Nembeszél
2010. február 05. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Nembeszél

  A Fidesz művészi szintre emelte a nembeszélt, newspeak helyett nospeak a fő csapásirány. A narancspárt láthatóan tanulni szeretne az előző kampányok szerencsétlen megszólalásaiból, az azokra épített ellenkampányokból. A baj csupán az, hogy ugyan felismerték a helyzetet, de rossz következtetéseket vontak le belőle.

  Kövér köteles beszédét ugyan undorítóan kiforgatták, és Mikola doktor béna szinglihordozását is felhasználták a Fidesz ellen, de ezek a kijelentések valóban alkalmasak voltak arra, hogy visszaüssenek a pártra.

  A Fidesz azonban a jelenlegi totális nyilatkozatstoppal nem csak a félreérthető vagy kiforgatható kijelentéseket zárta el a nyilvánosságtól, hanem az értelmes felvetéseket is.

  Mádi László után Sió László került csávába: a Fidesz oktatási kabinetvezetője a Népszavának azt nyilatkozta: a Fidesz minősítési rendszert vezetne be a pedagógusoknak, és aki ebben az osztályozásban alkalmatlannak bizonyul, azt el kell bocsátani. Sió László azt is hozzátette: oktatási terveik nagyjából összhangban vannak a Sólyom László által életre hívott Bölcsek Tanácsa reformjavaslataival, melyek között az alkalmatlannak ítélt tanárok fokozatos elbocsátása is szerepel.

  Cser-Palkovics András, helyettes Fidesz-szóvivő rövidesen reagált Sió kijelentésére: Sió László oktatási szakértő a magánvéleményét mondta el a Népszavának, az nem tekintendő hivatalos Fidesz-álláspontnak - tudatta a szóvivő.

  Sió László ügye, Mádi László után már a második olyan epizód, amikor a Fidesz egyrészt jelenlegi kommunikációját zavarja össze, másrészt saját későbbi mozgásterét szűkíti be az egyéni véleményektől való elhatárolódással. Adópolitikai alternatíva-e az ingatlanadó? Igen, megfontolható téma, alkalmas a vitára. Attól függetlenül, hogy a Fidesz joggal mondhatja azt, hogy jelenleg nincsenek meg a feltételei egy ilyen adónem bevezetésének.

  Oktatásügyi alternatíva-e a pedagógusok minősítési rendszere? Igen, megfontolható téma, alkalmas a vitára. Mi több, remek javaslat. A közszférában rengeteg területen dolgoznak az adott munkakörre alkalmatlan emberek, így van ez sajnos a pedagógusoknál is. Ha a Fidesz azon gondolkodik, hogy bevezessen egy szigorú minősítési rendszert a pedagógusoknál, annak minden értelmes ember, köztük az oktatás hivatásának elkötelezett, felkészült, a szakmaiságot fontosnak tartó pedagógus örülhet.

  Mégis, a Fidesz felsőbb szinten határolódik el egy értelmes javaslattól. Miért? Mert az felhasználható a Fidesz ellen? Hja, bitte, ilyen a kampány. De ellenkampány esetén csak egy értelmes riposztra lenne szükség: a Fidesz a jövő nemzedékek oktatását a legfontosabb nemzeti feladatok egyikének tartja, és ezért kormányra kerülve 1. minőséget fog megkövetelni 2. egyúttal a minőséget díjazni is fogja.

  Hogyan lehet egy némaságra, a józan álláspont eltitkolására, a vitaképes javaslatok eltussolására építő szervezetet kormányzásra kerülve 1. vitákra 2. döntéshozatalra 3. kormányzati cselekvésre áthangolni?

  Égető fontosságú kérdések lesznek ezek április után. Viszont - a nyolc évnyi alkalmatlan ballib kormányzás után - sokan már most ki vannak éhezve az értelmes beszédre. És sokaknak elegük van az összekacsintásból, hogy várjatok tavaszig, most a hülyéknek beszélünk. Mert hülyék azért nem vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr261731877

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vegyes felvágott, avagy a nevelés-oktatás rendszeréről 2010.02.28. 20:44:34

 „J’y arriverai jamais, je vous dis. L’école c’est pas fait pour moi, m’sieur!”Daniel Pennac: Chagrin d’école Szokás mondani, hogy „egyhelyre” megy. Ennek ellenére a levest vagy a perigord...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oblomov 2010.02.06. 21:15:07

@Tündér_Lala: "A szakirányú kérdések eldöntése nem józan ész kérdése. ... Vagyis megint csak ott tartunk, hogy ki mutatkozott hitelesnek az elmúlt években, kinek hihetek.
Nem kell módot adni az emberek elbizonytalanítására."

@elGabor: "A Fidesznek van egy terjedelmes programja, az Erős Magyarország."

@tewton: "de ez a programletevősdi mára (szerintem) ugyanolyan szánalmas játék, mint az elhatárolósdi.
ha márc. 15 után kezdődik a fidesz-kampány, akkor majd akkor beszélnek róla. vagy nem. ami engem mint választót érint, elég, ha akkor megtudom, aztán majd választok."

3 komoly ember, 3 fontos vélemény. Köszönőviszony meg a "csókolom".

Avatar 2010.02.07. 12:43:31

@elGabor: Az utolsó Fidesz program a Jövőkép volt, amit Orbán Viktor mutatott be nem egész egy éve. Abban az szerepel, hogy a jövedelem alapú adózás helyett a vagyoni alapú adók szerepét kell növelni. Most viszont a fidesz mereven elzárkózik a vagyonadótól.
Nem könnyű követni, hogy mikor mi a hivatalos álláspont...

Zetek 2010.02.07. 13:26:12

Hagyjuk már Géza ezt a szánalma vinnyogást. Milyen program vitát akarsz ezzel az MSZP-vel? Ha valaki akkora balfék, hogy a Népszavának nyilatkozik, akkor megérdemli, hogy seggbe rúgják. Majd a következő, hasonlóan bölcs írásban azon dünnyögjünk, hogy miért sikerült második, harmadik és negyedik nyugdíjügyet kreálnia a szocialistáknak?

tewton 2010.02.07. 15:17:00

@Oblomov: tiltakozom, én fontatlan nem-megmondó vagyok!

picur3ka 2010.02.07. 15:34:46

Megint egy asogatos iras.

A 'Kirugunk minden pedagogust' kampanyfogas melle javasolnam meg:

Csak jobboldali orvokat alkalmazunk!

Minden szoci elvesziti majd az allasat!

Megvonunk minden segelyt!

Leepitjuk a meg mukodo cegeket!

Becsukjuk a korhazakat!

Szavazz rank!

Oblomov 2010.02.07. 17:18:54

@tewton: tiltakozásnak helyt adok.

Jegyzőkönyv javít: 3 komoly ember, 3 fontos - ebből 1 nem-megaszondott - vélemény.

;)

tewton 2010.02.07. 17:53:43

@picur3ka/beleallos kampany:
tegnap véletlenül láttam picit az ATV-mikroszkóp szinpad szilveszteri ismétlőműsorából.

basszus. megvilágosodtam!

a jobboldali orvosozás a mikroszkóp szilveszteri tematikája volt, "kabarétréfák" alapanyaga! a jobboldali, narancsos orvosok mit tesznek majd a baloldali (normális, átlagos, stb -- behelyettesíthető) betegekkel! poénként előadva

meseházy az azon edződött nyugdíjasoknak akart valamit mondani.

milyen szomorú, hogy az orvosi kamara nem ismerte fel a mikroszkópos poénokat.

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 18:01:29

@tewton:
- Attila fiam, hogy hívják azt a sebészt, akihez most viszel?
- Doktor Mengele, papa...

picur3ka 2010.02.07. 19:45:49

@tewton:

'milyen szomorú, hogy az orvosi kamara nem ismerte fel a mikroszkópos poénokat.'

En se. Lehet, hogy ok se lattak?

tewton 2010.02.07. 20:47:42

@picur3ka/beleallos kampany:
ehhehe. egy elég szűk és jól körülírható réteg nézheti rendszeresen az ATV-t. én is csak véletlen estem bele.

@Tehetetlen Dodó: erre nagyon alemberi ötletek jutottak eszembe Meseházy, szülei és a fogamzásgátlás kapcsán, de le se írom őket.

Tehetetlen Dodó 2010.02.07. 20:54:13

@tewton: Nem hiszem, hogy elegendő fantáziád lenne a rideg valósághoz, hehe.

tewton 2010.02.07. 20:58:21

@Tehetetlen Dodó: effektive most már mindegy, eső után köpönyeg, Attila már megvan nekünk, kedves nejével és leszármazottaivak együtt. Annyit lehet utólag tenni, hogy a közhatalomhoz többé nem engedjük.

picur3ka 2010.02.07. 21:12:09

@tewton:

Nekem Mekk Elek jut eszembe mindig a mesterrol.

kuruc.info/galeriaN/hir/ps13.jpg

tewton 2010.02.07. 21:17:52

@picur3ka/beleallos kampany: hát így bajusz nélkül egyszerre emlékeztet egy malacra és egy jóllakott napközisre. szőrzettel felnőttebb volt :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.07. 21:55:56

@tanarseged ur:

Jól néznénk ki, ha szakmai vitákat utánaolvasó, elgondolkodó szakmánkivüli szavazók döntenének el, többségi elven.

Mi a garancia például arra, hogy mindenki eléggé utánaolvasott?

Ki-ki a maga szakmája kérdéseit számításba véve döntse el, helyes volna-e ez.

A valóság az, hogy egy választáson egyáltalán nem szakmai kérdésekről kell dönteni. Egy választáson arról kell dönteni, hogy merre van az előre, ez pedig nem szakmai kérdés. A szakember dolga az, hogy megmondja: a kijelölt irányba hogyan kell menni. Ez egy alapvető társadalomtani igazság, ha általános iskolában nem tanítják, az elég nagy baj.

Azt kell hogy mondjam, hogy az állítólag elengedhetetlen szakmai viták erőltetése semmi másról nem szól, mint hogy a választásokon eldöntendő, világos és határozott kérdések kimondását erőltetett, irreleváns szakmai viták zűrzavarába fullasszák.

bz249 2010.02.07. 22:06:40

@Elpet: "A valóság az, hogy egy választáson egyáltalán nem szakmai kérdésekről kell dönteni. Egy választáson arról kell dönteni, hogy merre van az előre, ez pedig nem szakmai kérdés."

Ettől függetlenül erről a kérdésről sem lehet sokat megtudni a jelenlegi kampányban. Már azon felül, hogy nem a szocik lesznek a kormánynál, amivel persze a gondok minimum felétől megszabadulunk. :)

tanarseged ur 2010.02.08. 00:05:30

@Elpet:
Abban, hogy "merre van előre", nagy vonalakban egyetértés van. Emiatt nem kellene választás. (Majdnem) mindenki szeretne nagyobb jólétet, boldog családi életet, jó állást, élet-, vagyon- és szociális biztonságot, színvonalas oktatást és egészségügyet, szólás-és egyéb szabadságot, magas nyugdíjat, autó- és bicikliutat, nyári estéken korsó sört bögyös pincérnőtől. (Na jó, a legutóbbit csak a választókorú lakosság mintegy 50%-a szeretné.)

A kérdés az, hogyan jutunk el odáig. Amit Bokros javasol, az közelebb visz ehhez? Vagy inkább az, amit a Fidesz? (De mit is javasol a Fidesz?) És így tovább. Vagy azt mondod, hogy a jóindulatú felvilágosult abszolutizmus a legjobb rendszer? :-)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 07:29:37

@tanarseged ur:

Na, pontosan itt a probléma, ugyanis az előre nem erre van.

Az előre egyszer arrafelé van, hogy az MSZP-SZDSZ-t el kell távolítani az ország irányításából. Ennél fontosabb kérdés ma Magyarországon nincs.

Másodszor pedig, kissé tágabb horizontokba helyezve arról van szó, hogy megállunk és visszafordulunk-e azon az úton, amelynek végén az általunk ismert Európa a házasságban élő melegek, férfiakból operált nők és a tévéssorozat-dependens proletariátus haláltáncát jelenti majd a minaretek árnyékában, vagy pedig visszatérünk eredeti értékeinkhez és tisztán érthető fogalmainkhoz.

Ezekről az alapvető kérdésekről akarjátok szakmainak álcázott mellébeszéléssel elterelni a figyelmet.

bz249 2010.02.08. 08:08:06

@Elpet: ezek szerint nem egyezik a demokráciafelfogásunk...

Ugyanis szerintem egy választás arról, szól, hogy a párt igyekszik választói támogatást szerezni az általa vázolt cselekvési tervhez.

Ha ezt leegyszerűsítjük Jó és Gonosz harcára, akkor meg is tettük az első lépést a diktatúra felé. Ugyanis egy ilyen helyzetben nem kell semmit indokolni.

"Másodszor pedig, kissé tágabb horizontokba helyezve arról van szó, hogy megállunk és visszafordulunk-e azon az úton, amelynek végén az általunk ismert Európa a házasságban élő melegek, férfiakból operált nők és a tévéssorozat-dependens proletariátus haláltáncát jelenti majd a minaretek árnyékában, vagy pedig visszatérünk eredeti értékeinkhez és tisztán érthető fogalmainkhoz."

Ezt akár Gaius Iulius Caesar is mondhatta volna a programbeszédében. :(

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 08:31:43

@bz249:
"meg is tettük az első lépést a diktatúra felé."
a próféta szólna magából! :)

egyébként elpetnek tökéletesen igaza van. és nemár azt képzeljük, hogy a bolsik demokratikusan kezelendő, kezelhető ellenfelek.

Tehetetlen Dodó 2010.02.08. 09:20:48

@Elpet: @bz249: @Grift:
Elvileg bz249 honfitársam álláspontját sugallná demokráciafelfogásom.
Gyakorlatilag Elpet és Grift diktárortársaim felfogása a célravezető.

tanarseged ur 2010.02.08. 09:28:25

@Elpet:
"az MSZP-SZDSZ-t el kell távolítani az ország irányításából"

Az én szavazatomon nem fog múlni. De engem az is érdekel, mi lesz azután.

minaretek vs eredeti értékeink, bármit is értesz alattuk:

Ez tényleg fontos, de nem magyar probléma. Kb. az egész fejlett világ problémája, ld. pl. Japánt is. Azt hiszem, értem, hogy mit szeretnél, de nem hiszem, hogy járható út - de ez most hosszú lenne.

"Ezekről az alapvető kérdésekről akarjátok szakmainak álcázott mellébeszéléssel elterelni a figyelmet."

AkarJUK? Kik? Jobbulást!

Vagy ha érdekelne, hogy pl. milyen adótáblára számítsak 2011-ben, akkor már ne is szavazzak a Fideszre?

bz249 2010.02.08. 09:31:14

@Grift: a bolsiknak vege... most az a resz jon, hogy a romhalmaz helyen valamit fel kellene epiteni. Egyebkent nem reszletes programot varnek a fidoxtol, hanem, hogy a legfontosabb rovidtavu kihivasokra valaszt kapjak. Ezek pedig:

1.) kozbiztonsag: azt hiszem ezt Orban eleg szepen kifejtette az evertekelojeben (kulonosen tetszett, hogy a kommancsokat le kell csukni)

2.) jogbiztonsag: na ez egy makosabb ugy, de nagyjabol mindent ellentetesen kell csinalni, mint a szocik. Ugymint:
- minosegi torvenyalkotas: olyan arcok irjak a torvenyeket, akik elolvastak az Alkotmanyt es a tobbi jogszabalyt. Ha minimum az Alkotmanyt elolvastak, az mar plusz pont, mert legalabb az AB nem kaszalja el.
- hosszutavu tervezes: tiszteljuk meg annyival a torvenyeket, hogy nem buzeraljuk oket hetente
- tarsadalmi parbeszed: ha bekakkal nem is, a kubikusokkal es a gepkezelokkel illik beszelgetni a mocsarlecsapolas elott

3.) gazdasag: az orulunkvincent blog szerkesztoi gardajanak nagy oromere kedvenc elsodleges egyenleguk rekordmagas lehet a kovetkezo evekben (egyszeruen nincs mas lehetoseg), amit aztan az adossagpalya stabilizalasa utan ujra csokkenhet. Mivel ezek sokszazmilliardos tetelek jo tudni a fokuszcsoportot (tobbe-kevesbe elhangzott az Orban-beszedben) es az utemtervet (Varga kiszivarogtatasaibol nekem 2012-2013 tunik a stabilizacio lezarodasanak).

4.) a kimondott es leirt szavak jelentosege: a legalsotol a legfelsobb szintig nemhogy a szobeli, de a leirt szerzodesnek sincs becsulete. Tessek a kormanynak peldat mutatni ebben. Pl. ha mar megigertek, hogy a nyugdijak realerteke szinten marad, akkor maradjon is ugy (szerintem celszerubb lett volna egy altalanos lozung, hogy "Mindenkinek joga van a tisztesseges idos korra" vagy valami hasonlo, de ha ez a kampanyuzenet, akkor ez is legyen a prograny).

5.) demokracia: egyszer jo lenne kiprobalni a gyakorlatban is. A felvilagosult reformdiktatorok nem jottek be,

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 09:53:22

@bz249:

Egy választáson egyszerű kérdésekről kell dönteni.

Hogyan fog részletes szakmai programok összevetésével pártok közül választani egy olyan tömeg, amelynek nincs meg ehhez a kellő felkészültsége?

A független értelmiség és a szakértők elmagyarázzák nekik?

A baloldalnak még mindig van egy bizonyos kommunikácós túlsúlya, ezt próbálják a szakmai viták erőltetésével kihasználni. Ha nekik négy szakértőjük van, aki azt mondja a tömegkommunikációban, hogy a Fidesz szakmai kompenciója lózungokra épülő, megalapozatlan ígérethalmaz, az ellentétes vélemény pedig csak itt-ott, kisebb nyilvánosság előtt hangozhat el, akkor ugye a bizonytalanokban az a kép alakulhat ki, hogy a Fidesz szakmailag gyenge. Ez a játék folyt már a ´90-es évek elején is. Aki ma a Fidesz szakmai koncepcióiról szóló vitát követeli, az annyit kíván, hogy a küzdelem olyan területen folyjon, ahol az MSZP-SZDSZ-nek még maradt egy bizonyos tartaléka.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 09:53:56

@bz249:
én nem vagyok ilyen tudományos igényű, és ennyire érdeklődő. :)
azért az kikövetkeztethető, hogy ezek a dolgok meg lesznek oldva valahogy. hogy hogyan, az majd kiderül. ha nem lesznek megoldva,akkor szépen összeomlunk.
viszont most ezek nem kérdések, most a vörös polipot kell elpusztítani. ez az egyetlen feladat.
demokrácia. sajnos az lesz, mert a fidesz nem elég tökös egy diktatúrához, pedig ennyi komcsi uralom után, közel annyi jobbos diktatúra billentené helyre a dolgokat! :)

bz249 2010.02.08. 10:01:22

@Elpet: akar a fene reszletesen kidolgozott szakmai koncepciokat*. Azt szeretnem latni, mihez kerik a tamogatasomat.

*Raadasul most elsodlegesen a szarlapatolas nevu muvelet, ugyhogy amugy sincs tere a finom koncepcionalis kulonbsegeknek.

bz249 2010.02.08. 10:03:27

@Grift: tudja az a baj a diktaturaval, hogy rossz kedelyallapotu alattvalokkal csak silany munkat lehet vegeztetni. Egy jobbos diktatura 30 elveszetegett ev lenne.

Lehet, hogy nincs mas lehetoseg, mint egy diktatura, de elotte azert ki kellene probalni, hatha a demokracia mukodik. Egy eselyt adhatunk neki, meg sose volt ilyen nalunk.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:19:38

@bz249:
nem és nem! /nem, nem toporzékolok/
nem hallott még jóságos diktatúráról? boldog alattvalói közreműködőkről. az emberek erőt akarnak. a demokrácia mint társadalmi kísérlet lejárt, megbukott. impotens. halálosan legyengíti az állam immunreakcióit. politikai aids.
boldog polgárok, elnyomott komcsik. mi van ennél kívánatosabb? nalátja! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 10:23:48

@bz249:

Középosztály, családok, hazai gazdaság támogatása, nemzeti tradíciókra építkezés. Kismintának ott a ´98-´02 közti kormányzás.

De lehet nyugodtan azon vergődni, hogy még részletesebben és még részletesebben, lehet követelni akár a 2014-ig benyújtandó törvénytervezetek szövegét is, hiszen látni kell, mihez kérik a felhatalmazást.

Az, hogy ezek az értelmiségi követelések történetesen épp úgy hangzanak, mintha a az MSZP és az MDF kampányszövegeit hallanánk, az természetesen csak a véletlen műve.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.08. 10:25:38

@bz249: nem lesz sem diktatúra (nem túri sem a népünk, sem az EU), sem demokrácia (mert elméleti és gyakorlati képtelenség), jó esetben egy viszonylag ügyes politikai osztály majd manipulálja-terelgeti a népet.
Vagy kérhetnénk, hogy Ausztria annektáljon má minket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.08. 10:26:07

@bz249:

Egy demokráciához demokraták kellenének. Olyanok meg nálunk nincsenek. Lehet erőltetni, de a pacsirták soha nem fognak károgni és a varjak sem énekelni. Persze, a külcsín, a forma szerint lehet adni a demokráciát, de a háttérben úgyis beáll minden arra a nívóra, amin a politika és a nép van.

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:27:17

@tölgy:
leesett állal: nem tűri a népünk? a magyar nép imádja a diktatúrát. életeleme.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.08. 10:29:58

@Grift: neeem, a népünk a manipulát szereti, de nem a diktatúrát: parancsadás, engedelmesség, fegyelem... szó nem lehet róla.

Tündér_Lala 2010.02.08. 10:30:15

@Elpet: Igen, az mszp-szdsz kombónak van egy 30 éve bejáratott (muhahaha) szakértő gárdája, akik egymást megfellebezhetetlen szakértőnek kinevezve és egyás mellett minden esetben esetén kiálló emberekből áll. Ezek így nevet teremtettek egymásnak és egymást bármikor igazolják. Legfeljebb részlet kérdésekben generálnak álvitákat.
Ezzel szemben áll a nemzeti oldal szakértője, akik néha (természetes módon) lényeges kérdésekben is ellentétes álláspontot képviselnek, mert ez nem egy maffia.
Ilyen körülmények között kinek hisz a nem tájékozott, ez a jelenséet fel nem ismerő átlag ember ? Természetesen azoknak, akik egybehangzó "szakmaisággal" állítanak valamit.

@bz249: @Grift: Lehet, hogy a morális állapotok helyreállítása könnyebben menne egy diktatúrával, de valahol normális viszonyokra vágyna az ember.
Egy példán keresztül:
Az 50-es években nagyon operáltak az emberek megszégyenítésével. Önkritikára kényszerítés, szégyenfal, nyilt média támadás emberek ellen stb.
Ma a nyilvánvaló bűnözők képét, nevét sem mutatják be, írják le a személyiségi jogokra hivatkozva. Vagyis arctalan és névtelen emberek követik el a bűnöket, akiket így a közösség nem tud el(meg)ítélni.
A normális út valahol középen kellene, hogy legyen. Ha valakiről bebizonyosodik a bűn, névvel arccal be kellene mutatni, hogy a közösség elítélhesse.

bz249 2010.02.08. 10:36:30

@tölgy: "jó esetben egy viszonylag ügyes politikai osztály majd manipulálja-terelgeti a népet"

Ha ehhez hozzapaszit egy visszacsatolo agat (amelynek soran a T. Politikus neha meghallgatja a nep panaszait illetve egy-egy fajsulyosabb valtozas elott megszondazzak a piacot, hogy mi lenne a legjobb modja, hogy ezt bevezessuk), akkor maris ottan vagyunk, amit demokracianak hivnak. Nyilvan nem az elmeleti konstrukcional, hanem a gyakorlatban uzemeltethetonel.

@bbjnick: eljen II.Jozsef?

@Elpet: legyen ugy, ahogy mondja... bar a feladat az 1998-asnal most komolyabb.

@Grift: nemigazan letezik josagos diktatura. Ha szeressek otet az alattvalok, akkor minek neki diktatorkodnia? Akkor siman megnyeri a valasztast oszt ennyi. Nem kenyelmesebb, mint rendszeresen beleloni a tomegbe?

Oblomov 2010.02.08. 10:36:47

@Grift:
ez olyan szép volt, akár a fidesz jövőképe. Vagyis a programja, vagy mije.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 10:43:53

@bz249:
belelőni a tömegbe? ne vicceljen, a diktatúra is fejlődik! :))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 10:49:24

@tanarseged ur:

Hát, ha te az adótábla alapján döntesz, az egy másik kérdés.

A többi párt adótáblái hozzáférhetőek? Nemcsak az SZJA érdekelne, hanem az adóügyi elképzelések pontos és átfogó leírása, mert lényeges dolgok vannak a cégeket érintő költségelszámolások szabályozásának részleteiben, az adó- és járulékfizetések ütemezésének kérdéseiben, az adminisztrációs kötelezettségek alakulásáról is kellene tudni egy sereg dolgot, ha már pontosan körülírt szakmai kérdések alapján akrunk dönteni az egyes pártok programjait illetőleg. Kíváncsian várom más pártok ezirányú elképzeléseinek összehasonlításához segítséget nyújtó, interneten gyorsan elérhető információs anyagok hivatkozásait, ha már a Fidesz esetében ez ilyen nélkülözhetetlen követelmény.

vajdapeterutca 2010.02.08. 11:01:03

"Egy választáson egyszerű kérdésekről kell dönteni. Hogyan fog részletes szakmai programok összevetésével pártok közül választani egy olyan tömeg, amelynek nincs meg ehhez a kellő felkészültsége? A független értelmiség és a szakértők elmagyarázzák nekik? A baloldalnak még mindig van egy bizonyos kommunikácós túlsúlya, ezt próbálják a szakmai viták erőltetésével kihasználni. (…) Aki ma a Fidesz szakmai koncepcióiról szóló vitát követeli, az annyit kíván, hogy a küzdelem olyan területen folyjon, ahol az MSZP-SZDSZ-nek még maradt egy bizonyos tartaléka." (Elpet)

"azért az kikövetkeztethető, hogy ezek a dolgok meg lesznek oldva valahogy. hogy hogyan, az majd kiderül. ha nem lesznek megoldva,akkor szépen összeomlunk." (Grift)

Megalapozott, részletes és konzisztens elképzelésekben_mindenki_gyenge. A szakpolitikai tudás többé-kevésbé közjószágként működik, hosszabb távon bárkinek lehet belőle haszna, és félő, hogy ezért nem fektet bele senki.

A programverseny csak közvetve érinti a választókat, közvetlenül a közhivatali apparátusokat, politikai kabineteket, think tankeket, független elemzőket szelektálja és tréningezi.

A szakmai túlsúly egyébként szerintem ma már túlbillent a FIDESZ vonzáskör javára, vagy az elsősorban szakértői és fejlesztői identitással rendelkezők javára.

Persze soha nem késő elkezdeni az építkezést. A győztes oldalán most sokan fogják úgy gondolni, az önkormányzati bizottsági elnökökig és intézményvezetőkig bezárólag, hogy néhány központi utasítást leszámítva szabad mandátumot kapnak az elképzeléseik - vagy a náluk jelentkezők elképzelései - végrehajtására. Nem nagyon lesz ellensúly, ha a kabinetekben és hivatali apparátusokban be akarják fogni az alternatív értékelésekkel és javaslatokkal előállók pofáját. Vagyis, ha nincs a szakpolitikai vitáknak egy strukturált nyilvánossága, ami húsz éve alig van - bár egy lassú fejlődés azért látszik, ha úgy tetszik, mindkét oldalon -, akkor jó eséllyel nem is lesz. Ez nem a kampány problémája, és közvetlenül nem izgalmas probléma, de annál több dolgot megmagyaráz.

Tündér_Lala 2010.02.08. 11:01:07

A valődi cél - amiért a diktatúra gondolata egyáltalában felmerül - a népesség morális állapotának javítása a társadalom teljes kereszmetszetében. Ehhez pedig olyan vezetők kellenének szinte mindegy, hogy demokráciában vagy diktatúrában (bár ennek a viszonyok miatt nagyobb a kockázata) akik majdnem makulátlanok (amennyire csak leghetséges). De hol vannak olyan személyiségek, mint Teleki, Bethlen vagy Horthy.
Valahol az eszközöket kellene megkeresni, hogy a morál hogyan javítható. Példamutatással, a nyilvánosság erejével, a közélet valódi átláthatóságával stb.

Tehetetlen Dodó 2010.02.08. 11:04:18

@bz249: "Egy jobbos diktatura 30 elveszetegett ev lenne"

Helyeslem ezt az optimista hozáállást.
Nekem pont elég lenne, valószínűleg nincs már hátra 30 évem...

bz249 2010.02.08. 11:14:07

@Grift: milyen diktaturaban gondolkodik?

Tudatmodosito szerek alkalmazasa nem er, az erosen lerontja a hatekonysagot... ha marketing modszerekkel kordaban tarthatok az alattvalok, akkor az meg mukodne demokraciaban is. ;)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 11:18:04

@bz249:
maga tájékozatlan az amfetamin és származékai pl. kiváló munkakedv fokozók. :)
milyen diktatúrában? azt hiszi kérdezgethet? mi? :))
egyébként szelíd, büntető-jutalmazó diktatúrában. a büntetés emberséges lenne, akár önkéntességre is csábítana! :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.08. 11:33:31

A demokrácia egyetlen kézzelfogható előnye a diktatúrával szemben az önkorrekció lehetősége, és ez tényleg elég soványnak tűnik a látványos elképzelések meg a beígért friss hegyi levegő mellett. De mégis micsoda különbség - képzeljük el például Gyurcsány Ferencet, Magyarország teljhatalmú, bár kétségtelenül jóakaratú vezetőjét. Irreális lehetőség? Igen, de kizárólag azért, mert demokráciában élünk. Feri éppen lehetett volna a Hazafias Népfront egyetlen jelöltje is, mondjuk a Grósz Károly (1988-1996) tragikus halála utáni, bizonytalanságokkal teli interregnum (Horn Gyula, 1996-2001, Medgyessy Péter, 2001-2006) után. Feri jó karban lévő, magas munkabírású, keménykezű ember, a 2006-ban levert utcai megmozdulások után pártján belül is nagy tekintélynek örvend - vagyis semmi sem akadályozza meg benne, hogy 20-30 évig ő menedzselje a fejlődő és kontrolláltan demokratizálódó szocializmust. Gyurcsány Ferenc Magyarországán épülnek az autópályák, az állam a lehetőségekhez képest támogatja a kultúrát (Jancsó Miklós filmjei és Moldova György regényei változatlanul nagy sikernek örvendenek, az örökifjú mestereket általános tisztelet övezi), és a nemzetközi világválság dacára nem kell újra bevezetni a jegyrendszert - a szakadatlanul épülő országban nem térnek vissza a kilencvenes évek nehézségei és nélkülözései. A Népszabadságban és a Magyar Nemzetben élénk vita folyik arról, hogy a rendszer korlátozott formában engedélyezze-e a pornográfiát, amit évek óta tonnaszám csempésznek be Ausztriából az állampolgárok, a Kiss Péter vezette Magyar Ifjúság a hazai popzene eurovíziós esélyeit latolgatja, a Farkasházy Tivadar kezében lévő Ludas Matyi pedig rendszeresen közöl rövid írásokat a kikapós titkárnők, stüszikalapos vadászok és felszarvazott férjek érdekfeszítő világából. A kétszáz-háromszáz példányban, pult alól beszerezhető periodikák - a Heti Válasz, a Magyar Demokrata és a 2006-os események után többszöri bezáráson és szerkesztőváltáson átment Utolsó Figyelmeztetés/Reakció/Mandiner - időnként felhívják a figyelmet a zuhanó születésszámra, az évtizedek óta bebörtönzött "MDF- és Fidesz-csoportok" ügyére, arra, hogy hogyan tűntek el a szomszédos országokból a magyarul beszélők, vagy arra, hogy míg Ausztriában éppen nanotechnológiai központot építenek, Magyarországon még mindig akadozik a Müszi-számítógépek terjesztése (várólista: öt év), de ez az égvilágon senkit sem érdekel pár bezsongott, zavaros fejű értelmiségit kivéve; a Szabad Kezdeményezések Hálózatának és a Fidesz-csoport egyes tagjainak hatalomba emelése óta egyébként is köztudott, hogy ugyan nyitott az út a rendszer belső reformja előtt, de a valóságban úgysem történik semmi. Na jó, az Ifiparkban tartott rendszeres razziák és gumibotozások felkavarják a kedélyeket, és sokan elégedetlenek amiatt, hogy a megígért három helyett öt év alatt kapnak Müszi-számítógépet, de az átlagembert, és természetesen Gyurcsány Ferencet mindez egyáltalán nem zavarja. Egyáltalán, mit rendetlenkednek az ifiparkosok?

Tessék, itt az álmuk, remélem tetszik. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 12:11:32

@elGabor:
úristen! ez egy baloldali diktatúra! ilyet, épeszű ember nem kívánhat. :)

tanarseged ur 2010.02.08. 12:26:12

@Elpet:
Az adórendszer csak egy szempont a sok közül. Épp azt emeltem ki példaként, de írhattam volna mást is. És igen, jó lenne látni az SZJA mellett a részletes adóügyi elképzeléseket, és nemcsak a Fidesztől, hanem a többi párttól is. De mivel idén a Fideszre készülök szavazni, elsősorban az ő elképzeléseik érdekelnek.

Persze belátom, hogy a szavazatokra hajtanak, meg hogy - mint azt már többen, több fórumon is megkommenteltük - fölényesen vezető csapat a kupameccs utolsó perceiben már nem erőlteti a szép játékot, de azért ugye nem kell ennek örülnöm, és gondolhatok arra is, hogy mi lesz a "továbbjutás" után.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.08. 13:13:18

@Grift: Mindjárt milyen válogatós lett, amint felvetődött, hogy nem a szája íze szerint készülne a koszt! Mi maga, valami látens demokrata? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 13:18:38

@elGabor:
én kérem mindig is jobboldali diktatúráról beszéltem! én aztat szeretem. az való az ínyemre. :)

bz249 2010.02.08. 13:24:06

@Grift: tehat maganak Bokros kell, az egyetlen igazi jobboldali ebben az orszagban! :P

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.08. 13:32:39

@bz249:
bokros is kell nekem. kiváló munkavezető lenne recsken! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 13:37:02

@tanarseged ur:

Valóban csak egy szempont, egy terület a sok közül. Említettem néhány kérdést, ami az SZJA táblán túl így kapásból eszembe jutott, és tudom róla, hogy nagyon fontos. Igen nagy számú mennyiségi paraméter méri azokat a szabályzókat, amelyek ezekkel kapcsolatosak. A mennyiségi paraméterek tartalmának megértéséhez az átlagember komoly magyarázatokat kell kapjon, az esetleges változtatások hatásmechanizmusának korrekt és sokrétű elemzése mellett.
Képzeljük csak el, hogy a pártok a kormányzati tevékenység valamennyi területéről kidolgoznának egy részletes cselekvési tervet a fent említett paraméterekről szóló magyarázatokkal és hatáselemzésekkel. Ezeket közzétennék, utána pedig a választópolgárok áttanulmányoznák, elemzéseket készítenének róla maguknak és ez alapján megállapítanák, mely pártra érdemes szavazniuk.

Minden más megoldás csak bűvészkedés a kiragadott részletekkel.

Egyébként a Fidesz bármilyen részletességű programot tez közzé, mindig lehet azt mondani, hogy ennél is részletesebbet akarunk.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 14:01:59

@tanarseged ur:

A tavalyi EP választásra a Fidesz 280 oldalas részletes programot tett közzé.

fidesz.hu/download/program2009_magyar.pdf

Remélem, végigolvastad és részletesen összevetetted más pártok hasonló programjaival, mielőtt döntöttél, hová adod a voksodat.

tanarseged ur 2010.02.08. 14:49:15

@Elpet:

EP-választásra nem olvasok programot. Az EP-választást nem tartom olyan fontosnak, inkább csak szimpátiaszavazásnak. Lehet, hogy nagyon rosszul teszem, és idővel valószínűleg megváltozik majd a hozzáállásom.

A hazai parlamenti választások esetében viszont érdekel a program. 280 oldal sok lenne, de egy 30-50 oldalas kivonatot még végigolvasok. Díjazom, ha van benne konkrétum. Pl. az adónál maradva: "igazságos adórendszert fogunk bevezetni" - na, ez túró, ettől mindenki kíméljen meg. Persze, hogy igazságosat, ki mondana mást? Viszont: "egykulcsos, 19%-os SZJA-t fogunk bevezetni", mellette "háromkulcsos ÁFÁ-t tervezünk 0, 15 és 25%-os kulcsokkal, és ez meg ez fog az egyes kulcsokhoz tartozni" - na ez már valami.

Díjazom azt is, ha a kivonat mögött ott van az a 280 oldalas részletes változat, amiben utánanézhetek a részleteknek, ha érdekelnek. A felsőoktatásról szóló fejezetet pl. valószínűleg elolvasnám a 280 oldalasban is. A közúthálózat fejlesztéséről szólót majdnem biztos, hogy átugranám. Lehet, hogy semmit sem olvasnék el a 280 oldalasból, ha már a 30 oldalas alapján is tudtam választani. De ott a lehetőség. Én dönthetem el, hogy minek milyen részletességgel nézek utána.

És még valami: a konkrét ígéretek számonkérhetőek. A 2006-os kampányfinis tévéműsorában pl. Lendvai Ildikó 200 km/h-val száguldó gyorsvasutat vízionált Budapest-Nyíregyháza viszonylatban. Na nem mintha rájuk szavaztam volna (még a feltételezés is sértő lenne! :-)), de ezt az egyet akkor direkt megjegyeztem, hogy nézzük majd meg 4 év múlva. Eltelt a 4 év - na mi is van a vasúttal?

Oké, megértem, hogy a kampány nem így működik. De szeretnem nem kell. És remélem, nem baj, ha az Orbán-évértékelő értékelésében Török Gávorral értek egyet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 15:39:53

@tanarseged ur:

Minden világos. Egyetlen kérdés marad csupán nyitva: miért egyedül a Fideszen követeli a független szakértő értelmiség a konkrétumokat tartalmazó programot, illetve hol a többi párt konkrétumokat tartalmazó programja?

bz249 2010.02.08. 16:13:10

@Elpet: mert jelenleg egyedul a Fidesznek van eselye kormanyra kerulni. Kivetelesen jogos a fuggetlen ertelmisegiek igenye.

Ha az LMP-nek lenne, akkor (legalabbis en) LMP programot szeretnek olvasni.

Egyebkent az "Eros Magyarorszag" nevut pl. atolvastam (nem mindent, csak ami erdekelt belole).

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 16:20:49

@bz249:

Hát, amennyiben egyedül a Fidesznek van esélye kormányra kerülni, akkor a független értelmiség várjon egy kicsit, és a konkrét intézkedéseket rövidesen nem papíron, hanem a valóságban fogják látni. Nem értem, miért ilyen türelmetlenek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.08. 16:36:49

@bz249:

Ha a független értelmiség a program alapján mégiscsak megvétózná a Fidesz kormányra kerülését, rögtön szükség lehet a többi párt programjára, úgyhogy nem értem ezt az elnézést mások programtalanságával szemben.

elfelejtette 2010.02.08. 16:38:44

@bz249: A programvaras elsosorban az ertelmiseget jellemzi, ok meg kevesen vanak. A nep mostanra mar szarik a programokra, egyreszt mert el sem olvassa, masreszt mert annyit se ernek, amennyibe a nyomdakoltseg kerul.

bz249 2010.02.08. 17:03:20

@Elpet: beszeljen a fuggetlen ertelmisegiekkel. A valasztast Fidesz fogja megnyerni es juniustol cselekedniuk kell. Ha a nyaron semmi extrat nem kell tenni, akkor eleg lesz akkor elkezdeni az egyeztetest.

@elfelejtette: szerintem es ez hangsulyozottam szerintem ertendo a helyzet a kovetkezo. Szakerto Gordon keszitett egy koltsegvetest 7-7.5% GDP aranyos hianyra. Az IMF 3.8%-ot var el tolunk. A ketto kozotti 3-4% (mondjuk 750 milliard forint) nagyjabol negy reszre vaghato:
- amit sikerul lealkudni az IMF-nel
- amennyivel kevesebbet lop a Fidesz a szociknal
- amennyi beruhazast el lehet halasztani
- egyeb

Ez lesz a feladat 2010-re, ha az 1-2 pontokkal megoldhato a dolog en leszek a legboldogabb. 1998-ban ugye a 3. (negyes metro, Nemzeti szinhaz) es a 4. pontra (a hires 19.000Ft) is szukseg volt. Jelenleg nagyobb gazban vagyunk, mint 1998-ban. Ha esetleg most is kell valami ilyet tenni, akkor elobb-utobb fel kell epiteni a dolog tamogatasat.

tanarseged ur 2010.02.08. 17:15:15

@Elpet:
"Miért egyedül a Fideszen követeli a független szakértő értelmiség a konkrétumokat tartalmazó programot"

Erről kérdezd meg a független szakértő értelmiséget. Én csak a saját nevemben nyilatkozhatom.

Nem egyedül a Fidesztől várok programot, de főleg tőlük. Miért: mert ha most vasárnap választanánk, rájuk szavaznék. Érthető, hogy akkor az övék érdekel, és nem a másoké! Az MSZP-től és az SZDSZ-től valóban nem várok semmilyen programot. Na nem azért, mert őket program nélkül is annyira szeretem. Éppen ellenkezőleg: az elmúlt 8 év után egyszerűen nem érdekel, hogy mit mondanak: jöhetnek bármilyen programmal, úgysem szavazok rájuk.

Olyan ez, mint amikor használt autót veszel: arról kérdezősködsz részletesebben, azt próbálod ki, annak a szervízkönyvét néznéd meg (ha van), amelyik szóba jöhet. Amelyikről már eldöntötted, hogy ócska tragacs és pénzkidobás lenne megvenni, annak a megismerésére nem fecsérelsz időt.

Megnézem majd még az MDF, a Jobbik és az LMP programját is (az első kettőét már átfutottam), de ezeket (főleg ami a Jobbikét illeti) már inkább csak a tájékozódás és nem a szavazás kedvéért.

Tehetetlen Dodó 2010.02.08. 20:18:54

@bz249: Miután szerény számításaim szerint jelenleg évi 1000 milliárd folyhat ki a klientúrának, ennek jó része beruházásokon keresztül, a 750 milliárd lazán összejöhet a 2. és 3. pontból.
Szerintem Viktor is ezért olyan bizakodó.

tewton 2010.02.09. 03:19:36

no, idesüssenek.
kukáztam a neten egy Jancsó-szinopszist.
kérdés: mikori lehet a film?

"A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon

Magyarország a XV. Században. Családja akaratára hazatér Bolognából Guthy Gáspár, vele tart barátja, Filippo is. Gáspárral itthon közlik, hogy királyt akarnak belőle csinálni, valamint azt is, hogy apja meghalt, anyja megnémult, sőt talán nem is ő az igazi anyja. Minden a feje tetejére áll, akit a szeme láttára lelőnek, az él, és nagyon is virul, és mindenki intrikál, összezavar mindent. Megjelenik apja is török ruhában, és közli, hogy Gáspár megmérettetett és könnyűnek találtatott. Az apa ezért megöli a fiát, a felbukkanó velencei meg az apát öli meg a szultán parancsára. Vagy mindez csak játék volt? Filippo és csapata hancúrozva távozik a várból, mikor hátulról lövések terítik le őket."

megoldás: 1981.

ugyanaz a zavaros hülyeség, még kapapepe nélkül, majdnem 30 éve. jancsó olyan a filmművészetben, mint egy magánmetróvonal állami pénzből.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.09. 07:50:37

@Tehetetlen Dodó: len ne igaza. De nekem ez a szám túl nagynak tűnik.
AZ biztos, hogy a kisíbolt mogyi nagyobb része multikhoz kerül, mg csak nem is a helyi klientúrát etetik.

Alfőmérnök 2010.02.09. 07:57:35

@tewton: A Szegénylegényeket én kifejezetten jó filmnek tartom. A többi csak variáció, önismétlés. Mondjuk ez is valami: csinált egy jó filmet és néhány nézhetőt. Bacsó ugyanilyen rendszerkegyeltje volt és egy jó filmet nem tudott csinálni egész életében, pedig volt rá lehetősége.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.09. 08:25:25

@tewton:
jancsó életműve felesleges. amelyik kultúra azt részének ismeri el, az nem kultúra. ahogy a magyar és az ejrópai egy jóideje nem is az.

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 09:35:50

@tölgy: Lehet, hogy nagy a szám, mert végülis nagyon igyekeztek...

(Három tényező figyelembevételével becsültem:
1) tavaly szakértők nyilatkozták valahol, hogy az adóparadicsomokba 300 és 400 milliárd közötti összegek vándorolnak ki,
2) Korrupciós helyzetünkről az derül ki, hogy 15-20%-ot is elérhet a különféle nagyberuházások és egyéb közbeszerzési kiírások területén,
3) becslés "jéghegy csúcsa" metódussal a közelmúltban megismert ügyek alapján, azaz a klientúra számára direktben kicsurgatott összegek, színlelt szerződések, végkielégítések, megbízások szinte végeláthatatlan sora mentén).

Ezek mérlegelésével biztosra veszem, hogy megfelő csapok elzárásávak több százmilliárd takarítható meg - és lám, máris nem lenne szükség az önkormányzatok, az egészségügy, meg számos állami támogatásra szoruló terület oktalan sanyargatására.

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 09:39:39

@Alfőmérnök: @Grift:
Annak idején, boldogult ifjúkoromban, Jancsó egyetlen művészi értékét díjaztuk: rendszeresen rengeteg mezítelen parasztlány szaladgált a filmjeiben.
Egész életművéből másr kellemesre nem is emlékszem.

Alfőmérnök 2010.02.09. 10:42:33

@Tehetetlen Dodó: Azokat a meztelen csajokat nem csak a magyar nézőknek, hanem a nyugati értelmiségnek is mutogatták. Lám, itt ilyet is lehet, lám, itt szabadság van. Ez volt Jancsó külpolitikai üzenete (és szerepe).
Mellesleg a filmművészeti egyetemeken ma is tananyag szinte mindenhol a világon. És ami az operatőri munkát illeti, szvsz érthető. A meztelen nőket azóta sikerült felülmúlni filmművészetileg.

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 10:54:04

@Alfőmérnök: "A meztelen nőket azóta sikerült felülmúlni filmművészetileg"

Fene tudja. Azok még nem voltak hülyére plasztikázva.

(Igaz, hogy is nézne ki egy csapat parasztleány szilkonnal dúsítva és pucérra borotválva...a realizmus, ugye...)

Samott 2010.02.09. 11:08:04

@Tehetetlen Dodó: ne legyunk mar ennyire naivak, bakker. Nem a csapok lesznek elzarva, csak a csoveket vezetik mashova. :legyint:

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 11:45:25

@Samott: Tudom, Ezüsthajó, meg Kaya Ibrahim. Ja, Joszip Totot kifelejtettem.
Valami újabb??

Samott 2010.02.09. 11:54:23

@Tehetetlen Dodó: nem tudom, nezz korul a kornyekbeli fideszes onkormanyzatoknal... azt, hogy kik dobjak ossze a kampanyra a milliardokat ugyse tudjuk kideriteni. De be fogjak nyujtani a szamlat, abban biztos lehetsz. (na nem mintha a szocik maskent csinalnak, de jo ezt az elejen tisztazni)

Samott 2010.02.09. 16:10:03

Na, ugyan a csapatanak kuss a neve, de Orban beszel es nem mond butasagokat:

index.hu/belfold/2010/valasztas/zoldbankot_iger_orban_viktor/

comment.blog.hu/2010/02/09/orban_kiszoritana_a_reklamokat_a_kozmediumokbol

Ezek szvsz siman elfogadhato, tamogathato inditvanyok...

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 19:15:47

@Samott: Vigyázz, a végén még OV-fan leszel!

Samott 2010.02.09. 20:04:49

@Tehetetlen Dodó: Amig ilyen Mikola meg Szijjarto szinvonalu lenyekkel veszi korul magat, addig nem sok eselyt latok erre... :) de a korrekt javaslatokat el kell ismerni.

Fanfan_la_Tulipe · http://feszekdarazs.blog.hu/ 2010.03.01. 17:30:13

@Elpet:
1, Megnézve nyugat-európai vagy akár környező országok választási kampányait, azok mindenhol szakpolitikai elképzelések vitájától hemzsegnek. Az USA-ban vagy Németországban az oktatáspolitikai elképzelések állandóan fő tematikát jelentenek. A csapból is az oktatási szakkérdések folyank éjjel nappal. Romániában legutóbb regionális szakkérdésektől volt teli a bulvársajtó is.
2. A választók egy része valóban érzelmi alapon választ, Egy része meg nem, és szeretné tudni, hogy az őt képviselni akarók mit akarnak csinálni az ő pénzéből. Csak a hardcore rajongóknak az a legfontosabb nemzeti kérdés, hogy a Fidesz váltsa le az MSZP-t. A többi 90 százaléknak meg az a kérdés, hogy csökkennek e a sezmélyi adók vagy növekednek-e, milyen eszközökkel lesz Budapest levegője belélegezhető, hogyan lesz megállítva a Duna-Tisza köze elsivagosodása, stb. S főleg mi lesz a zsebemmel és mi lesz a gyerekeim lehetőségeivel (azaz az oktatással).
3. Elég gáz azt feltételezni a magyar lakosságról, hogy nem érdekli az oktatáspolitika, ezért oktatási kérdésekkel nem kell traktálni, ugyanis ennek az az üzenete, hogy a magyarországon élő szülők leszarják gyerekeik jövőjét.
4. az okatáspolitikia a kevés olyan szakterület, ahol vannak jó műhelyek, vannak mind független szakértők, mind egyes oldalakhoz közelebb állók. lehetne értelmes vitát folytatni. Ami minden félnek és minden olvasónak a hasznára vállna, mint valahol fentebb vagy lentebb vajdapéter utca a a szakpolitikai viták közjószág jelleggét megemlítette. Meg programra nem csak a kampány miatt van szükség, hanem azért is, hogy ne legyen 1,5-2 év tökölödés kormányváltáskor.
5. Elég ciki, hogy az egész kampányban 2 oktatáspolitikai vita volt. E fenti a Mandiner által összefoglalt, meg a Szány és Teher körüli langyos állóvíz. Rajtunk kivül ( feszekdarazs.blog.hu ) csak a Transparency International elemzte ki a szöveget nyilvánosan. Oktatáspolitikai vitát, elemzést ezen felül csak a Mandineren, meg az Ellenőrzőn találtam, néhány szakkolégiumi meg HÖK beszélgetés van az oktatás jövőjéről,
6. Konkrétum a pártprogramokban: MDF-ben van pár sor a felsőoktatásról, LMP-ben van pár sor a közoktatásról, MSZP-nek nincs programja, Fideszé 2007-es. Nagyjából a Sió féle megnyilvánulásokból lehet arra következtetni, hogy megy a programgyártás.
7. Elég durva kisebbségrendűségi paranoia az, hogy a szakértelem számonkérése ballib összeesküvés. A szakértelem az egy olyan dolog, amely révén hatékonyabban lehet megoldani adott szakterület problémáit. Persze ha valaki még nem találkozott ilyen mitikus dologgal, mint hozzáértés meg hozzáértő, akkor persze hogy fél, aztán valami mitikus névvel illeti.
8. Kb 2006 óta a kormányzat jelentős inkompetenciájáról szól a diskurzus. Ebben az esetben nem kompetensnek, szakértőnek, korményképesnek látszódni egyszeráen hiba az ellenzék részéről.
9. 2002-es kampány óta az írni-olvasni tudó választóknak töke tele van, hogy csak az írni-olvasni nem tudóknak szól a játék.
10. G. W Bush anno a számtalan konzi think tank policy paper gyártása segítségével lett esélyes Al Gore-ral szemben, a CDU-CSU a konkrét szakpolitikai kérdések felvállalásával küldte padlóra Schrödert, a toryk a pragmatikus szakértői imázzsal tudják verni a labourt. Ami anno valóban a think tankjaik minőségi fölényének segítségével tudta a kifáradt torykat verni. A szekértelem hasznos dolog.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.01. 21:24:56

@Fanfan_la_Tulipe:

1. Nem tudom megítélni, hogy az USA-ban vagy Németországban mi alapján döntenek az emberek. Szerintem más sem tud erről sokat. Lehet elméleteket felállítani és számokat keresni alátámasztásul, de ezek a gondolatmenetek engem nem érdekelnek.
2. Konszolidált országokban, ahol a társadalom, gazdaság, kultúra kérdéseinek jelentős részéről érvényes társadalmi közmegegyezés van, bizonyára tágabb tere nyílik bizonyos szakmai vitáknak. Magyarország nem ilyen konszolidált ország.
3. Vannak kérdések, amelyek nem szakmai, hanem elvi jellegűek. Például, hogy a homoszexuálisok fogadhatnak-e örökbe gyermeket, az nem gyermekpszichológiai vagy szociológiai, hanem kőkemény elvi kérdés. Egy jobboldali politika legalábbis annak kell tartsa. Innentől kezdve a baloldal hiába próbálja szakpolitikai kérdéssé minősíteni, akármit is tesz, nem válik azzá.
4. Leírtuk már sokan, százszor, de újra megteszem. Magyarországon a szakmai vita mindeddig azt jelentette, hogy a jobboldali pártok álljanak elő részletes elképzeléssel, amit majd a független, szakértő értelmiség ízekre szed, hogy sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg semmilyen mércének. A független, szakértő értelmiség néhány tucat médiában bejáratott arcot jelentett, akik keresztbe-kasul igazolták egymás függetlenségét és szakértelmét. Független szakértővé úgy lehetett lenni, hogy ez a társaság valakit annak minősített, és egy főcelebráns médiapap bemutatta őt a széles publikumnak. Jobboldali szakember elképzelése csak akkor kaphatott pozitív véleményt, ha az elképzelés a jobboldal aktuális fő erejével szemben állt. Ilyen viszonyok közt értelmetlen bármilyen szakpolitikai vitába belemenni.

bz249 2010.03.01. 21:36:21

@Fanfan_la_Tulipe: @Elpet:

Az USA-t nem ismerem, dajcslandban 2009-ben a CDU fő kampányüzenete a "Wir sind stark" (bármilyen realisztikus eredmény esetén mi adjuk a kancellárt) az FDP pedig egy szimpla "Több pénzt a zembereknek" kampányt nyomott végig.

www.bundesregierung.de/Content/DE/Artikel/2010CLP/2010-01-20-mehr-netto-vom-brutto.html

Ezt pedig pl. Bielefeld Hauptbahnhofon láttam. Színvonalában hasonló a "Megígértük! Megcsináltuk!" típusú MSzP-s plakátokhoz, csak ezt a szövetségi kormány adta ki, mert ugye tájékoztatni kell az embereket.

ui: az, hogy 80€-val több szerepel a kifizetés rovatban a bérpapírom ettől független határozottan kellemes érzés. Gondolom a magasabb családi pótlék is, de ez jelenleg nem érint.

Alfőmérnök 2010.03.01. 21:54:50

@Fanfan_la_Tulipe: "Csak a hardcore rajongóknak az a legfontosabb nemzeti kérdés, hogy a Fidesz váltsa le az MSZP-t. A többi 90 százaléknak meg az a kérdés, hogy csökkennek e a sezmélyi adók vagy növekednek-e, milyen eszközökkel lesz Budapest levegője belélegezhető, hogyan lesz megállítva a Duna-Tisza köze elsivagosodása, stb."

A legfontosabb nemzeti kérdés most az, hogy az alja bolsevik, bűnöző bandát elzavarjuk egyszer s mindenkorra.
Utána lehet beszélni szakpolitikai kérdésekről.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.01. 22:00:37

@Alfőmérnök:

Egészen pontos válasz, ez a lényeg, nem az én körmönfont okoskodásom.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.01. 22:03:45

@bz249:

Igazából nagyon csodálkoznék, ha az emberek bárhol a világon szakmai vitákat követnének, erre senkinek nincs ideje. Ha pedig nem foglalkoznak vele alaposan, és részletesen, akkor az nem szakmai vita, csak média-interpretáció, amivel megint ott vagyunk, ahol a part szakad.

tanarseged ur 2010.03.01. 23:38:57

@Fanfan_la_Tulipe: & @Elpet:
Miért ne választhatna mindenki aszerint, ami neki megfelel? Aki annyira bízik egy pártban, hogy elég egy 50 perces beszéd a fő irányvonalakkal - legyen neki. A bizalmatlanabbja meg hadd olvasson programot.

@bz249:
Igen, egy plakátra nagyjából a "Wir sind stark" fér ki, esetleg apró betűkkel alatta még az, hogy "Kostenloses Bier am Parteitag!" De azért lehet, hogy közben program is volt valahol.

tanarseged ur 2010.03.01. 23:51:30

@Elpet:
A 4. ponthoz: Amit a "szakmai vitáról" írsz, az talán igaz lehetett a '90-es években, de azóta van erős jobboldali média, és van internet. A jobboldali szakemberek írhatnak a Magyar Nemzetbe és a Heti Válaszba, meg lehet őket hívni a HírTV-be. De írhatnak bárhova máshova is, szerintem nem dobják ki őket... Az interneten pedig kis költséggel bármilyen igényes anyag közzétehető. Ahogy a mandineres fiúk-lányok tkp. ingyen működtetnek egy napi több posztot közlő blogot és egy napi sajtóválogatást közlő oldalt, úgy semmi akadálya nem lenne egy szakpolitikai kérdésekkel is foglalkozó jobboldali "think tank" számára létrehozott weboldalnak sem.

Még valami erről: "Igazából nagyon csodálkoznék, ha az emberek bárhol a világon szakmai vitákat követnének, erre senkinek nincs ideje". Bizonyos részleteken túl nincs, de
1) azért lehet az Orbán-évértékelőnél részletesebb (és lehet, hogy lesz a Fidesz is, elvégre márc. 15-én kezdik a kampányt);
2) más, ha ott van ellenőrizhetően az anyag, aztán megnézheti, akinek van erre ideje, mint ha eleve ott sincs;
3) a saját szűkebb területükön sokan igenis kíváncsiak lehetnek a szakmai vitára.

bz249 2010.03.02. 00:16:34

@tanarseged ur: természetesen volt... iszonyat hosszú (és annyira nem tudok németül, hogy értelmezni is tudjam őket). De a kampány maga az egymondatos bizékről szólt. Ugyanakkor nagy vonalakban persze mindenki tisztában volt vele, hogy mi lehet a programokban. Mert a CDU olyan CDU-s programot készített az SPD olyan SPD-set, az FDP meg olyan FDP-set. :)

Ellenben Westerwelle, ha meglátott egy kamerát a közelben (akkor is, ha biztonsági kamera) azonnal kimondta, hogy: adócsökkentés, több pénzt az embereknek.

Az évértékelő viszont szerintem kijelölte a fő irányokat. Nyilván 50 percbe ennyi fért bele.

De a legfontosabb hír most szerintem az IMF-fel folytatott alkudozás. Ugyanis ezen múlik, hogy mennyi mozgástere lesz az új kormánynak. Vagyis a Fidesz már kormányszerűen viselkedik, és ha igazak a pletykák némi eredményt is sikerült elérnie.

tanarseged ur 2010.03.02. 00:37:52

@bz249:
A kampány már csak ilyen. De micsoda különbség, ha _csak_ "Steuerverringerung und zwar sofort!" illetve "Mehr Geld für die Leute!" van, és ezen túl semmi; vagy ha van ez, de azért aki nagyon akarja, az elolvashat egy részletesebb programot is. Westerwelle amúgy jól mutathatott az áruház biztonsági kameráin. :-)

Nyilván elsősorban mindenki a saját szakterületét érintő részeket olvasná. Amikor az MDF-programról vitatkoztunk, én is az oktatással - főleg a felsővel - foglalkozó résszel kezdtem (aztán az MDF elvette a kedvem a továbbiaktól). A dokik meg az egészségügyi részt bújják, a vállalkozók a bürokráciacsökkentést és az adózást, és így tovább.

Fanfan_la_Tulipe · http://feszekdarazs.blog.hu/ 2010.03.02. 13:55:28

@Elpet:
Az állításom egyik lényege az volt, hogy az egy szavas mondatok és az érzelmi politizálás _mellett_ ott van a szakpolitikai beszéd erősen. Az engem érdeklő oktatáspolitikában a Sarko - Segolene kapmpányban a jobb - konzi - libero - centrum oktatáspolitikai szakértők egymással is hatalmas vitákat vivtak, ami révén az látszott, hogy itt aztán van kompetencia, nem csak hisztis belharc, mint a baloldalon. Érzelmi azonosulás meg nulla volt és van Sarkoval, még csajt is Olaszországból kellett hoznia... Német kampányban a foglalkoztatási és oktatási kérdéséekről is értelmes vita folyt, Offe, Eder irt pl. Valahol lentebb / fentebb tanársegéd úr is erre utal. A másik fő állítás az volt, hogy a szakértői viták lényegében mindenkinek jót tesznek. Ezért is örültem volna annak, ha van a Szárny és Terhen meg a pedagógusok elbocsáthatók-e vitán kivül más is, konkrétum. De hát szokták mondani, hogy jól vigyázz, mit kívánsz magadnak, mert a végén még teljesül. Oszt ma reggel mi fogad: 1. Egy botrányosan felkészületlen Bologna fikázó portál. 2. A "visszaállítjuk a buktatást" bejelentés, amivel csak az a gond, hogy az alsó tagozat folyamatossága pont egy megőrzendő érték. 3. Botrányos szarkavarás és félremagyarázás a 137/1996 Korm rend nemi szteretotipia kerüléséről szóló részhez, ami mindössze annyit mond, hogy kerülni kell azt, azaz ha egy kislány azt mondja, hogy rendőr akar lenni, ha nagy lesz, akkor az óvópedagógusnak nem szabad leteremtenie. By the way. Elvi kérdés az, ami elvekről szól. Ami empirikusan ellenőrizhető kérdés, az meg nem elvi kérdés. Ugyhogy szerethet valaki házasságban élni, ez az ő döntése. Azonban olyanokat leirni pl. (nem Elpet, hanem pl. a Szárny és Teher), miszerint az élettársai kapcsolatban élők gyerekei rosszabul teljesítenek az iskolában, mint a házasságban élők gyerekei, az egyszerűen tudatlanság vagy hazugság, mert hogy az empíria ezt az állítást nem támasztja alá.

Alfőmérnök 2010.03.02. 14:00:47

@Fanfan_la_Tulipe: Mi a címe annak a Bologna fikázó portálnak?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.02. 22:48:38

@tanarseged ur:
@Fanfan_la_Tulipe:

Uraim, nehezen tudok bármi olyasmit írni mindehhez, amivel nem ismétlem magamat. De azért hátha.
Elhiszem, hogy értelmiségiként szeretitek, amikor okos emberek érdekes dolgokról beszélgetnek, netán vitatkoznak, és eddig nem ismert tényeket sorakoztatnak véleményük alátámasztására. Ez alkalomadtán engem is magával tud ragadni.
Ti talán hisztek abban, hogy a világ fő kérdéseire racionális vitában válaszokat lehet adni. Én nem hiszek ebben. A politikának az élet azon kérdéseire kell válaszolnia, amelyek kívül esnek a ráció határain, mert az azon belül eső dolgokkal a lényegi politikának egyáltalán nem szabad foglalkoznia. A modern állam egyik sarkalatos tevékenysége, hogy pénzt vesz el emberektől és odaadja más embereknek. Ezt sem racionálisan, sem igazságosan nem lehet csinálni, ez mindig irracionális és igazságtalan művelet. Morális bátorság kell ahhoz, hogy ebben lépni tudjunk, és ha ezt a folyamatot mindenféle makroökonómiai meg pénzügyi elméletek mentén folyó polémiába fullasztjuk, csakhamar eljutunk a teljes döntésképtelenség állapotába. Ez helyesen így megy: elveszem ettől, és odaadom annak, azért, mert így látom jónak. Ez a politika.
Aztán a másik örök vita, amit te, Fanfan említettél. Van igazság abban, amit írsz. A jobboldali politikus súlyos szereptévesztésben van, ha azt mondja: azért támogassuk a családos életformát, mert a hagyományos házasságban felnövő gyerek okosabb. Nem. A jobboldali politikus azt kell mondja: mi azért fogjuk támogatni a hagyományos családmodellt, mert így látjuk helyesnek. Pont. Ehhez pedig, mint említettem, elsősorban morális bátorság kell.
Jó szakpolitikusok persze kellenek, ahogy nekem is kell autó, mosógép, villanytűzhely. De a lényegi döntések másutt születnek, nem a szakmai műhelyekben.

tanarseged ur 2010.03.03. 14:09:23

@Elpet:

Ez gyakorlatilag a racionálisan már megindokolhatatlan értékválasztások szintjére szűkíti be a "politika" fogalmát. Ami nem egyezik a szó elfogadott értelmével: a "polisz" ügyeinek irányításával és az erről folytatott eszmecserével. Ráadásul sok esetben az értékválasztásokban is van több-kevesebb konszenzus. Induljunk ki ebből a frappáns mondatodból, ami nagyon tetszett:

"A modern állam egyik sarkalatos tevékenysége, hogy pénzt vesz el emberektől, és odaadja más embereknek."

Ez talán nem csak a modern államra igaz, de nézzünk egy példát: valószínűleg konszenzus van köztünk abban, hogy honvédelemre szükség van. Ezt az állam úgy oldja meg, hogy pénzt vesz el az értéket teremtő civilektől, és odaadja a katonáknak, hogy vegyenek rajta fegyvert, felszerelést, legyen belőle fizetésük is, és mindebből szervezzék meg az ország védelmét. Vitatkozhatunk viszont arról, hogy mennyi legyen ez a pénz, mekkora legyen a hadsereg, és milyen módon legyen megszervezve (pl. sorállomány vs hivatásos, legyen-e nemzeti gárda, stb). Ez is politika!

Ekkor jön valaki, aki azt mondja: nem kell nekünk hadsereg, de kéne az a pénz másra. Legyünk pacifisták, és egyébként is, Izlandnak sincs hadserege, meg Costa Ricának se, és azért még megvannak. Bizonyos dolgokban vele is konszenzus van: ő is szeretne biztonságban élni, ő sem akarja, hogy megszálljanak és elnyomjanak minket (őt is), tehát van miről és van milyen közös alapról kiindulva vitatkoznunk vele. Ez is politika.

Lehet olyan pontja egy vitának, ahol már nem jutunk dűlőre, mert értékek kérdése a dolog, és akkor tényleg csak szavazunk. De addig hosszú út vezet, és annak az útnak a jó része még hozzátartozik a politika hagyományos definíciójához.

Samott 2010.03.09. 14:35:58

Jarai beszel, es bizony jol beszel. Csak tettek is legyenek, ne csak beszed.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/09/jarai_egy_heten_belul_adocsokkentest/

teknős 2010.03.09. 15:10:04

@tanarseged ur: Az az érzésem, hogy nem értetted meg, amit Elpet mondott.

Avatar 2010.03.09. 16:24:15

@Samott: Csak ez ne lenne a cikkben:
"Arra azonban nem szabad mérget venni, hogy ez is lesz a fő irányvonal a jelek szerint kormányra kerülő Fideszben, legalábbis erre utalt Járai, amikor előadásának elején leszögezte: nem a Fidesz gazdaságpolitikai terveit ismerteti, hanem csak saját véleményét osztja meg a közönséggel, a Fidesz formálódó gazdaságpolitika nemcsak ezekből a gondolatokból táplálkozik."

Ígért is valamit meg nem is. Elhúzta a mézesmadzagot a liberális szavazók orra előtt, de ha mégsem így alakul, akkor ez csak saját egyéni vélemény volt. Persze utólag már a szavazó nem mondhatja, hogy "bocs, akkor a szavazatom visszamenőlegesen mégse rátok adtam".

Samott 2010.03.09. 16:45:52

@Avatar: szerintem amiket elmondott az nem a liberalis szavazoknak szolt, ez az egyetlen vallalhato allaspont: adorendszer egyszerusites, kiadascsokkentes, allami rendszerek esszerusitese, munkahoz jutas tamogatasa. Reg rossz ha ez csak a liberalisok szamara lenne vallalhato.

vajdapeterutca 2010.03.09. 19:47:22

@Elpet:
@teknős:

A víziók felkínálása és az érzelmek mozgatása nem zárja ki a szakpolitikai műhelymunkát és kommunikációt.

Már azt mondom, a Fidesz szakpolitikai programokat elsősorban magának csinált, ha csinált. Az értelme az, hogy szűrje a döntéshozó központok körül tülekedő hülyéket és vajákosokat, és hogy amikor hatalmon lesz, akkor ne improvizációk és a fejlett országokban ismert elemzési eszköztárat teljesen nélkülöző tákolmányok alapján hozzon döntéseket, ahogy az összes elődje.

Hajlamos vagyok elfogadni - és ez nekem a múlt hónapok, többek közt az itteni vita tanulsága -, hogy itt és most akár előmozdíthatja a közjót, hogy a Fidesz ne folytasson programvitát. OK, jöjjön elő a farbával a választások után. De lesz-e így evidenciákon alapuló döntéselőkészítés? Hol vannak ennek nyomai?

És nem is csak programdizájról van szó, hanem intézmények dizájnjáról is, melyek bonyolult közfeladatokat végeznek. Azt hiszem, sokan gondolják úgy a mérsékelt fideszesek közül, hogy a nagy apparátusok élére elegendő kinevezni megfelelő embert és egy szűk stábot, akik majd kiadják a helyes utasításokat, és keményen számonkérnek, és akkor azok elkezdenek sokkal jobban működni. Vagy éppen ellenkezőleg, hagyni az intézményrendszer részeit a maguk feje után menni, egymás rovására versenyezni. Nos nem, ennél sokkal finomabb és ügyesebb keverésére van szükség a valódi szakmai autonómiáknak és a valódi ellenőrzésnek és felelősségvállalásnak. Aki megérti és kezelni tudja a vezetői hatalmának korlátait, az lesz erős vezető. De ehhez nem csak megérzés, leadership kell, hanem struktúraépítés, szaktudás, kommunkáció, mederben tartott dizájnvita.

Mondok két példát.

Jól emlékszem, hogy három-négy éve azt, hogy a metrófinanszírozáshoz számolásokat kell végezni, például arról, hogy mennyi ember mennyi idejének megtakarítását teszi lehetővé egy beruházás, és ez alapján társadalmi megtérülést becsülni, a politikusok döbbenetét váltotta ki. "Megtérülés, olyan csak a bizniszben van, ez pedig közszféra! A bizonytalan jövőre vonatkozó becslések, olyan csak a tervgazdaságban volt! Van víziónk világváros építéséről, nem hagyjuk kikezdeni a metrónkat holmi szőrszálhasogató vitákkal!" stb. stb. Elhiszem, hogy sokkal többen voltak a döntések körül, akik őszintén nem értették, mint akik cinikusan ignorálták a programkritikát. 1999-től évekig csak a közlekedési indexfórum szakmai háttéremberekből és felkészült amatőrökből álló közönsége, majd a belőlük alakult VEKE foglalkozott ezzel komolyan, az internet széles körű elterjedése és az őszödi beszéd sokkja előtt lényegében hatástalanul. Amikor pedig a közvélemény megismerte a VEKÉ-t, akkor hosszú ideig még Vitézy Dávid családi kapcsolatai tematizálták a magukat komolynak gondoló közszereplők nyilvános beszédét is, a VEKE program- és menedzsmentkritikája helyett. Egyébként ha a VEKE fideszes volna abban az értelemben, hogy a szakpolitikai műhelye jellemezné a Fidesz infrastrukturális döntéseinek előkészítését, az nagyon jót tenne az országnak. De a Fidesz leendő infrastrukturális beruházásai körül lényegeben nem kevesebb kijáró, opportunista és vajákos készülődik, mint az előző években. Kik fogják féken tartani őket, milyen szaktudás és kultúra alapján?

A másik az önkormányzati hivatalok eljárásai. Vagy csak a nagyok. Talán így is piszlicsáré ügyeknek tűnnek, de polgármesteri hivatalból van egy pár az országban, és befolyásolják néhány ember életkörülményeit egyes kérdésekben. Itt nálunk Józsefvárosban négy éve van Fidesz-többség, és bár pár hónappal ezelőttig SZDSZ-es volt a polgármester, a többségnek számos lehetősége lett volna javítani a hivatal működését, az önkormányzati döntések előkészítését. Még nekem polgárnak egyénileg is van lehetőségem az adatnyilvánossággal kapcsolatos törvényes jogaimmal élve befolyásolni az önkormányzat működését. A tapasztalatom viszont pont az, hogy a Fidesz-többség lényegében átvette az előző ciklus MSZP-SZDSZ koalíciójától a felelősségvállalás elkerülését lehetővé tevő elemeket, melyek gyakran jogszerűtlenek is. A jogérvényesítés lehetséges, de sok munkával jár, és gyakran mintha együtt nehezítenék a politikai ellenfelek és a rosszul működő hivatalok. Két konkrétum: a hivatal iktatási rendszere lehetővé teszi, hogy a köztisztviselőkre és választott vezetőkre nézve kényes bejelentések eltűnjenek. Az információszabadságot biztosító törvényes kötelességeket a jegyző nem hajtja végre, a munkáltatója, a mindenkori polgármester - aki néhány hónapja már fideszes, és nem most kezdett az önkormányzatnál - nem mutatja jelét, hogy kifogása volna a jegyző jogsértéseivel szemben. A polgármester hiperaktív és láthatóan teljesíteni akaró fiatalember, de túl sok a régi motoros és az újonnan felbukkant homályos háttérember, hogy optimista legyek az önállóságát illetően. Ezek a problémák nulla mértékben függnek a kormánytól. A Fidesz helyi politikusai azonban az elmúlt években ráálltak arra, hogy konkrét ügyekben a nyilvánosság előtt és számonkérhető módon elérhetetlenné tették magukat.

Én nem félek a Fidesztől, sok vonatkozásban drukkolok neki. A kritikus együttműködést (mindkét szó hangsúlyos) tekintem a célszerű magatartásnak. A problémái ellenére, tudom, hogy a jobb minőségű részei, mint többé-kevésbé együtt mozgó csoport, belátható ideig relatíve legjobbak lesznek az országban, az intellektuális teljesítményt és cselekvőképességet tekintve. Relatíve, mert szerintem lényeges a kollektív féltudásunk és a kultúránk előnytelen vonásai. A józsefvárosi önkormányzatnál szerzett tapasztalataim alapján egyszerűen nem látom a jelét annak, hogyan lesz ebből minőség és felelősségvállalás. Gondolom, a stratégia szerint azért nem bocsátkoznak párbeszédbe semmilyen szinten konkrétumokról, nem biztosítják a közügyek törvényes nyilvánosságát sem, hogy ne okozzanak felesleges bonyodalmakat okozhat a végső cél, a kormányra kerülés szempontjából. Csakhogy a bizottsági elnökeik, alpolgármestereik és tanácsadói állásban lévő ismeretlen figuráik számára közvetlenül nem a kormányra kerülés volt fontos, hanem amit eddig is csinálhattak, és bizonyára ezután is szeretnének folytatni.

Szóval közvetve ugyan, szerintem az elmúlt években ezekre a folyamatokra hathatott volna az evidenciákat, konkrétumokat, következetességet követelő bármilyen vita, mint a programvita is.
süti beállítások módosítása