Jobbik-SZDSZ kampány
2009. április 21. írta: TuRuL_2k2

Jobbik-SZDSZ kampány

 Kedves olvasónktól, Jánosbától kaptuk a következő kitűnő szórólapot:

 A tájékoztató kiadványt az SZDSZ jegyzi, de akár a Jobbikkal közösen is állhatnák a nyomdaköltséget. Mivel lehet jobban aktivizálni egy SZDSZ-szimpatizánst, mint árpádsávval? És mivel lehet jobban felpörgetni egy Jobbik-szavazót, mint SZDSZ-szórólapra tett árpádsávval? Az EP-kampány egyik fő műsorszáma a hagyományos SZDSZ-MIÉPJobbik hergelés lesz. Amit nem érdemes lebecsülni: akár mindkét párt számára hozhat egy-egy mandátumot Európába.

 A koreográfia alaplépéseit az elmúlt pár napban már be is mutatta Gusztos Péter és Morvai Krisztina. Gusztos neonáci pártnak nevezte a Jobbikot, majd belekezdett a Nagy Elhatárolódásidéző Táncba (balalajkán kíséri: Draskovics Tibor). Morvai nyílt levélben reagált az SZDSZ-es képviselőnek - Magukfajták, Magunkfajták, szemkilövő ÁVH és egyéb morvaizmusok, épp csak kedvenc rabomobilunk maradt el kivételesen. Aztán a Jobbik is viszi tovább a saját szólamát, feljelenti a parlamentből rövidesen távozó SZDSZ képviselőjét.

 És ez így fog menni tovább. A Jobbik azzal riogat, hogy a zsidók megeszik az országot, az SZDSZ meg azzal, hogy a neonácik megeszik a zsidókat. Az igazi, európai értelemben vett politikatörténelmet író húzás egy közös kampányhappening lenne, Morvai Krisztinával és Mohácsi Viktóriával (oké, utóbbi kihúzatta magát az EP-listáról, de egy fellépés erejéig csak le lehetne szerződtetni).

Reakciós tippek a kampány szubkulturális buzzwordjeire


Jobbik: magukfajták! simonperesz! nemzethalál! ÁVH! egy hazánk van! visszavesszük! magyargyűlölet!

SZDSZ: (neo)nácik! holokauszt! vészkorszak! tiltsák be!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr221077375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2009.04.21. 13:27:15

hát az a kék színű Bp. elég félmosolyúra sikeredett, bár nem is csodálom, mert ha jobban megnézzük, a bal - budai - szeme ki van lőve, amit akár egyfajta beismerő vallomásként is értéelhetünk.

osborne 2009.04.21. 13:29:41

juj - a leszázalékolt pártok harca

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.04.21. 13:35:25

és vajon miért kell ezekkel foglalkozni? Inkább az LMP+HP, mint a többi!

eldiablomismo 2009.04.21. 13:42:44

A magyargyűlület lehetne akár közös szlogen is.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.21. 13:43:04

Reméljük e két párt közül egyik sem jut be, de szórakoztatónak szórakoztatóak. Meghasad a szívem, mert nyilván nem akarom, hogy morvai vagy demszky ott üljö az ep-ben, másrészt viszont mennyire vicces lenne, ha mégis. a morvai tuti maradandót elkotna a performanszaival, a demszky meg tudjuk, hogy nagyon jól beszél angolul, de egyébként is.

Gandalf Garaboncias 2009.04.21. 13:49:34

"Az igazi, európai értelemben vett politikatörténelmet író húzás egy közös kampányhappening lenne, Morvai Krisztinával és Mohácsi Viktóriával"

Tulajdonképpen a lényegét tekintve már megtörtént: a Heti Válaszban már volt egy vita, ahol mindkét hölgy igen odatette magát, hogy PC-n fogalmazzon:
www.heti-valasz.hu/cikk/0810/szebb_jovot

A poén az, hogy ez a vita ezerszer kulturáltabban folyt, mint a HV többi szellemi sárbirkózása (pl. a botrányos hangvételű Rétvári-Léderer vita: www.hetivalasz.hu/cikk/0903/ki_masodrendu , a Fábri-Vágó bokszmeccset már nem is linkelem).

Vannak, akiket le lehet ültetni vitatkozni egymás mellé, akkor is, ha sosem fognak egyetérteni, és van, akiket még akkor sem, ha pár dologban egyetértenek...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.21. 13:51:04

@Pisti, az aragorn:
Igazad van, elfeledkeztem erről a Morvai-Mohácsi meccsről (igaz, magát a vitát nem is olvastam).

molaris 2009.04.21. 13:55:12

Tessék mondani, kérdezni szabad? Az még nem antiszemitizmus, ugye?
Mert azt akkor megkérdem, hogy a másik 100000 szavazó, az honnan jön? Vidéken biztos nincs ennyi támogató, vagy majd a sűrített charter járatokkal?

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.04.21. 13:55:40

A megosztás továbbfejlesztett változatai egyikének ékes pl.-ja, tudniillik a társadalom reakciója, mindíg hasonlít a gyerekére, amit nem szabad csak azért is teszem. Hajrá fiúk üsd ki, mi meg fogadunk / választunk / hmmm...

Carnivora (törölt) 2009.04.21. 14:03:29

Erre vetődne v.mi libero elmesélhetné a Budapest térképben ábrázolt piros-fehér sávok + számszeríj szimbolúm mégis mi a franc akar lenni...

Google 2009.04.21. 14:13:54

Ezek elszórakoznának egymással az idők végezetéig. Feszültség, vásári hangulat megvan, mi kell még?
Gyurcsány utolsó gesztusként 25 milliót odadobott a MIÉP-Jobbik konszernnek; kell ruhára?
Mikor azt hallom: Szebb jövőt! - megfagy bennem a vér. Legyen jövőnk, oszt meglátjuk, milyen lesz. Tőlünk is függ. Attól, hogy beüvöltjük a másik képébe, attól mégis mit várunk?
A saját jogán hány embert tud összegyűjteni ez a Jobbik nevű képződmény? Egyebet sem látok, csak azt, hozzácsapódnak a különféle megmozdulásokhoz, azoknak próbálják leszedni a gyümölcseit.
Bezzeg a Szakszervezeteket tisztelik, oda nem vonultak fel egyenruciban. Még mit nem, mit szólna Kisz Péter?
Hiller Pifta bezzeg bekerült a nemzetközi sajtóba, mert a Gárda akciója nyomán bőszen kezdeményezheti valamilyen újabb törvény megfogalmazását.
Nem tudom, a Jobbikosok tanult, vagy született hülyék?
Azért azt mégsem hiszem el, hogy ne vennék észre, Gusztos Péter gyakorlatilag belőlük él.

medve2 2009.04.21. 14:19:10

Undorító a Jobbik, semmi máást sem csinál, csak a Fideszt gyalázza a fórunómain. És undorító az szdsz kampánya is, mely aljas.

molaris 2009.04.21. 14:19:45

@Pisti, az aragorn:
Elolvastam a linkelt vitát. No ez a "nesze semmi, fogd meg jól" tipikus esete. Mind a ketten kínosan ügyeltek arra, hogy nehogy komoly tétel kerüljön az asztalra.
A komoly tétel a szervezett bűnözés, és a fehérgalléros bűnözés. És aki nem vak, az láthatja, rendkívül nagy az átfedés. És az átfedett térben, mint végrehajtók kerülnek a képbe a cigányok. Ezért mennek nehezen a felderítések mostanában. Van mindig aki blokkolja a vizsgálatot, mert ez a jól felfogott érdeke.

molaris 2009.04.21. 14:22:06

@Google:
Látod, ez azért van, mert nem tudod, hogy ez a köszöntés eredetileg, a régi felderítőké volt. Azután ezt is lenyúlták a nyilasok.

Google 2009.04.21. 14:29:11

@molaris:

És a Jobbik nem tud kitalálni valami mást, valami újat, valami személyest? Csak azt, amibe a következő percben beleköthetnek?
A régi felderítők mást nem mondtak? Más egységek hogy köszöntek?
Így azt hihetem, provokálni akarnak valakiket.

Naumov 2009.04.21. 14:31:35

Kíváncsi vagyok, hogy ezzel az idestova húsz esztendeje karcolt náci-lemezzel mennyi szavazót tudnak majd megszólítani a szadeszosok. Az elmúlt időszak eseményei, a Gyurcsány-féle felújított demokratikus charta meg a pszeudocivil tarkamagyar totális bukása mindenesetre biztató ebből a szempontból.

medve2 2009.04.21. 14:49:15

@Google: Hiszen kitaláltak valami nagyon eredetit: zsidóznak.

medve2 2009.04.21. 14:50:31

@Naumov: Nekik annyi kell, hogy néhány, erre a kérdésre érzékeny volt szavazójukat mozgósítsák. Nem választást akarnak nyerni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.21. 15:14:54

@Lesley: LMP-HP NEM MENŐ. Persze a Jobbik-SZDSZ sem, de az SZDSZ azzal váltotta ki a reakció érdeklődését most, hogy kiadta a fent látható szórólapot. Ha ezt eltanulja az LMP-HP, akkor nekik is biztosít az oldal biztos megjelenési lehetőséget. A kampány kiegyensúlyozottságának és a kis pártok felkarolásának jegyében :D

medve2 2009.04.21. 15:20:48

-OFF- Hogyan lehet olyan kis jelet csinálni, mint itt egyeseknek van?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.21. 16:26:31

@Lesley:
Nekem rokonszenves az LMP, de ha 20.000 ajánlószelvényt nem sikerül összegyűjteniük, akkor sajnos komolytalanok - egy országgyűlésin majdnem hétszer ennyit kell...

elfelejtette 2009.04.21. 16:37:42

Már nem 200 001 szavazó kell nekik, lejjebb rakták a lécet? Vagy ez valami másra kampány, nem az EP?

szpal 2009.04.21. 16:43:57

@elfelejtette: Bp-en elég 100.000, a többit összeszedik a vidéki könyvtárosok közül. amúgy kár a szóért, Jobbik bejut, a Szdsz meg örülhet, ha nem hagyja le az LMP.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.21. 16:44:26

@elfelejtette:
Ez budapesti kampány. 100.001 Budapestről, még 100.000 meg a városhatáron túlról, gondolom.

elfelejtette 2009.04.21. 16:48:54

@TuRuL_2k2: @szpal: Értem, így már más. A Budapesti 100e még hagyján, de vidékről már bajosan jön össze ugyanennyi. Szerintem.

2009.04.21. 17:00:10

Budapesten 100 ezer zsidó, még ennyi fél- és negyed, 80 % szavazókorú, ha hatásosan belengetik nekik a piros-fehéret, akkor kb a 60%-a megtalálja az szdsz karikáját a szavazólapon.
Az pont 100 ezer. Mission accomplished.

hcrules 2009.04.21. 17:26:23

SZDSZ-Jobbik különmeccs? Én már csak egy kávét kérek...

medve2 2009.04.21. 17:35:38

Azért a másik kicsiről se feledkezzünk meg. Eljutottunk oda, hogy az MDF a Hit Gyülekezetében bízik: index.hu/belfold/2009/04/21/bokros_nepszeru_a_hit_gyulekezeteben/

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.21. 18:01:23

Döbbenet az a cinizmus, amivel lekicsinylitek a szélsőjobboldali veszélyt, és az ellen léptek fel, aki bátran felemeli a szavát.

Én utálom a szélsőjobbot és félek tőle.
Ha csak az SZDSZ lép fel ellene, a szavazatomat könnyen megszerezheti!

TALÁN NEM AZ SZDSZ-t KÉNE SZÍDNI, HANEM A FIDESZNEK IS FELLÉPNI OV JÓBARÁTJA, POLGÁRIKÖRÖS TÁRSA ELLEN!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.21. 18:02:50

Persze ahol együtt vágja a tortát Bayer Zsolt és Orbán Viktor a párt szülinapján, attól az erőtől nem sok jót várhatunk emberség terén...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.21. 18:07:37

@Spirál:
Bátran? A fenét bátran, csak saját politikai hasznát nézve. Mi más indokolná a Jobbik neonácizását?

elfelejtette 2009.04.21. 18:08:06

@Spirál: Féljél a szélsőjobbtól, magánügy. Mi az SZDSZ-től félünk, ez meg a mi ügyünk.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.21. 18:30:16

@Spirál:
Bakura! Végre megvagy! Nem jött be a nolblog?

Mi ez, hogy az Szdsz-nek már harcolnia kell a szavazatodért?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.21. 18:38:32

@Őrnagy Őrnagy:
Bakura megtért! Mit szól ehhez Horn Gábor?

Bakura, hívő ember nem gyűlölködik, a te blogodból pedig csak úgy folyik a fideszgyűlölet.

Pelso.. 2009.04.21. 18:38:56

A Vona-kreatúra felnőtt, s önállósodik,rakoncátlankodik, nem érzi magát jól az alaptáborban? Ej-ej.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.21. 18:41:45

@TuRuL_2k2: Ha valaki egy neonáci pártra azt mondja neonáci párt, akkor a saját politikai érdekeit nézi?!
És mellesleg mind nézi.
Kérdés, mást is csinál-e.

@elfelejtette:
Természetesen. :)

@Őrnagy Őrnagy: Egyik párt se értem harcoljon! Hanem tegye a dolgát. És én majd döntök.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.21. 18:44:10

@elfelejtette: Na igen, nekem is az jutott eszembe, hogy akkor a másik 100 ezer vidékről kell nekik...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.21. 18:45:24

@Őrnagy Őrnagy: Fidesz-gyűlölet, az én blogomon? Ráadásul folyik?!
Miről maradtam le?

Paradoxon88 2009.04.21. 19:09:40

Spirál

Elmondanád mit értesz neonácin?
Sőt, azt is mond el légyszíves mi a náci. Szóval szerinted mi az a (náci) ideológia amit a Jobbik vall.

Ja, és az nem érv, hogy "szerintem ezt gondolja a Jobbik elnöke, szimpatizánsa stb". Írj konkrétumot, hol? mikor? ki? és milyen NÁCI ideológiát mondott?

Várom válaszod!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.21. 19:48:34

@Spirál:
A régi reflexeket nehéz kivetkőzni, Bakura.Még tisztulnod kell .Egyébként a TE megtérésed bizonyíték az Úr létére, és igen jó humorérzékére is:)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.21. 20:06:46

Navracsics Tibor Judy Garberral a U.S State Department kelet-európai ügyekért felelős helyettes államtitkárával és az eddig nem túlságosan szeretett Charles Gatival fog talizni. Véletlenül ezzel mintegy szimultán Répássy szép kiadósat szólt be a Jobbiknak, finoman elhintve azt is, hogy bizony repül a FIDESZ-ből aki zsidózik.

Fira 2009.04.21. 20:24:39

Budapesten van a 200,001-ből 100,001 szabadmadár?

És egyébként remélem a jobbik bejut majd a parlamentbe. Mert csak. Mert kellene ilyen is, kis vérfrissítés. A többi majom mellé kell egy csíkos is. És ne jöjjön senki azzal, hogy "Hitlerék is kevés képviselővel kezdték a Reichstagban és nézd meg mi lett belőle".
Egyszerűen nem tudnának úgysem 5%-nál nagyobb választói bázist összekaparni, maximum, ha lerohan minket Románia.

Google 2009.04.21. 20:55:52

A Várban nem az a Magyar Gárda volt, hanem egy másik. Dósa István már lemondott, de azért beszédet tartott.
Vona Gábor egyszer a Jobbik, más napokon a Gárda elnöke.
És 3 napos Jobbik-majális a Hajógyári-szigeten. Miből telik? Megtollasodott az eklézsia?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.22. 08:10:32

Aranyos szórólap, betekintés abba a párhuzamos dimenzióba ahol Magyarország politikai térképén az SZDSZ és a Jobbik osztozik. Mintha más lehetőség nem is lenne... :)

@Google: Egy jó kis védjegybitorlási per? Védjegy lehet-e a fekete hacuka és az árpádsávos sál? :)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.22. 09:07:13

@Paradoxon88: Nem én szoktam összetéveszteni a mezei pártszavazót magával a párttal!

"Magyarország a magyaroké!" - szlogennel kampányolnak. Mégis mi ez ha nem kirekesztés?! Nem a zsidóké, nem a cigányoké, csak a magyaroké.
Nyilván azért ez a szólamuk mert úgy látják jelenleg akik hatalomban vannak, akik jól élnek, azok nem magyarok!

és persze létrehoztak egy magán hadsereget, amely erősen cigánylakta falukban tart előszeretettel erődemonstrációt.

A honlapjuk fejlécén ott az árpádsáv, ami nem mint történelmi zászló van ott, jól tudjuk, hanem a zsidók múltszázadi legyilkolására emlékeztet.

És a hétvégén nyiltan megtagadták már a holokauszt létét is!

Ha te arra vársz hogy Vona Gábor nyiltan álljon ki, hogy az ő pártja neonáci, akkor arra várhatsz!
És meglehetősen cinikus ez a magatartásod!

medve2 2009.04.22. 09:22:01

@Gabe2: Úgy látom, a miagunkfajtákra rájár a rúd:-)

Paradoxon88 2009.04.22. 09:22:34

Spirál

És az "amerika az amerikaiaké" nevű USA elnöktől származú szlogenhez mit szólsz? :) Náci USA?

Egyébként csak hogy tud (bár gondolod tisztában vagy vele, csak így már nem is lenne olyan izgalmas), a náci ideológia alapja a fajelmélet. A "Magyarország a magyaroké" maximum nacionalista szlogen, de köszönőviszonyban sincs a nácizmussal. Érted? A németek célja a világ leigázása és pl a zsidók kiírtása volt. A Jobbik célja max az, hogy Magyarországot a magyarok vezessék. Hol van itt egy nép kiírtása? Azzal, hogy azt mondom, akinek nem tetszenek a magyar kulturális hagyományok, szokások, történelem, értékrend, erkölcsök stb az menjen más országba, olyanba amelyik az ő értékeit képviseli, ez olyan távol van a nácizmustól mint a MIÉP központ Jeruzsálemtől.

2) az Árpád sáv(os zászló) nem volt zsilas jelkép.
A zsilas zászló eltérő volt, de ezt is tudnod kell(ene). De ha mégsem írd be a googleba, vagy szívesen linkelek neked.

3) A Magyar Gárdáról végképp nem értem, hogy jön a NÁCI ideológiához . . .. Nacionalista. Igen. És? Hol a nácizmus?

4) A holokauszt egy tudományos (történelemtudomány) tény. Mindenki azt gondol és mond róla amit akar. Azt is mondhatom, hogy a Föld lapos. Egyébként én nem tagadom a holokauszt létét, de nem kényszeríthetek senkit, hogy egy történelmi tényt úgy fogadjon el, ahogy én gondolom. Mellesleg a Mohácsi vész tagadását milrt nem akarjuk büntetni? Hm? Magyarországon, Magyarországnak a mohácsi tragédia sokkal több kárt okozott, mint a holokauszt.

Szerintem te tudatosan írsz hazugságokat. Másik lehetőség, hogy tényleg nem tudod mi a különbség a nácizmus és a nacionalizmus között. Akármelyik eset is áll fenn, innentől kezdve nehéz.Egy buta emberrel nem lehet vitázni, egy tudatosan hazuggal meg nem érdemes.

üdv

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.22. 09:50:48

@Paradoxon88: "zsilas"

Érdekes kombináció, bár Magyarország tényleg a lehetőségek földje. (:

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.04.22. 10:59:47

juj++
(a plakátra)
és
juj+++
(pár kommentre)

vizipipa 2009.04.22. 11:08:02

A post tárgyát képező szórólaphoz egy kis kiegészítés.

Ennek érdekessége a vonatkozó cikk a budapesti szdsz honlapon,
"Budapesten 2009-re 15% a cél":
bpszdsz.hu/hirek.php?cmd=view&id=88
A lap alján a kapcsolódó hírek között meg ez látszik, "Budapesten 2009-re 20% a cél":
bpszdsz.hu/hirek.php?cmd=view&id=19
Igaz, ez kicsit régebbi cikk, 2007-08-16-i.
Nos, lehet tippelni mennyi lesz a tényleges. Június 7-én este megtudjuk. Az én tippem: 8%.

valójábannemberci 2009.04.22. 11:58:24

@Gabe2: áh, csak beleszaladt a késbe. Véletlenül.

Paradoxon88 2009.04.22. 12:08:42

elGabor

Elírás :) nem tudom, hogy sikerült 2x is, de sikerült.
De mondjuk tényleg igaz, hogy a lehetetlen nem létezik hazánkban.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.22. 12:43:58

@Paradoxon88: Tehát nem náci hanem nacionalista, nem árpádsávos, hanem ahhoz nagyon hasonló, nem akarnak kiírtani senkit (ezt nem is állítottam, EGYELŐRE), csak azt akarják, hogy MO-t a magyarok vezessék. És semmi rossz nincs abban ha valaki tagadja a holokausztot. :DD

Az egyik Jobbik tagra emlékeztetsz, aki az egyik írásomnál azt állította, nem cigányok voltak ugyan, de elcigányosultak... 1. hsz)
spiral.blogter.hu/329401/nem_ciganyok_voltak

Vagy a másikra, aki a mai bejegyzésemre (A Jobbik egyháza) írta, hogy félremagyarázom.


Még szerencse, hogy itt vagytok ti okosok, műveltek, akik megmagyarázzátok nekünk butáknak, hogy hogyan kell azt a sok gonoszságot értelmezni, amit kiokádtok magatokból.

Paradoxon88 2009.04.22. 15:43:33

Spiral

Nem vagyok tagja sem a Jobbiknak, sem más pártnak-mozgalomnak. Egy egyszerű egyetemista vagyok, aki tanult történelmet.

Valóban nem írtad explicite, hogy ki akarnának irtani valakiket, de a náci ideológiának ez is része, így ha azt mondod, hogy náci (neonáci) a Jobbik akkor ezt is állítod. Pl épp ezért mondom, hogy hülyeség amit írtál. Mert a náci és a nacionalista annyira áll közel egymáshoz mint egy párton kívüli miniszterelnök és az internacionálét éneklő Bajnai.

Amúgy meg nem azt mondtam, hogy nem rossz ha tagadják a holokausztot. Azt írtam, az rossz ha ezt büntetik. Nagy különbség. Mert mindenki tudja, hogy a Föld nem lapos, mégsem küldhető börtönbe aki azt mondja, hogy igenis lapos.
A gondolatrendőrséggel (és onnantól kezdve, hogy tudományos tényről megmondják mit szabad mondanom csak 1 kis lépés) az a baj, hogy nincs véleménypluralizmus. Nincs véleményszabadság. Nincsenek eltérő álláspontok.Csak 1 kötelező vélemény van. Ami valljuk be, nem túl demokratikus. Ja, vagy ez nem zavarja a 200 001 szabad, demokrata szavazót? :)

Google 2009.04.22. 16:46:15

Ezek a gárdisták, vagy affélék, mert már senki nem vállalja, tényleg most látták elérkezettnek az időt, hogy a Várban a holocaust-témáját boncolgassák?
Mégegyszer megkérdezem: tényleg nem veszik észre, hogy Gusztos gyakorlatilag belőlük él?

És ha már gusztusos téma: az SZDSZ-hívők hogyan élik meg azt, hogy hol ellenzékiek, hol kormánypártiak?
Nem okoz ez nekik álmatlan éjszakákat?
A miniszterelnököt az állandóan készülő programjával, fal, de népes számú minisztereit megszavazzák, a bizottságokban pedig már tőröl metszett ellenzékieket alakítanak.
Csak nehogy kiessenek a szerepükből, vagy másból!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.22. 18:40:42

@Carnivora: A számszeríj egy bonyolult, csak zsidók által érthető képi utalás a nyilasra. A piros-fehér csíkok megfejtésén még nekem is dolgozni kell.

Paradoxon88 2009.04.22. 20:06:54

Google

A Várban a Magyar Gárdából kivált rész (azóta magukat "Őrző Gárdának" hívják) demonstrált, Dósa István volt Magyar Gárda kapitány vezetésével.

A Jobbik nem követne el ekkora baklövést, bár így is mindenki azt hiszi, hogy a Jobbik féle Gárda volt a Várban is.

valójábannemberci 2009.04.22. 20:29:09

@Paradoxon88: igazából az átlagembernek tök mindegy, hogy most a Magyar Epermagszedő Hagyományőrző Őrsereg, vagy a Pannon Vonatkerék-pumpáló Nép Gárda tart-e felvonulást, ha ezt hangsúlyosan fekete, katonai jellegű ruhákban teszik, sávos lobogó alatt, és gyurcsányiznak, zsidóznak, cigányoznak és magunkfajtáznak.

Ebből csak annyi jön le, hogy "má' megin' maséroznak a gárdisták".
És igazuk is van.


Amúgy meg gáz ez a kiskirálykodós, széthúzós, mindenféle őrseregeket, őrségeket, gárdákat alapító, egymásból kilépő és másokkal összeolvadó ciklusokban vergődő wtf.
De ez annyira jellemző...

valójábannemberci 2009.04.22. 20:30:52

@berciXcore:
Kieg: hol is láttam ilyet? Ja, a Brian Életében.


"Köpködőőőőők!"

Ennyi.

kill004 2009.04.22. 21:09:33

www.viddler.com/explore/szabadfilm/videos/15/64.015/

Szereplők: Gusztos (tiger) István, Demszky Gábor, Mariska nénnye, kamera.

Google 2009.04.22. 21:42:18

@kill004:
Lassan a közönséget és a szavazóikat is papíremberekkel kell helyettesíteniük. Azok legalább nem válaszolnak vissza. És eldobhatók.
Demszky mellett Borovszky Tímea szerepel papírváltozatban?

Paradoxon88 2009.04.22. 21:45:12

berciXcore

Szerintem meg nincs igazuk, hisz hazugság, hogy "má1 megint masíroznak a Gárdisták" mert nem teszik. Az, hogy az átlagember mégis ezt hiszi, az csak az átlagember (+ a mainstream média) tudatlanságának és félretájékozottságának a jele.

Amúgy meg tényleg gáz a széthúzás, de ez van.
+ Én nem vagyok Gárda tag, vagy ilyesmi, de ha egyszer nem ők voltak a Várban, akkor nem ők voltak.

Kopiás Attila Steve 2009.04.23. 04:24:40

Azért a Jobbik náculásán ne nagyon vitatkozzunk már. Ha valaki legalább egy picit is azt a képet akarná mutatni magáról, hogy nem náci, akkor mondjuk nem szór ki pár százezer példányban szórólapot, amin olyan weblapot hirdet, amin Mein Kampfot lehet vásárolni ("ez a könyv kijelöli Krisztus tanításának politikai gyakorlatát"), Hitler példakép ("példátlan társadalmi, gazdasági, erkölcsi, kulturális fellendülés") nemzetiszocialisták a cikkeznek, ilyesmi.

Ugyanilyen a négycsíkos árpádsáv: kuruc.info/r/21/35336/ Most őszintén, ki tudod válogatni ez alapján, hogy itt akkor ki a hungarista és ki az, aki csak úgy néz ki és velük demonstrál? Könyörgöm, én is kerültem már egy oldalra szélsőbaltól szélsőjobbig mindenkivel, mégsem fordult elő, hogy ne tudtak volna megkülönböztetni tőlük, pedig én is állandóan feketében járok. Az van, hogy ha valaki konkrétan hungaristákkal demonstrál hungaristákról és nácikról megemlékezve, úgy öltözve mint a hungaristák, ugyanolyan négysávos árpádsávot lobogtatva mint a hungaristák is, akkor mi a lótüdő az, ami miatt ők ne lennének azok? Ha sztálinista bolsevikokkal (nem tudok róla, hogy ilyenek lennének itthon) demonstrálnék Sztálinra emlékezve ugyanolyan sztálin fejet és vörös zászlót cipelve, mint a sztálinisták, annak egyetlen oka lehetne, hogy én is sztálinista vagyok. Nem vagyok, ergó nem csinálok ilyet. Könye, még a munkáspártok sem csinálnak ilyet...

Mindezeket nem a démonizáló hiszti kedvéért mondom, nem vagyok az a típus, aki minden kopasz alapján gázkamrát vízionál. De sem a hungarizmus, sem a nemzetiszocializmus (sem a fasizmus, bár az épp nem került szóba) nem ott kezdődik, hogy elgázosítunk pár millió embert. Az nem valós mérce, hogy addig senki nem náci vagy hungarista, amíg nem kampányol azzal, hogy "náci vagyok és koncentrációs táborokat akarok építeni".

Na mindegy, mindettől függetlenül a szadi továbbra is szánalmas, de ezt már sokszor elmondtam. Tizenix év kormányzás után nőtt vagy csökkent a hazai szélsőjobb támogatottsága? Nőtt. Nem kicsit miattuk. Akkor mégis mi a retkes túróért érné meg őket újra és újra támogatni? Amúgy két hét cédulagyűjtés után ma találkoztam egy SZDSZ-szavazóval. Kedves idős hölgy volt, kiakadva a Jobbikra, rajta mondjuk láthatóan fogott a marketing. Őszintén szólva lefagytam, erre a szituációra ritkasága miatt nem voltam felkészülve, szóval nem kérdeztem meg, hogy és ezt így hogy.

Ennél viccesebb volt, hogy Gonda László is benézett hozzánk az Oktogonra, kik vagyunk és mit akarunk jelleggel. Nem leptem meg vele, hogy felismertem, ő mondjuk meglepett azzal, hogy névről tudta ki vagyok (?), aztán beszélgettünk laza húsz percet. Furcsa egy dolog volt. Valahogy annyira evidens volt, hogy számos témában fényévekre vagyunk egymástól, meg annyira szokatlan volt mindkettőnknek, hogy a másik nem káanyázásra építi a kommunikációját, hogy azon kívül, hogy az aktuális elitet nem igazán kedveljük (khm), és mennyi elviselhetetlen dolguk van, sok mindenről nem folyt szó. Ez csak eszembe jutott az eltérő vélemények találkozásáról, a jelek szerint van esélye annak, hogy gyökeresen eltérő nézetek miatt nem kell feltétlenül iszapbírkózásba lemenni.

BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!! 2009.04.24. 15:37:50

@KA_Steve:

"Ha sztálinista bolsevikokkal (nem tudok róla, hogy ilyenek lennének itthon)"


magyar ellenállók és antifasiszták szövetsége

süti beállítások módosítása