Peresz németjei - Ilyen ország pedig nincs CCIV.
2009. november 18. írta: TuRuL_2k2

Peresz németjei - Ilyen ország pedig nincs CCIV.

  Hét kecskeméti földtulajdonos perre ment, mert a Mercedes-beruházás területén eladott földjeikért keveslik a hektáronként 9 millió forintot, és sokallják a közvetítő sikerdíját. Kresnyánszky Béla, a Magyar Gazdák Termelő Szövetsége (Magatesz) elnöke szerint is semmissé kell tenni a szerződéseket, mert a Mercedes érkezése jelentős veszélyt hordoz magában - nemzetstratégiailag, persze.

  Hogy miért? Krasnyánszky szerint a Mercedes-gyárral „egy kis Németország jön létre Magyarország szívében. Abba a programba illik ez, amit Simon Peresz hirdetett meg két évvel ezelőtt, amikor azt mondta, nem kellenek katonák és fegyverek, Magyarországot, Lengyelországot, Manhattant és Romániát is fel fogják vásárolni”. Azzal kapcsolatban, hogy mi köze Simon Peresznek a Mercedeshez, azt mondta, ugyanahhoz az érdekkörhöz tartoznak. A munkahelyteremtésről azt állította, hogy a dolgozók többsége német lesz, „nem véletlen, hogy már működnek német nyelvű óvodák és iskolák a térségben.

  Krasnyánszky azonban nem csak diagnosztizál, kész megoldással is szolgál a problémákra: „Vissza kellene állítani az eredeti állapotot, vagyis visszahordani a földréteget, amit elhordtak, mi pedig vállaljuk, hogy akár társadalmi munkában is megműveljük a területet.

  Krasnyánszky egyébként itt blogol. Olyan bejegyzésekkel ajándékozza meg a nemzetet, mint a Befejezik imádott nemzetünk likvidálását vagy a Kárpát-medence Földi paradicsomkert. Kiáltsuk vele együtt: Itt az ideje a fölébredésnek!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr911533610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.18. 08:31:01

"a dolgozók többsége német lesz"

Cöcö! :-)

Német állampolgár!

Azt meg tudjuk, hogy milyen!

Törökök fognak jönni a hajdani hódoltsági területre! :-)

Mercedes gyár + mecset+minarett! :-)

Nem lehet az EU-s németekben bízni!

:-)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.11.18. 08:33:54

Kresnyánszki urat egy szebb korban már várná a bitófa.

"A munkahelyteremtésről azt állította, hogy a dolgozók többsége német lesz, „nem véletlen, hogy már működnek német nyelvű óvodák és iskolák a térségben”."

Nem is, ezért azt hiszem hogy inkább a karó.

veiszi 2009.11.18. 08:36:21

„nem véletlen, hogy már működnek német nyelvű óvodák és iskolák a térségben”

sőt, fondorlatosan a Bakonyban, a nyugati határszélen, a budai hegyekben és Baranyában is!!! ébredj magyar!!!

suttogva mernek erről beszélni, de állítólag vannak eldugott kis falvak az országban, ahol idősebbek csak törve beszélik a magyart! hát kérdem én magyar véreim: bízhatunk mi a fajtájukban?! példát vehetnénk a jó csehekről, ők bezzeg megoldották a benes-dekrétummal, de a magyar kormány ebben is impotens, és az idegen érdekek kiszolgálója

:)))

Tehetetlen Dodó 2009.11.18. 08:37:41

Két síkon mozog a dolog:

1) a földeladókat tényleg lehúzták kissé, mert bennfentes információkkal rendelkezők felvásárolgatták olcsón a területet, mikor az eladók még nem tudták, hogy nagyobb érték lesz (van helybéli ismeretségem, onnan tudom, hogy jól kerestek rajta, persze nem az eredeti földtulajdonosok).
Ez nem szép, de szeláví. Ha törvénytelen volt, tessék az ügyészséghez fordulni.

2) viszont ez a Krasnyánszky kissé túlpörgött: közönséges földpanamába nem érdemes ideológiai töltetet belemagyarázni.

Steve the Great 2009.11.18. 08:44:17

Csupa vulgáris gondolat jutott eszembe...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 08:45:48

2 év múlva tessenek visszatérni a témára.

Bladecatcher 2009.11.18. 08:54:45

-Hiszen mit adott nekünk a Mercedes?

-Munkahelyeket!

- jó, jó, munkahelyeket. De mit adott még?

Édes Istenem. Már megint azt hiszem, hogy Monthy Python tulajdonképpen dokumentumfilmeket forgatott a jelenlegi Magyarországról valami időutazás segítségével.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.18. 09:11:48

@Tehetetlen Dodó:Hektáronként 9 milla az szerintem igen jó ár termőföldért.

Az én helyi ismerőseim meg azt mondták, hogy ügyesen csinálták, mert hamis gyárhelyeket dobtak be, és elég félreeső helyen épül a gyár végül.

drkovax 2009.11.18. 09:12:15

@Tehetetlen Dodó:
Sose húzzanak le jobban egy hektár földdel, mint hogy kapok érte 9 Mft-t. Anyósomnak lenne 6 ha, de 5-600 eFt/ha-nál többet nem kínálnak érte (igaz nem a Mercedes a vevő).

(Ha volt is panama, azért az eredeti tulajdonosok itt egyáltalán nem lettek kisemmizve.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.11.18. 09:12:41

@Tehetetlen Dodó:
1) Azért szeretnék én olyan rosszul járni, hogy hektáronként csak 9 milliót kapok a földemért. ;) De az igaz, hogy a földeket összevásárolgató közvetítő sem panaszkodhat.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.18. 09:16:39

Ha kötök egy üzletet, nem kezdek el utólag abajogni, hogy a másik fél jobban járt vele, mint én gondoltam. Alapvetően senkinek semmi köze ahhoz, hogy a másik mennyit keres a bolton. Ez egy alapszabály az üzleti életben, aki ezt nem tartja be, hamar kihullik belőle.

Hattory Hanzo 2009.11.18. 09:17:52

A szellemi toprongyshop képviselői néha egyeztethetnének, csak hogy legyen közös álláspont, mert mi a bánatnak tanulnak Jeruzsálemben magyarul, Kecskeméten meg németül a gyerekek, ha végül úgy is mindenki héberül fog beszélni?!

Téglagyári Megálló 2009.11.18. 09:21:30

@Elpet:

Tudja, barátom, azért módfelett bosszantó tud lenni, ha 500 Ft-ot kap négyzetméteréért, amikor tudja, hogy közművesítve tízszer annyit ér. Velem ez megtörtént. Maga se érezne másként.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 09:24:29

veres janiról meg a gázbizniszről nem lesz poszt?

az egy kicsit büdösebbnek érződik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.18. 09:25:53

@vero:
szerintem lesz, ne izguljon. csak előbb teljesíteni kellett a kötelezettséget, a minden héten mutass föl néhány hülyemagyart.

Téglagyári Megálló 2009.11.18. 09:26:28

@Elpet:

Ja és nem üzletet kötöttem, hanem kisajátították a fődemet, nem ugyanaz. Mocskos kommunisták.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.18. 09:31:50

@Téglagyári Megálló:

Szerintem őket senki nem kényszerítette. Jó sok pénzt kaptak így is, most persze lehet arra gondolni, hogy kaphattak volna még többet.
Apropó, miért is adják el a földjeiket külföldeiknek az igazimagyarok? Pénzért? A magyar földet? Skandalum.

RedMax 2009.11.18. 09:41:07

Még ha így is lenne, szerintem nem lenne elvetendő, ha egy kis precizitás és fegyelmezettség jönne erre a magyar ugarra...

statez 2009.11.18. 09:50:51

Szegény Csurka, ha ezt már akkor tudta volna, hogy a Budapest-New York-Tel-Aviv-tengely egészen Berlinig ér...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.18. 09:53:34

@Elpet: jogos a kérdés, miért adják el a termőföldet ezek a Magyar gazdák?

Steppenwolf 2009.11.18. 09:54:47

Nálunk a városban most nyílt egy albán pékség, sőt, a napokban láttam egy albán kamiont is.
Nem is kérdés, ők is a zországunkat akarják.

Istenem, ennyi hülyét...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.11.18. 09:55:43

volt erről egy két részes a narancsban egy ideje, érdemes elolvasni. az egyik szar, a másik is, de sok infó van benne az ügyről:

mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19980

mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20089

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 09:59:14

akárhol írják a 9 misi/Ha-t nem reális. ha a magyart basztatjátok, hogy ennyiért ne sírjon, előbb nézzétek meg, hogy 1 milla körül van a jó föld ára. 9-et max. az kaphatott, aki 1 ért megvette a paraszttól, aztán 9-ért "kisajátították" tőle. és akkor tényleg büdös, de nem azért, amiért ti írtatok róla.
vagy egyszerűen téves az adat és ti nem néztetek utána. szerintem.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 10:00:44

@Elpet: @rajcsányi.gellért (ergé): "jogos a kérdés"
veti fel 2 budapesti blogger. LoL.

Steppenwolf 2009.11.18. 10:04:34

@rajcsányi.gellért (ergé): Mert nagyon jó pénzt ajánlott az az egyébként szemét, nemzetrontó, idegenszívű multi. Csak most a zsenikéim rájöttek, hogy még feljebb tudták volna verni a hektáronkénti 9 milliót.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.18. 10:07:14

@vero: nem vagyok budapesti. ráadásul Elpet sem az. Tősgyökeres vidéki fiú vagyok a Balaton mellől.

Tehetetlen Dodó 2009.11.18. 10:12:09

@Őrnagy Őrnagy: Ezt mondom. Azok a közvetítők kerestek rajta nagyot, akik bennfenntes információkkal rendelkeztek.
Ezért írtam, ha tényleg törvénytelen volt, lehet az ügyészséghez fordulni.
Ha nem, hát sze la zsizny.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.18. 10:12:16

@vero:

Az egyik szegedi, és nagyon örülne neki, ha végre az ő városában is lenne valamiféle iparfejlesztés.

Szegeden az emberek ügyvédek, orvosok, az önkormányzatnál vagy az egyetemen dolgoznak, a prolik meg építkezésen trógerolnak mészfoltos szakadt farmerben, a köznép befutott tagjai sofőrök, vagy pizzafutárok. Nem a külföldi tőkések szolgái, ez igaz, csak hosszú távon nem lehet abból megélni, hogy házakat építünk egymásnak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.18. 10:13:45

@Elpet:
maga a posztindusztriális társadalmat tagadja! :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.11.18. 10:30:56

Hát szerintem a csávó ugyanazt szedi mint fletó.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.18. 10:33:09

@elGabor:

"Kresnyánszki urat egy szebb korban már várná a bitófa."

Sajnos ehhez nincs mit hozzátenni, körülbelül én is ezt gondoltam, amikor elolvastam a postot, pedig alapjában véve békés ember vagyok.

A bloghus regisztrációm óta ez az első post, ami felidegesített. Komolyan. Ki kell mondani, ez az ember_kártékony_.

rognork 2009.11.18. 10:44:16

9 millát kapott a közvetítő, ebből kb 5 milla jutott a gazdáknak, tudomásom szerint. ez nem tetszik nekik, bár a feőd hektárja 800k-1M között van. Ahelyett, sok az átbaszott népek a gyárral geciznének, kezdjék el a közvetítőt szépen apránként metélni, előbb-utóbb csak előkerül még némi pénz. vagy fogják be a pofájukat szépen, menjenek ügyészségre.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.11.18. 10:45:55

@Úlfhéðinn:

Krasnyánszky úr ezt írta:

"Az energiaközpont: A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk élőlény, melynek a szívcsakrája a Kárpát-medencében található. A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben(Pólus) található a Föld szívcsakrája. A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére."

Pumpálja a Pilis az energiát, ami jön a kozmoszból. Ez nem kártékony, ez debil.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.18. 10:49:12

@rognork:
"kezdjék el a közvetítőt szépen apránként metélni"

és ha elkéstek? :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.18. 10:51:18

@jotunder:

Ez a szívcsankra alapdogma az ezoterikusmagyarok körében.

Dirky 2009.11.18. 10:53:49

Most akkor egyszerre náculunk, zsidulunk és iszlámosodunk? Találjunk már ezeknek az idegeneknek egy másik szívcsakrát valahol!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 10:53:51

@rajcsányi.gellért (ergé): @Elpet: örvendek MCről. nem jött be, de ált. műkszik. :D
a bp.n kívül minden ül?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.18. 10:58:29

@jotunder:

"Pumpálja a Pilis az energiát, ami jön a kozmoszból. Ez nem kártékony, ez debil."

Lehet, de akkor kényszerzubbonyban lenne a helye, nem gazdaszövetségek élén. :(

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 11:01:19

hiába, a föld az , amihez a magyar akkor is ragaszkodik, ha már eladta.
vagy ragaszkodna, ha termelhetne és nem bizniszelnie kellene. bár ez inkább idealista megközelítés.
és a föld az, amit ha eladnak, semmi sem marad. és ezt ők is érzik. 9 misi oda vagy 1 ide. kiszolgáltatva, sarokba szorítva érzik magukat, ezért tehetetlenül nyüszítenek. az esélyegyenlőség nem a rszcs, meg a rát osztogatáson kellene érződjön, hanem 20 évvel ezelőtt kellett volna kezdeni a korszerű oktatást amely korszerű tudással vértezi fel a gyerekeket, mára felnőtteket, akik multik rabszolgái lehetnek. ha szerencséjük van, mint a kecskemétieknek (copyright. bocs. majd kérek engedélyt) és nem mint a szegedieknek. vagy a balaton mellől elszármazottaknek. vagy a sajóbábony szagát érző miskolciaknak.
de persze ez így sehová sem vezet.

Hattory Hanzo 2009.11.18. 11:03:58

@jotunder:

Mennyivel jobban állnánk, ha az agy-csakra lenne a Pilisben, de nem, bassza meg..

Dirky 2009.11.18. 11:06:25

Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta: “Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.”

Ez nagyon kész. Szegény Mackinder pöröghet a sírjában.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.18. 11:07:02

@Elpet:

Arra a pártra vagyok csak hajlandó szavazni, aki téged jelöl minimum képviselőnek.

Téglagyári Megálló 2009.11.18. 11:10:40

@rognork:

csakhogy nem kapálni fog a vevő a földön, hanem gyárat építeni, és úgy sokkal többet ér

kk_kk 2009.11.18. 11:18:03

@Téglagyári Megálló:

Közművesítsen hát.(én is azt csinálom, nem egy leányálom)
Vagy kössön megállapodást, előszerződést, vételi jogot.ű
Gondolkozzon előre.

tevevanegypupu 2009.11.18. 11:20:41

Valoszinuleg meg tobb penzt szerettek volna belole kihozni a tulajdonosok es a foldet is sajnaljak. Kulonben akarmennyiert adtak volna el akkor is sajnalnak, ez a ragaszkodas a foldhoz minden paraszt vereben benne van, akarhol is el a vilagon.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.11.18. 11:35:45

@Grift: "maga a posztindusztriális társadalmat tagadja! :) "

Azt én is, és a véleményemet még adatokkal is igazolni tudom. ;)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.18. 11:40:43

@tevevanegypupu:

"Valoszinuleg meg tobb penzt szerettek volna belole kihozni a tulajdonosok es a foldet is sajnaljak."

Valószínűleg több pénzt szerettek volna belőle kihozni a tulajdonosok, és sajnálják, hogy nem tudták több pénzért eladni. Így nem hangzik olyan naivnak.

Hagyjuk már ezt a parasztromantikát. Ha nekem tényleg fontos valami, akkor_nem adom el_, nem azon rinyálok, hogy többért is eladhattam volna.
V.ö.: Churchill meg a képviselőnő vitája a kurvaság definíciójáról.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.18. 11:44:25

@elGabor:
én is, de hogy elpet!? a fogyasztás-szolgáltatás aranyborjának felkent apostola? :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 11:44:32

nem tudom elképzelni, ha 5szörös árat kaptak a földjükért, amin bármit termelnek +20% haszonnál többet nem hoz (kiv. maris), akkor csak a közvetítő jattja miatt ordibálnak.
persze ez sem kizárt, de akkor gyökerek.

nem lehet, hogy átb*szhatták őket, mint szart a palánkon?

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2009.11.18. 11:50:46

"Fehér Program" baszki, mint egy mosógépen...

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2009.11.18. 11:55:55

Ja, akit érdekel:
ujmagyarverszovetseg.network.hu/

Új Magyar Vérszövetség Klub

"Ennek a közösségnek jelenleg nincs vezetője. Otthon vagy a témában? Van időd és kedved a közösség vezetéséhez?"

rognork 2009.11.18. 12:21:54

@Téglagyári Megálló: éppen ezért az 5M/ha klafa ár, mert ha kapirgálásra veszed, akkor ér 1M-et...
nem vitatom a bennfentes kereskedést, mert tutira tudott a közvetítő valamit az önkormányzattól, de ne vizionáljunk már nemzethalált, amikor a ennyi pénzt kapnak a gazdák a földjükért.

Téglagyári Megálló 2009.11.18. 12:52:53

@rognork:

Én nem vizionáltam semmit, csak a tényeket írtam le.

Téglagyári Megálló 2009.11.18. 12:56:06

@rognork:

egyébként meg az igazi probléma az, hogy a Lajtán túl _sokkal_ többet ér a föld, és ha meglesz a "liberalizáció", itt is fel fog menni, ezért is morognak a gazdák, ha most sajátítják ki a földjeiket. És nem tudom elégszer mondani: itt _kisajátításról_ van szó, nem arról, hogy el akarom-e adni vagy nem.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 12:58:52

@Téglagyári Megálló: így viszont tényleg szopacs. az 1M/ha árú föld jó AK. ők arra számítottak, hogy 1,5 év múva ugyanez 2-3 m/ha lesz.

most akkor végülis mennyiért vették el tőlük?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 13:00:03

illetve attól aki megvette tőlük? ha jól értem itt min. 2 tranzakció volt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.18. 13:03:06

@Téglagyári Megálló:

A Kecskemét környéki gazdák földjét kisajátították a Mercedes-gyár részére? A bejegyzésben Turul eladott földekről és 9 MFt/ha-ról ír. Hogy is van ez akkor?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.11.18. 13:03:44

@Téglagyári Megálló: Ha a jelenlegi érték kilencszeresét kapták, elég jó vásárt csaphatnak még, ha visszaforgatják a hasznukat a földvásárlásba. Jut művelni is, spekulálni is.

evil overlord (törölt) 2009.11.18. 13:13:27

Krasnyánszky elvtárs kissé széthullot.
A 14 millió/ha amúgy nagyon jó ár termőföldért, de nem kellett volna ilyen magas sikerdíjban megegyezni.

Téglagyári Megálló 2009.11.18. 13:16:31

@Elpet:

Elnézést, itt keverednek a dolgok. Az én földemet egész biztosan kisajátították, tehát nem volt apelláta.

Kecskeméten, ha jól értem egy közvetítő vásárolta fel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.18. 13:28:58

@Téglagyári Megálló:

Gondoltam, csak rákérdeztem, hátha elkerülte valami a figyelmemet.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.18. 13:46:10

@vero: bocsánat, tempefőire gondoltam. de lehetne egzaktabb.

Google 2009.11.18. 14:03:35

@Hattory Hanzo:

Azért az ellenfél megtévesztése végett nem árt, ha egyesek németül is tudnak.
Két lábbal állni a földön - ez az igazi.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.18. 15:04:11

Merkel, Merkel. Még kiderül, hogy fegyverkereskedő vagy.

rognork 2009.11.18. 15:33:41

@Téglagyári Megálló: a kecskeméti esetre írtam, ahol biznisz volt...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.11.18. 16:54:26

@Loxon:
Merkel tökéletesen beszél héberül. Én meg eladtam az idén a Mercimet. Ennyi.

abandi 2009.11.18. 17:01:14

Egyébként:
Mi a szarért kell eladni a földterületet?
Van bérlet is....
(Grespiket vissza a közigazgatásba!!!)

kk_kk 2009.11.18. 17:12:03

@abandi:

Ki építene bérelt területre...?!?!
+ kivonás, miegymás..butaság.

tevevanegypupu 2009.11.18. 17:20:49

@Úlfhéðinn:
Hat igen, ebben egyetertunk. Jol meg
kell gondolni mindent eladas elott.

abandi 2009.11.18. 17:29:22

@kk_kk:
Igazi ingatlanszerzési indokot mondtál, tudod-e?
Mivel nem időtálló egy üzemi csarnok sem, max. 10 év a "kihordási" idejük...
Legyen az gyár, vagy kereskedelmi központ.
Viszont "stratégiai" helyeket foglalnak el...szarért-hugyért.

heima (törölt) 2009.11.18. 21:37:42

Az ember, Aki Disznóhúst is Eszik.
süti beállítások módosítása