„Bűn-e, ha nem bízom a nemzet bölcsességében? Nincs időm felelni, a lelkiismeretem már az eszem előtt bevallja, hogy bűn. Az igazi szeretet összebékíti a végleteket. Egyszerre kellene hinni a nemzet lobbanékonyságában s bölcsességében, ez a valódi hazaszeretet. De én kétkedem a bölcsességében...

  Minden világjárt magyar öregebb, mint a nemzete. Egyenesen az érettebb életkort irigyli a hatalmas idegen népektől, nem a kincsüket. Szeretné mindjárt Bethlen Gáborral és Deák Ferenccel kezdeni, ahelyett, hogy velük végezze...

  A jó magyar hívő és elégedetlen, az idegen is erről ismeri meg a nemzetiségünket. Hinni halálig és haragudni halálig egy érzés a magyarnak...

  A magyar ember bizonyos életkoron és értelmi fokon túl nem lehet kozmopolita. Én is túljutottam ezen a határon. A múlt csak lassan harapózik el rajtunk; az évek testileg, lelkileg és szellemileg visszavisznek a világból széttörhetetlen körünkbe. Az értelemnek szüksége van az ifjúkori kozmopolitizmusra, aki viszont érett fővel is ki-be sétál az örök körön, már e gyanútlanságával elárulja félműveltségét.

  Boldogtalan a volt világpolgár hazaszeretete. A haladónak többé nem elég haladó a hazája, a konzervatívnak nem elég konzervatív. Én az utóbbiért kesergek. A magyar maradi, de nem konzervatív; fájdalom, ebben különbözik a franciától. Évtizedeket mulasztunk, de minden újnak beugrunk egy kicsit, a reformot abbahagyjuk az újság kedvéért, gőgösek vagyunk s folyton idegen karmesteren a félszemünk...

  Ez a robbanékony (francia) nép csodálatos türelemmel őriz valamit, ami csak ő, mindig ő, akármi történjék a Rajnától keletre vagy az Alpoktól délre vagy a Csatornán túl...

  A megtérő magyar világpolgár világos, félreérthetetlen radikalizmust vagy konzervativizmust hoz haza s hűségfogadalma után hiába keresi ezt a honfitársaiban. Mind a kettő felnőtt állapot. Ezt keresi hiába...

  Vissza kell térni, itt kell maradni, élni vagy meghalni, itt kell maradni. Az én nyelvemen írta Vörösmarty a Szózat első négy sorát s ezt soha más nyelven meg nem írták.”

(Cs. Szabó László: Magyar ősz, 1938)

 A Balaton a zamárdi kilátóból, 2009 karácsonyának másnapján