Kedves olvasóink figyelmébe ajánljuk a Szálinger Balázs barátunkkal készített interjút a KönyvesBlogon. Az egyre inkább befutó fiatal költő és drámafordító már csak azért is megérdemli a hírverést, mert öregecskedő fültanúk szerint ő volt az, aki valamikor az előző évezredben kitalálta a remek Utolsó Figyelmeztetés címet egy azóta kalandos utat bejáró újságnak. Zala megye egykori ifjú reménysége ma ott áll cigivel a kezében, valahol a fárosz felé félúton. Lapogatás vége, hajtás után egy vers tőle, találomra.
Szálinger Balázs
Az éhező Európa
Az éhező Európára gondolok,
aki otthon fekszik, és tizenegy van;
a női aléltság legkedvesebbje
ringatja lepedő hullámain;
őszintébb a királylányi szerep
sosem volt még; a sárga lepedőre
tálak kerülnek, hússal, datolyával,
és amíg alszik, nem tudja, hogy éhes.
Az éhező Európára gondolok,
aki otthon fekszik, és tizenegy van;
minden hibát megfüröszt egy sajátban,
most is, egész eddig, őt baszogattam;
pedig nincsen élet őrajta kívül,
és ha mégis: az fél egyig beleépül;
szőlőt viszek, két szeme összekoccan
csitt, amíg alszik, nem tudja, hogy éhes
Míg alszik, hallgat a krumplisütős,
hétkrajcár keresős, füstös napokról,
amikor az szívja el az utolsót,
aki több vért mutat fel kiskanálon
Így éljük fel a macskánk hagyatékát:
ő is él, amíg az utolsó bolha,
pedig tudjuk, hogy ez már a mi vérünk
kis pöttyök a lelkiismereten.
Harmonizálódó életeink,
mint Isten viccei, csak kezdetek:
hogy, ha jók vagyunk, túlnőjünk a viccen,
belezavarodjunk, s elmondjuk mégis,
s társsá fogadjuk azt, ki belepisszen.
S hogy ez már a vicc, s rég nem vitakezdet,
bizonyítja: hogy már tudunk nevetni,
húsz négyzetméterünket fölfeledni
ötven fölé. Mert amióta nem
biztos az, hogy jobbra valók vagyunk,
a bágyadt misztikumnak adta át
tereit a helyzet romantikája:
a kiskörút legszebb lépcsőházát,
észrevettük, két kőangyal vigyázza,
a ház előtt is elsétált az ördög,
formatervezett volt, friss és törődött,
s az ágy, melyre gyümölcseit letette,
lakásunknak még tizedét se fedte.
