Simicskó Pista esete FankaDelivel
2009. szeptember 29. írta: nénike

Simicskó Pista esete FankaDelivel

 

„Figyelj és megtalálod a gyenge pontokat, ez hit, becsület, semmi fondorlat”


Az új modern keletistenítő pogányok széles termékpalettájából ezúttal a FankaDeli fantázianevű hétdallamos művészre szeretnénk értő olvasóink figyelmét felhívni. Rövid posztocskánkban bemutatunk egy hazafias videoklipet (FankaDelinek csak az van), melyben a nemzet házmestereinek verbális keménykedését harcművészekkel illusztrálják. Bár az efféle kidolgozott sorok is lélekemelők: „míg én nyolc élű késsel vágom az utat, a hitetlenek száza százfelé fut-nak” , mi mégis azon rugóznánk kicsit, hogy vajon a KDNP frakcióvezető-helyettese, Simicskó István a Pilátus credo vonalon, vagy egyéb ravasz csatornán jutott a Jobbik Demjén Rózsijának klipjébe "kratéjozni"? Hogy ő is úgy gondolja-e: mint Kőházy Ferenc, hogy tehát "Minket ha tetszik, ha nem, összeköt a Magyar Címer, a Wing Tsun Kung Fu" és az ebben gyökerező barátság.

Ezen a vonalon haladva félve kérdezzük, mikorra várható a Pityinger László  (az igazi szamuráj) és Semjén Zsolt duettje?

Bónusz fotó. Euroatya csalámbozás közben betér a Jungle Pubba és lenyomja FankaDeli dalát (ez a képen nem látszik). A felvételt egyébként a címlapján melltartós sunával kedvet csináló kocsma oldalán találtuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr351412879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2009.09.29. 15:16:42

@Baruch Goldstein:
nem gondolt meg ra, hogy Izraelben varja ki mig itt Magyarorszagon is kardelre hanyjak a fasisztakat? Ott narancsfak viragoznak, leanderek es jazmin illatat viszi az esti szello, Magyarorszagon meg a felgyujtott kukak fustjet.. es a bakancsok dobogasanak monoton, baljos duborgeset..
Goldstein kedves menekuljon, amig lehet, jovore mar talan a hatarokat is lezarjak egy naaaaaaagy, arpadsavos sorompoval.((:

Baruch Goldstein 2009.09.29. 15:21:52

@Herr SturmLiberator:

"Az USA-ban NINCS tiltva a holokauszt tagadása, ezt benézted... "

Konkrétan nincs, de most fogadta el a kongresszus az új hate speech law-t, mely ezt is szankcionálja.

"National Hate Crimes Hotline Act of 2009 , HR 2684. "
-melyet részben az ADL ajánlására nyújtottak be.

Nem néztem be semmit, haver.

Még valami?

szpal 2009.09.29. 15:23:07

@Zoli28: inkább a wing tsun és a KDNP érdekes együtt. A kung fuban szereplő "csí" olyan természetfeletti erő, ami biztos, hogy nem azonos a Szentlélekkel.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.29. 15:28:15

@caralho voador:

a püspöki kar állásfoglalása rendben is van. teljesen. a szeretett hangján szól, az általa eltévedettnek tartottakról. az állásfoglalást ismertető szerző, pedig gyűlöletté hazudja.
én tisztelem, kedvelem a kereszténységet mert szeretetvallás, és kulturális forrás, életünk vize ejrópában. de, ha a gyűlölködők lefejtik róla a szeretetet, akkor nem sok minden marad.
egyébként elnézhető a dolog. olyan újhívő félék ezek a netes heves korbácsolók. majd lenyugszanak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 15:28:35

@Baruch Goldstein:

a) Rossz hír, még TÁVOLRÓL sincs elfogadva a törvény:

www.govtrack.us/congress/bill.xpd?bill=h111-2684

b) Antisemjénita uszitó-e vagy? :)

zoli29 2009.09.29. 15:29:31

@szpal:

Ez így van. A bibliai kereszténységgel nehezen összeegyeztethető, ugyanakkor ez a katolicizmusról is elmondható.
A világon a magukat kereszténynek vallók nagy része nem is ismeri a Biblia tanítását, így a hitéletébe is könnyen belekeveredhetnek olyan dolgok, amik nem klappolnak a Szentírással.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.29. 15:51:28

Ennyi hiszékeny hülyét egy helyen. XD

Az egy dolog, hogy a kis unternáci szórakozik egyet, ilyen az internet, meg túl sok a szabadideje.

A reakciók viszont...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 15:56:17

@Baruch Goldstein:

Egyrészt válaszom lásd följebb, másrészt a HATE CRIME és a HATE SPEECH nem ugyanaz, ezt is benézted. Szar ügy.

Baruch Goldstein 2009.09.29. 16:01:31

@Herr SturmLiberator:

Még ezen az őszön el fogják fogadni a törvényjavaslatot, a cyberbullying -billel együtt. éls akkor bizony lesz nemulass Amerikában...

Ulfheddin:
Rám gondoltál az unternáci alatt? mert akkor a jó édes anyádat. A családom egyharmadát az olyan disznók nyírták ki, akikkel egy kalap alá vonsz.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.29. 16:04:12

@Herr SturmLiberator:

"hámmmééér... lagymatag vitát szeressed?"

Te hol látsz itt vitát? :>

@Zoli28:

"A világon a magukat kereszténynek vallók nagy része nem is ismeri a Biblia tanítását"

Kicsit OFF, de nem állom meg, hogy ne linkeljem. XD
Egy amerikai fegyvergyár(!) egy időben ilyeneket küldözgetett a neten megrendelt termékeik csomagolásában:

www.chick.com/reading/tracts/1010/1010_01.asp

Nem vicc. Felnőtt embereknek! LMAO. Durvák ezek a born-again arcok.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.29. 16:08:30

@Baruch Goldstein:

"mert akkor a jó édes anyádat"

Most válaszoljam azt, hogy a tiédet?
Minek? Kamu nickekkel nem tárgyalok.
IGNORE.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 16:09:03

@Baruch Goldstein:

Harmadik benézésed: a törvénytervezet (már ha egyáltalán elolvastad) egyáltalán nem a gyűlöletbeszéd betiltásáról szól (Hate speech) hanem a "Gyűlöletbűn" (HATE CRIME) elleni, segélyszolgálat felállításáról.

Benézés a köbön.

Ui: valld be, játszod a Goldsteint, de valójában horgolt keresztes pólóban ülsz Tigris makettek közt a kuruc szervernél :)

Cypriánus 2009.09.29. 16:19:04

bocsi, de a hebroni vérfürdőt elkövető Báruch Goldstein doktor, és judeonáci terrorista ( a definíciót néhai Jesájáhu Leibowitz proftól szedem) neve alatt kicsit érdekes kommentelni...és köszönet azoknak a Zahal katonáknak, akik szitává lőtték, (sajnos már későn.)

abandi 2009.09.29. 16:35:23

@Baruch Goldstein:
" Ebből a számból az jön le, hogy a gyerek egy ostoba álmodozó, aki még hisz a mesékben. Ez eddig még rendben is van, csak nem kéne ugye -más számokban- uszítani."

Köszönöm az eddigi hozzászólásaidat mert, így már értem az alábbiakat:
" A holokauszt nem hazugság, hanem jóslat!"

Cypriánus 2009.09.29. 16:44:17

emberek, nem hiszem hogy valaki komolyan kommentelhet egy ilyen név alatt, mint Báruch Goldstein, aki egy az izraeli hadsereg (!!!) által 1994-ben lelőtt zsidó fajvédő terrorista volt. Valszeg kamunévhez fölvett kamuálláspont.Azaz valójában nem azt gondolja, sőt...

Baruch Goldstein 2009.09.29. 16:44:51

""Gyűlöletbűn" (HATE CRIME) elleni, segélyszolgálat felállításáról."

Igen, de attól még
1) a faji, vallási alapú fizikai támadásokat jobban szankcionálni fogják

2)a Megan Meier cyberbullying act-tel együtt mindkettő hatályba fog lépni még ez ősz végéig, ha hiszed ha nem... és a második törvénytervezet már a hate speech-et is bünteti...
Persze, egyelőre még egyik sem törvény, igazad van, ennek örömére kiverheted a farkad a képernyőre.

"valld be, játszod a Goldsteint"

Válogasd meg a szavaidat, kismagyar.
Nekem Dr. Baruch Goldstein -alav ha-shalom - hős , aki a hazájáért és a palesztin terroristák ellen küzdve halt meg.

Nagyon elkanyarodtunk a témától, így hát mégegyszer:

Szerintem a fankadeli egy kirekesztő szélsőséges fasiszta, akinek semmi helye egy olyan országban, amely civilizáltságra törekszik. És ezt minden tahó magyarnak be kell látnia.

Egyébként is, szánalmas ahogy siránkozik azon hogy trianon így meg úgy, ahelyett hogy megtanulná befogni a pofáját.

Tényleg, jobb lett volna, ha marad autók előtt ugrándozva. Így csak a gyűlöletet terjeszti az országban, a békére és nyugalomra vágyó állampolgárok között.

Én egyszerűen a jog és az államrend miatt aggódom. Ha ez a perverz gyűlölködő mindenkihez eljut, mint üzenet, akkor itt nagyon nagy baj lesz.

Egyébként meg antiszemita a gyerek, ez mindenkinek nyilvánvaló, aki 2 percnél tovább hallgatta ezt a mocskot.

Az is nyilvánvaló, hogy gyűlöletbeszéd amit csinál, akkor is, ha jelen pillanatban erre a magyarországi demokrácia fejletlensége miatt még nincs megfelelő törvényi szabályozás. Persze ez már egy másik történet. Erről is órákat lehetne beszélni.

E témában és a mai antiszemita hangulatról érdeklődőknek szívesen ajánlom a www.antiszemitizmus.hu - t

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.29. 16:47:41

Kéne egy új post srácok, ez csúnyán szét lett trollkodva. :(

Baruch Goldstein 2009.09.29. 16:48:29

@Cypriánus: a palesztin terroristák verték agyon.

Sírja azóta is nemzeti zarándokhely.

A Cahalt (izraeli hadsereg) meg ne keverd ide, semmi köze nem volt ehhez, ha csak az nem, hogy mélységesen egyetértett Dr. Baruch Goldsteinnel.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 16:49:53

@Baruch Goldstein:

cö-cö... zséimitátorkodó provokatőrke vagy, semmi több.

Innentől ignore - így jártál

Cypriánus 2009.09.29. 17:01:10

Báruch!

Te egy kamunév vagy kamuállásponttal.

az igazi zsidó hardcore rasszista nem csak hogy ritka nálunk mint a Dunában a fehér bálna, de Magyarországon kifejezetten megnyerő akarna lenni,hogy szövetségeseket találjon az arabok elleni "szent nemzeti küzdelemhez" , másrészt az alijára buzdítana minden itt élő zsidót , hogy a Nemzet enyésző része be ne olvadjon végleg a magyarokba, hanem az Erec Jiszráel ha-slemát védje a gaz, fejkendős amalekitáktól, filiszteusoktól, és edom és moáb fiaitól (nem beszélve a szintén ellenségnek számító áruló és arabbérenc izraeli kormányokról, akik képesek lennének lemondani az erec földjének részeiről ) .
Az antiszemitizmusra is azt mondaná: ez is azt bizonyítja, hoyg el kell hagyni a Galutot minden zsidónak, és visszatérni a Zsidó Haza hősök vére által (mint pl. az áruló álzsidó katonák által megölt hős, Báruch Goldstein) öntözött földjére, amit az Ő...való adott Jiszráel fiainak.

ezt mondaná egy igazi zsidó szélsőjobbos a Kahane Cháj tagjai közül.

Szóval Te vagy nem zsidó vagy, még kevéssé vagy szélsőjobboldali zsidó , hanem valszeg egy tréfásabb kedvű iró, esetleg antiszemita, (vagy -ami kevéssé valószínű, mert szerintem kamuzol) - érdemes lenne elbeszélgetned barátságos doktorokkal, akik sokat kérdezgetnek a gyerekkorodról...)

Cypriánus 2009.09.29. 17:05:13

érdemes Hebronban szolgált Zahal katonák vallosait olvasgatni a Kirját arba-i telepesekről, finoman szólva nem tükrözik azt, hogy nagyon szerették volna őket. Szarkavaró fasiszta bandának látták, akik miatt nekik az életüket kell kockáztatniuk 20 évesen.Szóval nem áll, hogy testületileg nagyon rokonszenveztek volna Goldsteinnel.

Cypriánus 2009.09.29. 17:11:53

amúgy lehet hogy tényleg agyonverték,(nem volt kár érte) bár a túlélők elmondásai -érthetően-zavarosak. (mondjuk nem csoda)

Cypriánus 2009.09.29. 17:13:26

a sírja nemzeti zarándokhely,- ez kb annyira igaz , mint hogy a becsületnapi megemlékezés magyar össznemzeti zarándoklat.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.29. 17:13:44

Hát, álbarokk, nekem úgy tűnik, hogy ez sakk-matt. :)

abandi 2009.09.29. 17:24:11

Pedig a kis rothadt cionistának csak egy kis budapesti metrótáncoláshoz jött meg a kedve...
Pofán lesztek csapva és lesz egy csomó inkálos munkanélküli is...

Baruch Goldstein 2009.09.29. 17:44:17

@Cypriánus:

1) magyarországon már minden Izraelért valamennyire is komolyan tenni akaró ember már alijázott. Ez tény, ezt egyszerűen be kell látnia mindenkinek.
Attól, hogy szeretem Izraelt, még használom az eszem.

2)Semelyik kormány nem mondott le Erec Izraelről mostanában. Az oslói bűnösök (Rabin) megpróbálták, de már rég halottak (Arafat is, szerencsére). Amellett meg a palesztinok szépen vándorolnak ki, a telepek meg épülnek (na meg felépült a kerítés is). Szerintem is lassú ez a folyamat, de a semminél jobb. A Yisrael Beiteinu már bent van a koalícióban - meglátjuk mit hoz ki a helyzetből. Én mindenesetre remélem, hogy annyi év után most végre megmutatjuk az erőnket a nyugati part, és irán ellen is.

Az antiszemitizmusra azt mondom, hogy itt kell és itt is küzdök ellene, nem menekülök sehova, mint a zsidóság egyes részei teszik mindig, ha forró lesz a helyzet.

"ezt mondaná egy igazi zsidó szélsőjobbos a Kahane Cháj tagjai közül."

Akkor biztos ezért volt az, hogy Kahane Rabbi is az államokban élt, mi?
persze, ő szervezte ott a mozgalmat, de hogy megnyugtassalak: én sem csak netes fórumokra írogatok.

A kiryat arbaiak meg kapják be tövig.
Szar kis iszlámbarátok mind egy szálig.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.29. 17:49:22

@Cypriánus: ej Cypriánus, hát nem tudtatd? Ez a Baruch egy valóságos trójai falafel, egy kiköpött biomechanoid. :))

abandi 2009.09.29. 17:54:04

@Baruch Goldstein:
Karácsonybenő hitsorsosod példája lebegjen a szemed előtt...
Meg az égő talmudjaitok kupaca!
(De, ez utóbbit az energetikai problémát taglaló topikba kellett volna írnom?!)

kackia 2009.09.29. 18:01:53

@Baruch Goldstein:
Ha zsidó vagy és ennyire odahúz a szíved, miért itt élsz? Főleg ha ez az ország annyira fasiszta és kényelmetlen. 1949 óta van ismét hazátok, nem ott kellene agitálnod. Nem veszitek észre, hogy oka fogyottá és jogtalanná, erkölcstelenné vált külhoni nemzetellenes propagandátok. Te mondtad, hogy van saját ősi jó illatú földetek, nem oda kellene szépen visszaköltözni.
Egyébként is az árral miért akartok mindig szembe úszni, miféle aljas szándék késztet benneteket erre? Itt nem jó nektek, a magyarok annyira fasiszták, szoktátok mindenütt hangoztatni.
Tudod ez a nemzet 70 év után , most próbál lassan feleszmélni, önmagára találni abból a prolicsináló komiszár diktatúrából, amibe ti kényszeríttettetek minket, kezdve a lenin fiukkal, csányik, gerők, rákosik, szamuelik, acél elvtársak és az legaljasabb módszereitekkel. Tudod, nem lehet ám Wotán tölgyfáját csak úgy kivágni, a gyökerek még élnek ám ott lenn.
Nem az lenne az emberibb arc, hogy tiszteletben tartom más nemzetek érzéseit, szimbólumait, kultúráját? Mint ahogy mi sem gyalázkodunk, és nem tiporjuk lábbal a ti szimbólumaitokat.
Én hosszú éveket éltem távol hazámtól és soha nem jutott volna eszembe a vendéglátó ország jelképeit, zászlóit becsmérelni. Miután állampolgárságot kaptam tőlük, sem éreztem volna etikusnak ezt, pedig ott is tapasztalni lehetett idegen gyűlöletet és bőven lehetett látni megnyilvánuló büszke nacionalizmust is.
Gondolom neked is van magyar állampolgárságod, mért nem próbálsz integrálódni, benősülni,szépen beszéled a nyelvünket is, ne légy kishitű. Hidd el, egyszer csak jön majd egy szép magyar menyecske és az lesz ám a szép világ. Be lehet nősülni, jobb hitre térni, vegyél példát a svábokról, tótokról, bunyevácokról viszont, ha ez neked bliktri, szépen haza lehet tolni a bringát.
A magyarok tud ám várni , mi bebizonyítottuk többször, hogy beolvasztó nemzet vagyunk .

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.29. 18:03:52

@Fedor:

Nem lopkodunk más blogokból, ez saját kutatás volt. Jó munkához meg kell az idő :)

kackia 2009.09.29. 18:05:37

A magyarok tudnak ám várni , mi beolvasztó nemzet vagyunk .

abandi 2009.09.29. 18:12:06

@kackia:
El is veszik tőlünk lassan Budapestet, Pest-,Baranya-,Szabolcs-,Békés megyét...is!

kackia 2009.09.29. 18:21:21

@abandi:
Ettől ne félj, szépen átfognak körösztölködni,elmennek plasztikai sebészhez korrekciós műtétre,benősülnek,
majd elvesznek a nagy magyar kollektív nemzeti tudatban, mint ahogyan spanyolországi zsidóság is beolvadt a spanyolba.

abandi 2009.09.29. 18:22:45

A fransiákat kifelejtetted...

abandi 2009.09.29. 18:28:02

@abandi:
A németek most egyesülve integrálódnak...
És elrettentésül itt van egy kis krav-maga:
www.youtube.com/watch?v=1-FgH5uPYu8&feature=PlayList&p=8FD45A20780F1537&index=1&playnext=2&playnext_from=PL
Maga, Krav-oknak!

kackia 2009.09.29. 18:29:12

@abandi: Azok bekaphatják, nem szeretjük őket.

kackia 2009.09.29. 18:39:24

@abandi: Ügyes fickó, de ez nekem agresszív egy kicsit, én ilyesmibe nem szeretek belemenni. Szerintem ilyesmivel csak azok az emberek foglalkoznak, kik tele vannak frusztráltsággal és félelemmel.Én soha nem féltem annyira az életben, hogy önvédelemre gondoljak. Én a szeretetben hiszek.Bár lehet, hogy tévedek.A pénzemet sem akarták soha elvenni, talán azért sem, mert én sem vettem el másét, sem ebben, sem korábbi életeimben.
Mivel gyűlölet nincs bennem ezért senki sem gyűlöl.Így festene leegyszerűsítve a karma törvénye.

kackia 2009.09.29. 18:41:18

@kackia: A franciákra gondoltam.

Várkonyi 2009.09.29. 18:42:50

Sziasztok!

Úgy látom sok mindenről szó esett itt már (:) ) egy valami azonban kimaradt.

"Az új modern keletistenítő pogányok széles termékpalettájából ezúttal a FankaDeli fantázianevű hétdallamos művészre szeretnénk értő olvasóink figyelmét felhívni."

Elmondja nekem valaki, hogy ebből mi az igazság?
Én hallgatom néhány számát, ebből az újpogány akármiből semmi nincs a szövegeiben.

Értem én, hogy a cikkírónak nem fér a FankaDeli a bögyébe bármilyen okból kifolyólag, de talán nem kéne valótlan dolgot állítani.
A FankaDeli szövegeiből teljesen autentikus római katolikus mondanivaló sugárzik. Ha nem hiszitek, szívesen idemásolom néhány dalszövegét...

Cypriánus 2009.09.29. 18:48:27

Báruch: hehe-pont a Jiszráel Beitenu?!?
hisz az egy elkülönült palesztin Államot akar területcserével , még Umm el-Fámot is hozzácsatolná az egész háromszöggel együtt, hogy minnél kevesebb arab legyen Izraelben ! (fogadjunk, azt se tudod, mi az a Háromszög, most fogod kiguglizni!)

na ezt jól benézted apám, úgy vagy Te zsidó nacionalista, mint én zsolnai szlovák SNS fan.

ja, amúgy annyira fogynak az arabok, hogy 1948-ban volt 1,5 millió az egész Szentföldön most meg legalább hatmillió..-(+ több millió palesztin a Szentföldön kívül). Ebből izraeli állampolgár: 1949-ben 180 000 2009.
1,1 millió+Kelet-Jeruzsálemben negyedmillió...marhára fogynak, télleg, annyira hogy 1988-ban 11% volt arab kis-Izraelben , most 20%, és tíz év múlva 25% lesz csak az állampolgársággal rendelkező arabok aránya. (pedig az izraeli zsidó fertilitási ráta 2,7 és még bevándorlás is jön.)A nyelvük meg hivatalos nyelv, még az El al gépeken is bemondják szépen, hogy Szalám....

haver,(héber szó! :)) nem megy ez neked, máskor add el magad inkább Ján Slotának. Közelebbi ország, kevesebb a tévedés esélye.

Cypriánus 2009.09.29. 18:51:36

ja, Kahane sem élt volna az USÁ-ban, ha nem teszik ki az Erecből a szarkavarása miatt

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.29. 18:57:39

@cserenkov:
Tévedsz, makimajom, FankaDeli a Barikád megmondóembere.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.29. 19:00:04

@Mikagi:
FankaDeli vállaltan nemzeti radikális, tehát minden fidesznyik bőszen hörög, ha róla van szó. Ha jobboldal, akkor puhapöcsnek lenni a PC. Egyfajta klerikál-liberális buzibanda nyomja a süket dumát itt, karöltve baloldali testvéreikkel.

abandi 2009.09.29. 19:03:16

@Mikagi:
Semmi! Hallgas ZENÉT, ne ezt a szart!
@Cypriánus:
Én nem értem ezeket a bivas zsidókat...
Látta valaki a szadeszes gujás mai parlamenti felszólalását?
Dűlőre akarják vinni a dolgot!
Persze, a sok "100 kg könyvetolvasokelhavonta" nagytudású pógár, meg csak ejnye-bejnyézik...
Félzsidók!
Szerencsétlen Mr. falafel, meg még kápónak sem lesz jó...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.29. 19:04:40

@X Y kronosz óra:
A nyolc élű késsel vágják el a zsidó torkodat. Kóser lesz.

Cypriánus 2009.09.29. 19:12:58

a szadeszes? abandi, Téged érdekel az őstörténet? :)

Baruch Goldstein 2009.09.29. 19:15:15

Mindenki tudja, hogy Lieberman igazából nem gondolja komolyan ezt. Azt viszont annál inkább, hogy ki akarja irtani az arabokat.

"ja, amúgy annyira fogynak az arabok, hogy 1948-ban..."

Hol írtam én azt, hogy fogynak az arabok? Hol? Azt írtam, hogy épülnek szépen az izraeli telepek, jó magas fallal körbevéve, ahonnan települnek ki (vagy telepítik ki) az arabok/arabokat. Ezt írtam ill. erre gondoltam.

Igen, kitiltották az Erecből, de már előtte is nagyban szervezte a mozgalmat az USÁ-ban, haver...
Tudod, ott született..
Ült is érte (igen, ott, Amerikában) börtönben.
Gyűlölöd az igazi hazafiakat, ugye? emiatt még nem kéne fakenek beállítanod azokat, akik máshogy gondolkodnak...

Cypriánus 2009.09.29. 19:26:23

nem , úgy tűnik elég komolyan gondolja, az igazi nackók nem is bíznak benne. Amúgy egy CV Tudorba oltott férfi Kiszel Tünde, Slotához hasonló korrupt hajlamokkal (a posztfanarióta és posztszovjet Moldáviából jőve ez nem fura)

de őt félretéve: mi a bánatért nem húzol el a blogról? nyilvánvalóan szerepet játszol,mint aggresszív műzsé - ha csak félig komolyan csinálnád, akkor már rég egy Juda vagy Shomron területén épülő illegális telepen tisztogatnád a géppisztolyod, a többi hasonló elmebeteg társaságában.

amúgy, ha zsidó nackó vagy: nos, mi volt Eliézer rabbi érve a bölcsekkel folytatott vitában a téglák rituális tisztaságáról, és hol szerepel ez? (gondolom már izzitod a guglit)Ha nem tudod, az égő, mert én még gojként is tudom...hihi! :)

abandi 2009.09.29. 19:27:26

@Cypriánus:
Hát, hogyne!
Ezek a gecik (szadesz-fidesz) bódítottak el bennünket egyemistákat '88-tól máig!
Semmi kedvem tréfálkozni "máma már"...!

abandi 2009.09.29. 19:30:06

@Mr Falafel:
Na, itt vónál, de most tévedsz:
" FankaDeli a Barikád megmondóembere"
Nem, mert a Kuruczé!

Baruch Goldstein 2009.09.29. 19:34:53

@Mr Falafel:

/.../"A Heti Hetes óta vigyorog a gyűlölet a képen,
Én csak bambulok és közben nagyanyám felidézem.
Deli legény vagy Ferikém, Isten vigyáz rád meglátod,
Semmi másod nincsen csak a hited és a családod;
Ezt jegyezd meg adj puszit és meglátod majd egyszer,
Hogy akit szíve vezérel az a magyar ember!!"

/.../"Ez egy rezervátum lesz, benne magyarok, az indiánok;
Hé! Mit csináltok?!
Tudod Jézus Krisztus egy cselekvő ember volt,
De itt már a Nap is alszik nem csak a Hold."

Hol itt az újpogányság?

Gondolhatja valaki hogy ez neki nem tetszik mert Ő nem hisz Istenben, "giccsesnek" gondolja, meg ilyenek, de minek hazudni?

Nekem egyébként tetszik, és nagyon szívesen hallgatom.

www.youtube.com/watch?v=XSswUSIDrEc

"Már ezer éve úgy hívtak: magyar a tudás népe,
2009-ben nézd meg, mi megy a TV-be,
Vágó Istvántól egészen Gálvölgyi Jánosig,
A sötétség vára hamarosan ránk omlik,
ki farkast kiált minden nap, mégse nevettek,
9 millió tompa fej, mindent bevettek,
6 milliót elhagytunk, szemen köptük őket,
mégis a határon túl látok igaz magyar szülőket,
mikor a kenyér fele oda, te a másik felét véded,
ebből látszik, testvér, hogy az egészet nem érted,
a felét is majd felezik, fogd fel, ez a logika,
és ezt beadja a TV-ben valami aranyos pofika,
én is későn, de rájöttem már, elvették, mit lehet,
a tudást, a hitet és a becsületet,
Ahogy Petőfi is átírta, rajta magyar helyett talpra,
Hegyezd a füled hallod, téged hív a haza,
én még gyereket szeretnék, én még feleséget,
úgyhogy a tükörbe nézz bele, ne a fizetésed,
Istenemre, kiüldözöm a sok kufárt a templomból,
Istenemtől félek, rólunk vajon mit gondol,
'56-ban szerinted hányan fogtak fegyvert,
és egy sehonnai hatalom éppen, hogy csak elvert,
de nem hibázunk többet, meglátja a világ,
Isten tetteket vár, már hallott elég imát,
FankaDelinek hívnak, de mit számít a nevem,
nyújtsd a jobbot magyar, és itt van a tenyerem
ha Isten velünk van, hát ki lehet ellenünk,
és ha kiüldözzük szívünkből minden rossz szellemünk,

Akkor vége lesz annak, hogy árulod földeink,
a világ megérti, miért hulltak könnyeink,
apáink véréből ébred és végre
igazságot hozunk a földre, az égre"

Ez a részlet tetszik legjobban.

Cypriánus 2009.09.29. 19:39:55

mivan, Báruch, mégis lemállott az álkahanista máz? Mán untuk is, mert átlátszó volt.

kackia 2009.09.29. 19:40:04

@Gasper: A kun bélásból áthoztam, ez nagyon ász.Hallgasd meg, ezért imádtak a svédek ide járni. " Fiatalok voltunk,imádtuk Magyarországot, lovagoltunk, teniszeztünk, vitorláztunk, maga volt a paradicsom Európa szívében, mindaddig, amíg azok a jöttment koszos bolsik szét nem vertek mindent. " Még mindig fülemben csengenek, az akkor 80 éves Kurt Enström úr szavai.1985-ben mesélte.
www.youtube.com/watch?v=acbxGv6_vfQ&feature=related

Cypriánus 2009.09.29. 19:42:04

amúgy a "tudás népe" kifejezés elég egy gnosztikus szagú izé.

Baruch Goldstein 2009.09.29. 19:43:29

A fenti bejegyzést azért írtam, hogy lássátok, tudok szarmagyarul is gondolkodni.

Amint látom, sikeres volt:)

ehe-ehe

abandi 2009.09.29. 19:43:40

@Baruch Goldstein:
A vége nekem is tetszik!
A te zsidóságról folytatott reklámod nem több, mint a szaros pelenka/véres tampon összegyűjtésének propagálása a fűtőmű előtt!

Cypriánus 2009.09.29. 19:50:48

ja, "a kiryat arbaiak meg kapják be" -mondatod külön önellentmondás volt , hisz ezt ugyan a palesztin népesség 100% -a így gondolja,(teljes joggal) és izrael zsidó lakosságából is milliók,( nem is titkolják, egykor ott szolgáló izraeli katonától olvastam, hogy szíve szerint buldózerrel rombolná le az ottani zsidó telepet , úgy megutálta őket, ahogy őrizhette ezt az őt is megvető seggfej nácoid bagázst a tűző napon, és hogy ők, mint szabadságolt izraeli katonák segítettek a helyi araboknak szüretelni, mert akkor ezek a rasszista kukiagyúak már nem mertek támadni ) de történetesen ők a legszélsőjobboldalibb zsidók , szóval lebuktál, hantáztál itt össze-vissza.

Baruch Goldstein 2009.09.29. 20:00:51

"a tudás népe" azt jelenti - szerintem - hogy a magyar hagyomány párját ritkítja a világon, gondolok itt arra, hogy asszem nemrégiben (2005 körül) jelentette be az MTA zenei részlege, hogy lejegyezték a kétszázezredik magyar népdalt.

Másfelől jelentheti azt is, amit a sumér rokonság hirdetői mondanak, vagyis azt, hogy az a szóösszetétel, hogy mah-gar (sumér nyelven) valami ilyesmit jelent magyarul, hogy a tudás népe. Javítsatok ki, ha tévednék.

Baruch Goldstein 2009.09.29. 20:10:54

@Cypriánus: Nekem az eléggé megfelelő, hogy az orrodnál fogva vezettelek. Annyira ismerem már a fajtádat, hogy hűen le tudom képezni gondolkodását.
(Nem nehéz: egy kis önelégültség, egy kis arrogancia, mindig a részleteken való csámcsogás az egész helyett, óriási felsőbbrendűségi tudat)
Ne félj, tudásomat minél előbb hasznos és gyakorlati tennivalókra fordítom majd, ígérem.

Ideje már visszavenni országunkat.

kackia: amit a magyar menyecskéről írtál, az nagyon tetszett. Igazad van, mindenesetre a fogyást meg kell állítanunk. És csakis gyökeres változtatások útján lehet ezt megtennünk. Ezért is nagyon fontos, amit FankaDeli hirdet, mégpedig hogy állítsuk meg a züllést.

cserenkov 2009.09.29. 20:41:11

@Mr Falafel: Makimajom?
Hűlyegyerek, a stílus maga az ember!
Menj már rá a kurucra, és üsd be a keresőbe a hősödet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.29. 20:47:40

@Mr Falafel: "Egyfajta klerikál-liberális buzibanda nyomja a süket dumát itt, karöltve baloldali testvéreikkel."

Lévén maga büszke ateista, akkor maga itt most a buzi baloldali?

abandi 2009.09.29. 21:06:53

@Grift:
Én is tudtam, hogy csak egy aljas gazember lehet ilyen névvel!
(Ráadásul majdnem lezsidóztam...)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 21:28:44

Armageddon szagát érzem... hogy is mondta a jó öreg Széchenyi?

"A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége - a magyar."

Csudajól bebizonyosodott itt is. Lassan azt hiszem, tulajdonképpen Trianon piszok nagy mázli volt, mert ilyen pompásan magyaros összefogás mellett a teljes felosztás se lett volna nagy kunszt.

Broáf széthúzás,
broáf megváltó vezérek.

Aki ellentmondást nem tűrően tudja mi kell a népnek, az alapból gyanús.

Olvassatok egy kis reformkort. Valaha szót értettünk egymással, még ha nem is voltunk egy véleményen.

hiba 2009.09.29. 21:38:16

Ez nem valami wingtsun szövetség által rendelt vállalati himnusz, amibe megnyertek egy hírességet?
Fankadeli meg nem vol amúgy mindig ennyire nemzettudatos:
www.youtube.com/watch?v=HbOsLO8tZw4
Szerintem tehetséges, csak annyira fárasztó már, hogy minden B kategóriás művész aki 15 évesen elfelejtett mélymagyar lenni 30 felett kompenzál túl.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.29. 22:01:44

@kackia: trójai falafel, baruch, bio. LOL LOL

abandi 2009.09.29. 22:02:11

@Herr SturmLiberator:
A ránkzuhant tömegdemokrácia átka!
Már a jogosítványhoz sem kell a 8 általános!
Szavazni meg sólet kozervért fogok...
Noormááális?

abandi 2009.09.29. 22:07:25

Én utoljára a '86-os Ruszki -Magyar 6:0-ás meccsen mentem ki az első félidőben a kocsmába...
Azóta nincs védelmünk!
De vissza sem jöttem...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.29. 22:49:29

Mindegy, újra kiderül, hogy valószínűleg kimaradtam valamiből, de azért csak megkérdezem. Az, hogy FankaDeli, az milyen név már?

abandi 2009.09.29. 23:58:19

@Elpet,@otvospeter:
Lényegtelen!
Nigger zenét játszik!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.30. 01:06:52

@nénike: egy klasszikust idézve

" Döntsd el végre kinek dolgozol,
ha egy listára feliratkozol"

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.30. 07:54:07

@abandi:
Ezek szerint a kurucon is adja az ívet. A kuruc annyira ultragáz, hogy nem szoktam olvasni. Gőzöm sincs, kik ugatnak ott.
Még csak azt sem mondhatom, hogy kedvelem FankaDelit. Az EchoTv-s interjúban előadott performansza számomra visszataszító volt. Folyamatosan "nák"-ozott, miközben mások jogait (választó jog) azért csorbítaná, mert szerinte nem elég magyarok. A magyar rap műfaj palettáján sem szerepel nálam az első tízben. A szövegei olykor elég jók, de nem átütőek. Mégis azért állok mellé, mert itt libanncsbuzik támadják, akiknek képviselője (abloczy bálint) most is éppen Bánó seggét nyalva magyarelleneskedik a JAM című zsidó magasztaló műsorban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.30. 07:59:55

@tölgy:
Én megmondtam, hogy támogatom a buzulást.
Viccet félretéve, itt egyesek bősz katolikusnak mutatják magukat, miközben melegliberális értékrendjüket egyre harsányabban hirdetik. Véleményem szerint a katolikus hit és a balliberális értékrend nem fér meg együtt, tehát kamukéró az egész banda.

cserenkov 2009.09.30. 09:06:30

@Mr Falafel:
Szerintem meg az a látens homoszexuális, aki mindenben buziságot lát. Ezt hívja a pszichológia kivetítésnek!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.30. 09:19:17

@cserenkov:
A pszichológia projekciónak hívja, de nem ezt. A projekció bizonyos tulajdonságaink kivetéses azonosítása másokban. A homoszexualitás pszichológiai értelemben véve nem tulajdonság.

Cypriánus 2009.09.30. 09:21:37

Báruch? már hol vezettél orromnál fogva? Rögtön megmondtam hogy : "kamu hang vagy nyuszifül" .

amúgy milyen fajtámat?Azért mert olvastam ezt azt, és jártam erre arra, még hadd ne kelljen alsóbbrendűnek éreznem magam egy a (magyar) nemzetét bálványként imádó, hamis identitásású álnéven kommentelővel szemben.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.30. 09:58:49

@Cypriánus:
Kifejtenéd bővebben, miért hamis identitás a magyar identitás?

Cypriánus 2009.09.30. 10:09:29

nem a magyar a hamis , természetesen, hanem az, hogy Báruch Goldstein néven szerepel .

a nemzet istenitése pedig szerintem súlyos hiba, tök mindegy melyik népről van szó. Az albánokban úgyanúgy visszataszító pl. én soha nem ismertem volna el Koszovót!!! (vagy csak Romániával együtt a jövőben) abszolút lúzerség volt, hogy megtettük,- a magyar érdek nem az lett volna. Ugyanis a határon túli magyarok NEM a lusta és gyorsan szaporodó albánok analógiái-hanem az "utódállamban " ragadt szerbekéi...ráadásul a délvidéki magyarságnak is jobb lett volna, ha e kérdésben a szerbek mellé állunk-hangsúlyozva a nemzeti kisebbségek autonómiájának fontosságát...:) )

cserenkov 2009.09.30. 10:17:34

@Mr Falafel:
Igaz, de a lényeg, hogy a hsz-em ugyanolyan álokoskodás volt, mint a te felismerésed a katolikus-melegliberális együttállásról.

A katolikus értékrendbe nem fér bele a fajgyűlölet:
ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.09.16/0101.html

Fanka pedig egy rasszista, antiszemita, holokauszttagadó (e jelzőknek az értelmét ballibik szépen elmismásolták - ez tény)honlapon hirdeti az igét - ez is tény, elég csak beleolvasni az általad is utált ultragáz orgánumba.
Vagy érdemes utánanézni annak - szintén ezen a honlapon, hogy milyen jelzőkkel illeti azokat a papokat, lelkészeket, akik valamilyen módon jelzik feléjük egyet nem értésüket. pl. Erdő Péterről vagy Lustiger egykori Párizsi érsekről.
Megtalálják maguknak a saját kis papjaikat, de a többit utálják.
Mi ez, ha nem a saját nézeteiknek a felsőbbrendűségébe vetett hit, amely nézet alá hűséges baromként szerintük csatlakoznia kell minden kereszténynek. Nem Őnekik kell alkalmazkodni az évezredes tanításhoz, hanem fordítva. Ez azért ismerős, nem.
XI. Pius: „Mély aggodalommal” Az Egyházról és a Német Birodalomról szóló 1937-es enciklikája.
Asszem ez a párhuzam viszont egyáltalán nem erőltetett, ha végigolvasod az említett orgánum egyházakkal kapcsolatos állásfoglalását.
És mégegyszer mondom ez a Fanka gyerek itt hirdeti az igét, nem egyszer, nem kétszer, hanem rengetegszer!
A kérdés pedig az, hogy a kereszténydemokrata Simicskó mit szól ehhez.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 10:21:43

@Mr Falafel:

"akiknek képviselője (abloczy bálint) most is éppen Bánó seggét nyalva magyarelleneskedik a JAM című zsidó magasztaló műsorban."

Fankadeli Ferike mint Ablonczy ellenpontja. Köszi, ezen jót nevettem.
XDDD

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.30. 13:54:58

@Cypriánus: Koszovónál másról szólt az euroatlanti megrendelés. Mint ahogy a Don kanyartól Afganisztánig most se a saját háborúinkat vívjuk.

Mária Teréziától kezdődően van egy olyan fura szokása a mindenkori magyar elitnek, hogy inkább vélt, mint valós pluszpontok, legitimáció szerzése reményében másokért eminenskedünk, míg a juropéer gyakorlat inkább az össznemzeti érdek menténi végtelen önzés.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 14:19:25

@Herr SturmLiberator:

"míg a juropéer gyakorlat inkább az össznemzeti érdek menténi végtelen önzés"

A franciákra gondolsz? Mondjuk ők inkább megtehetik ezt, mint mi. Mármint reálisan nézve a dolgokat.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.30. 14:31:10

@Úlfhéðinn:

Nagyoknak könnyebb ugrálni, ez tény. De ebből nem következik, hogy nekünk meg ingyen-azonnal-önként kell kifeküdni bárkinek, bármiben. Meg lehet nézni a Benesi külpolitikát mondjuk... haszonelvű köpönyegforgatás fergeteges eredményekkel. Nem lehetetlen.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 14:50:31

@Herr SturmLiberator:

"De ebből nem következik, hogy nekünk meg ingyen-azonnal-önként kell kifeküdni bárkinek, bármiben."

Ezt én sem mondtam, természetesen.

Cypriánus 2009.09.30. 15:15:46

igen, le kéne már arról szokni, hogy a külpolitiak moralitásról, elvekről, meg effélékről szól...
már 200 éve leírták, hogy nem, de valahogy nem jutott el atudatunkig. Természetesen vannak hosszú távú érdekek, amelyekben megjelenhet moralizáló tartalom,(lagábbis a felszínen) de Koszovó esetére ez nem igaz. Saját magunk ellen döntöttünk.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 15:33:03

@Cypriánus:

"le kéne már arról szokni, hogy a külpolitiak moralitásról, elvekről, meg effélékről szól...
már 200 éve leírták, hogy nem, de valahogy nem jutott el atudatunkig."

Hé tölgy, mit szólsz te ehhez? ;)

Amúgymeg:

"Diplomacy is the art of saying "Nice doggie" until you can find a rock."

Sztem kb. ennyi a lényeg, ha tetszik, ha nem.

Cypriánus 2009.09.30. 15:47:06

bocs, én hagsúlyozom: a külpolitika, és főleg egy kis ország esetén...a politikai közösségen belül viszont moralitás nélkül bukta, az olyan közösség felbomlik.

Cypriánus 2009.09.30. 15:53:19

a mondás nagyon jó!!! :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 15:58:23

@Cypriánus:

"bocs, én hagsúlyozom: a külpolitika"

Tudom. Ezért írtam, amit írtam. Hangsúlyozottan KÜLpolitika.

Cypriánus 2009.09.30. 16:00:30

OK , nem is Veled vitatkoztam, csak ki akartam hagsúlyozni, hogy azért nem vagyok a velőmig romlott :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.30. 16:22:55

@Úlfhéðinn: cyprián is tévedhet, ahogyan maga is rendre azt teszi.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 16:29:48

@tölgy:

Tudod, h szerintem viszont te tévedsz, de most talán mellőzzük ennek huszadszori kitárgyalását. Vonuljunk szépen vissza bebetonozott állásainkba. Majd legközelebb... (Nekem legalábbis lassan mennem kell ;))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.30. 18:42:17

@cserenkov:
Valamiért nem jelent meg korábbi válaszom neked. Megismétlem:
A mai Magyarországon nem a jobb- és baloldal áll egymással szemben, hanem a magyarok és a zsidók, valamint a zsidók által eszközként használt, feltüzelt cigányok. Ebből egyenesen következik, hogy minden tisztességes magyar ember rasszista és antiszemita nektek. Persze, ti is azok vagytok, mocskos népnyomorító férgek, csak nektek még erköcsli alapotok sincs hozzá. Mi viszont önvédelemből vagyunk kénytelenek a fajtátok ellen fordulni.

Várkonyi 2009.09.30. 20:42:52

@cserenkov:

FankaDeli -szerintem - nem holokauszttagadó. Max. -revizionista, de persze ezt a legtöbb országban gyönyörűen egybe lehet mosni, és ki lehet forgatni.
Attól meg hogy a kurucon népszerűsítik, hát, népszerűsítik máshol is. Attól hogy a kurucoknak tetszik a munkássága, mert jól és jókat reppel -hát Istenem, ettől még nem omlik össze a világ...

hogy antiszemita-e? ha ebben az országban az jelenti az antiszemitaságot, hogy tiltakozunk a sukorói beruházás meg a többi kibaszott king's city ellen (izraeli térhódítás, lásd Simon Peresz "szerencsétlen", "félrefordított", ás "félreidézett" kijelentését), hát akkor én is antiszemita vagyok, de keményen, és ugyanezt ajánlom mindenkinek... egyébként sem értem minek kell cimkézgetni mást, ahelyett hogy a saját álláspontodról és érzéseidről beszélnél. Lehet Fankát utálni, de akkor mondd azt, és minden oké.

"Vagy érdemes utánanézni annak - szintén ezen a honlapon, hogy milyen jelzőkkel illeti azokat a papokat, lelkészeket, akik valamilyen módon jelzik feléjük egyet nem értésüket. pl. Erdő Péterről vagy Lustiger egykori Párizsi érsekről."

Ja, mivel mindkettő zsidó (a kurucnak legalábbis ez a baja velük). Ezt miért nem írtad oda? A problémák attól megszűnnek, hogy nem beszélünk róluk?

Egyébként hiszem és vallom, hogy katolikus egyház a II. Vatikáni
Zsinattal feladta elveit és elárulta hitét. Sajnos így van, de a végidők jelei szerint ennek is be kellett következnie -a neheze még hátravan egyébként.

"Mi ez, ha nem a saját nézeteiknek a felsőbbrendűségébe vetett hit"

Az, hogy üdvözülni csak a katolikus hiten át lehet, az felsőbbrendűségbe vetett hit?
Ugyanmár miért ne szarhatnának le másokat? Ha olvasod a bibliát, akkor tudod, hogy ha Jézus ma élne, érdekes dolgok lehetnének...
www.truthtellers.org/alerts/jesuschristhatecriminal.htm

Vagy csak itt arról van sz, hogy a mai egyházból neked csak ez a langyos liberalizmus kell, és a többit leszarod?

cserenkov 2009.10.03. 17:25:04

@Mr Falafel: Na én aztán nyomorítom a népet a minimálbéremmel.
@Mikagi: Azt hallottad, hogy Csurka Pista bácsi szerint Vona Gábor szefárd zsidó?

nénike · http://mandiner.hu 2009.10.09. 09:42:06

Feloszlott Fankadeli és Szabó Balázs alkotta Suhancos.

A prímás-gitáros Szabó azt kérte a Kőházytól, hogy ne lépjenek fel többet radikális szellemiségű rendezvényeken. Kollégája elutasította a felvetését.

Ezzel szerintem Fankadeli politikailag coming outolt.
süti beállítások módosítása