Az AIDS tragédiáján nem lehet úrrá lenni csupán pénzzel, csupán kondomok osztogatásával, ami csak elmélyítheti a problémát. A megoldás a spirituális és emberi ébredés, és a szenvedőkkel vállalt szolidaritás – mondta XVI. Benedek a luandai reptéren, mielőtt elhagyta volna Afrikát. Nemhiába mondta ezt, hiszen ha Afrika és pápa, akkor pediglen szóba kerül az AIDS és a koton. Kissé megkésett a poszt, de sebaj. Világszerte a médiában nagyjából annyi jött le az egész látogatás konklúziójaként, hogy a pápa megint elítélte a kotonhasználatot, juj fuj, és így elősegíti az AIDS terjedését, mivel lehetetlent kér az afrikaiaktól, blablabla.
Azért jöttem Afrikába, hogy a megbocsátás, a remény és a Krisztusban való új élet üzenetét hirdessem nektek. Arra kérlek benneteket, imádkozzatok azért, hogy ezen a hatalmas kontinensen minden keresztény megtapasztalhassa Isten irgalmas szeretetének gyógyító erejét - mondta angolai szentmiséjén a Szentatya, aki felemelte szavát az abortusz, a hamis utópiák és a kábítószerfogyasztás ellen, és arra buzdította a híveket, hogy ne hagyják meggyengülni a házasság és a család intézményét. Ezek a rosszak szavai szerint az önzésből származnak, amely elszigeteli az egyes embert, szétszakítja a családokat és összerombolja a nagylelkűség és az önmegtagadás lelkületét. Mindez elkerülhetetlenül a hedonizmushoz, a drogokhoz, a szexuális felelőtlenséghez, a házasság meggyengüléséhez, a családok megroppanásához és az emberi élet abortusz általi elpusztításához vezet.
Láthatóan a világ képtelen a megfelelő kontextusban, a kérdés egészét vizsgálni, minden összefüggésével együtt. Pedig most semmiféle kommunikációs hiba nem történt, mint állítólag a Williamson-ügynél, ahol a Vatikán késve magyarázta el, hogy a püspökök visszafogadása és a holokauszt-relativizálás két tökéletesen más kérdés. Most színtisztán látszik: egyszerűen arról van szó, a tudósítók rosszindulatúan közelítenek a pápához, és csak olyan blogokban teszik helyre a dolgokat, mint egy Opus Dei-tag naplója. Merthogy a kotonkérdést a fent idézettek összefüggésében kellene látnunk. Ez pedig azt jelenti: nem a kotonkérdés a fő kérdés, ahogy Európában sem, ez csupán mellékszál, tünet. De nem a médiának - az óvszergyártó cégek legnagyobb örömére. Ahogy Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mondta: „A botrány határát súrolja, mennyire szélsőségesen szelektív módon számoltak be az utazásról.” Az angolai püspöki kar így fogalmazott: „Erről az utazásról olyan sok szépet és fontosat meg lehetett volna írni, azonban egyeseknek csak a konfliktuskeresésen járt az esze.”
De azt is mindenki elfelejti, hogy mennyi katolikus szervezet, NGO, szerzetesrend végez karitatív munkát Afrikában, például az AIDS-betegekért. Többek közt a kamilliánusok, a jezsuiták és a Szent Egyed Közösség, vagy a II. János Pál pápa által létrehozott Irgalmas Szamaritánus Alapítvány. A Zsidó Világkongresszus és a Vatikán pedig közösen lép fel az AIDS ellen a fejlődő országokban (és akkor a felekezetközi akciókat nem is említettem). A kotonügy másodlagos voltát pedig még az a néhány püspök is hangsúlyozza, akik szerint átmeneti kisegítésként, kisebbik rosszként szükség lehet az óvszerosztásra is.
Tegyük hozzá mindehhez: az egyház a különleges, egyedi erkölcsi helyzetekben néhány általános alapelv és útmutatás mellett teljes mértékben a helyzet szereplőire bízza a kérdés megoldását. Konkrétabban: több, a fogamzásgátlásról szóló kiadványban láttam már, hogy ha a házastársak úgy ítélik meg valamilyen különleges körülmény miatt, hogy például óvszert fognak használni, megtehetik. (Vallástól és meggyőződéstől függetlenül pedig, koton ide vagy oda, minimum a kedveséhez való hűséget, valamint a szerelemmentes időszakokban az össze-vissza kefélés kerülését mindenkinek csak ajánlani tudom. Minimum.)
Hogy a pápa a látogatás során kiállt a nők jogai mellett, arról is sokkal kevesebb szó esett, pedig általában szeretik úgy föltüntetni a katolicizmust, mint a nők jogait lábbal tipró világlátást. Ehhez képest igencsak föl kellett volna mindenkinek kapnia a fejét az angolai, azon belül is luandai Santo António (Szent Antal) plébánián mondott beszédre:
„A férfiak gyakran érzéketlen és felelőtlen viselkedése miatt sok nő kényszerül kedvezőtlen helyzetbe” – figyelmeztetett beszédében Benedek pápa. „Isten azért alkotta a férfi mellé a nőt, hogy egyenrangú társa legyen. A nőket ugyanolyan méltóság illeti, mint a férfiakat; melyet el kell ismerni, meg kell erősíteni és védelmezni kell. A közéletben is ugyanolyan joggal foglalhatják el helyüket, mint a férfiak, s ezt szükség esetén törvényileg is biztosítani kell. A nők szerepe elengedhetetlen az emberi méltóság érvényesítésében, a család védelmében, a kulturális, vallási értékek és a világ emberségességének megőrzésében; szolgálatuk a közjó és a társadalmi fejlődés érdekében is felbecsülhetetlen. A családokban betöltött pótolhatatlan szerepük miatt az édesanyákat minden lehetséges módon támogatni kell.” Beszédében a Szentatya végül arra is kitért, hogy a férjeket és az apákat is figyelmeztetni kell családi kötelezettségeikre.
XVI. Benedek már az Isten és a világ című, vele készült interjúkötetben is beszélt erről a kérdéskörről. Nézzük, mit is mondott. Peter Seewald újságíró, aki dolgozott a Spiegelnek, a Sternnek és a Süddeutsche Zeitungnak is, azt a gyakori kritikát szegezte neki, hogy az egyház fogamzásgátlást tiltó politikája vezet az afrikai népességnövekedéshez, és így a nyomorhoz. Mielőtt a pápa válaszára kitérnénk, tegyük hozzá, hogy az afrikai népesség 17 százaléka (810 millió emberből 136 millió) tartozik a kontinens katolikus egyházához, így máris látszik, hogy a kritika legalábbis arány téveszt.
De amint Joseph Ratzinger mondja: „A nyomor az erkölcs összeomlásának következménye, amely erkölcs korábban a törzsi társadalmakban és a hívő keresztények társadalmában az életnek megadta a maga rendjét. Az egyház hangját a fogamzásgátló szerek tiltására redukálni durva helytelenség, ami egy teljesen kiforgatott világképen nyugszik. Az egyház mindenekelőtt a házasság szentségét és a házastársi hűséget tanítja. Ez az igazi hangja. S ahol ezt a hangot meghallják, ott a gyermekeknek is van életterük, amelyben minden nyomorúság közepette elsajátítják a szeretetet, a lemondást és a helyes élet szabályait. Ahol a család a hűség tereként működik, ott a kölcsönös türelem és figyelmesség is jelen van, amely előfeltétele a természetes családtervezés hatékony alkalmazásának. A nyomor nem a nagycsaládokból származik, hanem a gyermekek felelőtlen és fegyelmezetlen nemzéséből, akik nem ismerik azt apjukat és többnyire apjuk sincs, és csavargó gyerekként egy lelkileg összetört világ tulajdonképpeni nyomorát kell elszenvedniük. Afrikában egyébként az AIDS pusztító erejével nem a népesség robbanásszerű növekedése fenyeget, hanem épp ellenkezőleg: egész törzsek kipusztulása és országok elnéptelenedése.
Ha egyébként arra gondolok – mondja a(z akkor még) Panzerkardinal -, hogy Európában támogatásokat fizetnek a földműveseknek állataik leöléséért, a gabona, a szőlő és a gyümölcsök megsemmisítéséért, mert állítólag az ember nincs többé úrrá a túltermelésen, akkor úgy gondolom, hogy a tanult menedzserek a teremtés adományainak megsemmisítése helyett inkább fontolják meg, hogyan lehetne azokat mindenki javára fordítani.
A nyomort nem azok okozzák, akik az embereket hűségre és szeretetre, az élet tiszteletére és lemondásra nevelik, hanem azok, akik lebeszélnek minket az erkölcsről és az embereket is csak gépiesen kezelik: az óvszer hatásosabbnak tűnik a morálnál, az ember morális méltósága helyettesíthető a kondommal, hogy szabadságát semmi sem veszélyeztesse, akkor az embereket lényegében megfosztották méltóságuktól, és pontosan azt hozták létre, amit meg akartak akadályozni: egoista társadalmat, amelyben mindenki kiélheti magát, és nem kell felelősséget vállalnia. A nyomor a társadalom demoralizálása révén keletkezik, nem pedig a társadalom moralizálása révén, és az óvszer-propaganda lényeges része ennek a demoralizálásnak – egy embert megvető szemléletmód érvényesülése, amely az emberről különben sem feltételez semmi jót.”
Most még rengeteg idézettel hozakodhatnék elő a pápa Spe salvi című enciklikájából, de hogy kicsit megvilágítsam az előző bekezdésnek a hátterét, inkább csupán hadd emlékeztessek valamire, amire már nem emlékszem, hogy hol olvastam, viszont mélységesen egyetértek vele: a ballib ideológiák feltételezik, hogy az ember képes a teljes erkölcsi megújulásra, a tökéletességre – amikor pedig ennek ellenkezőjét tapasztalják, gőgös voltukban képtelenek elnézőek lenni, és inkább meggyűlölik az embert. Azt hiszem, ez az alázat hiányára és a transzcendensre való nyitottság elvesztésére utaló gondolat igencsak érvényes a mai világra, amikor minden elsőéves egyetemista magas lóról bírálja A Társadalmat, le akarja azt rombolni és újat, egy tökéleteset építeni a helyébe. Molnár Tamással szólva: ez utópia, azaz örök eretnekség.
Az európai ballib elit szidja az egyházat a szexualitásra és a családra vonatkozó maradi nézetei miatt, támogatja a különböző szexuális másságokat és a hedonizmust. Eközben csodálkozik a pedofília és a gyermekpornó terjedésén például Angliában, és annyira tart tőle, hogy minden apát, aki az uszodában a gyerekére pillant, potenciális pedofilnak tekint. Talán illene rádöbbenni, hogy a szexuális forradalom és a nyomában érkező másságdivat, a felelőtlenség és hedonizmus terjedése és propagálása összefügg a szexuális bűncselekmények szaporodásával, így a probléma nem az egyház hűséget ajánló nézeteivel van, hanem azokkal, akik szabadosságot hirdetnek, aztán jajonganak a következményein – csak nehogy aztán, mire Afrika esetleg kilábal ebből az AIDS-válságból, mi addigra beleessünk.
Válságban pedig nem a keresztény nyugati kultúra van, hanem a kereszténységet elfelejtő, felvilágosult, hedonista, materialista, fogyasztói nyugat, amely már csak árnyéka régi önmagának, és öntudatlanul is azon ügyködik minden jószándékával együtt, hogy Afrikát is erre a semmibe vivő útra vezesse.
Hogy a vita ne váljon parttalanná, csak ajánlani tudom minden kommentelőnek, hogy ne most hánytorgassa fel az inkvizíciót és a kereszteshadjáratokat, valamint ne kezdjen hitvitába, nem itt fogjuk eldönteni, hogy Isten van vagy nincs. Nincs szomorúbb, mint mikor egy húsvét vasárnapi, egy videóból álló poszt alatt valaki az indiánok kiirtását keni az egyházra (ami ráadásul megintcsak súlyos csúsztatás). Az egyéb vitás kérdésekről előbb-utóbb úgyis születik egy bejegyzés. Aki viszont későbben akármilyen egyházügyi poszt megjelenése után az afrikai kotonüggyel hozakodik elő, ide fogom átirányítani.
Az utolsó 100 komment: