Szellemirtók: a Népszava küzdelme az újnyilasok ellen
2009. szeptember 10. írta: dobray

Szellemirtók: a Népszava küzdelme az újnyilasok ellen

  A célegyeneshez érkezett a magyar újnyilas, újfasiszta, újnáci mozgalom és veszély elleni küzdelem a sokat háborgatott és szenvedett "szociáldemokrata napilapnál", a Népszavánál. Bevetették a végső, az utolsó, a titkos fegyvert. Cselt alkalmazva a címlapon, minden nap látható. Itt oldalt is, természetesen a címlap bal oldalának középtáján. Fekete alapon fehér horogkereszt, piros karikában, piros csíkkal áthúzva. Imhol nagyítva:

 

 

 

 

 


  Hiába, egy újság nem küzdhet máshogy a Zordaseszmék ellen, csak pennával, jelképekkel. Nem csodálkoznék, ha a jelecske addig a remélhetőleg minél távolabbi pillanatig kinn maradna az újság címlapján, míg újra ballib kormány vezeti majd az országot - feltéve és remélve, hogy 2010 után nem az fogja. Mindenesetre az aktivizmus elég fura felfogása ez... Figyelmeztetés, akció, mígnem a közéletben a javulás jelei nem tapasztalódnak meg... Elképzelem, amint a szerkesztőség tagjai a nekik otthont adó irodaház aljában található, egyébként nagyszerű kifőzdében ücsörögnek, miután elfogyasztották ebédjüket, és büszke pillantásokat vetnek a magukkal cipelt aznapi szám címlapjára: "Ez igen, kemények vagyunk, nem engedünk, megtettük a magunkét!"

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr921371145

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népszava 2009.09.10. 21:56:29

Ha kezembe kerül egy Népszava, először mindig az olvasói levelekhez lapozok.Tanult doktorok leplezik le a Horthy-fasizmust, nyugdíjas nénik nyitják fel szemünket, hogy azért kell most megszorítás, mert a Fidesz belehajszolta az osztogatásba azt az áldo...

Trackback: A szavakon túl 2009.09.10. 16:57:12

Most már folyamatossá válik a Népszabadság új rovata, a "kergessük a fehér terror rémével az őrületbe a nyugdíjas néniket" rovat. Általában így kezdődik:"A Magyar Gárda", vagy úgy, hogy, "egy borsodi kis faluban"A cikk tar...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Republikánus Péter 2009.09.10. 12:16:37

Ez így nem elég kemény, összecsukva az újságárusnál nem is látszik. Miért nem a cím mellé teszik, az autós reklám helyére? Ott baromi jól mutatna!

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 12:19:23

jó lenne ha a kormány közbiztonsággal és nem tolerancia-tréninggel reagálna az ordas eszmék terjedésére...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.10. 12:22:24

@csodagyerek: az is jó volna, és ugyan a Népszava össze van fonódva a kormánnyal, azért ez is mégiscsak a Népszava és nem a kormány, ők viszont nem tudnak közbiztonsággal reagálni.

Tehetetlen Dodó 2009.09.10. 12:26:10

A Nép szava Isten szava.

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.10. 12:33:05

Már 168 Órája nem tudjuk, mire jók ezek a örökös hellyel rendelkező politikai hirdetések a lapokban.
Önnek nem hiányzik a válasz?

bellone 2009.09.10. 12:40:16

Szerintem a virágon van a hangsúly. Elképzelem, ahogy Andrassew Iván egy szál szegfűvel beállít a gyorskocsis utcába és átadja Cs. István újhungarista sorozatgyilkos részére. Németh Péter lila orchidéát küld Bayer Zsoltnak, és a nácifészekben valamennyien egy vöröscsillag alakú költeménnyel tüntetnek a virágkarneválon.

Végül ők állnak majd körben egyenes derékkal, mikor a megtért Orbán bűneit megbánva, könnyes szemmel Fletónak nyújt békejobbot a Magyar Charta felvonuláson, miközben Gréczy Zsolt és Vona Gábor összebújva andalognak a géjprájdon...

zoli29 2009.09.10. 12:45:38

Ez már annyira izzadságszagú és szánalmas, hogy elmosolyodni sem tudok rajta.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.10. 12:50:22

Nyugodtan megismételhetnék az akciót, nagy sikere volt már 2004-ben is.
www.nepszava.hu/include_document/lapszel/archiv/SzepSzo20041016.pdf

Érdemes végigrágni.

plastik02 2009.09.10. 12:59:30

tudom, hogy nem divat itt Népszavát lapozgatni, de az bizbasz ott van már lassan másfél éve kb.

Tehetetlen Dodó 2009.09.10. 13:02:37

@laspalmas: Jó kis összeállítás. Szegény Révész Máriusz azt nyilatkozta, nem politikai nyilatkozatokra van szükség, hanem a rendőrség akadályozza meg a felvonulást. Na, ezt nem felejtették el neki, röpke két év múlva pépesre verték.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.10. 13:19:22

@plastik02: olyan sok? asztakúrva. NA, mindegy, azért nem árt a Népszavát nem olvasó tábort is megismertetni evvel.

plastik02 2009.09.10. 13:23:11

sőt lehet hogy a gárda első avatása óta van kint, valami ilyesmi rémlik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.10. 14:01:29

És az miért nincs a címlapon hogy 3894 napja nem tudjuk kicsoda Kaya Ibrahim??

Már a Népszava sem a régi ...

budai zöld 2009.09.10. 14:24:06

A Népszavának ezért a meg nem alkuvó, bátor küzdelemért jár a Ságvári Endre díj.

De azért a címlap mellett se menjünk el homokba dugott fejjel: "Elfogták az MSZP-s képviselöket megtámadó robbantókat"
És hogy még szánalmasabb legyen, ott a fotó a "detonáció" okozta "rombolásról".

tevevanegypupu 2009.09.10. 14:32:32

Ha a Nepszava hu lenne Kethly Anna vagy Faludy Gyorgy emlekehez, es azokhoz az elvekhez, amit ok vallottak, akkor egy jo nagy athuzott voros csillagot is oda kellene tenniuk a cimlapra.

Vidéki 2009.09.10. 14:45:35

A Népszavánál úgy gondolják, hogy nekik Istenadta joguk bárkire rásütni az újnyilas bélyeget.

A középkori eretnekvadász inkvizitorok is meg voltak győződve, hogy jót tesznek azzal, ha valakikre rásütik a Sátán szolgája bélyegét.

Alfőmérnök 2009.09.10. 14:46:36

@tevevanegypupu:
És mi a véleménye a teve-néniknek a @laspalmas: által belinkelt tiltakozás aláíróiról?

Szentgáli 2009.09.10. 14:50:09

@tevevanegypupu:

Elvileg igazad lehetne, de azért az tény, hogy a cigányokat nem kommunisták gyilkolták az elmúlt hónapokban, hanem újnyilasok. A melegfelvonulást sem a kommunisták támadják meg kövekkel, hanem a náci honfitársak.

plastik02 2009.09.10. 14:57:13

ebben az országban van kommunista??
tudom, a gengszterváltás, meg átmentették a hatalmukat, stb. de ezek hol kommunisták? :D van annyi szó még erre, gazdag a magyar nyelv.

a nácik meg legalább kitartanak az eredeti elgondolás mellett. :p

@tevevanegypupu: true that.

Alfőmérnök 2009.09.10. 15:01:06

@plastik02:
"tudom, a gengszterváltás, meg átmentették a hatalmukat, stb. de ezek hol kommunisták? :D van annyi szó még erre, gazdag a magyar nyelv."

Szerintem is jobban illik rájuk "bolsevik" szó.

Vidéki 2009.09.10. 15:03:39

@Szentgáli:
Az egyik általad „újnyilasnak” nevezett gyanúsított K. Árpád.

A K. Árpád közvetlen környezetéből származó információk szerint mintegy másfél évet töltött egy izraeli közösségben a férfi, aki főként mezőgazdasági munkákat végzett, de az is előfordult, hogy egy-egy városban konyhai kisegítő volt.

Hazatérve barátainak arról számolt be, hogy nagyon jól érezte magát Izraelben, nem csalódott az ottani közösségben és anyagilag is jól járt.

Mennyire lehet szélsőjobboldali magatartású az, aki Izraelben tölt el ennyi időt?

A másik gyanúsított Cs. István.

Miután Cs. bevonult a Bocskai dandárhoz, az NBH átadta róla információit a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) illetékes szervének, a KBH pedig beszervezte Cs.-t, és leszereléséig titkos kapcsolatként alkalmazta.

A KBH-nál is talán „újnyilasok” dolgoznak?

Szentgáli 2009.09.10. 15:13:29

@Vidéki:
Miért ne lehetne szélsőjobboldali, esetleg nyilas, aki elment Izraelbe körülnézni, netán dolgozni?
Hering József, a Magyar Fórum egykori publicistája izraeli katona volt. Azóta is csak visszafelé köpköd. :-)
A KBH-nál nyilasok? Nem valószínű, dehát nem is erről van szó. Természetes, hogy külföldön szolgáló katonákat igyekeznek beszervezni. Itt is ez történt. Amint leszerelt, leszerelték tőlük is. Hiba, hogy nem figyelték tovább. Az másik kérdés, hogy hol tart a nyilasok beépülése az állami erőszakszervezetekbe. A nemzetbiztonság nyilván nehezebb dió lehet nekik, de a rendőrségen belül már saját szakszervezetet építenek.

Bell & Sebastian 2009.09.10. 15:14:02

@laspalmas:

Köszi, a listát elmentettem. Címeket hol kapok?

plastik02 2009.09.10. 15:20:29

@Vidéki: lehet az tetszett neki, hogy Izraelben meglepően kevés cigány él.

tevevanegypupu 2009.09.10. 15:35:56

@Alfőmérnök:

Hogyhogy mi? A nyilasfelvonulas ellen en is tiltakoztam. Most is tiltakoznek, csak mar nem a Nepszavaban.2004-ben meglehetosen egyoldalu tajekoztatast kaptam az otthoni dolgokrol, es ha erdekli, az Europai Unio szavazasanal az szdsz-re, Szent-Ivanyi Gaborra szavaztam. Nem bantam meg kulonben, bar azota ertek csalodasok. Nagyok.

@Szentgáli:@plastik02:
nem tudom leteztek-e igazi kommunistak Magyarorszagon. Nem nagyon hiszem.

2009.09.10. 15:51:59

A szubkultúrák harca élő egyenesben és itthonról. Méghogy mucsai országban élünk! A történelem zajlik a szemünk előtt :)))

Alfőmérnök 2009.09.10. 16:34:45

@tevevanegypupu:
Szent-Iványi tényleg az intelligensebb SZDSZesek közül való.

Igazi Kommunisták vannak Magyarországon. Igaz, nem sok. PL.:
www.bal.hu/

Bell & Sebastian 2009.09.10. 16:38:17

@ifsz:

Macival mi van? Megnőtt neki?
(amit tudni akarok a maciról, csak nem mertem megkérdezni)

Tehetetlen Dodó 2009.09.10. 16:38:42

@Alfőmérnök: Én is szívesebben használom a "bolsevik" kifejezést, sokkal jobban tükrözi a mentalitásukat.
Gengszterváltás meg tényleg nem volt, ugyanazok a gengszterek ülnek ma is a nyakunkon. Módszerváltás, az igen.

Bell & Sebastian 2009.09.10. 16:39:30

@ifsz:

Francba, csak Stihl fűrész! (csalódik)

Vidéki 2009.09.10. 17:23:48

@Szentgáli:
Nyilasozásod leragadt a már több, mint hatvan éve lezárult multban.

Ideje lenne frissíteni begyepesedett mentalitásodat.

De propagandista éned azt parancsolja, hogy állj elő akármilyen meghökkentő marhasággal

lényeg az, hogy nagyot puffanjon.

2009.09.10. 17:54:21

@Bell & Sebastian: Sose bánd, meg aztán Sebestyént sem nehéz elsőre valami másnak benézni :))

Zetek 2009.09.10. 17:59:15

Megéri azt a Népszava? Ha a kormányváltás után elmarad az támogatás, akkor vége az antifasiszta harcnak.

Bell & Sebastian 2009.09.10. 18:04:58

@ifsz:

Páran már beugrottak. Hamm! ;)

zoli29 2009.09.10. 18:05:03

@Zetek:

A Táncsics Alapítványnak mindig lesz néhány millája Németh Peti és Dési Jani számára.

Zetek 2009.09.10. 18:18:04

De ellenzékben aligha. A fiúk a választásokon kellemesen kiköltekezik magukat. Ráadásul a pár tízezer nyugdíjas olvasót, amúgy is leírták. Én reménykedek.

döncike1 2009.09.10. 18:26:37

A náci ideológia alapelvei:

* Jobboldali (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozásával egy új világnézet létrehozása.
* A szakszervezeti rendszer megújítása, a munkások védelme.
* Németország helyreállítása, a létbiztonság megteremtése.
* Szociális demagógia (Baloldali típusú jelszavak hangoztatása párhuzamosan a szélsőségesen jobboldali tevékenységgel.)
* élettér-elmélet („Lebensraumpolitik”, „Lebensraum im Osten”: több lakóterület teremtése a németek számára a kelet felé történő terjeszkedés által)
* antiliberalizmus, marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség
* a zsidóság elleni fajgyűlölet a német/germán/árja felsőbbrendűségből (Übermensch, Untermensch) kiindulva. (Fontosnak tartja, hogy a zsidóság a gój-elmélet alapján hasonlóan gyűlöli a nem zsidókat)
* cigányellenesség
* Führerprinzip = a vezetőben való feltétlen hit
* a demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek, és sajtótermékek megszüntetése
* szociáldarwinizmus (az emberi társadalomban is a legalkalmasabb csoportok (fajták, változatok) tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni)
* eugenika (a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása”)
* homofóbia (homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv).
Azért érdekes.

Arivistus 2009.09.10. 18:27:37

Nem kell félni, az elmúlt 7-8 évben annyit spájzolt be a ballib oldal hogy még 2150-ben is lesz Népszavánk, meg Népszabadságunk.:)

asz_tapasz (törölt) 2009.09.10. 18:29:56

@döncike1: jaja ez alapján nem is hangzik rosszul :)

Bell & Sebastian 2009.09.10. 19:27:17

@m_á_:

Tschikoschmensch nincs benne. :(
Ez a rossz hír! :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.10. 20:09:13

Gyerekek, ne aggódjatok, egyszer csak eljön majd az idő, amikor nem a terelésekről, de végre a tényekről beszélünk. Világosan és cáfolhatatlanul:

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/09/10/A_tenyek_makacs_dolgok/

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.10. 20:24:29

@döncike1:

Hahaha, ezt a felsorolást valaki éppen úgy találta ki, h benne legyen minden hülye sztereotípia, amit belevertek a szoci droid fejekbe a Fideszről és Orbánról.

Gondolom, az a cigányellenességet teljesen kimeríti, ha az ember felemeli a szavát a megélhetési bűnözés, és egyéb jellemzően irritáló tevékenységek ellen, továbbá meg meri említeni, h a cigányságnak saját maga tekintetében is van felelőssége.

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 20:28:33

@döncike1: A Darwinizmust eléggé rendesen eltorzították.

Bell & Sebastian 2009.09.10. 20:51:03

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:

Én meg arra jutottam, minden magyart 2M Ft adósság terhel azon kívül, amit maga csinált, minden amcsit 7 M Ft átszámítva, plusz a sajátja értelemszerűen.

De az igazán rossz az, hogy a kamatszolgálat fejenként elérte a minimálbért (nálunk)!

Az egyenletnek megoldása nincs, ellentmondás maga! Gombvarrásra felkészülni!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.10. 21:01:18

Ezek a nyomorultak hosszú éveken keresztül a hatalom megnyugtató árnyékában folytatták bátor antifasiszta harcukat, melyeket időnként fellibbenő, kósza lidércek ellen vívtak megfelelő juttatás fejében.

Igenám, de.

Ettől még a szélsőjobb világa nem lesz kellemes atmoszféra.

Bell & Sebastian 2009.09.10. 21:10:32

@Elpet:

Ez a hagyma második rétege. De van egy harmadik is.
Akar róla beszélni? Mert én nem. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.10. 21:17:13

@Bell & Sebastian:

Van megoldása. Többeknek kell dolgozniuk, és magas értékű termékeket kell előállítanunk, nem negyedvonalbeli beszállítók huszadik alvállalkozójaként kéne a morzsákat szedegetnünk. Ez az igazi kihívás ma.
Kell, hogy legyen megoldás, a nemzet nem veszhet el és nem is fog. Ezt meg én mondom.

negeev 2009.09.10. 22:26:41

@Elpet: Akkor mire várunk? Egyet értek, hogy magasabb minőségű termékekre van szükségünk. Ezekhez azonban, mind pénz meg józan ész is kell. Ne legyen elfogadható egy gyártónak vagy termelőnek a szar minőségű áru forgalomba hozatala.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.10. 22:39:34

@negeev:

Ez egy sokrétű probléma. Nem csak a szar minőségről van szó, hanem arról, hogy piaci szemlélettel kell gondolkodni, tehát olyan árut kell gyártani, ami kell is valakinek. Következő lépcsőben pedig olyat, amit kevesen gyártanak. Vannak ilyen rések, meg kell keresni. Persze van más út is. Az olaszok például kinézték maguknak azt a helyet, hogy a német ipar mögött gyártanak második ligás gépipari alkatrészeket, emberibb áron amazoknál. Célba vették ezt, tettek érte, és működik a dolog. (Zárójelben teszem hozzá, hogy sokszor én meg nem mondom, hogy miben rosszabb az olasz a német alkatrésznél, valószínűleg nem rosszabb.)

negeev 2009.09.10. 23:03:26

@Elpet: Igen. Ki kéne találni magunkat, hiszen ezt nem fogják helyettünk mások megoldani.
Bevallom: Nem nagyon értek az alkatrészekhez. :D

döncike1 2009.09.10. 23:47:43

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: bocs de ez a felsorolás nem OV és Fidesz, javaslom neked googlet. Ki a droid és ki nem azon egy picit gondolkodj el. Aki meg magát sértve érzi javaslom Mien kampf-ot.
Amúgy most nagyon beleszaladtál.

döncike1 2009.09.10. 23:53:03

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: én ezt látom benned: Führerprinzip = a vezetőben való feltétlen hit

Bell & Sebastian 2009.09.11. 00:29:58

@döncike1:

A moslék-fázisnál még nem emlegetik a kést. :)))

Bocs Malac, nem bírtam kihagyni. Téged is megbosszulunk!
Schwein von Grün, Hauptsturmführer, mit eigene Hand.

hiba 2009.09.11. 09:47:34

Arra azért kíváncsi leszek, hogy ha 1 év fidesz kormányzás után egyetlen neonáci vonulás sem lesz és a gárda is felszívódik-átalakul, néhány prominens meg fizetéselmaradás miatt eltűnik, akkor nagy láboscsörgetéssel leveszik -e a képecskét, hogy a baloldali kormányok alatt kialakult náciveszély immár elmúlt.

vladtepesch 2009.09.11. 09:50:24

Van egy mese: a kiskakas többször fellármázza a falut, hogy itt a farkas! A nép kaszára-kapára kap, de sehol a toportyán. A végén - mikor TÉNYLEG megjelenik a fenevad - már senki a füle botját sem mozdítja a kukorékolásra.
Na ilyenek ezek az idióták, vagy nagyon is tudatos gazemberek a Népszava oldalon.
No most egyébiránt - feltéve, de meg nem engedve, hogy igazuk van a lármát illetően - azért praktikus lenne, ha kijelölnének egy, azaz egy fő csapásirányt: hogy tudniillik most oszt kit is üssünk: újnyilast, újfasisztát, vagy újnácit. Mer' hát van egy kis gond, la: 1. újfasiszták vannak szép számmal, és úgy hívják űket, hogy: MSZP!!! Az a kormányzati gyakorlat, amit ezek a disznók bevezettek igen szépen hajaz az ősfasiszta Mussolini rezsimre (na ja: Benito is szociként kezdte!!). 2. Ami az újnáci kérdést illeti arra meg az a válaszom, hogy vannak ilyesféle alakok szép számmal az: SZDSZ-ben. Bizony, hiszen az SZDSZ - igaz rejtetten, de a legegyértelműbben faji alapon áll: a választott nép felsőbbrendűségét vallja (lásd Konrád "különleges génkoktél" kijelentését). 3. Újnyilas: no most ezzel az a gond, hogy ilyenek meg nincsenek. "De strigis vero quae non sunt nulla questio fiat!" mondta a középkor egyetlen épeszű, felvilágosult uralkodója (az egész világ egyetlen ilyen királya!!!!) Kálmán királyunk (szegényt elkönyvelték púposnak, mindenféle nyomoréknak - persze utólag és a politikai ellenfelei, naná - arra senki nem gondol, hogy akkoriban a királyok bizony személyükben is kiváló vitézek voltak, akiknek nemcsak megemelni de forgatni is kellett egy huszonöt kilós pallost - gyerekeim: milyen váll és hát izmok kellettek ehhez, he? minimum olyanok, mint egy szertornásznak manapság, azok meg oldalról - a hatalmas izomkötegek miatt úgy néznek ki, mintha púposak lennének, na milyen okfejtés?)szóval visszatérve Kálmán király mondására: ő jelentette ki, hogy boszorkányok ellen, melyek nincsenek, semmilyen eljárás ne indíttassék (pontatlan a fordításom, mert a striga az csak egyik fajtája volt a boszorkányoknak, habár ezeket végezték ki százezerszámra "fejlett", "művelt" Nyugaton...).
Szóval: a népszavánál (csupa kisbetűvel, igen) lehet, hogy nagyon szeretnék, ha lennének újnyilasok, de bárhogy vágynak rá: nincsenek. Szerintem az a megoldás, ha este a népszavások felöltik a pártszolgálatos egyenruhát, oszt ide-oda masírozgatnak a székházukban, na akkor lesznek újnyilasok e kis hazában.
Az a helyzet, hogy más itt az ő gondjuk: iszonyatos, állatias félelemben vannak, hogy legkésőbb 2010-ben takpics lesz, oszt kiesés a jó meleg szoclibmadöf fészekből, nix akol, nix jól fizető szinekúrák, lehet menni kapálni - Állampusztán a krumpliföldet.
Ezért kell a sz...kavarás, az ijesztgetés, a rémületkeltés, hogy még mozgósítsák a pesti szoci-proli-nyugger nagyanyókat, hogy a választásokon rájuk adják a voksukat.
Istenem! miért nincs a választójog értelmi képességekhez, iskolai végzettséghez és felső korhatárhoz kötve?!

reichenberg kenéz 2009.09.11. 10:13:40

@vladtepesch: figyi ide ember! Az van hogy a népszava tényleg egy szar párt és kormány újság. A szocik és az SsDsz tényleg undorító módon lenyulta az országot. Ettől függetlenül Te bármennyire csavarod a szavak értelmét (ki nyilas, náci, fasiszta...) A széljobb itt van és kurvára nem vicces. Sőt én inkább azt mondanám hogy undorító, és felháborító. A viktor meg már rég miniszterelnök lehetne ha egyszer csak egyszer kiejtette volna a száján hogy ő soha de soha nem fog ezekkel... de nem mondta... Most meg már késő. Jövőre Fidesz - JObbik koalició lesz a parlamentben velük szemben egy Maszoppal. Gyönyörű...

vladtepesch 2009.09.11. 10:16:11

Kedden dolgom volt a Pest Megyei Munkaügyi Bíróságon. Ahol leparkoltam onnan mit látok? Feldmajer Péter MAZSIHISZ FŐ-FŐ-FŐNÖK száll ki egy Passát-ból (jé, a németek által üldözött választott nép fiának jó a német/náci (bizony: a Volkswagen Hitler gyermeke!!) kocsi? hm, nem szégyelli magát?/, hóna alatt NÉPSZAVA!!!! Nyilván mint ügyvéd ment valamit intézni a bíróságon. Na innen fúj ez az újnáci stb.szél...

vladtepesch 2009.09.11. 10:25:44

@reichenberg kenéz: kedves barátom,te tévedésben vagy. Az a ki nem mondott feltevésed, hogy OV azért vesztett, mert vannak olyan szavazók, akik olyan kis ingadozók, félénkek, lennének ők polgári oldal pártiak, ha közben nem rettegnének a "szélsőjobb" Viktor révén való hatalomra jutásától, és ha Viktor k...a elhatárolódna ezektől, hát akkor nagy kegyesen ikszelés közben inkább felé inganának a nagy ingadozásuk közepette. Hát barátom ki kell ábrándítsalak: nincs ilyen szavazó. Bizony Kádár mondása, miszerint aki nincs ellenünk, az velünk van, itt nem igaz. Igaz viszont, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van, vagy ellenünk lesz a szavazáskor, e felől kétséged se legyen,és az ilyen embereket az sem fogja felénk hajlítani, ha Viktor átmegy Buddhista imamalomba és reggeltől reggelig az elhatárolódását hangoztatja furt-und-furt.

Szentgáli 2009.09.11. 11:08:32

@Vidéki: Ennyi? Érvek helyett csak személyeskedés? Sajnálatosan a még nem túl képzett társaidnál is butább vagy.

reichenberg kenéz 2009.09.11. 12:35:04

@vladtepesch: Én például csak és kizárólag azért szavaztam az SzDSz re mert elmentem a 2002 - ben Hösök Téri Fidesz naggyülésre és szájtátva tapasztaltam hogy amikor szó szerint bevonult a térre nagy zsidózás és cigányozás közben a Miép "hadoszlopa" Senki nem küldte el őket a jó.... ba. Vágod? Érted? Szerintem nem...

reichenberg kenéz 2009.09.11. 12:45:02

@vladtepesch:
ŐŐ Bocsáss meg ezért a kis szurkapiszkáért de az hogy ki milyen autóban ül nem tök mindegy? Ez valami jobboldali mánia? Nekem pl sváb feleségem van, de családunkban megtalálhatóak örmények és drúzok is (én ugyebár egy picit zsidó vagyok...:) Ettől persze a Felmájer lehet hogy tök hülye és a Népszava biztos hogy szar újság...

bz249 2009.09.11. 12:46:40

@reichenberg kenéz: jó döntés volt, alig 3-4.000.000.000.000 Ft-ba fájt, de jó döntés volt

Tehetetlen Dodó 2009.09.11. 13:25:18

@reichenberg kenéz: Na, ez nyomós érv volt. 8 évbe került.

tevevanegypupu 2009.09.11. 14:54:02

@Tehetetlen Dodó:
azt mondjak Feldmayer munkasor volt, nem tudom igaz de, de el tudom kepzelni, hogy igaz. Annyira muris lenne..

Bajkon úr 2009.09.11. 15:09:30

@tevevanegypupu: Zoltai volt munkásőr, nem Feldmájer. Antall vatikáni nagykövete, a nagy kereszténydemokrata Keresztes Sándor pedig III/3-as volt. Ez mitől muris?

tevevanegypupu 2009.09.11. 15:15:13

@Bajkon úr:
Na meg csak ez hianyzott, hogy remhirt terjesszek. Szerintem muris, a III/3-as vatikani keresztenydemokrata kovet is. Miert, talan nem az?

reichenberg kenéz 2009.09.11. 15:50:33

értem amit mondotok, és igazatok van. Ti nem vagytok hajlandóak meghallani az én igazamat.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.11. 16:25:10

Túl picike.
Úgy kéne ezt tecciktunni, hogy az antifa jel mindig akkora legyen, amekkora a nácifasizmus veszélye Magyarországon. A jel méretéből ezáltal egyszersmind a választásokig hátralévő időre is lehetne következtetni.
Két legyet egy csapásra.

Alfőmérnök 2009.09.11. 16:27:45

@reichenberg kenéz:
Dehogynem. Csak már nagyon unjuk.

döncike1 2009.09.11. 22:53:15

@Bell & Sebastian: Zavar az igazság tanulmányozz te is egy kis történelmet. A náci ideológia alapelveit a wikipédiából vettem az már csak nincs komcsi befolyás alatt . Ezért mondtam malacnak, hogy beleszaladt.Ha magára vette az az Ő baja, mert akkor Ő egy kis droid, a Führertől megvezetve.

Alfőmérnök 2009.09.11. 23:02:31

@döncike1:
Tegyük fel, hogy az Ön által elővezetett lista alapján pontosan megállapítható, hogy ki a "náci" és ki nem.
Ez esetben javaslom a következő definíciós eljárást: amennyiben valaki megfelel a fenti lista VALAMENNYI pontjának, "náci"-nak nevezhető.

Bell & Sebastian 2009.09.11. 23:06:57

@döncike1:

Mondjuk Malaccal szemét voltam, de Maga szerencsés, ha kell hozzá a Wiki. :)

reichenberg kenéz 2009.09.12. 21:28:13

@Alfőmérnök: Ez nagyon jó érv. Tudod mit? Én meg azt unom hogy bármiről is legyen szó mostanában a harmadik hozzászóló már vagy cigányozik vagy pedig zsidózik.

jozicsenko 2009.09.13. 20:46:46

@reichenberg kenéz: Szép jó este!

1. a jobbik szinrelépése és hangzatos hülyeségei kellettek (+Marion Cosma, Olaszliszka, a megvert pesti tanárbácsi, egy agyonvert diákgyerek, pár diákcsíny, stb) , hogy szabadabban lehessen beszélni - elötte ha csak "arra" gondoltál, máris náci voltál: elég volt egy "antiszemita" vád (csak a vád!) és az "értelmiség" rögtön kiközösítette a megvádoltat -ha valódi náci lett volna, megérteném, de az állandó farkasveszély az egészet ellehetetlenítette
2. miközben ezzel az szdsz-ék maximálisan visszaéltek a helyzettel: hányszor jött haza vágtatva mohácsiviktoria? (legszebb példa Galgagyörk, ahol egy illegális lakásfoglaló elüldözte a tulajt, valaki utána belőtt hozzájuk, de nem a jogos tulajt védtétek, nem! Ti áldozatnak azt tüntették fel, aki egy élet munkáját tette tönkre: gratulálok)
3. valahányszor bármilyen trükkre, sunyiságra fény derült (bármire, mszpnél, szdsznél, bárhol), azonnal jöttek a szlovák tenoristák, a fenyegetések, majd a lángoló lábtörlő, majd lőszerek, molotovkoktélok, végül pár halott)
mindig akkor és ott, amikor szilvásinak/draskovitsnak el kellett valamiről terelnie a szót -mindig!
4.Orbánék vezették be a holokauszt emléknapot és ők építették fel a Terrorházát is, nem? percenként kértek (az elején) bocsánatot, amig kormányon voltak, megállás nélkül ostorozták őket, hogy "OrbánViktorhatárolódjon el a miéptől", stb, pont olyan hülyeség volt, mint TJozsibá és az emlékezetes "horngyulamongggyonle" /egyébként hány zsidó kért bocsánatot Rákosiért vagy Kunbéláért?/
5. melyik párt választási programjából derült ki minap, hogy meg kell célozni a rasszista réteget? segítek, nem az MCF volt, hanem az mszp!!!

szumma: ma már odajutottunk, hogy (hála a polcorrekt hülyeségnek) nem az antiszemita, aki utálja a zsidókat, hanem az a 9 millió fasiszta, akivel nem lehet kommunizmust építeni...

nem egy blog van, ahol (keserű humor, de ez van) inkább azzzal fejezik be a kommenteket, hgoy hát ugyis naácziakok vagyunk, stb - mert ma már nem lehetek más, amint véleményem van
/nem abszurd, hogy a tolerancia jegyében az SzDSz szimplán nácinak tart, ha nem tetszik amit csinálnak?/
süti beállítások módosítása