Berekesztés
2009. december 22. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Berekesztés

 Egyszer az Új Generáció egyik aktivistája jegyezte meg egy ismerősünk ismerőse ismerősének, hogy sajnos az SZDSZ ifjúsági szervezetében régebben még volt némi kakaó, de mára már nem több, mint budapesti meleg fiatalemberek ismerkedési fóruma, így túl sok mondanivalója nem maradt. Valami hasonló történt a Magyar Naranccsal is. És ezzel most nem lebuzizni akarjuk a lap szerkesztőségét, hanem jelezni, hogy a régen sok szempontból érdekes és eredeti újság mára egy szűk szubkultúra belterjes magazinja lett, amelynek fő ismertetőjegye az unalmasság. Persze ez az ő dolguk, minket sem az Új Generáció, sem a Magyar Narancs sorsa nem érint túl mélyen. Sőt, ha valaki azzal keres meg minket, hogy szeretne olvasni egy háromoldalas koncertkritikát a dél-kongói mbete-klezmer legsikeresebb művelőjének múlt heti berlini klubkoncertjéről, vagy arra kiváncsi, hogy miként izzasztja meg egy fiatal liberális újságíró „Hogy tetszik lenni?” jellegű kérdésekkel Mesterházy Attilát, akkor annak nyugodt szívvel a Magyar Narancsot ajánljuk. Eddig egyetlen egyszer foglalkoztunk Narancs-beli cikkel, szóval részünkről nincs harag. Most azonban a lap már haramadszorra is velünk japánkodik, úgyhogy kénytelenek vagyunk válaszolni.

***

 Az idei Meleg Méltóság Menetén volt szerencsénk végigvonulni, s miután hazaértünk, rögtön beszerkesztettünk egy fotóriportot Gyurcsány Ferencnek az eseményen való megjelenéséről. Előtte egy írásunk, utána még két fotóriportunk jelent meg az eseményről, de ez most mellékes (a helyszínen készült, Meleg büszkeség, az anyátok picsája! című remek videóópuszunkat, amely nem került fel a blogra, itt tekinthetik meg). A szóban forgó - „Aki tényleg kicseszett a melegekkel - Sokkoló képek!” - címet viselő posztunkban Gyurcsányról készült fotóink mellé odavetettünk két bekezdést:
 

Az Army of Lovers együttes tagjainak öltözve végigvonultunk ma a Meleg Méltóság Menetén. Láttunk egy csomó fiút, lányt, meg a kettő közötti mindenféle átmenetet, de semmi durvábbat annál, ami nap mint nap megfigyelhető a Gödörnél. Egyetlen sokkoló élményben volt részünk: a Gyurcsány-házaspár és haverjainak megjelenésében. A bukott miniszterelnököt még a melegek gyűrűjében is tucatnyi barátságtalan testőr védte, s ő nem is vonult végig az Andrássy úton, csak az elején jópofizott egy óráig.

Az igazán megdöbbentő az volt, hogy sem a melegek, sem a humanisták, sem a feministák nem koncolták föl, sőt próbáltak fényképezkedni vele, pedig ha volt valaki, aki az elmúlt években igazán ártott az ügyüknek, az a volt miniszterelnök volt. Már csak a mai megjelenésével sikerült szegény homárokat berángatni maga mellé a szarba. Ennek ellenére a Gyurcsányékról készített fotósorozatunkat külön közöljük, hogy ne mossuk őket össze a jóérzésű melegekkel, ugyanakkor várjuk buzi polgártársaink magyarázatát és felháborodott tiltakozását.
     


 Nos, ez a szöveg nem föltétlenül barátságos Gyurcsánnyal szemben, a homárokkal ellenségesnek azonban csak kínos belemagyarázással értelmezhető. Aki ebben a pár sorban homofóbiát, kirekesztésre való felszólítást, pogromtervezetet lát, az egyértelműen vagy síkhülye, vagy közvetlenül Gyurcsány Ferenctől kapja a fizetését.

 Miért gondoljuk, hogy Gyurcsány kicseszett a melegekkel? Mondhatjuk azt is, hogy pocsék kormányzásával Gyurcsány - néhány jóbarátján és üzletfelén kívül - mindenkivel kicseszett, aki ebben az országban él, így a homikkal is - nyilván nekik sem jó, hogy a magyar gazdaság összeomlott, az államadósság történelmi csúcsokat dönt, ami pénz pedig mégis van, azt ellopják. Ami pedig konkrétan a melegeket illeti: nekik elég azt a kérdést feltenniük, hogy jobb lett-e a helyzetük, társadalmi elfogadottságuk, biztonságérzetük az MSZP-SZDSZ kormány alatt, mint előtte volt. Eszébe jutott-e bárkinek Gyurcsány előtt, hogy megzavarja a melegparádét? Hogy buziverést szervezzen? Hogy Magyarország fő problémájának a buzik elszaporodását tekintse? Nem. Ezt a szellemet Gyurcsány szabadította ki a palackból, sok más szellemmel együtt. Őszöd után egy gyors eltűnéssel még vissza tudta volna tuszkolni őket a palackba, de ez a beteg pokémon túlságosan szerette és élvezte a hatalmat ahhoz, hogy - az ország nyugalma érdekében - önként lemondjon róla. Nem csoda, hogy csak azért nem vált Magyarország leggyűlöltebb emberévé, mert kreatúrája, Kóka János még nála is visszataszítóbb alak.

  Ha pedig az ember tudja, hogy szűk rajongótáborán kívül mindenki utálja, mint a szart, akkor - feltéve, hogy van benne némi elemi tisztesség - igyekszik jelenlétével, kiállásával nem terhelni egy amúgy is problémákkal sújtott kisebbséget. Mert ezzel árt nekik. Egészen biztosan egyetlen ember sem akadt a világon, aki korábban utálta a melegeket, de attól, hogy Gyurcsány megjelent a Meleg Méltóság Menetén, megszerette őket. Gyurcsány azt érte el, hogy csak fokozta a buzik iránti utálatot - és ezt nyilván tudta, nem buta ember ő. Hasonló módon egyébként egy évvel korábban már hazabaszta a Tarka Magyar mozgalmat is, amely első felvonulása után meg is döglött - ezt mondjuk mi nem annyira sajnáljuk, de a lelkes és minden bizonnyal jószándékú szervezők igen. Mindez egyébként nem Gyurcsány-specifikus, a magyar viszonyok között bármely más megosztó személyiséggel is ugyanez lenne a helyzet, ezért például a melegek számára az sem lenne túl jó, ha Vona Gábor vonulna fel velük.

 Gyurcsány megjelenése az idei meleg meneten ráadásul konkrét formájában is különösen visszatetsző volt: fegyveres-fülhallgatós testőrök szoros gyűrűjében jött, fényképeztette magát egy darabig, aztán gyorsan eltűnt az első - földi halandók elől egyébként lezárt - kisföldalatti-aluljáróban.

 Azt hittük, hogy mindez teljesen nyilvánvaló, ezért annak idején nem is fejtettük ki bővebben - aki nem látja, hogy Gyurcsány támogatása bármilyen ügynek kontraproduktív, az nem ebben az országban él.

 Gyurcsánynak a melegekkel kapcsolatos kegyeire egyetlen példát lehet felhozni, a buzgárok regisztrált élettársi kapcsolatának törvénybe iktatását. Ez biztos nagy szó, de azt azért meg kell jegyezni, hogy 2009. július 1-jétől, az új szabály életbe lépésétől szeptemberig mindössze 30 meleg pár regisztráltatta kapcsolatát, vagyis nem mondható, hogy mind az X százezer honi homi ugrásra készen várta, hogy a jótéteményből mielőbb részesülhessen.

 És még azt is érdemes megjegyezni, hogy a Meleg Méltóság Menete, illetve az azt szervező néhány - pár tucat tagot számláló - homiszövetség kurvára nem képviseli a magyar melegeket; azok jelentős része egyáltalán nem kér a kamionos felvonulásból meg a szivárványos megmondóemberek okosságaiból.


 ***


 Na de hülyék, lakájok és liberálisok mindig is voltak, vannak és lesznek, s Gyurcsány Ferencet nem lehet ám csak úgy büntetlenül bántani, úgyhogy fent idézett posztunkért meg is kaptuk a magunkét a Magyar Narancsban, illetve a Demos Magyarország honlapján. Először Böcskei Balázs baszott oda „Új Kirekesztési Terv? - A szubkulturális önrendelkezés esélyei Magyarországon” című írásában. Böcskei, aki amúgy a Demos Magyarország kutatója, vagyis Gyurcsány nem kevés pénzzel kitömött think-tankjének oszlopa, nem tudja, hogy egy blognak nincs hagyományos értelemben vett címlapja, viszont nagyon szereti Gyurcsány Ferencet. Ezen kívül sajnos írásának csak kísérleti értelmezésére törekedhetünk, mivel a szerző elköveti a fontoskodó kezdő tanársegédjelöltek és tudományos segédmunkatársak klasszikus hibáját: idegen szavakkal, értelmetlen szókapcsolatokkal és a falleológia szak elsőéves kötelező olvasmánylistáján szereplő híres emberek neveivel dobálózik, s ezek között elveszik, hogy mit is akar mondani. Böcskei fájlalja, hogy a média szinte kizárólag Gyurcsány Ferenc megjelenésével foglalkozott (ez speciel ránk, mint láttuk, még csak nem is igaz), meg azt, hogy kevés politikus jött el a búzamenetre, meg azt, hogy a felmérések szerint a magyarok provinciális bunkók, mert azt mondják, hogy „Engem nem zavar, ha buzi, csak ne mutogassa magát, menjen haza, otthon csinálja.” Ezután a szerző széles ívet von a különböző „jobboldali” médiumok között, a Kommentártól a Magyar Jelenig, s felvázolja az „Új Magyarország Kirekesztési Terv” félelmetes vízióját, amelyben minden kisebbség szét lesz szopatva – mindezt abból kiindulva, hogy lefényképeztük Gyurcsány seggét. Mi nagyjából ennyit tudtunk kihámozni a „betonfejű posztfasiszták”, „nyelvi egyoldalúságba felejtkezett értelmiségi és a nyelv nélküli politikai osztály”, „a Jürgen Habermas által nyelv- és szociológiaelméletileg vizionált kommunikatív racionalitás”, „egyneműsített népközösség uniformitása”, „a jogállam és a demokrácia etnonacionalista felfogása”, „a kitágított inklúzió és a megújított lezárás”, „a naturalista népszellem expresszív értelme”, „a reflektálatlan amerikai neokonzervativizmus”, „az individuum mint atomisztikusan értelmezett, kötetlen én”,  „a politikai akaratképzésnek mint a társadalmi érdekek aggregációjának instrumentalisztikus felfogása” „a nacionalista esszencializmus nyelve” és egyéb gyönyörűségek alól. Aki jobban érti, kérjük, jöjjön velünk privibe, és magyarázza el.

***

A sok bonyolult megfogalmazás miatt az üzenet, miszerint a jobboldal szőröstül-bőröstül kirekesztő, és Dunába szeretné lőni a buzikat, Gyurcsány viszont egy áldott jó lélek, nyilván nem mindenkinek jött át, ezért egy Németh Csaba nevű sajtólevelező egyértelműsítette a helyzetet. Itt már a teljes klasszikus ballib eszköztár felvonul. Németh szerint a reakciós szerzők, amikor kiállnak a melegek alapvető jogaiért, igazából ravasz módon éppen ellenük áskálódnak, mert ilyen alattomosak ezek a dögök. Ráadásul a jobboldaliak egy része nem átallja „homoszexualitásnak” nevezni a homoszexualitást (Németh amúgy elfelejti, hogy a „szexualitás” szó nem csak dugást jelent). Aztán jönnek a szokásos panelek: Molnár Oszkár, „az Orbán által előfizetésre ajánlott Demokrata”, „az Orbán által sokáig »bátorító szeretettel« figyelt Jobbik”, Torockai László és még egy kis Orbán. Éppen csak a szőlőbányák, Kaya Ibrahim és a kordonbontás nem kerülnek elő.

 A Reakció szerkesztői erre olvasói levélben válaszoltak, jelezve, hogy egyrészt a Reakció szerzői többször kiálltak a melegek alapvető jogai mellett (sőt a regisztrált élettársi kapcsolat mellett is), másrészt a melegek házasságát valóban nem támogatják, harmadrészt negyvenfős közösségi blogként egyetlen párt álláspontját sem képviselik.

 Németh Csaba azonban nem hagyja magát: újabb levelet ír, amelyben lelkes oknyomozásba kezd. Előás néhány adatot a Reakció egyes szerzői és a Fidelitas közötti 6-8 évvel ezelőtti kapcsolatokról (mintha bárki tagadta volna e kapcsolatokat). Talál egy több mint kétéves bejegyzést Nénike kollegától, amely a melegek házassága ellen emel szót (itt a „popó orientált életmód” emlegetése veri ki a biztosítékot – ennek okát nem igazán értjük, mi például büszkén valljuk, hogy pinaorientált életmódot folytatunk). Kevesli, hogy a negyven bloggerből csak három állt ki a melegek alapjogai mellett (mintha egy bloggernek kötelessége lenne azzal foglalkozni, ami Németh Csabát érdekli). És még egy olyan posztot is talál -dobray- (dszg) kollega tollából, amelyben füstölgő puskacsőként szerepel a „szexuális deviancia” kifejezés – igaz, a poszt nem a Reakción jelent meg, s az is egyértelmű, hogy Németh nincs tisztában a deviancia szó jelentésével („az útról való letérés”, vaze, vagyis a többség normáitól való eltérés). Vagyis Németh kérlelhetetlen logikával bebizonyítja, hogy a Reakció mögött maga a patás áll, s emellett természetesen homofób. Ezúton is gratulálunk neki.

***



  Önmagában persze a Magyar Narancs, egy Demosos kutató vagy egy levélíró csúsztató hőbörgése nem lenne túl érdekes. Ami tanulságos mindebben, az az, hogy kiégett ripacsaink, kormányközeli bűnözőink, volt párttitkáraink mellett fiatalos balliberálisainkon is úrrá lett a félelem. Az pedig gyűlöletet és hazugságot szül.

 Van, aki páni félelmében nyíltan fasisztázik mindenkit, aki másképp látja a világot; a fenti három írás némileg visszafogottabban csak kirekesztésről, homofóbiáról, elnyomásról beszél. A cél persze ugyanaz: mindenki más megbélyegzésével megőrizni a közéleti pozíciókat, a megmondás kizárólagos jogát.

 Na persze nem attól félnek, hogy hamarosan államilag fognak zsidót verni, buzit üldözni, cigányt ölni. Vagy hogy felszámolják a demokráciát.  Nem, ők saját szellemi befolyásukat féltik. Félnek, mert kiderült, hogy amit mondanak, az nem igaz: a piac nem működik tökéletesen, a cigányéremnek nem csak egy oldala van, a nyugati bevándorlási modell csődöt mondott, a liberális politikusok pedig veséket veretnek le, ha ez a pillanatnyi érdekük. Nyilvánvalóvá vált, hogy húsz éven keresztül faszságokat beszéltek.

 És tőlünk is félnek, mert nem vagyunk náluk butábbak. Vannak az országban páran, akik idegen nyelveken olvasnak, tudnak helyesen írni és e-mailhez csatolmányt mellékelni, s a saját levükben fővő ballibeket nem gyűlölik, hanem kiröhögik. Akik ugyanúgy nem kedvelik a nácikat, mint ők, viszont nem erre épül a komplett identitásuk, így szabadabbak és görcstelenebbek. Nem fekszenek bele a skatulyáikba, nem adják oda nekik a szavakat, s ugyanúgy röhögnek a kurucokon mint a dogmatikus és humortalan liberálisokon.

 Igen, kedves ballibek, oda a vélt szellemi felsőbbrendűségetek, amit valós piaci versenyben amúgy sosem mérettetek meg, csak a belterjes pályázati világban. Megértjük, de sajnáljuk, hogy ezt nem tudjátok megemészteni, ezért előszedtek valami tizenöt éves brossúrát, s annak alapján vagdalkoztok. Unalmasak vagytok.

  Mindenesetre mi azt kívánjuk nektek, hogy nálunk nagyobb kirekesztővel sose legyen dolgotok. És hogy ne féljetek annyira, mert a bokáig összefosott gatya ugyanolyan rosszul áll nektek, mint Gréczy Zsoltnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr551603073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány még megmenthet minket Orbántól - Az utolsó esély 2009.12.22. 11:26:39

Kövezzetek meg, de én egyetértek Gyurcsány Ferenccel, és nagyon örülök, hogy visszatért a politikai életbe és nem hagyja, nem engedi, hogy a jobboldal a végső romlásba döntse virágzó országunkat.   Lássuk be barátaim, hogy minden, amit leírt, sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 17:43:32

@bryan:

ne basszál már ... másutt már megírtam: ha a klón "rámászik" a kétszerkettő négy ügyére, akkor el kell bizonytalanodni, hogy akkor mégse négy, hanem öt?

ez bizony ilyen: a politikusok "rámásztak", "rámásznak" és még sokszor "rá fognak mászni" jó és kevésbé jó ügyekre

gondolom egyébként akkor a srőder is "rámászott", meg az a fideszes politikus, aki egyébként szervezte

ebből a "rámászott", mit keresett ott, gondolkozásból sajna az következik, hogy a klón üljön otthon a picsáján, és kussoljon, mert akárhol megjelenik, ott "rámászik"

tőlem meg ott vonulgat, ahol akar, viktor dettó, telibeszarom

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 17:46:28

@heima:

kicsit hazug, kicsit ordenáré módon csúsztat, de legyen az év cikke

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 17:48:10

jut eszembe, a tarka az más szitu, ott a szervezők megkérték, hogy ne menjen, na ott teljesen jogos, hogy basztatták miatta

heima (törölt) 2009.12.23. 17:51:15

@Oli bácsi: és az Év Kommentje is itt van! :D:D

heima (törölt) 2009.12.23. 17:52:26

@mavo: szar lehet ha magadra ismertél az oltásban, de hát nem kellett volna elbasznod az életed, mondjuk ott hogy megszülettél, és nem lennének ilyen problémáid.

Shore 2009.12.23. 17:53:51

@Elpet:

"Értelmezésem szerint nem okvetelenül az a jobboldali, aki a társadalmat a XVIII. századi Anglia mintájára képzeli el."

Ez igaz, de nem kell ennyire messze (sem időben, sem km-ben)menni, hogy jogosan lehessen "kádárizmussal bélyegezni a Fideszt,".
Mondjuk 2009, Németország. Egy megrögzött CDU szavazó eléggé furcsán nézne néhány ötletükre. Egy amerikai republikánusról már nem is beszélve, ahol Obama egy "ballib".

Az meg egy csodálatos dolog, ahogy az emberek definiálják magukat, pl. "jobbos". Aztán azokra a dolgokra, amik nekik tetszenek azt mondják: Na ez jobbos dolog!. Ami nem tetszik meg azt: Ez ballib!. (Ez persze a másik oldalon is működik.)
Aztán így lesz egy komcsiból reakciós, egy szociáldarwinistából meg balos:)

heima (törölt) 2009.12.23. 18:10:18

szerény meglátásom szerint a vérfüggetlen fanklub rosszabb szellemi állapotban van már, mint a ballib politikusok. egyre jobban kezdenek megzuhanni, a szakértő szociómókusok szerint már emberi jog hogy a segélyes megihasson egy sört nyáron a segélyből, aki mást mond, az szegényellenes, aki nem vonul fel/nem ír blogpostot a homik mellett, az homofób, aki megemlíti Gyurcsány Ferenc nevét, az gyurcsányozik, ami valami titkos regula alapján nem kívánatos stb stb

Mi lesz itt nyáron? tombolda? csoportos öngyilkosság?

bryan 2009.12.23. 18:10:31

@mavo:
Kicsit offtopic, de legyen, úgyis már-már kínos módon egyetértettünk mostanában. :)
Kinek volt jó, hogy Gyurcsány elment? Hány embert hozott ez ezeknek a rendezvényeknek? Százat, talán (ebből 99 biztonsági ember). Hány embert tartott vissza a csatlakozástól jelenlétével? Sokkal többet. Emellett pedig beemelte a nagypolitika jobb-bal megosztottságát mondjuk a Hollán Ernő utcánál. A tarka magyart teljesen más, chartás jellegűvé tette, pedig az eredetileg pont arról szólt, hogy a politikusok tegyenek már valamit azért, hogy a rendőrök ne verjenek szét ártatlan embereket, a zavargók pedig ne garázdálkodjanak minden nemzeti ünnepünkön a belvárosban. A rohadt sok kordon, meg in-kalos, meg roma polgárőr, ami akkor volt a vonulás útvonalán és kurva kellemetlen érzést keltett, hogy ezek ott voltak szintén részben neki köszönhető. A melegfelvonuláson nem ment végig, hanem a saját külön útján lelépett, ami szintén elég gáz hatást keltett, zavargókat viszont mozgósított a jelenléte, ráadásul saját negatív megítélésével rontott a melegfelvonulásén is. Talán így kezdődik a bevezetés a politikai PR-ba tankönyv:
ha népszerűtlen vagy, nem mész olyan ügy közelébe, amit népszerűsíteni akarsz. Legalábbis valahol az első fejezetben mindenképpen ott van. Tudom, teljesen felesleges elvszerűséget várni egy politikustól, de ha elvtelenségét még ilyen minimálisan sem tudja leplezni, akkor hadd utáljam már érte. Ártott valaminek, amit fontosnak tartok és szerintem ennek tudatában is volt, undorító volt, amit művelt.
Schröder szerintem azt se tudta hol van, nem hiszem, hogy bármit tudott volna az események hátteréről.

heima (törölt) 2009.12.23. 18:15:53

@Shore: szerintem nem célravezető a dogmatizmus, az libsi találmány, szórakozzanak vele ők, egy konzervatív nem szűkíti feleslegesen a gondolkodását.

nem mellesleg attól még pl, hogy egy baller kurzus privatizál, még nem lesz jobboldali/piacpárti, mint ahogy egy jobboldali ellenzéki párt sem lesz attól kádárista vagy piacellenes, hogy kórház vagy közműprivatizációk ellen kampányol. A világ egy picivel bonyolultabb ennél.

bryan 2009.12.23. 18:24:36

@heima:
"dogmatizmus, az libsi találmány"
:DDDDDDDDDDDDDDDD
Ez kemény volt.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2009.12.23. 19:33:06

@heima: dehogy.

Először elfoglajuk valamelyik hidat, újraszámlálást követelve. (lehet még kisdobos is lesz)
Aztán ultimátumot adunk
Végül keresünk valmi székházat, és...

Sebastian Knight 2009.12.23. 19:35:01

Hogy ez a poszt nagyon jól megírt és találó, azt onnan lehet látni, hogy a sok baller ily fürgén magára ölti az (vörös)inget, és itt vernyákol, hogy az mennyire éget.

heima2 (törölt) 2009.12.23. 19:36:50

@.Pierre Bezuhov.: jó csak szóljál előtte, hogy időben be tudjam készíteni a hideg sört (amit az adózott fizetésemből vettem.)

elfelejtette 2009.12.23. 20:02:27

@.Pierre Bezuhov.: haha, csak szeretnétek, csak szeretnétek... Még tisztességes szélsőségeseitek sincsenek, azokat is importálni kéne.

Ti européerek vagytok, pezsgőt szürcsölve eltartott kisujjal szoktatok intézményi szinten rombolni.

sárkányfő 2009.12.23. 20:47:17

@Google:
"(Tudom, megint lecsúsztam a Lényegről, de nem kell mindig nyerni. Jobb szórakozni, nem olyan komolyan venni magunkat, hisz az élet olyan rövid.)"

Ez kifejezetten aranyos volt :) Ha írsz még egy-két ilyet, az a veszély fenyeget téged, hogy a végén még megkedvellek :)

Amúgy persze szó sincs vallatásról. Keményen politizáló, neki nem tetsző embereket kapásból kiosztó blogtól azt hiszem abszolút minimum elvárás a belső koherencia és következetesség. Sőt, biztos vagyok abban is, hogy ez úgy általában is mindenkinek belső igénye is, önmagával szemben is, önmagáért. Ezért aztán okos ember kifejezetten örül annak, ha kap visszajelzést, ha valaki ráirányítja figyelmét hibáira, mert ezzel lehetőséget kap az önkorrekcióra. Persze ki tudja, lehet hogy az e blog mögött álló emberek is már épp oly cinikusak és közönyösök, mint az a világ, a politika, melynek egyik hátsó zugában helyezkednek el maguk is. Nem tudom. Maga az egész blog nyilván nem fog magába nézni, ez illuzórikus lenne. De ha már csak egy tagjuk is csak egy kicsit elgondolkodik, már az is eredmény. Tegnap 3-4 tagjuk vette a fáradtságot válaszolgatni nekem, egyikükben felfedeztem a korrektség halovány jelét - úgy sejtem - talán benne megvan a potenciál, hogy kitörjön a pártújságírás szellemileg és erkölcsileg sem túl nagy távlatokkal kecsegtető zsákutcájából, bár ehhez még sokat kell érnie, és nyilván az sem árt, ha nem csak reakciósok veszik körbe folyton. De persze nem tudom, csak találgatok. Én mindig jobbat feltételezek az emberekről, mint általában a többség. És persze többet is csalódok :)

No de elkalandoztam. Mivel mosolyt csaltál az arcomra, szívből kívánok néked boldog - és persze politikamentes - ünnepeket :)

sárkányfő 2009.12.23. 20:58:37

Na nem jött válasz, pedig jó sokat kérdeztem, és állítólag 40 egész tagja van a Reakciónak.
Jobb is így, a hallgatás beszédes, és százszor korrektebb, mint a süketelés.

Még egy dolog kimaradt, az amúgy is hosszúra sikerült délutáni bejegyzésemből. Megütötte a fülem az az erős szavakkal kísért, látványos elhatárolódás a fidesz szóvivőjétől, sőt még maga a nagyfőnök is meg lett említve: "Szíjjártó Pétertől agyhugykövet kapunk, és néha Orbántól is".

Na most ugye nem kell magyaráznom, mennyire más az, ha egy kifutott poszt végén, éjfélkor egyikőtök leírja nekem ezt, amit kb. 5 ember olvas még el, és mennyire más, ha tényleg születnek a Fideszt is keményen kritizáló bejegyzések. Mert engem nem egyes reakciósok saját kis világa érdekel, meg hogy ők hogy magyarázzák meg maguknak, hogy ők tulajdonképpen majdnem független, objektív elemzők. Az önámítás pszichés szükséglet, különben felborul a lelki egyensúly, a belső ellentmondásokat mindenki feloldja magának így vagy úgy. Ellenben a blogról magáról az vall, és csakis az vall, hogy milyen posztokat tesz ki az ablakba. Ez adja meg az igazi öndefiníciót, nem az, amit összeírtok a közhelyektől amúgy is túlterhelt impresszumotokba.
Kérlek, linkeljetek pár Fideszt kritizáló posztotokat. Megkeresném magam is, de nincs címke-felhőtök (ahogy impresszumotok sincs...), végigolvasni meg nyilván nem fogom. Ha nincs ilyen - komolyan vehető - posztotok, akkor nagyon leegyszerűsödik ez a fideszes-e a blog, és mennyire kérdés. Ha pedig vannak ilyen bejegyzések, akkor mutassatok pár linket, talán még el is olvasom némelyiket, komolyan érdekel mennyire vagytok képesek a Fideszt kritizálni.

De ne most, közel a Karácsony, nem fogom veletek elrontani, majd jövőre folytatjuk, buék.

sárkányfő 2009.12.23. 21:06:01

Hoppá, elnézést, címke-felhőtök van, csak kissé lecsúszott, én fentebb kerestem. De így is 122 bejegyzés van a fidesz szó mellett, tök kizárt, hogy ennyit akárcsak átfussak... szóval ebből a merítésből linkeljetek már pár kemény hangú darabot, ahogy előbb is írtam, köszi.

Sebastian Knight 2009.12.23. 21:24:37

@ó jaj:

Ne erőlködjön.
Ha meghaladja a szellemi képességeit, hogy a kapott információkat feldolgozza, akkor most már úgy marad.

heima2 (törölt) 2009.12.23. 21:30:35

@ó jaj: mond már meg pls h miért számít hogy ez egy fideszes blog vagy sem? tiltja a btk a fideszt vagy mi? a srácok itt következetesen vérfüggetlennek vallják magukat, és azt mondják, hogy egyenlő távolságra vannak minden párttól vagy mi?

hapcika 2009.12.23. 21:41:19

@stalien: Vigyázz, jön Berija és kicsinál, mint 53-ban. Akkor voltál a legszebb, kiterítve. Hruscsov még táncolt is.

heima2 (törölt) 2009.12.23. 21:49:07

@hapcika: ő kényszerített arra is hogy ideszokj?

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.12.23. 21:49:12

Csak most jutottam odáig, hogy végigolvassam, kurva nagy cikk, főleg az utolsó pár bekezdés. Ilyen mondatokért, mint "az individuum mint atomisztikusan értelmezett, kötetlen én", seggfejségi adót szedetnék. (nák)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.12.23. 21:58:37

@Shore:

Egy CDU szavazó egy másik ország másféle problémáira keres válaszokat kedvenc pártjának intézkedései közt. Többek közt abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy legfőbb politikai ellenfelük nem a Honecker által vezetett SED utódszervezete, hanem a Brandt és Schmidt nevével ismertté vált SPD. Más kérdésekre más válaszokat adnak.
A Fidesz pedig nem kádárista, ha intézkedéseket akar hozni a középosztály alsó részének leszakadását megakadályozandó. Ez nem kádárizmus. A kádárizmus a prolik ellátása ingyensörrel, papírtálcás ingyenvirslivel. Ez az MSZP stílusa és fő társadalmi mondanivalója.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.23. 22:08:50

@ó jaj: Ne is folytasd, értjük a problémádat. Nekünk is volt egy ismerősünk, akibe egy napon belebújt a kisördög, és elkezdett egy általa korábban soha nem látogatott internetes fórumon kötekedni, követelőzni és értetlenkedni. Aztán nemsokára eszébe jutott, hogy amikor egyedül volt otthon, felpróbálja a csaja ruháit. Aztán azon kapta magát, hogy egy parfümériában végigpróbálta az összes parfümöt. Aztán... le sem írom, mi lett aztán, mert karácsony van.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.12.23. 22:11:36

@bryan:

"Akármennyivel jobb a Fidesz rendelkezésére álló emberanyag, mint az MSZP-é (ez nem éppen mérhető), nem lenne jobb, ha nagyobb lenne az a bázis, amelyik mindkét oldal számára elfogadható? Akit nem kell négy évente cserélni mondjuk a BKV éléről?"

Már elnézést, de ennek ki az akadálya? Miért a Fidesz emberanyaga kapcsán merül ez fel kérdésként? Mi köze van a Fidesz humánerőforrásainak a BKV-hoz?

leveller333 2009.12.23. 22:35:16

Annak ellenére, hogy én egy pozícióját féltő, nyavalygó, privilegizált helyzetét féltő libsi vagyok (amúgy csak egy vidéki tanár), rendszeresen olvasom a reakciót, néha még tetszik is. Ez a bejegyzés nem tetszik. Azért nem tetszik, mert mindent felvonultat, amivel az ellent, az ún libsiket vádolja: nagyképű, lenéző, képmutató, és csúsztat. És sok betűvel keveset mond. Jó lenne, ha szerző a sok fikázó mondat között azért válaszolna egy-két olyan problémára, amelyek számomra kissé hiteltelenné teszik a melegek jogai melletti kiállást.
Most megpróbálkozom azzal, hogy feltegyem e kérdéseket, abban a reményben, nem részesülök hasonló, emelkedett stílusú kioktatásban, mint a Narancs, meg a hülye libsik.
Tehát:
1. Milyen kapcsolat feszül a szerzők és a Fidelitas között?
- ha semmilyen, akkor nincs további kérdésem.
- ha valamilyen, akkor:
2. Kívánatosnak tartják-e a tisztelt szerzők a Fidesz hatalomra kerülését?
3. Ha igen, tudnak-e a szerzők a Fideszen belüli homofób megnyilvánulásokról? (nem csak Oszi, hanem, Bayer, Bencsik, Mikola, az a no name hölgy, és még sokan mások)
4. Ha tudnak, saját elvi meggyőződésüktől vezérelve mekkora intenzitással, mekkora gyakorisággal küzdenek ezen jelenségekkel szemben?
5. Tényleg semmi baj a " popóorintált életmód" kifejezéssel? Engem például kifejezetten érdekel a pina, (sőt, a popó is, ha az nőnemű egyénhez tartozik)de azért az életmódomat nem nevezném pinaorientáltnak. Mert sok más is érdekel, például a halászlé, az egzisztencializmus, vagy a Juve.
A Narancs levélírója (és nem a Narancs!) azt próbálta körülírni, hogy a ti melegjogok melletti elköteleződésetek nem túl hiteles.
És ezt sajnos nem nagyon sikerül cáfolnotok, még akkor sem, ha többtucatnyi fordulatos szintagmával alázzátok a "libsiket".
Egyébként én elhiszem, hogy nem vagytok homofóbok, de talán ezt azzal is nyomatékosítani lehetne, hogy nem csak azt írnátok le tucatszor egymás után, hogy a ballibek "faszságokat" beszélnek,hanem ugyanilyen nívón hívnátok fel a figyelmet arra is, amikor a Viktorunk baráti társaságában beszél valaki faszságokat.
Na, de amúgy, egyébként jó a blog, élvezetes, nekem tetszik.

Syr Wullam 2009.12.23. 22:38:48

@hapcika: Pisis? És nekem mi közöm hozzá? Mossam ki neked? Anyád nem ér rá?

Syr Wullam 2009.12.23. 22:41:52

No akkor értelmesebb vizekre:

T. Reakciósok, nem akarjátok ízekre szedni Kis János HVG-beli "helyzetelemzését"? Mert az aztán "nagyképű, lenéző, képmutató, és csúsztat" (© leveller333). Nem kicsit.

leveller333 2009.12.23. 22:51:59

@Elpet:
Azért nekem más jellegű problémám is van velük. A Fidesz működésével az az egyik problémám, hogy a saját képviselőik számára nem csak az önálló gondolatokat tiltják meg, de az önálló mondatokat, szókapcsolatokat is. A legeldugottabb porfészek utolsó képviselőjének is pontosan előírják, hogy milyen tőmondatokat, szintagmákat kell reggeltől estig szajkóznia, mindenféle szellemi individualitás kizárva. Én valahogy nem nagyon szeretném, ha egy egész ország számára ez válna normává.
A másik: minden egyes ötletükről kimutatható, hogy az elmúlt húsz évben hirdették már annak az ellenkezőjét is.

bryan 2009.12.23. 22:52:05

@Elpet:
Mert a Fidesz lesz kormányon, az MSZP-vel kapcsolatban már hiába emlegetném. Ezt ők is elkúrták a maguk idejében. Ha ők jönnének most, ugyanezt mondanám, csak mondjuk nem neked, hanem valakinek, az ellenzékiség ideje alatt nyilván olvashatóvá alakuló pár balos blog közül az egyiken.

Shore 2009.12.23. 22:52:09

@Elpet:

"Egy CDU szavazó egy másik ország másféle problémáira keres válaszokat kedvenc pártjának intézkedései közt...."

Elfogadható.
De ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarországon jobboldali a Fidesz szavazó (vagy még jobboldalibb a Jobbikos), szinte függetlenül attól, hogy mennyire szoci kedvenc pártja.

" A kádárizmus a prolik ellátása ingyensörrel, papírtálcás ingyenvirslivel."

De az ország szerencsétlenségére a Fidesz ebben az "ellátásban" szóban már tanítómestere fölé nőtt. Talán megjön az eszük kormányon.

leveller333 2009.12.23. 22:55:20

@Syr Wullam:
Kis János csúsztat? Egy példát, ha megtennéd....

Syr Wullam 2009.12.23. 22:57:47

Pl. Orbán megmondta, hogy nem buherálja az alkotmányos berendezkedést, aztén KJ mégis (feltételes módban ugyan), de erről beszél. Pl. az SZDSZ elmúlt években játszott szerepe valahogyan nem nagyon domborodik ki KJ-nél. Pl. megint a rasszizmus van az ország arcába tolva problémaként, holott. Pl. a Jobbikot ki futtatta fel? Stb., stb., stb.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.23. 23:19:18

@leveller333: Köszönjük, a kérdéseid remekül tükrözik azt a mentalitást, amiről a posztunk is szól. Azt, hogy amióta az eszünket tudjuk, időről időre megjelenik a liberális tanár bácsi, és feladja nekünk házi feladatul, hogy határolódjunk el minden fasztól, hogy okiratokkal bizonyítsuk be, hogy nem vagyunk homofóbok/rasszisták/nácik, hogy életünk és az ország fő problémájának ugyanazt tartsuk, amit ők, hogy igazoljuk, hogy nem Orbán Viktor személyesen diktálja az írásainkat és így tovább, és így tovább. Mi a büdös lófaszért kéne nekünk bármit is bizonyítanunk?

Amúgy ha tényleg az egzisztencializmus és a Juve érdekel, akkor az a tippünk, hogy hamarosan rájössz, hogy egyéb orientációiddal is gond van.

leveller333 2009.12.23. 23:20:08

@Syr Wullam:
Hát bocs, de ezek nem túl jó példák.
Pl. azt is mondta OV., hogy nem tiszteli az alkotmányt, valamint láttuk őt már ellentétesen cselekedni azzal, amit korábban mondott.Pl. az SZDSZ-t azért nem domborítja ki Kis, mert a cikk témája a köztársaság jövője, ebben pedig nem lesz szerepe az SZDSZ-nek.
Pl. nem tolja az ország arcába a rasszizmust, de attól még van rasszizmus, ettől erős a jobbik. A jobbikot a rasszista szavazók futtatták fel.
Én nem látom,miben csúsztat. Attól, hogy a megállapításaival nem értesz egyet, még nem kellene ezt mondanod, hogy csúsztat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:27:17

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

jaj, nehogy már válaszoljatok arra, a mancs levélírója mitől azonos a manccsal

ja, és a mancs levélírója SEM írta, hogy a reakció faszista, de persze ha rólatok van szó, egyszerre hiperérzékeny kis köcsögökké váltok, miközben pont azt csináljátok a manccsal, mint amivel a csúnya, gonosz ellenséget vádoljátok

már nem is várok erre választ, mi a fasznak, meg sem próbáltatok válaszolni erre, ti szegény, üldözöttek, jaj, elsírom magamat, a mancs üldöz titeket, de gecik ezek a balliberók ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:28:45

@Syr Wullam:

hubazmeg, kis jános = mancs, na, ez a legújabb TÉNY

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:32:13

@bryan:

továbbra is induljunk márki abból, hogy a klón egy egyébként pozitív kezdeményezéshez csatlakozik, azt nekem miért kellene szégyellnem.

ismétlem, telibeszarom. ha viktor fog ugrálni az első sorban a a legközelebbi hollánernős lószaron, én emelni fogom előtte a kalapom, mert jó ügy mellé állt.

jó, tudom, nem volna szabad. ha a viktor szerint 2×2=4, akkor nekem azt kellene üvöltenem, hogy nem annyi, hanem 5.

igaz, én hülye vagyok.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.23. 23:35:18

@mavo: Könyörgünk értsd már meg végre, hogy ha mi azt mondjuk, hogy "nem", akkor az tényleg azt jelenti, hogy "nem".

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:35:19

@mavo:

már persze _lehetséges_, hogy kis jános =/= mancs, de akkor meg kurva irreleváns mancs ügyében, hogy mit röfögött kis jános egy tök másik ügyben

na de az lehetetlen, persze

ezek a gonosz libsik ilyenek, ez a lényeg

szerencsére most 4+x év _tökéletes_ kormányzás következik. engem is ez éltet

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:36:10

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

a mancs = a mancs levélírója ehyenlet tehát továbbra is él. ok, vettem az adást

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:37:47

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

vagy valahol leírtátok a saját postotok cáfolatát?

hm, akkor lemaradtam valamiről

heima2 (törölt) 2009.12.23. 23:45:32

@leveller333: és komolyan ennyire beszűkült embereket engednek tanítani?

leveller333 2009.12.23. 23:49:53

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Kérlek, ne izgasd fel magad, én nem haragszom rád, amiért nem sikerült megértened a kérdéseimet, noha nem hiszem, hogy bonyolultak voltak. Az újabb emelkedett hangú bejegyzésedben megfogalmazott állítások ugyan távolról sem voltak benne az írásomban, és óó, hát a világért sem akarlak én semmiféle elhatárolódásra rákényszeríteni, dehogy is. Nem tagadom, a véleményed érdekelt volna, ezért kérdeztem,de hát ha ezt is ekkora sértésnek veszed, semmi gond, ha nem, hát nem.Gondolom, ha azt kérdezném, mi a véleményed Gyurcsányról, Lendvairól, stb, azon is ennyire feltolnád magad, tőlük sem szeretnél elhatárolódni ( bár ahogy láttam, ez nem okoz számodra akkora traumát, a Gyurcsánytól való távolságodat elég plasztikusan sikerül artikulálni:)).
És én is kezdek aggódni a te orientációdért, úgy látom, a liberális tanár bácsi jelenléte annyira nélkülözhetetlen számodra, hogy ott is őt keresed, ahol még sosem járt:)
És büdös lófasz:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:55:17

@leveller333:

nézd, én lassan harmincadszorra kérdezek rá, hogy a fenti post lényegét képező

mancs olvlevélíró = mancs = ballibek egyenlőség

legalább első tagját próbáljuk már meg axiómává nemesíteni, de érdemi válasz sajna nem jött

ó, persze inden egyéb, érdektelen, általam nem is említett kérdésre kaptam választ

mindegy, a lényeg az, hogy a libsi, akarom mondani ballibsi az alacsonyabb rendű életforma

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.23. 23:57:30

@mavo:
1. A posztunkból kurva egyértelműen kiderül, hogy Németh Csaba írásai olvasói levelek. Egyrészt be vannak linkelve, másrészt használjuk a "sajtóleveleőző", "levelet írt" szókapcsolatokat, ennél sokkal egyértelműbben nemigen tudtunk fogalmazni.

2. A posztunk négy különböző, de egymással kapcsolatban álló témával foglalkozik: 1. Magyar Narancs; 2. Gyurcsány és a melegek; 3. velünk foglalkozó írások (1 külsős szerző cikke, 2 olvasói levél); 4. ballib humánértelmiség. Ez a négy egység tipográfiailag - három csillaggal elválasztva - egyértelműen el van különítve egymástól. Annak eldöntése, hogy miként kapcsolódnak mégis össze, az írástudónak feltételezett olvasóra van bízva.

leveller333 2009.12.23. 23:58:05

@heima2: ideje lenne egy szofver-frissítésnek...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.23. 23:59:15

(és ismétlem, bár nem láttam ilyet, de ha nagyon akarják, én elhiszem, hogy kk&tt leírta, hogy az egész dolgozat alapját képező mancs olvasó = mancs axiómára ők már leírták, hogy nem igaz. mondjuk az az egész postot hiteltelen szarrá nyilvánítaná, de hát istenem, kicsire nem adunk)

bryan 2009.12.24. 00:00:05

@mavo:
Szó sem volt szégyenről, vagy ha igen, lemaradtam valamiről. Amit próbálok magyarázni, az az, hogy Gyurcsány olyan piszkosfred-i hatással jelent meg az antifák szinte minden szimpatikus kezdeményezésén, meg a melegfelvonuláson is. (A chartát nem sorolnám ide). Amit mondani szeretnék még, hogy ennek két oka lehet, vagy a puszta jószándék, a következmények figyelembevétele nélkül, vagy a következmények leszarásával. Szerintem az utóbbi a valószínűbb, ami pedig eléggé féreg dolog. Én magam így is elmentem a tarka magyarra és a többi eseményre is elmentem volna, ha nem vidéken vagyok éppen akkor. De megértem azokat akik emiatt maradtak távol.

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:00:22

@leveller333: ne is mond, fárasztó tud lenni az olyan droidok serege, akik elképesztő összetettséggel homofóbokra és melegjogi aktivistákra képesek felosztani a népet.

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:01:48

@mavo: "mindegy, a lényeg az, hogy a libsi, akarom mondani ballibsi az alacsonyabb rendű életforma "

ez egy nagyon értékes gondolat! nem hittem volna hogy képes vagy ilyen minőségi véleményekre is!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:03:21

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Most azonban a lap már haramadszorra is velünk japánkodik"

_hangsúlyoztátok_, hogy az olvasói levél az nem a mancs

muhaha

és dehogy ekéztétek egy olvasói levél kapcsán a mancsot, majd úgy en bloc a sok alsóbbrendű libsibolsit, á, dehogy

ja, tényleg, a kis csillagocskák. no, hogy azok hogy csillapították az okádásotok ívét ... nyamminyamm ... de jól megkapták a ballibek, hogy milyen ostobák, az a lényeg, nem?

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:06:11

@leveller333: csak hogy ne halj meg hülyén, mint az átlag fletófan:

1: Semmilyen
2: (ennek ellenére) Igen
3: Nem, mert nincsenek.
4: A semmi ellen nem lehet küzdeni, egyébként meg senkit nem érdekel.
5 Tényleg semmi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:06:23

@bryan:

nem érted. a klónt ilyen esetben le kell szarni magasról, mert azt érdemli. ha én házibulit hirdetek, és a klón befurakszik, akkor leszarjuk a büdös fejét, oszt élvezkedhet egymagában a testőreivel, hogy ő milyen kurva jó fej, és majd legközelebb jól nem jön. de attól még a mi bulink nem lesz kínos, csak mert a klón odamegy

tényleg nem érthető?

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:08:15

@mavo: igen, az a lényeg. senkit nem érdekel az őrjöngésed, komolyan. kb hasonló színvonalú, mintha egy helyesírási hibán kezdenél el pörögni.

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:09:44

@mavo: szóljál ha legközelebb bulit rendezel, szólunk az összes csövinek a moszkváról h ingyen van a pia aztán lehet leszarni meg toleránsnak lenni reggelig :D:D:D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:14:20

@heima2:

na, megszólalt a tipikus reakció törzsvendég, köszönöm az illusztrációt

és elképzelem kk&tt fejét, ahogy (az ő mintájukra) az olvasói levél írója a veled és a többi idiótával azonosítja a reakciót, ahogy kk&tt a mancsot azonosította az olvasói levéllel a mancsot

hm, lenne itt átkozódás

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:17:35

kk&tt

most félretéve ezt-azt, érdekelne, hogy a reakció szerkesztősége (mint kiderült, van ilyen) tudott-e dszg (á, dehogy) homofób cikkecskéjéről. és hogy mi volt a vélemény erről.

többek közt ez az egész, amit most műveltek azért ultra gáz, mert pont ti képviseltétek a nem homofób vonalat a reakciónál eddig, tök szimpatikusan tudósítottatok a buziparádéról, meg minden

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:18:19

@mavo: igen, a mancsba ugyanolyan egyszerű olvasói levelet írni, mint egy bloghus blogra, és legalább annyi vélemény meg is jelenik nyomtatásban :D
áldott baller egyszerűség:D

és papírom van róla ahol elhatárolódnak tőlem itten!

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:21:54

az a legszebb, amikor az elhatárolódás nagymesterei számon kérik az egyéniség hiányát a jobboldalon :D

tewton 2009.12.24. 00:27:28

@mavo:

azért a leközölt olvasói leveleket a mAncsnál is csak megválogatják, nem? holmi szerkesztők?
gondolom, a céges szellemhez közelibb olvasói leveleket csak könnyebben beválogatják az anyagba, mint a nagyon másmilyeneket, nem?
vagy jobbikos-gárdistás olvasói leveleket is lehoznak időnként (jó, tudom, a gárdista gyárilag analfabéta és csak valami OKJ-s nyilastanfolyamot végzett).

csak kérdezem, mert régen volt a kezemben.

Syr Wullam 2009.12.24. 00:27:36

@mavo: "hubazmeg, kis jános = mancs, na, ez a legújabb TÉNY" És ezt én hol írtam hubazmeg??? Olvasol is vagy csak karakterszámot termelsz? Mondom, hogy baj van a szövegértéssel.

@leveller333: "Pl. nem tolja az ország arcába a rasszizmust, de attól még van rasszizmus, ettől erős a jobbik. A jobbikot a rasszista szavazók futtatták fel."

Mondtam, hogy nincs rasszizmus? Nem mondtam. De komolyan: tényleg a rasszizmus a legfőbb gond ebben a szerencsétlen országban?

Nem, a Jobbikot nem a rasszista szavazók, hanem az államszervezet széjjelverése futtatta fel. A rendőrség tehetetlensége, az futtatta fel. A sima bűnügyből kreált rasszista példázatok, na, azok felfuttatták. A korrupció (helló, SZDSZ!), meg a közoktatás széjjelkúrása, meg az ország szarrá reformálása pusztán a reformok kedvéért, na ezek is felfuttatták.

És Kis János még mindig reformozik, pedig csak az expártja deformjait eltakarítani évekbe fog telni.

"Pl. azt is mondta OV., hogy nem tiszteli az alkotmányt, valamint láttuk őt már ellentétesen cselekedni azzal, amit korábban mondott.Pl. az SZDSZ-t azért nem domborítja ki Kis, mert a cikk témája a köztársaság jövője, ebben pedig nem lesz szerepe az SZDSZ-nek."

Nem tisztelni kell az alkotmányt, hanem betartani. Ment ez a szadesznak? Hát hogyne. Ja, mert más politikust még nem láttunk ellentétesen cselekedni azzal, mint amit mondott. A köztársaság jövője? Az szerencsére már nem a CEU egyik szobájában szült doktríner hülyeségekre fog épülni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:29:21

@heima2:

konkrétan a mancs volt az a hetilap, amelyikben a mancs egyik rendszeres szerzőjével vitába szállt az egyik olvasó, és a vitát heteken keresztül leközölte a mancs. igen, a néha kicsit indulatos olvasóét is, aki itt-ott hazugsággal is megvádolta a mancs saját munkatársát.

ha a te idióta előítéletedből indulok ki, akkor a levélíró a mancs véleményét közölte. a saját szerzője ellenében

várjál, ez nem áll össze, hogy van ez?

az első olvasói levelet leközlő mancs számban (két hete volt) a mancs állandó szerzői közé tartozó murakozi balázs véleményét (oké, csak finoman, de) ekéző két és fél oldalas cikk jelent meg kiemelt helyen bizonyos boda zsolttól (védegylet)

úristen, hova keveredtünk, hol az egységes szerkesztőség a mancsnál?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:31:49

@tewton:

pont ezért írtam, hogy ha a fogalmazás minősége vagy a téma adott, akkor a mancsnál biza kiteszik. sőt, ismétlem, kiemelt helyen is megjelenik a mancs "mainstream" vonulatával bőven ellentétes cikk is. volt rá példa bőven.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:33:10

@mavo:

kimaradt: "gondolom, a céges szellemhez közelibb olvasói leveleket csak könnyebben beválogatják az anyagba, mint a nagyon másmilyeneket, nem?"

erre ment a válasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:36:25

hogy ne tűnjön úgy, a levegőbe beszélek, íme a védegyletes cikk a védegylet honlapján

www.vedegylet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1139

(a mancsnál szó szerint így jelent meg, ha valakit érdekel)

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:36:38

@mavo: várjál már te szerencsétlen, mégis hol írtam vagy utaltam arra, hogy a ballibák nem szokták egymást előzni balról heves vitának beállítva (lsd te csak havi 100k segélyt adnál amikor 200k-t kéne!)a hülyeséget?

azt nem bírtad felfogni, hogy egy blog+komment kombó nem ugyanaz mint egy hetilap+olvasói levelek kombó. de belátom, hogy ezek nehéz gondolatok, hagyok időt hogy feldolgozd.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:39:51

@Syr Wullam:

egy mancsos vita kapcsán dobtad be kis jánost

a, kis jánosnak és cikkének semmi köze a mancshoz. nos, ezt esetben milyen apropóból tetszett ezt a témát felvetni? mert? csak? véletlenül?

b, kis jánosnak köze van a mancshoz és/vagy a témához

hm, épp ezt tetszett az imént letagadni

na, szóval hogy is van ez?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:42:23

@heima2:

ragozd csak az előítéleteidet, majd jönnek a törzssrácok, és _nagyon_ igazat fognak neked adni, és neked kurva jó lesz, és nagyon igazad, huhuhú

(az ilyen hülyéket mi élteti? a csordaszellem? tényleg ne értem)

tewton 2009.12.24. 00:45:09

@mavo: OK, köszi a példát.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:47:00

@Syr Wullam:

poén egyébként, hogy amikor (minden más esetben) a liberálisokat kell ekézni, akkor elsők között érv, hogy kis jános otthagyta a gecibe a szadeszt, hú de jó fej

amiért egyébként nagyon tisztelem kis jánost, mert ezt a sok ostoba műliberális pöcsöt othagyni, akikből a végén a szadesz összeállt, az nálam jó pont.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 00:50:47

@tewton:

"OK, köszi a példát"

részemről nincs mit, és remélem, komolyan gondoltad (nem vagyok gondolatolvasó, ne haragudj), mert ha igen, akkor respect, kalap le, meg minden

ellenfelek lennénk, vagy mi, nem ellenségek, ugye?

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:52:48

@mavo: előítélet? átfutottam a linkelt védegyletes cikket, klasszikus bal-lib felállás, véresszájú libike privatizálna, osztogató baller meg ingyen adná a szegényeknek a mannát. hatalmas szakmai vita valóban, majdnem olyan érdekes, mint az adjuk több segélyt vs adjunk szociális kártyát sztori.

ez bizony kőkemény útóítélet. Sajnos nap mint nap rászolgál a dreamteam az általad rendkívül jól összeszedett alapigazságokra:

"a lényeg az, hogy a libsi, akarom mondani ballibsi az alacsonyabb rendű életforma"

"jól megkapták a ballibek, hogy milyen ostobák"

"gecik ezek a balliberók"

Magam sem mondhattam volna szebben!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.24. 00:54:18

@mavo: Vaze, ha számodra a "levelet írt" kifejezés nem elég egyértelmű, akkor nem tudunk mit csinálni. Ha pedig a Mancs három velünk foglalkozó írást is megjelentet, azt nyugodtan nevezthetjük "japánkodásnak", akármit is jelentsen.

tewton 2009.12.24. 00:55:25

@mavo: komolyan, persze.
ellenfelek, nem ellenségek.

*szúrós szemmel hunyorít*
:)

heima2 (törölt) 2009.12.24. 00:56:17

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ne kavarjátok már össze szegényt a "megjelentet" kifejezéssel. hát ti is megjelentetitek a mrfalafelt!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 01:02:26

@tewton:

ennek örülök!

(részemről szúrós szem kimarad, ha nem baj)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 01:06:35

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

hú, értem, szemét ez a mancs, nem csak nektek nyaló leveleket jelentet meg. felháborító. pláne egye elvben gonosz, ellenséges libsibolsi laptól.

mellesleg a mancs négy a reakcióval foglalkozó levelet jelentetett meg, az egyik a "reakció szerkesztőség" level.

ja, ez utóbbinak a megjelenése "természetes", bocs, nem szóltam

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 01:09:01

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

PS: oké, legyen, ti hangsúlyoztátok. továbbra is érdekel, úgy gondoljátok-e, a (szemétmódon) megjelent olvasói levelek szerintetek valóban a mancs véleményét tükrözik-e. ha nem, mire fel ez a post, ha igen, akkor bocs, de szánalom. pláne, ha ti "hangsúlyoztátok".

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.24. 01:31:41

@mavo: Most komolyan, te tényleg azt hiszed, hogy ez a poszt a Magyar Narancs nevű hetilapról, Böcskei Balázsról vagy Németh Csabáról szól?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 07:01:22

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

ó, hát persze, hogy nem. szólni nem erről szól, de ez az ürügye. ti magatok hangsályozzátok végig, hogy így a mancs, meg úgy a mancs

talán ha nem írnátok le, hogy az egész fékezetlen habzású fos, amit leírtok, kifejezetten a mancsnak köszönhető, ha ennek apropóján nem ekéznétek egyáltalán nem rejtetten, akkor még azt mondanám, ó, persze, semmi köze hozzá

tudjátok, lehet védekezni úgy is, hogy közben nem köptök le mindenkit, aki az ügynek szereplője, és pláne mondjuk nem olyat, aki kábé annyiban vétkes, hogy leközölt két levelet - upsz, meg egy harmadikat, amelyik tényállításaiban ... kicsit haloványra sikeredett, lásd a homofób írásokat, amiket soha rekciós szerző nem írt. ja, hogy mégis? ajvé.

tényleg az a súlyos, hogy egy az egyben azt csináljátok a naranccsal és az általatok "ballib"-nek titulált csoporttal (aminek vélhetően én is része lennék), mint amit az első (valóban szar és általánosító) olvasói levél, és közben vadul fröcsögtök, hogy veletek és hogy merészelték megcsinálni

hát meg kell a szívnek szakadnia
egy kibaszott olvasói levelet felfújtatok a lehető legnagyobbra, és azóta sem tudtok lepattanni róla

anyátok picsáját, azt

bryan 2009.12.24. 09:15:20

@mavo: Mint írtam én ott voltam Gyurcsány ellenére is, de tudom, hogy más meg miatta nem ment el és őket is megértettem. Szóval lassan írom, hogy megértsd. Nem az a bajom, hogy nekem cikik lettek ezek az események Gyurcsány miatt, hanem, hogy másoknak azok lettek és ez Gyurcsánynak na meg a a médiának köszönhető. Ellopta ezeket az eseményeket média szempontból és politikailag is, mert ő maga gátlástalan volt, a szervezők meg bénák. Ez utóbbi a gay pride-ra nem igaz, ők nem igazán utasíthatták volna vissza az első igazán súlyos és nem szdsz-es magyar politikust aki részt vesz az eseményen. Ha nem terelődik annyira rá a figyelem, vagy egy kicsit is népszerűbb lett volna, ha ezeket a dolgokat mondjuk 2006 júliusában csinálja más lett volna a helyzet, így viszont gáz volt, ennyi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 10:55:42

@heima2:

"klasszikus bal-lib felállás, véresszájú libike privatizálna"

mennyire kár, hogy a cikk pont arról szól, hogy a közművek privatizálása fölösleges plusz költségekkel jár, estébé. alkár maga páva is írhatta volna, na jó, nem, ebbőúl a komcsozás lemaradt, gondolom azért nem bírtad felfogni, miről is szól

idézetek jönnek nem hülyéknek

"Úgy látszik, Muraközy figyelmét elkerülték azok a szép számú, és korántsem csak esetelemzésre korlátozódó, hanem nagymintás, statisztikai összefüggéseket feltáró tanulmányok, amelyek a magánüzemeltetésű vízművek magasabb árait bizonyítják."

"Alkuerejükkel, hatalmi befolyásukkal a magánvállalatok is szívesen visszaélnek – a vízügyi szektorban meg különösen."

"Ha ugyanis igaz, hogy a magán vízművek nem hatékonyabbak a közösségi tulajdonban lévőknél, akkor – minden egyebet változatlannak feltételezve – az áraiknak magasabbnak kell lenniük, hiszen a vízműnek az üzemeltetés költsége mellett a magántulajdonos hasznát is ki kell termelnie. Nos, az adatok pontosan ezt mutatják: egy francia elemzés szerint az ottani magán és közösségi vízművek nagyjából ugyanolyan működési költségekkel dolgoznak, ám a magáncégek értelemszerűen hozzácsapják ehhez a magántulajdonos hasznát, a profitot is."

hú, hogy ez menyire privatizálás párti, oda ne rohanjak. kicsit ravaszul csinálja, mert végig a privatizálást és a magán vízműveket ekézi, és végig az állami vízművek mellett érvel, de hát istenem, ha szerinted privatizálás párti, akkor az úgy van, kuss, ide jöttél

ügyes vagy, örülj magadnak

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 10:57:28

@bryan:

"Ez utóbbi a gay pride-ra nem igaz, ők nem igazán utasíthatták volna vissza az első igazán súlyos és nem szdsz-es magyar politikust aki részt vesz az eseményen."

nos, a reakció kedves cikke pont ebbe kötött bele. a mancs szerzője ezen kicsit hümmögött (nem is mert belekötni egyreakciós sem), majd jött az ominózus olvasói levél, amiből itt valahogy a mancs hivatalos véleménye lett

heima2 (törölt) 2009.12.24. 14:20:12

@mavo: ne legyél már ekkora balfasz, két cikkről írtam, libike az origi cikk (Muraközy), amit bár nem olvastam, garantáltan az van benne, amit gonosz előutóítéleteim idevetettek.

50% esélye volt hogy benézd, sikerült, gratulálok. bár nem igazán értem hogy sikerült.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 15:30:13

@heima2:

utólagos engedelmeddel nem tudom megfogadni a tanácsodat bébi

na léptem, gyerek nyűgös, csokit akar zabálni minden áron

leveller333 2009.12.24. 15:38:42

@Syr Wullam: Kis János nem mondta, hogy az ország legfőbb problémája a rasszizmus. Nem is mondhatta, mert olyan, hogy "legfőbb probléma" eleve nem létezik, maga a probléma is egy relatív kategória. Egy példával: neked biztosan nem a rasszizmus a legfőbb probléma, sőt neked lehet, hogy ez nem is az. Annak, viszont, akit rasszisták vernek, esetleg ölnek, annak lehet, hogy a rasszizmus a legfőbb probléma.
A Jobbik felfutása ennél jóval egyszerűbb: Magyarországon van rasszizmus, a Jobbik rasszista párt, egyszerű keresleti-kínálati összefüggés. Kellett még hozzá a médiahátszél, a "bátorító szeretet", néhány hívószó, néhány arc.
Az általad említett tényezők viszont biztos, hogy nem játszottak szerepet a Jobbik felfutásában, tekintve, hogy a korrupció az Orbán- meg a Horn-kormány alatt is legalább ekkora volt, az országot nem hogy szarrá nem reformálták, de szinte semmilyen reform nem volt, a közoktatás nincs széjjelkúrva, semmivel sem rosszabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor (ja, a társadalmi háttér, az más!).
Én úgy tudom, Kis János ex-pártjához egyetlen véghez vitt reform köthető, az oktatás átalakítása,a kétszintű érettségi, a B, M, P szintek kialakítása, de ezek jól működnek, ezeket nem nagyon kell eltakarítani. Igaz, ezek is három kormányon átívelő reformok voltak, kapaszkodj meg, de ezeken a reformokon már Pokorniék is dolgoztak.
Persze, hogy más is cselekedett ellenkezően, mint ahogy mondta, nem csak Orbán. De most ő áll 2/3 előtt, tehát neki nem hisszük el, hogy nem fog buherálni az alkotmányos rendszerrel. Mert egyébként olyanokat is mondott, hogy nem jó az alkotmány.
Tehát, amikor Kis el tud képzelni egy olyan forgatókönyvet, mely szerint a Fidesz változtatni fog az alkotmányos berendezkedésen, akkor Orbán korábbi nyilatkozatait, valamint a Fidesz-közeli sajtó megnyilvánulásait veszi alapul.
Lehet, hogy nem lesz igaza, de ez attól még nem csúsztatás.
Szóval Kis János semmiben sem csúsztatott.

leveller333 2009.12.24. 15:44:57

@heima2:
oké.
- semmi baj nincs azzal, hogy a 3.kérdésre azt írtad, hogy semmilyen, nem kötelező fidesz-irodalmat olvasni. Én a hülyén meghaláshoz való jog pártján állok:)

Sebastian Knight 2009.12.24. 16:41:02

@leveller333:

Kérdései valójában felszólítások. Egy liberális tiszteli a másságot, nem? A másként gondolkodásra ez nem vonatkozik? Fogadja el, hogy az itteni többség másként gondolkozik, mint maga.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 20:47:37

@heima2:

ó, jee, valóban elnéztem.

nos, ez esetben ismét arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a fidesz kőkeményen baloldali párt.

ugyanis centire bodáéhoz hasonló érvekkel jönnek. na jó, az átkozott privatizációt ők csak csinálni merték, és közben ezerrel ekézni, amit éppen csinálnak, de ez részletkérdés, egyetlen és legfőbb érvük, hogy a privatizált vízmű drágább, mint a zállami

elképzelem, ahogy a magyar nemzetben megjelenik egy privatizáció párti cikk

hagyjuk a sci-fit

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 20:49:29

@heima2:

a reakció szerkesztősége nevében válaszoltál?

érdekes ...

mondjuk picit hazudozol itt-ott, de belefér bébi

hapcika 2009.12.25. 14:11:26

@leveller333: Az ország legnagyobb problémája, hogy törvényei azokra vonatkoznak csak, akiket a törvény végrehajtó hatalmi szervei megengednek.

teresa 2009.12.25. 16:41:23

Ez a lényeg: "Vannak az országban páran, akik idegen nyelveken olvasnak, tudnak helyesen írni és e-mailhez csatolmányt mellékelni, s a saját levükben fővő ballibeket nem gyűlölik, hanem kiröhögik. Akik ugyanúgy nem kedvelik a nácikat, mint ők, viszont nem erre épül a komplett identitásuk, így szabadabbak és görcstelenebbek. Nem fekszenek bele a skatulyáikba, nem adják oda nekik a szavakat, s ugyanúgy röhögnek a kurucokon mint a dogmatikus és humortalan liberálisokon."

steverubellreborn 2009.12.27. 18:49:33

"A homoszexuálisok házassága egyébként Magyarországon is működik, egy homoszexuális férfi és egy homoszexuális nő bármikor köthet egymással házasságot."

Alibiből biztosan.Én már alig várom,hogy jövőre Szájer nyisson Prideot meg a többi fideszes meleg.
Az meg külön jó lesz ahogy a Reakció ekézi őket a pinaorientált életmóddal.D

steverubellreborn 2009.12.27. 19:17:09

"Szerintem a buziság undorító, de nincs közöm hozzá, hogy két felnőtt buzi mit tesz diszkréten"

Szerintem a heteroszexualitás undorító,de nincs közöm hozzá,hogy két felnőtt hetyó mit tesz diszkréten.

Gojko mitic 2009.12.27. 19:23:04

Nagyon jó a bejegyzés, de pont az ilyen problémák kapcsán elgondolkozott-e valaki a tiszteletre méltó konzervatív körökben a heti válasz problematikáján? ott valah megizzasztották akármelyik fideszes politikust? ezt pusztán az egyenlő mérce végett mondanám, már ha egyáltalán érdemes....de a gondolatot nem lövik le, ugye?
süti beállítások módosítása