A köd múltja 1.
2009. december 14. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

A köd múltja 1.

 Ha még nem is túl magas fordulatszámon, de pörög a kampány, lassan véglegesednek a jelöltek és a listák, s mindenki egyre több hülyeséget beszél. Még az MSZP is talált magának miniszterelnök-jelöltet egy zsák krumpli személyében, ami egyébként szoci szempontból nem egy rossz húzás, mert a baloldali szavazók hajlamosak szimpátiával tekinteni egy zsák krumplira, lásd Medgyessy esetét.

 Sőt az MSZP még filmet is forgatott önmagáról, featuring Kéri László, amit ugyan nyilvánosan nem mernek levetíteni, de azért zárt körben biztos nagy sikere lesz:

Meghívó
 

Tisztelettel meghívjuk 2009. december 14-én (hétfőn) 18.00 órára a Pallas Páholyba (1054 Budapest, Alkotmány utca 15., Hold utca sarok ), ahol
a  Ma - Holnap Vitaklub rendezésében filmvetítést és beszélgetést rendezünk az MSZP 20 évéről.
 

A múltról és a jelenről, az elért eredményekről és a magyar politikai viszonyokról. És talán a jövőről is.
 

A filmben Kéri László politológus elemzi az eltelt 20 év eseményeit, az MSZP elnökeinek tevékenységét, a pártnak a kormányzásban és az ellenzékben végzett munkáját, és tömegtámogatottsága változásának okait.
A film csokorba gyűjtötte az elmúlt nyolc év fontosabb eredményeit is, amelyről oly kevés szó esett a politikában és a nyilvánosság előtt.
Felmutatja azokat a viszonyokat is, amelyek jellemezték az ellenzék viselkedését ebben az időszakban.
 

A film, őszinte ,,propagandafilm". A baloldal hibáit nem eltitkolva, vitára inspirálja nézőit, alkalmat ad arra, hogy elemezhessük az eltelt időszakot, ugyanakkor megtörve a ,,miért nem tudunk róla" önmentegető, kényelmes  magatartást, szól a baloldal tevékenységének dokumentálható eredményeiről is. Nyíltan kiállva a választásokra készülő ország lakosainak orientálására: ne higgyetek a Fidesz hazugságainak.
 

Várunk minden klubtagot szeretettel.
 
Tisztelettel várjuk az MSZP politikusait is az eszmecserére.
Moderátor: Böjte József

 Eközben a békéscsabai szocialisták az országos 30%-on dolgoznak:

Túl vagyunk egy remek képzésen, amely Békés megyében zajlott le. Az elmúlt másfél hónapban 3 hétvégén átlag 20 fő (persze volt amikor több és volt amikor kevesebb) összeültünk és tanultunk: kommunikálni, konfliktust kezelni, moderálni, baloldalinak lenni, közösséget teremteni ... és még sok minden mást!
 

Mi, akik ezt a képzést végig csináltuk, úgy gondoltuk, hogy ezt folytatni kell, ezért Január 16-án 14.00 órakor (először), majd minden második szombaton folyamatosan összejövünk és beszélgetünk egymással.
 

Az első téma (mi is lehetne más) a kampány.
 

Amellett, hogy igyekszünk egymás energiáiból feltöltődni - egymás ötletein keresztül még aktívabbá tenni a kampányt, ezzel is hozzájárulni az országos 30% feletti  választási eredményhez. :-)
 

Ha épp Békés megyében jársz, Békéscsabán - gyere és beszélgess velünk!

 Mindkét program résztvevőinek kellemes időtöltést kívánunk, mi sajnos nem lehetünk jelen, mert elfogyott a Rivotrilunk, de azért lélekben velük leszünk.

***

 A jelen amúgy - kampány ide, kampány oda - elég unalmas, ezért vigyázó szemünket most inkább a múltra vetjük. Hogyan éltek, hogyan gondolkoztak, hogyan szerettek politikusaink négy éve, az év és a kampány hasonló időszakában? Ennek feltárásában segítségünkre lesz a Magyar Távirati Iroda digitális archívuma, amelyet nemrég tettek elérhetővé a nyilvánosság számára. Ezennel sorozatot indítunk, amelyben a négy évvel ezelőtti MTI-s hírekből szemezgetünk; a tanulságokat mindenki vonja le magának.

 És most nézzük 2005. december első hetének néhány hírét!

 

A Száz lépés program megvalósítása - felszólalások (4. rész)
2005.12.01. 14:47

Németh Erika szocialista képviselő arról beszélt, hogy a társadalom olyan rétegeit érintette meg kedvezően a Száz lépés programja, amelyek egy része már beletörődött sorsába, illetve a tehetetlenség okán került rendkívül nehéz helyzetbe.

(...)

Török Zsolt (MSZP) úgy értékelte a fideszes képviselők visszavonulását a vitától, hogy meg kellett futamodniuk, mivel a Száz lépés programja mutatja, a kormány jó úton jár.
(...)

Józsa István szocialista képviselő az adócsökkentést célzó lépéseket üdvözölte. Azt mondta, hogy a minimálbér adómentessé tétele, majd a középső adókulcs eltörlése után az alsó és a felső kulcs következő csökkentése az átlagjövedelműek, illetve az átlag alatt keresők számára jelent kedvezőbb helyzetet.  

 

OGY - A Száz lépés program megvalósítása - vezérszónokok (1. rész)
2005.12.01. 12:53

Budapest, 2005. december 1., csütörtök (MTI)

(...)

Lendvai Ildikó kiemelte: a kormány Száz lépés programja a nemzeti kohézió erősítésének programja, amely egyben szabadelvű program is. Megjegyezte, hogy a program nevében a száz lépés a biztonságos haladás szinonimája, amely "fokozatosan veszi az akadályokat, nem ültet a kiszámíthatatlan változások körhintájába,
hanem tervezett lépésekkel halad előre".

(...)

Rámutatott arra, hogy a program lépéseinek száma ugyan száz, sőt száztíz, de mind egyetlen politikai irányba mutat, ugyanaz a
politikai filozófia tartja össze őket. A szocialista frakcióvezető szerint a száz lépés lényege az igazságtalan különbségek elleni
fellépés. "A száz lépés azokat a korlátokat akarja átlépni, amelyeket egyrészt a társadalmi különbségek, másrészt az ezeket
konzerváló, ostoba szabályok állították utunkba" - mondta.
 

Lendvai Ildikó hangsúlyozta: a száz lépés nem a politika vitapartnernek szánt hadüzenet, hanem hadüzenet annak a helyzetnek, amelyben végzetesen meghatározza az ember esélyeit az, hogy a szülők hol élnek, és mijük van. A száz lépés összetartó ereje az a politikai gondolkodás, ami nem nyugszik bele az igazságtalanságokba - tette hozzá. Példaként említette: tűrhetetlen, ha az egyik gyerek többet ér az államnak, mint a másik. Ezért hozott létre a kormány
egy új családtámogatási rendszert - jegyezte meg.

(...)

 

OS - Statisztikai sikerpropaganda szocialista módra
Budapest, 2005. december 2., péntek (OS)

A FIDESZ KÖZLEMÉNYE:
A luxusbaloldal ma is talált okot a siker-
propagandára; a KSH adataira hivatkoznak. Sok minden van azonban, amit a statisztika elfed, de legalább olyan fontos egy ország gazdasági színvonalának megítélésekor.

(...)

Ködösítéssel, porhintéssel, számmisztikával nem lehet elfeledtetni a Medgyessy-Gyurcsány-kormány tehetetlenkedését és alkalmatlanságát. Az emberek változást akarnak. Ha ugyanis nem változtatunk, Magyarország végérvényesen leszakad, visszasüllyed az elmaradottságba, belefullad a szegénységbe.

(...)

 

Gyurcsány Ferenc: december 5-e a nemzeti felelőtlenség napja volt
Budapest, 2005. december 4., vasárnap (MTI)

2004. december 5-e sok tekintetben a nemzeti felelőtlenség napja volt - mondta a miniszterelnök vasárnap, Budapesten, a Párbeszéd a határok nélküli nemzetről című találkozón.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: ma nem közelebb vagyunk egymáshoz 2004. december 5-e után, hanem próbáljuk a sebeket begyógyítani. Ma december 5-e nélkül egységesebb lenne a nemzet - jelentette ki.

Megjegyezte azt, is, hogy december 5-ét követően csak a magyar baloldalnak volt válasza, pozitív javaslata a kialakult helyzetre.

(...)

Kiemelte: tizenöt évig Magyarországon senkinek sem jutott eszébe, hogy a honosítás és a letelepedés szabályait
méltóságteljessé tegye. A szocialista-liberális kormány megtette, január elsejétől működik - tette hozzá

A miniszterelnök a találkozón, melyen több szocialista képviselő is jelen volt, a nemzet céljaként említette a megmaradást, a
gyarapodást, és a fejlődést.

(...)

Hiller István, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: a történelem nem szakácskönyv, nem lehet elővarázsolni belőle azt a receptet, ami kész megoldást nyújt a jövőre. Véleménye szerint zsákutca volt a december 5-i kérdésfeltevés, és zsákutca, ahogy erre a politikusokválaszt próbálnak nyerni.

Kiemelte, hogy a magyarság döntő többsége a Kárpát-medencében olyan országban él, amely tagja az Európai Uniónak. Hozzátette: vannak akik lehetnek, de még nem azok, és vannak olyanok, akik pedig láthatóan hosszabb távon sem lesznek az EU tagjai, "ennek átfogása igenis egy felelős politika eredményeként megmutatkozó nemzeti stratégia".

Az MSZP elnöke szerint a nemzeti érdekérvényesítés legmeghatározóbb terepe ma a magyarság számára Brüsszel és Strassbourg. "Ezt tudni használni, felelősség, aki ezt megteszi felelős politikát képvisel" - tette hozzá.

 

 

OGY - Interpellációk (1. rész)
Budapest, 2005. december 5., hétfő (MTI)

(...)

Lázár Mózes (Fidesz) értetlenségét fejezte ki a miniszter-
elnöknek az éhség-
lázadást említő nyilatkozata kapcsán, annak fényében, hogy Gyurcsány Ferenc korábban kirobbanóan sikeres országról beszélt. Az ellenzéki képviselő azt mondta, csaknem 1,5 millióan élnek Magyarországon a szegénységi küszöb alatt, az ország gazdasága "éllovasból sereghajtó lett" a térségben.

Válaszában a pénzügyminiszter hangsúlyozta: az elmúlt öt év növekedési adatait tekintve a visegrádi országok között Magyarország gazdasága növekedett a leggyorsabban. Veres János szólt a kedvező munkanélküliségi adatokról, és arról is, hogy az elmúlt 3,5 évben 40 ezerrel több munkahely jött létre, mint amennyi megszűnt. Kiemelte: a kormány továbbra sem mond le az autópálya-építésekről, az EU-átlagot meghaladó növekedésről, ugyanakkor okul abból, hogy kiderült, az ellenzékkel nem lehet együttműködni a nemzeti célok megvalósításában. Veres János válaszát a képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés igen.

  

 

OGY - Napirend előtt
Budapest, 2005. december 5., hétfő (MTI)

(...)

Egyperces néma felállással tisztelgett az Országgyűlés a határon túl élő magyarság előtt, Orbán Viktor Fidesz-elnök felszólítására.

Orbán Viktor napirend előtt azt javasolta, hogy a képviselők fejezzék ki tiszteletüket a határon túl élő magyarok kitartásáért és
hűségéért. "Javaslom, tiszteletből álljunk fel egy percre, és köszönjük meg a határon túli magyarok sok évtizedes hűségét" - mondta. A kormányoldali képviselők csak Szili Katalin házelnök javaslatára csatlakoztak az ellenzéki felállókhoz.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszában úgy fogalmazott: nem jó az, ha mindannyiunk közös nemzeti érzelmeivel népszavazáson kívánnak visszaélni, és az sem jó, hogyha azok, akik a közös nemzeti megegyezésről beszélnek, felállítják a magyar parlamentet.

(...)

Kuncze Gábor (SZDSZ) felszólalásában a 2004. évi kettős népszavazásról beszélt. Szerinte a két rosszul feltett kérdés eredménye egy eredménytelen népszavazás volt. Hangsúlyozta, hogy a kettős állampolgárság ügyében feltett kérdés azt akarta sugallni, hogy az megoldja a határon túli magyarság problémáit. A kórházprivatizációval kapcsolatban pedig azt üzenték az embereknek, hogy "elég utálni a tőkét és máris megoldódnak a magyar egészségügy problémái" - tette hozzá.


Véleménye szerint a szülőföldön való boldogulás elősegítése lehet a határon túl élő magyarság problémáinak megoldása. Elmondta azt is, hogy pártja már elég régen kidolgozta a magyar egészségügy rendbetételének koncepcióját. A liberális válasz a magyar egészségügy problémáira a több biztosítós modell, ennek törvényjavaslatát a párt kidolgozza és átadja a parlamentnek - közölte Kuncze Gábor.

 

 

OGY - Egyperces néma felállás Orbán Viktor felszólítására a parlamentben
Budapest, 2005. december 5., hétfő (MTI)

(...)

Gyurcsány Ferenc (...) véleménye szerint aki keresi a megegyezés lehetőségét, az nem felállást diktál, hanem kezet nyújt. "Az nem egyszerűen a határon túli magyarokért kéri közösen, hogy álljunk fel, hanem apáinkért és anyáinkért, gyermekeinkért és a nyugdíjasokért, mindazokért, akik ma aluljárókban alszanak és mindazokért, akik dolgoznak határon belül és határon túl az egész magyar nemzetért (...)" - tette hozzá. Hangsúlyozta: belátás, nyugalom, egymás kölcsönös tisztelete
kell.

A miniszterelnök úgy fogalmazott Orbán Viktor szavaira: "ha már valakit tisztelni kell, akkor tiszteljük azt az istenadta népet határon belül és határon kívül, aki ebből a fajta álságos politikából, tavaly bebizonyította, nem kér".

Szili Katalin házelnök a felszólalások után azt mondta: képviselőket felállítani az Országgyűlésben csak a Házelnöknek van joga. Elmondta, hogy ha a frakcióknak ilyen igényük van, akkor azt előre jelezni kell, ezért erre a Házbizottság ülésén, mint mondta, visszatérnek. 

 

Fidesz: újabb kormányzati reklámhadjárat
Budapest, 2005. december 5., hétfő (MTI)

Halász János, a Fidesz parlamenti frakciószóvivője szerint "a kormány napi tízmillió forintot költ az emberek pénzéből saját maga reklámozására". "Rózsaszín hirdetések lepték el a hazai sajtót, a kormányzat ismét sikerpropagandába kezdett az adófizetők pénzéből" - áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. Az ellenzéki párt szerint a kormány eddig is rekordösszeget, 5 milliárd 300 millió forintot költött a reklámjára, s "közben naponta zárnak be iskolák, egészségügyi és szociális intézmények azért, mert ellehetetlenülnek az állami támogatások csökkenése miatt".

(...)

Batiz András kormányszóvivő pénteken közleményben cáfolta a fideszes képviselő állítását, s leszögezte, hogy a központi kormányzati kommunikációra szánt összeg messze alatta van ezeknek az összegeknek. 

 

 

Lendvai: közösséget vállal a Fidesz a kormányfő háza előtt tüntetőkkel? -
Budapest, 2005. december 6., kedd (MTI)

Vállal-e közösséget a Fidesz a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök háza előtt hétfőn tüntetőkkel? - kérdezte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

(...)

Igaz-e, hogy polgári körök is részt vettek a demonstráció meg-
hirdetésében? Egyetért-e azzal a Fidesz, hogy ott csótánynak nevezték Magyarország miniszterelnökét, miközben Orbán Viktort, a Fidesz elnökét éltették? - sorolta kérdéseit Lendvai Ildikó hozzátéve: a demonstrációt szervező Lelkiismeret '88 csoport honlapján az olvasható, hogy a polgári körök is részt vettek a szervezésben.

(...)

Lendvai Ildikó szerint hétfőn kiderült, mi a választások valódi tétje. "Kiderült, amit mindig is éreztünk, hogy a legnagyobb különbség és legnagyobb választás ma Magyarországon nem is a baloldal és a jobboldal között van" - fogalmazott.
A kormánypárti képviselő szerint a választóvonal a háborús retorika és az érvelő vita, illetve a felelőtlen ígéretlicit és a felelősségteljes politizálás teljesítményversenye között van. "A december 5-i és ehhez kapcsolódó események és úgynevezett megemlékezések a Fidesz és szövetségesei részéről azt igazolták, hogy Orbán Viktor a saját puskája szagát érzi" - mondta a politikus, utalva a Fidesz elnökének szombati beszédére. Hozzátette: ha Orbán Viktor puskaporról beszél, akkor "Kövér László és társai" nemsokára
már vérszagot fognak érezni.


Lendvai Ildikó utalt Kövér Lászlónak, a Fidesz választmányi elnökének hétfői nyilatkozatára, miszerint a kormány nemzetpolitikája kommunista.

(...)

 

Megállapodás az áfacsökkentés ármérséklő hatásáról
Budapest, 2005. december 6., kedd (MTI)

 

Az áfa öt százalékáról azért mondunk le, hogy az a vevőket segítse - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden Budapesten, amikor megállapodást írt alá a kereskedelmi és fogyasztó-
védelmi szervezetekkel arról, hogy az áfacsökkentés hatásai érvényesüljenek majd az árakban. Az MSZP parlamenti frakciója támogatja a megállapodást.

(...)

A megállapodást a kormányfő, az illetékes Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) államtitkára, valamint hét kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szervezet képviselője írta alá a Parlamentben.

(...)

Mesterházy Attila, az ICSSZEM politikai államtitkára elmondta: a megállapodás lényege, hogy a szervezetek egyetértenek abban, hogy a lépés javítja a versenyképességet; a kormány pedig garanciát vállal arra, hogy további hasonló lépéseket dolgoz ki az érdekképviseletekkel együtt.

"Az MSZP támogatja a megállapodást. A száz lépés részeként bejelentett adócsökkentés egyik legelső és legfontosabb az áfacsökkentés; ezzel csökkent a mindennapok adója" - reagált Simon Gábor országgyűlési képviselő az MSZP-frakció nevében az MTI-nek. Hangsúlyozta, az emberek érdeke, hogy az áru olcsóbb, a kereskedőé pedig, hogy kelendőbb legyen. Az áfacsökkentés mindkét érdeket egyszerre szolgálja.

(...)

 

Kormányszóvivő: az '56-os emlékév előkészítése jó ütemben halad
Budapest, 2005. december 6., kedd (MTI)

Batiz András kormányszóvivő szerint az emlékév előkészítése jó ütemben halad, és mivel a jövő évi költségvetésben rendelkezésre áll majd a szükséges pénz is, semmi sem veszélyezteti, hogy jövőre méltóképpen emlékezzen meg az ország az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról.

(...)

Valóban súlyos mulasztás lenne, ha nem készítenénk elő az 1956-os szabadságharc és forradalom 50. évfordulójának méltó megünneplését. Éppen ezért a kormány különös gondot fordított az előkészítésre - reagált Batiz András a főigazgató felvetésére.

(...)

Batiz András hangsúlyozta, hogy a programról Gyurcsány Ferenc miniszterelnök munkaebéd keretében egyeztetett a négy parlamenti párt vezetőivel, majd a közösen elfogadott alapelvek alapján, október közepén döntött róla a kormány.

(...)

 

Varga Mihály: szégyen Magyarország számára, hogy a Fitch leminősítette -
Budapest, 2005. december 7., szerda (MTI)

Szégyen Magyarország számára, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő intézet kivette a megbízható adósokra jellemző osztályból - mondta Varga Mihály, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője szerdán Budapesten. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Varga Mihály nem olvasta figyelmesen a jelentést, mert a magyar gazdaság növekedése töretlen.

A nagyobbik ellenzéki párt szakpolitikusa sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarország ma abban a minősítési kategóriában van, amelyikben Tunézia is szerepel. Mára minden újonnan csatlakozó tagország megelőzte Magyarországot - tette hozzá.

Varga Mihály a leminősítés két alapvető következményének nevezte a forint további gyengülését, valamint a hitelkamatok növekedését. Megjegyezte, hogy Veres János pénzügyminiszter és az MSZP-s képviselők a költségvetési bizottság mai meghallgatásán mintha arra utaltak volna, hogy "valamilyen spekulációs célból" látnak napvilágot a hitelminősítő cégeknél a Magyarországot elmarasztaló minősítések.

"Magyarország gazdasága és Magyarország kormánya úgy viselkedik, mint a Titanic fedélzetén az úri közönség, miközben a hajó jéghegy felé tart, azon közben szól a zene és megy a mulatság" - jegyezte meg az Orbán-kormány pénzügyminisztere.

Véleménye szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány "körülbelül hat évvel vetette vissza az ország fejlődését". Rámutatott arra, hogy 1990 óta folyamatosan javult Magyarország minősítése. Tizenöt éves folyamat tört meg azzal, hogy Magyarország most nem előre lépett, hanem visszalépett egyet - tette hozzá.

A Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője kijelentette: változás nélkül egy tovább gyorsuló eladósodás vár az országra. "Távolabb és távolabb kerülünk attól, hogy Magyarország euróövezeti tagország legyen" - mondta.

Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Varga Mihály nem olvasta figyelmesen a Fitch jelentését, mert ha odafigyelt volna a részletekre, akkor megtalálhatta volna a jelentésben, hogy a magyar gazdasági fejlődés, növekedés töretlen. "A gazdaság teljesítménye nálunk zárkózott fel a leggyorsabban az európai élvonalhoz" - tette hozzá a frakcióvezető-helyettes. Mint mondta, ezt támasztja alá az is, hogy az idén eddig több mint 10 százalékkal bővült az export, és az idei gazdasági növekedési adatok is töretlen tendenciát jeleznek.

A politikus megjegyezte: "a Fidesznek elsősorban tisztáznia kellene, hogy mi a gazdaságpolitikai célkitűzése, igaz-e az, hogy megszorító intézkedésekre készül, és nem kellene rájátszania a nemzetközi jelentésekre, annak érdekében, hogy növelje
Magyarországon a bizonytalanságot". Mint mondta, a legnagyobb ellenzéki párt "az utóbbi időben minden témában ezt teszi". Szavai szerint a Fidesznek szakítania kellene azzal a politikával, amelynek egyetlen célja van, hogy az emberek bizonytalanság-érzetét növelje.

 

 

Hiller: ne forduljunk vissza
Budapest, 2005. december 7., szerda (MTI)

A jövő évi választások tétje a kormány által megkezdett intézkedések folytatása, a továbblépés vagy a visszafordulás - mondta Hiller István, az MSZP elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. "Ne forduljunk vissza! Magyarország nem visszafordulni akar, hanem továbblépni. A választások tétje a továbblépés vagy a visszafordulás - mondta a pártelnök.

Hozzátette: amíg a Fidesz szabta meg az irányt, a nyugdíjasok 19 ezer forinttól estek el, a családi pótlék nem emelkedett, nem volt adócsökkentés, és összesen hét kilométer autópálya épült. Hiller István azt mondta: az MSZP vezette kormány változtatott a dolgok menetén, emelte a nyugdíjakat, visszaállította a méltányossági nyugdíjemelést, elkezdi az évtized legátfogóbb
nyugdíjkorrekciós programját, két és félszerezésre emelte a családi pótlékot, és bevezeti a babakötvényt.

Hozzátette: a jelenlegi kabinet csökkentette a személyi jövedelemadót és az általános forgalmi adó felső kulcsát, 2006-tól elkezdi az adócsökkentési programot. Elmondta: a mostani ciklus alatt 450 kilométer autópálya és autóút épül. Az MSZP elnöke közölte: ez az a négy terület - a nyugdíjak, a családtámogatás, az adók és a az autópályák építése -, amely az MSZP politikájának és választási programjának is a középpontjában áll. Mint mondta, politikai tartalomban és stílusban azt képviseli az ellenzék nagyobb pártja, a Fidesz, amit egyszer már elutasított Magyarország. Ez az a politika és ez az a stílus, amihez nem térhet vissza az ország - fűzte hozzá Hiller István.

"Ma már látszik, hogy nem pusztán jobboldal küzd baloldallal, nem pusztán az ellenzék küzd a kormánypártokkal, hanem a felelőtlenség akar a felelős politika fölébe kerülni" - fogalmazott. "Sem puskaporszagra, sem csótányozásra nincsen szükséges ennek az országnak. A Magyar Szocialista Párt ezért felhívja az emberek figyelmét, hogy ne támogassanak olyan politikát, amely háborús
retorikára és gyalázkodásra épül" - jelentette ki az MSZP elnöke. A Lelkiismeret '88 csoport hétfő esti, a kormányfő háza előtt a tavalyi kettős állampolgárságról szóló népszavazás egyéves évfordulóján tartott tüntetésen azt kiabálták a tüntetők, "csótány, gyere ki".
 

Az MSZP kiáll Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett - mondta Hiller István, hozzátéve, hogy ő személy szerint is ocsmánynak és visszataszítónak tartja a csótányozást, amelytől "minden jóérzésű ember gyomra felfordul".
 

 

Szekeres: nem kell tartani a szocialista párt ideológiai kiüresedésétől
Budapest, 2005. december 7., szerda (MTI)

Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese egy szerdai televíziós műsorban hangsúlyozta: nem kell tartani az MSZP ideológiai kiüresedésétől, mert mindig vannak újabb és újabb célok. Csökkenteni kell a különbséget a szegények és a gazdagok között, modern magyar gazdaságot kell létrehozni és Európát olyanná kell formálni, hogy versenyképesebb legyen mint ma, és ebben Magyarország megtalálja az érdekeit - sorolta a célokat a politikus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arra a felvetésre, hogy egy november végi tanácskozáson az MSZP ideológiai kiüresedéséről beszélt, s ezért többek között Gyurcsány Ferenc kormányfő is bírálta.

(...)

 

 Mi most mégis elmegyünk Rivotrilt íratni, de hamarosan jelentkezünk 2005 decemberének második hetével.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr561591756

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy nyári este 2009.12.14. 11:54:59

Egy langyos júliusi estén K kilépett a pártiroda ajtaján. Arcát kisimította a lakossági fórum szellemi frissessége. Elköszönt az ajtóban álló fiataloktól, majd gyalog indult el a Kálvin térre.  2027 júliusa volt, pont egy év telt el a beiktatási ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evil overlord (törölt) 2009.12.14. 07:59:53

Megint ellógjátok a tudósítást!
A képek azt hiszem freudi elszólások, ne csodálkozzatak, ha az NBH rátok töri az ajtót :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.14. 09:01:21

amellet hogy mesterházy kimondottan unszimpi mégiscsak a legkvalifikáltabb az eddigi összes maszopos min.eln. közül (gyufa, d-209, fleto a tanítóképzős jaj!) talán még a libás, de ő kapus, más kvalitás, mint egy baloldali csatár.
akik mellette dolgoztak, nem éppen egy zsák kruplinak írták le.

Zetek 2009.12.14. 09:14:37

@vero: Fletó ezerszer tehetségesebb nála, a krumpli képességeit tekintve még hízelgő. A szónoklatai az unalmas és a szánalmas határán ingadoztak.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.14. 09:18:08

@Zetek: fleto búrája a fejedelem címlapjára ugyan kerülhetne, de a szarkavarás tehetsége tárgyi tudás (urambocsá jószándék!) nélkül csupán káoszt szül. ld. itt és ma.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.14. 09:20:08

szónoklatai fletóhoz képest (de ne őlegyen a mérce) decens, megfontolt és kiegyensúlyozott fílinget keltenek. nem egy ébresztő demokraták! típusúak, de ilyen kell-e ma a maszopnak?

Bell & Sebastian 2009.12.14. 09:25:10

Kérí Laci!
Aki életében akár egyszer is megmerítkezett az ószövetségi humor sárga és penetráns szagú folyamában, az sem a közeli, sem a távolabbi jővőben ne számítson új pulóverre a Jézuskától!

Olvasgasson inkább Dosztojevszkíjt, lélekkufárkodás, ördög, ilyesmik...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A politikai amnézia embermilliókat sújtó betegség, amely csak erős koncentrációval gyógyítható!

A Jobbik pont ilyen tábort szervez, van még szabad(dem.) hely bőven. Mindenki vigyen magával egy cigány... kereket is, nagy szükség lesz rá a szabadidős tevékenység során.

Petőfi (a magyar Nostradamus) írt is erről a Füstbe ment terv -című versében, aminek a lényege: mint gyümölcs a fán!

Szappant és lámpaernyőt nem emleget, ez a jó hír.

Tilikov (törölt) 2009.12.14. 09:57:43

Nekem nem esett le, hogy jönnek ide a képek az emberek kínzásáról és kivégzéséről. Ilyesmik járnak egy hithű fidesznyik eszében a választások közeledtével? Részvétem.

irrelevant 2009.12.14. 10:01:59

KK&TT, ezt még ti magatok sem olvastátok végig.

civilkontrol 2009.12.14. 10:03:09

Döbbenetes
Utálom ezt a lerongyolt kifejezést, de szerintem ezt akkor is hazaárulásnak hivják.

civilkontrol 2009.12.14. 10:18:30

@Tilikov: Vannak pillanatok az életben, mikor a fajtádbelieknek (ne reménykedj, nem faji, vagy vallási értelemben) hasznos lenne befognia a pofáját.
Ezek most ilyen pillanatok. Húzzátok meg magatokat csöndben és örüljetek annak, hogy a társadalom olyan lerongyolt mentális állapotban van (ami szintén nektek köszönhető) hogy nem koncolja föl elevenen a példaképeiteket.
Féreg népség!

Tilikov (törölt) 2009.12.14. 10:25:46

@civilkontrol: Szóval igazam volt. A cikkíró és a te fejedben is az elevenen felkoncolás képei kavarognak. Szerintetek ezzel lehet választást nyerni? :))) Részvétem továbbra is.

bz249 2009.12.14. 10:27:46

@Tilikov: aki hozong azt pofan szoktak verni civilizalt orszagban...

Naumov 2009.12.14. 10:28:25

Nem rossz, csak kicsit zavaros, túl sok különböző témába kap bele. Javasolnám inkább valami egy témára koncentráló gyűjtemény elkészítését - például egy olyat amiben olyan nyilatkozatok vannak 2002-től napjainkig amik azt hivatottak bizonyítani, hogy az éppen hivatalban lévő kormány gazdasági intézkedései a lehető legjobb irányba viszi az országot. A száznapos programok méltatása látom már megvolt, de kéne még mellé a pannon puma, a minket irigylő nyugat-európai országok és a többi hasonló is. Mostanában ugyanis úgy veszem észre, hogy az éppen regnáló Bajnai-Oszkó tandem eredményeinek fényezésével egyidőben mintha kezdenénk megfeledkezni arról, hogyan fényeztük annak idején a Medgyessy-László, majd a Gyurcsány-Kóka tandemek eredményeit.

Naumov 2009.12.14. 10:30:48

@Tilikov: Leginkább jelenlegi kormányzat körül csoportosuló megélhetési rettegők fantáziálnak arról, hogy a választások után jön majd a zorbáni diktatúra, és megint mindenki a Dunába lesz lövöldözve, mint 1998 és 2002 között. Olvassál több Bauer Tamást meg Debreczeni Józsefet, és akkor majd nem kérdezel hülyeségeket.

Tilikov (törölt) 2009.12.14. 10:44:57

@bz249: És vajon ki az aki hőzöng?

@Naumov: Leginkább. Most mégis úgy tűnik, hogy a kedves fidesznyik cikkíró fantáziál horrorképekről, és a kedves fidesznyik kommenter szeretne elevenen felkoncoltatni másokat.

picur3ka 2009.12.14. 10:47:50

@Bell & Sebastian:

Bell, maga egy zseni. Sebastian pedig geniusz.

bz249 2009.12.14. 10:48:15

@Tilikov: jelen pillanatban On. Ha abbahagyja, majd senki nem akarja bantani. Tudja, a csendes tobbseget senki nem veri meg.

erzs 2009.12.14. 10:49:03

Kedveseim, megkezdtem a gyűjtést. Reményeim szerint időre összeáll a gesta.
Erzsi néne
kovacsne.freeblog.hu/
kovacsne.freeblog.hu/archives/2009/12/13/4563143/
kovacsne.freeblog.hu/page/2/ stb.

gyaloghartur 2009.12.14. 10:50:20

Ballada tűrt idők kormányfőiről

Mondjátok hol van, hová lett
a daliás cölöpverő,
ki annyi embert lóvá tett,
a három-hatvannal nyerő.
Gyulánk, arasznyi nagy menő,
határt nyitott. Ezt annyiszó'
hallhattuk, mily felemelő!
De hol van a tavalyi szó?

És mondjátok, hol a Péter,
a Dé kettőszáz-kilences,
szavát elnyelte az éter,
talán piacokat keres.
Ha nem talál sem ideges,
bár útja elágazodó,
szándéka, s őse is nemes !
De hol van a tavalyi szó?

És mondjátok, hol a Fletó,
ki viháncolt hat éven át.
Katus anyó, gondos kotló,
nekünk költötte a fiát,
lebírja Orbán-maffiát.-
Őszödi lőréből iszol,
amíg ő nyal bolgár pi-át !
De hol van a tavalyi szó?

Ajánlás I.
Jó hercegem, bájos Gordon,
ha eljön kettő-ezertíz,
nem lesz kordon, nem lesz pardon
sün-alakzatokban se bízz.
Az idő, mint a folyóvíz
elmos, Nagy Libausztató!
Tán visszafogad a Wallis.
De hol lesz a tavalyi szó?

Ajánlás II.
Kopogtat kettő-ezertíz,
lekerült szakáll és bajusz:
ilyen a magyar Aramis,
aki bíborosságra húz.-
Hiszi, hogy eképpen megúsz
párviadalt, Zuschlag-asszót:
hogyha új arculatba bújsz,
nem ér el a tolvaji szó!

Szt. Ahanov 2009.12.14. 10:54:33

Ugyan-ugyan! Az illusztráció nyilván arra utal csupán, hogy aki végigolvassa ezt a sok faßságot, annak komfortérzete a képek főhőseiéhez fog konvergálni. Ennyi.

"Nyíltan kiállva a választásokra készülő ország lakosainak orientálására: ne higgyetek a Fidesz hazugságainak."

Eddig olvastam el. És arra gondoltam, hogy ez a mondat egyértelműen így olvasandó: Higgyetek inkább a mi hazudságainknak! Lécci, lécci, csak még most az egyszer!

Ezért is nem voltam kíváncsi a szöveggyűjteményre, hisz, amit ezek - ún. baloldaliak - mondanak, számomra mindig is irreleváns volt. Nem tudok már nap, mint nap újra rácsodálkozni, hogy hazudnak, mikor sosem mondtak igazat. Leginkább reggel, délben meg este nem...

civilkontrol 2009.12.14. 10:57:51

Magyarázz bele vad dolgokat a kommentembe bátran. Bevett gyakorlat ez a elvbarátaidnál is.

Ezek egyébként tényleg olyan dolgok, amiket sokkal többször kellene hangoztatni. Az erősen kopó "talcsikázák a pénzt" és hasonló panelek mellett/helyett ezeket kellene nyomatni.

Michael Collins 2009.12.14. 11:03:03

@Tilikov: Nekem inkább az jutott eszembe, hogy ilyesmiot művelt velünk az MSZ(M)P-ZSDSZ koalíció regnálása!

Michael Collins 2009.12.14. 11:03:44

@Michael Collins: Bakker, megint elütöttem a betüket!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.14. 11:04:50

@Tilikov: én a megfeszített szerepében a magyar társadalmat látom inkább. kinek mi jut szébe egy kínai cikkről.

Michael Collins 2009.12.14. 11:06:03

Persze székelést is írhattam volna, mert egy nagy rakás fekáliát kaptunk tőlük.

Tilikov (törölt) 2009.12.14. 11:20:12

@bz249: @Michael Collins: @vero:

Nem értem miért kell még most is ilyen negatívan látni a dolgokat. Hisz úgy is mindjárt elmennek ezek a magyarellenes maffiózók és lesz helyette egy szuper kormányunk. Hát mit kell még nyavalyogni ha egyszer már a küszöbön áll a kibaszott jó világ?

Michael Collins 2009.12.14. 11:23:38

@Tilikov: Mert mindent megteszenek, hogy a kicsit jobb világra se legyen esély!
Bár a kedves pislogó (aki nem értett a libabizniszhez) Bajnai szerint a csontvázak a múzeumban vannak, de a kórházaknak idénre ígért pénzt, azért mégis a jövő évi bdzsé terhére számolták!

Tilikov (törölt) 2009.12.14. 11:27:40

@Michael Collins: Nebassz. Akkor most nem lesz kibaszott jó világ, még ha a fityisz nyer se? De a Zorbán csinál majd 1.000.000 munkahelyet, az azért fasza lesz nem?

bz249 2009.12.14. 11:32:36

@Tilikov: en latom negativan? Latod meg buta trollokkal is szoba allok... teljesen jo hangulatom van. Lehet, hogy ehhez van nemi koze annak, hogy nemet allami alkalmazott vagyok es nem otthon vergodok, hanem itt kolthetem el a 13. havimat. De az is lehet, hogy csak az mszp vergodese feletti orom.

civilkontrol 2009.12.14. 11:35:48

@Tilikov: ÁÁÁÁ értem már! Te vagy annak a mintapéldánya, amit új zorrótok mond:
"Az MSZP őszinte, intenzív, büszke kampányra készül."

Húzzatok bele szarjankók ;o)

Bell & Sebastian 2009.12.14. 11:38:16

@Tilikov:

Értem. Más egye, amit főztetek és közben ujjongjon az üres kamra láttán.

Ezek szerint a kibaszott jó világ még 3 hónap, utána csak szarabb jöhet. Hála nektek.

Stimmel, persze a Te szemszögedből. Hurrá!

Michael Collins 2009.12.14. 11:41:14

@Tilikov: Utalva a székelös poénomra, szarból nem lehet várat építeni!
Egyébként meg attól, hogy nem kedvelem az MSZMP-t és a ZSDSZ-t még nem kell beskatulyáznod! Nem hiszem, hogy a véleményem pártpropaganda lenne a másik oldal irányába.

civilkontrol 2009.12.14. 11:42:58

@Tilikov: Gremlin barátodhoz hasonlóan ( reakcio.blog.hu/2009/12/11/gyurcsany_kina_es_nemi_kozpenz/fullcommentlist/1#c7960073 ) te mikor hagyod el lerongyolódott nickedet kedves aktivista?

Több eszetek is lehetne, mint hogy ennyire átlátszó trükkökkel próbálkoztok ilyen közegben

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.14. 11:44:20

@Tilikov: huszonhat évesen még nekem sem volt vesztenivalóm. még 4 hónap és a saját pénzemet is ellopják.
mno.hu/portal/682439
bővebben
index.hu/belfold/2009/12/14/atalakitjak_a_nyugdijrendszert/

ez a különbség.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.12.14. 11:46:15

@bz249: 13. havi? A németekhez még nem ért el a HALADÁS szele?

bz249 2009.12.14. 11:48:48

@Őrnagy Őrnagy: mar csak a fele annak, ami volt ot eve... itt kerem fontolva haladnak.

(egyebkent: Sonstige Zahlungen a becsuletes neve, de decemberben es juliusban adjak, hogy legyen extra koltopenze a megfaradt kozszolgaknak)

Bell & Sebastian 2009.12.14. 11:52:06

@Őrnagy Őrnagy: @bz249:

Mi több, még a magánszektorban is van 13. havi fizu, Ausztriában dettó.

Van is annyi foguk, ahány neve Ságvárinak volt.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.12.14. 12:03:37

@bz249: @Bell & Sebastian:
Felháborító. Tóta W-t meg a Vastagbőrt kéne odaküldeni rendet csinálni

Téglagyári Megálló 2009.12.14. 12:04:01

Kálmán, irass fel valami keményebbet az elfogyott gyógyszer helyett. Nem lesz itt leszámolás, nincs rá igény.

Bell & Sebastian 2009.12.14. 12:07:53

@Őrnagy Őrnagy:

Kiverni a fogaikat legalább, az tetszene. Ha már pénz nincs. Illetve megvan az..., de hagyjuk! Azaz mégse.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.12.14. 12:16:15

@Téglagyári Megálló: A Rivo igen kemény cucc, nehéz lejönni róla. Jobban belassulsz tőle, mint Fodor Gábor.

Bell & Sebastian 2009.12.14. 12:17:57

@Téglagyári Megálló:

Céloztam már volt rá, ahol elhalasztják a forradalmat egy autópálya befejezetlensége miatt, fel sem tételezhetünk szilárd erkölcsöket.
De mást annál inkább!

Bloodscalp 2009.12.14. 15:44:54

elég szánalmas lett ez az -írásnak nem mondanám:)
mindenki annyira rosszabul él mint 4 éve hogy telik neki netre-hogy aztán fölhordja ide a baromságait:)
Hajrá Vidi!!Hajrá székelyek!!!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.12.14. 16:11:44

@Bloodscalp: Azért jobb helyeken nem a víz-villany-net a fejlettségi/növekedési mérőszám. :) Vegyük pölö az euró bevezetését: 2002-ben három maastrichti kritérium, ma egy sem. Vagy az államadósságot, vagy a növekedést, vagy a munkanélküliséget, vagy vagy vagy. :)

hoplita 2009.12.14. 16:28:24

@Bloodscalp:
Sőt, még kenyeret meg tejet is tudok venni....ha egy kicsit csúsztatom a számláimat:((.....!!
Hát nem ez minden létező világok legjobbika, kedves 1ügyű barátom...?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.12.14. 16:39:22

@hoplita: Engem tegnap nem is vertek agyon, fejemet, jobbkaromat nem vágták le, aknára sem léptem és amikor otthon megeresztettem a csapot, jött a víz. Bezzeg Szomáliában és Zimbabwében ugye stb. stb. stb.

Bloodscalp 2009.12.14. 16:45:41

@hoplita: hm:) keud a netszámlával, ha késnek a hozzászólásaid tudjuk majd hogy jóllaktál:)))

@elGabor:aha, szal TE rosszabul élsz:)

amugy meg egy átlag szavazó szerinted sokat gondolkodik azon hogy -maastricht,GDP,GNP, stb stb politikai hírdetés semmi más...

bz249 2009.12.14. 16:46:09

@elGabor: es a kormany elorelatasanak koszonhetoen a globalis felmelegedes se fogja elonteni az orszagot, mint a Maldiv-szigeteket. Mi ez, ha nem eredmeny?

bz249 2009.12.14. 16:46:40

@bz249: szoval a tenger a globalis felmelegedes miatt...

hoplita 2009.12.14. 16:52:27

@Bloodscalp: Látom keresed a szarva közt a tőgyit...:DDD
Ne add fel, meglesz az..!

Bloodscalp 2009.12.14. 16:55:02

@bz249: felmelegedés az itt is van...ott a tengerszint emelkedik

Bloodscalp 2009.12.14. 16:56:42

@hoplita: hm? (nem keresek semmit)
de ezt az ízes tájszolást nem vágom

Bell & Sebastian 2009.12.14. 18:42:50

@Bloodscalp:

Megragadod a szarvát, hátulról beviszed a találatot, üvegesre tágult szemekkel meredezel, na ez az _elnézés_. (a szarva közt)

Szarva közt a tőgyit csak a pejoratív paraszt keresi, az igazi látja, ha bikával van dolga.
(a tehén négyujjas melltartót hordana, de nem, - csak úgy -, szabadon gravitáltatja)

Ennyit a mezőgazdasági kistermelői élet cizellált, - ámbár kevésbé sem rejtett -, szépségeiről - mára.

Bloodscalp 2009.12.14. 19:48:13

@Bell & Sebastian: és mi a fasznak mond ez nekem ilyen baromságokat:)?

Sebastian Knight 2009.12.14. 20:47:42

Ezek a szektáns ballerek milyen mazochisták és/vagy fanatikusak.

elfelejtette 2009.12.14. 21:29:26

"A film csokorba gyűjtötte az elmúlt nyolc év fontosabb eredményeit is, amelyről oly kevés szó esett a politikában és a nyilvánosság előtt."

Mi ertelme van ennek? Marmint annak, hogy az eredmenyeket nem emlegetik, csak zart korben vetitett filmben tudositanak rola? Kovetelem, hogy az eredmenyeket tarjak szeles nyilvanossag ele!

hapcika 2009.12.14. 22:14:25

Pont a Kéri ismerteti az MSZP 20 évét, mikor a Jogászkollégiumban OV osztályfőnöke volt. Ilyen minőségében a MSZMP KB alkalmazásában állt, mint Stumpf, Lengyel, Bihari, Kövér, Szájer stb. Nehéz ezek után megitélni ki hova tartozik. Mikola vagy Stumpf se lehetne képviselő, mert egy betiltott és feloszlatott szervezet (Hazafias Népfront )alelnökei voltak.

picur3ka 2009.12.14. 22:56:36

@Bloodscalp:

Hm. Nem erti B&S-t.

A baromsag a legjobb szo erre.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.12.15. 08:14:25

@Bloodscalp: "aha, szal TE rosszabul élsz:)"
Nem, kérem, én kifejezetten jobban élek. :)

"amugy meg egy átlag szavazó szerinted sokat gondolkodik azon hogy -maastricht,GDP,GNP, stb stb politikai hírdetés semmi más..."
Maga viszont tanuljon meg emelt fővel veszíteni, még szüksége lesz rá az életben. ;)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.15. 08:34:21

@elGabor: lássa be, hogy a lelki jólétünket köszönhetjük Ferinek és csapatának.
Mer' ugye ha sikeres lenn a gazdaság, virulna az ország, minket irigyelne a világ, stb. akkor okoznának számunkra némi kognitív disszonanciát.
De így, nyakig a levesben, a gazdasági csőddel, hazudozásaikkal, békés polgárok veretésével, etnikai konfliktust szításával beigazolták a velük kapcsolatos nézeteinket. És a lelki békénk fontos.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.12.15. 09:00:45

@hapcika:

Nagyon könnyű megítélni, ki hová tartozik. Én például magáról is el tudom dönteni, teljes bizonyossággal.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.17. 14:59:58

@elGabor:

"2002-ben három maastrichti kritérium"

megkérdezhetem, melyik három volt az?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.17. 15:23:34

egyébként kk&tt, most komolyan kérdezem: a fideszes propagandaszólamok idézése tényleg fontos volt?

kimondom nyíltan, bennetek csalódtam a legnagyobbat. az elején rendes ide is meg oda is baszós arcok voltatok, és ami még fontosabb, még vicces is volt, amit csináltatok

mostanra meg csak nézek, és nem bírom megérteni, miért változott bennetek valami ennyire

és már humorotok se nagyon maradt

na pont ez utóbbi a legnagyobb veszteség számomra

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.17. 17:58:57

@mavo: A fideszes propagandaszólamokat éppen azért idéztük, hogy illusztráljuk, micsoda balfaszok irányították már akkor is a Fidesz kommunikációját. Vagyis ezek idézése ugyanúgy gúny, mint a kormányzati sikerpropagandáé. Sajnáljuk, ha ez neked nem jött le.

Thulsa Doom (törölt) 2009.12.17. 18:18:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"...illusztráljuk, micsoda balfaszok irányították már akkor is a Fidesz kommunikációját."

A kommunikációját? ...Azok a csúnya, rossz, kommunikátorok! Mindig elkúrják!
Vagy lehet, hogy nem csak a "kommunikátorokkal" van a baj? Hanem... de jaj! Az nem lehet! Ő nem hibázhat! Biztos...biztos nem tudott róla! Ez csak a sötétben bujkáló beépített politikai ügynökök ármánykodása lehet!
Az ellenfél! A rossz időzítés, a környezet! A szemerkélő eső...! A jobb a bal, a lent a fent... de ő biztosan nem tudott róla! Ha tudott vonla, biztosan közbelép és új irányt mutat!
Ó jaj! Hess tőlem negatív, megingató gondolatok!)
süti beállítások módosítása