Mi azt jól tudjuk, hogy Bartus Lászlón (vigyázat, veszélyes: a Hócipőbe is ír!), a sokszor megénekelt árokásón viccelődni olyan, mint nevetni azon, ahogy a Keresd a nőt! című örökbecsűben Matt Dillon lefejeli a fogyatékosokat amerikai foci közben. Parádésan megy, de van bennünk valami rossz érzés.
Most azonban az őszi szél besodort az ablakunkon egy pdf-fájlt, a Regio című kisebbségtudományi folyóirat 2009. 2. számát, egyelőre csak tördelőszerkesztői verzióban. Benne Papp Z. Attila 38 oldalas esettanulmányát a saját történetéről. Aki nem szeret sokat olvasni, annak összefoglaljuk a sztorit. 2006-ban az azóta megszüntetett Teleki László Intézet kapott egy összeget arra, hogy jól kutassa meg az amerikai magyarokat, a szintén megszüntetett Határon Túli Magyarok Hivatala megbízásából. Papp Z. és kollégái el is végezték a munkát, utaztak, számoltak, elemeztek, mélyinterjúkat csináltak, majd megjelentették a Beszédből világ című könyvet, sok, az oldal széléig kiérő sorral meg számokkal. Van, aki szerette a könyvet, van, aki nem, utóbbiak ezt megírták, idáig rendben is van. Annyit nem árt tudni, hogy az elmúlt húsz évben ilyes munka nem készült.
Papp Z. a Teleki Intézet bezárása után a MEH Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárságán dolgozott (szűk húsz hónapig), és például kulcsszerepe volt a Sapientia Egyetem finanszírozásának gatyába rázásában. Időközben, 2008 augusztusában megjelent (volna) a könyv, amelynek néhány - egyébként amerikai magyarokkal készített interjúkban, nem elemzésekben - található kitétele szerfelett felhergelte az Amerikai Magyar Népszava-Szabadság főszerkesztőjét, aki komfortos 168 Órává alakította a legrégebbi amerikai magyar lapot, Ungvári Tamásostul, Föld. S. Péterestül és Buják Attilástul. Ez mondjuk az ő dolga: ha ezt veszik, akkor erre van igény.
És innen indul a csimmbummcirkusz. Bartus leveleket írt (hat nap alatt huszat, kb. ötven oldal terjedelemben), fenyegetőzött, feljelentett és sajtókampányt szervezett. Mindenhol. A címben jelzett ténymegállapítás csak ízelítő a levelek hangvételéből. (Még egy: „kitekerem a nyakát, megetetem vele a szemét mocsok szövegét”) Van ott minden, mint a búcsúban. Aki beleolvas a történtekbe, töményen kapja a fincsit: van benne a kollégájával kezet nem fogó szakállamtitkár, zárolt és sötét hegyi szobába elzárt könyvhegyek, külügyminisztériumi sunnyogás, szélsőjobbos vádak, bolond oceanográfus, majd végül, a könyvek kiszabadítása után kirúgás.
Közben a hazudozó főnök, az SZDSZ egyik stabil háttérembere, aki egyszerre döntési jogkörökkel rendelkező (!) politikai főtanácsadó a MEH-ben és egy, a MEH-től pénzt kapó közalapítvány igazgatója, (egyszóval maga a két lábon járó összeférhetetlenség), arról panaszkodik a Heti Válasznak írt olvasói levelében, hogy a kOmonisták őtet bántják (HV, 2009. július 9.). Finom csavar a történetben, hogy a Pappot közelről ismerők tudják: szóbanforgó szociológus távolról sem vádolható széljobbos szimpátiákkal, inkább afféle Szabadelvű Székely, aki a keresztségben a Contradictio In Se nevet kapta. Így pedig Bartus Főszerkesztő Úr elgurult gyógyszeresfiolája valamint a Végjáték a Duna mentén egészen rendkívüli fénytörésbe kerül.
Enjoy.
