Andrzej Wajda még 1977-en készítette Márványember, majd ennek folytatásaként 1981-ben A vasember című művét az ellenállásról, a hetvenes évek sztrájkjaitól kezdve a Szolidaritásig - még épp azelőtt elkészült, hogy Wojchiec Jaruzelski bevezette volna a hadiállapotot. Ebben szerepel az alábbi jelenet, amellyel - a világ töb vezetőjéhez hasonlóan - fejet hajtunk a Szolidaritás előtt, hiszen nélküle fene tudja, lett volna-e nyolc év múlva rendszerváltás, amit június negyedikén ünnepelnek a lengyelek, hercehurca a hajógyárakkal és a megemlékezés helyszínével ide vagy oda.

1989. június negyedikén voltak az első szabad lengyel választások. Azaz nem teljesen, mert a kommunisták meghatározott kvótával benn maradtak a parlamentben, de a folyamat már megállíthatatlan volt. Tadeusz Mazowiecki alakított kormányt, 1990-ben pedig kitakarították a parlamentet, és megválasztották köztársasági elnöknek Lech Wałęsát.

Ha ma lengyel egyetemistákkal beszélget az ember, kiderül, hogy nem kedvelik Wałęsát, ugyanis arrogáns elnöknek tartották. Hiába, ilyenkor érti meg az ember, miért nem léphetett be Mózes az Ígéret földjére. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Az elnyomás után pedig joggal tarthatnának igényt a szabad nép vezetésére is azok, akik kivezették az elnyomás alól. Akárhogyis, a történelmi érdemeken mindez nem változtat. Hiába morzsolódott szét, kopott meg a Szolidaritás, zászlaja nem kerül le szobám faláról.

Na, milyen volt? - kérdezték tőle erasmusos ismerőseim, miután visszaértem Krakkóba Gdanskból. Ház a hajógyár, az állati - válaszoltam, és bár a lengyelek meg mi gondoskodtunk róla, hogy fel legyenek világosítva, miért fontos ez, mégis elakadt a szavuk: ... szóval a hajógyár. Persze, a város is szép, Amszterdam és a Hanza-városok testvére, de nekünk, magyaroknak mégis az egykori Lenin Hajógyár volt a lényeg. A többi - csak ráadás. Imhol, hogyan fest ma a hajógyár és környéke.