező miniszterelnök-jelöltje épp most Mussolinizte le a Fidesz elnökét (a felvételen 6:56-tól látható - a szerk.), hát akkor ezt most így hogy? 

  Budai Bernadettnek nem tehetett jót a legutóbbi kommunikációs tréning, ugyanis elképesztő zagyvasággal kezdett el valami egészen másról beszélni. Hogy egyértelműbb legyen: olyat ködösített, hogy Süveges Gergő a papírjáig sem látott el. Valóban nehéz ugyanis arra válaszolni, hogy mégis hogyan kacsinthat össze és működhet együtt a Fidesz a Jobbikkal, ha közben előbbi kifejezetten megkéri rá a zembereket, hogy ne támogassák utóbbit. A politika persze sokak szerint a színtiszta manipuláció világa (ez ma sajnos részben igaz is), de ezt kicsit túlzásnak érzem. Az ilyen fokú inkonzisztencia nem lehet szándékos.

  A szociknak, úgy tűnik, csak a kommunikációs tréningek maradtak, de már ők maguk is képtelenek a dolgokat megkülönböztetni. Ennek aztán az ilyen, Monty Pythonba illő paródia a vége, a kis szocialista abszurd.

  És arról meg szót sem ejtettünk (most), hogy mennyire hiteltelen, visszataszító, gátlástalan, undorító az, ahogyan a diktatúra utódpártjának miniszterelnök-jelöltje próbálja újfent egy diktátorhoz hasonlítani a Fidesz elnökét. (Itt most minden kedves ballib megnyomhatja a „demagógia” gombot, mert ha épp nincs kéznél más válasz, ez a kedvencük.) Hol a nyavalyában volt a marha nagy aggodalom a legjobb alkotmányossági hagyományokat ápoló Horn Gyula miniszterelnöksége alatti 2/3-os többségnél? Vagy van jó diktatorikus örökség, a másikról meg elég feltételezni a diktatorikus hajlamot, és utolsó mentsvárként nyomni a nagyon szar propagandát?

  Oli bácsi legyen veletek! Azaz: húzzatok már el a picsába, de tényleg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr531738674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.02.08. 11:28:19

Hát nem tudom mi volt az Orbán beszédben diktatórikus és Mussolini-hez hasonlatos. Sem a hangnem sem pedig a téma nem voltaz. Sőt szerintem nagyon is lagymatag volt. Pegig lek kellene felrázni a seregeket. Mert 1 nyüves hónap nem lesz elég. Vagy inkább 1 hónap alatt nem akarják elbaszni. Bár az az álláspontom, hogy a Orbánnak esze ágában sincs a 2/3-ra hajtani.

osborne 2010.02.08. 11:33:13

Szegény Budai kisasszony, vizuálisan is tényleg rapid leépült a Szanyi Tiborok mellé. Ez egyébként nem lehet tudatos?

Bummer 2010.02.08. 11:34:24

hova kell tekerni? nem akarom kínozni magam.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.02.08. 11:37:16

Visszaköszön a maszop kommunikációjában a 2002-es kampány, Orbán diktátor fasiszta "mini-duce" stb. De nem tudom feltűnt-e a tisztelt baloldali szavazóknak az hogy az mszp adott-e kormányprogramot? Mert azon kívül, hogy O.V.-vel foglalkoznak azon kívül semmi. Bár nehéz is lehet, én megértem. Mit mondanának folytatjuk azt amit most csinálunk?? Szerintem vicces lenne. Az mszp-nek már semmi de semmi mondanivalója nincs a többségi társadalom számára, azon kívül hogy felfestenek ide valami világvége-féleséget. Budai Bernadett meg....hagyjuk is.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 11:40:22

A kétharmad miért túlhatalom és miért antidemó? Ez a demó, nem?

Tehetetlen Dodó 2010.02.08. 11:46:48

@dobray: Ugyan, ugyan, ez világos: a kétharmad mindig túlhatalmat jelent.
Ballibbancs kormányzás esetén előfordulva mindig kivételként erősíti a szabályt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.08. 11:50:11

akkor most szavazzunk a szocikra?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.08. 11:52:59

de szémét ez a süveges! inkább olyanokat kérdezne, amire lehetne rendesen válaszolni!

kispufi 2010.02.08. 11:55:54

a fideszre szavazni antidemokratikus. milyen demokrácia az, ahol a baloldal elvesztheti a hatalmat? részletesebben: ajánlom Csermely Péter szokásos remeklését a múlt pénteki Tiranai lepelben, ami amúgy ki is lett mandinerezve.

érdektelen 2010.02.08. 12:07:11

Nem értem, miért csodálkoztok. Már csak ez maradt.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.08. 12:07:17

na, előretekertem.
gyerekek, vinnyogva sírok nevetek ezen a csajon.

ez mekkora orgazmust hazudhat!
ha bukik, majd azt fogja tanítani.

WysiWyg 2010.02.08. 12:11:35

Iszonyatosan nívótlanok ezek a megnyilvánulások. Mao vörös könyvében található aranyköpések jutnak ilyenkor eszembe.

Valandil 2010.02.08. 12:22:07

"olyat ködösített, hogy Süveges Gergő a papírjáig sem látott el"
Nem lehet, hogy puncit villantott, azért nem látott jól szegény Gergő?

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.08. 12:36:11

A Buda Bernadett vissza is lépett, nem? Még tegnap..
Egészségügyi gondokra hivatkozva...

civilkontrol 2010.02.08. 12:41:03

Szegény kis szocigecik, az sem esik le nekik, hogy már nem buli széljobbozni.

A széljobbság most trendi, (köszönet ezért ugyancsak a szocigeciknek jár) Ők meg mostan hájjal kenegetik a Ducsét.

Köszipuszi

homoródkarácsonyfalvi 2010.02.08. 12:42:31

@WysiWyg: Az a kérdés, hogy a szocik-nak libeknek tényleg csak ennyire futja a választásokig, vagy tartogatnak -e valami nagy dolgot a végére?

vizipipa 2010.02.08. 12:45:32

Csak úgy diszkréten kérdem, OV 98-02 közötti és Fleto 04-09 közötti személyes produkcióját összehasonlítva, melyik áll közelebb Mussolinihez?

2010.02.08. 12:48:59

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Az az Orbán Anita volt, a másik oldalon.

Komplett hülyeség a mussolinizés, de azt azért el kell mondani, hogy Mesterházy azért hivatkozott Mussolinire, mert hogy ő is program nélkül jelenkezett be a hatalomért. A diktatúraveszélyre direktben nem utalt, ez csak belehallás.

Mesterházyt a "diktatúra utódpártjának miniszterelnökjelöltjének" nevezni közel ekkora baromság egyébként, ezt is tegyük hozzá az igazság kedvéért. Abban igaza van a posztírónak, hogy 94-ben nem sírtak a 2/3 miatt. Akkor viszont teljesen más volt a helyzet, az MSZP nem véletlenül vette maga mellé az Szdsz-t szégyenlős módon.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2010.02.08. 12:57:35

biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk, biankó csekk

marós 2010.02.08. 13:07:07

A szocik, a saját maguk hazugságainak a fogjai lettek. Ilyen primitív emberek gyülekezete rabolta le az országot. Remélem örökre eltünnek a politika, a közélet porondjáról, és jön helyettük egy tiszta, becsületes, a korrupt, erkölcstelen elődöktől teljesen független párt.

2010.02.08. 13:18:39

@homoródkarácsonyfalvi: Félrehord a szemed, de nagyon. Ez minden?

1kutya 2010.02.08. 13:19:17

nem ködösített, csak mélyen előrehajol a mélyen dekoltált blúzában:D

Bummer 2010.02.08. 13:23:33

@iii:
Azért vették be, hogy meglegyen a 2/3.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2010.02.08. 13:23:40

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Nekem Orbán Anita visszalépése rémlik egészségügyi okokra hivatkozva.

@Gabrilo- A poszttal általánosságban egyetértek, a végét viszont képtelen vagyok értelmezni. Illetve, a Horn-kormányzattal kapcsolatos részt. Mikor is élt vissza a 2/3-os többséggel?

Bummer 2010.02.08. 13:24:07

@vizipipa:
Én azt nem értem, hogy miért nem Hitler? Ha már.

2010.02.08. 13:24:46

@iii: Kieg. Az is igaz viszont, hogy nem véletlenül pont Mussolinit pécézte ki, hogy aki akarja, az értelmezheti úgyis, mint diktatúraveszélyre való figyelmeztetést. Amiben persze nincs igaza, de azért én jobban örülnék, ha más pártokkal megegyezve tudna csak kétharmados törvényeket hozni.

2010.02.08. 13:30:23

@Bummer: Jogos, rosszul emlékeztem. Akkor pláne nem lehet összehasonlítani a 94-gyel.

Mesterházy nem véletlenül hivatkozott Mussolinire, hogy aki akarja, az értelmezheti a diktatúraveszélyre figyelmeztetésnek is. Ami egy marhaság, de azért én szeretném, ha más pártokkal is meg kellene egyezni a kétharmados törvényekhez.

2010.02.08. 13:31:45

@iii: Basszus, ez a hüje duplán vitte fel, pedig direkt megnéztem előtte. Sry. :-(

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.08. 14:33:23

Nehéz lehet egyetlen érvvel dolgozni, szegény szocik :(

elfelejtette 2010.02.08. 14:43:56

Ennek a formacionak mar 20 eve el kellett volna tunnie a sullyesztoben. Most szvsz el is fog.

Lordius 2010.02.08. 15:32:25

Orbán túl akarja nyerni magát. Hát ezen behaltam. Tudtommal a politikusoknak a szavazatmaximalizálás a cél. Irigykednek szegények...

gyaloghartur 2010.02.08. 15:34:07

@szamárfül:
Mikor élvez a Bernadett
(még azelőtt Bugyik),
nem kapja le magáról a
nedvesedő bugyit:
orgazmusnak hazudja ha
ájultában húgyik...

Freŝa 2010.02.08. 15:34:35

Próbálom dekódolni a Mussolíni-hasonlatot, s én is gondolkodom azon, hogy miért nem Hitlert emelgetik. Az utóbbit egyszerűbbnek látom: a ezt a fajta összehasonlítást már ők is durvának találnák, s úgy látom a társadalom túlnyomó többsége sem értene egyet vele.

Érdekes módon Mussolíni a második világháború utáni Magyarországon egyfajta komikus, ámde velejéig romlott személyiséggé vált a közbeszédben. Hitlert kevésbé találja a közbeszéd nevetséges figurának, sőt - ezért sokat tett személyesen ő is, továbbá a Wermacht, az SS, és a Gestapo is. Oké, hogy Mussolíni háborúban vállalt szerepe ebben a fordított tükörben tűnik nevetségesnek, extrovertált személyisége, felvett pózai inkább komikussá tették utólag, mint félelmetessé. Azért ne feledkezzünk meg az olasz hadsereg tragikomikus világháborús szerepéről se...

Az egész képlethez kurtán-furcsán hozzájárul a magyar közbeszédben elterjedt fasizmus értelmezés is. A negyvenes évek elejétől a kommunista mozgalomban a fasizmust átfogóan értelmezték a német nemzetiszocializmusra is, tehát német fasisztákról beszéltek, akkor is ha ilyenek nem léteztek. Ez a furcsa összkép teszi szerintem "alkalmassá" Mussolínit arra, hogy Orbán Viktor társa legyen a mai szocialisták kommunikációjában.

Tehát összegzésként: Mussolíni az a fasiszta diktátor, aki megjelenésében, pózaival alkalmas figura lehet egy ma regnáló jobboldali politikus lejáratására. Nevetséges figura, aki mindezek ellenére kemény diktatúrát vezetett be a harmincas évek Olaszországában. Fasiszta=náci, Mussolín=Orbán. A harmincas évek sötét, fasiszta Olaszországa = Orbán által építeni kívánt Magyarországgal.

Több sebből vérzik az analógia, de hát tudjuk, hogy a kommunisták más anyagból vannak gyúrva, mint az átlagember. Ja, ne felejtsük el azt sem, hogy a kezdeti Mussolíni-féle gondolkodásmód inkább a marxi elvekhez állt közel, azonban ezeket egyre inkább vegyítette a radikális jobboldali gondolkodásmóddal. Az olasz fasizmus ezen két egymástól messze lévő ideológia furcsa egyvelege. Bizonyosan ez is bántja a baloldali megmondóembereket...

betufalo 2010.02.08. 15:44:36

@Freŝa : Nem véletlen, hogy a drága jó bolsik a fasiszta szót használták. Baromi kínos áthallásokat okozna, ha a Nemzetiszocialista Munkáspártra szórnák átkaikat. Ebből következhetne, hogy az övék nezetietlen és munkástalan párt. Ezért csavartak egyet a dolgon és azóta a fasizmusra hányják az epét. Egyetlen marxista tudós nem tiltakozott az abszolút tudománytalan eljárás ellen. Nekünk normális embereknek változatlanul ragaszkodnunk kéne a helyes, tudományos elnevezés mellett. Így az antiszemita nem más mint anti nemzeti szocialista.

Freŝa 2010.02.08. 16:09:54

@betufalo: Igen, helyénvaló a megállapításod a náci-fasiszta összemosásról.

kétbalkezes mosómedve 2010.02.08. 16:29:47

@Freŝa : És akkor a vonatok is pontosan fognak járni?

táltos 2010.02.08. 17:56:15

Csak Dessewffy Tibort idézném a vasárnapi szólás szabadságából:"Orbán Viktor nem Tailung, a gonosz hópárduc a kungfu bandából, nem akarja elpusztítani Magyarországot."
Azért érdemes megnézni az arcát miközben Stumpf István figyeli:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.08. 17:57:27

Szegény, úgy járt ,mint Morvai Krisztina. Az árokásás nem tesz jót a szépségnek.

Arivistus 2010.02.08. 18:49:39

Tudom, a post nem elsősorban erről szól, de szerintem kezd kellemetlen lenni a Fidesznek az hogy a programjára terelik a szót (még akkor is ha történetesen az MSZP sem állt elő programmal).

Szerintem a Fidesznek át kéne venni a kezdeményezést, és a közbeszédet az elmúlt 8 év és a 98-02 közötti időszak statisztikai összehasonlítása felé kéne terelnie. Különös tekintettel az államadósság, a versenyképesség, a TI által mért korrupciós mutatók, a GDP növekedés, valamint a külker mérleg témaköreire.

teknős 2010.02.08. 19:00:32

@Arivistus: Tudod, az emberek 41 %-a nem is hallott az Orbán beszédről...

Attól, hogy az ilyen ostoba fórumokon (copyright: smalladam), a még ostobább közírók, programért hisztiznek, a közt vajmi kevéssé izgatja a kormányprogram, meg a grafikonok. Lesz program március 15-én. Előbb meg főljenek az elvtársak a levükben!

Orbán tudta vezetni az országot 10 éve, a gyakorlatias embereknek ez bőven elég. Merthogy az elvtársak meg nem tudtak...

elfelejtette 2010.02.08. 19:30:11

@Arivistus: "Tudom, a post nem elsősorban erről szól, de szerintem kezd kellemetlen lenni a Fidesznek az hogy a programjára terelik a szót (még akkor is ha történetesen az MSZP sem állt elő programmal)."

Elsosorban a baloldali sajto csinalja a hiszteriat. Most pl. itt lenne nekik Bokros programja, erdekes modon senki nem cincalja, senki nem elemezgeti, pedig tele van liberalis kozhelyekkel, kabe amikkel az SZDSZ is kabitotta a jonepet. Vagy elovehetnek az SZDSZ 2002-es valasztasi programjat, es pontrol pontra vegigmehetne azon, hogy megis mi valosult meg belole.

Nem a Fidesznek kellemetlen az un. programnelkuliseg, hanem a kormanyoldalnak es csatolt reszeiknek kellemetlen a sajatjuk csodje, errol pedig terelni kell. Aztan meg igen kellemetlen dolgok tortennek mostanaban a BKV es a MAV kornyeken.

Terelni, terelni, terelni, ennyi maradt.

Earthq 2010.02.08. 20:00:55

Jájj ez a néni jájj... :D
X)) Nem tudom kommentelni, nagyon nehéz eset... Inkább ment volna táncosnak... x))

Bummer 2010.02.08. 20:47:23

@teknős:
A programról hisztizésről annyit, hogy az egyenlítőtévé blogon nagy leleplező poszt volt arról, hogy nyilatkozott 1-2 konkrétumot a fidesz oktatási programjáról Hoffmann Rózsa.
Aztán persze kiderült, hogy ezek már 2007-ben le lettek írva a Fidesz Jövőnk programjába.

Várkonyi 2010.02.08. 20:55:40

A szoci médiakurvának igaza van, hogy Orbán közhelyekben beszél, és abban is, hogy mindenfajta konfrontációt (nyilvános vita, program bemutatása), kerül.
Kerül, mert megteheti, és mert a magyar választók nem büntetik meg ezért, mint tőlünk nyugatabbra tennék.
Ez is csak azt bizonyítja, hogy az egyébként is halódó nyugati demokráciák a magyar nép lelkivilágához miért nem alkalmazhatóak.

Tehetetlen Dodó 2010.02.08. 21:03:45

@Várkonyi: A magyar választót eléggé megbüntette már a liberálbolsi koalíció.
Örüljenek, hogy luk van a seggükön (copyright Szolidomi) és ha nem baltázzák el, lesz végre valaki, aki megpróbálhatja kirángatni a kátyúból az ország szekerét.

Preskin 2010.02.08. 22:59:18

Mostakkó jöhetazhogy beájulok holaferi ?

futura 2010.02.08. 23:46:23

Megkérnék mindenkit, hozzászóló urat vagy blogszerkesztőt, ajánlana számomra egy olyan interneten megjelenő konzervatív, jobbközép orientáltságú bármit, ahol normális hangnemben, emberi módon, észérvekkel lehetne a napi politika és közéletben téjékozódni.

Jó, a hozzászólásokat nem lehet, és úgy látom nem is akarják megszürni, de még az elfogadható tartalmú cikkek nagy része is viszolyogtatóan alpári.
Egy vudu szertartásra emlékeztet, amikor az ellenfél mását szurkáljuk, köpködjük, és így próbáljuk legyőzni.
Sajnálom ez nekem gyerekes.

Bummer 2010.02.09. 00:36:24

@futura:
döff
döff
döfdöffdöffdöff
phöphöphöphöphö

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.09. 12:49:54

„Valóban nehéz ugyanis arra válaszolni, hogy mégis hogyan kacsinthat össze és működhet együtt a Fidesz a Jobbikkal, ha közben előbbi kifejezetten megkéri rá a zembereket, hogy ne támogassák utóbbit. A politika persze sokak szerint a színtiszta manipuláció világa (ez ma sajnos részben igaz is), de ezt kicsit túlzásnak érzem. Az ilyen fokú inkonzisztencia nem lehet szándékos.”

Milyen igaz. Kéretik alkalmazni a Jobbikra is. :>

hapcika 2010.02.09. 14:03:23

Orbán egy millió munkahelyet igér tíz év alatt. Ez évente 100 ezer új munkahelyet jelent. Ahhoz, hogy ne nőjőn a munkanélküliek száma, évente 240-250 ezer új munkahelyet kell teremteni. Négy év alatt is csak szinten lehet tartani a m.nélküliek létszámát, nem csökkenteni. Ime ilyen szakértőkre számíthatunk.

Bummer 2010.02.09. 14:14:17

@hapcika:
Na, okoskahapcika. Ez az 1 millió azt jelenti, hogy jó gazdaságpolitikával elérjük legalább az EU által előirányzott 70%-os foglakoztatottsági szintet, munkahelyek kifehérítésével, részmunkaidővel, távmunkával stb. Hogy erre szükség van, azt már régóta lehet tudni. www.figyelo.ro/hello-eu-/nott-a-foglalkoztatas-az-eu-ban.html

hapcika 2010.02.09. 16:55:41

@Bummer: Úgy látszik te csak az egy milliót értetted és olvastad. Ha tovább olvasol, akkor ott áll az is miért nem jó az egy millió, mert tíz év alatt akar ennyit teremteni. Az bizony növekvő munkanélküliséget jelent és ha négy év alatt teremt egy milliót, akkor is csak a jelenlegi szintet tartják. Ez az jelenti tíz évig marad a 10,5%-os munkanélküliség. Címet meg olyat írjál, ami azt jelenti be, hogy nőtt a foglalkoztatás az MO-on. Nem kell mindent elhinni!!!

teknős 2010.02.09. 18:00:52

@hapcika: annyira elszakadtatok már a valóságtól, hogy nem is értitek a köz nyelvét.

Amikor Budai Berni arról beszél, hogy az emeszpé soha sem támogatta az ingatlanadót, akkor igaza van, de ez a kutyát sem érdekli. Mert annak ellenére, hogy igaza van, egy hazugság a köz szemében.

Ez van veled is. Igazad van, de ez a kutyát sem érdekli. Mert hazudsz.

tewton 2010.02.09. 18:53:22

@hapcika: heló provó!

van eltett szóróanyagom Feritől.
4 év alatt ígér 800.000 munkahelyet.
Hitte, merte. Tette?

ha meg a válság akadályozta meg Fletót, akkor is több esélye Orbánnak. 10 év alatt csak elmúlik az a csúnya válság. Orbánnak akkor 6 éve lesz az extra 200.000 melóhelyre.

hapcika 2010.02.09. 19:57:34

@teknős: Ingatlanadó nincs. Vagyonadó ingatlanokra vonatkozó részét törölte el az AB. Töröld meg olvasás előtt a szemüveged. Ne válaszolj, mert a kutyát sem érdekli, csak a családodat a hazugságod.

teknős 2010.02.10. 12:42:16

@hapcika: Meg sem értetted amit írtam. Éppen azt próbáltam az agyadig eljuttatni, hogy igazat beszéltek, de ez az igazság, nem egyéb, mint a valóság kicsavarása. Jogi csűrés-csavarás, amit az emberek meg sem értenek.

Ezek szerint te a családodnak is hazudni szoktál?

Arivistus 2010.02.10. 13:07:11

@hapcika:
Az ingatlanadót PR szempontok alapján keresztelték át "vagyonadóvá". Mi az amit ebben nem értesz?

hapcika 2010.02.10. 14:27:09

@teknős: Ha itt hazudozol, akkor mi van otthon? Mit csinálsz azzal a gyerekkel, aki nem hajlandó megérteni Viktor bácsi meséjét a "nemzeti érzésről"?
Nem írtam semmi rosszat rólad az első bejegyzésemben, de te sértegettél és még azt sem tudod elviselni, ha visszaszólnak. Beképzelt majom!!!

hapcika 2010.02.10. 14:33:25

@Arivistus: Az AB szerint sem az elnevezéssel volt a baj.Ne nézzünk már mindent kabátnak, hogy így gombolom, meg úgy gombolom. Ha kiforgatsz is minden szót, attól még nem leszel okosabb.

teknős 2010.02.10. 16:40:26

@hapcika:Be vagy gyulladva, mi? Mi lesz veled április 26 után?

A takarítói állásodat félted, mert azt mondta az elvtársad, no meg az Ildikó, hogy jön a fideszes megtorlás?

hapcika 2010.02.11. 08:56:26

@teknős: Nem igen hiszem, hogy félnem kellene, csak nem szeretem a bigott elvakultságot, amikor túllihegitek a "Vezéretek" jelentőségét. Állásomat sem kell félteni, mert 42 év után nyugdíjba kényszerítettek, neked viszont még munkahelyed sem volt.88 óta minden hónapban levonták tőlem az adót, rólad viszont nem hiszem el, hogy fizettél adót, ha igen, akkor is csaltál. Milyen alapon állítod a másikról, hogy hazudik, csal lop, mikor te is hazudsz, csalsz és lopsz.
Még egy dolog: Másik blogon olvastam, hogy az MSZP-s nőket " komcsi kurvának" nevezted. Milyen jogon írsz és mondasz ilyeneket a másik oldalról, akkor most a te megszólításod "fideszes kurva"? Nem kell ezért megsértődnöd, ilyet csak buta, alulképzett nők írnak, akik nem tudnak szétnézni a világban, mert ki sem látszanak a házimunkából.

teknős 2010.02.11. 18:48:04

@hapcika: Tedd fel a szemüvegedet és nézd meg újra. A latin görbe szót nőnemű alakban nem szokásom leírni személyekre, és bár igazságnak tartanám, ha lelövöldöznének néhány prominens emeszpést, mindent megtennék azért, hogy az én igazságom ne győzedelmeskedjen.

De nem hiszem, hogy ezt te értenéd, nem vagy olyan szellemi és erkölcsi színvonalon.
A hitedet meg tiszteletben tartom. Szánlak. Nem vagy képes különbséget tenni a fiatalságod és az érdekeid között.

hapcika 2010.02.11. 19:43:50

@teknős: A német írja görbének még, hogy tudd.
Nem tudom miért, de olyan érzésem van, hogy te is szültél gyereket a megélhetésért. A karácsonyi riportról elfelejtkeztél?
Maradj csöndben és ne tévesz össze az egy emberes pártod suttyó aktivistáival.

teknős 2010.02.11. 20:16:08

@hapcika: Mi van, a lakásod előző tulajdonosa nem tudta elvinni a Hortobágyra a német szótárát?

A magyar nem a németes alakot használja a szlengben arra a bizonyos fogalomra.

hapcika 2010.02.12. 15:06:11

@teknős: Ha OV nevét kiejted az összes gyereknek is tapsolni kell? Elég lapos és korcs gondolkodás.

teknős 2010.02.12. 21:28:45

@hapcika: Hát hogyne, még az egyéves is ki van hajtva ajánlószelvényt gyűjteni. Nem tudtad. Sőt, ha nyuggert látnak, akkor kővel hajigálják a 14 év alattiak és cukrot is kapnak érte, ha nem kel fel többet az idióta nyugger.Minden este Orbán Viktorért térdenállva imádkoznak az életnagyságú képe előtt.

Tehetetlen Dodó 2010.02.12. 21:51:16

@teknős: Ne strapáld magad, reménytelen.
Én még az egyik macskámat is inkább átneveztem, most inkább Hapsikának hívom.

tewton 2010.02.13. 01:40:17

@Tehetetlen Dodó: @teknős:
mennyi erejük van erre a kamu-nyugdíjas nickre! írjanak inkább haikut!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.13. 07:26:28

@tewton: igazit? vagy csak formait? mert az igazihoz, ennél, sokkal tobb idő kell. :)

hapcika 2010.02.13. 10:31:22

@teknős: Hiába no, Orbán Viktor a legszebb, amerre jár, lába nyomán kipusztul fű és virág, szájából a gyűlölet békái és kigyói ugrálnak és egy bicikli pumpával fújják feszesre a bőrét, hogy a "nivea visage" hatást elérjék.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.13. 18:12:09

@Tehetetlen Dodó: hapcika szeretetre vágyik, csak nem tudja kifejezni magát.

tewton 2010.02.13. 18:40:49

@tölgy: elég rosszul fog hozzá, anyway.
Maga elhiszi neki, hogy nyugdíjas?

nyugdíjas korára az embernek benő a feje lágya. legalábbis 15 éve még olyanok voltak a nyugdíjasok. vagy már a nyugdíjasok se a régiek? :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.13. 19:00:45

@tewton: ma már egészen fiatalon is elmehet nyugdíjba. Az a megasztáros Évi is valami roki nyugdíjas lett 28 évesen. Lehet, hogy ő bosszantja Teknőcöt?

Tehetetlen Dodó 2010.02.13. 21:03:43

@tölgy: Ne is tudjon engem kifejezni.
(Na, ezért szeretem a tegező formát).

hapcika 2010.02.14. 09:37:23

@Tehetetlen Dodó: Sokra tartja magát a fiatalság.Emlegettem én az anyucikáját? Csak ennyire telik? tanul 16 évig és mi lesz belőle, a fidesz bunkója! Igen jó érv! Adja vissza a diplomáját, bizonyítványait, nem ér semmit!

hapcika 2010.02.14. 09:41:45

@tewton:
@tölgy: Nagy dolog, ha valaki kételkedik, de leélni úgy az életet, hogy nem hiszünk senkinek,rossz lehet.

Tehetetlen Dodó 2010.02.14. 18:53:29

@hapcika: Zavaros vagy, gyerek, ne erőlködj itt fölöslegesen. Még azt se tudod, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
(Azt egyébként én is látom, hogy sokra tartja magát a fiatalság, de ez így van rendjén. Ez majd náluk is elmúlik, 25-30 év múlva).

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.15. 09:49:31

@Loxon:

Tudja-é az okát annak, hogy a Jobbik miért nem indított jelöltet a 8. kerületben?
Köszönöm az interjút :))

hapcika 2010.02.15. 15:27:56

@Tehetetlen Dodó: Látja még arra sem telik, hogy visszaemlékezzen, kinek írtam. Van egy olyan érzésem, hogy mindig szépen akar írni, csak sértegetés lett belőle. Nézzen utána ki ki mit ír az adjonistenre. Egyébként mióta ön a "teknős"? Bár, ki tudja, neki is írtam és rögtön sértegetett. Ez valami fidesz szokás?

teknős 2010.02.15. 20:11:30

@Tehetetlen Dodó: :) A saját tanácsodat fogadd meg! Ne strapáld magad, reménytelen! :)

hapcika 2010.02.16. 10:19:08

@Tehetetlen Dodó: @Talon Karrde: Néha olyan érzésem van, hogy határon belül és kivül fideszes szokás a falkaszellem. Gyenge emberek szokása.Igaz Orbán Viktor is ilyen jellemtelen!

Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 10:57:22

@hapcika: Nyald má' ki és fogd má' be.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.16. 11:04:06

@Gabrilo:
árulja mán el, ne titokzatoskodjon, meg pedzegessen itten e tárgyban hetente. mondja, mi terhelője van?

teknős 2010.02.16. 11:12:21

@Tehetetlen Dodó: :) Látom kezdesz lecsúszni hozzá, vigyázz, ő azon a pályán otthon van és legyőz! Úgyis övé kell, hogy legyen az utolsó szó!

Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 12:05:03

@teknős: Áh, ne félj, ez nem szellemi közeledés, csak afféle automatizmus, ahogy az ember szinte öntudatlanul, ösztönösen hessegeti odébb a piaci legyeket.

hapcika 2010.02.16. 12:34:00

@Tehetetlen Dodó: Fideszes kultúra megnyilvánulása!!!
süti beállítások módosítása