Nagy tisztelettel köszöntünk mindenkit a világ legfurcsább helyén. Ez itt Centralia, egy valaha volt bányászfalu mélyen Pennsylvania szövetségi állam belsejében, a hatvanegyes főút mentén, valahol Ashland és Aristes között. Egy szellemváros: 1981-ben regisztrált közel ezerfős lakosságából mára mindössze 9 ember maradt, az aszfaltozott utcákat rekettyés nőtte be, s mindössze három épület áll még a sokhektáros területen. amikor azt írtuk: a világ legfurcsább helyéről tudósítunk, biztosan valami híresebbre gondoltatok.
Ám Centralia megérdemli a címét. A történetet pedig minden valószínűség szerint többen ismeritek, mint ahányotok hallotta már a település nevét.
Rémlik a "Silent Hill" franchise? A legendás kompjúterjáték 1999-ből, majd további öt folytatása? A nagysikerű képregény 2000-től? A mozifilm 2006-ban? Még szuperrészletes magyarországi fanpage is van. Az ötlet innen ered. De ha a szórakoztatóipar nem a te asztalod, ezt a helyet akkor sem felejtenéd el soha.
Ez a városka ugyanis nem demográfiai, vagy gazdasági okokból lehelte ki lelkét, hanem mert százéves fennállása után kevéssel, 1962-ben kigyulladt alatta a szén. Mivel pedig kis túlzással az egész hegy, sőt az egész környék tömény szénből áll, azóta sem sikerült eloltani.
A tűz keletkezésének körülményeit máig rejtély övezi. Az elméletek többsége szerint emberi gondatlanság okozta egy ünnepi előkészület során, terjedését pedig a levegős bányajáratok tették lehetővé. Bár a lakosság tudott a föld alatti tűzről, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáig nem zavartatta magát. Ekkor azonban egy helyütt megnyílt a föld, és elnyelt egy tizenkét éves gyermeket.
1984-ben a washingtoni kongresszus 42 millió dollárt(!) szavazott meg a tűz visszaszorítására, hasztalan. aA lakóingatlanok egy részét ezért kivásárolták, a helyieket a környék más településeire költöztették. A centraliában maradókat az idő győzte meg, vagy a füstbe betegedtek és meghaltak, esetleg (néhányak esetében) megőrültek, és ma de facto remeteként élnek, ahogy arról Bill Bryson, a nyugati félteke egyik legismertebb utazó írója is beszámol Walk in the Woods című könyvében.
Magam az ő beszámolója nyomán döntöttem el egy évvel ezelőtt, hogy a városkát felveszem a bakancslistámra, s az ítéletnapig egyszer mindenképp ellátogatok ide. Nem is reméltem, hogy mindez ilyen hamar bekövetkezik, és hogy Szmörével az anyósoldalon, önálló reakciós katasztrófa unit deríti fel a környéket, egy horpadt farú veterán tepsiben. Ott voltunk a két elhagyott temetőben, cirkáltunk a három megmaradt, egymástól távol eső családi ház között, a gazzal benőtt zsákutcákban, a rozsdaette roncsoknál, a szabadban felejtett bányagépeknél és mindenekelőtt: a füstölgő földeken. Annyira nyomasztó volt, hogy utunk folytatásakor, a szomszéd városka "részeges majom" nevű kiskocsmájában csak nagy nehézségek árán tudtuk meggyőzni a csapost, hogy fogadja el a két korsó Buddy ellenértékét borravalóstul, mert ábrázatunk ellenére sem gyászolunk éppen senkit a legközelebbi hozzátartozóink közül.
Centraliában negyvenhét éve égnek a földalatti tüzek.
